Bf.19/2014/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontjába, a

(3)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjába ütköző és a

(4)bekezdés b) pontja szerint minősülő szexuális erőszak bűntette miatt 12 év szabadságvesztésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani azzal, hogy a vádlott a kétharmad rész kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a bűnjelekről, az előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról, és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője enyhítés végett jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában a Be.353.§

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bírósági eljárásban megvalósult eljárási szabálysértés orvoslása végett bizonyítás felvételét indítványozta, majd a nyilvános ülésen jelenlévő képviselője útján az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására tett indítványt. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be.348.§

(1)bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek eredményeként - a fellebbviteli főügyészség átiratában írtaknak megfelelően - észlelte, hogy eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a tényállást a sértett nyomozási bíró előtt tett vallomására alapította. A Be.85.§

(3)bekezdése szerint a kihallgatás elején tisztázni kell, hogy nincs-e a tanú vallomástételének akadálya (81-82.§). Ha a tanú vallomástételének nincs akadálya, figyelmeztetni kell arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást és a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását a törvény büntetni rendeli. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. Tekintettel arra, hogy az ügy sértettje a kihallgatásakor a tizennegyedik életévét még nem töltötte be, a Be.86.§

(1)bekezdése alapján a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést a kihallgatásakor mellőzni kellett, továbbá a Be.85.§

(3)bekezdésében meghatározott figyelmeztetéseket - a Be.86.§

(3a)bekezdése alapján - számára érthető módon kellett volna megfogalmazni. A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája a sértett

1. október
2. napján foganatosított kihallgatásán a fentiekben írt jogszabályhelyekben megfogalmazottak ellenére - nem tisztázta, hogy a tanú vallomástételének van-e esetleg akadálya, valamint nem figyelmeztette a sértettet az igazmondási kötelezettségére sem. Ebből következően a sértett tanú vallomása a 68/2008.BK vélemény IV. pontjában írtakra is figyelemmel bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. Mindezek ellenére a fellebbviteli bíróság a másodfokú eljárásban nem tartotta szükségesnek az időközben tizennegyedik életévét betöltött sértett kihallgatását. Kétségtelen tény, hogy jóval egyszerűbb egy közvetlen szemtanú, a sértett vallomása alapján megállapítani a tényállást. Jelen ügyben azonban egy többszörösen is fogyatékos személyről, gyermekkorú sértettről van szó. A sértett ugyan betöltötte a tizennegyedik életévét, de az igazságügyi szakértői vélemény alapján megállapítható, kevés az esély arra, hogy tőle állapota miatt egy büntetőeljárásban - az időmúlásra is tekintettel - használható információhoz lehet jutni. Ezen túlmenően a sértettben ismételt kihallgatása felidézi a múltbéli történéseket. Ezek ismételt átélése kedvezőtlen hatással lehet az egyébként is fogyatékkal élő sértett pszichéjére. Azért sem látta indokoltnak az ítélőtábla a tanú kihallgatását, mert a sértett közvetlenül az események után elmondta a vele történteket hozzátartozóinak, akiknek a kihallgatása az eljárási törvényben foglaltaknak megfelelően megtörtént. Az eljárás során kihallgatott tanúk vallomásai külön-külön tartalmazták a cselekmény részleteit. Alapvetően tanú1nek, a sértett édesapjának és a sértett testvérének, tanú2nek a tanúvallomása alapján - a sértett vallomása nélkül is - a múltbeli események megnyugtató módon tisztázhatóak voltak. A vádlott részben tagadta ugyan a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azonban tagadása nem volt következetes. A
3. szeptember
4. napján kelt részbeni beismerő vallomása több ponton megerősíti a sértett hozzátartozóinak terhelő nyilatkozatát. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ügyben objektív bizonyítékként értékelhető továbbá az a tény, hogy a vádlott a sértett nemi szervét leborotválta. A sértett orvosi vizsgálatának iratai a tanúk erre vonatkozó vallomását egyértelműen alátámasztották. Ez pedig határozottan cáfolta a vádlott védekezését és megerősítette tanú1 és tanú2 terhelő vallomását. A vádlott részbeni beismerő vallomása, tanú1, tanú2, tanú3, és tanú4 tanúk vallomása, valamint a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok egyező adatai alapján - a sértett vallomásának a bizonyítékok köréből történő kirekesztése ellenére is lehetőség volt az ügyben megalapozott tényállás megállapítására. A fentiek szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányosságot, iratellenes megállapítást, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, ezért a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól mentes, a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. ------------------------A fellebbezéssel egyébként sem támadott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, és cselekményének minősítése is megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak. ------------------------A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság maradéktalanul feltárta, azokat azonban nem a tényleges súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően értékelte, ezért eltúlzottan súlyos büntetést szabott ki. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott részbeni beismerő vallomásának a nyomatéka - a cselekmény jellegére is figyelemmel - olyan mértékű, amely miatt még a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény ellenére sem szükséges a büntetési tétel középmértékét meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása. A vádlott előélete sem indokolja a 10 évnél hosszabb fegyházbüntetés kiszabását. A vádlott csaknem 30 évvel ezt megelőzően követett el bűncselekményt. Azóta a törvénnyel összeütközésbe nem került. Következésképpen a fellebbviteli bíróság a vádlott és a védő enyhítést célzó fellebbezését megalapozottnak találva a szabadságvesztés-büntetést tíz évre enyhítette. A kiszabott szabadságvesztés tartamába a Btk.92.§

(1)és

(2)bekezdése alapján a

1. február
2. napjától előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogorvoslattal megtámadott ítéletét a büntetőjogi jogkövetkezményre vonatkozó részében a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta. Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, ezért azokat a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A Be.381.§

(1)bekezdése alapján köteles a vádlott a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére. Pécs,

1. június
2. Dr.Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr.Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr.Halász Etelka s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék B.584/2013/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.19/2014/
4. számú ítélete folytán - az abban írt változtatással -
5. évi június hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke