Bf.180/2014/18 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés] mondta ki. Ezért 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtön fokozatban rendelte végrehajtani. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsátható. A szabadságvesztésbe az előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. Rendelkezett a bűnjelekről és 557.764.- forint bűnügyi költség viselésére kötelezte a vádlottat. A törvényszék ítélete ellen a vádlott és a védő a büntetés súlyossága miatt, enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Bf.648/2013/

1. számú átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A vádlott a fellebbezési eljárás során jogos védelemre hivatkozott a fellebbezése indokolásában, ehhez képest tartalma szerint már felmentését kérte. A védő a fellebbezési nyilvános ülésen az enyhítésért bejelentett fellebbezését tartotta fenn azzal, hogy álláspontja szerint védence menthető felindulásban cselekedett. Kifejezetten nem indítványozta, hogy a másodfokú bíróság védence terhére másként erős felindulásban elkövetett emberölésként - minősítse az elbírált bűncselekményt. A fellebbezéseket az ítélőtábla nem találta alaposaknak. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást túlnyomórészt alaposnak ítélte, az csak kismértékben megalapozatlan [Be.
2. §

(2)bekezdés b) pont

1. fordulata]. A részleges megalapozatlanságot a másodfokú bíróság akként orvosolta, hogy a Be.
2. §

(1)bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel a vádlott fellebbezési nyilvános ülésen tett, és bizonyításnak nem minősülő nyilatkozatára azt a következők szerint kiegészítette: A vádlottat szabadlábra kerülése óta fia és annak családja tartja el, a büntetésvégrehajtási intézetben pedig szívinfarktuson esett át. Egyebekben az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, amely a most eszközölt kiegészítésekkel vált maradéktalanul irányadóvá a felülbírálat számára. Az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges és lehetséges körben kellőképpen lefolytatta, megfelelően logikus, iratszerű, az élettapasztalat elvárásaival is összhangban lévő indokolást adott arra, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el, melyeket miért nem. Bizonyíték-mérlegelő tevékenysége részletes és kellően elmélyült volt, példamutató részletességgel a jogos védelem kérdéskörére is kiterjedt. Helytálló indokokkal adott számot arról, hogy miért nem fogadta el a vádlottnak a sértett részéről - szerinte - megnyilvánult, személye ellen intézett vagy azzal közvetlenül fenyegető jogtalan támadásra vonatkozó előadását. Az e körben kifejtett indokai helytállóak és megfelelnek az iratok tartalmának is. A bizonyítékok mérlegelése körében az elsőfokú bíróság nem vétett perrendi hibát sem. A vádlott javára a jogos védelem (Btk.

