Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.151/2014/
- szám A Pécsi Ítélőtábla a dr. K. K és dr. J. B meghatalmazott hozzátartozók (mindkettő címe) által képviselt dr. felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Kaposvári Törvényszék
- október
- napján kelt 19.P.20.928/2014/
- számú ítélete ellen az alperes által
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A felperes a N Városi Bíróság által kibocsátott,
- szeptember
- napján jogerőre emelkedett Pk.51.130/
- számú fizetési meghagyásban foglalt 83.052 forint bérleti díj és ennek
- január
- napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatai, valamint 5.100 forint eljárási költség megfizetése iránti kötelezettségének önként nem tett eleget, ezért vele szemben a N Városi Bíróság
- november
- napján Vh.1805/
- számon a végrehajtást elrendelte. A végrehajtást az alperes, mint a N Városi Bíróság illetékességi területén működő önálló bírósági végrehajtó 155.V.696/09 számon folytatta. Az alperes
- március
- napján az akkor mindösszesen 144.441 forint tartozás behajtása érdekében egyidejűleg számos végrehajtási cselekményt foganatosított, megkereste a Z... Egészségbiztosítási Pénztárat az adós munkahelye, a pénzintézeteket az adós bankszámlái felderítése érdekében, lefoglalta a felperes 1.800.000 forint becsértékű személygépkocsiját, valamint a b...i 00000/0/A/000 és a n...i 0000/00/A/0 helyrajzi számú ingatlanokat. A felperes a közalkalmazotti illetményéből történő behajtás lehetőségére hivatkozással a foglalásokat végrehajtási kifogás útján sérelmezte. A N Városi Bíróság 2004-1.Vh.1805/2009/
- számú, a Z... Bíróság 3.Pkf.20.773/2011/
- számú határozatával jogerőre emelkedett végzésében részben helyt adott a végrehajtási kifogásnak és megállapította, hogy az alperes a bírósági végrehajtásról szóló
- évi LIII. tv. (a továbbiakban: Vht.) 7.§
(1)és
(2)bekezdését megsértette, mivel a követelés munkabérből, illetőleg a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegből való, viszonylag rövidebb időn belüli behajthatatlansága, mint a vagyontárgyak lefoglalásának feltétele nem volt megállapítható. A felperes az indokolatlan lefoglalások miatt megfizetett a végrehajtási költség részeként
- március
- napján a végrehajtási jog ingatlannyilvántartásba történő bejegyzéséhez kapcsolódóan 13.200 forintot, a végrehajtási jog törléséért a N Körzeti Földhivatalnál
- március 21-én 6.600 forint, a B...i
- számú Kerületi Földhivatalnál
- március
- napján ugyancsak 6.600 forint igazgatási szolgáltatási díjat. Az elsőfokú bíróság a kártérítés iránti keresetet teljesítve a Vht. 236.§
(1)bekezdése folytán alkalmazandó 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339.§
(1)bekezdése és a 349.§
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 26.400 forintot, továbbá 13.200 forintnak
- március
- napjától, 6.600 forintnak
- március
- napjától, további 6.600 forintnak
- március
- napjától
- június
- napjáig járó, a Ptk.301.§
(1)bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamatát és 23.020 forint perköltséget. Kifejtette, hogy a foglalás a Vht. 7.§-ában foglalt fokozatosság és arányosság alapelvét sértette, mivel a pénzkövetelést elsősorban a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adós rendelkezése alatt álló összegből, illetőleg munkabérből kell behajtani és e §
(2)bekezdésében foglaltak alapján nem volt indokolt a vagyontárgyak lefoglalása. A jogerősen elbírált végrehajtási kifogásra tekintettel az alperes alaptalanul hivatkozik arra, hogy helye volt az ingatlanok végrehajtás alá vonásának. Károsulti közrehatás nem állapítható meg, mivel a jogsértő magatartás, a lefoglalás kizárólagosan az alperes cselekménye volt. Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes fellebbezett, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Fellebbezését azzal indokolta, hogy a végrehajtó főfeladata a Vht.5.§-a szerint nem elsősorban az adós, hanem a végrehajtást kérő érdekeinek a képviselete; a bírósági végrehajtás során a teljesítést állami kényszerrel el kell érni. A behajtandó követelés már 2009. január 1je óta esedékes volt, a behajtás további késedelmet nem szenvedhetett. Az adós ingatlanának lefoglalását a jogszabály lehetővé tette, az a Vht.138.§
(2)bekezdése alapján kötelezettségként is jelentkezett a számára. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság egyáltalán nem foglalkozott a vétkesség kérdésével, holott a bírói gyakorlat következetes abban, hogy vétkes magatartást a végrehajtó részéről is csak kirívóan súlyos jogszabálysértés valósít meg: a perbeli esetben erről nyilvánvalóan nincs szó. Azzal, hogy a már huzamosabb idő óta fennálló tartozás kifizetésének kikényszerítése érdekében elsőbbséget biztosított a végrehajtást kérő érdekeinek, illetve a végrehajtás fő céljának, nem valósíthatott meg kirívóan súlyos jogszabálysértést. Amint a teljesítés megtörtént, nyomban intézkedett a foglalás megszüntetése iránt, ennélfogva a felperest, mint adóst kár nem érte, csupán az a költsége merült fel, amit a végrehajtási eljárásban felmerült költségként viselnie kellett. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a fellebbezésben nem vitatott tényállást helyesen állapította meg, abból helytálló jogi következtetést vont le, így az elsőfokú bíróság érdemi döntésével a másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett. Nem vitathatóan a végrehajtás lényegi jellemzőjét a Vht. alperesi fellebbezésben is felhívott 5. §
(1)bekezdése határozza meg, mely szerint a bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénzfizetésre, illetőleg az egyéb magatartásra kötelezett (a továbbiakban: adós) teljesítse a kötelezettségét. Az állami kényszer az adós szemszögéből az adós jogainak korlátozását jelenti, ennek pedig jogállami viszonyok között szigorúan a törvény által megengedett keretek között kell maradnia, a felhatalmazáson túlterjeszkedő alkalmazása az önkény és a jogfosztottságát veszélyét hordozza. A Vht. 5.§
(1)bekezdésében is megjelenik a kényszer lehetőségének korlátozottsága azáltal, hogy az az elérni kívánt célhoz, a teljesítéshez rendelődik; annyiban megengedett, amennyiben az a teljesítés eléréséhez szükséges. Ezt az alapvetést bontja ki, teszi az általánosítás szintjén jól megfoghatóvá a Vht. 7.§-a a letiltás útján történő behajtás preferálásával. A fentiekből következően téves az az alperesi megközelítés, hogy az adós védelmét szolgáló, az állami kényszert mederbe terelő alapelvi szintű rendelkezések a hatékonyság oltárán könnyűszerrel feláldozhatóak, megsértésük csekély súlyú jogsértésnek minősül; ennek éppen az ellenkezőjére indokolt következtetni. Ennek nem mond ellent a Vht. 138.§-a, mivel az ott meghatározott intézkedési határidők nyilvánvalóan csak akkor relevánsak, ha az ingatlan lefoglalásának a behajthatóság érdekében egyébként helye van. Az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározta, hogy mely intézkedést milyen okból ró az alperes terhére, így az alperes alaptalanul kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a vétkesség kérdésével nem foglalkozott. Helytállóan hivatkozott a felperes fellebbezési ellenkérelmében arra, hogy a végrehajtói intézkedés helyénvalóságát illetően a behajtandó követelés eredeti esedékességének időpontja nem releváns, nem mentesítheti az alperest azon kötelezettsége alól, hogy a jogszabályok rendelkezései szerint járjon el. Mivel az ingatlanok lefoglalása a felperesnek felesleges költségeket okozott, a felperest az alperes jogsértő eljárásának következtében ért vagyoni hátrány kétségbe nem vonható. A fentiekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.253.§
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A sikertelen fellebbezés folytán az alperes a másodfokú eljárásban felmerült költségeit maga köteles viselni. Mivel a meghatalmazott hozzátartozója útján eljáró felperesnek a másodfokú eljárásban megtérítendő költsége nem merült fel, arról a másodfokú bíróságnak rendelkeznie nem kellett. Pécs, 2015. január 29. dr. Döme Attila s.k. a tanács elnöke, Gáspárné dr. Baranyabán Judit s.k. előadó bíró, dr. Vogyicska Petra s.k. bíró