Bhar.269/2014/3 – Debreceni Ítélőtábla

(2)bekezdés a) pont), ezért megrovásban részesítette. Az első fokú ítélet ellen a vádlott jelentett be fellebbezést téves jogi minősítésre hivatkozással, lényegében felmentés végett, míg az ügyész azt tudomásul vette, a védőtől pedig a határozat kihirdetésekor fenntartott 3 napos nyilatkozattételi határidőn belül saját fellebbezés nem érkezett. A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság

1. február
2. napján kelt 3.Bf.548/2013/
3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlottat az ellene zaklatás vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette. A másodfokú ítélettel szemben ezúttal az ügyész jelentett be jelentett be fellebbezést a számára nyitva álló jogorvoslati határidőn belül a terhelt felmentése miatt, a másodfokú határozat hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében. Álláspontja szerint mivel sem a sértett, sem a vádlott nem hivatkozott indulati állapotra, és tettlegesség sem történt, ezért bántalmazás közbeni indulat levezetése szóba sem jöhet. A fenyegetettség azonban nyugtalanságot kiváltó lelki teherként nehezedett a sértettre. A vádlott kijelentése semmilyen más célzattal nem hangozhatott el, csakis félelemkeltés végett, mely nem zárja ki azt sem, hogy a vádlott kijelentése egyben annak a kívánalma is volt, hogy a sértett hagyja őt békén. A fenyegetés lényege, azaz élet elleni bűncselekmény kilátásba helyezése viszont egyértelműen alátámasztja, hogy a terheltet félelemkeltési szándék vezérelte. A vádlott és védője ezúttal tudomásul vették a másodfokú határozatot. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség Bf.140/2014/1-I. számú átiratában a bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta, amellett, hogy az első és másodfokú bíróságok eljárását perrendszerűnek, a megállapított tényállást megalapozottnak jellemezte, mely irányadó a harmadfokú eljárásban is. Érvelése szerint ugyanakkor a törvényszék téves jogi következtetést vont le a vádlotti célzat vizsgálata során, e körben fenntartva a fellebbezésben kifejtett indokokat. Viszont miután a másodfokú ítélet megalapozatlansága a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhető, ezért arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla a másodfokú ítéletet változtassa meg, és vádlottat mondja ki bűnösnek zaklatás vétségében megrovás intézkedés alkalmazása mellett. Az ítélőtábla mindenek előtt azt tartja indokoltnak rögzíteni, hogy a bejelentett fellebbezés a Be.
4. §

(1)bekezdés c) pont I. fordulata alapján joghatályos, melyre tekintettel a Be.

1. § szerinti nyilvános ülés keretében a másodfokú ítélet valamint az azt megelőző első és másodfokú eljárás teljes terjedelmű felülbírálatának nem mutatkozott akadálya. A revízió során megállapította, hogy a bíróságok a perrendi szabályok maradéktalan betartásával folytatták le az eljárást. Az elsőfokú bíróság által rögzített - és a törvényszék szerint is irányadó - tényállás a vád tárgyává tett cselekmény körében túlnyomórészt megalapozott, viszont a Be.
2. §

(2)bekezdése alkalmazásával az iratok - közelebbről a sértett és a vádlott egybehangzó vallomásai (nyomozási irat 18. oldal

(1)bekezdés, 60. oldal

(2)bekezdés) - alapján kizárólag annyival indokolt kiegészíteni az elsőfokú határozat 2. oldal

(2)bekezdésében rögzítetteket, miszerint vádlott a kialakult szóváltás során jelentkező indulatos, feldühödött állapotban szólította fel a sértettet a tényállásban rögzített kijelentésével. Az ennyivel kiegészített tényállás már minden tekintetben megalapozott, felülbírálatra alkalmas, így irányadó a harmadfokú eljárásban is. A vád tárgyává tett cselekmény jogi megítélésével kapcsolatosan, tehát abban a körben, hogy a vádlott sértett felé intézett kijelentése kimeríti-e a zaklatás bűncselekményének törvényi tényállását vagy sem, az ítélőtábla a másodfokú bíróság álláspontját osztotta. A törvényszék részletes indokolása szerint helytállóan hivatkozott arra, hogy az 1978. évi IV. törvény 176./A §

(2)bekezdés a) pontjába ütköző zaklatás lényege abból fakad, hogy a kilátásba helyezett súlyos következménnyel való fenyegetettség nyugtalanságot kiváltó lelki teherként nehezedik a sértettre. Abban az esetben azonban, ha a fenyegetés csupán egy konfliktus nyomán kialakult düh indulatában hangzik el, akkor az elkövető célzata nem a rémületben tartás, a félelemkeltés, hanem az indulat levezetése, következésképpen az utóbbi elkövetési magatartás nem is tekinthető tényállásszerűnek. A Kúria így foglalt állást Bfv.III.772/2011/

1. számú eseti döntésében, de ez az álláspont jelenik meg a Bfv.III.41/2011/5, Bfv.III.639/
2. számú határozataiban is. Mivel a pontosított tényállás alapján egyértelművé vált, hogy vádlott indulatos magatartást tanúsított - e tekintetben a fellebbezés és a fellebbviteli főügyészség részéről kifejtettek nem fogadhatóak el - ám így is kétségtelen, hogy adott esetben vádlott állapota önmagában még nem zárhatja ki a félelemkeltési célzatot. Az ügyész által Be.
3. § alapján kezdeményezett bíróság elé állításos eljárásban megállapított tényállás alapján azonban ezt elhatárolni a Be.
4. §

(2)bekezdéséből következő kétséget kizáró bizonyítottság követelményét szem előtt tartva nem volt lehetséges, így ez alapján egyértelmű jogi következtetést sem lehetett levonni a terhelt bűnössége felől. Mindezekre tekintettel - minthogy egyéb járulékos kérdésben nem kellett rendelkezni - a Debreceni Ítélőtábla a másodfokú bíróság Be. 331. §

(1)bekezdése alapján a Be. 6. §

(3)bekezdés b) pontja szerinti okkal indokolt felmentő ítéletét a Be.

1. § alkalmazásával helybenhagyta. Debrecen,
2. június
3. Dr. Elek Balázs sk. . Bakó József sk. . Gömöri Olivér sk. a tanács elnöke a tanács tagja-előadó a tanács tagja Záradék: A Debreceni Törvényszék 3.Bf.548/2013/
4. számú ítélete az ítélőtábla jelen határozatával a mai napon jogerőre emelkedett. Debrecen,
5. június
6. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó.