← Magyarország

Pf.20109/2014/6 – Debreceni Ítélőtábla

Pf.IV.20.109/2014/

  1. A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Dombi Sándor ügyvéd (CÍME) által képviselt FELPERES NEVE (FELPERES CÍME) felperesnek -, az ismeretlen helyen tartózkodó I.R. ALPERES NEVE I.r., a Dr. Zvolenszky Piroska ügyvéd (CÍME) által képviselt II.R. ALPERES NEVE (II.R. ALPERES CÍME) II.r., a Magyar Államkincstár Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága (CÍME) által képviselt III.R. ALPERES NEVE III.r., a személyesen eljárt IV.R. ALPERES NEVE (IV.R. ALPERES CÍME) IV.r., az ugyancsak személyesen eljárt V.R. ALPERES NEVE (V.R. ALPERES CÍME) V.r. és a Fórizs Ügyvédi Iroda (CÍME, ügyintéző: Dr. Fórizs Zsolt ügyvéd) által képviselt VI.R. ALPERES NEVE (V.R. ALPERES CÍME) VI.r. alperesek ellen szerződés semmisségének megállapítása iránt indított perében a Miskolci Törvényszék
  2. november
  3. napján meghozott 21.P.21.413/2013/
  4. számú ítéletével szemben a felperes részéről
  5. sorszámon előterjesztett és
  6. sorszámon kiegészített, valamint a II.r. alperes részéről
  7. sorszámon előterjesztett és
  8. sorszámon kiegészített fellebbezések folytán indult másodfokú eljárásban - a
  9. április
  10. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és a felperes teljes keresetét elutasítja, valamint a felperes által a II.r. alperesnek fizetendő perköltség összegét 350 000 (Háromszázötvenezer) Ft-ra, az államnak fizetendő kereseti és fellebbezési illeték együttes összegét 997 600 (Kilencszázkilencvenhétezer-hatszáz) Ft-ra felemeli és mellőzi az I-II.r. alpereseknek az állam javára illeték megfizetésére való kötelezését, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a II.r. alperesnek 150 900 (Egyszázötvenezer-kilencszáz) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás Az I. és a II.r. alperesek házastársak voltak, házasságukat a Miskolci Városi Bíróság a
  11. május
  12. napján jogerőre emelkedett .../
  13. számú ítéletével felbontotta. A felek a házassági bontóperben egyezséget kötöttek, melyben kijelentették, hogy a házassági közös vagyont képező ingóságaikat megosztották. Az I. és a II.r. alperes házasságuk fennállása alatt,
  14. július
  15. napján ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalt házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, melyben rögzítették, hogy az ingóságaikból mi képezi a házastársak különvagyonát, mely vagyontárgyak voltak a házasságkötéskor meglévőek, és melyek a házasság fennállása alatt szerzettek. Rögzítették továbbá, hogy az I.r. alperes különvagyonát képező CÍM
  16. hrsz-ú, a valóságban CÍM1 szám alatti „beépítetlen terület" elnevezésű ingatlan 1/1 arányban az I.r. alperes kizárólagos tulajdonát képezi. Az I.r. alperes elismerte, hogy ezen az ingatlanon létrehozott felülépítmény a II.r. alperes különvagyona. Az I.r. alperes a házassági életközösség fennállása alatt, a házassági vagyonjogi szerződés megkötését követően,
  17. augusztus
  18. napján megvásárolta a CÍM2 hrsz. alatti ingatlan 15/36 tulajdoni illetőségét, majd a tulajdonostársával
  19. május
  20. napján a telket megosztották. A CÍM2-ú ingatlanból kialakított CÍM
  21. hrsz. alatti, a CÍM3 utcán lévő ingatlan - mely kivett, beépítetlen terület - 1/1 arányban az I.r. alperes tulajdonába került. Az I-II.r. alperesek
  22. június
  23. napján adásvételi szerződést kötöttek, melyben a II.r. alperes megvásárolta az I.r. alperestől a CÍM
  24. hrsz-ú „beépítetlen terület" megjelölésű belterületi ingatlant 690 000 Ft vételárért, és a rajta lévő, a lábazatig elkészült felülépítményt 500 000 Ft-ért. Ezt követően az építkezést a II.r. alperes folytatta a szülei által részére juttatott kölcsönből, majd fennmaradási engedélyt, valamint használatbavételi engedélyt is ő kapott. A felperes és az I.r. alperes
  25. február
  26. napján adásvételi szerződést kötöttek a CÍM1 szám alatti ingatlanra 6 000 000 Ft vételár ellenében azzal, hogy a megállapodás szerint a vételárból 500 000 Ft értékben a felperes gépjármű beszámításával fog teljesíteni. A szerződés megkötésekor a felperes átadott az I.r. alperesnek 500 000 Ft készpénzt, és megállapodtak abban, hogy a fennmaradó vételárhátralékot az ingatlan kiürítésével egyidejűleg,
  27. március 30-án fizeti meg a felperes az I.r. alperesnek. Teljesítés azonban ebben az időpontban nem történt. A felperes és az I.r. alperes a
  28. április
  29. napján kötött megállapodásban további 2 000 000 Ft vételár kiegyenlítése mellett a teljesítési határidőt
  30. június
  31. napja körüli időpontban jelölték meg. Ezt követően,
  32. augusztus
  33. napján módosították a megállapodást akként, hogy a felperes fizetési kötelezettségének határidejét
  34. április
  35. napjáig meghosszabbították, a felperes azonban a meghosszabbított határidőig sem teljesített. Az I.r. alperes a
  36. április
  37. napján keltezett, DR. K.A. ügyvéd által írt levélben az adásvételi szerződéstől elállt a felperes nem teljesítésére tekintettel. A Miskolci Városi Bíróság előtti .../
  38. számú perben a felperes a CÍM1 szám alatti ingatlanra vonatkozó megszűnt szerződésből eredő elszámolás iránt nyújtott be kereseti kérelmet, melynek során a bíróság a
  39. sorszámú jogerős ítéletével az I.r. alperest 1 800 000 Ft és járulékai megfizetésére kötelezte a felperes javára. A Miskolci Városi Bíróság a .../
  40. számú ítéletével az I.r. alperest a felperes javára 1 327 215 Ft és járulékai kártérítés megfizetésére kötelezte arra tekintettel, hogy a
  41. november
  42. napján az I.r. alperes hibájából bekövetkezett balesetből eredően a felperes gépjárművében kár keletkezett. A kártérítés végrehajtása iránti eljárás nem vezetett eredményre. Az I.r. alperes a
  43. szeptember
  44. napján keltezett adásvételi szerződéssel a CÍM1 szám alatti ingatlant IV.r. és V.r. alperesek részére elidegenítette 9 200 000 Ft vételárért. Az ingatlanra a VI.r. alperes javára 43 848 CHF erejéig jelzálogjog és elidegenítési tilalom került bejegyzésre. A CÍM
  45. hrsz. alatti ingatlanra a III.r. alperes javára 2 400 000 Ft vételár és 400 000 Ft adóvisszatérítési támogatás erejéig jelzálogjog és elidegenítési tilalom került bejegyzésre. A felperes az elsődleges kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az I. és a II.r. alperesek között
  46. június
  47. napján a CÍM
  48. hrsz. alatti ingatlanra létrejött adásvételi szerződés semmis, mert az színlelt, azt a felek nem akarták megkötni. A felperes a semmisség jogkövetkezményeként kérte annak megállapítását, hogy az ingatlan 1/2 arányban a családjogi törvény rendelkezései szerint az I.r. alperes tulajdonát képezi. Kérte annak megállapítását is, hogy semmis az I-II.r. alperesek között
  49. július
  50. napján keltezett házassági vagyonjogi szerződés, mert az színlelt és jó erkölcsbe ütközik, mivel a II.r. alperes a házassági vagyonból a jutóját meghaladó vagyonhoz jutott. Kérte annak megállapítását, hogy a házassági vagyonjogi szerződés semmisségére tekintettel a CÍM
  51. hrsz-ú ingatlanra vonatkozó megállapodás is semmis. Másodlagosan - amennyiben a semmisség iránti kereseti kérelme nem vezetne eredményre -, annak megállapítását kérte, hogy e két szerződés vele szemben hatálytalan, ezért kérte, hogy a bíróság kötelezze a II.r. alperest annak tűrésére, hogy a CÍM
  52. hrsz. alatti ingatlanból a követelését kielégíthesse. A IV-V.r. alperesekkel szemben a házassági vagyonjogi szerződés semmisségének megállapítására vonatkozó ítéleti kötelezés tűrését kérte, nem vitatva azt, hogy a IV-V.r. alperesek az ingatlan-nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek tulajdonjogot. A III.r. és VI.r. alpereseket a szerződés semmisségének megállapítása kapcsán szintén tűrésre kérte kötelezni mint jelzálogjogosultakat, a III.r. alperest a CÍM3., a VI.r. alperest pedig a CÍM
  53. hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában. Az I.r. alperes ismeretlen helyen tartózkodott, ezért az elsőfokú bíróság ügygondnokot rendelt ki részére, aki a felperesi kereset elutasítását kérte a II.r. alperes által kifejtett indokokra hivatkozással. A II.r. alperes a felperes keresetének az elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a házassági vagyonközösségi szerződést ügyvéd előtt kötötték
  54. július
  55. napján, melyben foglaltak megfeleltek a szerződéskötéskori akaratuknak, így az nem színlelt és nem ütközik jó erkölcsbe sem, mivel nem jutott indokolatlanul nagyobb előnyhöz a szerződés megkötésével. Állította, hogy az ingatlan felülépítményét a szüleitől kapott pénzből építette fel. A CÍM
  56. hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában a szerződés semmisségére irányuló keresetnek az elutasítását kérte, miután ezt a szerződést is meg akarták kötni, a tényleges akaratuk arra irányult. Elutasítani kérte a felperesnek a szerződések hatálytalanságának megállapítására irányuló kereseti kérelmét is, figyelemmel arra, hogy a szerződéseik korábban jöttek létre mint a felperes követelése, ezért az sem a felperes vételár visszakövetelési, sem a kártérítési igényének alapját nem vonhatta el. Amikor az adásvételi szerződést megkötötték még a balesettel összefüggésben, amelyre a felperes a kártérítési igényét alapítja még nem született ítélet és az I.r. alperesnek az adásvételi szerződéstől való elállása folytán indult perben sem volt döntés, melyek miatt a fedezetelvonás szóba sem kerülhet. A III.r. alperes a jelzálogjog változatlan fenntartása esetén a felperes kereseti kérelmének teljesítését nem ellenezte. A IV-V.r. alperesek a felperesi kereset elutasítását kérték, amennyiben az az érdekeiket sérti. A VI.r. alperes a perben nem tett nyilatkozatot. Az elsőfokú bíróság a .../
  57. sorszámú,
  58. szeptember
  59. napján meghozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt Debreceni Ítélőtábla a .../
  60. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét - eljárási szabálysértés miatt - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban fenntartott kereseti kérelmében a felperes arra az esetre, ha az érvénytelenségre vonatkozó kereseti kérelmei nem teljesíthetőek, vagylagosan a II.r. alperest 3 500 000 Ft tőke, valamint annak késedelmi kamatai megtérítésére kérte kötelezni kártérítés jogcímen. Arra hivatkozott, hogy a
  61. július 3-i házassági vagyonjogi szerződés annak ellenére rendelkezett a CÍM1 utcai ingatlanról, hogy az már a
  62. február
  63. napján kötött szerződés alapján értékesítésre került, ezért a felek csak az azért járó vételár elszámolásáról rendelkezhettek volna. Mindezek ellenére azonban a
  64. június 11-i szerződés ellenére az I-II.r. alperesek közösen építkeztek a CÍM3 utcai ingatlanon és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett kizárólagos tulajdonjog alapján a felperes által kifizetett vételár előleg a beruházás kapcsán a II.r. alpereshez került. Állította, hogy a II.r. alperes tisztában volt az I.r. alperes és felperes közötti tárgyalásokkal, ezért a kártérítési felelőssége fennáll, mert neki felróhatóan a házassági vagyonjogi szerződésről nem adott tájékoztatást a felperesnek, mellyel a Csjt.
  65. §-ának

(4)bekezdésében előírt kötelezettségét elmulasztotta. Ennek az igényének az alaptalansága esetén pedig jogalap nélküli gazdagodás visszafizetése jogcímén kérte ugyancsak ennek az összegnek a megfizetésére kötelezi a II.r. alperest, mert a 3 500 000 Ft összegű, felperes által átadott vételár előleget a CÍM3 utcai ingatlan felülépítményébe beépítették, ezért a II.r. alperes a felperes vagyona terhére gazdagodott. A II.r. alperes a felperes valamennyi kereseti kérelmét elutasítani kérte. A kártérítés, valamint a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén vele szemben előterjesztett keresetnél elsődlegesen elévülésre hivatkozott. Arra az esetre, ha az elévülés nem következett volna be, állította, hogy a kártérítés feltételei vele szemben nem állnak meg. Vitatta, hogy a felperesnek a vételár, valamint foglaló visszafizetéséből adódó kára a II.r. alperesi tájékoztatás elmaradásából származna és azzal ok-okozati összefüggésben lenne, hogy ő a házassági vagyonjogi szerződésről nem adott tájékoztatást a felperesnek. Utalt arra is, hogy a Csjt. 27. §-ának
(4)bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség nem őt, hanem az I.r. alperest kötelezte. Állította, hogy a CÍM3 utcai építkezésbe a felperestől származó összeg nem került felhasználásra, ezért vitatta, hogy a felperes vagyonának rovására gazdagodott volna, emiatt a jogalap nélküli gazdagodásra irányuló kereseti kérelmet is kérte elutasítani. Az elsőfokú bíróság a
  1. november
  2. napján - a megismételt eljárásban - meghozott ítéletével megállapította, hogy az I-II.r. alperesek között az ingatlan-nyilvántartásban a CÍM3 utcai ingatlanra
  3. június
  4. napján létrejött adásvételi szerződés a felperessel szemben hatálytalan. Annak tűrésére kötelezte a II-III.r. alperest, hogy a II.r. alperes tulajdonában álló és a III.r. alperes javára bejegyzett terhekkel terhelt ingatlan 1/10 tulajdoni hányadából a felperes az I.r. alperessel szemben fennálló 3 127 200 Ft tőke és járulékai erejéig a követelését kielégítse. Ezt meghaladóan pedig a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a II.r. alperesnek 200 000 Ft perköltséget, valamint rendelkezett a le nem rótt illeték megtérítéséről is a peres felek pervesztességének arányában. Az elsőfokú bíróság a
  5. július 3-i házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítása tekintetében az I-II.r. alpereseknek a DR. K.A. ügyvéd tanúvallomása által alátámasztott, egyező nyilatkozata alapján állapította meg, hogy a szerződést a felek meg kívánták kötni és abban az időpontban tették, amely az okiraton szerepel. Nem látta megállapíthatónak a szerződés színleltségét, illetve rámutatott, hogy a felperes meg sem jelölte, hogy az milyen szerződést leplezett volna. Nem találta alaposnak a Ptk.
  6. §-ának
(2)bekezdése értelmében a szerződésnek a jó erkölcsbe ütközését sem, figyelemmel arra, hogy mivel a szerződés
  1. július
  2. napján keltezett, ezért kizárt, hogy a felperesnek a kártérítésből, valamint a vételár előleg és foglaló elszámolásából keletkező igényei fennálltak volna annak megkötésekor. Megállapította azt is, hogy e szerződés valós ellentételezés nélkül nem gyarapította a II.r. alperes jutóját, hiszen a házassági vagyonjogi szerződés alapján a II.r. alperes nem szerzett tulajdont az I.r. alperes különvagyonán vagy a közös vagyonból rájutó mértéket meghaladóan. A
  3. június 11-i adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset tekintetében szintén nem látta megállapíthatónak, hogy a felek akarata ne irányult volna e szerződés megkötésére, illetve az jó erkölcsbe ütközött volna, ugyanis a felperes a perben azt az állítását nem igazolta, hogy az ingatlanon az építmény az I-II.r. alperesek közös beruházásaként valósult meg. Ennek alátámasztására a kihallgatott D.L., G.L. és G.T. tanúk vallomása nem volt alkalmas, mert a beruházás anyagi forrásait ők nem ismerték. Rámutatott, a II.r. alperes okirattal igazolta, hogy a szüleitől kapott összegből egyenlítette ki a vételárat az I.r. alperesnek, illetve a fennmaradási engedély és használatba vételi engedély is az ő nevére került kiállításra. Utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1/
  4. (VI.15.) PK véleményének
  5. pontja szerint e szerződés relatív hatálytalanságának vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában az I-II.r. alperesek közötti a Ptk.
  6. §-ának b) pontja szerinti házastársi, azaz közeli hozzátartói viszony állt fenn, ezért a Ptk.
  7. §-ának
(2)bekezdése alapján vélelmezni kellett a rosszhiszeműségüket. A II.r. alperes ugyan terjesztett elő bizonyítást a rosszhiszeműség vélelmének a megdöntésére, azonban azt az elsőfokú bíróság nem fogadta el. Tényként állapította meg, hogy a II.r. alperes az I.r. alperessel együtt, már a baleset
  1. november 21-i bekövetkezésekor felismerhette, hogy a felperesnek az I.r. alperes által vezetett gépkocsijában bekövetkezett kár megtérítése iránt igénye fennállt és tudomással kellett bírnia arról is, hogy az I.r. alperes
  2. április hónapban történt elállása folytán a felperesnek az általa kifizetett 3 500 000 Ft-ra az igénye megnyílt. Ezért
  3. június
  4. napján, a szerződéskötéskor fel kellett ismernie, hogy az adott ingatlan a felperesi igény kielégítésére fedezetül szolgált volna és a szerződéskötéssel a felperes kielégítési alapját részben elvonták. Megállapította azt is, hogy az I.r. alperesnek ugyan a tulajdonában állt a szerződéskötéskor az CÍM4 utcai ingatlan, azonban annak az I.r. alperest megillető 2 300 000 Ft összegű forgalmi értéke nem jelentett kellő fedezetet, még a felperesnek a vételár előleg és foglaló címén keletkezett 3 500 000 Ft-os követelésére sem. A R.L. önálló bírósági végrehajtó előtt .../
  5. szám alatt, a felperes által kezdeményezett végrehajtási eljárás pedig eredménytelenül zárult és az I-II.r. alperesek a per során ezt a körülményt nem tették vitássá. Ezért az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az I-II.r. alperesek között a
  6. június
  7. napján a CÍM3 utcai ingatlanra létrejött adásvételi szerződés a felperessel szemben hatálytalan, melynek eredményeként a II.r. alperes a felperesi igénynek a megszerzett vagyontárgyból való kielégítésének a tűrésére köteles. Azonban ehhez ki kellett számítani, hogy - mivel a II.r. alperes a CÍM3 utcai ingatlanon emelt lakóépületet a szerződéskötést követően saját beruházásaként építette meg - a szerződéskötés időpontjában az ingatlan értéke a megvásárolt I.r. alperesi felépítménnyel együtt, milyen értéket képvisel a jelenlegi ingatlanon belül. A perben kirendelt NY.I. szakértő véleménye alapján pedig megállapította, hogy a II.r. alperes megközelítőleg az ingatlan 1/10 tulajdoni hányadával felel az I.r. alperesnek a felperessel szembeni tartozásáért. Ezért kötelezte a II.r. alperest, illetve az ingatlanon teherrel rendelkező III.r. alperest, hogy tűrjék az ingatlanra vezetett végrehajtás folytán az 1/10 tulajdoni hányadból való kielégítést. A kártérítéssel, illetve a jogalap nélküli gazdagodással összefüggésben az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a kereset szintén nem alapos. A II.r. alperes elévülési kifogására tekintettel rámutatott, hogy a felperes az I-II.r. alperesek közti házassági vagyonjogi szerződésről a II.r. alperesnek a
  8. július 3-án előterjesztett ellenkérelméből értesült, ezért a Ptk.
  9. §-a
(2)bekezdésében foglaltak szerint eddig az időpontig akadályoztatva volt abban, hogy ezzel összefüggésben igényt érvényesítsen a II.r. alperessel szemben. A Ptk. 326. §-ának
(2)bekezdése szerint azonban az elévülés nyugvására tekintettel ettől az időponttól számított 1 éven belül érvényesíthette volna az igényét, azonban az a csupán
  1. szeptember 19-én előterjesztett kereseti kérelem alapján bírósági úton többé nem érvényesíthető. Ezért a kártérítési igényt elévülés jogcímén utasította el. A jogalap nélküli gazdagodás tekintetében pedig arra a következtetésre jutott, hogy a felperes bizonyítása révén nem nyert az megállapítást, hogy az I.r. alperes által a felperestől átvett összesen 3 500 000 Ft-nak bármely része a CÍM3 utcai ingatlanon folytatott beruházással összefüggésben a II.r. alpereshez jutott volna. A felperes csak állította, de nem bizonyította ezt a tényt, ezért az ezen a címen előterjesztett kereseti kérelmet is elutasította az elsőfokú bíróság. Megállapította továbbá, hogy a felperes túlnyomó részt pervesztes lett és ennek megfelelően, figyelembe véve a házassági vagyonjogi szerződés 5 000 000 Ft-os értékét, a tűrésre kötelezés 3 127 215 Ft-os értékét, illetve a kártérítési kereset 3 500 000 Ft-os értékét, az összesen 11 627 215 Ft összegű pertárgy érték után számította ki az államnak járó kereseti illetéket és pervesztességük arányának megfelelően marasztalta a feleket. A perköltségről pedig ugyancsak a Pp.
  2. §-a
(1)bekezdésének megfelelően döntött, az ügyvédi munkadíjaknak, a felperes által előlegezett szakértői díjnak, valamint az I.r. alperes ügygondnokának járó ügygondnoki díjnak a figyelembevételével. Az ítélettel szemben a felperes, illetve a II.r. alperes terjesztettek elő fellebbezést. A felperes a fellebbezésében már nem indítványozta a házassági vagyonjogi szerződés általa megjelölt okokból való semmisségének megállapítását, de fenntartva a perben ezzel kapcsolatban előadottakat kérte, hogy az ítélőtábla a semmisséget hivatalból állapítsa meg és az egyes okiratokat azok valódi tartalma szerint vegye figyelembe. Kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a CÍM
  1. hrsz. alatti, a CÍM3 utcai ingatlanra vonatkozó szerződés semmisségének és az I.r. alperes 1/2 tulajdonjogának a megállapítását. A másodlagosan előterjesztett, a szerződés relatív hatálytalanságának megállapítására irányuló igénye tekintetében pedig úgy kérte az ítélet megváltoztatását, hogy a II-III.r. alperesek az ingatlan 1/4 tulajdoni hányadából tűrjék a követelésének kielégítését. Ha ezek az igényei nem vezetnének eredményre, akkor pedig a II.r. alperest kérte kötelezni kártérítés vagy jogalap nélküli gazdagodás címén a 3 500 000 Ft tőke és késedelmi kamatainak a megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a
  2. június
  3. napján keltezett adásvételi szerződés szerint a CÍM3 utcai ingatlan vételára 690 000 Ft volt. Az 1 190 000 Ft-ról szóló a II.r. alperesnek a szüleivel kötött kölcsönszerződés az adásvételi szerződéssel szemben az ellenkező bizonyítására nem alkalmas, mert azt kizárólag a felek és közeli hozzátartozó, ezért elfogult tanú írta alá. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy miért fogadta el mind a vételár, mind annak kifizetése bizonyítékaként a kölcsönszerződést, holott az ellentmond a földhivatalhoz benyújtott adásvételi szerződésnek és a per egyéb adatainak is. Állította, hogy a felperes által kifizetett 3 500 000 Ft-ot a II.r. alperes nem is adta oda az I.r. alperesnek, holott annak beszámításával lehetett volna rendezni a CÍM3 utcai ingatlannak a vételárát. Ugyanígy a
  4. június
  5. napján B.I. által megfizetett 1 200 000 Ft, a házassági vagyonjogi szerződés szerint a II.r. alperest illette, tehát nem kellett volna kölcsön kérnie ahhoz, hogy a vételárat rendezze. Állítása szerint nem volt vitás, hogy az I-II.r. alperesek
  6. június
  7. napját követően közösen építkeztek az ingatlanon, ezt még a II.r. alperes édesapja is igazolta a tanúvallomásában. Az I.r. alperes a felépítményt egyértelműen a sajátjának tekintette, ez pedig ellentmond a II.r. alperes azon állításának, hogy ő fizetett az I.r. alperesnek a munkájáért. Álláspontja szerint a közös építkezés ténye a támadott adásvételi szerződés semmisségének hiányában is közös tulajdont hozott létre. Állította, hogy az I.r. alperes korábbi perekben tett nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy a felperes által kifizetett 3 500 000 Ft-ot az építkezés finanszírozására használták fel. Sérelmezte azt is, hogy a II.r. alperesnek azt a nyilatkozatát elfogadta az elsőfokú bíróság, hogy azért nem beszélt a házassági vagyonjogi szerződésről, mert arra külön nem kérdeztek rá. Véleménye szerint nem annak van jelentősége, hogy a II.r. alperes nem tett említést a házassági vagyonjogi szerződésről, hanem annak, hogy az ingatlanról azt állította, hogy az I.r. alperes különvagyona. Rámutatott, hogy a II.r. alperes a nyilatkozatait mindig ahhoz igazította, ahogyan a felperes által megjelölt hivatkozások felmerültek. Továbbra is hangsúlyozta, hogy a
  8. június 11-i adásvételi szerződést a felek úgy kötötték meg, hogy szándékuk a közös építkezésre irányult, csak láttatni kívánták az ingatlan-nyilvántartásban, hogy ahhoz az I.r. alperesnek „semmi köze". Az a körülmény, hogy később az építkezés befejezését követően valamikor beállt az a helyzet, hogy az I-II.r. alperesek különváltak, nem érinti a közös építkezés tényét és az ezzel keletkezett közös tulajdont. A hatálytalansággal összefüggésben állította, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően vette figyelembe a telek értékét. Az I-II.r. alperesek saját adatai szerint is a telek és a felépítmény értékaránya 690 000 Ft/500 000 Ft volt, melynek alkalmazásával, ha a felépítmény 10%, akkor a telek 14%, és akkor még nem kerültek figyelembe vételre a
  9. június
  10. napján már megvásárolt, ám később beépített anyagok. Az elévüléssel összefüggésben pedig arra hivatkozott, hogy szerinte a kártérítési, illetve jogalap nélküli gazdagodási igény mindaddig nyugszik, amíg a házassági vagyonjogi szerződés, az adásvételi szerződés érvénytelensége és az I.r. alperes tulajdonjogának megállapítása tárgyában ítélet nem születik. Indokolatlannak tartotta a kártérítésre, illetve jogalap nélküli gazdagodásra irányuló kereseti kérelem alapján a perköltség külön felszámítását. Állította, hogy ez a kereseti kérelme a többihez képest vagylagos volt, melyeknél a pertárgy értéke nem halmozottan merül fel, hanem kizárólag a magasabb pertárgy értéket kell figyelembe venni. A II.r. alperes a fellebbezésében a felperes teljes keresetének az elutasítását és a felperes perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy nem tudta megdönteni a rosszhiszeműség vélelmét. Hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben jöhet szóba a szerződés fedezetelvonó volta, ha a szerződés megkötésének időpontjában fennálló, érvényesített igény kielégítésére a szerződés tárgya fedezetül szolgált volna és annak elvonása miatt az átruházóval szembeni követelések teljesítése, részben vagy egészben lehetetlenné vált. Egyrészt arra hivatkozott, hogy a gépkocsiban keletkezett kár miatti tartozás vonatkozásában az ítélet
  11. október
  12. napján lett jogerős és ekkor vált nyilvánvalóvá a II.r. alperes számára, hogy az I.r. alperes a felperessel szemben tartozik az 1 327 215 Ft kárösszeggel. Ezt a tényt pedig nem kellett volna az I-II.r. alpereseknek
  13. június
  14. napján, amikor az adásvételi szerződést kötötték, felismerniük. Állította ugyanakkor, hogy a felperes és az I.r. alperes között létrejött ingatlan adásvételi szerződés és az ahhoz kapcsolódó elszámolási viszony a
  15. június
  16. napján jogerőre emelkedett ítélettel fejeződött be, azaz ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy 1 800 000 Ft megfizetésére köteles az I.r. alperes a felperes javára. Hangsúlyozta, hogy a II.r. alperes által elszámoltan került átadásra a felperes részére ez az összeg. Kiemelte, hogy jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy az 1 000 000 Ft átadásánál a felperes és az I.r. alperes módosították a szerződés
  17. pontjában foglalt fizetési határidőt a felperes részére legkésőbb
  18. április
  19. napjáig. A szerződés
  20. pontja pedig úgy rendelkezett, hogy „vevő tudomásul veszi, hogy ha a határidő lejártáig a teljes vételár hiánytalanul kifizetésre nem kerül az eladó akarata szerint elállhat a szerződéstől és a vevő elesik az eddig kifizetett összegtől". Véleménye szerint ezért az I-II.r. alperesek
  21. év tavaszán abban a tudatban voltak és azt ismerhették fel, hogy mivel a felperes mulasztott, ezért az addig átadott 3 500 000 Ft összeget elveszítette, nem pedig arról, hogy az I.r. alperes ezzel az összeggel tartozik a felperesnek. Az I-II.r. alperesek így nem lehettek - figyelembe véve a szerződésnek ezt a kikötését - abban a tudatban, hogy ez a tartozás fennáll, hiszen éppen a felperes és az I.r. alperes állapodtak meg másképp. Az más kérdés, hogy a felperes a saját nyilatkozatát és az általa kötött megállapodást támadta meg, amelynek során került sor a marasztaló ítéletnek a meghozatalára. Amennyiben valamit fel is ismerhetett a II.r. alperes a felperesi igényt illetően, az csupán a
  22. november
  23. napján bekövetkezett balesettel lehet összefüggésben, azonban a bírósági ítélet azt csupán
  24. szeptember 7én állapította meg. Ez az összeg azonban 1 327 215 Ft volt, amelyet fedezett az I.r. alperes tulajdonát képező CÍM4 utcai ingatlannak az I.r. alperest illető hányada után járó 2 300 000 Ft-os forgalmi értéke. Így nem lehetett szó fedezet elvonásról és rosszhiszeműségről az I.r. és II.r. alperesek részéről, a másik ingatlan jogügylete során pedig jóhiszeműen jártak el. A felperes fellebbezése alaptalan, a II.r. alperes fellebbezése alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és bár számba vette a
  25. február
  26. napján megkötött adásvételi szerződés módosításait, azonban e tekintetben szükséges a tényállás kiegészítése. A felperes és az I.r. alperes
  27. augusztus
  28. napján harmadik alkalommal módosították a sajóládi, CÍM3 utcai ingatlan adásvételi szerződését, melynek
  29. pontjában úgy állapodtak meg, hogy „Vevő tudomásul veszi, hogyha a határidő lejártáig a teljes vételár hiánytalanul kifizetésre nem kerül, az eladó akarata szerint elállhat a szerződéstől, és vevő elesik az eddig kifizetett összegtől". Az I.r. alperes elállása miatt megszűnt adásvételi szerződésből eredő igény elszámolása iránt folyamatban volt perben a Miskolci Városi Bíróság lényegében mérsékelte a „joghátrányt" és a felperes által kifizetett 500 000 Ft foglaló és 3 000 000 Ft vételár előleg helyett csupán 1 800 000 Ft visszafizetésére kötelezte az I.r. alperest. Az így kiegészített tényállásnak ügydöntő jelentősége van a kereset, illetve a fellebbezések elbírálása szempontjából, azonban az ítélőtábla mindenekelőtt a felperesnek a házassági vagyonjogi szerződés semmisségével összefüggő fellebbezési érvelését vizsgálta.
  30. A házassági vagyonjogi szerződés semmissége A felperes a fellebbezésében ugyanis nem sérelmezte az elsőfokú bíróságnak a keresetet e tekintetben elutasító döntését, azonban hivatalból kérte a szerződés semmisségének a megállapítását. A hivatkozott szerződés esetén az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a szerződés sem színleltnek, sem jó erkölcsbe ütközőnek nem tekinthető, ezért szóba sem jöhet a szerződés semmisségének hivatalból történő megállapítása, arra adat nem merült fel, a Legfelsőbb Bíróság 2/
  31. (VI.28.) PK véleményének 4.a pontja szerint pedig a bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie.
  32. A
  33. június 11-i szerződés relatív hatálytalansága Az elsőfokú bíróság a Kúriának „A fedezetelvonó szerződés egyes jogalkalmazási kérdéseiről" szóló 1/2011.(VI.15.) PK. véleménye
  34. pontjának értelmében helyesen állapította meg, hogy mivel a felperes az I-II.r. alperesek közötti szerződés érvénytelenségére alapította a szerződés érvénytelenségi okát, ténybeli alapját pedig a fedezetelvonás tényében jelölte meg, ez okból a mások által kötött szerződés érvénytelenségének megállapítása nem kérhető, ugyanakkor a bíróság a szerződés relatív hatálytalanságára vonatkozóan lefolytatja a pert. A Ptk.
  35. §-ának
(1)bekezdése szerint a hivatkozott szerződés fedezetelvonó jellegének megállapításához azonban több együttes, objektív és szubjektív feltétel esetén kerülhet sor. Ahogy arra az ítélőtábla korábban is rámutatott, a felperes a szerződés vele szembeni hatálytalanságára, csak akkor hivatkozhat megalapozottan, ha a szerződés megkötésének időpontjában fennálló igényének kielégítésére a szerződés tárgya fedezetül szolgált volna, és annak elvonása miatt vált az átruházóval szemben követelésének teljesítése lehetetlenné (objektív feltételek). A szubjektív feltételre - a másik fél rosszhiszeműségére vagy a szerződés ingyenességére - a Ptk. 203. §-ának
(2)bekezdése az I-II.r. alperesek közeli hozzátartozói kapcsolatára tekintettel vélelmet állít fel. A felperes igényének a szerződés megkötésének időpontjában fennálló igénynek kell lennie, lényeges azonban, hogy az igény ne csak fennálló, hanem a szerződést kötő felek részéről egyértelműen felismerhető rosszhiszeműség fennállását. legyen, ennek hiánya ugyanis kizárhatja a A perbeli esetben a felperes felismerhetőnek állított igénye egyrészt a felperes és az I.r. alperes által kötött szerződéstől való elállás miatti visszafizetési kötelezettségből eredt, másrészt a 2002. november 21-i káreseményből. Az ítélőtábla megállapítása szerint a II.r. alperes alappal sérelmezte az elsőfokú bíróságnak azt a következtetését, mely szerint a II.r. alperesnek a Ptk. 203. §-ának
(2)bekezdése szerinti közeli hozzátartozói viszonyán alapuló rosszhiszeműség vélelmét a perbeli bizonyítással a II.r. alperes nem tudta megdönteni. A II.r. alperesnek ugyanis a - kiegészített tényállás szerint idézett - a megjelölt szerződés
  1. pontjában foglalt kitétel miatt, az I.r. alperes
  2. áprilisi elállása folytán utóbb megállapított 1 800 000 Ft visszafizetési kötelezettséggel nem kellett számolnia, helytelenül állapította meg ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy az elállás folytán a 3 500 000 Ft visszafizetése iránti igénye a felperesnek az elállással megnyílt. Ebből következően a II.r. alperesnek a
  3. június
  4. napján való szerződéskötéskor nem kellett felismernie az elállás miatti visszafizetési kötelezettséget, a foglaló mérséklésének lehetőségét, a szerződés hivatkozott pontja ismeretében pedig az I.r. alperest visszafizetési kötelezettség sem terhelte. A szerződési szabadság elve biztosította ugyanis a felperes és az I.r. alperes részére, azt a lehetőséget, hogy a felperes mulasztása esetére kikössék a foglaló és a vételárelőleg elvesztését, a szerződő feleken kívül pedig más személyt, így az I.r. alperes házastársát sem terhelhette a foglaló, illetve a joghátrány mérséklése lehetőségének ismerete. Ez okból pedig az ingatlan kielégítési fedezet jellege, illetve annak elvonása sem vizsgálható. A II.r. alperes csupán a felperes és az I.r. alperes közötti perben hozott ítélet jogerőre emelkedésekor ismerhette fel az igényt, amely pedig a
  5. június 11-i szerződéskötést követően történt. Mindezekből adódóan a II.r. alperes e tekintetben helytállóan állította a rosszhiszeműség vélelmének eredményes megdöntését. Az ítélőtábla mindezek alapján alaposnak találta a II.r. alperes fellebbezési érveit a kártérítési igényre alapított fedezetlenség tekintetében is. Azt ugyan helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a II.r. alperes a baleset
  6. november
  7. napi bekövetkezésekor felismerhette a felperesnek az I.r. alperes által vezetett gépkocsiban bekövetkezett kár megtérítése iránti igényét, mely igény a jelen per indításakor már bírósági úton kikényszeríthető volt. A bíróságnak ezért azt kellett vizsgálnia, hogy megvalósult-e a fedezetelvonás megállapíthatóságának a másik előfeltétele is nevezetesen, hogy a kötelezett egyéb vagyona nem nyújtott fedezetet a jogosult követelésére, a kielégítési alap elvonásáról ugyanis csak ebben az esetben beszélhetünk. A kielégítési alap elvonásának, mint ahogy arra fentebb az ítélőtábla is rámutatott, a fedezetelvonó szerződés megkötésének időpontjában kellett fennállnia. Csakhogy
  8. június
  9. napján az I.r. alperesnek még tulajdonában állt az CÍM4 utcai ingatlan, amelynek értéke megfelelő fedezetet biztosított az esetleges kártérítési igényre, amely 1 327 215 Ft tőke- és járuléktartozás volt. Mitöbb az I.r. alperes
  10. áprilisában állt el a felperessel kötött szerződéstől, és annak módosított
  11. pontja értelmében őt visszafizetési kötelezettség nem terhelte, így a baleset bekövetkezésekor még a felperes által megfizetett 3 500 000 Ft-tal, illetőleg annak egy részével is rendelkeznie kellett, amely szükség esetén szintén végrehajtás alá vonható volt. Mindezek alapján megállapítható, hogy önmagában a felperesi kártérítési igényre alapítottan a
  12. június
  13. napján létrejött adásvételi szerződés hatálytalansága nem állapítható meg. Mindezekre figyelemmel nem volt jelentősége annak, hogy az I.r., illetve a II.r. alperesnek a CÍM3 alatti ingatlanon, milyen tulajdoni hányada keletkezett.
  14. Kártérítési igény Az ítélőtábla ugyanakkor nem találta alaposnak, a felperesnek a kártérítési igénye elutasítását sérelmező fellebbezési érveit. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes csupán
  15. szeptember
  16. napján terjesztette elő a II.r. alperessel szemben a kártérítési igényét, a követelésének elévülése pedig az elsőfokú bíróság által részletezett okból bekövetkezett. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a felperes a II.r. alperes jogellenes magatartását abban jelölte meg, hogy a II.r. alperes
  17. augusztus
  18. napján nem adott tájékoztatást, a Csjt.
  19. §-ának
(4)bekezdése alapján fennálló kötelezettsége ellenére arról, hogy közötte és házastársa között házassági vagyonjogi szerződés jött létre, melynek folytán a sajóládi ingatlan felülépítménye a kizárólagos tulajdonába került. E kötelezettség azonban a házastársakat csak a harmadik személlyel kötött ügyleteik során terheli, a hivatkozott szerződési jogviszonyban pedig a felperessel szerződést kötő fél csupán az I.r. alperes volt, ezért ezen kötelezettség elmulasztása rajta kérhető számon.
  1. Jogalap nélküli gazdagodás Az ítélőtábla nem találta alaposnak, a felperesnek a jogalap nélküli gazdagodásra alapított kereseti, illetőleg fellebbezési igényét sem. E körben az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a jogalap nélküli gazdagodás megállapításának törvényi feltételei fennálltát a felperes nem bizonyította, annak kifejtett indokaival az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a Pp.
  2. §-ának
(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes teljes keresetét elutasította. Arra figyelemmel, hogy az ítélőtábla a felperes teljes keresetét elutasította, a megváltozott pernyertességi-pervesztességi arányoknak megfelelően (a felperes teljes egészében pervesztes lett) a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján az elsőfokú perköltségre vonatkozó rendelkezést megváltoztatta, valamint csak a felperest kötelezte a teljes pervesztessége arányában a le nem rótt kereseti illeték megfizetésére „Az illetékekről" szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 74. §-ának
(3)bekezdése folytán irányadó „A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban" tárgyú 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának
(2)bekezdése, valamint 15. §-ának
(1)és
(3)bekezdése alapján. Az ítélőtábla a kereseti illeték megállapításánál az 5 000 000 Ft-ot, illetve a 3 500 000 Ft-ot vette alapul, ugyanis a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az Itv. 40. §-ának
(2)bekezdése értelmében vagylagos kérelmek esetében az illetéket csak egyszer, annak a kérelemnek megfelelő mértékben kell megfizetni, amely után a legmagasabb illeték jár, ez pedig a felperes által utóbb, kártérítés illetve jogalap nélküli gazdagodás címen érvényesített 3 500 000 Ft. Az ítélőtábla a fellebbezési illeték tekintetében csak a különbözeti összeget vette figyelembe, amely a felperes által korábban előterjesztett fellebbezési értéket meghaladta. Az ítélőtábla a II.r. alperest megillető perköltség összegét „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (Rendelet) 3. §a
(2),
(5)és
(6)bekezdései alapján állapította meg figyelemmel a kifejtett ügyvédi tevékenységre. A felperes fellebbezése nem, viszont a II.r. alperesé eredményre vezetett, ezért az ítélőtábla a fellebbezett értékek figyelembevételével ugyancsak a Rendelet 3. §-a
(2),
(5)és
(6)bekezdései alapján állapította meg a II.r. alperes javára az ügyvédi munkadíjból eredő perköltséget, amelyhez hozzászámította a II.r. alperes által a
  1. sorszámú beadványon lerótt 50 900 Ft fellebbezési illetéket is. Mindezekre a felperest a Pp.
  2. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte. Debrecen,
  1. április
  2. Szilágyiné Dr. Karsai Andrea sk. a tanács elnöke, Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit sk. előadó bíró, Dr. Szűcs Lajos sk. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.