DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Gf. III. 30.495/2014/
- szám A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Répási Péter jogtanácsos (felperes neve - felperes címe) felperesnek-, a Komáromi és Körmendi Ügyvédi Iroda (ügyvédi iroda címe, gyintéző: Dr. Komáromi Ádám ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránt indított perében a Miskolci Törvényszék
- május
- napján kelt, 13.G.40.028/2014/
- számú ítélete ellen az alperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 5000 (Ötezer) Ft másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy az alperes által le nem rótt 48 000 (Negyvennyolcezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében megállapította, hogy az alperes az A.Kft. „f.a." (..., ... u.
- szám alatti székhelyű) adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezése után az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal az adós gazdálkodó szervezet vagyona 12 524 182 Ft-tal, és ezen összeg után
- október
- napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamattal csökkent. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen be a Miskolci Törvényszék Gazdasági Hivatala letéti számlájára 12 524 182 Ft biztosítékot. Kötelezte továbbá, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 15 000 Ft perköltséget. Megállapította, hogy 36 000 Ft le nem rótt eljárási illetéket az állam viseli. Az ítéletben megállapított tényállás szerint az alperes
- november 3-án megszerezte a játékgépek üzemeltetése tevékenységére
- április 8-án alakult, a cégjegyzékbe
- május 6-án bejegyzett A. Kft. (a továbbiakban: adós társaság) taggyűlésen leadható szavazatainak minősített többségét biztosító üzletrészét, és e naptól kezdve ő lett a társaság egyetlen ügyvezetője. A játékgépekre kivetett adó
- évben jelentősen megemelkedett, ami likviditási problémákat idézett elő az adós társaságnál. Ez azt eredményezte, hogy
- december 20.-ai határidőre ugyan benyújtotta a megemelt 6 000 000 Ft-nak megfelelő összegű, az általa befizetendő játékadóról szóló bevallását az adóhatóságnak, azonban az esedékesség időpontjáig e köztartozását már nem tudta megfizetni. Ezt követően az adóhatóság
- november 23-án 1 142 000 Ft adóhiány, 571 000 Ft adóbírság, és 166 000 Ft késedelmi pótlék, valamint 250 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte az adós társaságot, amely határozat
- január 10-én emelkedett jogerőre. Az adós társaság
- évi beszámolója szerint,
- december
- napján 42 768 000 Ft értékű eszköz állt a rendelkezésére, amelyből 13 109 000 Ft házipénztárban elhelyezett pénzeszköz volt. Ebből 12 524 182 Ft-ot az alperes a hitelezők érdekeinek megsértésével használt fel, a fennmaradó részből a társaság alkalmazottainak munkabérét fizette ki. A Miskolci Törvényszék a
- április 2-án előterjesztett hitelezői kérelem alapján az adós társaság felszámolását
- október 2-ai kezdő időponttal rendelte el. Az alperes az adós társaság iratanyagát a felszámolás során nem adta át a felszámolónak, és nem készítette el a tevékenységet záró beszámolóját sem. A felperes a felszámolási eljárásban 3 512 000 Ft hitelezői igényt jelentett be, amelyet a felszámoló teljes összegben visszaigazolt. A felperes az elsőfokú bírósághoz
- február 6-án benyújtott keresetében a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése alapján az alperes vezetői felelősségének megállapítását kérte arra hivatkozva, miszerint nem állapítható meg az, hogy az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezése után a
- december
- napján még meglévő pénzeszközeiből a felszámolás elrendelése után a felszámolónak át nem adott 12 524 182 Ft-ot az alperes mire használta fel. Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a vezetői felelőssége megállapításához szükséges törvényi feltételek fennállnak. Állította, hogy a cégiratokat menthető okból, azért nem tudta a felszámolónak átadni, mert az adós társaság székhelyét képező épület
- januárjában beomlott és az iratokat maga alá temette. Álláspontja szerint emiatt nem vélelmezhető, így a felperesnek bizonyítani kell, hogy a hitelezői érdekeket sértő vezetői magatartást tanúsított, és ezzel okozati összefüggésben a társaság vagyonában a felperes által hivatkozott vagyoncsökkenés következett be. Utóbbival szemben állította, hogy a
- december
- napján meglévő pénzeszközöket a társaság céljaira fordította, így nem sértette meg a hitelezői érdekeket. Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy az adós társaság
- december 20-án a lejárt köztartozásait rendezni nem tudta, ezért ettől az időponttól fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Abból az alperes által sem vitatott tényből, miszerint az adós társaság házipénztárában - a
- évi beszámolónak megfelelően -
- december
- napján még 13 109 000 Ft pénzeszköz volt, amelyet azonban alperes a felszámolónak már nem adott át, megállapította, hogy a házipénztárban elhelyezett 13 109 000 Ft-ot az alperes teljes mértékben felhasználta. Bizonyítottnak fogadta el az alperes állítását arra vonatkozóan, hogy mindebből 584 818 Ft-ot az adós társaság alkalmazottainak járó munkabér kifizetésére fordított, ezzel a hitelezői érdekeket nem sértette meg. Nem fogadta el ugyanakkor alperesnek azt az állítását, hogy az ezen felüli, 12 524 182 Ftot is az adós társaság érdekeinek megfelelően használta fel. Alaptalannak találta alperesnek azt a védekezését is, hogy a társaság iratainak megsemmisülése következtében a perben a törvényi vélelmet alkalmazni nem lehet, az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes hitelezői érdekeket sértő vezetői magatartását, valamint azt, hogy azzal a társaságnak az el nem számolt pénzeszközökkel azonos összegű, 12 524 182 Ft vagyoncsökkenést okozott, a Cstv. 33/A. §-a alapján vélelmezni kellett. Az elsőfokú bíróság szerint nem volt jelentősége a perben annak, hogy alperes az iratátadási kötelezettségeit miért szegte meg, így annak vizsgálatára sem kerülhetett sor, hogy az iratátadás elmulasztása neki felróható okból következett be, avagy sem. A törvényi vélelem beálltához ugyanis ennek vizsgálatát a Cstv. 33/A. §
(3)bekezdése nem követeli meg. Mindez pedig azzal a következménnyel járt, hogy a perben az alperesnek kellett bizonyítani: a 12 524 182 Ft pénzeszközt pontosan milyen célra használta fel, és azt is, hogy a pénz elköltésével a hitelezői érdekeket nem sértette meg. Az alperes azonban annak ellenére, hogy a bizonyítási kötelezettségéről, a bizonyítandó tényekről és a bizonyítási teherről a Pp. 141. §
(6)bekezdésében írt jogkövetkezményre történő figyelmeztetése mellett őt a bíróság tájékoztatta és felhívta a bizonyítékai és indítványai előterjesztésére, a Pp. 141. §
(2)bekezdésében írt határidőben nem tett bizonyítási indítványt, a
- május 21-ei tárgyaláson előterjesztett bizonyítási indítványának pedig a bíróság a Pp.