1. §) megállapítását, ehhez képest a büntethetőséget kizáró okból felmentését célzó vádlotti fellebbezés nem mást, mint a bizonyítékok mérlegelését támadja. Azt sérelmezi, hogy nem fogadta el az elsőfokú bíróság a jogos védelem megalapozása érdekében tett vádlotti vallomást, hanem a tényállást az azzal ellentétes bizonyítékokra alapította. A bizonyítékok mérlegelése az elsőfokú bíróság feladata. A törvényen alapuló, irányadó ítélkezési gyakorlat szerint, megalapozott első fokú tényállás esetén, nincs törvényes lehetőség a bizonyítékok eltérő értékelésére a felülbírálat során. Ebből következik, hogy a jogos védelem megállapítását és ahhoz képest a felmentést célzó vádlotti fellebbezés nem vezethetett sikerre. Az ítélőtábla ugyanígy ítélte meg a védőnek a vádlott menthető felindulására vonatkozó előadását és érvelését is. Azt ugyan a védelem kifejezetten nem indítványozta, hogy az emberölés bűncselekményének privilegizált esetét, az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettét (Btk.
2. §) állapítsa meg a vádlott javára a másodfokú bíróság, de hivatalból vizsgálta az ítélőtábla annak lehetőségét. E vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy a vádlott az irányadó, ezért alapul vett tényállás adatai alapján az elkövetéskor nem volt olyan méltányolható okból származó erős felindulásban, ami e bűncselekmény megállapíthatóságát megalapozta volna. A védelem által hivatkozott elmeorvos-szakértői vélemény kétségkívül tartalmazott a vádlottra mentőnek látszó megállapítást, ún. „felgyülemlett indulatkitörést, amely robbanásszerűen mutatkozhatott meg a külvilágban", ugyanakkor az elmeorvosszakértő azt is rögzítette, hogy a vádlott egyébként is mértéktelen alkoholizálása és aktuális ittassága is kétség kívül tetten érhető volt az ölési cselekmény kifejtésekor. A másodfokú bíróság tehát ebben a tekintetben is mindenben megalapozottnak ítélte az első fokú ítélet tényállását. Az elsőfokú bíróság a tényállásból tehát helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a bűncselekményt törvényesen is minősítette. A bűnösségi körülményeket a másodfokú bíróság helyesbítette; a vádlott nehéz anyagi körülményeire utalást mellőzte, mert a Kúria
3. számú Büntető Kollégiumi véleményének
4. pontja annak megállapítására nem ad alapot, és ugyanezen kollégiumi vélemény
5. pontjára figyelemmel a büntetés-elviselési képességre vonatkozó megállapítást most tekinti megalapozottnak, figyelemmel a tényállás kiegészítésére, arra, hogy a büntetés-végrehajtás körülményei között a vádlott egy ízben szívinfarktuson esett át. További enyhítőként értékelte a másodfokú bíróság az eshetőleges szándékot (Btk.
6. §
7. fordulat). A helyesbített, illetve kiegészített bűnösségi körülményeket alapul véve a törvényszék nem tévedett, mikor úgy ítélte, hogy az első-bűntényes, indulati cselekményt megvalósító vádlott esetében a középmértékkel egyező tartamú szabadságvesztés kiszabása indokolt. A másodfokú bíróság a szabadságvesztés mértékét arányosnak ítélte, annak enyhítésére nem látott lehetőséget. A közügyektől eltiltás is indokolt és mértéke kellően igazodik a cselekmény és a vádlott társadalomra veszélyességéhez. Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései zömmel törvényesek, kivéve azt, hogy az előzetes letartóztatás beszámításakor nem jelölte meg a beszámítandó intervallumot dátumszerűen, amit a másodfokú bíróság pótolt. Ennek során figyelemmel volt annak záró időpontjára, miután a Kúria a vádlott előzetes letartóztatását
8. szeptember
9. napján megszüntette, ezért a vádlott szabadlábra került. Ami a bűnjelekre vonatkozó rendelkezésre felhívott törvényhelyeket illeti, a másodfokú bíróság a Be.
10. §

(1),

(2),

(5)és

(8)bekezdését hívta fel, a

(9)bekezdésre utalást mellőzte, mert annak nem volt alapja. A bűnügyi költség kiszámításakor az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy összesen három bűnügyi költségjegyzék szerepelt az ügyben, ezért a másodfokú bíróság helyes számítással megállapította a vádlottat terhelő bűnügyi költség összegét. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezéseket alaptalanoknak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság a Be. 381. §-a és 338. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a vádlottat a másodfokú eljárás során kirendelt védője tevékenységével felmerült bűnügyi költség viselésére. Az elsőfokú bíróság tévedett abban, hogy a vádlott fogvatartásának helyét feltüntette az ítélet rendelkező részének személyi részében. A fogvatartás helye nem a Be. 117. §

(1)bekezdésében írt olyan, a Be. 258. §

(2)bekezdés b) pontja szerinti személyes adat, amelynek feltüntetése indokolt, az nem tartozik a személyi adatai közé, ezért a másodfokú bíróság annak feltüntetését mellőzte. A végzés ellen a fellebbezés lehetőségét a Be.

1. § megfelelő értelmezése zárja ki. Szeged,
2. november
3. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke Dr. Katona Tibor s. k. a tanács tagja, előadó Dr. Nikula Valéria s. k. a tanács tagja A Budapest Környéki Törvényszék 18.B.58/2013/
4. számú ítélete a jelen végzés folytán, a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajtható. Szeged,
5. november
6. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke