Pfv.I.20.972/2011/
- szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Fancsali Ágnes ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Orbán György ügyvéd által képviselt alperes ellen - akinek pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott a dr. Muraközi Gergely ügyvéd által képviselt beavatkozó - birtokháborítás megszüntetése, valamint szolgalom elbirtoklásának megállapítása iránt a Tapolcai Városi Bíróságon 5.P.20.326/
- számon folyamatban volt perében a Veszprém Megyei Bíróság
- február 1-jén meghozott 1.Pf.21.052/2010/
- számú jogerős ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán meghozta az alábbi ítéletet: A Legfelsőbb Bíróság a Veszprém Megyei Bíróság 1.Pf.21.052/2010/
- számú jogerős ítéletét hatályon kívül helyezi; az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával B. Város jegyzőjének 2/1485-2/
- számú határozatát megváltoztatja és az alperes birtokvédelem iránti kérelmét, valamint az alperes viszontkeresetét elutasítja. Mellőzi a felperes első- és másodfokú eljárási költségben való marasztalását és kötelezi az alperest, hogy - 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 55.000 (Ötvenötezer) forint elsőfokú, továbbá 25.000 (Huszonötezer) forint másodfokú eljárási költséget. Kötelezi az alperest, hogy - 15 nap alatt - fizessen meg a felperesnek 150.000 (Egyszázötvenzer) forint felülvizsgálati eljárási költséget; egyúttal kötelezi a felperest, hogy leletezés terhe mellett - 8 nap alatt - rójon le 36.000 (Harminchatezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irányadó tényállás az alábbi: A b-i
- helyrajzi számú ingatlan 1958-tól 1977-ig a K. V. tulajdonában állt és szolgálati lakásként üzemelt, majd üdülővé alakították át. Később az ingatlan a Dél-dunántúli K. V. tulajdonába került és 1989-től 1996-ig nyaralók fogadása céljából bérelte az épületet az M. Kft. Ezt követően ismét a Dél-dunántúli KV dolgozói használták az üdülőt - szezonális jelleggel nyaranta 2000-ig. Ezután az ingatlan használaton kívül volt. A B. K. Kft. beavatkozó - 1993-ban szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát, majd
- június 22-én azt eladta az alperesnek. Az ingatlant 2000-ig használói a b-i 15/
- helyrajzi számú ingatlanon keresztül közelítették meg gyalogosan és gépkocsival is. A 15/
- helyrajzi számú kivett áruház, udvar megnevezésű ingatlan 1967-től a T. és Vidéke ÁFÉSZ (a továbbiakban: ÁFÉSZ) tulajdona volt, majd az 1970-es években ABC áruházat építettek a korábban a
- helyrajzi számú ingatlant és a
- számú főutat összekötő út nyomvonalára. Az ABC áruház megépítését követően a
- helyrajzi számú ingatlan és a
- számú főút közötti összeköttetést az ABC áruház mögötti nyomvonalon haladó út biztosította. 1973 után az ABC áruház mögötti átjárást az ÁFÉSZ megszüntette és ezt követően a
- helyrajzi számú útról az ABC áruház parkolóján keresztül lehetett megközelíteni a
- számú főutat. A felperes ügyvezetője a 15/
- helyrajzi számú ingatlant megvásárlásakor megtekintette. A
- helyrajzi számú ingatlan javára és a 15/
- helyrajzi számú ingatlan terhére a tulajdoni lapon átjárási szolgalmi jog vagy más, az ingatlant terhelő jogosultság nem volt bejegyezve. A
- helyrajzi számú ingatlanról a 15/
- helyrajzi számú ingatlanon való átjárás 2008 novemberéig volt akadálymentes, ekkor a felperes kerítést létesített. Az alperes az átjárás akadályoztatása miatt az önkormányzat jegyzőjétől birtokvédelmet kért. A jegyző a birtokvédelem iránti kérelmének helytadott, mert a birtoklás tényére alapozottan a birtokvédelem megillette. A felperes keresetében a jegyző határozatának megváltoztatását: az alperes birtokvédelem iránti kérelmének elutasítását kérte. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben kérte annak megállapítását, hogy elbirtoklás jogcímén a 15/
- helyrajzi számú ingatlan terhére gyalog és gépjárművel való átjárási szolgalmi jogot szerzett, figyelemmel arra, hogy az 1960-as évektől rendszeresen a felperes ingatlanán keresztül közelítették meg a
- helyrajzi számú ingatlant annak mindenkori használói. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes birtokháborítás megszüntetése iránti kereseti kérelmét elutasította, egyben az alperes viszontkeresetének helytadva megállapította, hogy a b-i
- helyrajzi számú ingatlant a b-i 15/
- helyrajzi számú ingatlan terhére gyalog és gépkocsival gyakorolható átjárási szolgalmi jog illeti meg. Megkereste a földhivatalt a szolgalmi jog ingatlannyilvántartásba való bejegyzése iránt. Indokolásának jogi okfejtése szerint a
- helyrajzi számú ingatlan birtokosai az ingatlanuk megközelítésére gyalogosan és gépjárművel a 15/
- helyrajzi számú ingatlant használták az 1976-tól 1986-ig tartó időszakban; az alperes jogelődei az átjárási szolgalmi jogot szakadatlanul tíz éven keresztül gyakorolták. Úgy ítélte meg, hogy a felperesnek amennyiben kellő körültekintéssel jár el a szerződés megkötésekor észlelni kellett volna, hogy az alperes ingatlana kizárólag az általa megszerzett ingatlanon keresztül közelíthető meg. Ebből adódó következtetése szerint a szolgalmi jog gyakorlása nem minősül birtokháborításnak, a felperes keresete megalapozatlan, azaz az alperest a birtokvédelem megilleti; a viszontkereset alapos. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - lényegében annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán a per anyagából a következőket emelte ki: Önmagában az a tény, hogy az üdülőt szezonálisan, tavasztól őszig használták, nem zárja ki a szolgalomszerű joggyakorlás megállapíthatóságát. Tény, hogy az ABC áruház előtti részen betonozott a parkoló, „így látható nyomvonalról nem lehet beszélni", továbbá a felperes tulajdonszerzésekor az ingatlannyilvántartásba nem volt bejegyezve az ingatlant terhelő szolgalmi jog. Kizárásos alapon azonban következtetni lehetett arra, hogy csak a felperes ingatlana felől lehet járművel megközelíteni az alperes ingatlanát, mivel a
- helyrajzi számú út olyan keskeny, hogy gépkocsival való közlekedésre nem alkalmas. Ezért a felperes tudatának át kellett fognia azt, hogy az ingatlana átjárási jog gyakorlására szolgál. Az eljárás során a felperes nem bizonyította, hogy szívességen alapuló átjárási jogról van szó. Az elsőfokú bíróság a bizonyítatlanság jogkövetkezményeit helyesen értékelte a felperes terhére. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását: a viszontkereset elutasításával a keresete teljesítését; másodlagosan az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok az irányadó jogszabályokból helytelen jogi következtetést vontak le, tévesen állapították meg, hogy a szolgalom elbirtoklásának törvényi feltételei fennállnak. Megismételt érvelése szerint az ingatlanon jóhiszeműen ellenérték fejében az ingatlan-nyilvántartásban bízva szerzett tulajdonjogot, az ingatlan-nyilvántartástól eltérő állapotról nem tudott és arról a körülményekből sem kellett tudnia a szerződéskötéskor. A szívességi alapon engedélyezett alkalomszerű használat önmagában kizárja az elbirtoklás megállapítását. A felülvizsgálati kérelem alapos. A Pp. 270.§
(2)bekezdése és a Pp. 275.§
(3)bekezdése együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja az anyagi jogi jogszabálysértés vagy az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással bíró eljárási jogszabálysértés megvalósulása. A felperes a felülvizsgálati kérelmében valójában a másodfokú ítéletnek azt a megállapítását sérelmezi, hogy nem minősül jóhiszemű jogszerzőnek, és ezért a szolgalmi jog elbirtoklása a Ptk. 121.§
(5)bekezdése alkalmazásának hiányában megállapítható. A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság által e körben kifejtett jogi érveléssel nem ért egyet. A bírói gyakorlat a szolgalom elbirtoklása során is alkalmazza a Ptk. 121.§
(5)bekezdés rendelkezéseit. Ehhez képest az első- és a másodfokú bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperes jóhiszemű jogszerzőnek minősült-e a vétel időpontjában. Az eljáró bíróságok a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megalapozatlanul jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes tulajdonszerzésekor a körülmények arra utaltak: az ingatlant átjárás céljára használják. A másodfokú bíróság maga is megállapította, hogy az átjárásnak nem volt látható nyomvonala, hiszen az ABC áruház előtti részen egy lebetonozott parkoló van. A kizárásos alapon való következtetése nem elegendő annak megállapítására, hogy a felperes a szerződéskötéskor nem járt el kellő körültekintéssel, jogszerzése nem jóhiszemű. A Ptk. 121.§
(5)bekezdését alkalmazva, ha az elbirtokló a szolgalmi jogát az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezteti be, e jogára nem hivatkozhat azzal szemben, aki az ingatlannyilvántartásban bízva, ellenérték fejében jogot szerzett. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 5.§
(3)bekezdése a Ptk. e szabályával összhangban úgy rendelkezik, hogy a jóhiszemű szerző javára az ingatlan-nyilvántartást az ellenkező bizonyításáig az oda bejegyzett jogok és tények tekintetében akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha az a valóságos helyzettől eltér. Az Inytv. 5.§
(1)-
(3)és
(5)bekezdései rendelkeznek az ingatlannyilvántartás közhitelességéről, amely szerint az ingatlannyilvántartás, ha a törvény kivételt nem tesz, a bejegyzett jogok és feljegyzett tények fennállását közhitelesen tanúsítja: ha valamely jogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztek, illetve, ha valamely tényt oda feljegyeztek, senki sem hivatkozhat arra, hogy annak fennállásáról nem tudott. A közhitelességből következően az ingatlan-nyilvántartáshoz közbizalmi hatás fűződik: aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva köt szerződést, jogszerzése védelemben részesül abban az esetben, ha a szerző jóhiszemű. Az ingatlan-nyilvántartásban bízva kifejezés magában foglalja a jóhiszeműségnek azt a szubjektív elemét is, hogy a fél az ingatlannyilvántartástól eltérő valóságos jogi állapotról nem tud, és nem is kell tudnia. Nem jóhiszemű viszont az a szerző, aki abban bízik, hogy az ő ellenkező tudomásával szemben erősebb lesz az ingatlannyilvántartási bejegyzés. A kellő körültekintés körében szükséges az ingatlan-nyilvántartás tartalmának, továbbá a valóságos helyzetnek a megismerése is. Az ingatlan tulajdonjogát megszerezni kívánó fél részéről a kellő körültekintés körében elengedhetetlenül szükséges a tulajdoni lap, az ingatlan-nyilvántartási térkép megismerésén túl az ingatlan természetbeni állapotának megtekintése is. Abban az esetben, ha megbizonyosodik arról, hogy az ingatlannyilvántartási állapot eltér a valóságos helyzettől, tehát például a vételkor tudja, hogy a földrészletet mások az ingatlannyilvántartásba bejegyzett szolgalmi jog hiányában ugyan, de átjárás céljára használják, nem hivatkozhat a Ptk. 121.§
(5)bekezdésében foglaltakra. Az adott esetben a körülmények nem utaltak átjárásra. A felperesnek nem volt kötelessége vizsgálódni az iránt, hogy a szomszédos ingatlanok hogyan csatlakoznak a közúthoz, és a szomszédok milyen módon járnak be ingatlanaikra, különös tekintettel arra, hogy a perbeli ingatlan elhanyagolt, lakatlan állapotban volt. Következésképpen a felperesnek az adásvételkor az ingatlannyilvántartás helyességét illetően nem merülhetett fel aggálya, ezért vele szemben a Ptk. 121.§
(5)bekezdése értelmében az ingatlan-nyilvántartáson kívüli jogosult nem érvényesítheti a jogát; a felperessel mint jóhiszemű szerzővel szemben az átjárási szolgalom elbirtoklására nem lehet hivatkozni. A felperest tulajdonosként a Ptk. 98.§-a szerint megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem. Ehhez mérten az alperes a felperes ingatlanán való átjárással birtokháborítást követett el a Ptk. 188.§
(1)bekezdése, valamint a 192.§
(3)bekezdése szerint. A Legfelsőbb Bíróság - a fent kifejtettekre tekintettel - a másodfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275.§
(4)bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott: a felperes keresetének helytadva az alperes viszontkeresetét elutasította. A szolgalom, mint dologi hatályú jogosultság vagyoni értékű jog, így annak értéke meghatározható. A viszontkereset tárgyának értékét a Pp. 24.§
(2)bekezdés e) pontjában foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megállapítani. A Pp. 270.§
(1)bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó Pp. 26.§-a alapján a viszontkeresettel érintett szolgalom értéke 1.100.000 forint, míg a birtokháborítás tárgyában a meg nem határozható perérték az illetékekről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39.§
(3)bekezdés d) pontja szerint a felülvizsgálati eljárásban 600.000 forint. A másodfokú bíróság a viszontkereset értékét tévesen állapította meg 250.000 forintban, azonban a pertárgy értékének téves megállapítása a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletre visszahatóan, erre irányuló kérelem hiányában, nem érinthető (EBH1999.96.). Ez viszont nem jelenti azt, hogy a felülvizsgálati értéket a Legfelsőbb Bíróság is a tévesen megállapított értéken veszi figyelembe. Mindezeket figyelembe véve kötelezte az alperest, hogy a Pp. 270.§
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78.§
(1)bekezdése alapján fizesse meg a felperes első-, és másodfokú, valamint felülvizsgálati eljárási költségeit [32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§
(1)bek.]. A Legfelsőbb Bíróság az Itv. 74.§
(2)bekezdése alapján kötelezte a felperest leletezés terhe mellett további 36.000 forint felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére, figyelemmel arra, hogy az összesen 1.700.000 forintos felülvizsgálati érték 6%-ának megfelelő 102.000 forint helyett csupán 66.000 forint illetéket rótt le. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274.§
(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Budapest,
- november
- Dr. Orosz Árpád s.k. a tanács elnöke, Dr. Csentericsné Dr. Ágh Bíró Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Szűcs József s.k. bíró