Bf.181/2014/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés 2. fordulat,

(2)bekezdés b) pont

1. fordulat) minősíti. A II. rendű vádlottat 1 (egy) év szabadságvesztésre ítéltnek tekinti. A szabadságvesztést végrehajtásának elrendelése esetén börtönben rendeli végrehajtani. A II. rendű vádlott a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az első fokú ítéletnek a II. rendű vádlottra vonatkozó és fellebbezés folytán felülbírált részét h e l y b e n h a g y j a. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: Az elsőfokú bíróság a II. rendű vádlottat folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége (
2. évi IV. törvény
3. §) és folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette (
4. évi IV. törvény
5. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés

1. fordulat
2. tétel) miatt - halmazati büntetésül - 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Vele szemben 60.000- forintra vagyonelkobzást rendelt el. A II. rendű vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Az ellene bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A felmentő rendelkezés első fokon jogerőre emelkedett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. rendű vádlott védője jelentett be fellebbezést, melynek okát, célját nem jelölte meg. A fellebbezési eljárás során elsődlegesen a II. rendű vádlott felmentését kérte, másodlagosan eltérő minősítés mellett a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az első fokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Utalt arra, hogy téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, mely szerint a II. rendű vádlott vonatkozásában a titkos információgyűjtés eredménye nem használható fel, indítványozta továbbá, hogy az ítélőtábla a II. rendű vádlottal szemben az elkövetéskor hatályos Büntető Törvénykönyvet alkalmazza. Az ítélőtábla a fellebbezést alaptalannak ítélte, míg a főügyészi indítványt részben osztotta. *** A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet és azt megelőző bírósági eljárást a Be.
3. §

(1),

(2)bekezdése alapján a Be. 360. §

(1)és

(4)bekezdésben meghatározott eljárásban felülbírálva az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem észlelt. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges körben lefolytatta, melynek eredményeképpen megalapozott tényállást állapított meg. Ugyanakkor tévedett, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ügyben végzett titkos információgyűjtés eredménye a II. rendű vádlott esetében bizonyítékként nem használható fel. A titkos információgyűjtés elrendelése időpontjában -

1. május 31.,
2. június
3. - annak részletszabályait a rendőrségről szóló
4. évi XXXIV. törvény VII. fejezete, azon belül is 69-
5. §-ai tartalmazták. Ebből következik, hogy a bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés nem a büntetőeljárási törvénnyel szabályozott bizonyítás szabályai szerint folyt, így törvényességi követelményeire a 10.Bf.181/2014/
6. Be. rendelkezései nem vonatkoztathatók. Ugyanakkor az első fokú ítélet meghozatalakor és a jelenleg is hatályos Be.
7. §

(2)bekezdése szerint az e törvény hatályba lépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az azt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt e törvény másként szabályozza. A titkos információgyűjtés korábbi szabályozását érintő bírói gyakorlat szerint nincsenek a titkos információgyűjtéssel nyert adatok felhasználásában olyan törvényileg meghatározott személyi vagy tárgyi korlátozások, amelyek kizárólag a bírói engedélyben megjelölt személyre szűkítenék az információk bizonyítékként történő alkalmazását. Felhasználható valamennyi információ, amely az engedélyezett módon (időben és azonosítható személyhez kapcsolódó eszközzel, módszerrel) került a rendőrség birtokába, s a megjelölt ügyben relevanciával bír (EBH

1. évi
2. számú jogeset). Mivel jelen ügyben a titkos információgyűjtés az akkor hatályos jogszabályok szerint történt, így annak eredménye felhasználható, bizonyítékként értékelhető a II. rendű vádlott vonatkozásában. A korábbi jogszabály ugyanis nem tesz kivételt, az engedéllyel történt információszerzés adatai mindenkivel szemben felhasználhatók voltak. Ami a vádlott felmentését célzó védelmi fellebbezést illeti, az ítélőtábla álláspontja szerint az a bizonyítékok mérlegelése ellen irányul. A védő ugyanis arra hivatkozott, hogy a II. rendű vádlott beismerő vallomása törvénysértően beszerzett bizonyíték, mivel annak megtételére azután került sor, miután a nyomozóhatóság ismertette a II. rendű vádlottal a titkos információgyűjtés eredményét, az azt tartalmazó hangszalagok lejátszásával. Mivel álláspontja szerint a titkos információgyűjtés eredménye az elsőfokú bíróság által megállapított okok miatt nem használható fel, így a II. rendű vádlott ennek hatására tett beismerő vallomása sem vehető figyelembe. Mivel a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal ellentétes, fentiekben részletezett álláspontja szerint a titkos információgyűjtés adatai figyelembe vehetők, így törvénysértően beszerezett bizonyíték az ügyben nincs. Ebből következően helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a II. rendű vádlott bűnösségét a saját beismerő vallomása és az azt alátámasztó bizonyítékok - különösen az I. rendű vádlott vallomása - alapján megállapította. Mellőzte azonban a másodfokú bíróság az első fokú ítélet
3. oldal
4. bekezdéséből az
5. sz. tanú tárgyalási nyilatkozatának bizonyítékkénti értékelését, mert a nyilatkozat előtt az elsőfokú bíróság nem oktatta őt ki a Be.
6. §

(1)bekezdés b) pontjában foglaltakra. Vallomásának mellőzése azonban a megállapított tényállás megalapozottságát nem érinti, a

1. sz. tanú vallomása alapján megállapítható volt. A megalapozott tényállás esetén a másodfokú eljárásban a bizonyítékok eltérő értékelésére nem kerülhet sor, így a bizonyítékok mérlegelése ellen irányuló és a vádlott felmentését célzó fellebbezés eredményre nem vezethetett. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a megalapozott tényállásból a II. rendű vádlott bűnösségére következtetett és cselekményeit az ítélet meghozatalakor hatályban lévő Btk.-nak (
2. évi IV. törvény) megfelelően minősítette. Nem osztotta a másodfokú bíróság a védőnek a cselekmény eltérő minősítésére - az I., II. pont a cselekményben való bűnösség téves megállapítására figyelemmel - a folytatólagosság mellőzésére vonatkozó álláspontját sem. A
3. sz. tanú vallomásából megállapítható, hogy az autókereskedéseket soron kívül kellett kiszolgálniuk. A II. rendű vádlott nyilvánvalóan a jogtalan előnyt azért fogadta el, hogy az iratok továbbítása során a döntésre jogosultat ne figyelmeztesse arra az általa tudott tényre, hogy a hitel folyósítását korábban totálkáros, majd megjavított gépkocsira igénylik. Ez a magatartása sértette az ügyintézés jogszerűségét, így az a tényállás keretei közé illik. Mivel
4. július
5. napja óta új büntető törvény -
6. évi C. törvény - van hatályban, ezért vizsgálni kellett, hogy melyik törvény kedvezőbb a vádlottra nézve. E körben az ítélőtábla nem osztotta a fellebbviteli főügyészség álláspontját. A régi törvény és az elbíráláskori törvény is ugyanazt a tényállást tartalmazza a II. rendű vádlott cselekményeire, és a törvény azonos büntetési tétellel fenyegeti az elkövetőt. Az elkövetéskor ugyan a Btk. nem tartalmazta a középmértékre vonatkozó büntetéskiszabási elvet, de a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában a súlyosítási tilalomra figyelemmel, az nem bír jelentőséggel, hogy azt az elbíráláskori törvény már tartalmazza. Ugyanakkor a Kúria 4/
7. számú BK véleménye szerint a kedvezőbb feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezésre figyelemmel az elbíráláskori törvény enyhébb elbírálást tesz lehetővé. Ez a gyakorlat irányadó akkor is, ha felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására kerül sor, mert a Btk.
8. §

(1)bekezdése szabadságvesztés, nem végrehajtandó szabadságvesztés esetére tartalmaz rendelkezést. Annak eldöntéséhez, hogy melyik törvényt kell alkalmazni, gondolatban mindkét törvény szerint ki kell szabni a büntetést, s valamennyi 10.Bf.181/2014/

1. rendelkezés figyelembevételével kell dönteni, hogy összhatásában melyik törvény tesz lehetővé kedvezőbb elbírálást. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a II. rendű vádlottal szemben az elbíráláskori törvényt alkalmazta a Btk.
2. §-ára figyelemmel. Ennek megfelelően a II. rendű vádlott cselekményeit a Btk.
3. §-ába ütköző, aszerint minősülő, figyelemmel a Btk.
4. §

(2)és a 14. §

(2)bekezdésére, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének; és a Btk. 291. §

(1)bekezdés 2. fordulatába ütköző és a

(2)bekezdés b) pont

1. fordulata szerint minősülő és büntetendő, a Btk.
2. §

(2)bekezdése szerinti, folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének minősítette. Az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeket annyiban helyesbítette az ítélőtábla, hogy a halmazatot mellőzte súlyosító körülményként értékelni, tekintettel arra, hogy a II. rendű vádlottal szemben halmazati büntetés kiszabására került sor, így ez ugyanazon körülmény kétszeres értékelését jelentené, mely a büntetőjogban tilalmazott. Az így helyesbített bűnösségi körülmények mellett is, figyelemmel a Btk. 80. §

(1),

(2)bekezdésében foglalt büntetés kiszabási elvekre, nem tévedett az elsőfokú bíróság amikor a jelentős időmúlásra figyelemmel alkalmazta a Btk. 82. §

(1)és

(2)bekezdés c) pontjában meghatározott enyhítő szakaszt, és szabott ki a II. rendű vádlottal szemben 1 évi szabadságvesztést. A töretlen bírói gyakorlat szerint a korrupciós bűncselekmények kapcsán általában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására kerül sor. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a bűncselekmény elkövetése óta több mint tíz év telt el, és ez a jelentős időmúlás a II. rendű vádlottnak nem róható fel. Így nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az elsődleges bírói gyakorlatot megtörve, Btk. 85. §

(1)és

(2)bekezdése alkalmazásával úgy ítélte, hogy nem szükséges a szabadságvesztés azonnali végrehajtása, a megállapított próbaidő arányos. Az így kiszabott büntetés ugyanakkor feltétlenül szükséges a büntetési célok eléréséhez, így annak további enyhítése szóba sem jöhet, a büntetés a jelentős időmúlásra figyelemmel arányosnak tekinthető. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban is az ítélőtábla, hogy a jelenleg külföldön élő és ott rendszeres munkát végző II. rendű vádlottat a Btk. 102. §

(1)bekezdése alapján az előzetes mentesítésre érdemesnek találta. A másodfokú bíróság a Btk. 35. §

(1)bekezdésére figyelemmel a II. rendű vádlottat 1 év szabadságvesztésre ítéltnek tekintette, melyet végrehajtása elrendelése esetén a Btk. 37. §

(2)bekezdés a) pontja alapján börtönben kell végrehajtani. A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy a II. rendű vádlott a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a Btk. 38. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés

1. a)pontja alapján legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az első fokú ítéletben felhívott további jogszabályhelyeket a másodfokú bíróság akként helyesbítette, hogy a büntetés célja a 1978. évi IV. törvény 37. §-a helyett Btk. 79. §-a, míg a vagyonelkobzás jogi alapja az 1978. évi IV. törvény 77/B. §
2. e)pontja helyett Btk. 74. §

(1)bekezdés f) pontja. Az első fokú ítélet egyéb rendelkezései törvényesek. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a védő fellebbezését alaptalannak ítélte, de az elsőfokú bíróság ítéletének a II. rendű vádlottra vonatkozó és fellebbezések folytán felülbírált részét hivatalból felülbírálva a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján, egyebekben pedig a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Szeged,

1. június
2. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. Sefta Márta dr. sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Dr. Cserháti Ágota sk. a tanács tagja A Fővárosi Ítélőtábla 10.Bf.181/2014/
3. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 5.B.1499/2012/
4. számú ítéletének a II. rendű vádlottra vonatkozó, fellebbezés folytán felülbírált és jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és fel nem függesztett részében végrehajtható. Szeged,
5. június
6. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke