Pf.20643/2013/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdésében írt mértékű késedelmi kamat, valamint a perköltség megfizetésére. Az 5.578.000 forint összegű követelését vételár jogcímén terjesztette elő, további követelése pedig az alperessel kötött szerződés jogellenesen felmondásából eredő,

1. május
2. napjától
3. május
4. napjáig a szerződésszerű teljesítés hiányában elmaradt vagyoni előny volt. Az alperes érdemi védekezésében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben történő marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy azokra a termékekre, melyek vételárát a felperes tőle követeli, a felperessel adásvételi szerződést nem kötött, a felperestől egyetlen terméket sem rendelt meg. A felperes nem az alperes, hanem a Vöröskereszt részére szállította le termékei egy részét, melyet a Vöröskereszt „Sebfelelős" kampányában a sebfelelősi dobozban ingyenesen kívánt a résztvevőknek biztosítani. Az általa leszállított további termékeket sem az alperesnek, hanem a kampányban résztvevő szervezeteknek, személyeknek, ingyenesen, reklámozási céllal bocsátotta a rendelkezésére. A felek szerződéskötését követően a felperestől terméket nem rendelt. A szerződében, melyre álláspontja szerint a megbízás szabályait kell alkalmazni, a felmondás jogát arra az esetre korlátozták, ha az alperes a szerződés megkötését követő egy éven belül jelentős értékű marketing tevékenységet végez. Miután erre nem került sor, a feltétel nem teljesült, ezért az alperest a rendes felmondás joga a Ptk. szerint megillette. Amennyiben a bíróság ezt az álláspontot nem osztaná, arra hivatkozott, hogy a felperes a szerződést megszegte azzal, hogy az alperes kizárólagos forgalmazási jogát megsértette, továbbá azzal, hogy a termék grafikai megjelenésében a feleknek nem sikerült megegyezniük. Az alperes ezért joggal mondta fel a szerződést. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.000.000 forint + áfa ügyvédi munkadíjat. Kötelezte továbbá, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 900.000 forint le nem rótt illetéket. Az ítélet indokolása szerint a felperes 5.578.000 forint vételár megfizetése iránti keresete azért volt alaptalan, mert a felperes a Pp.
5. §-ának

(1)bekezdése alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére nem bizonyította, hogy az alperessel adásvételi szerződést kötött, továbbá hogy az alperes a vételárat nem fizette meg. A felperes saját előadása szerint sem történt megállapodás arra vonatkozóan, hogy meghatározott vételár ellenében meghatározott mennyiségű termék tulajdonjogát az alperesre átruházza, írásos megrendelés nem volt, a felperes számlát nem állított ki. A felperes a termékeit maga is árulta, ajándékba adta, illetve biztosította, hogy a sebfelelősi dobozba bekerüljenek. Az erre vonatkozó tanúbizonyítás sem támasztotta alá a felperes keresetét, az pedig, hogy az alperes a mai napig árulja a felperes termékeit, nem bizonyított. Az elsőfokú bíróság a felperes szerződésszegésre alapított kártérítési igényét sem találta alaposnak. A felek között létrejött együttműködési megállapodásként nevesített szerződést több szerződéstípus elemeit tartalmazó, atipikus megállapodásnak tekintette. A szerződés szerint az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy évente bizonyos mennyiségű terméket rendel a felperestől, aki azt biztosítja a részére. A perbeli szerződés keretszerződés volt, melyet az alperes évenkénti megrendelései töltöttek volna meg konkrét tartalommal. A megállapodás ezért jogilag a felperes termékének adásvételére vonatkozó előszerződésnek minősül. A felek közötti tartós jogviszonyban a felek a felmondás jogát érvényesen nem korlátozhatták, mert nem megbízási szerződést kötöttek. A szerződés 4.3. pontja kizárólag a forgalmazó érdekeit védő rendelkezést tartalmaz, amikor a felmondás korlátozását azzal indokolja, hogy az alperes mint forgalmazó a jövőben olyan befektetéseket eszközöl, amelyek a határozott idő előtti felmondás esetén nem térülnek meg. Az alperes azonban ilyen szolgáltatást nem nyújtott, ezért a felmondásnak helye volt, melyet az alperes megfelelő formában gyakorolt. A szerződés szerinti rendes felmondás esetére a felek kizárólag az alperes javára kötöttek ki meghatározott összeget, ezért ezen a jogcímen a felperes követelést nem érvényesíthet. Az elsőfokú bíróság szerint a Ptk. 208. §-ának

(5)bekezdése alapján az alperesnek alapos oka volt arra, hogy a szerződéstől elálljon, mert a felperes a termékeket ellenőrzés nélkül értékesítette, továbbá - bár a marketing tevékenységet az alperesre bízta - az alperes által kért változtatáshoz a csomagolás terén nem járult hozzá. Az elsőfokú bíróság kétségesnek ítélte, hogy a szerződés egyáltalán létrejött-e. A szerződés 4.

1. pontjában a felek úgy rendelkeztek, hogy azt a hatálybalépéstől számított 10 évre kötik, amelyből az következik, hogy a szerződés nem az aláírással egy időben lépett hatályba, a hatálybalépés időpontjáról azonban külön nem rendelkeztek. Miután a szerződés lényege a forgalmazó megrendelése, ebből az következik, hogy az első szerződés szerinti megrendelés a hatályba lépés időpontja. Mivel megrendelésre nem került sor, az alperes felmondása olyan jognyilatkozat, ami azt eredményezheti, hogy a szerződés létre sem jött. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet úgy változtassa meg, hogy a felperes keresetének adjon helyt. Másodlagosan, amennyiben az eljárás megismétlése, vagy kiegészítése szükséges, a Pp.
2. §-ának

(3)bekezdése alapján az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet egyoldalúan rá hárította. Valójában azonban neki azt kellett volna bizonyítania, hogy a termékeket az alperes részére átadta, az alperesnek pedig, hogy őt a termékek átadásánál az ajándékozás szándéka vezette. A termékek átadását bizonyította, mivel az alperes is elismerte, hogy a termékeket leszállította, továbbá hogy volt olyan alkalom, mikor kollégája azokat személyesen vette át. Azt is elismerte, hogy néhány terméket készpénzben kifizetett. Az alperes valóban ingyen osztogatta a felperes termékeit, azonban ez nem bizonyítja azt, hogy a felperes azokat ingyen bocsátotta volna az alperes rendelkezésre. A felperes úgy gondolta, hogy ezeket a termékeket az alperesnek megfizeti. Ezt Mné tanúvallomása is bizonyítja. Az elsőfokú bíróság érthetetlen módon értékelte azt, hogy a termékei az alperes honlapján megtalálhatók. Nyilvánvaló, hogy ez csak az alperes általi értékesítést szolgálhatta, és hogy a vele kötött együttműködési szerződés alapján került sor azok hirdetésére. Indokolatlan az elsőfokú bíróság azon érvelése is, hogy az alperesnek a felperes szétosztogatott termékeivel kapcsolatos igazolt bevételei nem voltak. A készpénzben megjelenő bevételek mellett a média-megjelenésből, a kampány sikeres lebonyolításából pozitív referenciák származhatnak, melyek ugyanolyan fontosak az üzleti világban, mint a készpénz-bevételek, hisz hosszú távú haszont eredményeznek. Az elsőfokú bíróság megállapításával szemben az együttműködési szerződés nem előszerződés, hanem egy olyan vegyes szerződés, mely pontosan tartalmazza a felek jogait és kötelezettségeit, a termékek árát, valamint a minimálisan megrendelendő termék mennyiségét. Teljesen érthetetlen az elsőfokú bíróság indokolásának az a része, miszerint a szerződés 4.

1. pontja a felmondás jogát arra az esetre korlátozza, ha az alperes jelentős összegű befektetést eszközöl, de ez valójában nem történt meg. Az alperes a
2. október
3. napján kelt védekezésében a marketing tevékenységének értékét 5.000.000 forint + áfa összegben jelölte meg, másrészt az alperes a felpereshez újságírót és fényképészt küldött, akik interjút és képeket készítettek a reklámkampányhoz. Az elsőfokú bíróság a hátrányára értékelte, hogy nem volt tételes megállapodás közöttük az általa továbbra is értékesíthető 2500 db termékre. A szerződést az alperes fogalmazta, tehát ez leginkább neki felróható. Az alperesi ügyvezető elismerte: tudott arról, hogy a felperes a termékeit patikákban, kisebb drogériákban árusítja, azonban nem tudta bizonyítani, hogy ő a 2500 db-os határt túllépte, és hogy mással is szerződött az értékesítésre. Nem felelt meg a valóságnak, hogy a termék arculatának megváltoztatásától elzárkózott. Az arculatváltás több hónapos, jelentős anyagi befektetést igénylő folyamat. A termék jelenlegi arculata lett engedélyezve, és az alperes ezzel kezdte meg a forgalmazást. Amennyiben a forgalmazás sikeres, ő hozzájárult volna a jövőbeni arculatváltozáshoz. Az sem felelt meg a valóságnak, hogy nem működött együtt az alperessel a romániai gyártás ellenőrizhetősége körében, ez csak az alperes ügyvezetőjének egyoldalú nyilatkozata volt. Abszurdnak tartotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a szerződés létrejötte kétséges, hisz a szerződés létrejöttét a felek sem vitatták, és a szerződés egyetlen pontja sem rendelkezik arról, hogy az az első megrendeléssel lépne hatályba. Előadta, hogy a szerződés egyértelműen megjelöli a határozott idő letelte előtti felmondás esetét, mely a bizonyítható és súlyos szerződésszegés. A felmondásban szereplő indok, miszerint az alperes nem látja biztosítva a gazdaságos forgalmazáshoz szükséges anyagi befektetésének megtérülését, nyilván nem felel meg a szerződés 4.
4. pontjának, továbbá a felmondás a szerződésszegés tényét világos és egyértelmű bizonyítékokkal nem támasztotta alá, és a felmondási határidőt sem tartotta be. Az alperes a felmondásban írtakhoz képest a perbeli érdemi védekezésében a felmondási okokat megváltoztatta, mely megváltoztatott felmondási okok nem felelnek meg a valóságnak. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte annak helyes indokaira hivatkozással. Kiemelte, hogy a felperes fellebbezésében előadottakkal szemben az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher szabályait helyesen alkalmazta, és ez alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes sem a vételár követelését, sem az elmaradt hasznát nem bizonyította. Az elsőfokú bíróság ítéletének nem volt az
5. évi III. törvény (Pp.)
6. §-ának

(4)bekezdése szerint fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése, ezért az ítéletet a másodfokú bíróság egészében bírálta felül. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a per eldöntéséhez szükséges mértékben lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével teljes egészében, ítéletének indokolásával részben értett egyet. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperest nem illeti meg a vételár jogcímén előterjesztett 5.578.000 forint kereseti követelés. A másodfokú bíróság rögzíti, hogy e követelés a felperes kereseti tényállítása szerint két részből állt, 1.246.350 forint az alperesnek átadott, 3.280.000 forint pedig a felek együttműködési szerződésének keretében az alperes által megrendelt és a felperes által legyártott termékek vételára volt. Az 1.246.350 forint értékű termékek a keresetben részletezettek szerint több alkalommal és több részletben kerültek az alperesnek átadásra. Az elsőfokú bíróság a Pp. 3. §-ának

(3)bekezdése szerinti kötelezettségének eleget téve a

1. sorszámú jegyzőkönyvben tájékoztatta a felperest, hogy neki kell bizonyítania, hogy az 1.246.350 forint értékű terméket az alperesnek átadta, az alperesnek pedig, hogy az átadás ingyenes volt. Ennek megfelelően a felperes bizonyításának sikertelensége, vagy az alperes bizonyításának eredményessége az alperes fizetési kötelezettségét egyaránt kizárta. A fellebbezésben foglaltakkal szemben a felperes a perben nem bizonyította, hogy a „sebfelelős" doboz tartalmához biztosított 420.000 + 390.000 forint értékű terméket az alperesnek adta át. A felperes által bizonyítékként csatolt CMR fuvarlevél éppen azt bizonyította, hogy e termékek átadása nem az alperes, hanem a Vöröskereszt részére történt. A felperes által
2. február 26-án átadott 55.250 + 59.500 forint értékű, 85 csomag termék vonatkozásában a felperes a
3. és
4. sorszámú jegyzőkönyvben rögzített személyes meghallgatása során maga ismerte el, hogy e termékeket a kampány keretében tartott előadás résztvevőinek adta át ingyenesen, reklám céljából. A felperes bizonyítása tehát e tétel vonatkozásában sikertelen, míg az alperesé sikeres volt. A
5. június
6. napján a KIKA parkolójában az alperesnek átadott 33.600 + 31.200 forint értékű termék vonatkozásában a felperes sikerrel bizonyította, hogy az átadás az alperes részére megtörtént. Az ingyenesség alperes általi bizonyítása körében, a bizonyítékok mérlegelése során a következőket kellett figyelembe venni. E termékmennyiségre vonatkozó írásbeli megrendelés az alperes részéről nem vitatottan nem volt. A felperes e mennyiségre számlát nem állított ki. A kereseti tényállításból következően e mennyiség megrendelése nem a felek közötti együttműködési szerződés alapján történt, figyelemmel arra, hogy a szerződésre hivatkozással a felperes a 3.280.000 forint értékű árú vételárának megtérítését követelte. A felperes ezen termékeinek átadására tehát a kampány keretében került sor. A felperes a kampány során saját maga által is elismerten termékeit jelentős mennyiségben és ingyen, reklámozási céllal osztogatta. A bíróság e bizonyítékoknak a Pp.
7. §-ának

(1)bekezdése szerinti mérlegelésével azt állapította meg, hogy az átadás körülményeiből kifejezetten az következik, hogy e termékek átadása a felperes részéről ellenszolgáltatás nélkül történt. Az alperes 24 db 16.800 forint értékű termék átvételét elismerte. Elismerte azt is, hogy ennek átvétele ellenérték fejében történt, állítva, hogy az ellenértéket megfizette. A felperes tagadásával szemben a felperes tanácsadójaként megjelölt a felperes indítványára kihallgatott - tanú

1. sorszámú jegyzőkönyvben rögzített vallomása bizonyította, hogy az alperes e termék ellenértékét a felperesnek megfizette. A zánkai ifjúsági rendezvényen átadott 240.000 forint összegű termék vonatkozásában a felperes a
2. számú jegyzőkönyvben rögzített személyes meghallgatása során elismerte, hogy e termékeket a rendezvényen a diákok csoportjainak ő, és a barátnője adta ajándékba. Azt is elismerte, hogy az itt osztogatott 60 ml-es kiszerelés ingyenes termék minta, illetve adomány volt. A felperes bizonyítása tehát e tétel vonatkozásában sikertelen, míg az alperesé sikeres volt. Az elsőfokú bíróság mindezek alapján helyesen döntött az 1.246.350 forint összegű vételár iránti követelés elutasításáról. A 3.280.000 forint összegű termék vonatkozásában az elsőfokú bíróság szintén a
3. számú jegyzőkönyvben tájékoztatta a feleket arról, hogy a felperes köteles bizonyítani, hogy ezen termékeket az alperes a felperestől megrendelte, és a felperes e termékeket erre tekintettel gyártotta le. A felperes a Pp.
4. §-ának

(1)bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettsége ellenére sem a megrendelést, sem pedig a termékek legyártását nem bizonyította. A bizonyítás sikertelensége a 3. §

(3)bekezdése szerint a felperest terhelte. Az elsőfokú bíróság ezért helyesen döntött a felperes 3.280.000 forint összegű vételár követelésének az elutasításáról is. A felperes csak a másodfokú eljárás során csatolt bizonyítékot arra, hogy termékei az alperes honlapján megtalálhatóak, ezért azt a másodfokú bíróság a Pp. 235. §ának

(1)bekezdése szerint nem vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság a felperes kártérítés iránti keresetét több jogi indok alapján utasította el. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi indokai közül a következővel értett egyet, az alábbiak szerint kiegészítve azt. A megállapodás

1. pontja szerint a felek a szerződésüket határozott időre, 10 évre kötötték, azzal, hogy a szerződés rendes felmondás hiányában további 10 évvel automatikusan meghosszabbodik. Megállapodtak abban is, hogy a szerződés az első 10 év alatt kizárólag bizonyítható és súlyos szerződésszegés esetén mondható fel. Rögzítették, hogy a rendes felmondás jogát arra vonatozóan korlátozzák ilyen mértékben, hogy az alperes az értékesítési marketing tevékenységére a szerződés aláírását követő első évben közel 10.000.000 forintot fog költeni. A felek között a per során vita merült fel abban a kérdésben, hogy e szerződéses nyilatkozatot hogyan kell érteni, és hogy az alperes felmondása a szerződés rendelkezéseinek megfelelően történt-e. A másodfokú bíróság e szerződéses nyilatkozatnak a Ptk.
2. §-ának

(1)bekezdése alapján történő értelmezése során figyelembe vette, hogy a szerződés nem tartalmazott rendelkezést arról, hogy az alperes milyen összeget köteles a marketingtevékenységére fordítani, továbbá azt a körülményt, hogy a szerződés felmondása esetén az alperest éri tényleges kár, de csak abban az esetben, ha a marketing tevékenysége körében tényleges és jelentős befektetéseket hajt végre. E körülményekre, az alperes feltehető akaratára és a szavak általánosan elfogadott jelentésére figyelemmel az alperes vitatott szerződési nyilatkozatát úgy kellett érteni, hogy a felek a rendes felmondásban megállapodtak, mely jogot azzal a feltétellel korlátoztak, hogy az első évben az alperes 10.000.000 forint összeget az értékesítési marketing tevékenységre fordít. Ez a feltétel azonban nem valósult meg, ily módon a szerződéses rendelkezés helyes értelmezése szerint a szerződés korlátozás nélkül felmondható volt. Az alperes 2007. június 30-i felmondásával ezért a szerződés a Ptk. 321. §-ának

(1)bekezdése szerint jogszerűen szűnt meg. A felperes által hivatkozott szerződésszegő magatartás hiányában az első fokú bíróság helyesen utasította el a felperes kártérítési követelését is. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §ának

(2)bekezdése szerint helybenhagyta. A felperes fellebbezése eredménytelen volt, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes képviseletével felmerült másodfokú perköltségének a megfizetésére. Az alperesi jogi képviselő ügyvédi munkadíját a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-ának

(2)és

(5)bekezdése alapján - a

(6)bekezdésre figyelemmel az elvégzett munkával arányban álló összegben - állapította meg. A feljegyzett fellebbezési illeték megfizetéséről 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának

(2)bekezdése alapján rendelkezett. Budapest,

1. március
2. . Hőbl Katalin s.k. a tanács elnöke Egriné dr. Salamon Emma s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Dr. Bleier Judit s.k. bíró