Bf.198/2014/11 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont és

(5)bekezdés a) pont, a IV. r. vádlott esetében a Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont és

(5)bekezdés b) pont] mondta ki, amit III. r., IV. r. és V. r. vádlottak bűnsegédként követtek el. Ezért az I. r. vádlottat 3 évi börtönre és 4 évi gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra, mellékbüntetésül 4 évi közügyektől eltiltásra, III. r. vádlottat 2 évi börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 évi közügyektől eltiltásra, IV. r. vádlottat 1 évi börtönbüntetésre, továbbá 100 napi tétel - egy napi tétel 2.000.- forint - összesen 200.000.- forint pénzbüntetésre, mellékbüntetésül 1 évi közügyektől eltiltásra, V. r. vádlottat 2 évi börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. IV. r. vádlott esetében rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre való átváltoztatásának lehetőségéről. Valamennyi vádlott vonatkozásában megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő nap. A vádlottakat egyetemlegesen kötelezte 1.622.974.- forint, míg III. r. vádlottat külön 3.000.- és V. r. vádlottat külön 93.069.- forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ezen túlmenően felmerült 264.950.- forint bűnügyi költséget az államra terhelte. A törvényszék ítélete ellen ellenérdekű fellebbezések bejelentésére került sor: - fellebbezett az ügyész, valamennyi vádlott terhére, a börtön és a közügyektől eltiltás súlyosítása érdekében, - az I. r. vádlott és védője az I. r. vádlott bűnösségének megállapítása miatt, felmentése végett, - a III. r. vádlott és védője elsődlegesen e vádlott bűnösségének megállapítása miatt, felmentése, másodsorban büntetésének súlyossága miatt, annak enyhítése érdekében, - a IV. r. vádlott bűnösségének megállapítása miatt, felmentése érdekében és - az V. r. vádlott és védője elsősorban e vádlott bűnösségének megállapítása miatt, felmentése végett, a védő enyhítésért is. A fellebbviteli főügyészség átiratában és az ügyész a fellebbezési nyilvános ülésen az ügyész által első fokon bejelentett fellebbezést valamennyi vádlott esetében fenntartotta az átiratában tett indítványokkal együtt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a IV., V. r. vádlottak esetében azon büntetőeljárások adataival történő kiegészítésre szorul, melyekben őket gyanúsítottként kihallgatták, és ezt követően valósították meg a most elbírált bűncselekményt; kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság az ügy II. r. vádlottjának akivel szemben az eljárást felfüggesztette - a más büntetőeljárásban tett tanúvallomását felolvasással a bizonyítás anyagává tette és értékelte is, csakúgy, mint I. r. vádlottnak a más büntetőeljárásban ugyancsak tanúként tett vallomását. Álláspontja szerint eljárásjogi szempontból ugyanilyen tilalom alá esik

1. sz. és
2. sz. tanúknak a tárgyaláson, más büntetőeljárásban tett tanúvallomásainak felolvasása és azok bizonyítékként történt értékelése. Észrevételezte, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja által a nyomozáshoz a nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében beszerzett és csatolt anyagokat nem tette az elsőfokú bíróság a bizonyítás anyagává, ám azokra ennek ellenére mégis hivatkozott az ítéletben. A most felsorolt észrevételeihez és kifogásaihoz képest indítványozta, hogy a másodfokú bíróság mellőzze ezen bizonyítékok értékelését, ám álláspontja szerint ezáltal nem válik az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlanná. További, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást érintő kismértékű helyesbítésekre és adóbevallási határidővel történő kiegészítésre is indítványt tett, valamint arra, hogy a másodfokú bíróság a jogi indokolást is egészítse ki: - álláspontja szerint ugyanis
3. sz. tanú vallomásának tartalmát az elsőfokú bíróság ugyan feltüntette a bizonyítékok között, de azt nem értékelte. A bűnösségi körülmények körében a IV. r. vádlott esetében az üzletszerűségre történő külön hivatkozás mellőzésére tett indítványt, miután az e vádlott bűncselekményének minősítő körülménye, súlyosítóként az ötszázmillió forint bűncselekményi vagyoni hátrány felső határához közeli elkövetési értéket, a IV. és az V. r. vádlott esetében más büntetőeljárás hatálya alatti elkövetést indítványozta értékelni azzal, hogy megjelölte, a szabadságvesztés középmértéke a vádlottak esetében 7 év 6 hónap. A vádlottak és védőik közül az alábbiak indokolták, illetve egészítették ki fellebbezéseiket: - I. r. vádlott sérelmezte az elsőfokú bíróság bizonyíték-mérlegelő tevékenységét és egy SIM kártyát csatolt beadványához, amit bizonyítékként jelölt meg arra, amit az elsőfokú bíróság előtt is állított védekezésében, azaz, hogy valós kapcsolatot tartott fenn a (név) nevű személytől kapott SIM kártya segítségével mobiltelefonon a belga üzletfelekkel; - III. r. vádlott védője írásban ugyancsak indokolta a fellebbezésüket, másodlagosan már az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezésére és az enyhítést célzó fellebbezése a védencével szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésére irányult; - V. r. vádlott védője a fellebbezését szintén írásban indokolta, álláspontja szerint a védence terhére rótt bűncselekmény nem bizonyított, egyébként is, miután a költségvetési csalás bűncselekményének jogi tárgya kizárólag a magyar (nemzeti) költségvetés, így a bűncselekmény megvalósulása kérdéses; fellebbezése már elsősorban az elsőfokú bíróság ítéletének felderítetlenségre visszavezethető megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult, másodsorban védencének bizonyítottság hiánya okából történő felmentésére, harmadsorban pedig a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztését célozta. A bűncselekmény megvalósulása körében kifejtette azt a nézetét is, hogy védence, akivel szemben bűnsegédi magatartást állapított meg az elsőfokú bíróság, már csak azért sem lehet részese a bűncselekménynek, miután annak nincsen bizonyítottan tettese. A büntetés enyhítése körében az 55/
4. BK véleményben írtakra és jogirodalmi álláspontra is hivatkozott. Az V. r. vádlott is részletesen, írásban indokolta a fellebbezését, lényegében azt sérelmezte, hogy ténybeli előadásait, védekezéseit az elsőfokú bíróság nem fogadta el, hanem terhére állapította meg a tényállást. Hangsúlyozottan sérelmezte bűnösségének megállapítását, és a bizonyítékok átértékelését, ekként felmentését célozta. V. r. vádlott védője bizonyítási indítványt is előterjesztett, a védencével kapcsolatos, Olaszországban folyamatban volt büntetőügy anyagának beszerzését és a tárgyalás anyagává tételét, három lengyel honosságú tanú kihallgatását a vádbeli gazdasági társaság képviseletére vonatkozóan, valamint
5. sz. tanú ismételt kihallgatását és
6. sz. tanú kihallgatását - bizonyítandó, hogy tőle is kért II. r. vádlott ásványolaj beszerzésére pénzt, tehát lehetett igenis saját anyagi forrása - is indítványozta. A fellebbezések minden irányban alaptalanok. *** A másodfokú bíróság V. r. vádlott védőjének bizonyítási indítványát elutasította. Az elsőfokú eljárásban az előterjesztett bizonyítási indítványok egy részével érdemben foglalkozott az elsőfokú bíróság, így a lengyel honosságú személyek vallomásait a bizonyítékok értékelése körébe vonta (első fokú ítélet
7. oldal),
8. sz. tanú tanúvallomását is értékelte, a bizonyítási indítványok zömét azonban elutasította. Az elutasítás indokait a másodfokú bíróság osztotta. Az V. r. vádlott védőjének egyedüli új indítványa az Olaszországban folyamatban volt büntetőeljárás iratainak beszerzését célozta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a büntetőjogi felelősség mikénti elbírálásához szükséges tények maradéktalanul felderítést nyertek, így a megismételt indítványok és az új indítvány teljesítését egyaránt alaptalannak ítélte; az olaszországi büntetőeljárás iratainak beszerzése és magyar nyelvre lefordítása aránytalanul megnyújtaná a büntetőeljárást és előreláthatóan nem ébreszt kételyt a jelen eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményét illetően. Az elsőfokú bíróság kellő részletességgel megindokolta, hogy miért nem fogadta el ekörben az V. r. vádlott védekezését; álláspontját a bizonyítékok mérlegelése körében alakította ki. I. r. vádlott részéről a SIM kártya becsatolása csupán valószínűsítheti az általa állítottakat, arra azonban kifejezett, bíróság által teljesíthető bizonyítási indítvány nem irányult; a másodfokú bíróság pedig hivatalból bizonyítást csak kivételes esetben vesz fel (amennyiben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás részlegesen megalapozatlan). Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás azonban túlnyomórészt megalapozott, csupán kismértékben nem, a fellebbviteli főügyészség által észrevételezett eljárási szabálysértéseket viszont nem tekintette ilyeneknek a másodfokú bíróság, tehát nem osztotta a fellebbviteli főügyészség álláspontját. Az ügyész által hivatkozott, a Be.
9. §-ában, illetve
10. §-ában szabályozott, a vádlott, illetve a tanúk korábbi vallomásainak felhasználhatóságára vonatkozó eljárásjogi szabályok nem tartalmaznak rendelkezést azokra az esetekre, mikor a büntetőügy vádlottja, vagy a tanú egy másik büntetőeljárásban tanúként tett vallomást és az felhasználható-e a folyamatban lévő büntetőügyben vagy sem. A másodfokú bíróság e kérdést olyan joghézagnak tekintette, amit a Be.-nek a bizonyítás általános szabályai körében lefektetett elvi álláspontja, a
11. §

(2)bekezdésben foglaltak, illetve a hivatkozott Be. §-ok kiterjesztő értelmezése orvosol. A felhívott törvényhely szerint a büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat, amelyeket valamely hatóság - jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva - a büntetőeljárás megindítása előtt készített, illetőleg beszerzett. A most hivatkozott törvényhelyre, illetve a korábbi Be. hasonló rendelkezésére nézve, a Bírósági Határozatok

1. évi
2. számú eseti döntésében megfogalmazottak már adtak iránymutatást. Az ítélőtábla megítélése szerint ebben a kérdésben nem következett be olyan értelmezésbeli változás, ami alapján a fellebbviteli főügyészségi álláspontnak megfelelve ki kellene zárni a jelen ügy vádlottjának, illetve tanúinak korábbi büntetőügyben tanúként tett vallomásait a bizonyítékok köréből. Ilyen kizárásra - a Be.
3. és 296.§-ira is figyelemmel - csakis abban az esetben kerülhetett volna sor, amennyiben a tanúk esetében a másik büntetőeljárásban nem figyelmeztették volna a tanúkat a Be.
4. §

(1)bekezdés b) pontjára (a tanú relatív mentessége). Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a fellebbviteli főügyészség által kifogásolt tanúkat, illetve az I.-II. r. vádlottakat a korábbi büntetőeljárásban tett tanúvallomásaik megtételekor a relatív mentességi jogukra a hatóság figyelmeztette és a tanúk e figyelmeztetést megértve kifejezetten akként nyilatkoztak, hogy vallomást kívánnak tenni. Ennélfogva a másodfokú bíróság álláspontja szerint sem volt törvényi akadálya a fellebbviteli főügyészség által sérelmezett tanúvallomások bizonyítékként történő felhasználásának. Abban viszont egyetértett a fellebbviteli főügyészséggel, hogy az Országos Rendőrfőkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja által a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködés körében beszerzett vizsgálati anyagokat nem tette ismertetéssel a bizonyítás anyagává az elsőfokú bíróság, ennélfogva azokra nem is hivatkozhatott (nyomozati iratok II. kötet 1507-1509.), ezért az első fokú ítélet

1. oldal
2. bekezdésében és
3. oldal
4. bekezdésében írt fejtegetéseket a másodfokú bíróság mellőzte. Ugyanakkor a ténybeli indokolást kiegészítette
5. sz. tanú tanúvallomásának akkénti értékelésével (első fokú ítélet
6. oldal tartalma), hogy
7. sz. tanú is ugyanazokat tapasztalta, amit munkatársai; felismerte az I. r. vádlottat és II. r. vádlottat, és az I. r. vádlott személyét az
8. sz. gazdasági társasághoz és a
9. sz gazdasági társasághoz kapcsolta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás tehát olyan eljárási szabálysértéstől mentes volt, ami hatályon kívül helyezéshez és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításához kellett volna vezessen. Az elsőfokú bíróság a szükséges és lehetséges körben, megfelelő mélységben folytatta le a bizonyítást, a bizonyítási indítványokat is helytálló indokokkal utasította el, azok teljesítésére a már kifejtetteket is ideértve a másodfokú bíróság sem látott indokot. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás csupán kismértékben hiányos, mert IV. r. és V. r. vádlottakkal szemben folyamatban volt és a mostani ügy bűnösségi körülményei szempontjából releváns tényeket nem tartalmazza, és az áfa egyik bevallás alá eső összege elírás folytán tévesen szerepel, valamint I. r. vádlott jövedéki adóbevallásra vonatkozó kötelezettségének határidejét sem rögzítette. Nem tartalmazza továbbá az első fokú tényállás azt, hogy az elkövetéskor hatályban volt, a jövedéki termékek adójáról szóló, illetve az általános forgalmi adóról szóló törvény rendelkezései az elbíráláskor, mint a keretjogszabályt kitöltő mögöttes jogi normák változtak-e oly mértékben, minek folytán a bűncselekménnyé minősülés megszűnt-e, vagy sem (1/1999 BJE.). A Be.
10. §

(2)bekezdés b) pont

1. fordulata szerinti részleges megalapozatlanságot a másodfokú bíróság az iratok egybehangzó tartalma, ténybeli következtetés és jogszabályra utalás alapján a Be.
2. §

(1)bekezdés a) pontja szerint a következő kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel küszöbölte ki: IV. r. vádlottal szemben jövedéki orgazdaság miatt folyamatban volt büntetőügyben

1. január
2. napján közölte a nyomozó hatóság az alapos gyanút. V. r. vádlottal szemben a Szegedi Városi Ügyészség B.7667/2005/
3. szám alatt emelt vádat, ebben az ügyben az alapos gyanút
4. november
5. napján közölték vele. Ezek a kiegészítések azért lényegesek, mert megalapozzák a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetést, mint bűnösségi körülményre hivatkozást. Mindkét tényállási pont bevezető részéből mellőzi a jövedéki adókötelezettségre vonatkozó megállapítást, mert az ásványolajok a megszerzéskor nem estek ilyen adókötelezettség alá. Az első fokú ítélet
6. oldal második bekezdésében szereplő gazdasági társaság helyesen a
7. sz. gazdasági társaság volt (a tényállás tévesen
8. sz. gazadsági társaágként nevezte meg azt.). Az első fokú ítélet
9. oldal
10. bekezdésében rögzítetteket akként helyesbítette a másodfokú bíróság, hogy a
11. második negyedévére esedékes áfa összege helyesen 21.905.190.- forint; nyilvánvaló elírás folytán tévesen rögzítette az első fokú ítélet az áfa összegét. Ugyanezen oldal
12. bekezdését kiegészítette azzal, hogy I. r. vádlott
13. októberére vonatkozóan a jövedéki adóbevallást
14. november
15. napjáig volt köteles benyújtani (az adózás rendjéről szóló
16. évi XCII. tv [Art.].,
17. számú melléklet II. pontja). IV. r. vádlott esetében az első fokú ítélet
18. oldalán feltüntetett szabadságvesztés végrehajthatósága
19. január
20. napján elévülés folytán megszűnt (
21. évi IV. törvény [Btk.]
22. §

(1)bekezdés d),

1. §). A már hivatkozott 1/
2. BJE határozatban foglaltaknak megfelelően a másodfokú bíróság megvizsgálta az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályban volt, illetve lévő, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának külön szabályairól, valamint az általános forgalmi adóról és az adózás rendjéről szóló törvényeket, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által felhívott, az elkövetéskori
3. évi CXXVII. törvény (Jöt.) jelenlegi törvényi szövegállapotához képest, és az elbíráláskor hatályban lévő, az általános forgalmi adóról szóló
4. évi CXXVII. számú tövény szabályait vizsgálva sem változott, azaz nem szűnt meg az azokban foglalt, a büntetőjogi felelősséget megalapozó kötelezettség. Következésképpen a büntetendőség továbbra is fennáll. Kiegészítette a tényállást azzal is a másodfokú bíróság, hogy az országba behozott bázisolajat ismeretlen helyen és körülmények között üzemanyagba (dízelolaj) keverve értékesítették illetve felhasználták, így kivonták a beszerző gazdasági társaságok működése köréből. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a most eszközölt kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel vált mindenben irányadóvá a felülbírálat számára. A vádlottak felmentését célzó vádlotti, illetve védelmi fellebbezések nem mást, mint a bizonyítékok eltérő értékelését célozzák. Azt sérelmezik, hogy az érintett vádlottak tényelőadásaival szemben az elsőfokú bíróság a terhelő bizonyítékokat fogadta el tényállásának alapjául. Azokat a védelmi okfejtéseket a másodfokú bíróság sem osztotta, melyek azt kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság szelektált az egyes bizonyítékok, illetve a bizonyítási eszközből nyerhető bizonyítékok variációi között. Megszokott módja a bizonyítékok értékelésének az, amit az elsőfokú bíróság az általa felhívott eseti döntésben megfogalmazottakkal alátámasztott. Az elsőfokú bíróság az ott írt iránymutatásnak megfelelően helyesen járt el abban, hogy egyes bizonyítékokat - döntően azokat, amelyek a további bizonyítékokkal koherensek voltak - elfogadott, míg másokat - amelyek szemben álltak más bizonyítékokkal - elvetett. Indokolása iratszerű, logikus, megfelel a közfelfogás és köztapasztalat elvárásainak egyaránt. Ami az V. r. vádlott védőjének a magyar költségvetés mint sértett kizárólagosságára utaló fejtegetést illeti, azt a másodfokú bíróság nem osztotta, miután a megalapozott tényállás rögzítette, hogy mi lett a beszerzett bázisolaj-mennyiség további sorsa, azaz, hogy azt Magyarország területén vonták ki a gazdálkodás köréből a leírt módon. A kifejtettekből következik, hogy a vádlottak felmentését a bizonyítékok értékelésének támadásán keresztül célzó védelmi fellebbezések nem vezethettek sikerre. Ugyanígy, a hatályon kívül helyezésre és új eljárásra irányuló védelmi fellebbezési kérelmeket sem osztotta a másodfokú bíróság; az elsőfokú tényállás kismértékben volt megalapozatlan, azt a másodfokú bíróság kiküszöbölte, így mindenben megalapozottá vált, tehát hatályon kívül helyezésére nincs indok. A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett valamennyi vádlott bűnösségére és a bűncselekmények minősítése is törvényes. Nem tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy a Btk.
5. §-át vizsgálva arra az álláspontra jutott, hogy a vádlottak esetében a Büntető Törvénykönyvről szóló
6. évi C. törvény (Btk.) biztosít enyhébb elbírálást. Jogi indokolását az ítélőtábla azzal egészítette ki, hogy az enyhébb elbírálást összességében még annak figyelembevételével is az új törvény biztosítja, hogy az elkövetéskor nem volt ún. középmértékes büntetéskiszabás, míg az elbíráláskor már igen [Btk.
7. §

(2)bekezdés]. A vádlottakkal szemben kiszabható szabadságvesztés középmértékét az elsőfokú bíróság ugyanakkor nem jelölte meg, az hét év és hat hónap. A fellebbviteli főügyészség hivatkozott az esetleges folytatólagosság megállapításának kérdéskörére [Btk. 6. §

(2)bekezdés], az ítélőtábla eljáró tanácsa azonban a Btk.

1. §-ában leírt törvényi tényállásban megtestesülő törvényi egységre figyelemmel, a történeti tényállás alapul vételével is, a folytatólagosság megállapíthatóságát kizárta. Ami a bűnösségi körülményeket illeti, az ítélőtábla enyhítőként értékelte az I., III. és V. r. vádlottak esetében, hogy a minősítést megalapozó vagyoni hátrány alsó határához közeli mértékre követték el a bűncselekmény, míg súlyosítóként a IV. r. vádlott esetében azt, hogy ő a minősítést megalapozó vagyoni hátrány felső határához közeli mértékre valósította meg azt. Ugyanezen vádlott esetében a rendszeres haszonszerzésre törekvést nem értékelte súlyosítóként, miután az üzletszerűség folytán minősült súlyosabban a cselekménye (kettős értékelés tilalma). Egyben a másodfokú bíróság az üzletszerűség törvényi alapjára is utal [Btk.
2. §
3. pontja], miután az elsőfokú bíróság a helyes minősítés ellenére nem hivatkozott a törvényhelyre. A kiegészített tényállásból következően a IV. és V. r. vádlottak esetében további súlyosító - osztva a fellebbviteli főügyészség észrevételét -, hogy büntetőeljárás hatálya alatt követték el a most elbírált bűncselekményt. A kiegészített, illetve helyesbített bűnösségi körülményeket alapul véve, az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt valamennyi vádlottal szemben hét év és hat hónap középmértékből kellett az elsőfokú bíróságnak kiindulnia. Ehhez képest nem adta indokát annak, hogy az I., III. és V. r. vádlottakkal szemben miért a bűncselekményre megállapított törvényi minimumnál enyhébb büntetést, a IV. r. vádlott esetében pedig ráadásul az ún. kétszeres enyhítést alkalmazva szabta ki a szabadságvesztést. A másodfokú bíróság ebben a körben kiegészítette az elsőfokú bíróság indokolását azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésétől számítva olyan mértékű - kirívó időmúlás következett be, ami közel elérte a bűncselekményekre irányadó elévülés, mint büntethetőséget megszüntető ok, mértékét. Ilyen esetekben általában, és a jelen ügyben is, kiemelt figyelemmel kellett arra is lenni, hogy az ítélkezési tapasztalatokat alapul véve egyszerű ténybeli és jogi megítélésű ügyben, a vádlottaknak túlnyomó részt fel nem róhatóan, következett be az időmúlás. A most kifejtett indokolással teljes és meggyőző az elsőfokú bíróság büntetéskiszabási tevékenysége, az enyhítő rendelkezés I., III. és V. r. vádlottak esetében teljes, a IV. r. vádlott esetében még azt meghaladó kimerítése. A másodfokú bíróság ehhez képest az ügyésznek a súlyosítást célzó fellebbezését alaptalannak ítélte, a büntetések enyhítésére irányuló védelmi fellebbezések pedig szóba sem kerülhettek, a kifejtettek miatt. A szabadságvesztések végrehajtásának felfüggesztése az I. r. vádlott esetében a törvényi kizáró rendelkezés miatt, a III., IV., V.r. vádlott esetében pedig a büntetéskiszabási elvek maradéktalan érvényesülésének biztosítása miatt nem került szóba. Az elsőfokú bíróság az elbíráláskor hatályos büntető törvény alkalmazása ellenére a büntetés kiszabás megfogalmazásában nem követte a törvény szóhasználatát, ezért azt a másodfokú bíróság helyesbítette. Továbbá, megállapítható volt, hogy azon a napon hirdette ki ítéletét, amely tárgyalási napnak is minősült, ezért megállapította, hogy e napon is tárgyalást tartott. I. r. vádlott esetében a felmutatott közokiratból megállapította helyes személyi adatait. A másodfokú felülbírálatnak nem volt tárgya II. r. vádlottra felfüggesztett eljárás miatt a reá vonatkozó bármilyen rendelkezés. A felülbírálat során nem észlelt olyan bűnügyi költséget, amit az államnak kellene viselnie, ezért az annak viseléséről történt rendelkezést a másodfokú bíróság mellőzte. A kifejtettek alapján tehát, miután a fellebbezések nem vezettek eredményre és az elsőfokú bíróság ítéletét nem kellett megváltoztatni, de hatályon kívül helyezni sem, ezért a rendelkező rész szerinti helyes szóhasználattal az első fokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Szeged,

1. szeptember
2. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke Dr. Katona Tibor s. k. a tanács tagja, előadó Dr. Nikula Valéria s. k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla a Bf.III.198/2014/
3. számú végzése és a Szegedi Törvényszék 5.B.1327/2010/
4. számú ítélete a jelen végzés folytán, a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. szeptember
6. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke