Kfv.35546/2013/10 – Kúria

(1)bekezdés a) pontjára, 35. §

(1)bekezdés a) pontjára, a számvitelről szóló

1. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.)
2. §

(3)bekezdésére, 166. §

(1)és

(2)bekezdéseire, a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló

1. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.)
2. §

(1)bekezdésére,

1. §-ára, a 94/
2. (VI.3.) FVM rendelet
3. §-ára, a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről szóló 52/
4. (VIII.2.) FVM-PM együttes rendelet 2.§-ára, 10-
5. §-aira alapította. Határozatában rögzítette, hogy szőlőt forgalomba hozni, kizárólag szőlőszármazási bizonyítvánnyal lehet, a termelő által szüretelt tényleges mennyiséget a származási bizonyítvány igazolja, a szőlő szállítása 70 km-t meghaladó körzetben borkísérő okmánnyal lehetséges, a felvásárolt szőlőről pedig piackönyvet kell vezetni. Az elsőfokú adóhatóság helyesen tárta fel a tényállást, mivel a szőlőbeszerzések vizsgálata során meghallgatta a W. Kft. ügyvezetőjét, nyilatkoztatta a termelőket, szállításban résztvevő társaságok vezetőit, beszerezte a vámhatósági nyilvántartásokat, a felperes összesítő nyilvántartásait, valamint a szőlő szállítása során keletkezett átvételi elismervényeket és fuvarleveleket, bekérte a D.GY Kft revíziójának iratait is. A szőlő beszerzését tekintettel arra, hogy a bizonylatokon feltüntetésre került fajtánként lebontva vizsgálta meg, amely eredményeként megalapozottan jutott arra a ténybeli és jogkövetkeztetésre, hogy a felperes által W. Kft.-től befogadott számlák nem hitelesek, ezek alapján az adólevonási jog nem gyakorolható. A felperes a W. Kft.től nem olyan és nem akkora mennyiségű szőlőt szerzett be, mint ami a számlákon feltüntetésre került, a származási bizonyítványok ennek adataival nem egyeznek, a szőlő szállítása során keletkezett bizonylatok alapján sem igazolt, hogy a számlákon feltüntetett fajtájú és mennyiségű szőlő került volna elszállításra. Négy termelő esetében pedig a szőlőszármazási bizonyítványok hiányában, illetve azért, mert a szőlőszármazási bizonyítványokon szereplő adat nem egyezik meg a számlán szereplő adattal és javított bizonylatok sem kerültek bemutatásra, a felperes által befogadott számlák hiteltelenek, így ezek alapján sem gyakorolható az adólevonási jog. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a számlákon szereplő szőlőmennyiséget szerezte be volna be a számlán megjelölt partnereitől. A felperes tudott arról, illetve kellő körültekintés mellett tudomással kellett bírnia arról, hogy az általa befogadott számlák hiteltelen adatokat tartalmaznak, mivel ő végezte az áru mérlegelését, ennek alapján kerültek kiállításra a számlák. Ezen kívül valamennyi feldolgozásra került szőlőszármazási bizonyítvány a felperes birtokában kellett, hogy legyen a később kiállítandó borszármazási bizonyítványok miatt, továbbá képviselője is úgy nyilatkozott, hogy az általa felvásárolt szőlők származási bizonyítványát kikérte. A felperes részéről a kellő gondosság nem állapítható meg, mivel szőlőt forgalomba hozni csak szőlőszármazási bizonyítvánnyal lehet, így a vásárolt szőlő származása nyomon követhető és a felperes tudomást szerezhetett volna arról, hogy az eladó milyen mennyiségről rendelkezik származási bizonyítvánnyal. A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Hivatkozott az Európai Unió Bíróságának ítéleteire, irat betekintési jogának korlátozására, arra hogy az alperes nem teljesítette az adózás rendjéről szóló
6. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) által előírt tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségét. Kifejtette, hogy az Áfa tv.
7. §

(5)bekezdése szerinti kellően körültekintő magatartást tanúsította. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Jogi álláspontja a következő volt: A felperes a közigazgatási eljárás során nem gyakorolhatta iratbetekintési jogát, sérültek az Alaptörvényben biztosított jogai, mivel nem ismerhette meg az ügyében bizonyítékként felhasznált iratokat. A felperes csak a másodfokú határozattal egy napon kapta kézhez azt a végzést, amely lehetőséget adott az iratbetekintésre. Az alperes nem tett eleget az Art. 97. §

(4)-

(6)bekezdései szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének, mivel a hegyközségi megkeresésekben nem megfelelő időintervallumra hivatkozott. A szőlőszármazási bizonyítványok az áfa megítélése szempontjából nem releváns számviteli bizonylatok. Önmagában az, hogy a felperes által elkészített bor nem egyezik meg a beszerzett szőlőfajtákkal, azok mennyiségével, még nem eredményezi azt, hogy a felperes által beszerzett szőlőfajtákra figyelemmel a felperes által befogadott és kibocsátott számlák nem tanúsítják hitelesen a felvásárlást szőlő fajtánként és mennyiségenként. A felperes a vele szerződő partnereitől megvásárolta a szőlőt, a szőlő átadásaátvétele a számítógépes rendszerrel összekötött mérlegjegy, mint felperesi számviteli alapbizonylat alapján megtörtént. A megvásárolt szőlő esetében, azok fajta szerinti bontására az adóhatóság alkalmas bizonyítást nem folytatott le, és az egybevetés során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a felperes által folytatott tevékenységhez tartozóan nem is volt szükség minden egyes szőlő tekintetében a származási bizonyítvány beszerzésére. A bor előállításához kapcsolódóan maga a Btv. engedi, hogy meghatározott százalékos mértékben keveredések legyenek. Az alperes érdemi döntését elsősorban nem a felperesnél, hanem a számlakibocsátó lefolytatott vizsgálatra alapította. Az új eljárás során az adóhatóság köteles a felperesi eljárási jogok tiszteletben tartására, biztosítania kell ezek gyakorlását. A tényállást a szükséges körben a továbbiakban is tisztázni kell. Ha az adóhatóság úgy ítéli meg, hogy a hegybíró által kiállított szőlő származási bizonyítványok a rendelkezésre álló körben nem elégségesek a felperesi beszerzések igazolására, akkor szükséges a hegybírók ismételt megkeresése, amit a vizsgált időszakra kell foganatosítani. Az új eljárás során az adóhatóságnak „nem a jelen határozattal egyezően azt kell igazolnia, hogy a felperest megelőző W.Kft. tevékenysége során milyen Héa kijátszásra is esetleg mutató tények állapíthatók meg, hanem az adólevonási jog felperesi vizsgálata során azt kell megvizsgálni, hogy felperes esetében, milyen objektív körülmények alapján lehet megállapítást tenni". A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, a kereset elutasítását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa tv. 32. §

(1)bekezdés a) pontjának, 35. §

(1)bekezdés a) pontjának, 43. §

(5)bekezdésének, az Sztv. 15. §

(3)bekezdésének, 166. §

(1)és

(2)bekezdéseinek, a Polgári perrendtartásról szóló

1. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
2. §

(1)bekezdésének, Art.

1. §ának. A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelem alapos. A Kúria a Pp. 275.§-a alapján eljárva a következőket állapította meg: Az elsőfokú adóhatóság a
2. május 7-én kelt végzésében valóban korlátozta a felperes irat betekintési jogát. Ezt a végzést azonban a felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú adóhatóság a
3. augusztus 10-én végzésében megváltoztatta akként, hogy nem elegendő csupán a kapcsolódó vizsgálattal érintett adózónál felvett nyilatkozatok kivonatos változatának adózóval történő megismertetése, hanem lehetővé kell tenni valamennyi olyan irat, bizonylat, dokumentum megismerését, amely az adózónál tett megállapítás alapjául szolgál. E végzés alapján került sor
4. szeptember 13-án a felperesi iratbetekintésre, és a felperes részére iratmásolatok is megküldésre kerültek. A jogerős ítéletben hivatkozott végzés meghozatalát tehát megelőzte az iratbetekintést biztosító döntés meghozatala. Kiemeli a Kúria, hogy a felperes irat betekintési jogát korlátozó végzések minden esetben megváltoztatásra kerültek, tehát a felperesnek a közigazgatási eljárás során lehetősége volt iratbetekintésre, és gyakorolhatta, illetve gyakorolta is a jogorvoslathoz való jogát, és az elsőfokú peres eljárás során sem volt akadályozva abban, hogy éljen irat betekintési jogával. A felperes a keresetében nem tért ki arra, hogy a négy termelőtől befogadott számlák kapcsán, mely tényekre, adatokra, bizonyítékokra, jogcímekre alapítottan vitatja az első fokú határozat 27-
5. oldalán, a másodfokú határozat
6. oldalán tett megállapításokat, ténybeli és jogkövetkeztetéseket. E körben, a Pp.
7. §

(1)bekezdése alapján eljárva, a perben nem ajánlott fel bizonyítást sem, ezért a tárgyban az első fokú bíróság keresetnek helyt adó döntése jogalap nélküli. A W.Kft számlái tekintetében a Kúria a következőkre mutat rá: A szőlő forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályok egyértelműen rögzítik, hogy szőlőt forgalomba hozni kizárólag szőlőszármazási bizonyítvánnyal lehet, amelyhez mellékelni kell a mázsajegyet, felvásárlási jegyet, vagy átvételi elismervényt, illetve a termelő nyilatkozatát, hogy a szőlőt maga dolgozta fel. Téves tehát az a jogerős ítéletben kifejtett álláspont, mely szerint a szőlőszármazási bizonyítvány nem releváns bizonylat tekintettel arra is, hogy a felperes az általa végzett mérés alapján állította ki a mérlegelési jegyeket, mázsajegyeket és a számlák alapjául is ezek szolgáltak. A jogszabályi rendelkezések értelmében a szőlőszármazási bizonyítványt a mázsajegyek, mérlegelési jegyek alapján állítja ki az illetékes hegybíró, amiből egyértelműen következik az, amit az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott, hogy a számlákon szereplő fajták és mennyiségek tekintetében egyezés kell, hogy legyen a szőlőszármazási bizonyítványok, mérlegelési jegyek és a számlák között. Az adóhatósági határozatok a felperes által meg nem cáfolt módon tárják fel és bizonyítják mindazokat az eltéréseket, amelyek a számlák, a mérlegelési jegyek, a beszerzett szőlőszármazási bizonylatok és a szállítási bizonylatok között kimutathatók. Nincs továbbá perdöntő jelentősége annak az ítéleti megállapításnak, mely szerint a szőlőtermesztésről, bortermelésről szóló szabályozás megenged egyegy fajta esetén a nemfajta azonos szőlővel való keveredést. Jelen ügyben ugyanis a releváns tényállás megállapításához nem azt kellett az adóhatóságnak megvizsgálnia, hogy a felperes az általa előállított borhoz rendelkezik-e megfelelő bizonylattal, hanem azt, hogy a szőlőbeszerzésről befogadott számlái hitelesek-e vagy sem. Az alperesnek ebből következően nem a borszármazási és szőlőszármazási bizonyítványok közötti eltérést kellett vizsgálnia, hanem a szőlőszármazási bizonyítványok és a szőlőbeszerzésről befogadott számlák adatait kellett összehasonlítania. Ez utóbbi körben pedig megalapozottan olyan számszaki eltéréseket tapasztalt, amelyek megdöntésére alkalmas bizonyítást a felperes a perben sem ajánlott fel. Iratellenesen rögzítette a bíróság, hogy a hegyközségek felé kiküldött megkeresésekben szereplő felhívás nem megfelelő. A megkeresésekben ugyanis a vizsgált időszaki borszármazási bizonyítványok és az azok alapjául szolgáló szőlőszármazási bizonyítványok megküldésére vonatkozó felhívás szerepelt, mivel a felperes a megvásárolt szőlőt, a külföldi cég részére történő értékesítést kivéve, feldolgozta, és az időmúlásra tekintettel az ellenőrzés időpontjában a hegyközségeknek a felperessel kapcsolatban a borszármazási bizonyítványok álltak rendelkezésre, ezeket pedig a hegyközség kizárólag a szőlőszármazási bizonyítvány egyidejű bevonásával adja ki. Nem felel meg az iratok, továbbá a határozatok tartalmának sem az a jogerős ítéleti megállapítás, mely szerint az alperes a W.Kft.-nél feltárt szabálytalanságokra alapította volna az ügyben érdemi döntését. Az adóhatósági határozatok részletesen ismertetik mindazokat adatokat, tényeket, körülményeket, bizonyítékokat, amelyeket az adóhatóság a felperessel szemben elrendelt revízió során tárt fel, szerzett be, vizsgált meg a bizonyítékok értékelésére vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelően, indokolási kötelezettségét is teljesítve. Az alperes továbbá határozatában érdemi döntését egyébként sem arra alapította, hogy egyáltalán nem történt értékesítés, hanem arra, hogy erre nem a számlákon feltüntetett módon és mennyiségben került sor, és erről a felperes tudomással bírt, erről, a meg nem cáfolt objektív körülményekre tekintettel, tudnia kellett. Kiemeli a Kúria, továbbá azt is, hogy a felperes számára egyáltalán nem volt lényegtelen, hogy mennyi és milyen fajta szőlőről rendelkezik szőlőszármazási bizonyítvánnyal, mivel ennek alapján állították ki részére a borszármazási bizonyítványt. (Ezt megerősíti a felperes ügyvezetőjének nyilatkozata is.) Az alperes a határozataiban megalapozottan és helytállóan mutatott rá arra, hogy a felperes által befogadott számlák hiteltelen adatokat tartalmaznak és erről a felperes tudomással bírt, illetve kellő körültekintés mellett tudomással kellett, hogy bírjon, hiszen az áru mérlegelését ő végezte, ennek alapján kerültek a számlák kiállításra. A rendelkezésre álló adatokból a Kúria azt állapította meg, hogy az alperes eleget tett az Art. 97. §-a szerinti tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének. A felperes nem vitatta a szállítóleveleken és fuvarleveleken szereplő mennyiségek esetében feltárt eltéréseket, ezekre vonatkozóan dokumentumot nem nyújtott be. A felperes részére kiállított bizonyítványok alapján szőlő fajtánként került kiállításra a W.Kft.-től és a magánszemélyektől beszerzett szőlő mennyisége, ami összehasonlításra került a vitatott számlákon szereplő mennyiséggel, ennek alapján pedig egyértelműen az a következtetés vonható le minden szőlőfajta esetében a számlákon szereplő mennyiségnél lényegesen kevesebb mennyiségre kért a felperes szőlő és borszármazási bizonyítványt. Mindebből pedig az következik, hogy a termelők és a W.Kft., sem rendelkezett a vitatott számlákon szereplő szőlőmennyiségekkel, így a felperes által befogadott számlák nem minősülnek hiteles dokumentumoknak, az ezeken lévő adatok nem valósak, hiteltelenek. Hangsúlyozza a Kúria, hogy a szőlő származási bizonyítványok alapján tételesen kimutatott szőlőmennyiségekhez képest mutatkozó eltérésekre a felperes semmilyen bizonyítékot nem csatolt a közigazgatási eljárás során és e körben a bizonyítékot a peres eljárásban sem nevezett meg. Kellően gondos, körültekintő magatartás tanúsítása esetén a felperesnek be kellett volna tartania a tevékenységére vonatkozó a Btv. 22. §

(1)bekezdésében, 23. §

(1)bekezdésében vonatkozó rendelkezéseket. A felperes nem nevezett meg és nem igazolt egyetlen olyan ésszerű intézkedést sem, amit megtett volna az adókijátszás elkerülése érdekében. Semmilyen módon nem győződött meg számlakibocsátója teljesítési képességéről, és az eset összes, alperesi határozatban és a Kúria ítéletében részletezett körülményéből mindenképpen tudnia kellett arról, hogy a vitatott számlák valótlan adatokat tartalmaznak. Utal a Kúria arra is, hogy az érdemi döntés meghozatalakor nyilvánvalóan nem hagyhatta figyelmen kívül a 26.K. 31.274/2012/20., 26.K.31.275/2012/18., 5.K.32.072/2012/14., Kfv.VI.35.209/2013/5., Kfv.VI.35.220/2013/7. számú ítéletekben foglaltakat sem, az ezekben kifejtett jogi álláspontot teljes körűen osztja, ezektől eltérni nem kívánt. A Kúria mindezek alapján azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a jogvita eldöntésére irányadó eljárási és anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek, de a rendelkezésre álló adatok alapján meghozható a jogszabályoknak megfelelő határozat, ezért a Pp. 275. §

(4)bekezdése alapján ítéletének rendelkező része szerint határozott. A pervesztes felperes a Pp. 78.§

(1)bekezdése, illetve a 270. §

(1)bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján köteles a pernyertes alperes javára megállapított elsőfokú és felülvizsgálati perköltség megfizetésére. A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 42. §

(1)a) pontja, 50. §

(1)bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján köteles a kereseti megfizetésére. és felülvizsgálati eljárási illeték Budapest,

1. október
2. Dr. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Kárpáti Magdolna sk. előadó bíró, Dr. Kurucz Krisztina sk.bíró