Bf.151/2013/34 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(7)bekezdés a) pont], a 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (Btk.

1. §]) minősített cselekményét 6 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének - (Btk.
2. §) m i n ő s í t i . I. rendű vádlott bűnös további 4 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében (Btk.
3. §) . I. rendű vádlottat az ellene 5 rendbeli hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmenti. (Btk.
4. §) A vesztegetés bűntettének [Btk.
5. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés] vádja alóli felmentő rendelkezést mellőzi. II. rendű vádlottat az ellene 3 rendbeli hivatali visszaélés bűntette (Btk.

1. ) miatt emelt vád alól f e l m e n t i . III. rendű vádlottat az ellene 2 rendbeli hivatali visszaélés bűntette 225.§) miatt emelt vád alól f e l m e n t i . (Btk. III. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre f e l f ü g g e s z t i . 3 (három) év A közügyektől eltiltásra vonatkozó rendelkezést m e l l ő z i . IV. rendű vádlottnak a tényállás I/1., 3., 5., 6., 7., 8., 9., 11.,
2. pontjaiban írt cselekményeit 3 rendbeli bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének (Btk.
3. §), 9 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (Btk.
4. §) és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette kísérletének [Btk.
5. §

(1)bekezdés,

(7)bekezdés a) pont] minő síti. Az 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 318. §

(1)bekezdés,

(7)bekezdés a) pont] vádja alóli felmentő rendelkezést m e l l ő z i . A IV. rendű vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést 2 (kettő) év 6 (hat) hónapra súlyosítja. XVIII. rendű vádlottat az ellene 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének (Btk. 225. §) vádja alól felmenti. XX. rendű vádlott terhére megállapított bűncselekményeket bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének [Btk. 376. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés a) pont] és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének (Btk.

1. §) m i n ő s í t i . XXIII. rendű vádlott bűnös bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk.
2. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont]. Az ellene 2 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének (Btk.

1. §) vádja alól f e l m e n t i . XXIII. rendű vádlott vonatkozásában a büntetés halmazati megjelölését mellőzi, a vele szemben kiszabott börtönbüntetést 1 (egy) évre súlyosítja. XXV. rendű vádlottat az ellene 2 rendbeli hivatali visszaélés bűntettének (Btk.
2. §) vádja alól f e l m e n t i , a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezést m e l l ő zi. Az I. rendű és III. rendű vádlottal szemben kiszabott pénzmellékbüntetést meg nem fizetése esetén börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni. A XIX. rendű és XX. rendű vádlottal szemben kiszabott pénzmellékbüntetés meg nem fizetése esetén, amennyiben a XIX. és XX. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtása elrendelésre kerül börtönben, egyébként fogházban kell végrehajtani. Az I rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztésbe az I. rendű vádlott által
3. november 25-től
4. május 13-ig előzetes fogvatartásban,
5. május 14-től
6. június 16-ig házi őrizetben,
7. június 17-től
8. december 16-ig előzetes fogvatartásban,
9. december 17-től
10. február 24-ig házi őrizetben töltött időt, A II. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztésbe a II. rendű vádlott által
11. február 10-től
12. május
13. napjáig és
14. június 17-től
15. október
16. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt, A III. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztésbe a III. rendű vádlott által
17. december 8-től
18. szeptember
19. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt, A IV. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztésbe a IV. rendű vádlott által
20. december 2-től
21. június 3-ig előzetes fogvatartásban töltött időt s z á m í t ja be. Megállapítja, hogy II. rendű vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztést kitöltötte. A kiskorú (
22. sz. név) tulajdonában álló (irányítószám, Település, utca házszám) szám alatti ingatlanra elrendelt zár alá vételt f e l o l d j a . A II. rendű vádlott vonatkozásában az (pénzintézet megnevezése)-nél vezetett (számlaszám) számú lakossági folyószámlára és az (forgalmi rendszám) forgalmi rendszámú (típus) típusú személygépkocsira, a IV. rendű vádlott vonatkozásában a (Település, utca, házszám) szám alatti, (Település, belterület, helyrajzi szám) hrsz.-ú ingatlan 1/2 tulajdoni hányadára és a (forgalmi rendszám) forgalmi rendszámú (típus) típusú személygépkocsira, a XX. rendű vádlott vonatkozásában a (Település, utca, házszám) szám alatti ingatlan vonatkozásában, a XXIII. rendű vádlott tekintetében a (forgalmi rendszám) rendszámú (típus) típusú személygépkocsira elrendelt zár alá vétel feloldásával kapcsolatos rendelkezéseket mellőzi. A zár alá vétel alól fel nem oldott vagyontárgyakra vonatkozó zár alá vételt fel kell oldani, ha a magánfél a megítélt polgári jogi igény teljesítési határidejének lejáratától számított 30 (harminc) napon belül nem kér végrehajtást, illetve a polgári jogi igény érvényesítésének egyéb törvényes útra utasítása tekintetében a magánfél 60 (hatvan) napon belül nem igazolja, hogy igényét érvényesítette. A zár alá vétellel kapcsolatos rendelkezéssel érintett repülőgép típusa helyesen (típus helyesen). Az I. r. vádlott által fizetendő kártérítés összegét 236.392.500.(kettőszázharminchatmillió-háromszázkilencvenkettőezer-ötszáz) Ft-ra, az ebből XX. r. vádlottal egyetemlegesen fizetendő összeget pedig 3.802.500.-(hárommilliónyolcszázkettőezer-ötszáz) Ft-ra f e l e m e l i . A IV. r. vádlott köteles megfizetni az I. r. vádlottal egyetemlegesen az I. r. vádlott által fizetendő 236.392.500.-(kettőszázharminchatmillió-háromszázkilencvenkettőezerötszáz) Ft-ból 232.590.000.-(kettőszázharminckettőmillió-ötszázkilencvenezer) Ftot és annak a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát a (magánfél neve) magánfélnek az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül. A 232.590.000.-(kettőszázharminckettőmillió-ötszázkilencvenezer) Ft összegű kártérítés vonatkozásában a kamatfizetés kezdő időpontja
23. május
24. napja, a 3.802.500.-(hárommillió-nyolcszázkettőezer-ötszáz) Ft összegű kártérítés vonatkozásában pedig
25. augusztus
26. napja. A IV. r. vádlott köteles az I. r. vádlottal egyetemlegesen megfizetni az I. r. vádlottat terhelő 900.000.-(kilencszázezer) Ft eljárási illetéket az államnak. A XX. r. vádlottat I. r. vádlottal egyetemlegesen terhelő illeték összegét 228.150.(kettőszázhuszonnyolcezer-egyszázötven) Ft-ra felemeli . A II. r. vádlott által a magánfélnek kártérítés címén fizetendő összeget 34.063.193.(harmincnégymillió-hatvanháromezer-egyszázkilencvenhárom) Ft-ra, az ebből a XIX. r. vádlottal egyetemlegesen megfizetendő összeget 12.759.860.(tizenkettőmillió-hétszázötvenkilencezer-nyolcszázhatvan) Ft-ra f e l e m e l i . A III. r. és a XVIII. r. vádlottak kötelesek a II. r. vádlottal egyetemlegesen megfizetni a II. r. vádlott által fizetendő 34.063.193.-(harmincnégymillió-hatvanháromezeregyszázkilencvenhárom) Ft-ból 629.240.-(hatszázhuszonkilencezerkettőszáznegyven) Ft-ot és annak
27. november
28. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát a (magánfél neve) magánfélnek az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül. A XXIII. r. vádlott köteles megfizetni a II. r. vádlottal egyetemlegesen a II. r. vádlott által fizetendő 34.063.193.-(harmincnégymillió-hatvanháromezeregyszázkilencvenhárom) Ft-ból 6.348.873.-(hatmillió-háromszáznegyvennyolcezernyolcszázhetvenhárom) Ft-ot és ezen összeg
29. június
30. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát (magánfél neve) magánfélnek az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül. A II. r. vádlott által fizetendő 10.219.950.-(tízmillió-kettőszáztizenkilencezerkilencszázötven) Ft kártérítés után járó késedelmi kamat fizetésének kezdő időpontja
31. január
32. napja, a 4.105.270.-(négymillió-egyszázötezer-kettőszázhetven) Ft után járó kamatfizetés kezdő időpontja
33. február
34. napja. A II. rendű és a XIX. r. vádlottak által egyetemlegesen fizetendő 12.759.860.(tizenkettőmillió-hétszázötvenkilencezer-nyolcszázhatvan) Ft után a kamatfizetés kezdő időpontja
35. április
36. napja. A fentieket meghaladóan előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését tekinti egyéb törvényes útra utasítottnak. A polgári jogi igény elutasítására vonatkozó rendelkezést mellőzi. A II. r. vádlott és a XIX. r. vádlott által egyetemlegesen fizetendő illeték összegét 765.600.-(hétszázhatvanötezer-hatszáz) Ft-ra f e l e m e l i . A III. r. és a XVIII. r. vádlott köteles megfizetni II. r. vádlottal egyetemlegesen a II. r. vádlott által fizetendő 900.000.-(kilencszázezer) Ft eljárási illetékből 37.800.(harminchétezer-nyolcszáz) Ft-ot az államnak. XXIII. r. vádlott köteles a II. r. vádlottal egyetemlegesen megfizetni a II. r. vádlott által fizetendő 900.000.-(kilencszázezer) Ft eljárási illetékből 380.900.(háromszáznyolcvanezer-kilencszáz) Ft -ot az államnak. Egyebekben az ítélnek az I., II., III., IV., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII., XXIII., XXIV. és XXV. rendű vádlottakra vonatkozó részét h e l y b e n h a g y j a azzal, hogy a bűncselekmények megnevezéséből a tényállási pontokra, a közvetett tettességre, a Btk.
37. §

(2)bekezdésére, a Btk.

1. §-ára, a Btk.
2. §

(2)bekezdésére, a Btk. 21. §

(1)és

(2)bekezdésére való utalást, valamint a bűnjelekre vonatkozó rendelkezésből a Be. 155. §

(1)bekezdésére történő utalást m e l l ő z i . A XIX. rendű vádlott terhére megállapított bűncselekmény megnevezése helyesen bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont]. Megállapítja, hogy az ítélet alapját a

1. október 25., 27., 28., november 11.,
2. és
3. február 8-i tárgyalási napok is képezték. Az I. rendű vádlott által
4. február
5. napjától
6. június
7. napjáig előzetes fogvatartásban és a
8. június
9. napjától október
10. napjáig házi őrizetben töltött időt a vele szemben kiszabott szabadságvesztésbe b e s z á m í t j a akként, hogy 1 (egy) napi szabadságvesztésnek 4 (négy) nap házi őrizetben töltött idő felel meg. Megállapítja, hogy a IV. rendű vádlott édesanyja neve helyesen (név helyesen), személyi azonosító okmányának száma: (szám), a XIX. rendű vádlott a (ország megjelölése)-ban született, személyi azonosító okmányának száma: (szám), a XXI. rendű vádlott a (ország megjelölése)-ban született. A XXIII. rendű vádlott személyi azonosító okmányának száma: (szám). A XXIV. rendű vádlott lakóhelye (irányítószám, Település, utca, házszám) személyi azonosító okmányának száma: (szám). A XXV. rendű vádlott személyi azonosító okmányának száma: (szám). Megállapítja, hogy a fellebbezési eljárás során a III. rendű vádlott vonatkozásában 84.012.-(nyolcvannégyezer-tizenkettő) Ft, a IV. rendű vádlott vonatkozásában 84.012.-(nyolcvannégyezer-tizenkettő) Ft, a XVIII. rendű vádlott vonatkozásában 66.150.-(hatvanhatezer-egyszázötven) Ft bűnügyi költség merült fel. Felhívja az elsőfokú bíróságot, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően a bűnügyi költségre vonatkozóan különleges eljárást folytasson le. Az ítélet ellen az I. r. vádlott, a II. r. vádlott, a III. r. vádlott, a XVIII. r. vádlott, a XXIII. r. vádlott és a XXV. r. vádlott vonatkozásában az ügyész, az I. r. vádlott, a II. r. vádlott, a III. r. vádlott, a XVIII. r. vádlott, a XXIII. r. vádlott és a XXV. r. vádlott és védőik az ítélet kihirdetésekor fellebbezést jelenthetnek be, egyebekben fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, amely részben kísérlet [Btk.
11. §

(1)bekezdés,

(7)bekezdés a) pont, Btk. 12. §

(2)bekezdés, Btk.

1. §], 1 rb. folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében [Btk.
2. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont,

(3)bekezdés II. fordulat], 1 rb. folytatólagosan, részben közvetett tettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont], 5 rb. hivatali visszaélés bűntettében [Btk.

1. §] és 2 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirathamisítás vétségében [Btk.
2. §, Btk.
3. §], ezért halmazati büntetésül 8 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra, 500.000,- Ft pénzmellékbüntetésre és 366.000.000,- Ft vagyonelkobzásra ítélte. Az I. r. vádlottat 1 rb. folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette [Btk.
4. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont] és 1 rb. vesztegetés bűntette [Btk. 253. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette. A II. r. vádlott bűnösségét megállapította 1 rb. folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont], 5 rb. hivatali visszaélés bűntettében (Btk.

1. §) és 3 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirathamisítás vétségében (Btk.
2. §), ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette [Btk.
3. §

(1)bekezdés,

(7)bekezdés a) pont], 1 rb. vesztegetés bűntette [Btk. 253. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés, Btk. 258/A. §

1. pont], és 1 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége (Btk.
2. §) miatt emelt vád alól felmentette. A III. r. vádlott bűnösségét megállapította 3 rb. felbujtóként elkövetett közokirathamisítás bűntettében [Btk.
3. §

(1)bekezdés c) pont, Btk. 21. §

(1)bekezdés], 1 rb. bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés a) pont, Btk. 21. §

(2)bekezdés], 1 rb. folytatólagosan bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §, Btk. 21. §

(2)bekezdés] és 2 rb. hivatali visszaélés bűntettében (Btk.

1. §), ezért halmazati büntetésül 1 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra és 100.000,- Ft pénzmellékbüntetésre ítélte. A III. vádlottat 1 rb. csalás bűntette [Btk.
2. §

(1)bekezdés,

(5)bekezdés a) pont, Btk. 20. §

(2)bekezdés], 1 rb. vesztegetés bűntette [Btk. 250. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés I. fordulat, Btk. 258/A. §

1. pont] és 1 rb. hűtlen kezelés bűntette [Btk.
2. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont] miatt emelt vád alól felmentette. A IV. r. vádlott bűnösnek mondta ki 1 rb. folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, mint bűnsegédet [Btk. 225. §, Btk. 21.

(2)bekezdés] és 1 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §, Btk. 12. §

(2)bekezdés], ezért halmazati büntetésül 1 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 év - helyesen - közügyektől eltiltásra és 5 év értékbecslői foglalkozástól eltiltásra ítélte. A IV. r. vádlottat 1 rb. folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 318. §

(1)bekezdés,

(7)bekezdés a) pont, Btk. 12. §

(2)bekezdés] vádja alól felmentette. A XVIII. r. vádlott bűnösségét megállapította 1 rb. bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés a) pont, Btk. 12. §

(2)bekezdés, Btk. 21. §

(2)bekezdés], 1 rb. folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §, Btk. 21. §

(2)bekezdés], 1 rb. közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. §

(1)bekezdés c) pont] és 1 rb. hivatali visszaélés bűntettében mint bűnsegéd [Btk. 225., Btk. 21. §

(2)bekezdés], ezért halmazati büntetésül 10 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A XVIII. r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés büntette [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont] miatt emelt vád alól felmentette. A XIX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. bűnsegédként folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont, Btk. 12. §

(2)bekezdés, Btk. 21. §

(2)bekezdés], ezért 10 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 100.000,- Ft pénzmellékbüntetésre ítélte. A XX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. bűnsegédként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont, Btk. 12. §

(2)bekezdés, Btk. 21. §

(2)bekezdés] és 1 rb. folytatólagosan bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §, Btk. 12. §

(2)bekezdés, Btk. 21. §

(2)bekezdés], ezért halmazati büntetésül 8 hónap végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 50.000,- Ft pénzmellékbüntetésre ítélte. A XXI. r. vádlottat 1 rb. magánokirat-hamisítás vétsége (Btk. 276. §) miatt emelt vád alól felmentette. A XXII. r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége [Btk. 276. §., Btk. 21. §

(2)bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette. A XXIII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 225. §, Btk. 21. §

(1)bekezdés] és ezért őt 6 hónap végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte halmazati büntetésül. A XXIII. r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés büntette [Btk. 319. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés b) pont] miatt emelt vád alól felmentette. A XXIV. r. vádlott bűnösségét kimondta 1 rb. felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 225. §, Btk. 21. §

(1)bekezdés], ezért őt 100 napi tétel, összesen 100.000,- Ft pénzbüntetésre ítélte, rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetés esetén történő átváltoztatásáról is. A XXV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. hivatali visszaélés bűntettében (Btk.

1. §) és ezért őt halmazati büntetésül 6 hónap - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. Rendelkezett az I., III., XIX., XX. r. vádlottakkal szemben kiszabott pénzmellékbüntetés meg nem fizetés esetére történő átváltoztatásáról is. Az I., II., III. és IV. r. vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte - a konkrét dátumok megjelölése nélkül - az általuk előzetes fogvatartásban, valamint az I. r. vádlott által házi őrizetben töltött időt. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről és azok kiadásáról, illetőleg iratmellékletként történő kezeléséről. Kötelezte az I. r. vádlottat, hogy a (magánfél neve) sértettnek fizessen meg kártérítés jogcímén összesen 236.000.000,- Ft-ot, ebből az összegből 3.000.000,- Ft-ot a XX. r. vádlottal egyetemlegesen azzal, hogy a kártérítésként megállapított összegből 233.000.000,- Ft után
2. január hó
3. napjától, míg 3.000.000,- Ft után
4. március
5. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatot, illetőleg az államnak ezzel összefüggésben 900.000,- Ft le nem rótt illetéket - melyből 180.000,- Ft- ot a XX. r. vádlottal egyetemlegesen - is köteles megfizetni. Kötelezte a II. r. vádlottat, hogy a (magánfél neve) sértettnek kártérítés jogcímén 21.024.714,- Ft-ot; ebből 9.704.714,- Ft-ot a XIX. r. vádlottal egyetemlegesen azzal, hogy 8.100.000,- Ft-nak
6. október
7. napjától, 3.220.000,- Ft-nak
8. február 1 napjától, 9.704.714,- Ft-nak
9. május
10. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát is fizesse meg, valamint az államnak külön felhívására 900.000,- Ft le nem rótt illetéket, amelyből 582.290,- Ft a XIX. r. vádlottal egyetemlegesen terheli. 7.142.106,- Ft vonatkozásában a magánfelet polgári jogi igénye érvényesítésével a törvény egyéb útjára utasította, míg ezt meghaladóan a polgári jogi igényt elutasította. Rendelkezett a II. r. vádlott vonatkozásában a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9.Bny.43642/2009/
11. számú végzésével és a 9.Bny.44247/2009/
12. számú végzésével zár alá vett vagyontárgyak zár alá vételének megszüntetéséről. Rendelkezett továbbá a 15.B.14092/2010/
13. számú végzéssel a III. r., a IV. r. vádlott, a XVIII. r., a XX. r., a XXXIII. r. vádlott tekintetében zár alá vett vagyontárgyak zár alá vételének feloldásáról. Az eljárás során az ítélettel érintett vádlottak vonatkozásában felmerült bűnügyi költségből az I. r. vádlottat 728.025,- Ft, a III. r. vádlottat 900.940,- Ft, a IV. r. vádlottat 1.360.740,- Ft, a XVIII. r. vádlottat 577.715,- Ft bűnügyi költség viselésére kötelezte azzal, hogy a fennmaradó 2.190.095,- bűnügyi költséget az állam viseli. Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be az ügyész - az I. r. vádlott terhére bűnösségének további 1 rb., a Btk.
14. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, 1 rb. a Btk. 250. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés a) pontjára figyelemmel és a

(3)bekezdés II. fordulata szerint minősülő hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegés, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében, 1 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mint felbujtó, 1 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozót hűtlen kezelés bűntettében és 2 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében való megállapítása, vele szemben hosszabb tartamú börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, valamint magasabb összegű pénzmellékbüntetés kiszabása iránt, - a II. r. vádlott terhére bűnösségének további 1 rb. a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mint bűnsegéd, 5 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, 4 rb. a Btk. 276 §-ába ütköző folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, 1 rb. a Btk. 253 §

(1)bekezdésébe ütköző és a Btk. 258/A. § 2. pontjára figyelemmel a

(2)bekezdés szerint minősülő kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettében, 1 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében és 2 rb. a Btk. 319. §-ának

(1)bekezdésében ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozót hűtlen kezelés bűntettében is történő megállapítása, és vele szemben hosszabb tartamú börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, valamint magasabb összegű pénzmellékbüntetés kiszabása érdekében, - a III. r. vádlott terhére a bűnösségének további 1 rb. a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős kárt okozó, társtettességben elkövetett csalás bűntettében, 1 rb. a Btk. 250. §

(1)bekezdésébe ütköző és a Btk. 258/A. § 2. pontjára figyelemmel a

(3)bekezdés I. fordulata szerint minősülő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében és 1 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében történő megállapítása és hosszabb tartamú börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és magasabb összegű pénzmellékbüntetés kiszabása iránt, - a IV. r. vádlott terhére bűnösségének további 1 rb. a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, folytatólagosan bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében történő megállapítása, és vele szemben hosszabb tartamú börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, valamint magasabb összegű pénzmellékbüntetés kiszabása iránt, - a XVIII. r. vádlott terhére bűnösségének további 1 rb. a Btk. 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében történő megállapítása, a börtönbüntetés és a felfüggesztés próbaidejének hosszabb időtartamban való megállapítása, továbbá pénzmellékbüntetés kiszabása iránt, - a XIX. r. vádlott terhére a szabadságvesztés tartamának és a próbaidő tartamának hosszabb tartamban történő megállapítása, és a pénzmellékbüntetés magasabb összegben történő kiszabása érdekében, - a XXI. r. vádlott terhére a bűnösségének 1 rb. a Btk.

1. §-ába ütköző magánokirathamisítás vétségében történő megállapítása és pénzbüntetés kiszabása iránt, - a XXII. r. vádlott terhére bűnösségének
2. rb. a Btk.
3. §-ába ütköző bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében történő megállapítása és pénzbüntetés kiszabása iránt, - a XXIII. r. vádlott terhére bűnösségének további 1 rb. a Btk.
4. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében történő megállapítása, hosszabb tartamú börtönbüntetés, a felfüggesztés próbaidejének hosszabb tartamban való megállapítása és magasabb összegű pénzmellékbüntetés kiszabása érdekében, míg - a XXIV. r. vádlott terhére a vele szemben kiszabott pénzbüntetés mértékének felemelése érdekében. Fellebbezést jelentett be a magánfél kötelezés érdekében. a polgári jogi igény teljes megfizetésére Az ügyész a fellebbezése indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást hiányosan folytatta le, az általa megállapított tényállás több ponton hiányos, iratellenes, ezzel összefüggésben kifogásolta az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét, így különösen az alábbiakat sérelmezte: Az I. tényállási ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy az hiányosan került megállapításra tekintettel arra, hogy a törvényszék adós maradt annak indokával, hogy miként kerülhetett sor az értékesítéssel érintett ingatlanokra vonatkozó előterjesztés elkészítésére a II. r. vádlott tudta nélkül, illetőleg hogyan lehet, és mi alapján indíthatta be az apparátus működését az I. r. vádlott. Kifogásolta, hogy hiányosan került megállapításra a tényállás az ítélet

1. oldalán abban a részében, hogy az rögzítésre került ugyan, hogy I. r. vádlott és (
2. sz. tanú) tisztában voltak az értékbecslés jelentőségével, hiszen e nélkül az ingatlan elidegenítéséről határozat nem születhetett. Ugyanakkor nem utalt a tényállásnak ez a része arra, hogy az is fontos volt, hogy az ingatlant ne pályáztassák, márpedig a pályáztatás hiánya II. r. vádlott tudta és támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Hiányoltja a tényállás I. pontjával kapcsolatban azt is, hogy bár az ítélet rögzíti, hogy (település megjelölése)-en a 2003.,
3. közötti időszakban nagy számban voltak ingatlanfejlesztések, azonban a (kerület megjelölése) kerületi rendkívül leromlott állapotú ingatlanok iránt nem volt jelentősebb kereslet, azonban az ítéletből nem állapítható meg az, hogy a bíróság ezen megállapítását mire alapozta. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság a megállapításait a bérlők lakta teljes ingatlanokra korlátozta annak ellenére, hogy a tényállásból megállapíthatóan (
4. sz. tanú) nem csupán bérlőkkel terhelt ingatlanokat akart vásárolni, és az önkormányzat sem csupán ezeket akarta értékesíteni. A pályáztatással kapcsolatban kifogásolta, hogy a bíróság nem vonta mérlegelési körébe és nem is említette ítéletében (
5. sz. tanú) tanúvallomásának azon részét, amely szerint ő is pályázat útján vásárolt ingatlant a VII. kerületi önkormányzattól. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság a tényállás I. pontjának megállapítása során a megállapított tényekből további tényekre helytelen következtetéseket vont le, amikor megállapította azt, hogy (
6. sz. tanú)-n kívül más jelentkezők nem voltak 2003-ban és 2004-ben. Sérelmezte az értékbecslésekkel kapcsolatban, hogy az elsőfokú bíróság egyáltalán nem értékelte azt a tényt, hogy az értékbecslések tartalmazzák azt is, hogy az ingatlan forgalmi értékének a meghatározása céljából rendelték ki a (stúdió neve) Stúdiót, és hogy ezzel összefüggésben a megbízás tárgyával kapcsolatban IV. r. vádlottat felkereste a Gazdasági Bizottság elnöke I. r. vádlott, és megmondta neki, hogy mi legyen a vételár. Így véleménye szerint az elsőfokú bíróság a hiányos tényállás alapján megállapított tényekből további tényekre hibásan következtetett, hiszen a IV. r. vádlottnak tudnia kellett azt, hogy az ingatlanokat értékesíteni akarták. Rámutatott arra is, hogy érthetetlen az ítélet indokolása a tekintetben is, hogy ha IV. r. vádlott nem tudta volna, hogy az ingatlanok értékesítése céljából kell az értékbecsléseket elkészíteni, úgy I. r. vádlott, mint a Gazdasági Bizottság elnöke miért kereste volna fel és mondta volna meg neki, hogy mit kell az értékbecslésnek tartalmaznia. Egyebekben pedig IV. r. vádlott az eljárás során több alkalommal elismerte, hogy tudott arról, hogy értékesítési célból kell az értékbecsléseket elkészítenie, amelyet egyébként (
7. sz. tanú) vallomása is alátámasztott. Sérelmezte a tényállás I. pontjában szereplő projektárakkal kapcsolatban, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletben csak általánosságban határozta meg, hogy a projektcég eladásához kapcsolódóan az eladók vállalták a bontási engedélyek, építési engedélyek megszerzését, meghatározott szintterületek beépíthetőségét, illetőleg a bérlőkkel terhelt ingatlanok esetében a bérlők kiköltöztetésével kapcsolatos tárgyalások megszervezését, illetőleg a bérlők kiköltöztetését. Ugyanakkor álláspontja szerint az üzletrészeket megvásárló befektetői csoportoknál minden esetben eltérően alakultak ezek a feltételek, hiszen (
8. sz. tanú) a vételár felosztásával kapcsolatos vallomásában is cáfolta ezt. Nem vonta az elsőfokú bíróság mérlegelési körébe e tekintetben azt sem, hogy (
9. sz. tanú), illetőleg az (ingatlancsoport neve) ingatlancsoporthoz tartozó (
10. sz. tanú) is előadta, hogy saját szakember gárdájuk volt, ők is folytattak előzetes megbeszéléseket pl. a Műemlékvédelmi Hivatalnál. Hiányoltja, hogy a törvényszék nem vonta mérlegelési körébe (
11. sz. tanú) azon vallomását, amely szerint őt a (
12. sz. utca, házszám). szám alatti ingatlannal kapcsolatban nem érdekelte, hogy milyen terveket készítettek, hiszen neki határozott elképzelései voltak az oda építendő ingatlanról, amely a korábbi elképzelésekkel nem egyezett. Kifogásolta, hogy bár a bíróság minden csalással érintett tényállás esetében rögzítette, hogy az önkormányzat és a (
13. sz. tanú)-hoz köthető cégek közötti adásvételi szerződésben szereplő vételárat az üzletrészt megvásároló befektetők fizették ki az önkormányzatnak, az azonban nem derül ki az egyes tényállási pontokból, hogy ezt az üzletrész-átruházási szerződésben szereplő összeg terhére vagy azon túlmenően tették. Az ingatlanok árával kapcsolatban felrótta azt is, hogy a törvényszék (szakértő neve) szakértői véleményével kapcsolatosan nem tért ki arra, hogy azt az ingatlanok értéke tekintetében miért nem tartotta aggálytalannak. (szakértő neve) szakvéleményével kapcsolatban álláspontja szerint az állapítható meg, hogy az megbízhatatlan, valótlan adatokon alapul, nem átlátható, számos eltérést tartalmaz, így azt ingatlanok értékével kapcsolatban nem lehetett volna bizonyítékként figyelembe venni. Ugyanakkor kifejtette ezzel kapcsolatban azt is, hogy a szakértői vélemény egyéb megállapításai, amelyekkel kapcsolatban kétely nem merült fel, így a bontási engedély költségével kapcsolatos megállapítása, a versenytárgyalásra vonatkozó megállapítása, valamint az ingatlan értékének pénzügyi értelemben tett megállapítása bizonyítékként felhasználható volt, ezeket azonban a bíróság figyelmen kívül hagyta. Nem ütköztette a szakértői véleményt egyéb bizonyítékokkal, így (
14. sz. tanú), (
15. sz. tanú), (
16. sz. tanú), (
17. sz. tanú), (
18. sz. tanú), (
19. sz. tanú), (
20. sz. tanú) és (
21. sz. tanú) vallomásaival, valamint az ingatlanokra benyújtott vételi ajánlatokkal és a (
22. sz. utca házszámok) szám alatti ingatlanoknál lefolytatott pályáztatás kapcsán keletkezett okirati bizonyítékokkal. Sérelmezte, hogy bár a bírósági tárgyaláson ismertetésre kerültek, az ítéletben a bizonyítékok felsorolása és mérlegelése körében mégsem szerepelnek a tényállás egyes pontjában szereplő ingatlanokkal kapcsolatos határozatok, előszerződések és szerződések, értékbecslések, vételi ajánlatok, előterjesztések, pénzügyi teljesítést igazoló iratok, testületi határozatok és az ezzel kapcsolatos levelezés, földhivatali határozatok és jegyzőkönyvek, KÖH átiratok, cégiratok és egyéb szerződések. Álláspontja szerint ebből fakadóan az ítéletből az sem derül ki, hogy ezek a tárgyaláson ismertetett iratok mit tartalmaznak, mint ahogyan az sem, hogy ezek mit, vagy mit nem támasztanak alá, illetve hogy a bíróság ezeket miért nem vette figyelembe bizonyítékként. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem adott számot arról, hogy a zár alá vett vagyon tekintetében mi alapján jutott (
23. sz. tanú) tanúvallomása és a lehallgatási anyag ide vonatkozó része ellenére arra a megállapításra, hogy a (forgalmi rendszám) frsz. (típus) típusú személygépkocsi (
24. sz. név) tulajdonát képezte. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte a gazdasági bizottság iktatókönyvét, így az ítéletből nem derül ki, hogy minden esetben iktatásra került-e a vételi ajánlat akár a vádbeli ingatlanok, akár egyéb esetekben, valamint az sem, hogy mikor történt az értékbecslésre vonatkozóan a megbízás adása. Hiányolta, hogy a bíróság nem értékelte azon képviselő-testületi határozatokat, amelyekből megállapítható lett volna, hogy a vádbeli ingatlanokon kívüli ingatlanok esetében is voltak jelentkezők, valamint azt, hogy más ingatlanok esetében már pályáztattak az ide vonatkozó rendelet változása miatt. Felrótta, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta a III. r. vádlott védője által becsatolt cégérték megállapításával kapcsolatos okirati bizonyítékok értékelését, annak megjegyzésével, hogy azt több tanú vallomása is cáfolta. Kifogásolta azt is, hogy a bíróság érdemben nem vette figyelembe az ÁSZ jelentésnek a pályáztatással kapcsolatos megállapításait. Sérelmezte, hogy a bíróság a sértett által megbízott szakértők által készített szakértői vélemény elnevezésű iratokat kirekesztette a bizonyítékok köréből arra hivatkozással, hogy (szakértő neve) nyilatkozata szerint szakértői kompetenciával nem rendelkeznek. Ezzel kapcsolatban előadta, hogy önmagában az, hogy egy személy ingatlanforgalmi igazságügyi szakterületre nincs bejegyezve, még nem ad okot arra, hogy az általa készített szakértői véleményt kirekesszék a bizonyítékok köréből, ha az ezzel kapcsolatos végzettséggel, szakértelemmel rendelkezik, hiszen a Be.
25. §

(1)bekezdése szerint az ilyen személy eseti szakértőként is kirendelhető lenne. Ezzel összefüggésben kifogásolta azt is, hogy a IV. r. vádlott által elkészített értékbecsléseket az ítélet nem tartalmazza, azok csupán a szakértői véleményben szerepelnek a bíróság által meghatározott szempontok alapján, így azonban az nem lett a mérlegelés körébe vonva. Sérelmezte, hogy III. r. vádlott esetében nem egyértelmű, mi a felmentés oka, hiszen az elsőfokú bíróság az ítéletben azt rögzítette, hogy az ingatlan értéke és a IV. r. vádlott által készített értékbecslésben szereplő összeg közötti eltérés a hibahatáron belül volt, ugyanakkor a jogi indokolásban bizonyítékok hiánya okából történő felmentésre utalt. Így álláspontja szerint a jogi indokolás és az ítéletben a bizonyítékok értékelése kapcsán kifejtettek egymással ellentétesek. Sérelmezte, hogy a I. tényállási pontok alatt felsorolt vagyon elleni bűncselekményeknél az ítéletből nem állapítható meg, hogy mi alapján és pontosan hogyan került kiszámításra a kár összege, azaz az, hogy a befejezett bűncselekményeknél mit tekintett kárnak, a kísérletnél pedig a be nem következett kár összegének. Ebből fakadóan a bíróság nem adta jogi indokát annak, hogy az I. tényállási pontban szereplő csalás minősítését mire alapozza, illetőleg miért részben kísérlet a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény. Az I/

1. tényállási pont esetében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság II. r. vádlott szerepével kapcsolatban semmilyen megállapítást nem tesz annak ellenére, hogy vádirat e tényállás esetében is közreműködő tevékenységet ró II. r. vádlott terhére, így álláspontja szerint a törvényszék e tényállási pont vonatkozásában a II. r. vádlottra nézve nem merítette ki a vádat. Kifogásolta, hogy álláspontja szerint a törvényszék a I. tényállási pontban rögzített cselekmények kapcsán több tanú, így pl. (
2. sz. tanú), (
3. sz. tanú) és (
4. sz. tanú) tanúvallomásának ismertetésekor nem említi azokat a vallomásrészleteket, amely a felmentett vádlottak közül II. r. vádlott, III. r. és IV. r. vádlott IV. r. vádlottak bűnösségét támasztaná alá más bizonyítékokkal összevetve. Hiányolta, hogy a bíróság nem tulajdonított jelentőséget a bűnszervezet megállapítása kapcsán annak, hogy (
5. sz. tanú) (
6. sz. tanú)nak és (
7. sz. tanú)nak is elmondta, hogy vesztegetési pénz ellenében szerzi meg az ingatlanokat. Így véleménye szerint aggálytalanul megállapítható, hogy (
8. sz. tanú), mind (
9. sz. tanú) tudomással bírtak arról, hogy az ingatlanokat olcsóbban vásárolják meg az önkormányzattól, mint amennyit azok érnek. Nevezettek mégis segítettek megcsinálni az üzletrészátruházásokat, a cégeket, illetőleg tudtak mindent az ingatlanügyletekről, az értékesítési folyamatról, arról, hogy az ingatlanok megvásárlása előtt fizetni kellett a gazdasági bizottság elnökének I.rendű vádlottnak, valamint manipulált értékbecslés beszerzéséről is. Felrótta, hogy az elsőfokú bíróság (
10. sz. tanú) tanúkihallgatása során elmulasztotta annak tisztázását, hogy a megvásárolt ingatlanok mekkora értékkel bírtak, miért az eladót terhelte az engedélyeztetések kapcsán a tervek elkészítése, annak ellenére, hogy vallomása szerint a (
11. sz. gazdasági társaság neve) kiemelt szakértői gárdával rendelkezett. Nem kérdezett rá arra sem, hogy miként jelentkezett az üzletrészen belül a bérlők kiköltöztetésének költsége, ha azt a vételár terhére intézték, és amely összeget külön fizettek meg a külföldi befektetők az önkormányzatnak. Nem tisztázta továbbá azt sem, hogy a tanú véleménye szerint pénzben kifejezhető módon mekkora összeggel bírt a készfizető kezesség vállalása. Nem vonta mérlegelési körébe a tanú írásbeli vallomásának azon részletét, amely szerint a tanú tapasztalata szerint a korábbi szerződésekben az önkormányzat kötelessége volt a tárgyalások lebonyolítása a bérlőkkel, amit később a vevőre próbált áthárítani. Nem hivatkozott az ítélet arra a bírósági tárgyaláson tett vallomásrészletére sem, amely szerint a II. r. vádlott előtt egyértelmű volt, hogy (
12. sz. tanú) volt az, aki első lépésben ezeket az ingatlanokat megvásárolta. Véleménye szerint mivel (
13. sz. tanú) akként nyilatkozott, hogy II. r. vádlottnak nem említette, hogy ő áll az ingatlanok mögött, így ebből a körülményből a törvényszék azt a következtetést vonhatta volna le, hogy II. r. vádlott erről kizárólag I. r. vádlottól értesülhetett még (
14. sz. tanú)-val történt személyes megismerkedését megelőzően. Álláspontja szerint az ítélet
15. oldalán feketén kivastagított rész iratellenesen került megállapításra, hiszen (
16. sz. tanú) ilyen nyilatkozatot sem a nyomozás során, sem a tárgyaláson, sem pedig írásbeli vallomásában nem tett. Sérelmezte azt is, hogy az elsőfokú bíróság bár általánosítva megfogalmazta, hogy egy ingatlan befektető miért nem az önkormányzattól vásárolt, azonban ennek során figyelmen kívül hagyta (
17. sz. tanú) tanú írásbeli vallomásából azt, hogy több ok együttesen vezetett oda, hogy nem vásárolt közvetlenül az általa képviselt befektetői csoport az önkormányzattól. Nem hivatkozott a tanúvallomásból arra, hogy az említett okok közül jelentős volt az is, hogy mire ő az önkormányzati képviselőkkel megismerkedett, már minden általuk érintett ingatlan értékesítésre került. Figyelmen kívül hagyta a tanú azon nyilatkozatát is a törvényszék, amely szerint
18. évet követően azokon az ingatlanokon kívül, amelyek (
19. sz. tanú)-hoz kapcsolható projektcégek tulajdonában voltak, más (kerület megjelölése) kerületi ingatlant nem vettek meg a befektetői. Volt olyan eset, amikor gondolkoztak azon, hogy egy-egy pályázaton elindulnak, de végül mégsem tették. Az ügyész álláspontja szerint ennek a vallomásrésznek az értékelése esetén arra a következtetésre kellett volna jutnia az elsőfokú bíróságnak, hogy a (
20. sz. tanú) érdekeltségébe tartozó cégek által megvásárolni kívánt ingatlanokon kívül II. r. vádlottnál felmerült az akarat az ingatlanok pályáztatására. Kifogásolta az ítélet azon megállapítását, amely szerint (
21. sz. tanú) a lefoglalt iratok átnézését követően a megismert iratokból levont következtetéseiről és nem az általa ismert tényekről számol be arra hivatkozással, hogy ezzel kapcsolatban a bíróság nem adott számot arról, hogy milyen iratok esetében tartotta ezt megállapíthatónak. Sérelmezte, hogy az ítélet nem tartalmazza (
22. sz. tanú) tanúvallomásának azon részletét, amely szerint nem emlékezett olyanra, hogy az értékbecslés beérkezett, és már aznap a gazdasági bizottság elé is került annak ellenére, hogy pl. a (
23. sz. utca, házszám). szám alatti ingatlan estében
24. szeptember
25. napján ez történt. Kifejtette, hogy az ítélet arra sem hivatkozott, hogy (
26. sz. tanú) tanú előadta, hogy olyanra sem emlékezett, hogy még mielőtt megbízták volna írásban a (stúdió neve) Stúdiót, előtte szóban felkérték az értékbecslés elkészítésére, illetőleg, ha voltak ilyen esetek, ő konkrétan már nem emlékszik ilyenre Az értékbecslésekkel kapcsolatban kifogásolta azt is, hogy (
27. sz. tanú) tanú bár kategorikusan kizárta azt, hogy ő szóban megrendelést adott volna az (
28. sz. gazdasági társaság)-nak az értékbecslés beszerzésére, az ítélet ezt nem tartalmazza. Sérelmezte ezzel összefüggésben, hogy az ítélet nem tartalmazza (
29. sz. tanú) és (
30. sz. tanú) a bérlőkkel történő tárgyalás megkezdésére vonatkozó vallomásrészletét, valamint (
31. sz. tanú) vallomásának azon részét sem, miszerint egy idő után csak rajtuk keresztül lehetett kiadni az értékbecslőnek a munkát, azonban volt egy olyan időszak, amikor közvetlenül is mehetett a megrendelés. Nem foglalkozott a bíróság az ítéletében (
32. sz. tanú) tanúvallomásának azon részével sem, melyből kiderül, hogy milyen adatokért kellett volna bemenni IV. r. vádlottnak az értékbecslés elkészítéséhez az (
33. sz. gazdasági társaság)-hoz, míg az ezen kívüli adatokat honnan, milyen módon, mennyi idő alatt lehetett beszerezni. Így nem adott magyarázatot az ítélet arra sem, hogy számos esetben a vételi ajánlat benyújtásának a napja olyan közel volt a megbízás és az értékbecslés napjához, hogy még ha telefonon hívják fel az értékbecslőt, akkor sem tudta volna ennyi idő alatt IV. r. vádlott az értékbecsléseket elkészíteni, amely körülmény azonban szintén a (
34. sz. tanú) tanú által elmondottakat támasztotta volna alá, amely szerint ő segített adatokkal felépíteni az értékbecsléseket. Sérelmezte, hogy a törvényszék figyelmen kívül hagyta (
35. sz. tanú) vallomásának azon részletét, amely szerint amikor III. r. vádlott nem volt képviselő, bejárt a (
36. sz. utcai) (
37. sz párt megjelölése) irodába, ahol a (
38. sz. utcai) ingatlan is szóba került oly módon, hogy hogyan halad az építkezés. Az érintettséggel kapcsolatos kérdések során pedig úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint a III. r. vádlott az (
39. sz. utca házszám) számnál volt érdekelt, de akkoriban nem volt képviselő, csak utána lett újra az. Álláspontja szerint eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor ítéletében okirati bizonyítéknak tekintette a jogsegély keretében kihallgatott, illetőleg az időközben elhunyt tanúk tárgyaláson felolvasott vallomásait annak ellenére, hogy a Be.
40. §

(1)bekezdése alapján figyelemmel a Be. 296. §

(1)bekezdésében foglaltakra is, azok egyértelműen tanúvallomásnak minősülnek. Kifejtette, hogy a törvényszék tévedett, amikor csupán azt vizsgálta, hogy II. r. vádlott és (

1. sz. tanú), valamint II. r. vádlott és IV. r. vádlott között bizonyítható kapcsolat fennállt-e, hiszen ezt maga a vádirat sem tartalmazza és a bizonyítékból sem ez következik. A II. r. vádlott az ügyészi álláspont szerint ugyanis azt támogatta, hogy ne versenyeztetés útján értékesítsék az ingatlanokat, holott tudomással bírt arról, hogy lett volna több tőkeerős jelentkező is, illetőleg nem tájékoztatta a képviselő-testületet a többi jelentkezőről. Emellett közreműködött az ingatlanok értékesítésének megszavazásában, s ebben a körben több módosító javaslatot is előterjesztett, majd a képviselő-testületi döntést követően aláírta az ingatlanokkal kapcsolatos adásvételi szerződést. Sérelmezte továbbá, hogy az ítélet jogi indokolásánál kifejtette azt, hogy I. r. vádlott vezető beosztása mellett fontosabb ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személynek minősült, azonban ezt a többszörös minősülést a súlyosító körülmények között nem említi, és bár úgy foglal állást, hogy a vádiratban a bűnszervezetre adott leírás csupán a bűnszövetség fogalmának feleltethető meg, az általa megállapított tényállás alapján ezt sem vette súlyosító körülményként figyelembe. Kifogásolta, hogy bár a (
2. sz. utca, házszám) számú ingatlan vonatkozásában az ítélet kifejezetten tartalmazza azt, hogy az értékbecslés a bontási költség tekintetében nagyobb összeget tartalmaz, elmulasztotta ezzel kapcsolatban a magánokirathamisítás vétségének megállapítását. Ezzel összefüggésben utalt arra is, hogy álláspontja szerint a teljesen felderített és megindokolt tényállások esetében a vádirattal egyezően sor kerülhetett volna a magánokirat-hamisítás vétségének megállapítása valamennyi esetben. A jogi indokolással összefüggésben hiányoltja, hogy az elsőfokú bíróság II. r. vádlott, III. r. vádlott és IV. r. vádlott vonatkozásában elmulasztotta annak kifejtését, hogy miért nem látja bizonyítottnak a vagyon elleni bűncselekmény kapcsán a cselekvőségüket. Ellentmondásosnak tartotta az ítélet jogi indokolását azon részében, hogy bár tartalmazza azt, hogy IV. r. vádlott nem tudta, hogy mi lesz az ingatlanok sorsa, tehát hogy mire kell az értékbecslés, ennek ellenére megállapította bűnösségét a hivatali bűncselekmény kapcsán, holott annak egyik tényállási eleme a jogtalan előny. Ugyanakkor az indokolás azt már nem tartalmazza, hogy a törvényszék álláspontja szerint IV. r. vádlott milyen jogtalan előnyről tudott, ami I. r. vádlottnál meg kellett hogy jelenjen, és amiről neki mint bűnsegédnek tudomással kellett hogy bírjon. Véleménye szerint ezt azon megállapítás sem pótolja, hogy IV. r. vádlott tudta, hogy azonnali jogtalan előny jelentkezik I. r. vádlottnál, mert az az értékbecslést fel fogja használni, hiszen önmagában egy cél nélküli felhasználás előnnyel nem bír. Rámutat arra is, hogy I. r. vádlott mint a gazdasági bizottság elnöke nyilvánvalóan másra nem használhatta azokat fel, mint az adott ingatlan értékesítése során az érték alátámasztására. Álláspontja szerint egyébként a tényállásnak ezzel a részével összefüggésben az indokolás és a tényállás ellentétes is egymással, hiszen a tényállás alapján az a tény, hogy IV. r. vádlott nem tudta, hogy (
3. sz. tanú) érdekében történik az áron aluli értékbecslés, nem zárja ki a vagyon elleni bűncselekmény megállapíthatóságát. E körben elég, ha a IV. r. vádlott annyiról tud, hogy valakinek az érdekében történik a valós értéknél kisebb összegek feltüntetése a megrendelt értékbecslésben. Vitatta az ítélet azon megállapítását, amely szerint nem mosható össze egy bűncselekmény elkövetésében való közreműködésre vonatkozó ismeret, amelynek ténybeli alapját nem ismeri, egy bűncselekmény elkövetésében való részvétellel. Álláspontja szerint amennyiben a II. r. vádlott mint polgármester ilyen jellegű cselekményről tudomással bír, úgy a vonatkozó jogszabályok és az SZMSZ szerint kárelhárítási kötelezettsége lett volna. Minderről hivatalos személyként, hivatalos minőségben szerzett tudomást, így hivatali kötelezettsége keretében nem a bűncselekmény elleplezésében, hanem annak felderítésében való közreműködés lett volna a kötelezettsége, amely elmaradása miatt a Btk.
4. § alatti bűnpártolásban állapítható meg büntetőjogi felelőssége. Ezzel összefüggésben rámutat, hogy mivel a törvényszék nem értékelte teljeskörűen a beszerzett bizonyítékokat, és tévesen arra a következtetésre jutott, hogy II. r. vádlott nem támogatta I. r. vádlottat abban, hogy az önkormányzati ingatlanokat versenyeztetés nélkül áron alul tudják megvásárolni a (
5. sz. tanú) érdekeltségi körébe tartozó cégek, így vonatkozásában a hűtlen kezelésre vagy a bűnpártolás helyett csak és kizárólag a Btk.
6. §-ában meghatározott vagyon elleni bűncselekmények váddal egyező megállapításának lehet helye. Kifogásolta az elsőfokú ítélet bűnszervezettel kapcsolatos vádra vonatkozó megállapítását. Álláspontja szerint a vádirat I. pont alatti bevezető része kellő részletességgel tartalmazza, illetőleg az I. pont alatti alpontokkal összefüggésben kellő tartalommal is kitöltött tényállást adott a vádirat. Így az I. pont bevezető része és a hozzá tartozó alpontok együttes értelmezése alapján a bűnszervezet kritériumai maradéktalanul megállapíthatóak. Figyelemmel arra, hogy a vádirat I. pontjának bevezető része az ott szereplő alpontokban később részletesen leírt bűncselekményeket mutatja be, ez a szerkesztési megoldás lehet szokatlan, ugyanakkor a Be.
7. §-ában foglaltaknak maradéktalanul megfelel, és tartalmazza a bíróság ítéletében hiányolt adatokat, így az összehangolt működést is. Hivatkozott e körben a 4/
8. BJE határozatra, valamint a BH 2009/
9. számú eseti döntésre is. Ezek szerint az elkövetőnek a bűnszervezetben történő elkövetést átfogó tudattartamára vont következtetés alapja, hogy a hatályos törvény a korábbi szabályozástól eltérően nem a bűnszervezet belső, hanem olyan külső tárgyi jellegű ismérveit határozza meg, amelyek a kívülálló számára is felismerhetőek. Ehhez képest az elkövető tudatának nem arra kell kiterjednie, hogy egy bűnszervezet a törvényi előfeltételek szerint létrejött, hanem arra, hogy a bűnszervezet tárgyi sajátosságai ismeretében annak működéséhez csatlakozik, illetve annak kereteiben cselekszik. Másrészt az összehangoltság meglétének nem feltétele a bűnszervezetben cselekvők közvetlen kapcsolata, a többi személy cselekményeinek, illetve a más cselekvők kilétének konkrét ismerete, hiszen az összehangolt működés tartamát tekintve nem más, mint a benne szereplő személyek cselekvésének egymást erősítő hatása. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy a vádirat egyértelműen tartalmazza azt, hogy (
10. sz. tanú) és (
11. sz. tanú) miként vettek részt a vádirat által hivatkozott bűnszervezetben, és ezen az a körülmény sem változtat, hogy ők nem terheltek az ügyben, hiszen a bűnszervezet megállapíthatóságához az kell, hogy az elkövetéskor álljanak fenn a feltételek, ezek pedig megvalósultak. (
12. sz. tanú) kapcsán álláspontja szerint a törvényszék figyelmen kívül hagyta a vádirat
13. oldalának 1., 2., 3., és
14. bekezdésében foglaltakat, amelyek kifejezetten az ő tevőleges szerepére utaltak. Kifejtette ezzel összefüggésben, hogy a bíróság által értékelni elmulasztott bizonyítékok mérlegelési körébe történő vonásával megállapíthatta volna, hogy az ingatlanok megszerzésének az egyik feltétele az volt, hogy (
15. sz. tanú) I. r. vádlottnak a vesztegetési pénzt átadja, amelyről a végső vevő (
16. sz. tanú) is tudomással bírt, hiszen vele (
17. sz. tanú) egyeztetett az ingatlanokról, azok vételáráról és (
18. sz. tanú) több esetben az önkormányzattal is tárgyalt. Álláspontja szerint ugyancsak megállapítható lett volna az is, hogy I. r. vádlott, IV. r. vádlott és (
19. sz. tanú) tudtak egymás tevékenységéről a csalás vonatkozásában is. I. r. vádlott a (
20. sz. tanú)tól kapott vesztegetési pénzt ellenében rávette a IV. r. vádlottat, hogy valótlan tartamú értékbecslést készítsen, míg a IV. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy jóval ár alatt értékeli az ingatlanokat, és ezáltal az önkormányzatnak kárt okoznak, illetőleg az ingatlan vevője részére ez hasznonként jelenik meg. Sérelmezte egyébként azt is, hogy a törvényszék a 14/
21. (III. 20.) AB határozat 3.
22. és 3.
23. pontjaiban foglaltak ellenére felhívta az ügyészt a vádirati tényállás kiegészítésére, pontosítására, amelyre a feladatmegoszlás elve alapján nem lett volt törvényes lehetősége. Kifejtette továbbá, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv vezetésével kapcsolatban következetlen volt az elsőfokú bíróság, mivel
24. szeptember
25. napján az ügyész indítványozta, hogy ne csak az ügyészi, hanem minden kérdés, így a védői és a bírói kérdések is szó szerint kerüljenek jegyzőkönyvezésre, ennek azonban a törvényszék csak részben tett eleget, egy időt követően már csak az ügyészi és a védői kérdések kerültek a jegyzőkönyvbe. Álláspontja szerint ezzel a törvényszék megsértette a Be.
26. §

(3)bekezdésébe foglalt rendelkezést, amely szerint valamely körülmény vagy nyilatkozat szó szerinti jegyzőkönyvezésre irányuló ügyészi vagy védői indítvány esetében azt csak akkor lehet mellőzni, ha a körülmény, a kifejezés, a kijelentés illetőleg a nyilatkozat megtörténtéről a bíróságnak nincs tudomása. Így tekintettel arra, hogy a tárgyaláson hangrögzítőt is alkalmaztak, a bíróság az erre vonatkozó indítványt nem utasíthatta volna el. Véleménye szerint eljárási szabályt sértett a törvényszék, amikor az ítélet 154/A. és a 384/A. oldalait nem küldte meg az ügyészségnek, megsértve ezzel a Be. 262. §

(2)bekezdését, illetőleg a Be. 70/C. §

(3)bekezdés d) pontját. A

1. évi CLV. tv.
2. §.
3. pontját, a
4. §

(2)bekezdését, a 18. §

(2)bekezdés a) pontját, valamint a 3/

1. OIT ajánlás
2. pontjába foglaltakat, mely szerint a Központi Nyomozó Főügyészség részére kézbesíteni kellett volna ezen iratokat is. Kifogásolta, hogy a törvényszék szerint, mivel az ügyészség I. r. vádlottat nem vádolta meg azon cselekménnyel összefüggésben, hogy a (
3. sz. tanú)-tól származó pénzösszegeket (
4. sz. név)-nek arra tekintettel adta át, hogy (
5. sz. név) hivatali kötelességét megszegve (kerület megjelölése) kerületi ingatlanok I. r. vádlott előterjesztett módon és értéken történő értékesítését támogassa, e tekintetben felmentő rendelkezés meghozatalára volt szükség. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak ez az okfejtése téves, hiszen jogi szempontból nincs jelentősége annak, hogy számos esetben (
6. sz. tanú) nem közvetlenül (
7. sz. név)-nek adta a vesztegetési pénzt, hanem I. r. vádlottnak azzal, hogy abból egy részt adjon át (
8. sz. név)-nek. Megállapítható ugyanis, hogy a vesztegetési pénz kérésére eleve így került sor, amelyről (
9. sz. név) is tudomással bírt, így (
10. sz. név) és I. r. vádlott egyaránt passzív vesztegetőnek minősül. Sérelmezte (
11. sz. név)-vel összefüggésben, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt, hogy a vádirat tartalmazza azon körülményt, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban a (
12. sz. név) vonatkozásában indult büntetőügy elkülönítésre került, tehát ez azt jelenti, hogy vele szemben egy másik büntetőeljárás folyamatban van. Hivatkozott arra is, hogy a törvényszék
13. december
14. napján tartott tárgyaláson döntött arról, hogy a (
15. sz. gazdasági társaság) ajánlatának beszerzésére irányuló ügyészi indítványt elutasítja annak ellenére, hogy ilyen ügyészi indítvány nem került előterjesztésre. A
16. október
17. napján tett ügyészi indítvány ugyanis nem az ajánlat, hanem az értékbecslés beszerzésére irányult, hiszen az ajánlat a nyomozati iratokban fellelhető tekintettel arra, hogy az ügyészség azt már a nyomozati szakban beszerezte. Kifogásolta, hogy az ítélet indokolásából nem derül ki, hogy a (
18. sz. utca, házszám) szám alatti ingatlan lakógyűlésének videó felvétele miért nem jelenthetett volna új vagy többletinformációt, tehát azt a bíróság miért nem tekintette meg. Az ítélet II/
19. tényállási pontjában rögzített cselekménnyel kapcsolatban azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság tényként állapította meg azt, hogy II. r. vádlott a szerződés megkötésekor bizonyíthatóan nem szerzett tudomást arról, hogy XX. rendű vádlott I. r. vádlott szeretője, mint ahogy arról sem, hogy a megbízási szerződésbe foglalt kötelezettségét XX.rendű vádlott nem látta el. Álláspontja szerint a bíróság e körben figyelmen kívül hagyta, hogy XX. rendű vádlott 2006-ban polgármesteri keretből kapott lakást, ő tehát 2008-ban a megbízási szerződés megkötésekor, illetőleg a bérlakáscsere időpontjában már nem lehetett ismeretlen II. r. vádlott előtt. Értékelésen kívül hagyta e körben a bíróság (
20. sz. tanú) tanú ide vonatkozó vallomását is, amely szerint XX. rendű vádlott I. r. vádlott szeretőjeként vele utazott (ország megjelölése)-ba, és nem vizsgálta a (ország)-beli utazással kapcsolatos okiratokat, a lakáscserével kapcsolatos okiratokat, és azokat nem vette össze a polgármesteri keret kapcsán keletkezett lehallgatási anyaggal. Nem nyert értékelést e körben (
21. sz. tanú) tanúvallomásának a lakáskeret felosztására vonatkozó vallomása sem. Véleménye szerint az elsőfokú ítélet nem ad számot arról, hogy ha II. r. vádlott 2008 márciusában, egy hónappal a szerződés megkötését követően szerzett csak tudomást XX. r. és I. r. vádlott közötti kapcsolatról, a kárenyhítési kötelezettsége keretében miért nem hozott semmilyen intézkedést. Álláspontja szerint ugyanis tudnia kellett, hogy a szerződés megkötésekor 20 éves XX. r. vádlott megfelelő élettapasztalattal nem rendelkezik, így a megbízási szerződésben írt feladatot nem képes ellátni. Hiányolta, hogy az ítélet nem foglalkozik azzal, hogy I. r. vádlott
22. november
23. napján őrizetbe került, míg XX. r. vádlott részére december hónapra is fizettek a megbízási szerződés alapján díjat, amely tényleges kifizetésére
24. január
25. napján került sor. Így nem magyarázható meg, hogy mi lehet az oka annak, hogy II. r. vádlott november és december hónapra kiadta ugyan a teljesítésigazolást, de a későbbi időpontokra már nem, annak ellenére, hogy I. r. vádlott sem őrizetbe vételekor, sem később nem mondta neki, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt XX. r. vádlott munkájára. Sérelmezte továbbá, hogy a bíróság a teljesítési igazolások, illetőleg a megbízási szerződések kapcsán elmulasztotta az Áht.
26. §-ának, a 217/
27. Kormányrendelet
28. §-ának, valamint a polgármesteri hivatal pénzgazdálkodásával kapcsolatos utalványozás és érvényesítés rendjéről szóló 7/
29. számú utasítás IV. pontjának

(2)bekezdésében foglaltak alkalmazását. A II/

1. tényállási pont álláspontja szerint iratellenes és hiányos, mivel a bíróság figyelmen kívül hagyta a frakciók közötti megállapodást, amikor III.rendű vádlott azon kijelentését, hogy a II. r. vádlottnak szükséges van a szavazatára, csupán férfiúi hiúságának tudja be. Hivatkozott arra, hogy a II/
2. tényállási pont is iratellenesen került megállapításra, hiszen II. r. vádlott nyomozati vallomásában nem az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, hanem az önkormányzatról szóló törvényre hivatkozott, míg a tárgyaláson csupán egy törvényt említett, ami előírta az önkormányzatnak, hogy támogassák az országgyűlési képviselők munkáját, amely ellentmondás nem került feloldásra. A bíróság nem tett eleget e tényállási pont vonatkozásában a bizonyítékértékelő tevékenységnek sem, minthogy az ítéletben nem rögzítette az ezzel kapcsolatos vallomások változását és azokból semmilyen következtetést sem vont le, holott a II. r. vádlott vallomásának kezdetben arra irányult, hogy segítőket alkalmazott, és csak később kezdett az országgyűlési képviselőkénti támogatás irányába hajlani, miután XXIII. r. vádlott ezzel a védekezéssel előállt. Ez, álláspontja szerint a II. r. és a XXIII. r. vádlott vallomásának összehangoltságára utalt. Az ügyész álláspontja szerint a vonatkozó jogszabályok alapján II. r. vádlottnak tudnia kellett, hogy nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy az önkormányzat az országgyűlési képviselőket anyagilag - akár ingyenes telefonhasználattal - támogassa. Ezzel kapcsolatos képviselő-testületi döntés nem született, hanem az együttes utasításban és a jogszabályban foglaltak kikerülése érdekében a II. r. vádlott tanácsadóként szerepeltette XXIII. r. vádlottat. Hivatkozott arra is, hogy iratellenesen állapította meg az elsőfokú ítélet, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény
3. §

(1)bekezdése lehetővé teszi az önkormányzatok számára az országgyűlési képviselők munkájának pénzbeli támogatását, hiszen ez a jogszabály csupán annyit ír elő, hogy az állami szervek kötelesek az országgyűlési képviselőket megbízásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. Így ez a kötelezettség nem vagyoni jellegű támogatást, hanem az adatok rendelkezésre bocsátását, felvilágosítási és tájékoztatási kötelezettséget ír csupán elő. Sérelmezte, hogy a II. tényállási pont kapcsán XIX. r. vádlott esetében nem állapítható meg az ítéletből, hogy miért folytatólagos elkövetést állapított meg a bíróság. Az magában, avagy a másik három személy, (

1. sz. név), (
2. sz. név) és XVIII. r. vádlott megbízási szerződéséhez kapcsolódóan minősül folytatólagosan elkövetettnek. Álláspontja szerint a bíróság e tekintetben indokolási kötelezettségét megsértette, és utalt arra, hogy a másik három esetben a közbizalom elleni bűncselekmény folytatólagosságát is megállapította. Megjegyezte, hogy egyébként a II/1.,
3. és
4. tényállási pontok esetében is csupán a I. r. vádlott kapcsán kifejtettekből lehet következtetni arra, hogy a II. r. vádlottnak ezeket a cselekményeit miért minősítette folytatólagosan a törvényszék. Vitatta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, amely szerint a II. tényállási ponttal összefüggésben a megbízási szerződések és a valótlan munkaszerződés vonatkozásában a hűtlen kezelés bűntette és a hivatali visszaélés bűntette esetében a kétszeres értékelés tilalma miatt nem állapítható meg a halmazat. Álláspontja szerint ugyanis a kétszeres értékelés tilalma a büntetés kiszabásához köthető, míg a halmazatnál azt kell vizsgálni, hogy az elkövető cselekményével megvalósított több bűncselekmény alaki vagy anyagi halmazatban áll-e egymással, és amennyiben ez megállapítható, akkor azt kell vizsgálni, hogy látszólagos vagy valóságos a fennálló alaki vagy anyagi halmazat. Így csupán abban az esetben lett volna elfogadható az elsőfokú bíróság okfejtése, amennyiben arra a következtetésre jutott volna, hogy a hivatali bűncselekmény szükségszerű eszközcselekménye a hűtlen kezelés bűntettének. Sérelmezte, hogy a törvényszék semmilyen módon nem ellenőrizte, hogy a polgármesteri lakáskeret a lakástörvény elveinek, az önkormányzat rendeletének szellemiségének megfelelő rászorult igénylő jutott-e lakáshoz I. r. vádlott javaslata kapcsán a tényállás III/
5. pontjával kapcsolatban. Álláspontja szerint I. r. vádlott abból a célból, hogy a megfelelő jogcímmel nem rendelkező (
6. sz. név)-nek soron és jogosultságon kívüli jogtalan előnyt biztosítson, hivatali helyzetével visszaélt. Míg II. r. vádlott úgyszintén visszaélt hivatali helyzetével, amikor az I. r. vádlott jelöltjét kontroll nélkül, ismeretlenül elfogadta abból a célból, hogy az I. r. vádlotton keresztül (
7. sz. név) is jogtalan előnyt szerezzen. A III/
8. tényállási ponttal összefüggésben kifogásolta, hogy a II. r. vádlott nem ellenőrizte, hogy megfelelően rászoruló igénylő jut-e lakáshoz az I. r. vádlott javaslata kapcsán, mint ahogy ezt nem vizsgálta a tényállás III/
9. pontjánál megállapított tényállásban (
10. sz. név)-vel összefüggésben sem. Kifejtette, hogy a III/1-
11. tényállási pontra vonatkozó vádirati rész nem csak a hivatali, hanem a vagyon elleni bűncselekmény vonatkozásában is maradéktalanul megfelel a Be.
12. §-ában és a Be.
13. §-ában foglaltaknak, tekintve hogy abból egyértelműen kiderül, hogy azért juttatták ezeket a személyeket bérleti jogviszonyba, hogy ezzel kedvezményes vételi lehetőséget is biztosítsanak számukra. A vagyoni hátrány összegét úgyszintén tartalmazza a vádirat, hiszen megjelöli a lakások tényleges értékét, és azt is, hogy ehhez képest milyen kedvezményes vételáron vásárolták meg azokat. Kifogásolta, hogy az ítélet (
14. sz. tanú) vallomásának azon részét nem vette figyelembe, melyből megállapítható, hogy hallomásból tudott arról, hogy I. r. vádlott a barátnőjének az ún. polgármesteri keretből a polgármester, azaz II. r. vádlott segítségével osztogatott lakásokat, melyet egyebekben a lehallgatási anyag, (
15. sz. tanú) vallomása, valamint az okirati bizonyítékok is alátámasztottak. Hivatkozott arra, hogy iratellenesen állapította meg a bíróság, hogy (
16. sz. tanú) nem tudott arról, hogy az I. és a II. r. vádlott megegyezett volna a lakások elosztásáról. Nevezett tanú ugyanis az ügyész kérdésére úgy nyilatkozott, hogy II. r. vádlott tehetett ugyan javaslatot, de ő tudott arról, hogy az I. és a II. r. vádlott között volt valamilyen megállapodás, amely alapján mind a ketten mondtak neveket és csak ezt követően a megállapodást firtató kérdésre pontosította nyilatkozatát akként, hogy a megállapodásról nem tud. Iratellenesen került az ítéletben rögzítésre, hogy XVIII. r. vádlott cipőtisztító gépet üzemeltetett az önkormányzat épületében, hiszen a bérleti szerződésből megállapítható, hogy azt a (
17. sz. gazdasági társaság) adta az önkormányzatnak bérbe, mely szerződést XVIII. r. vádlott nem írt alá. A kft. nevében (
18. sz. név) ügyvezető, az önkormányzat nevében a jegyző és az alpolgármester írta a szerződést alá. Hibaként rótta fel azt is, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem rögzítette II. r. vádlott azon vallomását sem, mely szerint egy ismerőse egyszer korábban bemutatta neki XVIII. r. vádlottat azzal, hogy szeretne egy szolgáltatást működtetni az önkormányzatnál. Álláspontja szerint iratellenes és hiányos is a III. tényállási pont, mivel nem rögzíti azt, hogy II. r. vádlott nem csak azt tudta, hogy kinek hány darab lakása van még a kerete terhére, de azt is, hogy I. r. vádlotthoz név szerint kik köthetők. Utalt ezzel összefüggésben arra is, hogy az ezzel kapcsolatos lehallgatási anyagot az elsőfokú bíróság csupán felsorolta, ám azokat ténylegesen nem értékelte annak ellenére, hogy az abban feltüntetettek mindenben alátámasztják (
19. sz. tanú) e körben tett vallomását. Úgyszintén a lehallgatási anyagok adták cáfolatát álláspontja szerint annak, hogy az I. és a II. r. vádlottak ne tudták volna már a folyamat elején, hogy az általuk bérletbe juttatott személyek a lakásokat meg akarták volna vásárolni. A KF01-
20. számú lehallgatási anyagból kitűnően ugyanis éppen II. r. vádlott mondta, hogy a bérletbe kerülést követően rövid időn belül be kell nyújtani a vételi ajánlatot, amelyből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a II. r. vádlott nem csak az eljárás automatizmusával volt tisztában, hanem azzal is, hogy a tényleges cél az ingatlan jóval áron alul történő megvásárlása. Ezen tényállási pont kapcsán a bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy ezek a vádiratban szereplő személyek amennyiben nem kerülnek bérlői pozícióba, úgy csupán pályázat útján juthattak volna a kérdéses lakások tulajdonjogához, márpedig a pályázat útján történő értékesítés piaci alapon történt volna. Álláspontja szerint téves az elsőfokú bíróságnak azon okfejtése is, amely szerint II. r. vádlottnak az elidegenítési folyamatban nem volt szerepe, hiszen az ő döntése folytán már kizárólag csak az általa bérletbe juttatott személy vásárolhatta meg az ingatlant a vonatkozó 27/
21. számú rendelet
22. §-a szerint és amennyiben úgy ítélte volna meg, hogy jogosulatlan személy kerül bérlői jogviszonyba, úgy az SZMSZ.
23. §

(2)bekezdés b) pontja alapján kezdeményeznie kellett volna a gazdasági bizottság döntése végrehajtásának felfüggesztését. Kifejtette továbbá, hogy a tényállás III. pontjával kapcsolatban csupán a vád módosítására és nem a vád kiterjesztésére került sor, így álláspontja szerint helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor XVIII. r. vádlott védője kérelme ellenére nem napolta el a tárgyalást. A tényállás III/5. pontjával kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a tényállás nem csak hiányos, de iratellenes is, hiszen nem csak a jelenlegi, hanem az elkövetéskor hatályos törvény is tartalmazta a 2011. évi CVIII. törvény 24. §-ának

(3)és

(5)bekezdéseiben rögzített szabályt, amellyel kapcsolatban a bíróság elmulasztotta annak rögzítését, hogy ezek a szabályok pontosan milyen feltételeket tartalmaznak és milyen esetben alkalmazhatóak. E körben még a jogi indokolásnál is csak annyit rögzített a törvényszék, hogy a jelenleg hatályos közbeszerzési törvény

1. §-a már a korábbi szabályozáshoz képest megengedőbb, mert nem zárja ki a felmérésben résztvevőt a közbeszerzési eljárásból, azonban azt már nem említi, hogy mely feltételeknek kellene ahhoz teljesülni, hogy ne zárja ki a felmérésében résztvevő személyt, mint ahogy azt sem, hogy ez mennyivel megengedőbb, mint az elkövetéskor hatályos
2. évi CXXIX. törvény
3. §

(6)bekezdésében rögzített szabály. Álláspontja szerint a 2003as és a 2011-es törvény hivatkozott rendelkezése megegyező értelmű, azonban ezzel a lehetőséggel az elkövetés időpontjában nem akart az önkormányzat élni, hiszen jelen ügyben a felmérésre külön nem hívták fel a (

1. sz. gazdasági társaság)-ot, sőt maga az önkormányzat által készített összeférhetetlenségi nyilatkozat külön kitért arra, hogy nem vettek részt az előkészítő munkákban, amiből arra lehetett következtetni, hogy az önkormányzat kifejezetten ki akarta zárni ennek lehetőségét. Álláspontja szerint tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy nem lehetett megállapítani, hogy ki juttatta el az önkormányzatnak a felmérési adatokat tartalmazó iratot, hiszen megállapítható, hogy azok csak a (
2. sz. gazdasági társaság)-tól juthattak el oda. Véleménye szerint az e körben született lehallgatási anyagok is ellentétesek a bíróság által megállapított tényállással, hiszen II. r. vádlott utasította (
3. sz. név)-et a közbeszerzés kapcsán. Az ajánlattételi felhívás melléklete pedig tartalmazta a vállalkozási szerződés tervezetét, amelynek a műszaki tartalom szerinti része szó szerint megegyezett a (
4. sz. gazdasági társaság) és a (társasház megnevezése) által kötött vállalkozási szerződésben foglaltakkal. Vitatta az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontját, hogy nem történt bűncselekmény, mivel téves az az értelmezés, amely szerint az önkormányzat ajánlattételi felhívásába a (
5. sz. gazdasági társaság) által készített kalkuláció került, hiszen a (
6. sz. gazdasági társaság) attól teljesen függetlenül egy adott munka kapcsán készítette el a felmérést. Az ügyészi álláspont szerint ez az értelmezés a közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályok jogellenes kikerülését jelentené. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a bíróság által megállapított tényállás és indokolás alapján, amely szerint a II. r. vádlott egyeztetett a (
7. sz. gazdasági társaság)-gal az összeg tekintetében és a II. r. vádlott utasításai szerint jártak el a közbeszerzési eljárás során, az elsőfokú bíróságnak az e vádponttal érintett terheltek bűnösségét a Btk. 296/B. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés szerint minősülő versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban vétségében is meg kellett volna állapítani. A bűnösségi körülményekkel kapcsolatban indítványozta, hogy a másodfokú bíróság további súlyosító körülményként vegye figyelembe a XIX., a XX. és a XXIV. r. vádlottak vonatkozásában az ilyen jellegű bűncselekmények helyi és országos szintű rendkívüli elszaporodottságát, az általuk elkövetett hivatali bűncselekmény esetében azok korrupciós jellegét, valamint XXIV. r. vádlott vonatkozásában azt, hogy nem egyszerű köztisztviselőként, hanem jegyzői befolyását felhasználva követte el a bűncselekményt, így esetében a büntetlen előélet enyhítő körülménynek nem minősül. Vitatta továbbá, hogy az 1952-es születésű XXIV. r. vádlott büntetőjogi értelemben időskorúnak minősülne. A XIX. és XX. r. vádlottak vonatkozásában indítványozta a bűnsegédi minőség enyhítő körülmények köréből történő mellőzését arra hivatkozással, hogy a megvalósított vagyon elleni bűncselekmény minden előnyét ők élvezték, így álláspontja szerint a XIX. és XX. r. vádlottak vonatkozásában nem álltak fenn az enyhítő szakasz alkalmazásának feltételei. Álláspontja szerint a XIX. és XX. r. vádlottakkal szemben kizárólag hosszabb tartamú börtönbüntetéssel és a végrehajtás próbaidejének növelésével, velük szemben nagyobb összegű pénzmellékbüntetés kiszabásával, míg a XXIV. r. vádlott vonatkozásában a pénzbüntetés napi tételeinek és napi tétel összegének felemelésével érhetőek el a büntetési célok. Az I., II., III., IV., XVIII., XXI., XXII., és XXIII. r. vádlottak vonatkozásában véleménye szerint az ítélet érdemi felülbírálatra nem alkalmas, így a Be. 373. §

(1)bekezdés III/a) pontja, valamint a Be. 376. §

(1)bekezdése alapján annak hatályon kívül helyezésére tett indítványt. I. r. vádlott a fellebbezése részletes indokolásában lényegét tekintve az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét vitatta. Kifejtette, hogy az állítólagos vesztegetési pénzek átadását kizárólag (

1. sz. tanú) vallomása, illetve olyan személyek tanúvallomása alapján állapította meg a bíróság, akiknek (
2. sz. tanú) tartozott és a saját fizetésképtelenségét próbálta ezzel magyarázni. Álláspontja szerint a bíróság amennyiben az ingatlan értékesítések és tanúvallomások kronológiáját összeveti, úgy megállapíthatta volna, hogy (
3. sz. tanú)-tól származó pénzből ő semmiféleképpen sem fizethetett vesztegetési pénzt, hiszen (
4. sz. tanú) csak
5. év tavaszán kapcsolódott be az ingatlaneladásokba, amely időpontban már csak 2 ingatlan értékesítése volt hátra a 17 ingatlanból. A további 15 ingatlanra vonatkozó döntés már megszületett, tehát a (
6. sz. tanú) vallomása szerinti 15 ingatlanra vonatkozó vesztegetési pénzt már ki kellett fizetnie. Ugyanakkor az iratokból megállapítható, hogy (
7. sz. tanú)-hoz
8. április
9. napjáig pénz nem érkezett, így nem volt abban a helyzetben, hogy (
10. sz. tanú) részére bármilyen összeget is átadjon. Kifejtette, hogy (
11. sz. tanú) által említett elszámolási vitája valóban fennállt (
12. sz. tanú)-val, azonban ez az (
13. sz. gazdasági társaság) kapcsán merült fel, annak az ingatlanértékesítésekhez semmilyen köze nem volt. A bérlők által lakott ingatlanokkal kapcsolatban kifejtette, hogy az önkormányzatot ezen esetben semmiképpen nem érte vagy nem érhette volna kár azzal összefüggésben, hogy kívülálló vevő veszi meg az ingatlant, hiszen amennyiben az önkormányzat komoly pénzek ráfordításával azokat felújítja, úgy a bentlakó bérlők a vonatkozó jogszabályok alapján 45%-os forgalmi értéken vásárolhatták volna meg az általuk lakott lakást, amely esetben igen komoly veszteség jelentkezett volna az önkormányzatnál. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta azoknak az ingatlanoknak az eladására vonatkozó iratok beszerzését, amelyhez (
14. sz. tanú)-nak semmilyen köze nem volt, holott ha az abban szereplő adatokat a bíróság megvizsgálja, úgy mindenképpen arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a vád tárgyává tett ingatlaneladások kapcsán sem történt bűncselekmény. Kifogásolta, hogy a törvényszék több ingatlan esetében annak ellenére állapított meg károkozást vagy annak kísérletét, hogy (szakértő neve) szakértői véleményében az szerepel, hogy a IV. r. vádlott által adott és a tényleges érték között értékelhető eltérés nem volt. A (
15. sz. utca, házszám) szám alatti ingatlanok esetében hivatkozott arra is, hogy az értékbecslés elkészülésének időpontjában az még az önkormányzat rendelete szerint bontásra kijelölt épületnek minősült, a Műemlékvédelmi Hivatal azt csak utóbb nyilvánította műemlékké. (
16. sz. tanú) vallomásával kapcsolatban kifejtette, hogy az mindenképpen következetlennek tekinthető, hiszen (
17. sz. tanú) úgy nyilatkozott, hogy a vesztegetési összegek az ingatlanok forgalmi értékéhez arányosan kapcsolódtak, azonban ha tételesen végigveszik az egyes vádpontokban szereplő ingatlanokat, illetőleg a (
18. sz. tanú) ezekkel kapcsolatban állított vesztegetési pénz nagyságát, úgy látható, hogy semmiféle arányosságról nem lehet beszélni. Álláspontja szerint ez (
19. sz. tanú) szavahihetőségét kérdőjelezi meg. Sérelmezte, hogy (
20. sz. tanú)-val összefüggésben az ítélet nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a vele való megismerkedést követően már csak a (
21. sz. utca, házszám) alatti ingatlan elidegenítéséről döntött a képviselő-testület, míg (
22. sz. tanú) vallomásával kapcsolatban nem nyert értékelést az, hogy a vallomása szerint ő
23. évben adott (
24. sz. tanú)-nak pénzt vesztegetésre, ami nyilvánvalóan nem lehet igaz, hiszen ebben az évben már nem volt szó (
25. sz. tanú) érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás részére ingatlanértékesítésről. A saját szerepével összefüggésben kifejtette, hogy nem volt joga a hivatal dolgozóit utasítani, nem ő, hanem a vezetői értekezlet határozta meg a beérkező ajánlatok későbbi sorsát. Nem ő döntött arról, hogy az előterjesztésbe milyen összeg kerüljön, soha nem ő határozta meg az értékesítés egyéb feltételeit. Előadta továbbá, hogy a hivatalt a jegyző irányította, a polgármester egyetértésével a vádban szereplő előterjesztéseket pedig a bizottság koordinátora készítette az önkormányzat rendelkezésére álló adatok alapján, illetőleg a megbízott szakértőnek a felkérését vagy a hivatal vagy a vagyonkezelő végezte. Sérelmezte, hogy az ítélet nem foglalkozik azzal, hogy a vádban szereplő ingatlanok tekintetében az elővásárlási joggal rendelkező fővárosi önkormányzat, illetőleg a Műemlékvédelmi Hivatal a feltételeket ismerve elővásárlási jogával nem élt. Vitatta az ítélet azon megállapítását, amely szerint az (
26. sz. gazdasági társaság) bonyolította az önkormányzat megbízásából az önkormányzat üzlethelyiségeinek elidegenítését, valamint azt is, hogy az (
27. sz. párt) frakció a mérleg nyelve volt az önkormányzati szavazások során. Kifogásolta az ítélet azon megállapítását, amely szerint a gazdasági bizottságban betöltött tisztsége folytán tisztába kellett lennie a váddal érintett ingatlanok forgalmi értékével, hiszen álláspontja szerint annak megítélése olyan szakértői kérdés, amelyre vonatkozó szakismeretekkel ő nem rendelkezik. Előadta, hogy a törvényszék az önkormányzati törvény vonatkozó szabályainak figyelmen kívül hagyásával állapította meg, hogy azért kellett előre fizetni a vesztegetési pénzt, mert megakadályozhatta volna a pozitív testületi döntést, amelyre már csak azért sem volt lehetősége, mert a bizottsági döntés a bizottság elnökét is kötötte, tehát nem is volt lehetősége annak visszavonására. Ezzel összefüggésben vitatta az ítélet azon megállapítását is, amely szerint képviseleti testületi döntést előre garantálni tudott volna. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet nem adta indokát, hogy milyen tényekre alapozta azt az állítását, amely szerint hivatalból megkapta az értékbecsléseket és azokat átadta (
28. sz. tanú)-nak, hiszen ezen megállapítás ellentétes (
29. sz. tanú), (
30. sz. tanú) és (
31. sz. tanú) nyilatkozataival. Véleménye szerint a lehallgatott telefonbeszélgetésekből megállapítható, hogy éppen azt kérdezte az értékbecslőtől, hogy ő készítette-e a kérdéses ingatlanokra az értékbecslést, amelyből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy korábban az értékbecslőt befolyásolta. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe azokat az összegeket, amelyek a bérlő kiköltöztetése kapcsán befolytak, illetőleg a szerződések teljesülése esetén befolytak volna az önkormányzatnak a kárérték megállapításánál. Vitatta, hogy kellő ismerete volt ahhoz, hogy valamely épület bontási költségét megállapítsa. Tévesnek tartotta a törvényszék azon jogi álláspontját is, amely szerint fontosabb ügyekben intézkedni hivatott személy volt, hiszen ez a megállapítás az önkormányzati törvénnyel ellentétes, ugyanis egy bizottsági elnök sem intézkedhetett fontosabb ügyekben. Álláspontja szerint az ítélet több esetben csupán feltételezéseken alapult, pl. a (
32. sz. utca, házszám) szám alatti ingatlannal kapcsolatban semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá azt a megállapítást, amely szerint I. r. vádlott pontosan meg nem határozható módon kapcsolatba lépett a (stúdió neve) Stúdió vezetőjével, IV. r. vádlottal, és felhívta a megfelelő értékbecslés elkészítésére. A tényállás II/
33. pontjával kapcsolatban álláspontja szerint semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy XX. r. vádlott nem végezte el a megbízási szerződésben szereplő munkát, így mindenféle bizonyíték nélkül állapította meg az elsőfokú bíróság a tényállás erre vonatkozó részét. A tényállás II/
34. pontjával kapcsolatban vitatta, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában fizette meg az önkormányzat felé a telefondíjakat, hiszen annak megfizetésére egyből sor került, ahogy a gyanúsításból tudomást szerzett arról, hogy károkozással gyanúsítják. A polgármesteri lakáskerettel kapcsolatban tévesnek tartotta, hogy annak elosztása, illetve az azzal kapcsolatos rendszer a büntetőjog keretei közé illeszthető lenne. Álláspontja szerint ez a rendszer maximum a politikai felelősségi kérdését vetheti fel. A III/
35. tényállás ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy az önkormányzati törvény vonatkozó rendelkezése alapján nem minősült érintettnek (
36. sz. név) lakásügyében, amellyel kapcsolatban vitatta, hogy felújított lakásról lett volna szó. Egyebekben kifejtette, hogy a lakás megvásárlása során csak a minden bérlőt megillető kedvezményt vette (
37. sz. név) igénybe. Ennél, valamint a tényállás III/2., III/
38. és III/
39. pontjával kapcsolatban is hivatkozott arra, hogy nem egyszemélyben, hanem az önkormányzat gazdasági bizottsága törvényes felhatalmazás alapján döntött ezekről a lakásokról. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság (
40. sz. tanú) vallomását következetesnek találta annak ellenére, hogy több tanúvallomás, valamint az ingatlanok értéke és az általa hivatkozott vesztegetési pénzek egyszerű matematikai művelettel is cáfolják azt. Kifogásolta, hogy annak ellenére, hogy az ítélet a 2003 októbere és 2004 októbere közötti ingatlaneladásokat tartalmazta a tényállásban, a vagyongyarapodás körében a törvényszék 2002 decemberétől vette figyelembe a számla forgalmát és semmilyen következtetést nem vont le abból, hogy a vádbeli időszakot megelőzően nagyobb volt a számla forgalma, mint a vádbeli időszakban. Ezzel összefüggésben hiányolta, hogy az elsőfokú bíróság e körben nem foglalkozott azzal, hogy több mint 10 éves vállalkozói múltja volt már a vádbeli időszakot megelőzően, ami indokolhatta az addig összegyűlt vagyonát. Megítélése szerint minden logikát nélkülöz az ítélet képviselő-testület megtévesztésére vonatkozó okfejtése, hiszen a megállapított tényállás szerint az ingatlanok túlnyomó része reális forgalmi értéken került elidegenítésre, így a képviselő-testület megtévesztése nem értelmezhető. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság értékelésen kívül hagyta (
41. sz. tanú) tanú azon nyilatkozatát, amikor ügyészi kérdésre azt mondta, hogy „150 oldalt nem tudtam megtanulni", mint ahogy a vallomása és más tanúk vallomása, így pl. (
42. sz. tanú) tanúvallomása közötti ellentmondást sem értékelte a törvényszék kellő súllyal. Mindezekre figyelemmel indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az ellene emelt vádak alól mentse fel. Az I. r. és a XXIII. r. vádlottak védője fellebbezése indokolásául előadta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségét megsértette, illetőleg a tényállás III. pontjával kapcsolatban helytelen a cselekmény jogi minősítése. Sérelmezte, hogy az I. tényállási pontban szereplő cselekményekkel összefüggésben nem állapítható meg az ítéletből, hogy a csalással okozott kárt hogyan állapította meg a törvényszék. Véleménye szerint a rendelkezésre álló bizonyíték alapján nem lett volna megállapítható, hogy I. r. vádlottnak döntő szava volt az ingatlanok értékesítése során, az, hogy egyértelművé tette (
43. sz. tanú) előtt, hogy fizetnie kell az ingatlanokért, az, hogy ingatlanonként 20.000.000 - 30.000.000,- Ft körüli összeget vett át, továbbá az sem, hogy az értékbecslést megrendelte. Véleménye szerint (
44. sz. tanú) és (
45. sz. tanú) vallomásának bizonyítékként történő értékelése nem lehetséges, tekintettel arra, hogy mindketten olyan körülményekre vonatkozóan tettek vallomást, amelyre az ügyvédi titoktartási kötelezettség kiterjed, ugyanakkor az arra jogosultak a titoktartás alóli felmentést nem adták meg. Vitatta (
46. sz. tanú) naplójának bizonyítékként történő értékelését, és kifejtette, hogy a lehallgatott telefonbeszélgetésekről készült feljegyzések okszerű értékelése során megállapítható, hogy az I. tényállási pontban írt cselekmény nem került elkövetésre, hiszen ezzel összefüggésben egyetlen adatot sem tartalmaztak a beszélgetések, míg a III. tényállási ponttal kapcsolatban az I. r. vádlott több, önmagára nézve terhelő tartalmú kijelentést is tett. A III. tényállási pont álláspontja szerint megalapozott, azonban az abból levont jogi következtetés téves, figyelemmel arra, hogy a polgármesteri lakáskeretbe tartozó lakások ily módon történő kiutalása nem ütközött semmilyen önkormányzati rendeletbe. Így ezekkel a vádpontokkal összefüggésben bűncselekmény hiánya okából történő felmentésre, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletnek a Be.
47. §

(1)bekezdés III. a) pontjára figyelemmel az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására tett indítványt. A bűnösség megállapítása esetére észrevételezte, hogy a közmegbecsüléssel visszaélve történő elkövetés, valamint az, hogy a cselekmény alkalmas a hivatalos személy működésébe vetett bizalom megingatására, súlyosító körülményként nem értékelhető, tekintettel arra, hogy I. r. vádlott bűnössége korrupciós bűncselekményben is megállapításra került. A XXIII. r. vádlott védelmében előadta, hogy a II/

1. tényállási pontban írt cselekménnyel összefüggésben a felmentő rendelkezés meghozatalára megalapozott tényállás alapján okszerű következtetéssel került sor, mert ebben az esetben nem valósult meg bűncselekmény, míg a III/
2. és III/
3. tényállási ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy tűzcsap közelében állt a XXIII. r. vádlott gépkocsija, így a kerékbilincs levétele jogos igény volt. Erre figyelemmel álláspontja szerint csak vélt bűncselekményt követhettek el az ezzel a ponttal érintett vádlottak, hiszen bár azt hitték, hogy bűncselekményt követnek el, valójában nem történt a kerékbilincsek eltávolításával jogszabálysértés. Ezért a XXIII. r. vádlott vonatkozásában az ítélet megváltoztatására és a III/
4. és III/
5. ponttal kapcsolatos vád alóli felmentésre tett indítványt. A II. r. vádlott védője az ügyészi fellebbezéssel kapcsolatban észrevételezte, hogy az abban felsorolt kifogások nagyobbrészt nem megalapozottak, míg kisebb részt nem relevánsak. Álláspontja szerint az ügyészi fellebbezés lényegét tekintve a törvényszék bizonyíték mérlegelési tevékenységét támadja a megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség megsértésének ürügyével. Véleménye szerint a bíróság minden lényeges, az ügy eldöntéséhez szükséges bizonyítékra kitért indokolásában. A bizonyítási eljárás során valamennyi, az ügyész által felajánlott bizonyítási eszközt beszerzett és azon túl is jelentős terjedelmű bizonyítást vett fel. Így teljes körű bizonyítás alapján a büntetőjogi főkérdések megválaszolásához szükséges terjedelmű és kellően részletezett tényállást állapított meg, amelyet pedig érthető és áttekinthető formában meg is indokolt. Utalt arra, hogy az ügyészség által a fellebbezésben számon kért és a bíróság hiányosságaként felróttak teljesítése terjedelmi okokból kifolyólag fizikailag lehetetlen lett volna. II. r. vádlott fellebbezésének indokolásában hivatkozott arra, hogy vele szemben ezen időszakban, ugyanazon sértett sérelmére elkövetett, ugyanilyen bűncselekmény miatt azonos vádlotti kör vonatkozásában egy másik büntetőeljárás is folyamatban van, amelyben álláspontja szerint a jelen eljárásban megvizsgált bizonyítékoknál több bizonyíték található a megbízási szerződéssel kapcsolatban. Ezek a bizonyítékok a jelen ítélettel érintett cselekmények elbírálásához is szükségesek lennének. Véleménye szerint a megbízási szerződéssel kapcsolatban csak egy eljárásban lehet olyan ítéletet hozni, amely kétséget kizáróan bizonyítja akár az ártatlanságát, akár a bűnösségét. Erre figyelemmel az ítélet megbízási szerződésekkel kapcsolatos részének hatályon kívül helyezését indítványozta. Ezen túlmenően vitatta az elsőfokú bíróságnak a lehallgatott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos megállapításait, kifejtve azt, hogy amikor a saját, illetőleg I. r. vádlott keretéről beszélt, az csak a mindennapi egyszerűbb beszélgetés érdekében történt. A tényállás III/
6. pontjával kapcsolatban az elsőfokú ítélet megváltoztatását és felmentést indítványozott arra hivatkozással, hogy az ablakcsere megfelelő időben, áron és minőségben lett végrehajtva. Egyebekben pedig a közbeszerzési törvény rendelkezései alapján egy ajánlattevővel is lefolytathatta volna az eljárást. Így álláspontja szerint semmiképpen nem valósíthatott meg hivatali visszaélést az az eljárás, ahol a törvényben minimálisan lehetővé tett egy céggel szemben három cég került meghívásra. A II. r. vádlott védője a fellebbezés indokolásában a II/
7. tényállási ponttal kapcsolatban felmentés érdekében bejelentett fellebbezését módosította akként, hogy azt enyhítésért, a kiszabott szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztése és a mellékbüntetés mellőzése végett tartotta fenn azzal, hogy az egyéb tényállási pontokkal kapcsolatban bejelentett fellebbezését változatlanul fenntartotta. Az ítélet II/
8. tényállási pontjával kapcsolatban kifejtette, hogy az ítéleti tényállás a képviselőtestület munkáját segítő tanácsadók alkalmazásának körülményei tekintetében megalapozott, mivel azt a beszerzett bizonyítékok alátámasztják, azonban a bizonyítékok között nem merült fel olyan, amely alátámasztaná az ítélet azon megállapítását, amely szerint (
9. sz. név) nem végzett tényleges munkát, és azt II. r. vádlott sem várta el tőle. Álláspontja szerint ezzel szemben a tényleges munkavégzésre vonatkozóan bizonyítékként felhasználható volt a II. r. vádlott vallomása, valamint (
10. sz. név) bírósághoz írt levele, amely nem minősülhet tanúvallomásnak, csupán okirati bizonyítéknak. Utalt e körben arra is, hogy az elsőfokú bíróság által kifejtettekkel szemben II. r. vádlott a nyomozati vallomásához képest nem mást, hanem többet adott elő a tárgyaláson tett vallomásában, amely azonban teljesen érthető is. Előadta, hogy jelenleg is folyamatban van a II. r. vádlottal szemben a PKKB előtt 19.B.80.076/
11. számon egy büntetőeljárás, amelynek sértettje szintén az (önkormányzat megjelölése) önkormányzat. A vád tárgyát itt is hűtlen kezelés bűntette képezi, amelyet az ezen ügyben benyújtott vádirat szerint is fiktív munkavégzésre irányuló jogviszonyokkal okoztak. Megítélése szerint a két folyamatban lévő büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény a folytatólagosan törvényi egységébe tartozik, így amennyiben valamelyik eljárásban a II. r. vádlott jogerős felmentésére nem kerül sor, úgy mindenképpen perújításnak lenne helye. Erre figyelemmel a tényállás II/
12. pontjával kapcsolatban a Be.
13. §

(2)bekezdés a) pontjában írt okból, Be. a 376. §

(1)bekezdése alapján hatályon kívül helyezésre az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására, valamint az azonos bűncselekmény miatt folyó eljárások egyesítésére történő felhívásra tett indítványt. A tényállás III/

1. pontjával kapcsolatban ugyanilyen indítványt terjesztett elő annak megjegyzésével, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt az okirattal igazolt tényt a tényállás megállapítása során, hogy (
2. sz. név) által irányított
3. sz. pártja megállapodást kötött a helyi (
4. sz. párt)-tal, míg korábbi (
5. sz. párt) tagsága révén a kerület (
6. sz. párt) frakció tagjaival is kiváló kapcsolatot ápolt. Tekintettel arra, hogy a vállalkozók pártja a (
7. sz. párt) politikai szövetségese volt már 2006-ban is, (
8. sz. név) nem saját jogán, hanem a (
9. sz.-
10. sz. párt) frakció kerete terhére vonta be (
11. sz. név)-et tanácsadói státuszba, és ezt a II. r. vádlott is így kezelte. A tényállás II/
12. pontjával kapcsolatban vagylagos indítványt terjesztett elő. Véleménye szerint ugyanis XIX. r. vádlott tényleges tanácsadói tevékenysége a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem kérdőjelezhető meg, a II. r. vádlott a XIX. r. vádlott foglalkoztatásával kapcsolatban azonos gyakorlatot folytatott, mint jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal. A XIX. r. vádlott védője által csatolt okiratokra tekintettel tárgyalás tartását, illetőleg azt követően a bizonyítás eredményeképpen az elsőfokú ítélet e körben történő megváltoztatására tett indítványt, valamint arra, hogy ez alól a vádpont alól a II. r. vádlottat az ítélőtábla a Be.
13. §

(3)bekezdés

1. fordulatában írtak szerint bizonyítottság hiánya okából mentse fel. Másodlagos indítványként pedig ezzel a tényállási ponttal kapcsolatban is a II/
2. és II/
3. tényállási pontokhoz hasonlóan hatályon kívül helyezést indítványozott. A III/1-
4. tényállási ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a polgármesteri lakáskeret létének oka és célja nem a rászorulók támogatása volt, hiszen volt ilyen külön jogcím; a szociális alapon történő kiutalás. Álláspontja szerint a törvényszék ítéletében egy politikai alku létjogosultságát kérdőjelezte meg, amelyre egy büntetőügyben hozott ítéletben nincs lehetőség. Így helytelen jogi következtetést vont le a törvényszék, amikor azt állapította meg, hogy a II. r. vádlott a képviselő-testület által létrehozott polgármesteri lakáskeret felhasználása során a hivatali kötelességét előnyszerzése végett megszegte, hiszen nem lehet megállapítani azt, hogy a hatályos jogszabályok alapján, a döntésre jogosult testület szabályszerű eljárásában hozott törvényes döntésével létrejött polgármesteri lakáskeret léte jogellenes, ezen belül is büntetőjogba ütköző lenne. Erre figyelemmel ezekkel tényállási pontokkal kapcsolatban emelt vád alól II. r. vádlottnak bizonyítottság hiánya okából történő felmentésére tett indítványt. A tényállás III/
5. pontjával kapcsolatban kifejtette, hogy ebben az esetben II. r. vádlott szándéka nem XXI. r. vádlott vagy a (
6. sz. gazdasági társaság) jogtalan előnybe részesítése volt, hanem a kialakult helyzetben mind a megrendelő, mind a kivitelező számára legkevésbé ártalmas megoldással az ablakcsere lebonyolítása. Így álláspontja szerint a bizonyítási eljárás során nem nyert bizonyítást az, hogy a szabályok megszegésének célja az adott alany jogtalan előnyhöz juttatása volt, hiszen pont az ellenkezője történt, a jogtalan hátrány okozását próbálták az eljárás során elkerülni. Erre figyelemmel az ítélet ezzel a tényállási ponttal kapcsolatos részében II. r. vádlottnak a bűncselekmény hiánya okából történő felmentésére tett indítványt. A III. r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában az I/
7. tényállási ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a csalási cselekménnyel kapcsolatban az ítéletében részletes indokát adta annak, hogy a kár megállapításához igénybe vett igazságügyi szakértő által előterjesztett véleményt miért és mennyiben fogadta el a tényállás megállapításakor, így az ügyészség ezzel a cselekménnyel kapcsolatban bejelentett fellebbezése, illetőleg annak indokolása a bíróság mérlegelő tevékenységét támadja. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a tényállásban nem került megállapításra az, hogy mikor és hogyan valósult meg a tényállásszerű elkövetési magatartás. Ezért véleménye szerint nem csak azért volt helye e bűncselekmény miatt emelt vád alól a III. r. vádlott felmentésének, mert nem következett be kár, hanem azért is, mert a tényállás szerint III. r. vádlott nem fejtett ki olyan tényállásszerű magatartást, amely a csalás bűntettének megállapítását lehetővé tette volna. Hivatkozott e körben arra is, hogy a (
8. sz. utca, házszám) szám alatti ingatlanra az első szerződést az akkor már meglévő értékbecslés alapján még XXIII. rendű vádlott írta alá, így mindenképpen iratellenes a konstrukció III. r. vádlott, I. r. vádlott és (
9. sz. tanú)-nak tulajdonítása. Kifejtette, hogy a csalási cselekmények kapcsán az ügyészség teljesen érthetetlen módon próbálta a kár fogalmát levezetni, amikor összemosta az üzletrész vételárát amely az okiratban feltüntetettől állítólag el is tér - az ingatlan forgalmi értékével. Mindezt ráadásul úgy, hogy a vádhatóság az erre irányuló védői indítvány ellenére meg sem kísérelte a nyomozás során könyvszakértő bevonásával megállapítani, hogy a (
10. sz. gazdasági társaság) milyen értéket képviselt a vádbeli időszakban. Utalt ebben a körben arra is, hogy a bizonyítékok mérlegelése alapján sem állapítható meg, hogy 2004-ben, amikor az adásvételi előszerződés megkötésére került sor, a döntés más vevőjelöltekkel szemben részesítette előnyben a (
11. sz. gazdasági társaság)-ot és a pályáztatás elmaradása sem sértette a döntés meghozatalakor hatályos jogszabályokat. Az I/
12. tényállási pont kapcsán a vád tárgyává tett hivatali visszaéléssel kapcsolatban kifejtette, hogy a III. r. vádlott azt nem követte el, illetőleg nem bizonyítható, hogy elkövette, hiszen semmi nem támasztja alá, hogy a III. r. vádlott jogtalan előnyt kért volna I. r. vádlottól. E körben utalt arra is, hogy a kötelességszegés egy jogilag rögzített magatartástól eltérő tevékenység, amely itt nem valósult meg, mivel pályáztatási kötelezettség nem volt, az ingatlan értékesítése valós értéken történt, míg a III. r. vádlott azon magatartása, hogy személyes érintettségét nem jelezte a testület felé, maximum az SZMSZ-nek a megszegését jelentené. Sérelmezte ezzel kapcsolatban azt is, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem foglalt állást arról, hogy az ezzel kapcsolatos elkövetési magatartás a III. r. vádlott által pontosan mikor került kifejtésre, hiszen a (
13. sz utca, házszám) szám alatti ingatlan értékesítése egy több évet felölelő folyamat volt, így az elévülést is vizsgálni kellett volna. A közokirat-hamisítás kapcsán előadta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a megállapításra, hogy XII. r. vádlott és XVIII. r. vádlott nem kívánta a céget működtetni és csak névlegesen voltak tagjai a kft.-nek. Amennyiben ugyanis XII. r. vádlott nem kívánt volna ügyvezetői tisztséget betölteni, úgy elegendő lett volna arról lemondania, míg XVIII. r. vádlott üzleti érdekének megfelelően a cégben aktív tevékenységét fejtett ki. Mindezekre figyelemmel álláspontja szerint ezzel a tényállási ponttal kapcsolatban a III. r. vádlott bűncselekmény hiánya okából történő felmentésének, másodlagosan a bűncselekmény megvalósulása esetén az eljárás megszüntetésének van helye, így erre tett indítványt. A tényállás II/
14. pontjával kapcsolatban a III. r. vádlott terhére megállapított hűtlen kezelés bűntettét nem vitatta, figyelemmel arra, hogy az a III. r. vádlott beismerő vallomásán alapult. Az ügyész e tényállási ponttal kapcsolatban bejelentett fellebbezésére reagálva kifejtette, hogy álláspontja szerint a bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott arra a megállapításra, hogy II. r. vádlottnak valóban nem volt szüksége III. r. vádlott szavazatára, és az ügyészi fellebbezés egyetlen olyan konkrét körülményt sem tartalmaz, amely azt alapozná meg, hogy a vádbeli időszakban a II. r. vádlottnak valamilyen rendkívüli oka volt a III. r. vádlott szavazatának ily módon történő megszerzésére, így e tekintetben az ítélet helybenhagyását indítványozta. A III/
15. tényállási ponttal összefüggésben kifejtette, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem merült fel olyan bizonyíték, amely alátámasztotta azt, hogy III. r. vádlott bármilyen közvetett módon eljárt XVIII. r. vádlott lakásigénylése kapcsán. Utalt arra, hogy az ítélet nyilvánvalóan iratellenesen állapította meg ebben a tényállási pontban, hogy III. r. vádlott a leánya lakáshoz jutása érdekében ismét barátja, XVIII. r. vádlott segítségét vette igénybe, hiszen az okiratokból egyértelműen megállapítható, hogy a lakáskiutalás két évvel megelőzte a megbízási szerződés megkötését. Kifogásolta, hogy sem a vádhatóság, sem a bíróság nem vizsgálta, hogy (
16. sz. név) részére kellett-e egyáltalán bármilyen segítség. Nem lett tehát feltárva, hogy jogosult volt-e szociális alapon a lakásbérletre. Álláspontja szerint arra sem merült fel semmilyen bizonyíték, hogy a III. r. vádlott I. r. vádlott szükségszerű megkeresésével kérte az (
17. sz. párt) polgármesteri lakáskeret terhére XVIII. r. vádlott számára a lakáskiutalást. Így véleménye szerint ezen ítéleti megállapítás csupán bizonyítékok nélküli feltételezés. Hivatkozott továbbá arra, hogy a polgármesteri lakáskeretből történő lakáskiutalás önmagában nem jogsértő, ezzel kapcsolatban a lakástörvény elvei nem alkalmazhatóak. Mindezekre figyelemmel ezzel a vádponttal kapcsolatban a III. r. vádlott hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alóli felmentésére tett indítványt, elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan bizonyítottság hiányában, míg álláspontja szerint amennyiben a bíróság jogi álláspontja ettől eltér, úgy az elsőfokú bíróság által megállapított ítélet a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető módon megalapozatlan, minthogy nem rögzíti azt, hogy III. r. vádlott mikor és milyen módon élt vissza hivatali helyzetével. Az ezzel a tényállási ponttal kapcsolatos hűtlen kezelés vonatkozásában vitatta az ítélet indokolásának azon megállapítását, hogy maximum azokat érte hátrány, akik pl. a XVIII. r. vádlott részére történő kiutalás miatt hátrébb kerültek a sorba. A polgármesteri lakáskeret esetében ugyanis nem volt olyan sor, amelyben az igénylőket rangsorolták. Véleménye szerint félrevezető a vádhatóságnak az az álláspontja, hogy ezeknek a lakásoknak az önkormányzat tulajdonából bérlői kedvezménnyel történő kikerülése vagyoni hátrányként fogható fel, hiszen amennyiben ezt elfogadnák, úgy minden egyes bérlői kedvezménnyel történő lakáseladás az önkormányzat oldalán vagyoni hátrányt eredményezne, azaz hűtlen kezelésként értelmezhető. Hivatkozott e körben arra, hogy amennyiben nem XVIII. r. vádlott, hanem más bérlő vásárolja meg a (
18. sz. utca, házszám) szám alatti lakást, úgy az az ingatlant ugyanilyen kedvezménnyel megvehette volna, és azt az önkormányzat részére ugyanezen az áron értékesíteni kellett volna, így a vagyoni hátrány ennek a tényállási pontnak az esetében fel sem merülhetett. Az összes tényállási ponttal kapcsolatban kifogásolta, hogy bár az ítélet indokolása tartalmazza, hogy valamennyi vádlott vonatkozásában az elkövetéskori jogszabály került alkalmazásra, azonban a történeti tényállás az egyes bűncselekmények kapcsán nem tartalmazza egyértelmű és felismerhető módon azt, hogy az adott bűncselekményt a III. r. vádlott mikor és mely magatartásával fejtette ki. Igy pedig nem értelmezhető, hogy mit jelent az alkalmazott elkövetéskori jogszabály. Indítványozta továbbá, hogy az ítélőtábla a III. r. vádlottnak fel nem róható jelentős időmúlásra, valamint megromlott egészségi állapotára tekintettel az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetésnél enyhébb büntetést szabjon ki. A IV. r. vádlott védője az általa bejelentett fellebbezés indokolásául előadta, hogy a IV. r. vádlott vonatkozásában az ítélet részben megalapozatlan, másrészt pedig bűnössége az anyagi jogi szabályok megsértésével került megállapításra. A hivatali visszaéléssel kapcsolatban kifejtette, hogy azon esetekben, amikor I. r. vádlott csak a hivatali visszaélés bűntettét követte el, úgy ez a bűncselekmény már a meghatározott értékre szóló értékbecslés kérésével befejezetté válik, hiszen hivatalos személyként ilyet az I. r. vádlott nem tehetett volna. Ebben az esetben pedig fogalmilag kizárt, hogy a kérés utóbbi teljesítése esetén a IV. r. vádlott bűnsegédi magatartást ki tudna fejteni, hiszen egy már befejezetté vált bűncselekményhez utólag nem kapcsolódhat bűnsegédi magatartás. Kifogásolta, hogy az I. és a IV. r. vádlottak között történt személyes találkozások számát illetően következetlen az ítélet. Nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy pontosan mely találkozások alkalmával hangzott el az I. r. vádlott részéről ilyen kérés. Kifejtette, hogy IV. r. vádlott vonatkozásában helytállóan állapította meg az ítélet, hogy a IV. r. vádlott nem bírt tudomással az I. r. vádlott által elkövetett csalásról, hiszen a IV. r. vádlott gondolhatta azt is, hogy az I. r. vádlott kérésének teljesítésével csak az eljárást fogja gyorsítani. Hivatkozott arra is, hogy az ítélet több ponton iratellenes az értékbecslés megalapozatlanságával és szakmai hiányosságaival kapcsolatban, hiszen több ingatlan esetében konkrét fényképfelvételek is csatolásra kerültek. Előadta továbbá, hogy IV. r. vádlottnak az önkormányzattal kötött szerződése meghatározta, hogy pontosan miket kell a szakvéleménynek tartalmaznia, és a vádban hivatkozott értékbecslések ezeknek a kritériumoknak megfelelnek. Utalt arra is, hogy a szerződés kifejezetten lehetővé teszi a felek, azaz a IV. r. vádlott és az önkormányzat közötti kölcsönös konzultációt, valamint rögzíti, hogy a megbízó igényeinek meg nem felelő értékbecsléseket öt napon belül ki kell javítani. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy IV. r. vádlott az önkormányzat megbízásából nagyszámú értékbecslést készített el korábban, és a váddal nem érintett értékbecsléseiben sem utalt arra, hogy a bérlőkkel terhelt ingatlan értéke a fele a beköltözhető értéknek. Álláspontja szerint egyébként is a váddal érintett esetekben, ha így konkrétan nem is került rögzítésre, de az értékbecslés tartalmából megállapítható volt, hogy az ingatlan bérlőkkel terhelt, így a IV. r. vádlott által készített értékbecslések megfelelnek annak a szakmai előírásnak, hogy az ingatlant a vizsgálatkori használati viszonyoknak megfelelően kell értékelni. E körben utalt még arra, hogy az önkormányzat nyilvánvalóan pontosan tudta, hogy melyik tulajdonában álló ingatlan lakott és melyik nem. A csalás bűntette vonatkozásában az ügyészi fellebbezésre reagálva előadta, hogy álláspontja szerint nem állapítható meg a IV. r. vádlott vonatkozásában olyan tudattartalom, ami a csalás bűntettének megállapítását tenné lehetővé, hiszen ha elfogadja az ítélet IV. r. vádlott szakmai tehetségtelenségére vonatkozó részét, akkor végképp nem lehet arra következtetni, hogy a tudata akár eshetőleges szándékkal kiterjedt a károkozásra. Összességében az elsőfokú ítélet megváltoztatására és IV. r. vádlott valamennyi bűncselekmény miatt emelt vád alóli felmentését indítványozta bűncselekmény hiányára hivatkozással, amely álláspontja szerint a rendelkezésre álló iratok alapján a téves anyagi jogi következtetések helyett helyes következtetések levonásával megállapítható. IV. r. vádlott az általa bejelentett fellebbezés indokolásában a védője által előadottakat kiegészítette azzal, hogy a közte és az önkormányzattal létrejött szerződés alapján a megrendelővel való kapcsolattartás, illetőleg az egyéb egyeztetés szerződéses kötelezettsége volt. Az ítélet nem ad választ arra, hogy miért tett volna eleget I. r. vádlott kérésének. Kifejtette, hogy nem volt tudomása arról, hogy I. r. vádlott bűncselekményt követ el, így álláspontja szerint bűnsegéd sem lehet. Erre figyelemmel felmentését kérte. A XVIII. r. vádlott védője az ügyész által bejelentett fellebbezésre, illetőleg az ügyészi fellebbezés indokolására reagálva kifejtette, hogy az ügyész csupán a bizonyítékok mérlegelését támadta. Előadta azt is, hogy a tényállás II/
19. pontjával kapcsolatban értelmezhetetlen az ügyész azon megállapítása, amely szerint a bíróság csak látszólag indokolta meg ítéletének ezt a részét, továbbá az ügyész bár utalt arra, hogy a II/
20. tényállási pont részben nem feleltethető meg az iratok tartalmának, azonban nem jelölte meg, hogy véleménye szerint mi ez a rész. Ezzel összefüggésben előadta, hogy a tényállás I/1., II/
21. és III/
22. pontjai egyaránt megalapozottak. A tényállás I/
23. pontjával összefüggésben megállapítható, hogy XVIII. r. vádlott valós szándéka kiterjedt az ügyvezetői tisztség ellátására, a (
24. sz. gazdasági társaság) ügyvezetőjeként a taggyűlési jegyzőkönyvekből megállapíthatóan érdemi tevékenységet is kifejtett, így iratellenesen került megállapításra, hogy a cégben csak formálisan volt tag. Előadta, hogy az ajándékozással a XVIII. r. vádlott, mint érvényes tulajdonszerzési jogcímmel megszerezte az üzletrészt, önmagában az ajándékozás ténye nem jelentheti azt, hogy nem állt szándékában ténylegesen a céggel tagsági viszonyt létesíteni, illetőleg ott ügyvezetői tisztséget betölteni. A XVIII. r. vádlott a (
25. sz. gazdasági társaság) ügyvezetőjeként a saját érdekeit is képviselte, így nem lehet megállapítani azt, hogy a cégben csupán stróman volt. A II/
26. tényállási pont megállapításait, illetőleg annak minősítését nem vitatta, míg a III/
27. tényállási ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a XVIII. r. vádlott a lakás értékesítése során semmilyen plusz kedvezményben nem részesült. Az ezzel a tényállási ponttal érintett lakás felújításra szoruló, rossz állapotú volt, amelyet az önkormányzat csak felújítás után tudott volna értékesíteni, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az önkormányzatot vagyoni hátrány nem érte. Így a hűtlen kezelés bűntette miatti felmentésre vonatkozó rendelkezés helybenhagyására tett indítványt. A XIX., XXI. és XXII. r. vádlottak védője a XIX. r. vádlott vonatkozásában a fellebbezés indokolásául előadta, hogy a XIX. és II. r. vádlott közötti előzetes megállapodásra vonatkozó ítéleti megállapítás megalapozatlan, erre vonatkozóan bizonyítás nem lett felvéve, és ezt alátámasztó bizonyíték az eljárás során nem merült fel. Egyebekben az indokolás sem tartalmazza, hogy a bíróság milyen bizonyítékokra alapította ezt. A XIX. r. vádlott szándékában állt a munka elvégzése, egyebekben pedig a -II. r. és a XIX. r. vádlottak között létrejött szerződés nem eredménykötelem, így téves az az álláspont, hogy mivel a XIX. r. vádlott nem tudott eredményt elérni, így maga a jogügylet sem jött létre. Álláspontja szerint amennyiben elfogadható lenne az elsőfokú ítélet azon megállapítása, hogy XIX. r. vádlott eleve nem akart szerződésnek megfelelően dolgozni, akkor fiktív szerződés került megkötésre, amely maximum egy mangánokirat-hamisítás vétségének megállapítását tenné lehetővé. Kifejtette továbbá, hogy ezen esetben a XIX. r. vádlott nem állt ténylegesen munkaviszonyban, így a társadalombiztosításnak, illetőleg a költségvetésnek befizetett összegek jogalap nélkül kerültek befizetésre. Ebből fakadóan a XIX. r. vádlott terhére megállapított összeggel a költségvetés jogalap nélkül gazdagodott, tehát az elsőfokú ítélet vagyoni hátránnyal kapcsolatos álláspontja téves. A XIX. r. vádlott vonatkozásában a bűnösség megállapítása esetére további enyhítő körülményként indítványozta figyelembe venni a jelentős időmúlást. A XXI. és XXII. r. vádlottak vonatkozásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat a felmérés során keletkezett adatok benyújtásával kapcsolatban. Utalt arra, hogy mivel az ajánlatkérési felhívásban szereplő adatok egy mérés eredményeként létrejött objektív adatok, önmagában az, hogy azok megegyeznek a (
28. sz. gazdasági társaság) által végzett felmérés adataival, nem jelenti, hogy azok kerültek átemelésre, hiszen helyes mérés esetén csak egyező adatok jöhettek ki. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy a bíróságnak a társadalomra veszélyesség meglétét, avagy hiányát is vizsgálni kell, hiszen ebben az esetben azt sem az ügyészség, sem a bíróság nem vitatta, hogy az önkormányzat részéről egy hiba történt, amelyet a legkisebb kár okozásával próbáltak orvosolni. Az ügyész által megállapítani kért, a Btk. 296/B. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés szerint minősülő és büntetendő versenykorlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban vétségével kapcsolatban előadta, hogy e bűncselekmény vonatkozásában a Btk. 296/B. §

(4)bekezdése szerint büntethetőséget kizáró ok áll fenn, hiszen II. r. és XXI. r. vádlottak önként mondták el a hatóságnak, hogy mi történt. Összességében a XIX. r. vádlott vonatkozásában elsődlegesen az iratok tartalma valamint helyes következtetés alapján, a Be. 351. §

(2)bekezdés d) pontjára figyelemmel az elsőfokú ítélet megalapozatlanságának orvoslása mellett az előzetes megállapodásra vonatkozó rész mellőzésével a XIX. r. vádlott felmentését indítványozta, míg másodlagosan az elsőfokú ítélet e körben történő hatályon kívül helyezését indítványozta figyelemmel arra, hogy ezen cselekmény II. r. vádlott esetében a folytatólagosság törvényi egységébe tartozik, míg az ítélet XXI. és XXII. r. vádlottakra vonatkozó részének a helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint a XX. r. vádlott vonatkozásában megállapított tényállás megalapozatlan. XX. r. vádlott ugyanis kiterjedt baráti körrel rendelkezett, a családja a kerületben ismert volt, így alkalmas volt arra, hogy információkkal segítse I. r. vádlott munkáját, illetőleg az (

1. sz. párt)-nak szavazóknak szerezzen. Előadta továbbá, hogy XX. r. vádlott a referensi munkát ténylegesen elvégezte, így logikai hibát vétett az elsőfokú bíróság, amikor megállapította, hogy ez a szerződés csupán színlelt volt. Erre tekintettel elsődlegesen a XX. r. vádlott bűncselekmény hiánya okából történő felmentését, másodlagosan pedig a büntetés enyhítését indítványozta, azzal az indokolással, hogy a XX. r. vádlott az elkövetéskor fiatal felnőtt volt, büntetlen előéletű, aki ellen a cselekmény elkövetése óta sem indult további büntetőeljárás, illetőleg a bűncselekmény óta eltelt jelentős időmúlás a XX. r. vádlottnak nem róható fel. A XXIV. r. vádlott védője fellebbezése indokolásául előadta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete eljárási szabálysértés miatt megalapozatlan XXIV. r. vádlott vonatkozásában, hiszen a XXIV. r. vádlott által használt telefon lehallgatására vonatkozó bírói engedély nem XXIV. r. vádlott személyi adatait tartalmazta, így jogszerűtlen volt a lehallgatás. Erre tekintettel annak eredménye a Be.
2. §

(4)bekezdése alapján bizonyítékként nem használható fel. E körben kifejtette, hogy a lehallgatás engedélyezésére más bűncselekménnyel összefüggésben, a XXIV. r. vádlott ellen bűnpártolás miatt indult eljárásban került sor. Utalt továbbá arra is, hogy a vádbeli cselekmények bizonyításával összefüggésben nem állapítható meg, hogy a bizonyítékok más módon nem szerezhetőek be, ami szintén a bizonyítékok köréből történő kirekesztést kell hogy megalapozza. Álláspontja szerint tehát a titkos adatszerzés engedélyezésének feltételi nem álltak fenn, az engedély más személyre szólt, amely egy kijavító végzéssel nem orvosolható, így a lehallgatásokról szóló feljegyzéseknek a bizonyítékok köréből történő kirekesztése után fennmaradó bizonyítékokból kell a tényállást megállapítani. Ezeket megvizsgálva viszont nem lehet kijelenteni azt, hogy a kerékbilincs eltávolítása kizárólag bűncselekmény útján történhetett. A vonatkozó tanúvallomásokból ugyanis megállapítható, hogy a tűzcsap melletti parkolás miatt a bilincs felhelyezése jogszerűtlen volt, annak haladéktalan eltávolítása iránti intézkedés tehát nem minősülhet jogtalannak, hiszen az egy jogsértő állapot megszüntetésére irányul. Erre figyelemmel maximum az eljárási rend be nem tartása merülhet fel, amelyre tekintettel XXIV. r. vádlott felmentését indítványozta. A XXV. r. vádlott védője a fellebbezés indokolásában előadta, hogy a tényállás III/

1. pontjával kapcsolatban semmilyen bizonyíték nem merült fel az eljárás során arra vonatkozóan, hogy a XXIII. r. vádlott felhívott egy meg nem határozható személyt, aki ezt követően a XXV. r. vádlottól a kerékbilincs eltávolítását kérte. Utalt arra, hogy a XXV. r. vádlottra vonatkozóan a III/
2. tényállási pontot illetően semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre. Önmagában az nem lehet egy marasztaló ítélet alapja, hogy egy az eljárás során ismeretlenül maradt személy a bilincselési jegyzőkönyvre feltüntette a XXV. r. vádlott szignóját. Összességében a XXV. r. vádlott felmentését indítványozta. IV. r. vádlott az általa bejelentett fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy a közte és az önkormányzattal létrejött szerződés alapján a megrendelővel való kapcsolattartás, illetőleg az egyéb egyeztetés szerződéses kötelezettsége volt. Álláspontja szerint az ítélet nem ad választ arra, hogy miért tett volna eleget I. r. vádlott kérésének. Kifejtette, hogy nem volt tudomása arról, hogy I. r. vádlott bűncselekményt követ el, így bűnsegéd sem lehet. Erre figyelemmel felmentését kérte. A XXIII. r. vádlott fellebbezésének indokolásában előadta, hogy a XXV. r. vádlott a közelben lakott, így akár magától is észlelhette, hogy jogszerűtlen bilincselés történt, hiszen a gépkocsi a tűzcsap mellett állt. Ezért a XXV. r. vádlottnak jogszabályi kötelezettsége volt a bilincs eltávolítása iránti intézkedés. Utalt arra, hogy a III/
3. tényállási pontot a bíróság a beszerzett bizonyítékokkal ellentétesen állapította meg, minthogy a híváslistájának az adott napra vonatkozó részéből megállapítható, hogy nem történt olyan hívás, amelyet az ítélet neki tulajdonít. Kifejtette ezen tényállási ponttal összefüggésben, hogy bárki észlelhette a közterület-felügyeletnél, hogy itt egy szabálytalan bilincselés történt, és bárki hivatalból hívhatta a XXV. r. vádlottat a szükséges intézkedés megtétele végett. Sérelmezte továbbá, hogy a tényállás III/
4. pontja minden bizonyíték nélkül, és csupán a III/
5. pontból visszakövetkeztetve került megállapításra. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a felmentésre, illetőleg enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Kifejtette, hogy bár az elsőfokú bíróság igen részletes bizonyítási eljárást vett fel, és tényállás-felderítési kötelezettségének is eleget tett, az ítélet részben megalapozatlan, mivel a megállapított tényállás hiányos, és több esetben ellentétes a bizonyítás anyagával, valamint a bizonyítékok értékelése sem történt meg teljes körűen. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a II. r. vádlottal kapcsolatban, különös tekintettel az I. vádpontban foglalt cselekményekre, nem vizsgálta körültekintően azt, hogy magatartásával esetlegesen más bűncselekményt megvalósított-e. Előadta, hogy a fenti megalapozatlanság nem érinti a tényállás I/1., I/2., I/4., I/10., I/12., I/13., II/1., II/2., II/3., II/5/a, b, III/
6. és III/
7. pontjait, amely tényállási pontok esetében a bíróság a bizonyítékokat helyesen mérlegelte, indokolási kötelezettségének is eleget tett, és okszerű következtetés alapján, a törvénynek megfelelően minősítette az ott rögzített cselekményeket. A II/
8. tényállási ponttal kapcsolatban előadta, hogy az a tények rögzítését illetően megalapozott, azonban az abból levont jogkövetkeztetés téves, és az indokolási kötelezettség is megsértésre került, hiszen az elkövetéskor hatályos
9. évi LV. törvény
10. §-a nem jogosította fel a II. r. vádlottat a tényállásban írt kedvezmény megadására, mint ahogyan a kerület másik országgyűlési képviselője, (
11. sz. név) nem is részesült ilyen jellegű támogatásban. Utalt e körben arra, hogy a
12. évi XXXVI. törvény
13. §-a

(1)bekezdése ugyancsak nem a tényállásban írt módon tartja támogatandónak a képviselői tevékenységet. A II/4. tényállási ponttal kapcsolatban előadta, hogy logikailag téves következtetést vont le a bíróság, amikor azt rögzítette, hogy a II. r. vádlott nem tudott I. r. vádlott és XX. r. vádlott közötti kapcsolat jellegéről,