DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.I.20.148/2014/
- szám A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Lichy József ügyvéd (címe) által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a Dr. Maksa Csaba ügyvéd (címe) által képviselt alperes neve (címe) alperes - akinek a pernyertessége érdekében a Dr. Hegyeshalmi Zoltán ügyvéd (címe által képviselt Allianz Hungária Biztosító Zrt. (címe) beavatkozott - ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Miskolci Törvényszék 10.P.20.732/2011/
- számú ítélete ellen a felperes
- sorszám alatt előterjesztett és
- sorszám alatt kiegészített fellebbezése folytán meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperes részére 50 000 (Ötvenezer) forint, a beavatkozó részére 10 000 (Tízezer) forint összegű másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy a le nem rótt 480 000 (Négyszáznyolcvanezer) forint összegű fellebbezési illeték az állam terhén maradt. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: A felperes, háziorvosa beutalása alapján, a
- november
- napi erős, szaggató fejfájással, féloldali zsibbadással járó, rohamszerű rosszulléte miatt kialakult, gyógyszerek hatására sem javuló egészségi állapota teljes kivizsgálása céljából
- november
- napján jelentkezett az ...... Kórház Belgyógyászati Osztályán, ahol a szükséges vizsgálatok elvégzését követően agytörzsi ér eredetű károsodását és magasvérnyomás-betegségét állapították meg.
- november 28-án a felperes az "x-i" kórház beutalása alapján megjelent az alperes Idegsebészeti Szakrendelésén, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján - tünetei változatlan fennállása esetén -
- december 21-re ambuláns angiográfiára jegyezték elő.
- december 21-én ugyanott érfestést, CT és DSA vizsgálatokat végeztek, amelyek agytörzsbe beékelődött valódi aneurysmát igazoltak, ezért az Idegsebészeti Osztály fekvőbetegellátására irányították, ahol
- január
- napján koponyafeltárással, mikrosebészeti módszerrel, invazív műtétét elvégezték. A műtét befejezésekor szívműködés-lassulás és vérnyomásesés miatt az érzsák lezárásra nem került, de azt vérzéscsillapítóval körberakták. A beavatkozást követően a felperes teljes jobb oldala mozgásképtelenné vált, hosszabb idejére jobb fülére hallását és a hangját is elveszítette, nyelőcsöve lebénult. A későbbi rehabilitációs kezelések után állapota - egyensúlyzavart és szédülést okozó arcidegbénulása és halláskárosodása fennmaradásával - részben javult. A felperes módosított keresetében nem vagyoni kártérítés jogcímén kérte kötelezni az alperest 6 000 000 Ft tőke és a tőke után
- november
- napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatai, valamint a perköltség megfizetésére. Előadta, hogy az alperes alkalmazottai a
- január
- napi beavatkozást szakszerűtlenül végezték, műtéttechnikai hibát vétettek, a jobb oldali hallóideget elvághatták, amelynek következménye lett a felperes kialakult egészségkárosodása. A keresetlevélhez a felperes mellékelte Dr. V. T. magánszakértői véleményét, aki úgy foglalt állást, hogy a felperes az abbahagyott és így az aneurysma megoldását el nem érő műtét után sokkal rosszabb állapotba került, mint volt a műtét előtt. A műtét után fellépő súlyos szövődmények a beavatkozás során történt több agyideg sérülésétől keletkeztek, így a műtét és a felperes nagymértékű egészségromlása között ok-okozati kapcsolat állapítható meg. A beteg nem megfelelő ellátását véleményezte annyiban, hogy sem a mentők, sem a háziorvos nem mért vérnyomást annak ellenére sem, hogy ismert volt számukra a felperes magas-vérnyomás betegsége, a háziorvosnak sürgősséggel kellett volna beutalnia a felperest a kórházba, aki ezért csak közel három hét után került felvételre. Az alperes a kereset elutasítását, a felperes perköltségében marasztalását kérte azzal, hogy a felperes kialakult állapota az alapbetegségével áll okozati összefüggésben, a
- január
- napi beavatkozás során az alperes alkalmazottai a szakmai szabályoknak megfelelően és az elvárható gondossággal jártak el. A beavatkozó a per során az alperes nyilatkozataihoz csatlakozott, és kérte a felperes perköltségében marasztalását. Az elsőfokú bíróság a jogalap tekintetében igazságügyi orvos-szakértői bizonyítást rendelt el. A .... Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézet kiegészített, a szakvéleményt készítő szakértő meghallgatása során tárgyaláson szóban is fenntartott szakvéleményében úgy foglalt állást, hogy az alperes a felperes vizsgálata, a műtéti beavatkozások elvégzése, kezelése, ellátása és gondozása során a szakmai szabályokat betartva, kellő körültekintéssel, az elvárható gondosság elvének mindenben megfelelően járt el. A tapasztalt panaszok és tünetek jelentkezésekor a szükséges és lehetséges vizsgálatokat elvégezte, állapota ugyan akut volt, de azonnali műtétet nem igényelt, ezért megfelelő volt a tervezett és megvalósult beavatkozási időpont. A beavatkozás volt az egyetlen lehetőség a felperes életének megmentésére illetve meghosszabbítására. Az agytörzsben elhelyezkedő érzsák mikrosebészeti módszerrel történő operálása, a műtéti területben elhelyezkedő idegpályák és agyidegek jelenléte miatt, rendkívül kockázatos, maradványtünetek hátrahagyásával járó beavatkozás. A felperesnél végzett műtét során műtéttechnikai hiba az alperes részéről nem állapítható meg. A műtét utáni egészségi állapot a felperes sorsszerű megbetegedéséből és a műtéti beavatkozást jelentő, agyállományon végzett manipulációból adódott, állapotában a rehabilitációs kezelések hatására javulás következett be, jelenlegi állapotában további javulás azonban már nem várható. A felperes össz-szervezeti egészségkárosodása 50 %-ban határozható meg. Az elsőfokú bíróság
- számú ítéletével a felperes keresetét elutasította, kötelezte a felperest az alperes és a beavatkozó javára 100 000 - 100 000 Ft perköltség megfizetésére; megállapította, hogy a le nem rótt 360 000 Ft illeték és az állam által előlegezett 638 908 Ft szakértői költség az állam terhén maradt. Az ítélet indokolása szerint az alperest a kimentés körében terhelte a bizonyítási kötelezettség annyiban, hogy a felperes kialakult állapota alapján az ellátás során a legnagyobb körültekintéssel és gondossággal járt el. Az aggálytalan, az ítélkezés alapjául elfogadott igazságügyi orvos-szakértői vélemény megállapította, hogy a felperesnél kialakult aneurysma sorsszerű megbetegedés, amelynek felismerése, diagnosztizálása, kezelése és ellátása teljes egészében megfelelt egyrészt a szakmai szabályoknak, az irányadó protokollnak, továbbá mindezen túlmenően az alperes orvosai a legmesszebbmenőkig tanúsították az elvárható legnagyobb körültekintést és gondosságot, mind a műtétet megelőző tájékoztatás, mind a műtét, mind pedig az azt követő ellátás során. Ezért a felelősség alól az alperes magát sikerrel ki tudta menteni. A bizonyítékok köréből kizárta a felperes által csatolt magánszakértői véleményt, mivel az azt kibocsátó orvos nem bejegyzett igazságügyi orvosszakértő, ilyen módon az általa közölt vélemény csupán egy bizonyíték, a fél nyilatkozatának vagy legfeljebb tanúvallomásnak tekinthető, melynek bizonyító ereje nincs, és nem volt alkalmas a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő aggálymentes véleményének megdöntésére sem; ezért szükségtelen volt a szakértői vélemények ütköztetése. Mindezek szerint az elsőfokú bíróság a felperes keresetét jogalap hiányában elutasította. A pervesztes felperest a Pp.
- §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperes és az alperesi beavatkozó javára a 32/
- (VIII.22.) IM rendelet alapján meghatározott összegű perköltség megfizetésére, és a 6/
- (VI.26.) IM rendelet
- §-a alapján megállapította, hogy a le nem rótt eljárási illetéket és az állam által előlegezett szakértői díjat az állam viseli. Az első fokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen kérte az ítélet megváltoztatását, a keresetének való helyt adást, az alperes első- és másodfokú perköltségében marasztalását; másodlagosan kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróságnak újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára kötelezését. A fellebbezésben előadta, hogy helytelenül járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor arra az álláspontra jutott, hogy szükségtelen a felperes által beszerzett magánszakértői vélemény és a perben beszerzett igazságügyi szakértői vélemény közötti ellentmondás feloldása amiatt, mert a felperes által készített szakvéleményt kibocsátó orvos nem bejegyzett igazságügyi szakértő. Ezzel szemben a magánszakértői véleményt készítő Dr. V. T. országosan elismert orvos, olyan szaktekintély, akinek a véleménye mérvadó a perrel érintett és hasonló orvos-szakértői kérdések kapcsán. Ezért nem lett volna mellőzhető a szakértői vélemények ütköztetése, akár a szakértők párhuzamos meghallgatásával, akár újabb orvos-szakértő kirendelése útján, az ellentmondás feloldása érdekében. A perben kirendelt igazságügyi orvos-szakértő azt a megjegyzést tette, hogy a magánszakértői véleményben tett megállapítások szakértői szempontból nem fogadhatók el, azonban ennek részletes indokait nem adta elő. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását, a felperes másodfokú perköltségében marasztalását kérte azzal, hogy az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítási eljárás anyagának okszerű mérlegelésével megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le. A perben kirendelt orvos-szakértő a kezelés, az alkalmazott ellátás és más körülmény vonatkozásában az alperes részéről felróhatóságot nem állapított meg, a felperes szakértőtől eltérő véleménye még nem ad okot a szakvélemény aggályosságának, homályosságának, ellentmondásosságának vélelmezésére. A beavatkozó az alperes fellebbezési ellenkérelméhez csatlakozva kérte az első fokú ítélet helybenhagyását. Az ítélőtábla a fellebbezést a következők szerint nem találta alaposnak: Az elsőfokú bíróság a kérelem és az ellenkérelem keretei között a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetéseivel az ítélőtábla érdemben egyetértett. A
- március
- napjáig hatályos Ptk. (a továbbiakban: Ptk.)
- §-ának
(1)bekezdésén és az egészségügyről szóló
- évi CLIV. törvény (Eütv.)
- §-ának
(3)bekezdésén alapuló kártérítési felelősség megállapításának a feltételei: 1./ a kár bekövetkezése, 2./ jogellenes károkozó magatartás, 3./ felróható károkozó magatartás, 4./ okozati összefüggés a kár bekövetkezése és a károkozó magatartás között. Bármely feltétel hiánya a kártérítési felelősséget kizárja. A Pp. 164. §-ának
(1)bekezdéséből következő azon általános eljárásjogi szabályából, hogy a felmerült tényeket általában az a fél köteles bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el, a kártérítési perekben az következik, hogy a károsult köteles bizonyítani a kár bekövetkezését és annak mértékét, valamint a károkozó magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggést, míg a károkozó bizonyíthatja, hogy a károkozás nem volt jogellenes, vagy a felelősség alól kimentheti magát azzal, hogy a kár megelőzése, elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A fentiekből következően az egészségügyi szolgáltató kártérítési pereiben a beteg (hozzátartozó) károsult bizonyítási kötelezettsége az okozatosság, míg az egészségügyi szolgáltató (károkozó) bizonyítási kötelezettsége a felróhatóság alóli kimentés. Az egészségügyi szolgáltató felelősségére alapított károkozások azon sajátosságából, hogy a természettudományos bizonytalanságból következően az esetek többségében nem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy a hivatkozott kárt (halált, szövődményt, egészségkárosodást) pontosan milyen hiba idézte elő, és az egészségügyi szolgáltatóval szemben fellépő károsulttól szakmai ismeretei hiányában nem várható el a hiba pontos okának az