Pf.20279/2014/3 – Szegedi Ítélőtábla

(2)bekezdése szerinti kamat megfizetésére. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érdemi védekezése szerint önmagában az a körülmény, hogy a panzióban zeneszolgáltatásra alkalmas eszköz került elhelyezésre, nem jelenti azt, hogy ott ténylegesen zeneszolgáltatás történik. Nem vitatta, hogy a panzió szobáiban televíziókészülékek vannak, álláspontja szerint azonban azok nem minősülnek zeneszolgáltatásra alkalmas eszköznek. Hangsúlyozta, a -2vendéglátóhelyen zeneszolgáltatás, illetve zenés, táncos rendezvények nincsenek, a televíziók kizárólag műsort sugároznak. Vitatta, hogy a felperes által felhozott bírósági határozatok a perben irányadóak lennének, figyelemmel arra, hogy azok - keletkezésük időpontjára figyelemmel - csak a korábbi joggyakorlat elősegítését célozhatták. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 30 412 Ft tőkét és ennek 2013. július 26. napjától a kifizetés napjáig járó kamatait, továbbá 27 700 Ft perköltséget. Határozatának indokolásában megállapította, az ellenőrzés során a felperes által kiállított adatlap önmagában bizonyítja a zeneszolgáltatás tényét, vagyis a felhasználást, ami az Szjt. 16. §

(1)bekezdése alapján szerzői jogi védelem alatt áll, s annak alapján a felhasználó köteles a jogdíj megfizetésére (Szjt. 94. §

(1)bekezdés e) pont). Ez minimálisan azt a jogdíjösszeget jelenti, amelynek megfizetésére a felhasználó a jogszerű felhasználás esetén köteles lenne, azaz amely összeget a felperes jogdíjközleménye tartalmaz. Rámutatott, a perben a felperes az adatszolgáltatási lap becsatolásával bizonyította az alperes részéről megvalósuló, szerzői jogdíjfizetési kötelezettséget megalapozó felhasználást, amely mindaddig vélelmezhető, amíg nem kerül sor az alperes részéről a már megkezdett felhasználás megváltoztatásának, vagy a zeneszolgáltatás megszűnésének felperes felé történő bejelentésére. Kiemelte, az alperes elismerte, hogy a panzió szobáiban televíziókészülék található, ezen kívül az étteremben számítógép, laptop, hangszóró és projektor is működik, amelyek zeneszolgáltatásra alkalmas készülékek, ugyanakkor az alperes nem bizonyította, hogy a panzióban zeneszolgáltatás nem történik, illetve hogy annak esetleges megszűnését, vagy megváltozását a felperesnek bejelentette volna. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést annak megváltoztatása, a felperes keresetének elutasítása iránt. Fellebbezési érvelése szerint a tv-készülék 2014-ben nem tekinthető olyan technikai eszköznek, amelyen jellemzően zeneszolgáltatás történik. Állította, hogy a perbeli panzióban nincs zenecsatornákra vonatkozó előfizetés, így a szobákban elhelyezett tv-készülékeken elsődlegesen filmeket, sportműsorokat lehet megtekinteni. Nem vitatta, hogy a televízió alkalmas zenei műsorok sugárzására is, véleménye szerint azonban a panzió szobáiban elhelyezett tvkészülékeken való sugárzás nem tekinthető nyilvános előadásnak. Továbbra is sérelmezte az elsőfokú bíróság által hivatkozott eseti döntések jelen perben való felhasználását, miután azok a 22 évvel ezelőtti gyakorlat alapján kerültek kialakításra, így mára már a technikai fejlődés folytán meghaladottá váltak. Kiemelte, a kiállított adatszolgáltatási lapot aláíró alkalmazottja nem volt jogosult a cég nevében jognyilatkozat tételére, így az adatszolgáltatási lapot sem írhatta volna alá. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Hangsúlyozta, a

