A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Szegeden,
- november
- napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő V É G Z É S T: Az emberölés bűntettének kísérlete miatt a vádlott ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék
- március
- napján kihirdetett 22.B.2035/2013/
- számú ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A kiszabott szabadságvesztés tartamába a
- április
- napjától
- március
- napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt tekinti beszámítottnak. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalánál található bűnjelek nyilvántartási száma: Bj.1908/
- Az elsőfokú eljárásban felmerült és az állam által viselendő bűnügyi költség összege helyesen: 771.602.-(hétszázhetvenegyezer-hatszázkettő) Ft. A vádlott által a
- március
- napjától
- november
- napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárás során felmerült összesen 349.953.(háromszáznegyvenkilencezer-kilencszázötvenhárom) Ft bűnügyi költségből 32.000.-(harminckétezer) Ft megfizetésére az államnak, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalának felhívása szerint. Megállapítja, hogy a fennmaradó 317.953.-(háromszáztizenhétezerkilencszázötvenhárom) Ft bűnügyi költséget az állam viseli. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. I N D O K O L Á S: Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében [Btk.
- §
(1)bekezdés], és ezért őt 6 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról, elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság 17.B.VIII.36.201/2009/
- számú ítéletével a vádlottal szemben kiszabott 6 hónapi börtönbüntetés végrehajtását, továbbá rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről, valamint az irat mellékleteként történő kezeléséről. Kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség viselésére, míg a bűnügyi költség egy részéről megállapította, hogy azt az állam viseli. A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a cselekmény téves minősítése miatt, enyhítés érdekében. A fellebbviteli főügyészség a bejelentett fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Indítványozta, hogy az ítélőtábla egészítse ki az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését követően a sértettet magára hagyta és az italozást tovább folytatta, amíg a rendőrök érte nem mentek. Észrevételezte, hogy a törvényszék nem indokolta ítéletében a büntetési tétel középmértékétől való eltérést, indítványozta a bűnösségi körülmények kiegészítését és pontosítását, összességében a súlyosítási tilalomra is figyelemmel az ítélet helybenhagyására tett indítványt. A védő a fellebbezési nyilvános ülésen a bejelentett fellebbezését fenntartotta, és kifejtette, hogy álláspontja szerint nincs olyan adat, amely azt támasztja alá, hogy a helyszínen a vádlott olyan kijelentést tett, amelyből ölésre irányuló szándék lenne megállapítható, mint ahogyan a sértetthez való viszonyából sem lehet ilyen következtetést levonni. Hivatkozott továbbá arra, hogy nem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani azt, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor tudatában volt, hogy a szúrásától a sértett akár el is halálozhat. Mindezekre figyelemmel indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a Btk.
- §
(1)bekezdés és
(8)bekezdés
- fordulata szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítse a vádlott által elkövetett bűncselekményt, és a megváltozott minősítésre figyelemmel a kiszabott büntetést jelentősen enyhítse. A vádlott az eljárás során kihallgatott 1., 2.,
- sz. tanúk, valamint az eljárás során ki nem hallgatott, általa csak keresztnéven ismert (
- sz. név) és (
- sz. név) nevű személyek kihallgatását indítványozta arra vonatkozóan, hogy a cselekmény elkövetése után ő is szeretett volna a sértettnek segíteni, azonban a helyszínen jelenlévő személyek elküldték. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban a Be.
- §
(1)bekezdése szerint eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt felülbírálta, és ennek során megállapította, hogy a törvényszék az eljárását lényeges eljárási szabálysértés nélkül folytatta le. Az elsőfokú bíróság a tényállás felderítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, a vád tárgyát képező releváns tényekre a bizonyítást a szükséges körben és mélységben felvette. A beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességében is mérlegelési körébe vonta. Ennek során megfelelő indokát adta annak, hogy a vádlott - az eljárás során többször módosított - vallomását miért vetette el, és a tényállását mely bizonyítékokra alapozta. Az általa megállapított tényállás összhangban állt a beszerzett és az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékokkal. A másodfokú bíróság a törvényszék által megállapított tényállást az iratok egybehangzó adatai alapján a Be. 352. §
(1)bekezdés a) pontjára figyelemmel az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette: Az 1) pont alatt hivatkozott elítéléssel kapcsolatos próbaidő
- december
- napjáig tartott. A 2) pontban hivatkozott ítélettel a vádlottal szemben 450 napi tétel, összesen 112.500.-Ft pénzbüntetés került kiszabásra. A 3) pontban hivatkozott ítélet száma helyesen 6.B.XI.255/2013/
- A vádlott
- április
- napján (Település megjelölése)-en találkozott a sértettel és (
- sz. név)-vel. A fenti kiegészítésekkel és helyesbítéssel a másodfokú bíróság a törvényszék által megállapított tényállást a felülbírálat alapjául elfogadta. Annak további kiegészítését nem tartotta szükségesnek, figyelemmel arra, hogy a fellebbviteli főügyészség által hivatkozott azon körülmény, amely szerint a cselekmény elkövetése után a vádlott folytatta az italozást, az a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából nem bírt jelentőséggel. Tekintettel arra, hogy a törvényszék által megállapított tényállás megalapozott volt, további bizonyítás felvételének nem volt helye. A vádlott által előterjesztett bizonyítási indítvány keretében hivatkozott azon körülmény irreleváns, amely szerint a szúrás után ő is akart a sértettnek segíteni, de a helyszínről elküldték, hiszen önmagában a segítségnyújtásra irányuló szándék tevőleges eredményelhárításra irányuló magatartás kifejtése nélkül - amelyre maga a vádlott sem hivatkozott - még az enyhítő körülmények körében sem értékelhető, így erre, valamint arra figyelemmel, hogy az eljárás során kihallgatott tanúk egybehangzó nyilatkozatai szerint ilyen nem történt, ezért a bíróság a vádlott által előterjesztett bizonyítási indítványt elutasította. A megalapozott tényállásból okszerűen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, és helyesen állapította meg, hogy vonatkozásában a cselekmény elbírálásakor hatályos
- évi C. törvénnyel megállapított Büntető törvénykönyv (Btk.) kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz az elkövetéskor hatályban volt
- évi IV. törvénnyel megállapított büntető törvényhez (elkövetéskori Btk.) képest. Az ezzel kapcsolatos jogi indokolást kiegészítette az ítélőtábla azzal, hogy az elkövetéskori Btk. és a Btk. azonos büntetési tétel mellett eltérő szabályokat tartalmaz a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára vonatkozóan. Az elkövetéskori Btk.
- §
(2)bekezdése szerint feltételes szabadságra bocsátásnak csak akkor van helye, ha az elítélt börtönben végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét kitöltötte, míg a Btk. 38. §
(2)bekezdés a) pontja szerint, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap. Erre figyelemmel tehát az elkövetéskori Btk. 2. §-a és a Btk. 2. §
(1)és
(2)bekezdése alapján helyes volt az elbíráláskori törvény alkalmazása. A bűncselekmény elhatárolásával és minősítésével kapcsolatban a törvényszék okfejtése részben hiányos volt, részben pedig téves megállapításokat tartalmazott, ezért azt a másodfokú bíróság helyesbítette, illetőleg kiegészítette. Az emberölés bűntettének kísérlete és - az ettől eltérő jogi tárgyú - az életveszélyt okozó testi sértés bűntette elhatárolása során az elhatárolás alapja az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalma. Az, hogy az elkövető tudata átfogja-e a sértett halálának a lehetőségét, és azt kívánja vagy abba belenyugszik, vagy pedig a szándéka csupán testi sérülés előidézésére irányul. A tudattartalomra tárgyi és objektív tényezőkből lehet következtetni (Kúria 2/
- BJE. I/I.). Ezzel összefüggésben az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott a cselekményét az emberölés egyik tipikus eszközével, egy, az élet kioltására alkalmas késsel hajtotta végre. A vádlott kifejezetten nagy erővel, irányítottan, célzottan szúrta meg a sértettet olyan testtájékon - a hasi részen - ahol mindenki számára tudottan életfontosságú szervek találhatóak. Így a vádlott, bár kifejezetten nem kívánta a sértett halálát, de a halál bekövetkezésének a lehetőségével számolt, és abba belenyugodott. A sértett halálának elmaradása nem a vádlotton múlt, így a törvényszék helyesen minősítette a vádlott által elkövetett cselekményt emberölés bűntette kísérleteként. Ezen indokolásbeli helyesbítésre tekintettel az ítélőtábla mellőzte az ítélet
- oldalának
- bekezdésében írtakat, mint a két bűncselekmény elhatárolása körében kifejtett alapvetően téves okfejtést. A büntetés kiszabása során figyelembe vett körülmények vizsgálata körében az ítélőtábla további enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlott a magyar nyelvet nem beszéli, s ezért a fogvatartás számára fokozottabb terhet jelent, továbbá a cselekmény elkövetése óta eltelt hosszú időt, amelyet a vádlott előzetes letartóztatásban töltött, illetve a sértett kifejezett megbocsátását. Ugyanakkor mellőzte a beismerő vallomás enyhítő körülményként történő értékelését, hiszen a vádlott nem tett a bűnösség elismerésére is kiterjedő beismerő vallomást. Másrészt a cselekmény kísérleti szakban maradását csak kisebb súllyal vette enyhítő körülményként figyelembe, tekintettel arra, hogy a vádlott az emberöléshez szükséges cselekvőséget kifejtette, és a sértett életét csak a gyors és szakszerű beavatkozás mentette meg, a cselekmény ún. befejezett kísérlet. További súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott többszörösen büntetett előéletét, azt, hogy a cselekményét a vele szemben korábban kiszabott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt követte el, valamint azt, hogy vele szemben a cselekmény elkövetése idején más büntetőeljárás is folyamatban volt. Ugyanakkor mellőzte a súlyosító körülmények köréből a garázda elkövetést, tekintettel arra, hogy annak megállapítására nem volt alap. Az így kiegészített, helyesbített bűnösségi körülményekre is figyelemmel helyesen jutott a törvényszék arra a következtetésre, hogy a vádlottal szemben a büntetési célok kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabásával érhetők el, és helyesen állapította meg azt is, hogy a vádlottal szemben a büntetési tételkeret középmértékét el nem érő tartamú szabadságvesztés kiszabása is elegendő. Az ezzel kapcsolatos döntésének azonban nem adta indokát. Az elsőfokú bíróság a Btk.
- §-ával kapcsolatban nem hivatkozott a
(2)bekezdésre, ezért azt a másodfokú bíróság pótolta annak megjegyzése mellett, hogy a vádlott esetében a büntetési tétel középmértékétől - amely tíz év - eltérés mértéke eltúlzott, s ezért az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés inkább enyhe, mint súlyos. Tekintettel azonban a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányára, illetve az ebből fakadó súlyosítási tilalomra, az ítélőtábla ennek csupán a megállapítására szorítkozott. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a vádlottal szabadságvesztés enyhítését nem tartotta indokoltnak. szemben kiszabott A vádlott előéletére, illetőleg az általa elkövetett cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és jellegére tekintettel helyesen jutott a törvényszék arra az álláspontra, hogy a vádlott országban tartózkodása nem kívánatos, így helyes volt a Magyarország területéről való kiutasítás alkalmazása. Az elsőfokú bíróság azonban elmulasztotta ezzel kapcsolatban a Btk. 59. §-a vonatkozásában az
(1)bekezdésre, míg a 60. § vonatkozásában az
(1)és
(2)bekezdésre történő hivatkozást, ezért a másodfokú bíróság azt pótolta. Egyebekben a törvényszék helyesen rendelkezett a vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátásról azzal, hogy ezzel összefüggésben a Btk. 38. §
(2)bekezdés vonatkozásában elmulasztotta az a) pontra történő hivatkozást, ezért a másodfokú bíróság azt pótolta. A törvénynek megfelelő volt az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, valamint a bűnjelekről és bűnügyi költségről szóló rendelkezés is azzal, hogy a bűnjelekkel kapcsolatban elmulasztotta a Be. 155. §
(1)bekezdésére, míg az állam által viselendő bűnügyi költséggel kapcsolatban a Be. 339. §
(2)bekezdésére történő hivatkozást, ezért azt az ítélőtábla pótolta. A kifejtettekből következik, hogy a másodfokú bíróság az eltérő minősítés, valamint az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezéseket egyaránt alaptalannak ítélte, és az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. §
(1)bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy pontosította a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezést. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság az előzetes fogvatartás szabadságvesztésbe történő beszámításával összefüggésben elmulasztotta annak kezdő és végső időpontjának feltüntetését, ezért azt pótolta. Helyesbítette továbbá a számítási hiba folytán tévesen megállapított állam által viselendő bűnügyi költség összegét. Az ítélőtábla a Btk. 92. §
(1)és
(2)bekezdése alapján beszámította a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztésbe az elsőfokú ítélet kihirdetésétől előzetes fogvatartásban töltött időt. A fellebbezési eljárás során a vádlott kirendelt védőjének díjával összefüggésben felmerült bűnügyi költség viseléséről - figyelemmel arra is, hogy a védelmi fellebbezések eredménytelenek voltak - a másodfokú bíróság a Be. 338. §
(1)bekezdése alapján rendelkezett, míg a tolmácsolással és fordítással kapcsolatos bűnügyi költségek vonatkozásában a Be. 339. §
(2)bekezdése alapján állapította meg, hogy azokat az állam viseli. A végzés elleni fellebbezési jog kizárása a Be.
- §-án alapul. Szeged,
- november
- napján Dr. Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke Dr. Nagy Erzsébet s.k. a tanács tagja, előadó Dr. Halász Edina s.k. a tanács tagja A Fővárosi Ítélőtábla 11.Bf.163/2014/
- számú végzése és a Fővárosi Törvényszék 22.B.2038/2013/
- számú ítélete a jelen végzés folytán a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
- november
- napján Dr. Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke