Bf.415/2014/4 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette és elrendelte kényszergyógykezelését. A kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani, és kimondta, hogy az legfeljebb a vádlott terhére megállapított bűncselekmény büntetési tételének felső határának megfelelő ideig tart, de e tartam előtt is azt haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn. Rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költséget az államra terhelte. A törvényszék végzése ellen a védő fellebbezett védencének bűnössége téves megállapítása miatt, jogos védelem miatti, bűncselekmény hiánya okából történő felmentése és a kényszergyógykezelés mellőzése érdekében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség átiratában a vádlott előzetes fogvatartásának kezdő és záró időpontja helyes megjelölését indítványozta, érdemben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A fellebbezés alaptalan. A törvényszék a bizonyítást a szükséges és lehetséges körben maradéktalanul lefolytatta, ennek eredményeképpen túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg. A tényállás csupán kismértékben megalapozatlan [Be. 351. §

(2)bekezdés a) pont

1. fordulata], amit a másodfokú bíróság a Be.
2. §

(1)bekezdés a) pontja alapján az iratok egybehangzó tartalmára figyelemmel azt azzal egészítette ki, hogy megállapította: a vádlott a vádbeli időben, helyen és körülmények között a kezében tartott bárd élével sújtott le a sértettre. A kiegészítésnek a tényállás teljes körű felderítése miatt van jelentősége. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása megalapozott, ezért azt a másodfokú bíróság ítélkezésének alapjául elfogadta. A védelem a vádlott javára a Btk. 29. §

(1)bekezdése szerinti jogos védelem megállapítását, és ehhez képest védencének bűncselekmény hiánya okából történő felmentését célozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem megalapozottan állapította meg azt, hogy védence sérelmére a sértett nem valósított meg jogtalan támadást, amit védence a jogos védelem körébe eső elhárító cselekménnyel viszonzott, ami álláspontja szerint szükségképpen védencének felmentéséhez kell vezessen. Nem állapítható meg a vádlott javára a Btk. 29. §

(1)bekezdése szerinti jogos védelem. A tényállást az elsőfokú bíróság az egymással szemben álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. A védelem ezt a mérlegelő tevékenységet és annak eredményét támadja. A törvényen alapuló, irányadó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy megalapozott történeti tényállás esetén nincs törvényes lehetőség a bizonyítékok eltérő értékelésére (felülmérlegelés tilalma), következésképpen a védelmi érvelést a másodfokú bíróság nem osztotta. A bizonyítékok mérlegelési körében egy elírást észlelt a másodfokú bíróság (elsőfokú bíróság ítélete

1. oldal
2. bekezdése), miután nyilvánvaló, hogy nem a vádlott, hanem a sértett nem tudta előadni a bírósági tárgyaláson a szóváltás okát (a vádlott egészségi állapota miatt ugyanis nem is volt jelen a tárgyaláson). A vádlottnak a tárgyalás során ismertetett vallomásából kiderült, hogy állítása szerint a sértettet a hentesbárddal biztosan nem ütötte meg, csupán a vele szemben történő védekezése során az eszközt maga elé tartotta és abba „repült bele" a sértett. Ez a vallomásrészlet egyértelműen a jogos védelmi helyzettel történő védekezését tartalmazta. Az elsőfokú bíróság a jogos védelem részletes tény- és jogkérdésének részletesebb indokolását nem adta, de nyilvánvaló, hogy azt nem állapította meg a vádlott javára. A törvényszéknek a jogos védelem kérdéseiről alkotott 4/
3. Büntető jogegységi határozat idevágó megállapításait is figyelembe kellett volna vennie. A megalapozott tényállás alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy a sértett - de bárki más - részéről nem valósult meg olyan jogtalan támadás, ami az anyagi jogban szabályozott vélt vagy valós jogos védelmi helyzetet eredményezte volna a vádlott javára. Az ítélőtábla tehát a jogos védelem - illetve az esetleges vélt jogos védelem esetén a tévedés [Btk.
4. §

(1)bekezdés] - kérdéskörére vonatkozóan az elsőfokú bíróság által elmulasztott jogi indokolást a most írtakkal pótolta. Ennek azonban nincs kihatása az elsőfokú bíróságnak arra a helyes megállapítására, hogy a vádlott egyenes szándékkal cselekedett, mikor ki akarta oltani a sértett életét. A szándék formájára vonatkozó kérdésekkel tehát kellően foglalkozott, megfelelve az állandósult ítélkezési gyakorlatnak (BH 1992.2/I.). Az alapul elfogadott tényállásból helyesen következtetett tehát az elsőfokú bíróság a vádlott beszámítási képességét kizáró elmeműködési állapotára, ehhez képest törvényesen mentette fel a vádlottat az emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól. Helyesen választotta meg az intézkedést is. A kényszergyógykezelés végrehajtása helyét nem a Btk., hanem - helyesen - a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) 83. §

(1)bekezdése határozza meg - ezt az ítélőtábla helyesbítette. A törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a kényszergyógykezelés legfeljebb a vádlott terhére megállapított bűncselekmény büntetési tétele felső határának megfelelő ideig tart. Az időbeli hatályt vizsgálva helyes indokkal alkalmazott törvény azonban a kényszergyógykezelés tartamának felső határát nem bizonytalanul, hanem konkrétan a büntetési tétel felső határához kötötte. A felső határ tartamának a Büntető Törvénykönyv szerinti, határozott mértékben történő kimondását az ítélkezési gyakorlat megköveteli (LB-H-BJ-2011-87. és SZIT-H-BJ-2012-86. Bírósági Határozatok). Ezért a másodfokú bíróság kiegészítette a törvényszék rendelkezését azzal, hogy megállapította, a kényszergyógykezelés maximális tartama tizenöt év. Az ítélőtábla az iratok tartalma alapján helyesbítette az előzetes fogvatartás kezdő időpontját (őrizetbe vétel). Megállapította továbbá, hogy a Be. 338. §

(2)bekezdése szerint a másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség is az állam terhén marad. A kifejtettekből következik, hogy a védelmi fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be.

1. §-a alapján a rendelkező rész szerint helybenhagyta, a már írt helyesbítéssel. A végzés ellen a Be.
2. §-a zárja ki a fellebbezés lehetőségét. Szeged,
3. november
4. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke Dr. Katona Tibor s. k. a tanács tagja, előadó Dr. Nikula Valéria s. k. a tanács tagja A Szegedi Törvényszék 2.B.1442/2013/
5. számú ítélete a jelen végzés folytán a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajtható. Szeged,
6. november
7. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke