Bf.91/2014/1 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Egyben rendelkezett arról, hogy a vádlott a büntetés fele részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte a felmerült bűnügyi költség viselésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a Bf.248/2014/2/II. számú átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője az ügyészi perorvoslatot fenntartva, a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés hosszabb tartamban történő megállapítását, emellett pedig a feltételes szabadság legkorábbi időpontjának megváltoztatását indítványozta. Az ítélet ellen a vádlott enyhítés, míg védője elsődlegesen a büntetés enyhítése, másodsorban a bűncselekmény jogi minősítésének megváltoztatása érdekében élt jogorvoslati kérelemmel. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be.348.§

(1)bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok betartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, amelynek során felderítette és megvizsgálta a tényállás megállapításához szükséges bizonyítékokat. Ezek részletes, külön-külön és összességében történő, a logika szabályainak megfelelő értékelésével adott számot ténymegállapításairól. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás túlnyomórészt mentes volt a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, azt – a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontja alapján, az iratok tartalma és logikai következtetés útján – mindössze az alábbiakkal egészítette ki a másodfokú bíróság: A vádlott elmeállapotával kapcsolatos – igazságügyi szakértői véleményen alapuló – megállapításait (

1. old. utolsó és
2. old. első bekezdés) a másodfokú bíróság a tényállás személyi részének tekinti. A sértett
3. év március hó
4. napján még jó állapotban volt, a vádlott megfelelő gondoskodása mellett halála nem következett volna be. (tanú1 tanú vallomása
5. sz. tárgyalási jegyzőkönyv
6. oldal
7. bekezdés, illetve nyomozati iratok
8. oldal orvosszakértői vélemény.) A fentiek szerint kiegészített, immár hiánytalan, és senki által sem vitatott tényállás mentes a megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, ekként a Be.352.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság indokolásának a bizonyítékokat elemző részét kimerítőnek tartotta, annak érvelésével pedig teljes egészében egyetértett. A büntetőeljárás során egymástól függetlenül nyilatkozó tanú2 és tanú3 tanúk az egész eljárás során következetesen azt támasztották alá a vádlotti védekezéssel szemben, hogy a sértett emberhez nem méltó körülmények között, hidegben, ellátatlanul feküdt, ennek következményeként egészségi állapota rendkívül rossz volt. Vallomásuk kétséget kizáró bizonyossággal arra a tényre utal, hogy szabad szemmel, laikus számára is egyértelműen felismerhető volt a sértett életét veszélyeztető állapota. Életszerűtlen a vádlotti védekezés a tekintetben is, hogy visszamaradott mozgáskorlátozottsága miatt nehezen mozgott, és ezért nem tudta magatehetetlen apját egyedül ellátni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem is volt elvárható a vádlottól az, hogy egyedül gondozza a súlyos állapotban lévő édesapját; az azonban igen – és erre az állapotánál fogva képes is lett volna –, hogy a lakásban a kihűléses állapot megelőzését szolgáló hőmérsékletet teremtsen a konyhában lévő sparhelt befűtésével, hiszen erre maga is hivatkozott. Emellett arra is képes lett volna, hogy telefonon segítséget kérjen az Országos Mentőszolgálattól a súlyosan beteg édesapja ellátása érdekében. A másodfokú bíróság szerint a vádlotti védekezéssel ellentétben a gondozási kötelezettség a vádlottat, és nem testvéreit terhelte, hiszen ő élt együtt a sértettel, ő vállalta a sértett gondozását. Ezen a tényen az sem változtat, hogy testvérei közül hárman a vádlottal és a sértettel egy településen laknak. Ekként a vádlott kötelessége lett volna a lakás megfelelő hőmérsékletre felfűtése, valamint az orvosi segítség hívása. Ezzel szemben a vádlott az adott körülmények között e kötelezettségét nem teljesítette és ezáltal súlyosan méltatlan, megalázó helyzetbe hozta a sértettet, aki ellátatlanul, a saját ürülékében feküdt tanú2 és tanú3 tanúk helyszínre érkezésekor. Ezek mellett életszerűtlen a vádlottvédekezése a tekintetben is, hogy ő étellel és itallal látta el súlyos állapotban lévő édesapját. Az igazságügyi orvosszakértők egybehangzóan és kétséget kizáróan állapították meg szakvéleményükben annak tényét a boncolás során, hogy a sértett több napja nem kapott már szilárd ételt, ekként állapota romlásához nemcsak maga a kihűlés, hanem emellett az ellátatlanságból fakadó alultápláltság is vezetett. Mindezekre tekintettel tehát a vádlott védekezése súlyosan életszerűtlen; helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor a vádlottbűnösségét tagadó védekezését elutasította. ------------------------A fentebb részletezett okokból kifolyólag helytálló az elsőfokú bíróság azon állásfoglalása, amely szerint a vádlott bűnösségét a terhére rótt bűncselekményben megállapította. Egyetértett a másodfokú bíróság a büntető törvény időbeli hatályának vizsgálata kapcsán kialakított állásponttal. Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy az elbíráláskor hatályos büntető törvény a vádlott cselekményeire enyhébb elbírálást tesz lehetővé. A cselekmény tényállása és a büntetési tételkeret azonos. Az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntető törvénykönyvek rendelkezései egyaránt tartalmazzák a büntetés középmértékére utalást. Ebben az esetben a Kúria 4/2013. Büntető kollégiumi véleménye értelmében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi időpontjára vonatkozó rendelkezés változása megalapozza a Btk.2.§

(2)bekezdésének alkalmazását. Az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény (Btk.) 38.§

(2)bekezdésének a) pontja szerint a feltételes szabadság a büntetés kétharmad részének kitöltését követő naptól illetheti meg a vádlottat, míg az elkövetés idején hatályos 1978. évi IV. törvény 47.§

(2)bekezdése alapján a vádlott csupán a kiszabott szabadságvesztés háromnegyed részének kitöltését követően volt feltételes szabadságra bocsátható. Törvényes a vádlott cselekményének minősítése is. E körben a másodfokú bíróság nem értett egyet a védői állásponttal, amely szerint a vádlottat a hanyag gondatlanság (negligencia) terhelte volna. Az egységes bírói gyakorlat ugyanis számos határozatban fejti ki azt az irányadó álláspontot, amely szerint a rokoni kapcsolat esetén a gondozási kötelezettség elmulasztása az emberölés keretében nyerhet értékelést. A fenti álláspontot foglalta el a Kúria több eseti döntésében is [BH 2012.85; EBH 2010.2115; BH 2005.131]. Erre figyelemmel a minősítés megváltoztatását célzó védői fellebbezés nem volt megalapozott. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen és súlyuknak megfelelően értékelte. Határozatának ezzel kapcsolatos része annyiban volt helyesbítendő, hogy nem lehet súlyosító körülményként értékelni a vádlott terhére a speciális gondozási kötelezettség elmulasztását és a közeli hozzátartozó sérelmére megvalósított bűncselekményt. Az a fenti egységes joggyakorlat folytán ugyanazon tény kétszeres értékelését jelentené, amely tilalmazott. Ugyanakkor a vádlott terhére súlyosító körülményként értékelendő az italozó életmódja. Hangsúlyozza ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy az ügy kapcsán nem észlelt olyan különös méltánylást érdemlő körülményt, amely a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességét számottevően csökkentené. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés neme és mértéke – a fentiek szerint helyesbített bűnösségi körülmények mellett is – szükséges a Btk.79.§-ában megfogalmazott büntetési célok eléréséhez; így azok enyhítésére, vagy súlyosítására nem volt törvényes lehetőség. Erre tekintettel a büntetés súlyosítása, illetőleg enyhítése végett bejelentett jogorvoslati kérelmek sem voltak megalapozottak. Ugyanakkor a másodfokú bíróság fentebb kifejtett álláspontja szerint nincs a Btk.38.§

(3)bekezdésében meghatározott olyan különös méltánylást érdemlő körülmény, amely a szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés fele részének kitöltését követően tenné lehetővé. Erre tekintettel tévedett az elsőfokú bíróság, amikor e méltányossági szabályt alkalmazta a vádlottal szemben, hiszen annak törvényes feltételei nem állnak fenn. A fentiek alapján a másodfokú bíróság a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó elsőfokú rendelkezést megváltoztatta és akként határozott, hogy a vádlotta Btk.38.§

(2)bekezdésének a) pontja szerint az általános szabályok alapján, tehát a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Összességében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése folytán helybenhagyta. Rendelkezett egyben a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségről a Be.381.§

(1)bekezdése alapján, amelyet a Be.338.§

(1)bekezdése értelmében a vádlott köteles megfizetni. Pécs,

1. február
2. Dr.Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr.Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr.Túri Tamás bíró A Kaposvári Törvényszék 13.B.376/2014/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.91/2014/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
5. évi február hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Pécs,
7. február
8. Dr.Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő