Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.291/2013/
- szám A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, a
- év április hó
- napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő végzést: Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a vádlott ellen indult büntető ügyben a Fővárosi Törvényszék
- év május hó
- napján kelt 14.B.1760/2012/
- számú ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a vádlott terhére rótt bűncselekmény anyagi jogi megnevezése: testi sértés bűntette. A vádlott által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. A másodfokú eljárásban felmerült 12.320,- (tizenkettőezer-háromszázhúsz) Ft bűnügyi költséget a vádlott köteles az államnak megfizetni. A végzés ellen további fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s: A Fővárosi Törvényszék
- május hó
- napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét - helyesen - testi sértés bűntettében [Btk.
- §
(1)
(6)bekezdés I. fordulat] állapította meg, ezért őt - mint többszörös visszaesőt - 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, valamint a bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosításért - a szabadságvesztés tartamának felemelése érdekében - , a vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.620/2013/
- számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, lényegében megalapozott tényállást állapított meg, amely csupán az előéleti adatok pontosításával egészítendő ki. Az ügyészség szerint az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, cselekményét törvényesen minősítette, a bűncselekmény megnevezése azonban az írásba foglalt ítélet rendelkező részében hiányos, ezért pontosítandó - az irányadó és a bűncselekmény megnevezését pontosan tartalmazó úgynevezett kisítéletnek megfelelően - testi sértés bűntettére. A többszörös visszaeső és ezt meghaladóan is büntetett, viszonylag nagy tárgyi súlyú és elszaporodott testi épség elleni bűncselekményt elkövető vádlottal szemben a büntetési célok csak lényegesen hosszabb tartamú fegyházbüntetés és ehhez igazodó hosszabb tartamú közügyektől eltiltás kiszabásával érhetőek el. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét változtassa meg akként, hogy a vádlott fegyházbüntetésének és közügyektől eltiltásának tartamát emelje fel. A vádlott a Fővárosi Ítélőtáblához
- március hó
- napján érkezett -
- alszámú - beadványában a fellebbezését írásban is megindokolta. Ebben előadta, hogy a törvényszék ítéletét az elfogult bírói mérlegelés megalapozatlanná teszi. A sértett vallomásai ellentmondásosak, nem tisztázottak. Sérelmezte azt is, hogy a tanú-1 nyomozati vallomását anélkül tette az elsőfokú bíróság a tárgyalás anyagává, hogy kőrözését, elővezetését megkísérelte volna. Hangoztatta, hogy az eljárás minden szakaszában tagadta a bűncselekmény elkövetését, a terhére rótt cselekmény nem nyert bizonyítást a törvényszék előtti eljárásban. A védő a nyilvános ülésen az elsőfokú bíróság előtt tartott perbeszédében elmondottakat fenntartotta. Előadta, hogy a sértett nyilatkozatai rendkívül ellentmondásosak, életszerűtlen, hogy a sértett az elkövetőt felismerte és nem látott a kezében olyan tárgyat, amellyel a fejére mért ütést végrehajtotta. Bódult állapotban volt a sértett, a szakértői vélemény sem zárja ki az aszfalton történő sérülést. Mindezekre tekintettel kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a vádlott felmentését bizonyítottság hiányában. Másodlagos indítványában az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. A vádlott a nyilvános ülésen az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát. Az ügyészi és a védelmi fellebbezések nem alaposak. A Fővárosi Ítélőtábla a kétirányú fellebbezések folytán a Be.
- §
(1)bekezdése alapján bírálta felül a Fővárosi Törvényszék ítéletét és az azt megelőző elsőfokú bírósági eljárást. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok maradéktalan megtartásával járt el. A Fővárosi Törvényszék az eljárási rendelkezésekkel összhangban gondoskodott az elmeállapot kérdésében a nyomozás során szakvéleményt adó mindkét szakértő tárgyalásra történő idézése felől a Be. 101. §
(2)bekezdése alapján. Dr. Horváth János szakértő elhalálozására figyelemmel a
- március hó
- napján megtartott tárgyaláson az elsőfokú bíróság kizárólag dr. Czimmerman Márton elmeszakértőt hallgatta meg (
- tárgyalási jegyzőkönyv 6-
- oldal). Ennek ellenére nem sértett eljárási szabályt azzal, hogy a két szakértő helyett csupán egy meghallgatását foganatosította, mivel dr. Czimmerman Márton szakértő a nyomozás során előterjesztett szakvéleményétől a tárgyalási meghallgatásakor nem tért el (nyomozati irat
- oldaltól szakértői vélemény). A vádlott fellebbezésében előadott észrevételekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla szükségesnek tartja rögzíteni, hogy a tanú-1 nyomozás során előadott vallomásaitt perrendszerűen tette a tárgyalás anyagává a Fővárosi Törvényszék. A tanú-1 a rendelkezésre álló adatok alapján kizárólag közvetett bizonyítékot rendelkezésre bocsátó, úgynevezett „hallomástanú” volt az ügyben, valószínűsíthetően erre tekintettel indítványozta az ügyész a vádiratban a Be.
- §
(3)bekezdés h) pontja alapján, hogy a tanú nyomozati vallomását a tárgyaláson az elsőfokú bíróság olvassa fel. Ennek ellenére az első fokon eljárt bíróság szükségesnek találta a tanú1 tárgyaláson történő tanúkénti kihallgatását, és ezért őt a tárgyalásra idézte. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a Fővárosi Törvényszék minden eljárási eszközt igénybe vett annak érdekében, hogy a tanút a tárgyaláson ki lehessen hallgatni. E körében a tanúval szemben lakcímfigyelőt bocsátott ki, az ebben megjelölt címről az idézése kétszer „nem kereste” postai jelzéssel érkezett vissza a bírósághoz (elsőfokú iratok
- alszámú irat). Ezt követően újból lakcímfigyelő kibocsátásáról rendelkezett a törvényszék, amely új idézhető címet nem közölt. Az elsőfokú bíróság nem mulasztotta el megkeresni az utolsó ismert lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságot a tanú lakcímének felkutatása érdekében. A rendőrkapitányság válasza szerint a tanú semmilyen elérhetőségéről a lakókörnyezetében nem tudtak (
- alszámú irat). A fentiekből megállapítható, hogy a tanú-1 ismeretlen helyen tartózkodott, a tárgyaláson nem volt kihallgatható. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a Be.
- §
(1)bekezdés a) pontja alapján helyesen járt el, amikor a tárgyalás anyagává tette a tanú nyomozati vallomásait (
- tárgyalási jegyzőkönyv
- oldal, nyomozati irat
- oldaltól, nyomozati irat
- oldaltól). A Fővárosi Törvényszék az ügyfelderítési kötelezettségének is teljességgel eleget tett. A beszerzett bizonyítékokat logikusan értékelte, mérlegelte. Helyes indokok alapján vetette el a vádlott tagadását, amelyet nem csupán a sértett tanúvallomása, hanem az egyéb tanúvallomások és a szakértői bizonyítás eredménye is megcáfoltak. A védelmi fellebbezések tartalmára figyelemmel a másodfokú bíróság megjegyzi, hogy a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok alapján a sértettnek a vádlottat terhelő nyilatkozatai hitelt érdemlőségéhez kétség nem férhetett. A sértett már a nyomozás során életszerűen mondta el a történteket, amikor arra nézve nyilatkozott, hogy látta a vádlottat a bokor mögé menni (nyomozati irat
- oldal
- bekezdés), és ezért biztos benne, hogy az őt hátulról megütő személy a vádlottal azonos. A sértett tanú már a szakértői vizsgálatot megelőzően elmondta, hogy az emlékezete „darabokban tér vissza” (nyomozati irat
- oldal). Ez aggálytalan indokát adta annak, hogy az egyébként következetesen a vádlottat terhelő előadásai között miért lehettek apró ellentmondások. Dr. Czimmerman Márton szakértő a sértettnek az emlékezete visszatérésére vonatkozó nyilatkozatát mindenben megerősítette (
- számú tárgyalási jegyzőkönyv
- oldal.). A vádlott bűnössége irányába mutató sértetti tanúvallomás hitelességét erősítő közvetett bizonyítékok köréből kiemelendő - a sértett anyja - tanú-2 előadása, akinek a nyilatkozata csupán annyiban tért el a sértett vallomásától, hogy a vádlott gépkocsiból szállt-e ki, vagy a fa mögül bújt-e elő a vádbeli cselekmény elkövetésekor (
- tárgyalási jegyzőkönyv
- oldal). A tanú-2 előadta, hogy amikor a sérülések következményei miatt a fia még nem tudott arra nézve nyilatkozni, hogy miből eredt a sérülése, akkor a lakókörnyezetben végzett kutatásának megfelelően a környékbeli fiataloktól már megtudta, hogy a sértettet valószínűleg a vádlott bántalmazta. Erről a fiának nem adott számot, megvárta, hogy fia emlékezete visszatérjen, és ezt követően a fiától a környéken szerzett hallomás-információkkal egybevágó előadást hallott. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott arra rá, hogy a vádlott cselekvőségét látszólag mentő, a tanú-3 tanúvallomása nem alkalmas a sértetti szavahihetőség megcáfolására. Helyesen utalt arra is, hogy a tanú-3 nyilatkozata szerint nem emlékezett a történtekre, ami nem azonos azzal, hogy azok nem történtek meg (elsőfokú ítélet
- és
- oldal). Ezzel szemben a vádlott elkövetéskori barátnője, közös gyermekük anyja a nyomozás során a tanú-2vel egybehangzóan szintén azt mondta, hogy a vádlott ütötte le a sértettet (nyomozati irat
- oldal
- bekezdés). Mindezekre figyelemmel törvényesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott terhére az ítéleti tényállást megállapította. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék által helyes mérlegelés útján megállapított tényállás megalapozott, az csupán az előéleti adatok körében egészítendő ki, egyebekben irányadó volt a felülbírálat során. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be.
- §
(1)bekezdés a) pontja szerint az iratok tartalma alapján az alábbiakkal egészíti ki: - A vádlott többszörös visszaesői minőségét az alábbi előéleti adatok alapozzák meg: a vádlottal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság
- február hó
- napján jogerős 20.B.21.801/2004/
- számú összbüntetési ítéletével 6 év 5 hónap börtönbüntetést állapított meg. A vádlott az összbüntetési ítéletet
- március hó
- napján töltötte volna ki,
- augusztus hó
- napján feltételes szabadságra bocsátották. A fenti kiegészítéssel teljes körűen megalapozottá vált ítéleti tényállás a másodfokú eljárásban eredményesen nem támadható, így a vádlott és védője ez irányú fellebbezése - a Be.
- §
(1)bekezdés, 352. §
(2)és
(3)bekezdésében foglalt felülmérlegelés tilalmára is figyelemmel - eredményre nem vezethetett. Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére. A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény 2. §
(1)és
(2)bekezdésében foglaltakra figyelemmel a bűncselekmény elkövetése idején hatályos
- évi IV. törvény rendelkezéseit alkalmazta, mivel a cselekmény másodfokú elbírálásakor hatályba lépett új büntetőtörvény szerint a cselekmény nem bírálandó el enyhébben, hanem súlyosabb jogkövetkezményeket eredményezett volna a később kifejtendő indokok szerint. A Fővárosi Törvényszék törvényesen járt el, amikor a vádlott bűnösségét a tárgyaláson kihirdetett úgynevezett kisítélet rendelkező részében a Btk.
- §
(1)bekezdésébe ütköző és a
(6)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettében állapította meg. Az írásba foglalt, indokolt ítéletben - nyilvánvaló elírás folytán - a vádlott terhére rótt cselekmény anyagi jogi megnevezése hiányosan került feltűntetésre, ezt a Fővárosi Ítélőtábla pótolta. A Fővárosi Törvényszék túlnyomó részt helyes indokok alapján minősítette a vádlotti cselekményt életveszélyt okozó testi sértésnek, azonban az indokolása pontosításra szorul. A vádlott által használt eszközből, az elkövetés módjából, a sértettnek okozott sérülésből következően megállapítható, hogy a vádlott testi sértésre irányuló egyenes szándékkal cselekedett. E magatartásával okozati összefüggésben a sértettnél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki. A Kúria 3/
- számú Büntető jogegységi határozatában foglaltakra is figyelemmel helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott ölési szándékának hiányára. Az élet kioltására irányuló szándék hiányára utalt az is, hogy a vádlott a sértettet hagyta elmenni a saját lábán a helyszínről, miközben nyilvánvalóan abban a helyzetben volt, hogy a sértett bántalmazását tovább folytathatta volna. Ugyanakkor a közvetlen életveszélyes sérülést okozó elkövetési eszközre, az elkövetési módra és a vádlott által megcélzott testtájékra figyelemmel az életveszélyes eredmény tekintetében a vádlottat eshetőleges szándék terhelte, szemben az elsőfokú bíróság által megállapított gondatlansággal. A vádlott terhén megállapított bűncselekmény miatt kiszabható büntetés tartama úgy az elkövetéskori, mint a másodfokú elbíráláskor hatályos büntető törvény szerint - azonos. Ugyanakkor a
- április
- napjára eső elkövetési időre figyelemmel, az elkövetéskor az úgynevezett középmértékes büntetéskiszabás még nem volt irányadó, szemben a fellebbviteli eljárásban hatályos új büntetőtörvénykönyv szabályozásával. Az elkövetéskor hatályos büntetőtörvénykönyv szabályozása szerint a vádlottat - mint többszörös visszaesőt - nem kellett kizárni a feltételes szabadságra bocsátás törvényi lehetőségéből. Ezzel szemben a
- évi C. törvény
- §
(4)bekezdés a) pontja alapján - figyelemmel a 37. §
(3)bekezdés ba) pontjára - nem bocsátható feltételes szabadságra a többszörös visszaeső, ha a szabadságvesztést fegyház fokozatban kell végrehajtani. Ezen új anyagi jogi rendelkezés miatt a vádlott terhére rótt bűncselekmény súlyosabb elbírálás alá esett volna az új Btk. alkalmazása esetén. A Fővárosi Törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó súlyosító és enyhítő körülményeket túlnyomó részt helyesen sorolta fel. Azok azonban helyesbítésre szorulnak azzal, hogy nem a többszörös visszaesői bűnelkövetői minőség súlyosít, hanem a többszörös visszaesői minőségen túli büntetett előéletnek van súlyosító hatása. További súlyosító körülmény, hogy a vádlott a terhére rótt cselekményt három folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt valósította meg. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság az elkövetéskor hatályos Btk.
- §-ában meghatározott büntetési célok elérésére alkalmas fő- és mellékbüntetést szabott ki a többszörös visszaeső vádlottal szemben. A súlyosító körülmények jelentős számát és nyomatékát némileg ellensúlyozta az igen nagy nyomatékkal figyelembe vehető, jelentős időmúlás, ezért a Fővárosi Törvényszék által kiszabott fő- és mellékbüntetés az elkövetéskor hatályos Btk.
- §-ában meghatározott büntetéskiszabási elvekkel összhangban szolgálja a büntetési célokat, ebből fakadóan sem a büntetés súlyosításra, sem az enyhítésére irányuló fellebbezés eredményre nem vezethetett. Helyesen járt el a Fővárosi Törvényszék, amikor a szabadságvesztés kiszabása mellett a vádlottat a közügyektől is eltiltotta, azonban az ítélet indokolása tévesen az elsőfokú elbíráláskor hatályos anyagi jogszabály megjelölést tartalmazza, az elkövetéskor hatályos törvény szerinti jogszabályi felhívás helyesen: Btk.
- és 54.§. Az elsőfokú bíróság járulékos rendelkezései is törvényesek. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be.
- §
(1)bekezdése alapján - a rendelkező részben foglalt pontosítással helybenhagyta. A másodfokú bíróság a Btk. 92. §
(1)és
(2)bekezdései alapján rendelkezett az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a másodfokú ügydöntő határozat meghozataláig a vádlott által előzetes letartóztatásban töltött idő kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról. A másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be. 338. §
(1)bekezdése alapján a Be. 381. §
(1)bekezdésére figyelemmel a vádlott köteles az államnak megfizetni. Budapest,
- év április hó
- napján . Lassó Gábor s.k.. Ujvári Ákos s.k.. Révész Tamásné s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék 14.B.1760/2012/
- számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.291/2013/
- számú végzésben írt változtatásokkal
- április hó
- napján jogerős és végrehajtható. Budapest,
- év április hó
- napján Dr. Lassó Gábor s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kállai Zoltán írnok