igazolása, ezért a kár okának a bizonyítalansága a károsult terhére nem értékelhető. Ebből az következik, hogy a károsult az okozati összefüggés tekintetében eleget tesz a bizonyítási kötelezettségének azzal, ha azt bizonyítja, hogy a kár az egészségügyi ellátása során következett be, és ezzel szemben terheli az alperest a felelősség alóli kimentés úgy, hogy azt kell bizonyítania, a károsult ellátása során az elvárható gondosság teljesítése ellenére következett be a káresemény. A felperes az okozatosság tekintetében az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek egyértelműen eleget tett, hiszen nem vitatottan a műtét előtti állapotához képest egészségi állapota a beavatkozás következtében romlott, mindebből következően tehát a bizonyítási teher a felelősség alóli kimentés vonatkozásában az alperesre hárult. Az egészségügyi szolgáltató - figyelembe véve dokumentációs kötelezettségét, az általa választott gyógymódért való felelősségét, a szükséges és indokolt vizsgálatok teljeskörű elvégzésének kötelezettségét - megfelelő eljárás mellett ki tudja magát menteni a felelősség alól, azaz, ha bizonyítani tudja, hogy felróható magatartást semmilyen tekintetben nem tanúsított, akkor a felelősség megállapítására sincs mód. A perben az alperes felelősség alóli kimentése eredményes volt. A Pp. 177. §-ának
(1)bekezdése szerint, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. Annak a megállapítása, hogy az alperes a felperes egészségügyi ellátása során minden tekintetben a szakmai szabályok és az elvárható gondosság elvének megfelelően járt-e el, a felperes állapotát felismerte-e, időben a szükséges és célszerű beavatkozások elvégzésével megfelelően kezelte-e, a beavatkozás során vétett-e műtéttechnikai hibát, olyan szakkérdések, amelyek tárgyában a bíróság szakértelemmel nem rendelkezik, ezért tekintettel arra is, hogy a felperes által csatolt magánszakértői véleményt az alperes vitatta, a perben nem volt mellőzhető igazságügyi szakértői bizonyítás elrendelése. Az ítélőtábla nem értett egyet az első fokú ítélet indokolásával annyiban, hogy önmagában azért, mert a felperesi magánszakértői véleményt készítő orvos nem igazságügyi szakértő, ezért a véleményét a bizonyítékok köréből ki kellett zárni. Ezzel szemben a Pp. 3. §-ának
(5)bekezdéséből következő szabad bizonyítási rendszer alapján a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. Ennek megfelelően értékelni lehet a fél felkérésére akár nem igazságügyi orvos-szakértő, de megfelelő szakmai ismerettel rendelkező személy által készített magánszakértői véleményt is. Figyelemmel azonban arra, hogy a pert megelőzően megbízási jogviszony alapján készített magánszakértői véleménnyel szemben a másik fél nem élhetett az észrevétel előadásának, felvilágosítás kérésnek a jogával, az igazságügyi szakértői tevékenységnek pedig megfelelő garanciális szabályai vannak, ezért a tényállás megállapítása során a magánszakértői véleménynek és a perben beszerzett, megfelelően kiegészített, a felek részére a felvilágosítás-adás során megmagyarázott igazságügyi szakértői véleménynek a bizonyítékok értékelése során korántsem azonos a súlya. A polgári perjogi törvényi rendelkezések egyértelműen rögzítik, hogy a perben szakértő csak az lehet, akit a bíróság szakértőként rendelt ki. Következésképpen az adott bizonyíték akkor minősül szakértői véleménynek, ha azt a bíróság által kirendelt szakértő készítette. Mivel a fél által felkérésére készített magánszakértői vélemény a fenti feltételeknek nem felel meg, ezért a bírói gyakorlat azt a fél álláspontjaként értékeli, és annak ugyanolyan jelentőséget tulajdonít, mint a fél személyes meghallgatásának (BH 1999.365, BH 2004.59). Egységes azonban abban is a bírói gyakorlat, hogy a magánszakértői vélemény alkalmas lehet az igazságügyi szakértői vélemény szakmai helytállóságának kétségessé tételére, ezért a magánszakértői véleményt elsősorban a bizonyítékok értékelése során annyiban kell figyelembe venni, hogy az abban előadott szakmai indokok, a bíróság által is észlelhetően, kétségessé tették-e az igazságügyi szakértői bizonyítás megállapításait (BH 1999.405). Mindebből tehát az következik, hogy a magánszakértői vélemény és a perbeli igazságügyi szakértői vélemény esetleges ellentmondásaiból nem következik a Pp. 183. §-ának
(2)bekezdése szerint a szakértői vélemények ellentmondásai a perben való tisztázásának a kötelezettsége, lévén nincs két egymástól független, a Pp. 177. §-ának
(1)bekezdése szerinti szakvélemény. A felperes által csatolt magánszakértői vélemény azonban önmagában nem volt alkalmas a kellően részletezett, megindokolt, az ítélőtábla által is aggálytalannak tekintett igazságügyi szakértői vélemény megállapításainak a kétségbe vonására, tekintettel arra, hogy a felperes fellebbezési hivatkozásával szemben a per eldöntésének lényeges kérdései tekintetében nem került ellentmondásba a perbeli szakvélemény megállapításaival. Az alperest a felelősség alóli kimentése körében annak a bizonyítása terhelte, hogy a felperes egészségügyi ellátása során az elvárható gondosság elvének megfelelően, a szakmai szabályok szerint járt-e el. A perbeli szakvélemény úgy foglalt állást, hogy az alperes eljárása minden tekintetben és minden részletében megfelelt a Ptk.-ból és az Eütv.-ből következő elvárhatóság követelményének, és ezzel ellentétes véleményt a magánszakértő sem fogalmazott meg. A beteg nem megfelelő ellátását nem az alperes, hanem az alperestől független mentőszolgálat és háziorvos kezelésében találta megállapíthatónak, amelynek az alperes felelőssége szempontjából jelentősége nincs. Megállapította ugyan, hogy a műtét után fellépő súlyos szövődmények a műtét során történt több agyideg sérülésétől keletkeztek, tehát a műtét és a felperes egészségkárosodása között okozati összefüggés áll fenn, de ugyanezt állapította meg a perbeli igazságügyi szakértői vélemény is. A magánszakértő azonban nem tett olyan nyilatkozatot, hogy az alperes alkalmazottai a műtét során bármilyen technikai hibát, nem megfelelő beavatkozási módot végeztek volna, önmagában az agyideg sérülése ugyanis lehetett a műtét elkerülhetetlen következménye, de a szakmai szabályok és az elvárható gondosság melletti eljárás esetén nem alapozza meg az alperes felelősségét. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján pedig megállapítható volt, hogy az alperes megfelelően mérte fel a felperes állapotát, az ahhoz kapcsolódó szükséges és lehetséges vizsgálatokat elvégezte, helytállóan határozta meg az egészségi állapotához igazodó, az életének megmentését célzó szükséges beavatkozásokat, azok elvégzésének időpontja tekintetében késedelem nem terhelte, a beavatkozás elvégzésekor műtéttechnikai hibát nem vétett, a beavatkozás folyamata igazodott a felperes egészségi állapotához, és az utókezelések során is az elvárható gondossággal járt el. Bár a felperes kifejezetten nem hivatkozott rá, de az alperest a tájékoztatási kötelezettség tekintetében sem terhelte mulasztás, a felperes egészségi állapotához igazoldó egyediesített, a beavatkozás kockázataira és szövődményeire kiterjedő tájékoztatás megtörténtét a perben meghallgatott tanú vallomása egyértelműen alátámasztotta, ezzel együtt sem lett volna jelentősége a tájékoztatás esetleges hiányosságainak, mivel a beavatkozás elvégzése az egyetlen lehetőség volt a felperes életének megmentésére illetve meghosszabbítására, annak elmaradása esetén reálisan a felperes halála következett volna be, ezért a tájékoztatás esetleges hiányosságai a tényleges döntési jogkörét egyébként sem vonták volna el. Az elsőfokú bíróság a kártérítési felelősség jogalapjának a hiányában helytállóan utasította el a keresetet, mindezekre tekintettel az ítélőtábla az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes fellebbezése eredménytelen volt, ezért a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte az ítélőtábla a felperest az alperesnek és a beavatkozónak a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §-a
(2)bekezdésének a) pontja,
(5)és
(6)bekezdései alapján a fellebbezett értékre és a másodfokú eljárásban kifejtett tevékenységre tekintettel indokolt másodfokú jogi képviselői munkadíj mint perköltség megfizetésére. A le nem rótt, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §-ának
(1)bekezdése szerinti 480 000 Ft összegű fellebbezési illeték a felperes személyes költségmentességére tekintettel a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam terhén maradt. A másodfokú perköltség vonatkozásában a teljesítési határidő a Pp.
- §-ának
(1)bekezdésén alapult. D e b r e c e n,
- május
- Dr. Csikiné dr. Gyuranecz Márta s.k. a tanács elnöke, Dr. Pribula László s.k. előadó bíró, Dr. Kocsis Ottília s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő