Bf.175/2014/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés

1. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette kísérletének minősíti. A vádlott által
2. január
3. napjától
4. január
5. napjáig,
6. június
7. napjától
8. június
9. napjáig és a
10. december
11. napjától
12. február
13. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt tekinti a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítottnak. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala által Bj.1069/2011/
14. tételszám alatt kezelt 2 (kettő) darab DNS minta lefoglalása is megszüntetettnek és megsemmisíteni rendeltnek tekinti. Megállapítja, hogy a vádlott születési dátuma [év, hónap, nap] napja. Egyebekben az első fokú ítéletet h e l y b e n h a g y j a. A vádlott által
15. február
16. napjától
17. július
18. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét az
19. évi IV. törvény
20. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérletében, valamint ugyanezen törvény 170. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérletében állapította meg. Ezért, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 4 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, valamint a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be enyhítés végett fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Bf.36/2014/3-I. számú átiratában az első fokú ítéletnek tanácsülésen történő helybenhagyását indítványozta. A másodfokú eljárásban kirendelés folytán a Szegedi Ítélőtábla jár el. A másodfokú bíróság a fellebbezéseket alaptalanoknak találta. Egyetértett a főügyészségi átiratban kifejtettekkel abban is, hogy a fellebbezések tanácsülésen történő elbírálásának Be. 358. §

(2)és 360. §

(4)bekezdése szerinti törvényi feltételei fennállanak. Az ítélőtábla a Be. 348. §

(1)bekezdése szerint eljárva a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok betartásával, hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés nélkül folytatta le. Ügyfelderítési kötelezettségének maradéktalanul eleget téve, beszerezte mindazon bizonyítékokat, amelyek a tényállás megállapításához szükségesek voltak. A vádlott a

1. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekményt bűnösségére is kiterjedően beismerte. A sértett maga igyekezett a vádlott magatartását menteni azzal, hogy úgy nyilatkozott, a vádlott epilepsziás rohamában, illetve közvetlenül azt követően támadt rá az ollóval. Az elsőfokú bíróság ezért elrendelte a vádlott igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát, amely - a vádlottal egyezően cáfolta a vádlott ilyen irányú megbetegedését. Az
2. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekményt a vádlott az eljárás során következetesen tagadta, ugyanakkor részletes vallomást nem tett. E körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével állapította meg ítéleti tényállását. A bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállása mentes a Be.
3. §

(1)bekezdésében részletezett megalapozatlansági okoktól, ezért az irányadó volt a másodfokú eljárásban is. A vádlott bár bűnösségére is kiterjedően beismerte a tényállás I. pontjában részletezett

1. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekményt, az elkövetés körülményeit illetően azonban voltak ellentmondások a vádlott, illetve a tanúk, a
2. sz. sértett és az
3. sz. tanú vallomása között. Ezeket az ellentmondásokat az 10.Bf.175/2014/
4. elsőfokú bíróság feloldotta (a már hivatkozott igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény beszerzésével), illetve az ellentmondó tanúvallomásoknak csak azokat a részeit fogadta el, amelyeket egyéb bizonyítékok is alátámasztottak. Így azt, hogy a bűncselekmény elkövetési eszköze olló volt, a vádlott és a tanúk egybehangzóan vallották. A szúrást megelőző veszekedés oka nem volt feltárható, de a vádlott ebben a vonatkozásban sem igyekezett büntetőjogi felelősségét csökkenteni. A másodfokú bíróság azonban mindkét tényállási pont esetében kirekesztette a bizonyítékok köréből a rendőri jelentéseknek a helyszínen kihallgatott személyek vallomására vonatkozó részét. A Be.
5. §

(1)bekezdésének utolsó mondata szerint a gyanúsított és a tanú kihallgatásáról, illetőleg a szembesítésről jelentés nem készíthető. E bizonyítékok kirekesztésével sem vált azonban megalapozatlanná az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás. A tényállás II. pontját illetően a vádlott az eljárás során mindvégig élt vallomásmegtagadási jogával, csupán annyit nyilatkozott, hogy nem követte el a bűncselekményt. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a tényállás felderítését nehezítette, hogy a bűncselekmény elszenvedésekor maga a sértett, az

1. sz. sértett is erősen ittas állapotban volt, csakúgy mint a bántalmazás szemtanúja, a
2. sz. tanú. Mindkettejük vallomása megegyezett azonban abban, hogy a vádbeli napon az
3. sz. sértett a sérülését a vádlott általi bántalmazástól szenvedte el. Ezt támasztotta alá a tanúként kihallgatott, korábban a helyszínen intézkedő két rendőr vallomása is. A
4. sz. és a
5. sz. tanúk egybehangzóan vallották, hogy a kérdéses napon a helyszínen a vádlottal szemben intézkedtek, mert az adatok szerint a vádlott okozta az
6. sz. sértett sérülését. A sérülések jellegét és gyógytartamát illetően az elsőfokú bíróság a tárgyaláson részletesen meghallgatta az igazságügyi orvosszakértői véleményeket készítő (
7. sz. szakértő neve) és (
8. sz. szakértő neve) igazságügyi orvosszakértőket. A szakértők meghallgatása, illetve az orvosszakértői vélemények alapján iratszerűen állapította meg azt, hogy a
9. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény során fennállt a súlyosabb, akár 8 napon túl gyógyuló sérülés, míg az
10. sz. sértett esetében akár az életveszélyes sérülés bekövetkezésének a lehetősége is. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok logikus, iratszerű és a perrendi szabályoknak megfelelő mérlegelésével megalapozott tényállást állapított meg, amelyből helyesen következtetett a vádlott bűnösségére. Az első fokú ítélet kihirdetésekor már hatályos
11. évi C. törvény (új Btk.) rendelkezéseire figyelemmel helyesen döntött, amikor azt állapította meg, hogy a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezések miatt a vádlottal szemben az elkövetéskor hatályos törvényi rendelkezések a kedvezőbbek. Helyesen minősítette a
12. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekményt az
13. évi IV. törvény
14. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő a

1. § szerinti súlyos testi sértés bűntette kísérletének. Az
2. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény jogszabályi megjelölése azonban hiányos volt. Az
3. évi IV. törvény
4. §

(6)bekezdése úgynevezett kétfordulatos rendelkezés, mert az az életveszélyt és a halált okozó testi sértés bűntettét is - azonos büntetési tétellel - rendeli büntetni. Emiatt a bűncselekmény jogszabályi megjelölésénél minden esetben utalni kell a fordulatra is. Ezért a másodfokú bíróság a vádlottnak az 1. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekményét az 1978. évi IV. törvény 170. §

(1)bekezdésébe ütköző és

(6)bekezdés

1. fordulata szerint minősülő és a
2. § szerinti (életveszélyt okozó) testi sértés bűntette kísérletének minősítette. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott többszörös visszaesőnek minősül, ennek jogszabályi alapja azonban helyesen az
3. évi IV. törvény
4. §ának
5. pontja. A súlyosító körülmények közül az ítélőtábla mellőzte a vádlott terhére értékelni azt, hogy többszörös visszaeső, hiszen vele szemben az úgynevezett megemelt büntetési tétel, azaz az
6. évi IV. törvény
7. §

(1)bekezdésének az alkalmazására - bár erre az elsőfokú bíróság nem hivatkozott, ezért azt az ítélőtábla pótolja - épp emiatt került sor. Ezért a többszörös visszaesői minőség súlyosító körülménykénti értékelése a kétszeres értékelés tilalmába ütközik. Helyesen állapította meg azonban súlyosító körülményként a halmazatot, hiszen a kerettágító rendelkezés alkalmazására az előbb írtak folytán, nem pedig a halmazati büntetésre vonatkozó rendelkezések alapján került sor. A vádlottal szemben kiszabható szabadságvesztés 2-12 évig terjed. Az elkövetéskor is már hatályban volt büntetéskiszabási elvek alapján ennek középmértéke 7 év szabadságvesztés. Az elsőfokú bíróság a vádlottal szemben a középmértéknél lényegesen enyhébb szabadságvesztést szabott ki, amelynek további enyhítése a számbavett súlyosító körülmények súlyára figyelemmel szóba sem jöhet. A vádlott hajléktalan, italozó életmódot folytat, akitől a bűnözői életvitel sem idegen. Az

1. sz. sértett sérelmére akkor követte el a bűncselekményt, amikor a
2. sz. sértett sérelmére megvalósított bűncselekménnyel összefüggésben gyanúsítottként már kihallgatták. A vádlott többszörös visszaeső, aki gyakorlatilag semmibe veszi a törvényeket, a vele szemben eddig alkalmazott joghátrányok valójában hatástalanok maradtak. Erre tekintettel a vádlottal szemben megállapított szabadságvesztés tartama inkább enyhe, sem mint eltúlzott, de a vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezés 10.Bf.175/2014/
3. hiányában ennek csupán megállapítására szorítkozhatott a másodfokú bíróság. Ezért az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket alaptalanoknak ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a törvénynek megfelelően állapította meg az elsőfokú bíróság. Helyesen rendelkezett akkor is, amikor a vádlottat 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ennek tartama azonban nem a főbüntetéshez kell, hogy igazodjon, hanem a vádlott személyiségéhez, illetve az általa elkövetett bűncselekmények jellegéhez. Az elsőfokú bíróság helyesen rendelkezett arról, hogy az
4. évi IV. törvény
5. §

(1)és

(2)bekezdése alapján a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította. A konkrét időtartamokat azonban e rendelkezésénél nem jelölte meg, ezért azokat a másodfokú bíróság a rendelkező részben írtak szerint pótolta. A bűnjelekre vonatkozó rendelkezésnél a másodfokú bíróság észlelte, hogy az írásba foglalt ítélet és a tárgyaláson kihirdetett úgynevezett kisítélet rendelkező része eltér egymástól. Ez utóbbinál az elsőfokú bíróság rendelkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalánál Bj.1069/2011/

1. tételszám alatt nyilvántartott DNS minták lefoglalásának megszüntetése és megsemmisítése iránt is. Ez a rendelkezés azonban az írásba foglalt ítéletben már elmaradt. A 61/
2. BK vélemény
3. pontja szerint „ha az ügydöntő határozat előzetesen írásba foglalt és kihirdetett rendelkező része, illetve az írásba foglalt határozat rendelkező része eltér egymástól, a kihirdetett rendelkező rész irányadó és az írásba foglalt határozatot ennek megfelelően ki kell javítani". Tekintettel arra, hogy e bűnjelek vonatkozásában is kihirdetésre került a rendelkezés, a másodfokú bíróság határozatában e bűnjelek lefoglalásának megszüntetését és megsemmisítését is elrendeltnek tekintette. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy a bűnjelek megsemmisítésére vonatkozóan az elsőfokú bíróság nem hivatkozott a Be.
4. §

(8)bekezdésére, ezért azt pótolta. Az első fokú ítélet pontatlanul tartalmazta a vádlott születési évszámát. Az iratokból megállapíthatóan (

1. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv, elsőfokú bírósági iratok
2. sorszám, nyomozati iratok I. kötet
3. oldal) a vádlott [év, hónap, nap] és nem [
4. sz. nap] napján született. Ezért ezt a személyi adatot az ítélőtábla a rendelkező részben helyesbítette. Észlelte továbbá, hogy az első fokú ítélet úgynevezett bevezető része pontatlanul tartalmazza a legutolsó tárgyalás, egyben az ítélet kihirdetésének napját, mert az helyesen
5. február
6. napja volt. Ezért ezt az adatot is helyesbítette. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezéseket alaptalanoknak találta, de az első fokú ítéletet hivatalból felülbírálva, azt a Be.
7. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, egyebekben a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott által az első fokú ítélet kihirdetésétől a másodfokú határozat meghozataláig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe az 1978. évi IV. törvény 99. §

(1)és

(2)bekezdése alapján számította be. Az ítélet ellen a Be. 386. §

(1)bekezdése alapján fellebbezésnek nincs helye. Szeged,

1. július
2. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. Dr. Cserháti Ágota sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Sefta Márta dr. sk. a tanács tagja A Fővárosi Ítélőtábla 10.Bf.175/2014/
3. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 6.B.1832/2012/
4. számú ítéletének jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. július
6. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke