éííööáó SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.I.30.429/2013/3. szám A Szegedi Ítélőtábla a Szabó Balázs Gábor Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Szabó Balázs Gábor ügyvéd) által képviselt felperes neve (címe) szám alatti székhelyű felperesnek – a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Ádám Attila ügyvéd) által képviselt alperes neve(címe) szám alatti székhelyű alperes ellen tisztességtelen szerződési kikötés megállapítása iránt indított perében a Szegedi Törvényszék 2013. április 12. napján kelt 6.G.40.239/2012/7. sorszámú ítélete ellen a felperes részéről 8. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő ÍTÉLET: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000,- (Egyszázezer) forint másodfokú eljárási költséget. Kötelezi a felperest, fizessen meg az államnak 15 nap alatt – leletezés terhe mellett – 298.000,- (Kettőszázkilencvennyolcezer) forint le nem rótt első- és másodfokú eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS: A felperes 2008. február 26-án kölcsönszerződést kötött az alperessel, mely szerint a pénzintézet az adósnak 2.728.500,- forint kölcsönt folyósít gépjármű megvásárlása céljára. A kölcsön futamideje 72 hónap, a mértékadó devizanem svájci frank, a kikötött THM 15,99 %. Az első törlesztőrészlet esedékessége 2008. április 20., majd azt követően minden hónap 20. napja. A saját rész 671.500,- forint, a hitelminősítési díj 178.500,- forint. A felperes nyilatkozott, hogy a kölcsönszerződésben, valamint az annak hátoldalán lévő üzletszabályzatban foglaltakat megismerte, megértette és azokat kötelezőnek ismeri el. A szerződés részét képező, 2009. augusztus 1. napjától hatályos Üzletszabályzat Preambulum II.2. pontja szerint beiktatásra került a magatartási kódex által meghatározott oklista, ami részletesen meghatározza azon okokat, amelyek bekövetkezte esetén a finanszírozó jogosult az ügyleti kamat megváltoztatására azzal, hogy az ok bekövetkezte önmagában nem feltétlenül eredményezi a -2- kamatmódosítást. A finanszírozó a feltétel bekövetkezte esetén alapos elemzés után dönt a szerződés kamatelemének egyoldalú módosításáról, melyet az Árazási Elvekben foglaltaknak megfelelően hajt végre. Amennyiben a kamatmódosítás alapjául szolgáló feltételek a kamat csökkentését teszik lehetővé, úgy a finanszírozó köteles a hátralévő díjakban a kamatcsökkentést az Árazási Elvekben foglaltak szerint érvényesíteni. A Preambulum III. része szerint a Takarékbank Zrt. 2010. december 31. napjával megszünteti az „MTB devizaárfolyam” jegyzését. Erre tekintettel az (alperes neve) 2011. január 1. napjától saját devizaárfolyamot képez „... saját devizaárfolyam” néven. Az árfolyamképzés a kialakult banki gyakorlat szerint történik, a jegyzésre vonatkozó irányelveket az Árazási Elvek tartalmazzák. A ... saját devizaárfolyamot a (alperes neve) és annak leányvállalatai üzletszabályzatainak vonatkozó rendelkezései kapcsán kell alkalmazni. Az Üzletszabályzatban alkalmazott fogalmak: 7. Normál devizakonstrukció: amennyiben a mértékadó devizanem nem forint, a kölcsönbevevő a kamatváltozást és árfolyamváltozás I-et a hitelező hirdetménye szerint köteles megfizetni, figyelemmel a jelen Üzletszabályzat kamat változására irányadó rendelkezéseire is. 15. A törlesztőrészlet az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott esedékességekhez tartozó tőke-, valamint kamattörlesztési kötelezettségek együttes összege. 17. Kalkulációs kamatláb: az egy hónapos bankközi referencia kamatláb (BUBOR) + 4 %. 22.
- a)Árfolyamváltozás I.: a mértékadó árfolyam és a fizetési esedékesség napján aktuális deviza eladási árfolyam változásának függvényében az alábbi képlet szerint meghatározott kamatkülönbözet:
- a)Árfolyamváltozás I. = fizetési kötési kötelezettség x (fizetési esedékesség napján aktuális deviza eladási árfolyam/mértékadó árfolyam) – 1.
