Bhar.1348/2013/6 – Kúria

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja szerint minősülő, felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében, valamint az 1978. évi IV. törvény 330. §-a szerinti hitelsértés vétségében. Ezért halmazati büntetésül tizenhárom évi fegyházbüntetésre és tíz évi közügyektől eltiltásra ítélte; rendelkezett az általa előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről, valamint a bűnügyi költség viseléséről. Az első fokú ítélet ellen az ügyész II. rendű vádlott terhére a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője a minősítés megváltoztatása és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be. A bejelentett fellebbezésekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a 2013. június 24. napján kelt 2.Bf.48/2013/20. számú ítéletével az első fokú határozatot felülbírálta, és azt megváltoztatva II. rendű vádlott élet elleni cselekményét az 1978. évi IV. törvény 166. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés b) pontja szerint minősülő, felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének minősítette és a vádlottat az ellene az

1. évi IV. törvény
2. §-a szerinti hitelsértés vétségének vádja alól felmentve a halmazati büntetésre utalást mellőzte, a vele szemben kiszabott szabadságvesztést tizenöt évi fegyházbüntetésre súlyosította; emellett helyesbítette a bűnjelekre és a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezéseket. Egyebekben azonban e vádlottra nézve az első fokú határozatot helybenhagyta, az annak kihirdetésétől előzetes fogva tartásban töltött időt a szabadságvesztésbe beszámította, és rendelkezett a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viseléséről. A másodfokú bíróság ítélete ellen II. rendű vádlott - a tényállást is támadva - a terhére megállapított bűncselekmény minősítésének megváltoztatása és a büntetés enyhítése, védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezéssel élt. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. A Legfőbb Ügyészség a másodfokú határozat (Bf.1334/2012.). fellebbezéseket alaptalannak helybenhagyására tett A harmadfokú nyilvános ülésen a vádlott és védője a egyaránt fenntartotta. találva a indítványt fellebbezését A Legfőbb Ügyészség képviselője indítványát részben módosította, mivel álláspontja szerint a jelenleg hatályos Btk., a
3. évi C. törvény rendelkezései a feltételes szabadság kedvezménye kapcsán megítélése szerint a vádlottra nézve kedvezőbb elbírálást eredményeznek; ezért a Btk.
4. §-ára figyelemmel arra tett indítványt, hogy a Kúria minősítse a vádlott cselekményét a Btk. l
5. §

(1)bekezdésébe ütköző és

(2)bekezdés b) pontja szerint minősülő, felbujtóként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének, állapítsa meg, hogy a vádlott a Btk. 38. §

(2)bekezdés a) pontjának megfelelően büntetése legalább kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, míg egyebekben a másodfokú határozatot hagyja helyben. A Kúria, mint harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. §

(1)bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első és másodfokú bírósági eljárással együtt felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit, ahogy zömmel az elsőfokú bíróság is. Emellett az utóbbi által elkövetett eljárási szabálysértések - amelyekre határozatában az ítélőtábla részletesen kitér - nem tartoztak a Be.

1. §-a szerinti, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményezőek közé, és nem voltak lényeges hatással az eljárás lefolytatására, illetve a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetve a joghátrány alkalmazására. A másodfokon eljárt ítélőtábla a törvényszék által megállapított tényállást kiegészítette, illetve helyesbítette, egyebekben azonban megalapozottnak találta, és ítélkezésében irányadónak tekintette. Azt a Kúria is csupán annyiban egészíti ki, illetve helyesbíti a Be.
2. §

(2)bekezdésére figyelemmel az iratok alapján, hogy a sértett halálának közvetlen oka a kiterjedt, többszörös koponyaés koponyaalapi töréshez társuló agyzúzódás, agyroncsolódás volt (amelyek önmagukban is közvetlen életveszélyes állapotot eredményeztek), a sérülések bekövetkezésében a sértett betegsége, alkati sajátossága nem játszott szerepet; a halálos eredmény bekövetkezését a sértett májának károsodása sem befolyásolta (Szakértő1 és Szakértő2 igazságügyi orvosszakértők szakvéleménye, első fokú ítélet 44. oldala és 45. oldal első bekezdése). Ezzel a kiegészítéssel a megállapított tényállás immár összhangban áll az iratok tartalmával, téves ténybeli következtetést sem tartalmaz, azt az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, ekként megalapozott. Így e tényállás a Be. 388. §

(1)harmadfokú eljárásban is irányadó. bekezdésére figyelemmel a A fellebbezéseket ezért a Kúria az irányadó tényállás alapján bírálta el; a felülbírálat azonban nem terjedt ki - a vádlott terhére szóló fellebbezés hiányában - a másodfokú határozat felmentő rendelkezésére. A vádlottnak a tényállást támadó, az emberölésre vonatkozóan az eshetőleges szándék fennállását vitató fellebbezését a Kúria nem találta megalapozottnak. Az irányadó tényállás szerint II. rendű vádlott akkor, amikor a III. rendű terhelt jelenlétében Tanu1-t a sértett bántalmazásában történő közreműködésre próbálta rávenni, kijelentette, hogy a sértettet valaki hátulról fejbe fogja csapni, míg III. rendű vádlott azt mondta, sógora lesz az ,aki „fejbe fogja baszni" a sértettet. II. rendű vádlott azt is hozzátette, hogy az sem baj, ha a sértett meghal (első fokú ítélet

1. oldal negyedik bekezdés). A tényállás szerint ezen túl
2. május 23-án III. rendű vádlott és Tanú1 jelenlétében I. rendű vádlott közölte, hogy ő csak úgy tudja megütni a sértettet, hogy az meg is haljon. Ezen a megbeszélésen Tanú1 a II. rendű vádlott kérésére vett részt, aki Tanu1-t hazaérkezése után telefonon meg is kérdezte, hogy volt-e III. rendű vádlottnál (első fokú ítélet
3. oldal ötödik és hatodik bekezdés). II. rendű vádlott - ahogy arra a másodfokú bíróság is utalt - az elhangzott kijelentés ellenére sem vonta vissza a megbízatást (másodfokú határozat
4. oldal utolsó előtti bekezdés, 10.oldal harmadik bekezdés). II. rendű vádlottnak a sértett - esetleges - megölésére vonatkozóan fennálló szándékát nem csupán Tanú1, hanem Tanú2 és Tanú3 is megerősítette tanúvallomásában. Az eljárt bíróságok ezeknek a tanúknak a szavahihetőségét körültekintően vizsgálták, és aggálytalannak találták; erre is alapozva állapították meg azokat a tényeket, amelyekből a vádlottnak az élet elleni cselekménnyel összefüggő tudattartalmára, azaz az eshetőleges szándék fennállására következtettek; ez a ténybeli következtetés az alapjukat képező tényekkel zárt logikai láncot alkot. A tényállás alapján az sem kétséges, hogy a sértett megölésére I. rendű terheltet - neki pénzt ígérve - II. rendű vádlott bírta rá a III. rendű terhelttel együtt; az I. rendű terhelt az ígért haszon reményében vállalta a megbízást. Annak, hogy a ténylegesen ki is fizetett összeg csekély - mindössze l0.000 forint volt, a nyereségvágy megállapíthatósága tekintetében nincs jelentősége. A felbujtás és az a bűncselekmény, amelyre azzal a felbujtó a tettest rábírja, az l
5. évi IV. törvény 2l. §

(1)bekezdésének megfelelően kizárólag szándékos lehet. A felbujtó szándékossága azt jelenti, hogy tudatában van annak: a tettest milyen jellegű bűncselekményre bírja rá, és rábírása hatására a tettes a cselekményt el is fogja követni. Az irányadó bírói gyakorlat szerint akkor, ha a felbujtó és az elkövető tudata - mint jelen esetben is egyaránt átfogja a sértett élete elleni szándékos támadás lehetőségét, és a felbujtó ennek tudatában az elkövetés terjedelmét nem korlátozza, hanem az elkövetőnek "szabad kezet ad", a felbujtó is a megvalósított élet elleni bűncselekményért tartozik büntetőjogi felelősséggel (BH. 2012/111.,2006/179). II. rendű vádlott a részbeni felbujtói magatartást is kifejtő III. rendű vádlottat is felbujtotta; ezért mint a felbujtó felbujtójának is fennáll a felelőssége. A fentiekre és a bűncselekmény és a sértett halálának bekövetkezése közötti okozati összefüggésre tekintettel törvényesen minősítették az eljárt bíróságok I. rendű terhelt ölési cselekményét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének, amelynek részese - felbujtója - volt II. rendű vádlott; az ítélőtábla ennek kapcsán kifejtett - a következetes ítélkezési gyakorlatra és a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvére utaló - álláspontja mindenben helytálló. Így a minősítést támadó fellebbezés sem megalapozott. Osztotta a Kúria az ítélőtáblának az előre kiterveltség mellőzésére vonatkozó indokait is. Az eljárt bíróságok II. rendű vádlottal szemben a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket maradéktalanul feltárták. A büntetés mértékének meghatározásánál az egyéb körülmények mellett indokoltan vették a terhére jelentős súllyal figyelembe azt, hogy a bűncselekmény elkövetésére kizárólag e terhelt érdekeit szolgálóan került sor. Azonban a másodfokú bíróság arra is tekintettel, hogy a terhelttel szemben részben felmentő ítéletet hozott, az indokoltnál nagyobb mértékben súlyosította az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértékét az 1978. évi IV. törvény 166. §

(2)bekezdése alapján kiszabható határozott tartamú szabadságvesztés felső határának megfelelő tartamúra; az a terhelttársakkal szemben kiszabott büntetésekre tekintettel is aránytalanul súlyos. Ezért a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezéseket részben megalapozottnak találva a Kúria a büntetés enyhítését tartotta indokoltnak. Vizsgálta ugyanakkor a Kúria azt is, hogy a jelenleg, azaz az elbíráláskor hatályos Btk. - a 2012. évi C. törvény - nem eredményezne-e a terheltre nézve kedvezőbb elbírálást. A nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette az elkövetéskor hatályos, azaz az 1978. évi IV. törvény 166. §

(2)bekezdése szerint életfogytig tartó, vagy tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel, míg a jelenleg hatályos Btk. 160. §

(2)bekezdése szerint életfogytig tartó, vagy tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Emellett a Btk. 80. §

(2)bekezdése szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásánál a büntetési tétel középmértéke az irányadó, ami pedig tizenöt évi szabadságvesztés. Miután erre tekintettel a jelenleg hatályos törvény szerint a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés enyhítésére nem kerülhetne sor, az enyhítést azonban a Kúria indokoltnak találta, összhatásában a jelenleg hatályos törvény alkalmazása a feltételes szabadságra bocsátás kedvezőbb szabályozása mellett sem eredményezne a terheltre nézve enyhébb elbírálást. Mindezekre figyelemmel a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 398. §

(2)bekezdésére figyelemmel a II. r. terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát érintően megváltoztatta, azt tizennégy évre enyhítve. A másodfokú ítélet további rendelkezései törvényesnek bizonyultak, ezért azokat a Kúria helybenhagyta. Az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítása az 1978. évi IV. törvény 99. §

(1)és

(2)bekezdésén, a védői díj megfizetésére kötelezés a Be. 385. §-ára és a 381. §

(1)bekezdésére figyelemmel a 338. §

(1)bekezdésén alapul. A harmadfokú határozat ellen a Be. 3. §

(4)bekezdésére figyelemmel a fellebbezés, míg a 416. §

(4)bekezdés a) pontjának megfelelően a 416. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontján alapuló felülvizsgálat egyaránt kizárt. Budapest, 2014. február 18. Dr. Mészár Róza s.k. a tanács elnöke, Dr. Szabó Péter s.k. előadó bíró, Dr. Vaskuti András bíró A Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.48/2013/20. számú ítélete II. rendű vádlottra vonatkozó részében a Kúria Bhar.I.1348/2013/6. számú ítéletében írt változtatással 2014. év február hó 18. napjával kezdődő hatállyal jogerős és végrehajtható. Budapest, 2014. február l8. Dr. Mészár Róza s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: TLné bírósági tisztviselő