1. március 17-én végzett ellenőrzést követően az alperestől nem érkezett olyan tartalmú bejelentés, miszerint az üzletben zeneszolgáltatást nem végez, a jogdíjfizetési kötelezettségét a jelen per megindításáig nem is vitatta, annak Pf.II.20.279/2014/
2. szám -3- huzamos ideig eleget tett. Érvelése szerint közömbös az a fellebbezési hivatkozás, miszerint a tv-készülékeken elsődlegesen filmeket, híradásokat, illetve sportműsorokat tekintenek meg a nézők. Az elsőfokú eljárásban is hivatkozott BH
4. számú eseti döntésből következően köztudomású, ezért bizonyítást nem igénylő ténynek tekintendő, hogy a tv-készüléken zeneszolgáltatás is történik. Az ezen alapuló bírói gyakorlat az elmúlt évtizedekben is töretlen volt, így önmagában az a körülmény, hogy az idézett eseti döntés 22 évvel ezelőtt született, annak alkalmazhatóságát nem kérdőjelezi meg. Tény ugyanakkor, hogy a vendéglátó üzlet üzemeltetője által bármely technikai eszközzel végzett zeneszolgáltatás jogdíjköteles. A zene lejátszására alkalmas eszköz minőségének nincs köze ahhoz, hogy a felhasználás engedélyköteles, illetve díjköteles. Kifejtette, tévesen hivatkozik az alperes a vendégek tulajdonában levő eszközökön végzett zeneszolgáltatásra, ez ugyanis a magánhasználat körébe tartozik, arra az Szjt. szabályai nem terjednek ki. A kereskedelmi üzlet üzemeltetője által végzett zeneszolgáltatás azonban nem tekinthető szabad felhasználásnak. Fenntartotta álláspontját, miszerint a panzió szobája a nyilvánosság számára hozzáférhető hely, miután oda bárki beléphet, aki díjfizetés ellenében azt igénybe veszi. A szállodai szobák magánjellege nem zárja ki, hogy az azokban üzemeltetett televíziókészülékek útján való közvetítés nyilvános közvetítésnek minősüljön, az az Szjt.
5. §-ában foglaltak hatálya alá nem vonható. Tévesnek minősítette az alperes álláspontját a tekintetben is, hogy a cég alkalmazottja nem volt jogosult a képviseletre, így az adatszolgáltatási lap aláírására. Utalt arra, hogy a BH
7. számú esti döntésen alapuló bírói gyakorlat egységes abban, hogy a vendéglátó üzletben munkát végző alkalmazott a Ptk.
8. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján jogosult az ellenőrzések során használt adatszolgáltatási lap és felhasználási engedély aláírására. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság által helyesen hivatkozott, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. (Szjt.) 16. §

(4)bekezdése szerint a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg. A felhasználó az irodalmi és zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok kezelését végző szervezettel köthet szerződést a már nyilvánosságra hozott zenemű és irodalmi mű nyilvános előadásának engedélyezésére (Szjt. 25. §

(1)bekezdés). A szerződéskötés és előzetes díjfizetés nélküli nyilvános előadás jogsértő, a felhasználó ugyanis ilyen esetben nem rendelkezik az Szjt. 16. §

(1)bekezdésében írt engedéllyel, amit a közös jogkezelő szervezet adhat meg részére. Az a perbeli esetben nem volt vitás, hogy az alperes az általa üzemeltetett panzió szobáiban televíziókészülékeket helyezett el, amelyeken keresztül műsorszolgáltatás történt, az a védekezése pedig nem fogadható el, hogy a televíziókészülék nem minősül zeneszolgáltatásra alkalmas eszköznek. Az, hogy a televízió alkalmas a zenei műsorok közvetítésére, azaz azon keresztül zeneszolgáltatás történhet, -4nyilvánvaló tény, ezt a BH

2. számú eseti döntés köztudomású, ezáltal bizonyítást nem igénylő ténynek minősítette. Nem változtat ezen az az alperes által hivatkozott körülmény sem, hogy a technika fejlődése folytán nyilvánvalóan számos más, mind technikailag, mind műszakilag fejlettebb eszköz segítségével is lehetséges a zenehallgatás. Lényeges emellett, hogy önmagában már a televíziókészülékek elhelyezésével vélelmezhető azok használata, így az alperes csak annak bizonyításával szabadulhatott volna a jogdíjfizetési kötelezettsége alól, hogy a szobákban elhelyezett tvkészülékeket nem használta, azok üzemképtelenség avagy egyéb ok folytán zeneszolgáltatásra alkalmatlanok voltak. Ezt azonban a perben az alperes maga sem állította. Az alperes a fellebbezésében a továbbiakban arra hivatkozott, hogy a panzió szobái nem tekinthetők bárki számára hozzáférhető nyilvános helynek, ezért az ott elhelyezett készülékek használatával nyújtott zeneszolgáltatás nem minősül nyilvános előadásnak. A panzió szobái nyilvános jellegének alátámasztására a felperes fellebbezési ellenkérelmében több olyan európai uniós döntésre hivatkozott, amelyek alátámasztják a felperes erre vonatkozó álláspontját, ugyanakkor a perbeli esetben nem annak van döntő jelentősége, hogy a panzió szobái a nyilvánosság számára hozzáférhetőnek tekinthetők-e, avagy szűken értelmezve az itt történő zeneszolgáltatás nem minősül nyilvános előadásnak. A szerzői jogdíjfizetési kötelezettséget illetően ugyanis az Szjt.
3. §

(1)és

(4)bekezdéséből következően a fő elhatároló szempont az, hogy a felhasználás az Szjt. 3441 §-aiban szabályozott szabad felhasználás körébe tartozik-e, avagy nem. Az alperes védekezése szerint a panzió szobáiban elhelyezett tv-készülékeken sugárzott zeneművek magánhasználatra szolgáló előadások, s e címen tartoznak a szabad felhasználás körébe. Az Szjt. 38. §

(1)bekezdés f) pontjában foglaltak szerint, ha az előadás jövedelemszerzés, vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, a művek előadhatók magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejöveteleken, vagyis a szabad felhasználás ismérve e tekintetben a jövedelemszerzés kizártsága, valamint a magánhasználat ténye. E feltételek konjunktívak, azaz bármelyikük hiányában nem lehet szó szabad felhasználásról. A perbeli esetben az első feltétel nem valósul meg, miután az alperes célja a tv-készülékek elhelyezésével nyilvánvalóan a panzió látogatottságának s ezáltal saját bevételeinek fokozása, hiszen vitathatatlanul magasabb díjat érvényesíthet olyan szobák kiadása esetén, amelyekben tvkészülékek is elhelyezésre kerülnek. Alaptalanul hivatkozik az alperes fellebbezésében arra is, hogy az ellenőrzés során kiállított adatlapot aláíró alperesi alkalmazott nem volt jogosult a cég képviseletére. E körülménynek a per elbírálása szempontjából abban az esetben lenne jelentősége, ha az alperes vitatta volna, hogy a panzió szobáiban televíziókészülékek kerültek elhelyezésre. Ennek tényét azonban maga is elismerte, azok üzemeltetése hiányára, avagy üzemképtelen voltára sem hivatkozott., Pf.II.20.279/2014/3. szám -5- A fentebb kifejtettekre tekintettel megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a jogszabályi rendelkezéseknek megfelel, ezért azt az ítélőtábla a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján köteles a felperes fellebbezési eljárási költségeinek viselésére, amelynek összegét az ítélőtábla a felperes jogi képviseletével kapcsolatos - a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(5)bekezdése alapján megállapított - ügyvédi munkadíj és a jogi képviselő tárgyaláson való megjelenésével kapcsolatban felmerült utazási költség figyelembevételével határozta meg. Szeged,

1. október
2. Dr. Szeghő Katalin sk.Bereczkyné dr. Lengyel Nóra sk. Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. a tanács elnöke előadó bíró táblabíró