- b)Árfolyamváltozás II.: a kölcsönszerződés futamidő lejárta előtti megszűnésekor fizetendő – ki nem terhelt – kamatkülönbözet, amelynek mértéke a szerződés megszűnésének eseteit szabályozó rendelkezésekben külön kerül meghatározásra. 24. A teljes hiteldíjmutató (THM) a különböző ajánlatok összehasonlítására, az ügyfél megfelelő tájékoztatására szolgál. Számítása során a pénzügyi intézménynek a hitellel kapcsolatos – kamaton túli egyéb – költségeket is be kell számítania, ezért az ügylet tényleges terheit mutatja százalékos formában. A képletet a 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet tartalmazza. A teljes hiteldíjmutató az egyedi kölcsönszerződés létrejöttekor meghatározott hitelminősítési díjat, valamint kamatot foglalja magában annak figyelembevételével, hogy a felek a kölcsönfolyósítás időpontjának a tervezett átadás dátumát megelőző 15. naptári napot tekintik. Devizaalapú kölcsön esetén a törlesztőrészletek forintban, a szerződéskötést megelőző 10 napnál nem régebbi árfolyamon vannak figyelembe véve. II.A.1. Referencia kamatláb (amelynek Hpt. szerinti megfogalmazása: bármilyen alkalmazandó kamatszámításnak alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatláb, amelynek mértékére a hitelezőnek nincs ráhatása):
- c)Amennyiben a mértékadó devizanem egyéb (nem euró vagy forint), úgy a -3Gf.I.30.429/2013/3. szám referencia kamatláb a londoni bankközi piacon a mértékadó devizanemben 1, 3, 6 havi időtartamra jegyzett, a Reuters Monitor megfelelő oldalán naponta közzétett kínálati kamatláb (1, 3, 6 havi LIBOR). B/I. Referencia kamatláb változásából eredő kamatváltozás: tekintettel arra, hogy a referencia kamatláb a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatláb, melynek mértékére a hitelezőnek nincs ráhatása, a hitelező a referencia kamatláb változásából eredő kamatváltozást jogosult és köteles a még nem esedékes törlesztőrészletekben a kölcsönbevevővel szemben érvényesíteni, amely a még hátralévő törlesztőrészletek emelkedését, illetve csökkenését eredményezi. Ebben az esetben a hitelező nem köteles a hatálybalépést megelőzően a kölcsönbevevőt értesíteni és a kölcsönbevevőt nem illeti meg a szerződés díjmentes felmondásának joga. A hitelező a referencia kamatláb változásból eredő törlesztőrészletek változásáról a rendszeresen küldött fizetési értesítőben ad tájékoztatást. B.II. Nem a referencia kamatláb változásából eredő (rendkívüli) kamatváltozás: a hitelező kizárólag a magatartási kódexben meghatározott oklista bekövetkezte esetén jogosult a kamatot az ügyfél számára kedvezőtlenül, egyoldalúan módosítani. A felperes keresetében a kölcsönszerződés semmisségének megállapítását kérte – az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása nélkül – a Hpt. 213. §
(1)bekezdésére hivatkozással. Indokolásában előadta, az alperes az árfolyamváltozás teljes kockázatát a felperesre hárította, e tisztességtelen piaci magatartásával a felperest olyan helyzetbe hozta, hogy a kölcsönszerződésben foglaltak teljesítését a körülmények hatására fokozatosan ellehetetlenítette. Kifogásolta, hogy nem tájékoztatta számszakilag, tételesen a kölcsöntartozás összegének változásáról, e körben utalt a Ptk. 4. §
(1)bekezdésében foglaltakra. Hivatkozva a Ptk. 209. §
(1)bekezdésére, valamint 209/A. §
(1)bekezdésére állította, az Üzletszabályzat Preambulum III.I.21.,
- és
- pontjai tisztességtelen szerződési kikötéseket tartalmaznak. Ennek alátámasztásául utalt arra, hogy az alperes nem tájékoztatta az Üzletszabályzatban, illetve a Hirdetményben a saját devizaárfolyam meghatározásának módjáról és az árfolyam mértékéről, ami a szerződés lényeges része. Álláspontja szerint a Hpt.
- §-a és
- § d) pontja alapján ugyancsak tájékoztatnia kellett volna a felperest az árfolyamrés mértékéről, a saját devizaárfolyam-meghatározás módjáról. Kifogásolta, hogy az alperes az árfolyamrést nem szerepeltette a teljes hiteldíj mutatóban (THM), melynek kiszámítási módját a 83/
- (III. 25.) Korm. rendelet rögzíti. A 41/
- (III. 5.) Korm. rendeletre hivatkozva állította, a THM számításnál – többek között – az ügyfél által a pénzügyi intézménynek fizetett költségeket is figyelembe kell venni, csak a kölcsön kamatkockázatát nem kell tartalmaznia. Álláspontja szerint mindezek tekintetében az alperes megsértette a Hpt.
- §
(2)bekezdésében foglalt rendelkezést, ezért a kölcsönszerződés a Hpt. 213. §
(1)bekezdés c) pontja értelmében semmis. Az árfolyamrést ugyanis ugyanúgy kellett volna feltüntetnie a szerződésben, mint a kamatot vagy a kezelési költséget, számértékkel meghatározva és százalékban kifejezve. Ez a teljes szerződés semmisségét eredményező hiba az Üzletszabályzat Preambulum III.1.21., 22.,
- pontjában, és az egész szerződésben fellelhető. Érvelése szerint hiányzik továbbá a szerződésből a szerződéskötéskori svájci frank LIBOR bázisárfolyamának, illetve a devizaárfolyam érvényességének napja, valamint -4a THM értéke, így a Ptk.
- §
(2)bekezdésébe ütközés folytán a szerződés a Ptk. 200. §
(2)bekezdése alapján semmis. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A tisztességtelenségre alapított érvénytelenséggel kapcsolatban kifejtette, a felek szerződése nem fogyasztói jellegű, miután a felperes nem tekinthető a Ptk. 685. § d) pontja szerinti fogyasztónak, emiatt a létrejött jogviszonyra nem irányadó a Hpt. 213. §
(1)bekezdés
- c)és
- d)pontja. Mivel azonban a felperes a Ptk. 236. §
(2)bekezdés
- c)pontja szerinti, megtámadásra biztosított egy éves határidőt elmulasztotta, az érvénytelenség megállapítására irányuló keresete alaptalan. Utalt arra, a perbeli szerződésben kimutatott THM (15,99 %) magában foglalja az árfolyamrést, meghatározása pedig a hatályos 41/1997. (III. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelel. Kiemelte, a felperes által hivatkozott 83/2010. Korm. rendelet a szerződés megkötésekor nem volt hatályban. Kifejtette, a Hpt. 213. §-a nem értelmezhető úgy, hogy a pénzintézetnek a tartós jogviszonyban előre nem látható pénzpiaci változásokat kellene prognosztizálnia, megbecsülnie az ebből eredő, az egyedi kölcsönszerződés megkötéséhez képest a későbbiekben bekövetkező változásokat. Bírói gyakorlatra hivatkozva előadta, amennyiben a felek megállapodása devizaalapú hitel folyósítására irányul, a hitel változó árfolyamon történő elszámolása nem jelent szerződésmódosítást és ez a szerződési kikötés a jóerkölcsbe sem ütközik. A kölcsönszerződésben ugyanakkor a pénzügyi intézmény nemcsak kamatot, hanem díjat és költséget is felszámíthat, ez önmagában jóerkölcsbe ütközőnek nem tekinthető, míg az árfolyam lehetséges változásának becslése a kölcsönszerződésnek nem kötelező tartalmi eleme. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Mindenekelőtt a felperes által hivatkozott semmisségi okokat vizsgálta, ennélfogva tisztázandó kérdés volt, hogy a perbeli kölcsönszerződés fogyasztói szerződés-e. Megállapította, a felperes a Ptk. 685. §
- c)pontja szerinti gazdálkodó szervezet, és mint ilyen, a saját céljaira vásárolt gépjármű vételárának teljesítéséhez, gazdasági tevékenysége körében kötött kölcsönszerződést. Mivel pedig az alperesi pénzügyi intézmény, a Hpt. 4. §
(2)bekezdése alapján jogosult pénzügyi szolgáltatásra, a létrejött kölcsönszerződés nem minősül fogyasztói jellegűnek, következésképpen a Hpt. 213. §
(1)bekezdése jelen esetben nem alkalmazható. Ezt követően vizsgálta az árfolyamrés szerződésben való feltüntetését a Hpt. 210. §
(2)bekezdése szerint. Megállapította, a felek devizaalapú kölcsönszerződést kötöttek, melynek lényege, hogy a kölcsön folyósítása és törlesztése forintban történik, amit devizában kalkulálnak, az alapján számítják a hitelösszegeket és a törlesztőrészleteket. A devizaalapú hitel tehát forinthitel, értékállandósági kikötéssel: az adós mindig az aktuális devizaárfolyam átszámításával köteles forintban törleszteni tartozását, egyben viseli az ebből fakadó árfolyamkockázatot. Álláspontja szerint az, hogy az egyedi szerződés csupán a mértékadó devizanemet tartalmazza, a forintban nyújtott kölcsönnek a svájci frank aktuális árfolyama alapján számított svájci frankban kifejezett összegét nem, a szerződés létrejöttét, érvényességét nem befolyásolja. Az elszámolás a mindenkori forint-svájci frank árfolyamhoz igazodik. Kifejtette, a felek a szerződésben meghatározták a mértékadó devizanemet, a fizetendő törlesztő részletek összegét és számát, a szerződésszerű teljesítés esetén -5Gf.I.30.429/2013/3. szám összességében fizetendő ellenértéket, a teljes hiteldíj mutatót, ily módon az adós – az üzletszabályzat tartalmára is figyelemmel – megismerhette és megismerte mindazon elemeket, amelyek a perbeli jogviszony átláthatóságát kellően biztosítják. Rögzítette, az árfolyamrés nem tekinthető a Hpt. 203. §
- c)pontjában és 209. §
- d)pontjában írt egyéb költségnek, ennek kifejezett hiánya a szerződés részleges semmisségét sem eredményezi. Ez olyan speciális közgazdasági tartalmú adat, amely nem szorosan a perbeli kölcsönszerződéshez, hanem az alperes hitelezési tevékenységéhez tartozik. A szerződést az elsőfokú bíróság nem találta jóerkölcsbe ütközőnek sem. Abból indult ki, hogy a devizaalapú kölcsönök esetében a változó árfolyamon történő elszámolás nem jelent szerződésmódosítást, ezért az erre irányuló szerződési kikötés nem sérti a jóerkölcs követelményét. Az árfolyamváltozásból eredő kockázatot az üzletszabályzat preambulumában a felperes vállalta (III.1.7. pont), így tudatában volt annak, hogy a pénzintézet a szerződéskötéskori árfolyamhoz képest mindig az aktuális törlesztéskori árfolyamon számolja el a teljesítést. Eseti döntésekre hivatkozással kifejtette, önmagában az olyan kölcsönszerződés, amelyben a forint árfolyamának kedvezőtlen alakulása növeli a törlesztő részletek nagyságát, erősödése pedig csökkenti azokat, nem érvénytelen, az ezt előíró kikötések nem tisztességtelenek és nem ütköznek a jóerkölcs követelményébe. Végül megállapította, mivel az első részlet teljesítésének határideje 2008. április 20. napja volt, az ettől számított egy éves határidő pedig a keresetlevél benyújtásáig eltelt, ugyanakkor a felperes az elévülési határidő nyugvására nem hivatkozott, megtámadási jogát keresettel már nem érvényesítheti. Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak megváltoztatása és a kereseti kérelemnek helyt adó határozat meghozatala, másodlagosan annak hatályon kívül helyezése iránt. Fenntartva az elsőfokú eljárás során kifejtett álláspontját hangsúlyozta, az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Hpt. 210. §
(2)bekezdésének vizsgálatát. Ugyan ítélete indokolásában helyesen rögzítette, hogy az alperes a szerződésben a kamatot nem tüntette fel, ám e hiányról a továbbiakban említést nem tett. Kiemelte, miután a hivatkozott rendelkezés nemcsak a fogyasztói szerződésekre, hanem az összes pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésre vonatkozik, ugyanakkor a perbeli szerződés a kamat mértékét, összegét nem tartalmazza, a szerződés a Hpt. 210. §
(2)bekezdésbe ütközik, következésképpen a Ptk. 200. §
(2)bekezdése szerint semmis. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte annak helyes indokaira figyelemmel. Hangsúlyozta, a perbeli szerződés nem fogyasztói jellegű, így a Hpt. 213. §
(1)bekezdés
- c)és
- d)pontjában foglaltak nem alkalmazhatók. Álláspontja szerint tévesen hivatkozott a felperes a Hpt. 210. §
(2)bekezdésére is, ugyanis e jogszabályhely nem azt írja elő, hogy a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben a kamatot, a díjat és minden egyéb költséget százalékos formában kellene meghatározni. A kölcsönszerződés elválaszthatatlan részét képező üzletszabályzat I.
- pontja ugyanakkor rögzíti, hogy a törlesztőrészletek tőke- és kamatrészből állnak, míg V.
- pontja tartalmazza a kamatszámítás módját. Az üzletszabályzat I.
- é 22.a) pontja alapján az árfolyamváltozás fogalma és számítási módja is egyértelműen -6megállapítható, a
- pont pedig meghatározza a hitelminősítési díj fogalmát. A kölcsönszerződés egyértelműen rögzíti a törlesztő részletek együttes összegét, valamint a pénzkölcsön tőkeösszegét is, így a kamatösszeg a kettő különbözeteként kiszámítható. Kérte figyelembe venni, hogy a THM kalkulálása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően történt, nem tisztességtelen. Bírói gyakorlatra hivatkozással állította, azzal, hogy az alperes a kölcsönszerződés részét képező üzletszabályzatban feltüntette a hirdetmény közzétételének helyét, biztosította, hogy az abban foglaltak tartalma megismerhető legyen, ezáltal a hirdetmény alkalmazásakor hatályos rendelkezései is a szerződés részévé váltak. E körben utalt a Hpt.
- §
(1)bekezdésében foglaltakra. A fellebbezés alaptalan. A per lényegi kérdése volt, hogy a felperesi gazdasági társaság és az alperes között létrejött kölcsönszerződés fogyasztói szerződésnek tekinthető-e. A felperes fellebbezésében továbbra is amellett érvelt, hogy a felek fogyasztói szerződést kötöttek. Az elsőfokú bíróság az irányadó joggyakorlatot – a vonatkozó jogszabályokon túl – helyesen ismertette és helytállóan értékelte a felperes ügyletkötési célját a fogyasztói szerződés létrejötte szempontjából. A Ptk. ugyanis a fogyasztó fogalmát – szemben a közösségi jogi normákkal – nem szűkíti le a természetes személyekre, hanem a lényegi megkülönböztetést ahhoz köti, hogy az érintett személy (társaság) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén belül, vagy azon kívül köti meg (Kúria 2/
- (XII.12.) PK vélemény
- pontja, eBDT
- számú eseti döntés). Amennyiben egy gazdasági társaság üzleti tevékenysége körében gépjárművásárlás céljára kölcsönt vesz fel, azt nyilvánvalóan gazdasági tevékenységének körében, üzleti vállalkozásának fejlesztése, gyarapítása érdekében teszi, a szerződéskötés a cég tulajdonszerzési célját szolgálja, azt segíti elő, következésképpen az erre irányuló kölcsönszerződés fogyasztói jellegűnek nem minősíthető. Ezzel ellentétes konkrét tényelőadást a felperes nem tett, arra irányuló bizonyítási indítvánnyal a Pp.
- §
(1)bekezdés szerinti kötelezettsége ellenére nem élt, hogy a kölcsönfelvétel célja ettől eltérő volt, olyan, amely miatt az fogyasztói szerződésnek minősülhetne. Mivel nem merült fel olyan adat, amely a felperes üzleti, gazdasági érdekkörén kívüli szerződéskötését támasztotta volna alá, helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felek között nem fogyasztói szerződés jött létre. A Hpt.
- §-ának alkalmazási feltétele, hogy a felek között létrejött szerződés fogyasztási kölcsönnek minősüljön. A kölcsönszerződés megkötésekor hatályos Hpt. szerint fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez – a természetes személy részére – nyújtott kölcsön és a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe. Miután a felperes nem természetes személy, a szerződés fogyasztási jellegűkénti minősítése fel sem merülhet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jogvita elbírálásakor nem alkalmazhatók a Hpt-nek a fogyasztási kölcsönre vonatkozó szabályai, így a Hpt.
- §-a sem, vagyis az itt rögzített követelmények sérelme a perbeli jogviszonyban nem eredményezheti a szerződés semmisségét. -7Gf.I.30.429/2013/
- szám A felperes hivatkozása szerint a szerződéskötéskor alkalmazott üzletszabályzat nem felel meg a Hpt.
- §-ában és
- §
(2)bekezdésében foglaltaknak, mivel nem tartalmazza a kamatszámítás módját, az egyéb díjakat és költségeket, illetőleg hogy a kamat a hitelező részéről módosítható-e és milyen feltételekkel. A Hpt. 210. §
(2)bekezdése szerint a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, a díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt. Önmagában az, ha a szerződés e követelményeknek nem felel meg, nem eredményezi a szerződés semmisségét, a törvényben megjelölt tartalmi elemek hiányához ugyanis a Hpt. csak a fogyasztói, fogyasztási szerződések tekintetében fűzi a semmisség jogkövetkezményét, a perbeli kölcsönszerződés azonban – a fentebb már kifejtettek szerint – nem ilyen jellegű. A Hpt. 210. §
(2)bekezdéséből az következik, hogy a kamatban, díjban és költségekben való megállapodás a nem fogyasztási kölcsönszerződéseknek is lényeges tartalmi eleme, így az azokban való megállapodás, azaz e feltételek egyértelmű meghatározása nélkülözhetetlen a szerződés létrejöttéhez (Ptk. 205. §
(2)bekezdés). Ebből következően az a Hpt. hatálya alá tartozó nem fogyasztási kölcsönszerződés, amely nem tartalmazza a kölcsönvevő által fizetendő kamatot, díjakat és költségeket, az erre vonatkozó kölcsönös és egybehangzó akaratkifejezés hiányában érvényesen nem jön létre. Az egyértelmű meghatározottság követelménye nem jelenti azt, hogy a kamatot, díjat és költséget számszerűen vagy százalékos mértékben kötelező megjelölni a szerződésben. Ezek a tartalmi elemek akkor is egyértelműen meghatározottnak tekinthetők, ha mértékük a szerződés rendelkezéseiből – ideértve a szerződés részét képező általános szerződési feltételeket is – megállapítható. A perbeli esetben az egyedi szerződés és az alperes üzletszabályzatának rendelkezései alapján a felperest terhelő kamat, díj és költség mértéke, illetve kiszámításának módja megállapítható. Az egyedi kölcsönszerződés a kamat mértékére vonatkozó kifejezett rendelkezést ugyan valóban nem tartalmaz, az üzletszabályzat viszont a mértékadó kamatláb vonatkozásában meghatározza az ún. referencia kamatlábat. Az üzletszabályzat II.A.1.c. pontja szerint amennyiben a mértékadó devizanem egyéb, úgy a referencia kamatláb a londoni bankközi piacon a mértékadó devizanemben 1, 3, 6 havi időtartamra jegyzett, a Reuters Monitor megfelelő oldalán naponta közzétett kínálati kamatláb (1, 3, 6 havi LIBOR). A Ptk. 207. §
(1)bekezdése értelmében a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Ennek megfelelően az üzletszabályzat idézett rendelkezésének a LIBOR kamatra vonatkozó kitétele akként értelmezhető, hogy az ügyleti kamat ún. referenciakamat, annak mértéke a svájci frankra irányadó LIBOR kamatlábbal egyezik meg, követve annak a szerződés futamideje alatti esetleges változásait. Nem fogadható el azonban az az alperesi álláspont, mely szerint az ügyleti kamat az összes törlesztőrészletek összegének a pénzkölcsön tőkeösszegével csökkentett része. Kétségtelenül nincs akadálya annak, hogy a kölcsönszerződést kötő felek az ügyleti kamat – mint a kölcsönadott pénz használatáért járó ellenérték – mértékét egy konkrét összegben jelöljék meg. Ez esetben azonban a kölcsönszerződés nem változó, hanem fix kamatozású lenne, mely ellentmond mind az egyedi kölcsönszerződés tartalmának, mind az annak részét képező üzletszabályzatnak. Ebben a megközelítésben a referencia kamatláb alkalmazása értelmezhetetlen lenne. -8Az üzletszabályzat egyes rendelkezései az alkalmazás időpontjában hatályos hirdetményben foglaltakra utalnak, ezért vizsgálni kellett, hogy a hirdetmény a szerződés részévé vált-e. Az abban közöltek általános szerződési feltételeknek minősülnek, kikötéseit az alperes egyoldalúan, előre, a másik fél közreműködése nélkül határozta meg, így vonatkozásukban irányadó a Ptk. 205/B. §
(1)bekezdése és a GK
- számú állásfoglalás II. pontjának rendelkezése. Ez azt jelenti, hogy az alperesnek, mint a hirdetményben rögzített általános szerződési feltételek alkalmazójának azt kellett bizonyítania, hogy a felperes számára lehetővé tette annak megismerését, melyet az elfogadott. Ezt az alperes hitelt érdemlően bizonyította azzal, hogy a kölcsönszerződést a felperes képviselője aláírta, mely egyértelműen tartalmazza, hogy a szerződésben, továbbá az üzletszabályzatban foglalt feltételeket megismerte, megértette és azokat kötelezőnek ismeri el. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy az üzletszabályzatból kellő körültekintés mellett értesülhetett a hirdetmény lényegi szerepéről, egyben tájékoztatást kapott arról, hogy azt a hitelező székhelyén és fióktelephelyén kifüggesztették (üzletszabályzat VI.
- pontja), ahol tartalma megismerhető (Hpt.
- §
(2)bekezdés). Ezzel teljesült a Ptk. 205/B. §
(1)bekezdés és a GK 37. számú állásfoglalás szerinti két feltétel: a hirdetmény a kifüggesztés helyének megjelölésével megismerhetővé vált, az itt rögzített feltételek elfogadása pedig a szerződés kölcsönbevevő általi aláírásával, a szerződéskötéssel megtörtént. Így annak rendelkezései a szerződés részévé váltak. Miután az ügyleti kamat a kifejtettek szerint meghatározott, abban a felek megállapodtak, az ítélőtábla az ezek hiánya miatti érvénytelenség megállapítására irányuló keresetet nem találta alaposnak. A felperesnek az üzletszabályzat egyes kikötéseinek tisztességtelenségére való hivatkozásával kapcsolatban az ítélőtábla mindenben osztja az elsőfokú bíróság álláspontját. Mivel a felek között nem fogyasztói szerződés jött létre, a Ptk. 209/A. §
(2)bekezdésében rögzített érvénytelenség jogkövetkezményét alkalmazni nem lehet. A perbeli esetben a Ptk. 209/A. §
(1)bekezdésében foglaltak alkalmazása jöhet szóba, vagyis az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja. A kölcsönszerződés szerint az első részlet esedékessége 2008. április 20. napja, így a megtámadásra a felperesnek ettől az időponttól számított 1 éven belül volt lehetősége (Ptk. 236. §
(1)bekezdés). A Ptk. 236. §
(2)bekezdés c) pontja szerint a megtámadási határidő a tisztességtelen szerződési feltétel esetén a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor, részletekben történő teljesítésnél az első teljesítéskor kezdődik. Tekintve, hogy a felperes keresetét ezen túl terjesztette elő, az egyes kikötések – árfolyamrés, egyoldalú szerződésmódosítás joga – tisztességtelenségre alapított keresettel megtámadási jogát már nem érvényesítheti. Megjegyzi az ítélőtábla, a felek között létrejött ún. devizaalapú szerződés alapján a kölcsön folyósítása és a törlesztése is forintban történt, azonban devizában volt meghatározva (átszámítva) a hitelösszeg és a törlesztőrészlet. Teljesítés devizában egyik fél részéről sem történt, erre a szerződési rendelkezések nem adtak lehetőséget. Az ilyen ügyletek létrejöttét az motiválta, hogy a pénzpiacokon a devizahitelek kamata (adott esetben lényegesen) alacsonyabb volt, mint a forinthitel kamata, ennél fogva – számítva a költségeket és a díjakat is – a kölcsönbevevő alacsonyabb ügyleti kamat mellett juthatott hitelhez. E konstrukcióban az -9Gf.I.30.429/2013/
- szám árfolyamváltozást, annak kockázatát nem az ügyleti kamat százalékos mértéke, hanem a törlesztésnek az aktuális devizaértékhez kötése hivatott kompenzálni, kiküszöbölni. A törlesztés tehát minden hónapban az aktuális deviza/forint árfolyamon történik, ezért a forint árfolyam kedvezőtlen alakulása növeli a törlesztőrészletet, erősödése pedig csökkenti azt. Az ilyen típusú szerződések alapján azonban a bank az ügyfél részére devizát nem bocsát rendelkezésére, ezért a kölcsön devizaösszegének folyósításkori, és az egyes törlesztőrészletek forint összegének törlesztéskori, a hitelező bank saját vagy más pénzintézeti árfolyamhoz kötött vételi, illetve eladási árfolyamán történő meghatározása valójában csupán matematikai művelet, amely mögött a felek viszonyában tényleges deviza vétel és eladás nincs, következésképpen az árfolyamrés költségnek nem tekinthető, így fogalmilag kizárt a THM-ben való szerepeltetése is. Megjegyzi továbbá, a felek változó kamatozású kölcsönszerződést kötöttek, mely a kialakult bírói gyakorlat szerint azt jelenti, hogy a pénzintézet a kamatszintet egy meghatározott, azonban változó viszonyítási alaphoz köti. Ilyenkor a szerződés alapján a kamatszint automatikusan követi a viszonyítási referencia kamat változását. Mivel ez automatikusan megy végbe, erre a szerződés lehetőséget teremt, ebben az esetben nem a pénzintézet egyoldalú szerződésmódosításának eredményeként változik a kamat. Valójában nem következik be szerződésmódosítás, mivel a kamatszint-változás az eredeti szerződési tartalomnak megfelelően, annak módosulása nélkül történik meg. Az ilyen változó kamatozású kölcsönszerződésekkel szemben alapvető elvárás az átláthatóság (transzparencia). E követelménynek a pénzintézet akkor felel meg, ha a szerződésben pontosan meghatározza, mit tekint irányadó referencia alapnak, szerepelteti a kamatperiódusokat és meghatározza azt a legkisebb kiigazítási értéket, mely alatt nem változtatja az ügyleti kamatot. Jelen esetben a változó kamatozású kölcsönszerződés tekintetében a mértékadó kamatláb az irányadó, melynek részletes tartalma fentebb már ismertetésre került. Az üzletszabályzatban foglalt kikötések tehát az átláthatóság követelményét nem sértik. Töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a devizaalapú kölcsönök esetében a változó árfolyamon történő elszámolás nem jelent szerződésmódosítást és az erre irányuló szerződési kikötés a jóerkölcs követelményébe sem ütközik (BDT2012/6/
- számú döntés). Az árfolyamváltozásból eredő kockázatot az üzletszabályzat VI.
- pontjában a felperes kifejezetten vállalta, így tudatában kellett lennie annak, hogy a pénzintézet a szerződéskori árfolyamhoz képest mindig az aktuális törlesztéskori árfolyamon számolja el a teljesítést. Önmagában az olyan kölcsönszerződés, amelyben a forint árfolyamának kedvezőtlen alakulása növeli a törlesztőrészletek nagyságát, erősödése pedig azt csökkenti, nem érvénytelen, az ezt előíró kikötések nem tisztességtelenek (BDT2012/7-8/
- számú jogeset indokolása). Ugyanakkor az egységes bírói gyakorlat szerint az árfolyamváltozás becslése nem kötelező tartalmi eleme a kölcsönszerződésnek, a hosszú tartamú jogviszonyokra tekintettel ez nem is elvárható. Ilyen helyzetben a korrekt előzetes kalkuláció nem lehetséges. Ezzel egyezően foglalt állást a Kúria az EBH2012.G
- számú elvi határozatában. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A pertárgyérték meghatározása során figyelemmel volt az 5/
- Polgári Jogegységi Határozatban foglaltakra, mely szerint a Ptk. 239/A. §-a alapján indult - 10 megállapítási perben a per tárgyának értékét főszabályként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján kell meghatározni, vagyis a szerződés szerint visszafizetendő kölcsönösszeg adja a pertárgyértéket a teljes szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló perben. Ennek megfelelően kötelezte a pervesztes felperest a hiányzó elsőfokú és fellebbezési eljárási illeték – leletezés terhe melletti – megfizetésére (
- évi XCIII. törvény
- §
(1)bekezdés, 42. §
(1)bekezdés a) pontja, 46. §
(1)bekezdése, 74. §
(2)bekezdése). A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján köteles az alperes másodfokú eljárás során felmerült költségének megtérítésére, melyet a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontja,
(5)és
(6)bekezdése alapján az ítélőtábla – a kifejtett tevékenységgel arányosan – mérlegeléssel állapított meg. S z e g e d ,
- év április hó
- napján. Dr. Kiss Gabriella s.k.. Bánfalvi-Bottyán Csilla s.k.. Bálind Attila s.k. a tanács elnöke előadó bíró táblabíró