Bkf.11419/2012/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésének b) pontja alapján a Btk. 317. §

(1)bekezdésébe ütköző, a 7) bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt folytatott nyomozást megszüntette. A nyomozást megszüntető határozatában a nyomozó hatóság arra hivatkozott, hogy a nyomozás során beszerzett szakértői véleményekre tekintettel nem bizonyítható minden kétséget kizáróan az, hogy a Kft. értékesített üzletrésze valós értékkel bírt, ily módon nem bizonyítható az sem, hogy a vádlott a terhére rótt sikkasztás bűntettét vagy esetlegesen más vagyon elleni bűncselekményt elkövetett. Megfogalmazása szerint „a sikkasztás - avagy más vagyon elleni bűncselekmény - elkövetési tárgya azonban csak értékkel bíró dolog lehet" A cég sértett jogi képviselője - a törvényes határidőn belül - a megszüntető határozat ellen panasszal élt. A Fővárosi Főügyészség

1. június
2. napján kelt NF.13683/2009/61-I. számú határozatában a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt a vádlott ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályán 29015-139/
3. bü. szám alatt folyamatban volt bűnügyben bejelentett panaszt elutasította. A Fővárosi Főügyészség az elutasító határozatában arra hivatkozott, hogy a nyomozó hatóság teljes körűen lefolytatta a bizonyítási eljárást, az érdemi döntés meghozatalához szükséges bizonyítékokat beszerezte, azokat a nyomozás megszüntetéséről rendelkező határozatában megfelelően értékelte, és ezzel összefüggésben a sértett jogi képviselője sem terjesztett elő panaszt. A sértett kizárólag azt sérelmezte, hogy a nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértők nem megfelelő értékelési módszert alkalmaztak a Kft. üzletrésze értékének a meghatározásakor. A Fővárosi Főügyészség határozata megállapította, hogy a nyomozás során kirendelt szakértők a kiegészített szakértői véleményükben azt állapították meg, hogy a Kft. a bűncselekmény elkövetésének idején nem bírt valós piaci értékkel. Szakvéleményüket többek között arra alapozták, hogy a Kft.
4. évi beszámolója szerint a gazdasági társaság
5. évben majdnem 8 milliárd forint üzemi veszteséget realizált, azaz a
6. év május hónaptól piaci árakon történő beszerzés alapvetően negatívra fordította a cég működését. A szakértői vélemény szerint a negatív üzemi eredmény az eredménytermelő képességen alapuló számítások szerint nem értékelhető negatív eredményre vezetne. A Fővárosi Főügyészség határozata azt is rögzíti, hogy a nyomozás során a bűncselekmény elkövetésének időpontjára vonatkoztatva a Kft. üzletrészének az értékét minden kétséget kizáróan nem volt lehetséges megállapítani. További szakértő bevonása pedig azért nem indokolt, mert attól nem várható olyan eredmény, amelynek alapján a Kft. üzletrészének az értéke minden kétséget kizáróan megállapítható lenne. Továbbá azt is tartalmazza a Fővárosi Főügyészség NF.13683/2009/61-I. számú határozata, hogy arra figyelemmel, hogy a Kft. üzletrészének az értéke minden kétséget kizáróan nem állapítható meg, ezért értelemszerűen a vádlottal szemben sem a sikkasztás, sem pedig más vagyon elleni bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg. E főügyészségi határozat a panasz elutasítása mellett tartalmazza azt a törvényi rendelkezést is, melynek értelmében a sértett képviselője a határozat közlésétől számított 60 napon belül pótmagánvádlóként léphet fel. A törvényes határidőn belül a pótmagánvádló a jogi képviselője útján vádindítványt terjesztett elő, amelyben a Btk.
7. §

(1)bekezdésébe ütköző, de a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolta a vádlottat. A benyújtott vádindítványt a Fővárosi Bíróság a 28.B.1295/2011/

1. számú határozatával elutasította. Az elutasítás indokaként azt jelölte meg, hogy a vádindítvány nem felelt meg a Be.
2. §

