DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Gf. III. 30.237/2014/
- szám A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Nagy Otília jogtanácsos által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek-, a Dr. Sóczó Réka ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Miskolci Törvényszék
- december
- napján kelt, 13.G.../2013/
- számú ítélete ellen az alperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban - a
- október
- napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 110 000 (Egyszáztízezer) Ft másodfokú perköltséget, az államnak - az illetékhatóság felhívására 351 900 (Háromszázötvenegyezer-kilencszáz) Ft le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: A Miskolci Törvényszék (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) a
- szeptember
- napján kelt, 13.G.../2011/
- számú ítéletével megállapította, hogy az I. r. alperes az E. Kft. „f.a." (... szám alatti székhelyű) adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezése után az ügyvezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal az adós gazdálkodó szervezet vagyona 7 000 000 Ft-tal csökkent. Az ítélet indokolása szerint az I. r. alperesnek az
- évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §
(1)bekezdésének a perben alkalmazandó
- június 14-én hatályos szövege szerinti, a gazdálkodó szervezet vezetőjének a hitelezőkkel szembeni magánvagyonára is kiterjedő polgári jogi kártérítési felelőssége azért állapítható meg, mert az adós társaság vezetőjeként annak fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében 2 000 000 Ft értékű vagyontárgyat leselejtezett, majd a leselejtezett vagyontárgyakat az üzletrészek reá történő átruházását követően - az adós társaság egyszemélyi tulajdonosává és vezető tisztségviselőjévé vált - II. r. alperes részére ténylegesen átadta, aki azokat a saját hasznára értékesítette. Ezáltal az adós társaság hitelezői követeléseinek kielégítésére szolgáló vagyon 2 000 000 Ft értékben csökkent. A Debreceni Ítélőtábla a
- június
- napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozott Gf.III..../2012/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintve - helybenhagyta. A jogerős ítélet szerint a perben bizonyítást nyert, hogy az adós társaság üzletrészeinek átruházását követően az I. r. alperes által a cég iratainak és vagyonának a II. r. alperes részére történő átadás-átvételekor az adósnak - az I. r. alperes által is elismerten - ingó-, és ingatlan vagyona már nem volt, mivel a mintasál készletet az I. r. alperes az adós nyilvántartásából is kivezette, ezzel e készlet akkori értékével az adósnak a hitelezői tartozások kiegyenlítésére alkalmas vagyonát ténylegesen csökkentette. A felperes az elsőfokú bírósághoz
- október
- napján benyújtott keresetében kérte, hogy a bíróság a jelen per alperesét az
- évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §
(6)bekezdése alapján kötelezze javára 4 399 278 Ft kártérítés és a perben felmerült költségei megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy az E. Kft.
- június 11-ei kezdő időponttal indult 5.Fpk.05-2010... számú felszámolási eljárást a Miskolci Törvényszék a
- november
- napján jogerőre emelkedett
- sorszámú végzésével befejezte, az adóst megszűntette. A végzésből megállapíthatóan az adós vagyona a felszámolási költségek fedezetére sem volt elegendő, így a felperesnek a felszámolási eljárásban bejelentett, és a felszámoló részéről visszaigazolt 4 399 278 Ft összegű hitelezői igénye a felszámolási eljárásban nem térült meg. Mivel az I. r. alperes a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése szerinti vezetői kártérítési felelősségét a Miskolci Törvényszék - a Debreceni Ítélőtábla Gf.III..../2012/
- számú ítéletével - jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes a felperes részére a felszámolási eljárásban meg nem térült hitelezői követelésével azonos mértékű kára megtérítésére köteles. Alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte elsődlegesen a kereseti követelés elévülésére hivatkozva. E körben előadta, hogy mivel a jelen esetben - a felperes kereseti követelésének jogalapjaként hivatkozott jogerős bírósági döntés, a Debreceni Ítélőtábla Gf.III.../2012/
- számú ítéletének meghozatala előtt - az adós felszámolása iránti eljárás már jogerősen befejeződött, a Cstv. 33/A. §
(6)bekezdése szerint a felperesnek a keresetlevelét a jogerős bírósági döntés napját követő naptól számított 60 napos jogvesztő határidőn belül kellett volna benyújtania. Mivel a Debreceni Ítélőtábla jogerős határozata meghozatalának napja
- június
- napja, a keresetindítási határidő az ezt követő napon megkezdődött, és - a törvénykezési szünetet figyelembe véve - a törvénykezési szünetet követő első munkanapon lejárt, ehhez képest a
- október
- napján előterjesztett kereseti kérelem szerinti követelés elévült. Érdemi ellenkérelmében alperes a kereseti követelés jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Arra hivatkozott, hogy a követelt összeggel nem tartozik, a társaság képviselőjeként a reá vonatkozó szabályok betartásával járt el, a társaság vagyonát a felszámoló rendelkezésére bocsátotta, nem vont el semmit a hitelezők kielégítési alapjának köréből. Állításai bizonyítására indítványozta az E. Kft. „f.a." felszámolását végző ... Pénzügyi Gazdasági és Szolgáltató Kft. által kijelölt P.I. felszámolóbiztos tanúkénti meghallgatását arra vonatkozóan, hogy a társaság vagyonának értékesítése milyen módon történt. Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott
- sorszámon meghozott ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperes részére 4 399 278 Ft-ot, valamint 484 000 Ft perköltséget. Ítélete indokolásában mindenekelőtt rögzítette, hogy az E. Kft. adós gazdasági társaság (a továbbiakban: adós) elleni felszámolási eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtásának időpontjára tekintettel az adós elleni felszámolási eljárásban (így a jelen perben is), még a Cstv.
- március 1-jét megelőzően hatályos rendelkezéseket, így - az utóbb a
- évi CXCVII. törvénnyel
- március
- napjával hatályon kívül helyezett
- §
(3)bekezdését kellett alkalmazni. Abban egyetértett az alperessel, hogy miután az adós gazdálkodó szervezettel szemben folyamatban lévő felszámolási eljárás jogerős lezárásáig, azaz
- november
- napjáig az alperes ellen a Cstv. 33/A. §-a alapján folyamatba tett perben jogerős döntés még nem született, így a marasztalási kereset előterjesztésére nyitva álló jogvesztő perindítási határidőt valóban a Cstv.
- §
(4)bekezdése alapján kellett számítani. Jogértelmezése szerint azonban a Cstv. 63. §
(4)bekezdésének szövege csupán azt mondta ki, hogy e jogvesztő határidő kezdő napja a Cstv. 33/A. §-a szerinti jogerős bírósági döntést követő nap, arra azonban nem adott iránymutatást, hogy e kezdő napnak a jogerős bírósági döntés kihirdetését (Pp. 218. §), vagy a kézbesítését (Pp. 219. §) követő napot kell-e tekinteni. Az elsőfokú bíróság abból kiindulva, hogy a Cstv. 6. §
(3)bekezdése értelmében azokban az eljárási kérdésekben, amelyeket a Cstv. külön nem szabályoz, a Pp. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, a Cstv. 63. §
(4)bekezdésének eltérő rendelkezése hiányában a perindítási határidőt - a Pp. 228. §
(1)bekezdésére figyelemmel - mely szerint az a határozat, amely fellebbezéssel nem támadható meg, a kihirdetésével emelkedik jogerőre, azok a határidők azonban, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésével kell számolni, a határozatnak a féllel történt közlésétől (Pp.
- §) kezdődnek - a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletének felperes részére történt szabályszerű kézbesítését követő naptól kellett számítani. Ez a nap
- augusztus 24-e volt, így a felperes a 60 napos jogvesztő keresetindítási határidőt a keresetlevelének
- október
- napján történő benyújtásával nem mulasztotta el. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes keresetét érdemben vizsgálta, és azt megalapozottnak találta. A felperes a perben okirattal igazolta, hogy az adós ellen folyamatban volt felszámolási eljárásban összesen 4 399 278 Ft hitelező igényt jelentett be, amelyet a felszámoló
- október
- napján teljes összegben vissza is igazolt. A per iratai között fellelhető a Miskolci Törvényszék 5.Fpk.05-2010-.../
- számú jogerős végzése alapján megállapította, hogy a felszámolás eredményeként a felperesnek ez a követelése egyáltalán nem térült meg. A tények megállapítását követően alaptalannak találta alperesnek azt a védekezését, mely szerint őt nem terheli felelősség a felperesi hitelezői igény kielégítésének elmaradásáért. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy a Cstv. 33/A. §-a alapján az alperes ellen indított előzményi perben az alperesnek a vezetői kártérítési felelősségét és ezzel összefüggésben az adós gazdasági társaság vagyonában 7 000 000 Ft vagyoncsökkenés bekövetkezését megállapító ítélet jogereje folytán a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében a jelen perben alperes már nem tehette vitássá sem a Cstv. 33/A. §-a, sem a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 30. §
(3)bekezdése alapján fennálló felelősségét, sem pedig az azzal összefüggésben általa előidézett vagyoncsökkenés mértékét. Erre tekintettel alperesnek az e körben előterjesztett bizonyítási indítványai teljesítését az elsőfokú bíróság, mint szükségtelent elutasította. Abból az okból pedig, hogy a felperes ki nem elégített hitelezői igénye nem haladta meg az alperes által okozott 7 000 000 Ft vagyoncsökkenés mértékét, az elsőfokú bíróság a perrel érintett felszámolás elrendelésekor hatályos Cstv. 63. §
(3)bekezdése alapján kötelezte az alperest a kereset szerinti 4 399 278 Ft összegű hitelezői követelés megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést. Fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltozatását, és elsődlegesen elévülés okán a per megszüntetését, másodlagosan a felperes keresetének elutasítását, és az alperes perköltségeiben való marasztalását kérte. Fellebbezésében megismételte a keresetlevélnek a 2013. október 11. napján történő benyújtása alapján a felperes részéről a Cstv. 33/A. §
(6)bekezdése szerinti jogvesztő perindítási határidő elmulasztásával kapcsolatos álláspontját. Az elsőfokú bíróságnak az ítéletében kifejtett ezzel kapcsolatos jogi érvelésével nem értett egyet. Fellebbezési érvelése szerint a Cstv. 33/A. §
(6)bekezdése a keresetindítási határidő kezdő időpontját egyértelműen a jogerős bírói döntés meghozatalának napját követő napban jelöli meg, ami a jelen esetben a Debreceni Ítélőtábla Gf.III.../2012/
- számú ítélete meghozatalának napját,
- június
- napját követő nap. Érvelt azzal is, hogy mivel a felperes a
- június
- napján kelt határozat kihirdetésénél jelen volt, így vele szemben a határozat joghatályosan közlésre került, a követelés előterjesztésére nyitva álló határidő tehát a kereset benyújtásakor már eltelt. Az alperes ezen túlmenően a fellebbezésében is megismételte azt a védekezését, miszerint a követelt összeggel nem tartozik, a társaság képviselőjeként a rávonatkozó szabályok betartásával járt el, a társaság vagyonát a felszámoló rendelkezésére bocsátotta, és nem vont el semmit a hitelezők kielégítési alapjának köréből. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, és az alperes másodfokú perköltségének megfizetésére kötelezését kérte. A fellebbezés érveléseivel szemben teljes mértékben osztotta az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtetteket arra vonatkozóan, hogy az adott esetben a 60 napos jogvesztő keresetindítási határidőt miért nem mulasztotta el. Az alperes egyéb fellebbezési hivatkozásaira pedig az volt a válasza, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában azokra már alappal hivatkozni nem lehet. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást a jelen perbeli jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta, azt helyesen állapította meg. A megállapított tényállásból levont jogi következtetéseivel, érdemi döntésével és annak indokolásával az ítélőtábla - azok részletes megismétlését mellőzve - maradéktalanul egyetértett, ezért a Pp.
- §
(3)bekezdésében írtaknak megfelelően csupán utal arra, hogy az elsőfokú ítéletet indokai alapján hagyta helyben a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése szerint. Az alperes fellebbezésével összefüggésben azonban az ítélőtábla szükségesnek tartja az alábbiak kiemelését. A fellebbezés kapcsán elsőként az ítélőtáblának is abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy felperesnek a Cstv. 33/A. §
(6)bekezdésére alapítottan, az alperes marasztalására irányuló keresete előterjesztésére megállapított törvényi határidő kezdő időpontját hogyan kell helyesen meghatározni, és ahhoz viszonyítva a felperes a jogvesztő határidőn belül nyújtotta-e be a keresetét. A hitelezői kérelem bírósághoz érkezése időpontjára tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást akként, miszerint a jelen perben még „A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló többször módosított 1991. évi XLIX törvény (Cstv.) 2010. február 5-én hatályban volt rendelkezéseit kellett alkalmazni. A Cstv. perbeli időszakban hatályos - a 2009. évi LI törvény 48. §-ával 2009. szeptember 1. napjával módosított - 63. §
(3)és
(4)bekezdése [egyébként a Cstv-nek a
- évi CXCVII. törvénnyel
- március
- napjával a 33/A. §
(6)bekezdésébe áthelyezett, jelenleg hatályos rendelkezéseivel azonosan] a társaság volt vezetőjével szemben a Cstv. 33/A. § szerinti perben jogerősen megállapított felelősségen alapuló igényérvényesítésre kétféle kezdő időpontot határozott meg, attól a ténytől függően, hogy a felszámolási eljárás jogerős lezárásáig a 33/A. § szerinti perben született-e jogerős bírósági döntés. Amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította az adott esetben a Cstv. 63. §
(3)bekezdése szerinti jogvesztő határidő számítására a Cstv. 63. §
(4)bekezdése az irányadó. Ennek az elsőfokú bíróság által közölt indokait az ítélőtábla - a Kúria Gfv.VII.30.279/
- számú, a Kúriai Döntések 2014/
- számában
- számon közzétett felülvizsgálati döntésében kifejtettekre utalva, az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálattól hivatalból, elektronikus úton beszerzett Közlemény alapján - annyiban pontosítja, hogy a Miskolci Törvényszéknek az E. Kft „f.a." felszámolása megszüntetéséről szóló jogerős végzése Cégközlönyben történt közzétételére
- december
- napján került sor, eddig az időpontig a felperes által az alperes ellen a Cstv. 33/A. §-a alapján a Miskolci Törvényszéken indított G..../2011 számú perben a Debreceni Ítélőtábla Gf.III..../2012/
- számú jogerős döntése még nem született meg. A Cstv - jelen ügyben alkalmazandó -
- §
(4)szerint ilyen esetben a
(3)bekezdésben meghatározott jogvesztő határidő kezdő napja a 33/A. § szerinti jogerős bírósági döntés napját követő nap. Az alperes e körben kifejtett fellebbezési hivatkozásával szemben az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogértelmezésével értett egyet abban, hogy a Cstv. 63. §
(4)bekezdésében foglalt, a 33/A. § szerinti jogerős bírósági döntés napján, a hitelezőnek a Cstv. 33/A. §-a szerinti vezetői felelősséget megállapító másodfokú jogerős ítéletről való tudomásszerzése napját kell tekinteni, amely a jelen esetben azzal az időponttal azonos, amikor a felperes a Debreceni Ítélőtábla Gf.III..../2012/10. számú jogerős ítéletét átvette. E jogértelmezés helytállóságát az alábbiak indokolják. Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk
(1)bekezdése kimondja, mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. Az Alaptörvénynek ez a rendelkezése, az eljárási garanciákon túl a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy - egyebek között - a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. Ez a rendelkezés azonban - az Alaptörvény I. cikk
(3)bekezdésre figyelemmel - nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. A keresetindítás határidőhöz kötése a bírósághoz fordulás alapjogának alkotmányos korlátozása, amelyet az Alkotmánybíróság összefüggésbe hozott a jogállamhoz tartozó jogbiztonság [1949. évi XX törvény 2. §
(1)bekezdés] érvényesülése követelményével is (185/B/1991/
- AB). Ezek az alapvető jogok és elvek értelemszerűen érvényesülnek a bírósági útra tartozó valamennyi jogérvényesítésre. A Cstv. 33/A. §-nak a törvénybe - a
- évi VI. törvény
- §-ával
- július 1-jétől történő beiktatásával a törvényalkotó a gazdálkodó szervezet vezetőinek a hitelezőkkel szembeni, magánvagyonukra is kiterjedő - de alapvetően polgári jogi kártérítési - önálló felelősségét teremtette meg arra az esetre, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekekeinek elsődlegessége alapján látták el. E felelősségi forma „rendkívüli" jellegét a törvényalkotó - a módosító törvény
- §-hoz fűzött részletes miniszteri indokolás szerint - kifejezésre juttatta abban is, miszerint e felelősségi szabály alapján a vezető tisztségviselővel szembeni igény érvényesítésére maga a Cstv. speciális, kétlépcsős eljárást szabályoz, előírva, hogy külön pert kell indítani a felelősség megállapítására, illetve külön perben van lehetőség a hitelezőknek a ki nem elégített követelésük erejéig kérni a vezető tisztségviselő marasztalását. A felszámolási eljárás alatt a felszámoló, illetve a hitelező jogosult perben annak megállapítását kérni, hogy az adós vezetője (vezetői) kötelezettségüket megszegve jártak el, és emiatt az adós vagyona alapján meghatározott összeggel csökkent (megállapítási per - a Cstv. új 33/A. §-a). E perben a bíróság a felelősség megállapítása mellett megállapítja azt az összeget is, amelynek későbbi teljesítésére a vezető kötelezhető. Az első lépcsőben kerül feltárásra a felelősség megállapításához szükséges tényállás, így ezen perben kell lefolytatni mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében a szükséges bizonyítási eljárásokat. A bizonyítékokkal, iratokkal és információval a felszámoló rendelkezik, így célszerű, hogy a megállapítási pert ő indítsa, ugyanakkor szükségtelen a hitelező kereshetőségi jogát kizárni. A felszámolás jogerős lezárását követő jogvesztő határidőn belül a felszámolási eljárásban ki nem elégített hitelezők - fennálló követelésük erejéig - a teljesítés iránt indíthatnak pert (marasztalási per - a Cstv. új
- §
(3)bekezdése). A marasztalási perre a felszámolás jogerős lezárását követően kerülhet sor, vagyis akkor, amikor realizálódik a vezető felelőssége a hitelezőkkel szemben. Ez a felelősség másodlagos, csak és kizárólag az adós vagyonából ki nem elégített olyan követelések tekintetében áll fenn, melyek kielégíthetőek lettek volna (nem csökkent volna az adós vagyona), ha a vezető nem sérti meg a rá irányadó előírásokat. Ezen perben a helytállási kötelezettség hitelezők közötti arányos megosztására, az egyes hitelezőket megillető összeg meghatározására kerül sor. Mindezekből leszűrhető: a Cstv. 33/A. §-a alapján indítható per és - az adott esetben - a Cstv. 63. §
(3)bekezdése szerint kezdeményezhető per valójában egy igényérvényesítési folyamat részei, amelyeknek külön perekként való szétválasztása - a módosító törvény indokolása szerint - részben célszerűségi, részben jogpolitikai megfontolások alapján történt. A Cstv. 63. §
(3)bekezdése szerint az ilyen kereset előterjesztésére jogosult hitelezők számára a vezető tisztségviselővel szembeni kártérítési igény azonban csakis a Cstv. 33/A. § alapján indult perben hozott, a vezető felelősségét megállapító ítélet jogerőre emelkedésével jut az érvényesíthetőség létszakába. Mivel a Cstv. a marasztalási kereset előterjesztésére jogosult hitelezők között nem tesz különbséget abban a tekintetben, hogy a megállapítási perben részt vett-e, vagy sem, az ítélőtábla álláspontja szerint a Cstv. 63. §
(4)bekezdésében foglalt jogerős bírósági döntés napján azt az időpontot kell érteni, amikor a vezető felelősségét megállapító jogerős ítéletről valamennyi érintett hitelező hitelt érdemlően tudomást szerezhet. Az ítéletről való hitelt érdemlő tudomásszerzésnek, a Pp. 219. §
(5)bekezdése értelmében nem csupán a felek, hanem más érdekeltek vonatkozásában is, kizárólag annak a Pp. 219. §
(1)bekezdése szerinti kézbesítése tekinthető. Mindezekre tekintettel nem volt jelentősége annak, hogy az adott esetben a megállapítási pert kezdeményező hitelező terjesztett elő az alperes marasztalása iránti keresetet, aki az ítélőtábla Gf.III.30.754/2012/10. számú jogerős ítéletének kihirdetésekor jelen volt. A Cstv. 63. §
(3)bekezdésében írt perindítási határidő
(4)bekezdése szerinti kezdő időpontjának megállapítása szempontjából ugyanis valóban csak annak van relevanciája, hogy a megállapítási pert kezdeményező hitelező a jogerős döntésről, a Pp.
- §-ának tételes rendelkezése értelmében, valóban csak a jogerős határozatnak a vele történt szabályszerű közlésével, vagyis annak kézbesítésével szerezhet hitelt érdemlően tudomást. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor azt megállapítva, hogy a Debreceni Ítélőtábla Gf.III..../2012/
- számú ítéletét a felperes részére
- augusztus
- napján kézbesítették, az alperes marasztalására irányuló per kezdeményezésére a felperes számára nyitva álló, a Cstv.
- §
(3)bekezdésében meghatározott 60 napos jogvesztő határidő kezdő időpontjának az ezt követő napot,
- augusztus 24-én tekintette, és ehhez képest állapította meg azt, miszerint a felperes
- október 11-én előterjesztett keresetlevele határidőn belül érkezett meg az elsőfokú bírósághoz. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése szerinti perben jogerősen megállapított felelősség alapján, a vezető marasztalására irányuló per kezdeményezésére nyitva álló 60 napos jogvesztő határidő kezdő időpontját illetően az elsőfokú bírósággal azonos jogi álláspontot foglalt el a Fővárosi Ítélőtábla is, a Kúria határozatainak adatbázisában közzétett 16.Gf.../2012/
- számú határozatában. Mindezek miatt alperesnek a per megszüntetése iránti fellebbezési kérelme nem volt teljesíthető, amellyel kapcsolatosan az ítélőtábla megjegyzi, hogy az alperes a permegszüntetés indokaként egyébként is az igény elévülését állította, ami azonban nem létesít perakadályt, így az elévülés nem vezethet a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására, ezáltal a per megszüntetésére sem [4/2003.Polgári jogegységi határozat VI.]. Az alperes alaptalanul támadta a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletét annak érdemét illetően is. Az alperes felelősségét az elsőfokú bíróság a 13.G..../2011/
- számú ítéletével megállapította, azt a Debreceni Ítélőtábla a Gf.III..../2012/
- számú ítéletével helyben hagyta, ezáltal jogerőre emelkedett. Ehhez az ítélethez fűződő jogerő (Pp.
- §) folytán a jelen marasztalás iránti perben az alperes a fellebbezésében már nem hivatkozhat arra, hogy felelőssége nem áll fenn, mivel az ennek alátámasztására a fellebbezésben felhozottak a felelősség jogalapja körében vizsgálhatók. A marasztalási perre a felszámolás jogerős lezárását követően kerülhet sor, vagyis akkor, amikor realizálódik a vezető felelőssége a hitelezőkkel szemben. Ezen perben csak és kizárólag a megállapítás iránti perben hozott jogerős ítélet szerinti vagyoncsökkenésből a keresetet előterjesztő hitelező(k) irányában az alperes helytállási kötelezettsége hitelezők közötti arányos megosztására, az egyes hitelezőket megillető összeg meghatározására kerülhet sor, a felelősség jogalapja azonban ismételten nem vizsgálható (így foglalt állást a Pécsi Ítélőtábla is a Kúria határozatainak adatbázisában közzétett Gf.IV.30.137/2013/
- számú határozatában). Azt pedig az elsőfokú bíróság - a fellebbezés által sem vitatottan - helyesen állapította meg, hogy, miután az alperes - vezetői felelősségének megállapítását eredményező magatartásával előidézett vagyoncsökkenés mértékét a felszámolási eljárásban ki nem elégített hitelezői igénye nem haladja meg, és a Cstv.
- §
(3)bekezdésében írt, jogvesztő határidőben a felperes egyedüli hitelezőként terjesztett elő marasztalási keresetet, az alperes a felperes javára a kereseti kérelmében érvényesített összeg egészében marasztalható volt. Az alperes fellebbezése nem volt eredményes. Ezért a másodfokú eljárásban is pervesztesként, az ügyvédi költségből eredően keletkezett saját másodfokú perköltségét magának kell viselnie, és a Pp. 239. §-a szerint irányadó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján köteles megtéríteni a felperesnek a jogtanácsosi munkadíjból származó másodfokú perköltségét. Ennek összegét az ítélőtábla a Pp. 79. §
(1)alapján hivatalból, a Pp. 75. §
(2)bekezdésére figyelemmel, 4 399 278 Ft másodfokú pertárgyérték alapul vételével, „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a.) pontja,
(5)bekezdése szerint, 110 000 Ft-ban állapította meg, és az alperest ennek megfizetésére kötelezte a Pp. 217. §
(1)bekezdése szerinti teljesítési határidőben. Az alperesnek illetékfeljegyzési joga folytán a fellebbezésén le nem rótt, a fellebbezési érték alapján „Az illetékekről" szóló 1990. évi XCIII törvény 42. §
(1)bekezdés szerinti mértékű (8%), 351 900 Ft fellebbezési eljárási illetéknek az állam részére történő megfizetésére kötelezése pedig a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdésén, és 15. §
(1)és
(3)bekezdésén alapul. Debrecen,
- október hó
- napján Dr. Madarász Anna sk a tanács elnöke, Dr. Riczu András sk előadó bíró, Dr. Görög Attila sk bíró A kiadmány hiteléül: Kiadó