Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.652/2013/
- A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Balogh László István pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Jogi Szolgáltatási Főosztály, dr. Zolnai Gábor jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártalanítás iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék
- december
- napján meghozott, 68.P.23.410/2011/
- számú ítélete ellen, a felperes részéről 34, Pf.
- és
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000 (kétszázezer) forint másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy a fellebbezési eljárásban a felperes teljes egészében pervesztes lett. A le nem rótt 1.584.000 (egymillió-ötszáznyolcvannégyezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes
- június 21-én indított pert az alperessel szemben. Végleges keresete szerint kártalanítás címén 19.800.000 forint megfizetését kérte. A Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 10.Fk.30.333/
- számon indult büntetőügyben
- október
- és
- május
- között elszenvedett előzetes letartóztatása miatt 700.000 forint vagyoni és 3.000.000 forint nem vagyoni kára, más ügyben
- szeptember
- és
- április
- között töltött előzetes letartóztatása miatt 2.200.000 forint vagyoni kára, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság előtt 9.B.XIX.343/
- számon folyt büntetőügyben
- december
- és
- április
- között kiállt fogvatartása miatt pedig 900.000 forint vagyoni és 3.000.000 forint nem vagyoni kára megtérítését kérte alperestől. Előadta, hogy az első említett büntetőügyben jogerősen próbára bocsátották, a másodikban felmentették, a harmadikban pedig közérdekű munkára ítélték. A 26.Bf.7226/2000/
- számú ítélettel befejezett ügye után elmulasztott összbüntetési eljárás miatt 1.000.000 forint megfizetésére tartott igényt. A 20.Bk.11/2007/
- számú, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság 7.Bk.35.784/2009/
- számú ítéleteivel összbüntetésbe foglalt szabadságvesztései két-két hónapot meghaladó túltöltéséért pedig 9.000.000 forint keresetvesztesége megtérítését kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes a keresetlevelet a kártalanítási határidő elteltét követően nyújtotta be. A túlülések miatt támasztott igények esetében a kártalanítás törvényi feltételei nem állnak fenn. Az összbüntetésekkel összefüggésben keletkezett károkért az alperes nem felel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig ilyen perekben az állam képviseletére nem jogosult. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a 21.FkF.Fü.6753/1993/
- számú jogerős ítéletet a felperessel
- október 26-án, míg a 9.B.XIX.343/2001/
- számú ítéletet
- november 15-én közölték. A közlés időpontjaihoz képest a felperes az
- évi I. törvény (régi Be.)
- §
(1)bekezdésében szabályozott hat hónapos igényérvényesítési határidőt elmulasztotta. Az alperes elévülési kifogása folytán a 4/
- Polgári jogegységi határozatban kifejtettekre figyelemmel ezért a kereset elutasításáról kellett határoznia. Megállapította, hogy az
- és
- között kiállt előzetes letartóztatással kapcsolatban a felperes nem bizonyította, hogy pontosan mettől meddig volt fogva, ügyében mikor és milyen tartalmú jogerős ítélet született, és hogy betartotta-e a kártalanítási igény előterjesztésére nyitva álló határidőt. A bizonyítatlanság következményét pedig a felperes terhére kellett értékelni. Kifejtette, hogy a túlüléseken, illetve téves összbüntetési ítéleteken alapuló kárigény azzal szemben érvényesíthető, aki a kárt jogellenes és felróható magatartásával, illetve mulasztásával okozta. A felperes nem a megfelelő alperest perelte, és igényét - a tájékoztatása ellenére - kártalanításként tartotta fenn. Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen a Pp.
- §
(3)bekezdése alapján annak hatályon kívül helyezését, másodlagosan a keresete szerinti megváltoztatását kérte. Fellebbezésében kifogásolta, hogy a kártalanítás lehetőségéről a büntető ügyeiben eljárt bíróságok nem tájékoztatták. Sérelmezte, hogy jogi tudatlansága miatt nem részesülhet az őt egyébként jogosan megillető kártalanításban. Hangsúlyozta, hogy az
- és
- vádpont szerinti kárigénye esetében az öt éves elévülési idő még nem telt el, ezért a büntetés-végrehajtási intézet és az összbüntetési ítéletet hozó bíró ellen igénye még érvényesíthető. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból a jogszabályoknak megfelelő következtetéseket vont le, ezért döntése megalapozott. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelemben vizsgálta felül, mert annak első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt [Pp.