(2)bekezdés

1. c)és
2. d)pontjában írt feltételeknek és a Be. 217. §

(3)bekezdésében írt követelményeknek sem, ezért az elsőfokú bíróság a Be. 231. §

(2)bekezdés d.) pontjában írt okból, törvényes vád hiányában elutasította. A pótmagánvádló nyújtott be fellebbezést az elsőfokú bíróság vádindítványt elutasító határozata ellen. Ennek alapján a Fővárosi Ítélőtábla - 2011 december hónap 1 napján kelt végzésével - jogorvoslati eljárás keretében bírálta felül a Fővárosi Bíróság 28.B.1295/2011/

1. számú határozatát. A felülbírálat eredményeként az 1.Bkf.11.414/2011/
2. számú végzésével az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot egyben új eljárás lefolytatására utasította. A Fővárosi Törvényszék
3. október
4. napjára tárgyalásra tűzte ki az ügyet, amely tárgyaláson a büntető eljárást megszüntette. A Fővárosi Törvényszék 11.B.1701/2011/
5. számú határozatával a Btk.
6. §

(1)bekezdésébe ütköző, és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntette miatt a cég sértett képviseletében a pótmagánvádló - jogi képviselője útján benyújtott pótmagánvádló vádindítványa alapján indult büntető eljárást megszüntette. A kihirdetett végzés ellen a pótmagánvádló a jogi képviselője egyetértésével jelentett be fellebbezést. A vádlott és a védő tudomásul vette a végzést. A bejelentett fellebbezést a jogi képviselő utóbb írásban kiegészítette. Ebben kérte a Fővárosi Törvényszék végzésének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását azzal, hogy az ügyet a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság más tanácsa tárgyalja. Álláspontja szerint az elsőfokú bírósághoz

1. augusztus
2. napján benyújtott, a vádindítványt részét képező beadványban a pótmagánvádló az általa előterjesztett valamennyi nyilatkozatot összefoglalta. Márpedig a BH 2009.
3. számú eseti döntése szerint törvényes vád hiányában nem szüntethető meg a büntetőeljárás, ha az ügyész a végindítványban egészíti ki a vád tényállását olyan tényekkel, amelyek további bűncselekmény tényállási elemeit tartalmazzák. Az elsőfokú bíróságnak az így kiterjesztett vádat kellett volna elbírálnia, ennek az elmaradása a fellebbezett végzését önmagában megalapozatlanná teszi, mivel az elsőfokú bíróság nem tett eleget a vád kimerítésére vonatkozó, a Be.
4. §

(4)bekezdése szerint szabályozott kötelezettségének. Ezt követően pontokba szedve ismertette azt az álláspontját, hogy - szemben az elsőfokú bíróság végzésével - a vádlott terhére megállapítható a csalás, közokirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, sikkasztás bűncselekménye (fellebbezés II-V. pontjai). Végül azt az eljárásjogi indítványt terjesztette elő, hogy a másodfokú bíróság tartson tárgyalást, mivel a fellebbezés kiegészítésére négy munkanap állt a rendelkezésére. A bejelentett fellebbezés nem alapos. Végzésének indokolásában az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy eljárása során a Be. 2. §

(3)és

(4)bekezdéseire figyelemmel csak az olyan cselekmény miatti felelősségre vonás lehetséges, amelyet a vád tartalmaz; azt köteles kimeríteni, ám azon túl nem terjeszkedhet, vagyis a bírósági eljárás kereteit a vád határozza meg. A fellebbezés kiegészítésében tévesen hivatkozott a pótmagánvádló képviselője arra, hogy a

1. augusztus 29.-i beadványában a pótmagánvádló képviselője - mintegy végindítványban - kiegészítette a vádindítványt. E beadvány címében és tartalmában is „a tényállás és bizonyítékok összefoglalását" tartalmazza. Szó sincs arról, hogy a pótmagánvádló a vád tárgyává tette volna a vádlott csalás, közokirat-hamisítás, magánokirathamisítás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés bűncselekményével kapcsolatos elkövetési magatartását. A felsoroltak vád tárgyává tétele a vádindítványban szereplő sikkasztás elkövetési magatartásához képest már csak azért sem lehetséges, mivel azok ellentmondásban vannak az „alapbűncselekménnyel". Alternatív vádindítvány pedig nem tehető, hiszen ez esetben a bíróságnak kellene eldönteni azt, hogy a vádlott melyik elkövetési magatartását bírálja el, és melyiket nem, az ilyen eljárás ellentétes a Be.
2. §

(2),

(3)bekezdésében írtakkal. A vádnak ugyanis pontosan körülírtnak, és olyan büntető törvénybe ütköző cselekmény miattinak kell lenni, ami miatt a vádképviselő a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi [

(2)bekezdés]. E mellett a terheltnek csak azon cselekményéről dönthet a bíróság, amelyet a vád tartalmaz [

(3)bekezdés]. A pótmagánvádló képviselőjének vádkiterjesztésre történő hivatkozásának jogszabályi alapja sincs. A Be. 343. §

(6)bekezdése kizárja a vád kiterjesztését, amikor kategorikusan kimondja: „a pótmagánvádló a vádat nem terjesztheti ki". E törvényhelyre figyelemmel tehát nem volt törvényes lehetőség a pótmagánvádló által előterjesztett vádindítványhoz képest további elkövetési magatartásokat és új bűncselekményeket a vádlott terhére róni. Nem tévedett ugyanakkor az elsőfokú bíróság, amikor a benyújtott vádindítvány keretei között nem csupán a sikkasztás, hanem más bűncselekmények elkövethetőségének vizsgálatát is elvégezte. E körben helyesen mutatott rá arra, hogy a vádindítvány szövege nem tartalmaz olyan megállapítást, amelyből a vádlott vagyonkezelési kötelezettségére lehetne következtetést vonni. A cég üzletrésze vonatkozásában ilyen megállapítás egyébként sem volt tehető, hiszen az előzményi polgári peres eljárásoknak épp az volt a tárgya, hogy ilyen kötelezettsége/jogosultsága a vádlottnak a pótmagánvádló álláspontja szerint nem is lehetett. E körülményre lényegében utalt is a vádindítvány. Az előbbiek kizárják a hűtlen, avagy a hanyag kezelés megállapíthatóságát. Ugyancsak helytállóan mutatott rá arra is az elsőfokú bíróság, hogy a csalás elkövetési magatartás leírása - tévedésbe ejtés, tévedésben tartás - is hiányzik a vádindítványból. E körben dogmatikailag nem helytálló a cégbejegyzésnél közreműködő hivatalos személyt „a csalás passzív alanyának, anyagi jogi értelemben vett sértettjének" tekinteni (fellebbezés kiegészítés II/

1. pont). E mellett az sem vitatható, hogy abban az esetben, ha a megtévesztés meg is valósult volna, a kár bekövetkeztével ez nem hozható okozati összefüggésbe, „hiszen a vádlott maga rendelkezett az üzletrész sorsáról, így a kárt nem megtévesztéssel, hanem saját cselekményével okozta" (elsőfokú határozat
2. oldal
3. bekezdés). Végül nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az okirat-hamisítások tekintetében megállapította a pótmagánvádas eljárás kizártságát, melyek egyáltalán nem képezték a vádindítvány tárgyát. Az ügy fő kérdését a sikkasztás bűntettének elkövetése képezte. E körben sem tévedett a Fővárosi Törvényszék, amikor ennek megvalósulhatóságát az 1/
4. Büntető-polgári jogegységi határozat
5. pontjában írtakra hivatkozással vizsgálta. A jogegységi határozat kimondja, hogy „a sikkasztás bűncselekményének (Btk.
6. §-a) elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési fordulatokat illetően kizárólag ingó dolog lehet". A határozat indokolása a III. pontban a Csemegi Kódex rendelkezésének elemzésekor az idegen dolog fogalmát értelmezve rögzíti, hogy a Kúria már 1935-ben kimondta: „jogok - beleértve a követelési jogot - a sikkasztásnak nem lehetnek tárgyai". A Csemegi Kódexet felváltó
7. évi V. törvény a sikkasztás tényállásából az ingó jelzőt pedig abból a megfontolásból hagyta el, hogy „a következetes ítélkezési gyakorlat alapján egyértelmű, miszerint az elkövetési magatartás megvalósítása ingatlanra nézve kizárt, ennél fogva a szóban levő jelző felesleges". Az előbbiek előrebocsátásával az elsőfokú bíróság helyesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy az üzletrész, mint a társaság vagyonának az adott tagot megillető eszmei hányada a dolog fogalmába nem vonható. Helyesen idézte a Btk.
8. §-a szerinti meghatározást, mely kimondja, hogy vagyon elleni bűncselekmény esetében dolognak minősül „a vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okirat, dematerizált értékpapír is, amely a benne tanúsított vagyoni érték, vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában - illetve a dematerizált formában kibocsátott értékpapír esetében az értékpapír számla jogosultjának - biztosítja". A fellebbezés kiegészítés V./
9. pontjában írtakhoz képest az üzletrész nem vonható egy tekintet alá a részvénnyel, az értékpapírral és a pénzzel. Ezzel szemben épp az ugyanitt található lábjegyzetben szereplő közös tulajdonnal mutat hasonlóságot, mivel üzletrész esetében sem jelenik meg elkülönített vagyontömeg. Márpedig közös tulajdon esetén a tulajdonostárs sérelmére a sikkasztás megvalósulása - a dolog „idegen" volta megállapíthatóságának hiányában - kizárt. Hiányzik továbbá a Btk.
10. §

(1)pontjában szereplő azon tényállási elem is, mely szerint az olyan okirat tekinthető dolognak, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést „önmagában biztosítja". A lefolytatott nyomozás ez utóbbi körülményt cáfolta, mivel - szemben a sértett álláspontjával - a nyomozó hatóság és az ügyészség megállapítása szerint nemhogy milliárdokat, hanem lényegében semmilyen értéket nem képviselt a sértett üzletrésze. Márpedig a feljelentés kiegészítésben felhívott példákban szereplő részvény, értékpapír esetében, továbbá a kárpótlási jegynél sem vitatható ennek fennállta. Utóbbi tekintetében az FBK 1996/

1. számú eseti döntés kimondja, hogy az elkövetéskor érvényben lévő árfolyam az irányadó a kárpótlási jegy értékének megállapításánál. Hasonló megállapítás tehető a részvényre is. Szemben az előbbiekkel ilyen értékelését az üzletrésznek - amely adásvételi szerződéssel idegeníthető el - nem lehet elvégezni. Végül nem volt indokolt az Alkotmánybírósághoz sem fordulni, mivel az esetleges későbbi jogszabályalkotás folytán a cselekmény ez esetben sem büntethető, mivel a Btk.
2. §-ban az új jogszabály sem teremti meg a vádlott visszamenőleges hatályú büntethetőségét. Egyebekben is egyetértett a másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszéknek a sikkasztás elkövetésével kapcsolatos álláspontjával, mely szerint további tényállási elem, a rábízás megállapíthatósága is hiányzik jelen esetben (elsőfokú végzés
3. oldal
4. bekezdés). Az előbb kifejtettek a rendelkezésre álló iratokból is megállapíthatók voltak, nem volt ezért indoka a tárgyalás kitűzésének figyelemmel arra a körülményre is, hogy az elsőfokú bíróság végzése óta nem négy napja, hanem több mint két hónapja volt a fellebbezés kiegészítésére a pótmagánvádlónak. A Fővárosi Ítélőtábla ezért az elsőfokú bíróság végzését a Be.
5. §

(1),

(4)bekezdéseire figyelemmel a Be. 360. §

(1)bekezdés g./ pontja alapján tartott tanácsülésen a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján az indokolás előbbi kiegészítésével helybenhagyta. Budapest,

1. év január hó
2. napján . Czine Ágnes. Hrabovszki Zoltán. Sebe Mária a tanács elnöke előadó bíró bíró