Pf.20097/2014/4 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján semmis, a teljesített vételárat a 234.§

(1)és

(2)bekezdésére és 237.§

(1)bekezdésére figyelemmel az I. rendű alperesnek vissza kell fizetnie. Másodlagosan a Ptk.361.§

(1)bekezdésben írt jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozva kérte a 150.000 euró és járulékai megfizetését. Az elsőfokú bíróság a D gazdasági társasággal kapcsolatos megállapodás létrejöttét - amit kizárólag a felperes élettársa erősített meg - nem látta bizonyítottnak. Ebben a körben is jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes teljesítésként hivatkozott szerződési magatartása nem volt összhangban saját állított szerződési akaratával sem: üzletrész vételét állította, a deviza-átutalási megbízásokon jogcímként mégis ingatlan vételárat tüntetett fel. A másodlagos jogcímre figyelemmel vizsgálta, hogy az adott összeg valóban a felperesé volt-e vagy azt csak kezelte. A hivatkozott és nem elégséges bizonyítékokat (a deviza-átutalásokat több évvel megelőző ingatlan értékesítéseket, a más által felvett hitelt, jóval korábban keletkezett külföldi jövedelmet) egybevetve a bíróság arra következtetett, hogy a felperes nem tudta igazolni, hogy az utalások időpontjában ő és házastársa 250.000 euróval rendelkezett. A másik oldalról vizsgálva viszont a pénz eredetét megállapíthatónak találta az elsőfokú bíróság, mégpedig anélkül, hogy a N.A nyilatkozatát tartalmazó, I. rendű alperes által csatolt okiratot bizonyítékként értékelte volna. N.M.N és H.N tanúvallomása azt az I. rendű alperesi védekezést támasztotta alá, miszerint M.Shoz - és tőle a felpereshez - a testvérei által bonyolított ügyletből származó pénz került. N.M.N és H.N vallomása, valamint az I. rendű alperes előadása között a pénzátadás körülményeivel kapcsolatban voltak ellentmondások, azonban az eltelt hét évre figyelemmel az elsőfokú bíróság ezeket a tanúvallomások hitelességét megerősítő tényként fogadta el, különös tekintettel arra, hogy a felperes maga is vételárat jelölt meg az átutalás jogcímeként. A 100.000 eurónak megfelelő, M.S javára történt utalás kapcsán kitért arra, hogy az nem a perben álló felek között történt, így nincs a perben értékelhető következménye. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte, hogy az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság akként változtassa meg, hogy egyetemlegesen kötelezze az alpereseket 150.000 euró tőke és ennek

1. június
2. napjától járó 1 % EURIBOR kamata megfizetésére. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság részben megalapozatlan tényállást állapított meg és abból téves következtetéseket levonva, téves álláspontra helyezkedett. Előadta, hogy rajta kívül csak a férje és az I. rendű alperes voltak jelen a szóbeli megállapodás megkötésekor, így annak létrejöttét további tanú igazolni nem tudja. Rámutatott, hogy az I. rendű alperes elismerte, miszerint a kérdéses időben a felperes és házastársa meghívására Mon tartózkodott. Kérdésként vetette fel, hogy miért hívták volna meg az I. rendű alperest Mra, ha nem az üzletről akartak volna beszélni, különösen, hogy az I. rendű alperes és M.S korábban évekig haragban voltak. Felvetette azt a kérdést is, hogy ügyletkötés hiányában miért segítette volna ki az I. rendű alperes M.St anyagilag annak ellenére, hogy állítása szerint M.Snak nagyobb összegű tartozása volt. Nem adott magyarázatot az I. rendű alperes arra, hogy számos cégirat hogyan került
3. évben M.Shoz; az ennek indokaként felhozott állítást, miszerint az iratokat és egy laptopot M.S ellopott tőle, nem bizonyította, a feljelentése alapján indult büntetőeljárást megszüntették. Kifogásolta a felperes, hogy a törvényszék a terhére rótta azt a körülményt, hogy nem üzletrész, hanem ingatlan vételárat írt magyarul és olaszul is az utalások megjegyzés rovatába. Ezzel kapcsolatban fenntartotta, nem volt tisztában a különbséggel, hogy olaszul mi a kettő közötti különbség. Az első alkalmat követően automatikusan ugyanazt írta be. A D SRL-nek érvényes bérleti szerződése volt arra az ingatlanra, ahol ténylegesen működött, jogban járatlan lévén az utalási jogcímmel kapcsolatban úgy gondolta, hogy az a lényegen nem változtat. Oban a D SRL könyvelési anyagát M.S nem a könyvelő, hanem az I. rendű alperes jelenlétében tekintette meg egy külön helyiségben. A könyvelési anyag nem tartalmazta az aktuális tulajdonosokat. Az alperesek nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a pénz az ő oldalukról ingatlan eladásából származik. E körben hiteltelennek értékelte a felperes, hogy valótlan tartalmú okiratot készítve nem a tényleges vételárat tüntették fel az ingatlan adásvételi szerződésében. Rámutatott, hogy N.A a vételárral sajátjaként nem rendelkezhetett, kifogásolta, hogy M.Kt nem hallgatták meg. Indokolatlannak találta, hogy miért volt szükség M.S bevonására, amikor N.Anak az eladótól minden cselekményre kiterjedő teljes körű meghatalmazása volt. Logikátlannak és értelmetlennek minősítette azt az alperesi védekezést, hogy adóelkerülés miatt kellett M.Snak adni a pénzt. Ha az I. rendű alperes az át nem utalt rész tekintetében valóban maga kártalanította az apósát, akkor miért nem lépett fel igényével M.Sral szemben; életszerűtlen, hogy valaki több százezer euró követelésből semmiféle igényt nem érvényesít. Hangsúlyozta a tanúvallomásokban fellelhető, a pénzátadás körülményeivel kapcsolatos ellentmondásokat. H.N tanúvallomásából kiemelte, hogy nem volt tanúja a pénzátadásnak, N.M.Nnal és az I. rendű alperessel sem találkozott, csak annyit tudott, hogy pénzt vett át M.S valakitől. Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A II. rendű alperes a másodfokú tárgyalásig fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján a tényállást körültekintő mérlegeléssel helyesen állapította meg és abból helytállóan következtetett a felperesi kereset megalapozatlanságára. A felperes fellebbezésében alaptalanul kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítatlanságot kizárólag a felperes terhére látta fennállónak, ugyanakkor az I. rendű alperes által szolgáltatott bizonyítékokban rejlő ellentmondásokat az alperesi oldal terhére nem értékelte. A perben abból kellett kiindulni, hogy a Pp. 164.§

(1)bekezdése alapján az alperesi tagadással szemben az igényével fellépő felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az általa hivatkozott megállapodás alapján teljesített az alperesek számára, illetve a másodlagos jogcímre figyelemmel a felperesnek kellett bizonyítania, hogy a saját (rendelkezésére álló) pénzét utalta át az I. rendű alperes részére. A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bírósággal abban a kérdésben, hogy a felperes az állításait nem bizonyította. Nem vitathatóan az I. rendű alperes védekezésében is voltak megkérdőjelezhető állítások, ugyanakkor azonban a felperesi hivatkozások, illetve M.S tanúvallomásában foglaltak ugyancsak bővelkedtek az ellentmondásokban. A per során a felperes maga sem vitatta, hogy az alperesek a perbeli gazdasági társaság üzletrészét a korábbiakban már átruházták (ez volt az elsődleges kereset ténybeli alapja); mely esetben valószínűtlen, hogy a M.S által elmondottak szerint a könyvelő a már korábban átruházott gazdasági társaság könyvelési iratait illetéktelen személynek megmutatta volna, különösen, ahogy azt a felperes fellebbezésében hivatkozta, felügyelet biztosítása nélkül. Nincs arra sem magyarázat a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy M.K miért M.S számlájára utalta vissza a 100.000 eurónak megfelelő j jen összeget és miért nem a felperes számára, illetőleg, hogy miért hajlandó ennek ellenére a felperes ezt az összeget beszámítani. Különösen nem tudott elfogadható magyarázatot adni a felperes arra, hogy miért szerepeltette az egyes pénzösszegek átutalásakor a közlemény rovatban jogcímként ingatlan vételárát, amikor saját előadása szerint is az üzletrész vételárának megfizetését Oban utóbb igazolnia kellett volna. A közlemény rovat ilyen módon történő kitöltését a nyelvtudás hiánya sem igazolhatja, figyelemmel arra, hogy mind olaszul, mind magyarul ugyanazt tüntette fel a felperes, illetve különösen életszerűtlen, hogy egyszeri tévedést követően a továbbiakban a tévedés felismerése ellenére is ugyanazt tüntesse fel második, harmadik és negyedik alkalommal is a felperes. A közlésben a jogban való járatlansága és az a körülmény sem befolyásolhatta, hogy a céggel ingatlanra vonatkozó bérleti jogot is szerzett volna: a bérlet és az adásvétel közötti különbségnek még a jogban járatlan laikus számára is nyilvánvalónak kell lennie. A fellebbezésben megfogalmazott felvetések egy része teljesen súlytalan. Így azok a körülmények, hogy a felperes és házastársa meghívták az I. rendű alperest Mra, illetőleg az I. rendű alperes M.St anyagilag a korábbi rossz viszony ellenére kisegítette, semmilyen módon nem alkalmasak egyik fél állításainak alátámasztására sem. Az, hogy M.S az I. rendű alperesi cég iratainak birtokába került, önmagában szintén nem alkalmas a megállapodás létrejöttének bizonyítására. Az o...i pénzátadás egyes körülményeire vonatkozó, ellentmondásos tanúvallomás-részletek az elsőfokú bíróság helyes mérlegelése szerint a tanúvallomások hitelt érdemlőségét nem döntik meg, különösen, miután azok összességükben a felperes által az átutalások közleményeként közölt jogcímmel egybecsengenek. Így tehát a rendelkezésre álló bizonyítékok magasabb fokon valószínűsítik az alperesi hivatkozások tényszerűségét, minek következtében a felperes követelésének fennállását sem az elsődleges, sem a másodlagos jogcím tekintetében kétséget kizáró módon bizonyítani nem tudta. Ezért az elsőfokú bíróság helyes felismerése szerint a keresetet el kellett utasítani. A fentiekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira figyelemmel a Pp.253.§

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A sikertelenül fellebbező felperes a Pp.78.§

(1)bekezdésének megfelelő alkalmazásával köteles megfizetni az I. rendű alperes jogi képviseletével felmerült, a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§

(2)bekezdés b) pontja és

(3)bekezdése, 4/A.§-a alapján megállapított, a 3.§

(6)bekezdése alapján az ügyvédi munkával arányban mérsékelt ügyvédi munkadíjat, valamint az Itv.74.§

(3)bekezdése folytán alkalmazandó Kmr.13.§

(2)bekezdése alapján a feljegyzett fellebbezési illetéket. P é c s ,

1. november
2. dr. Döme Attila s.k. a tanács elnöke, Gáspárné dr. Baranyabán Judit s.k. előadó bíró, dr. Vogyicska Petra s.k. bíró