- §
(4)bekezdése]. A fellebbezés nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság eljárása során a Pp. 3. §
(3)bekezdése és 7. §
(2)bekezdése alapján fennálló tájékoztatási kötelezettségének messzemenően eleget tett. A jogvita eldöntése szempontjából releváns tényekre a bizonyítást lefolytatta. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság részéről eljárási szabálysértést nem észlelt, és további bizonyítás lefolytatását sem tartotta szükségesnek. A Pp. 252. §
(2)-
(3)bekezdése alapján ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem látott indokot, álláspontja szerint az, a rendelkezésre álló adatok alapján érdemben felülbírálható volt. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és az ítélőtábla a döntésével és annak jogi indokaival is egyetértett. A Pp. 254. §
(3)bekezdése alapján ezért utal az ítélet helyes indokaira. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel pedig kiemeli a következőket: A felperes keresete valamennyi perben érvényesített igénye tekintetében az alperes kártalanításban való marasztalására irányult. A Pp. 3. §
(2)bekezdése értelmében a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve volt, és döntése nem terjedhetett túl a kereseti kérelmen (Pp. 215. §). Az ítélőtábla a Pp. 253. §
(3)bekezdése szerint az elsőfokú ítéletet csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között változtathatta meg. Az eljárási szabályok alapján kizárt volt, hogy az ítélet felülbírálata során perben nem álló igazságszolgáltatási szervek felelősségéről, vagy helytállási kötelezettségéről döntsön. A felperes túlüléssel kapcsolatos igényének alapját, az összbüntetési eljárás lefolytatásának elmulasztására, illetve a szabadságvesztéseinek téves foganatba vételére vonatkozó előadása képezte. A tényállításaiból az következett, hogy kára a személyes szabadságának olyan törvénytelen (jogellenes) korlátozásából keletkezett, amelyért a Ptk.
- §-ában szabályozott feltételek teljesülése esetén a közhatalmat gyakorló szervek felelnek. A kártalanítás intézménye ezzel szemben a személyes szabadság jogszerű (törvényes) elvonása által okozott sérelmek orvoslásának eszköze, amely az ügyben eljárt bíróságok, vagy büntetés-végrehajtási intézetek kárfelelősségétől független. Az állam kártalanítási kötelezettségének alapja nem az eljárási kényszerintézkedés jogtalansága, hanem az, hogy a jogállam nem háríthatja át a büntető hatalom gyakorlásából adódó felelősséget olyan esetben, amikor valaki formailag jogszerűen, de érdemben alaptalanul szenved joghátrányt a büntető igazságszolgáltatásban [41/
- (VII. 2.) AB határozat]. Kártalanításnak kizárólag a törvény (Be.) által meghatározott esetekben és módon van helye. A felperes - az elsőfokú bíróság tájékoztatása ellenére - valamennyi perbeli igényét kártalanításként érvényesítette. Az ítélőtábla ezért az elsőfokú bírósággal egyezően utal arra, hogy sem a
- június 30-ig hatályban volt régi Be., sem az ezt követően hatályos
- évi XIX. törvény (új Be.) nem állapította meg az állam kártalanítási kötelezettségét a szabadságvesztés túltöltésének, illetve az összbüntetési eljárás elmulasztásának eseteiben. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a Pp.
- §
(1)bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy
- és
- között előzetes letartóztatását rendelték el olyan ügyben, amelyben a bíróság jogerősen felmentette. A bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, ezért az elsőfokú bíróság a Pp.
- §
(3)bekezdése alapján helytállóan értékelte a bizonyítatlanságot a felperes terhére. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy mind a régi Be. 385. §
(1)bekezdése, mind az új Be. 583. §
(1)bekezdése szerint a jogerős határozat közlésétől számított hat hónapon belül terjeszthette elő kártalanítási igényét. A kártalanítási határidő jogvesztő jellegét csupán a
- évi LI. törvény alapján
- július 1-jén hatályba lépett módosítás mondta ki. Ezt megelőzően - az elsőfokú bíróság által ugyancsak helyesen hivatkozott - 4/
- Polgári jogegységi határozat szerint az alperes elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott határozattal kellett dönteni. A felperes a perben nem tudta bizonyítani, hogy kártalanítási igényei elévülését a Ptk.
- §
(1)bekezdése szerint megszakította. Továbbá olyan körülményeket sem igazolt, amelyek a Ptk. 326. §
(2)bekezdése szerint igényérvényesítésének menthető akadályát jelentették volna. A jogszabály ismeretének hiánya ugyanis nem volt ilyennek tekinthető. Az ítélőtábla kiemeli, hogy a büntető bíróságoknak csupán
- január 1-jét követően van tájékoztatási kötelezettsége a kártalanítási igény jogalapjáról, az igény érvényesítésnek határidejéről és a határidő elmulasztásának jogvesztő jellegéről [új Be.
- §
(5)bekezdése]. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes kártalanítási igényének jogalapja nem állt fenn, illetve az igényérvényesítési határidőt elmulasztotta. Az ítélőtábla ezért a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján az érdemben helyes elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért az ítélőtábla a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a pernyertes alperes perbeli képviseletével összefüggő másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezte. Ennek összegét az ítélőtábla az alperes fellebbezési eljárásban kifejtett tevékenységének munkaigényével arányosan, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(6)bekezdése szerint mérsékelt összegben állapította meg. Az ítélőtábla a le nem rótt fellebbezési illeték viselése felől a felperes költségmentességére figyelemmel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése és
- §-a alapján rendelkezett. A Pp.
- §
(2)bekezdése alapján pedig a pártfogó ügyvéd díjának viselésére vonatkozó döntés érdekében ítéletében utalt a pernyertesség-pervesztesség arányára. Budapest,
- március
- Világhyné Dr. Böcskei Terézia s. k. a tanács elnöke . Csóka István s. k. s. k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Hilcz Ádámné tisztviselő Dr. Lente Sándor bíró