- §
(6)bekezdése alapján már nem adott helyt. A bizonyítás elmaradása következtében pedig alperes a törvényi vélelmet megdönteni nem tudta, ezért az elsőfokú bíróság a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése szerinti vezetői felelősségét megállapította. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett. Elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, felperes keresetének elutasítását, és az alperes perbeli költségeinek megfizetésére kötelezését, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak újabb tárgyalásra, és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a vezetői felelősségét megállapító ítéleti döntés jogszabálysértő, mert annak a Cstv. 33/A. §-ában írt feltételei nem állnak fenn. Érvelése szerint a felperes által állított az a körülmény, hogy
- december
- napjáig a bevallott játékadót átmeneti likviditási problémák miatt az adós társaság nem tudta kiegyenlíteni, nem jelenti azt, hogy a Cstv. szerinti fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet ebben az időpontban következett be. Az átmeneti likviditási probléma nem azonos a Cstv. szerinti fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel, ugyanis az utóbbi esetben az is feltétel, hogy reális veszély álljon fenn, ennél fogva a be nem fizetett közteher nem elegendő bizonyíték a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetre. Az alperes szerint ezt az álláspontját támasztja alá az is, hogy az adós társaság felszámolásának kezdő időpontja sem az annak megállapítására irányuló hitelezői kérelem előterjesztésének időpontja,
- április 2-a lett, hanem
- október 2., amikor a felszámolás elrendelése a Cégközlönyben közzétételre került. A két időpont között pedig több mint 3 hónap telt el. Miután az sem volt megállapítható, hogy az adós társaság
- december
- napjától kezdődően valóban fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, ezért az elsőfokú bíróságnak a második feltételt már vizsgálni sem kellett volna. Az alperes a fellebbezésében kiemelte azt is, hogy nem neki felróható okból mulasztotta el az adós társaság éves beszámolója és iratai átadását a felszámoló részére, a kérdéses pénzeszközöket pedig a cég céljaira fordította, mindezek a Cstv. 33/A. §
(3)bekezdésében írt vélelemmel szemben is alkalmas annak megállapítására, hogy nem sértette meg a hitelezői érdekeket. Azzal is érvelt, hogy a beszámolóval kapcsolatos kötelezettségeket nem a Cstv. szabályozza, és a kötelezettségek elmulasztásával kapcsolatos felróhatóság kérdését sem ez a jogszabály rendezi, így az elsőfokú bíróság tévedett a felróhatóság vizsgálatának kérdésében. Az elsőfokú bíróságnak értékelnie kellett volna alperesnek az épület beomlása és az elmulasztott beszámoló készítéssel kapcsolatban előadott állításait. Amiatt pedig, hogy a törvényi feltételek nem valósultak meg, a felperes keresete nem megalapozott, így azt el kellett volna utasítani. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, lényegében helyes indokai alapján. A peres felek felhívás ellenére nem kérték tárgyalás tartását, ezért az ítélőtábla az alperes fellebbezését a Pp. 256/A. §
(1)bekezdés f.) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Ennek során az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(3)bekezdése szerint a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálhatta felül, ezért fellebbezés hiányában nem érintette az elsőfokú ítéletnek az alperest 12 524 182 Ft biztosíték fizetésére kötelező rendelkezését. Az ítélet egyéb rendelkezései ellen előterjesztett fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság helyesen, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg a tényállást, és abból érdemben helytálló jogi következtetést vont le, a levont jogi következtetés indokaival az ítélőtábla maradéktalanul egyetért, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében annak helyes indokaival hagyta helyben a Pp. 254. §
(3)bekezdésének megfelelően. Az alperes fellebbezésével összefüggésben az ítélőtábla az alábbiakra mutat rá. Az adós társaság felszámolása iránti kérelem benyújtásának
- április 2-ai időpontjára tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a jelen jogvita elbírálása során „A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló többször módosított
- évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §-ának az ekkor (a
- március
- napjától módosított) hatályban lévő rendelkezéseit kellett alkalmazni. A fellebbezés alaptalanul támadta az elsőfokú bíróság ítéletét az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerülése időpontjának a felperes állításával egyezően,
- december
- napjában történt megállapítása miatt. Az alperes arra helytállóan hivatkozott, hogy a Cstv. 33/A. §-a szerinti fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet a Cstv.
- §-ában szabályozott fizetésképtelenséggel nem azonos. A Cstv. pénzforgalmi szemléletű fizetésképtelenségi fogalma alapvetően számla, jogerős ítélet, vagy csődegyezség alapján esedékes követelés kielégítésének a hiányához rendeli a fizetésképtelenség megállapítását, míg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet lényegében az adós esedékes fizetési kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges likvid pénzeszközök elégtelenségét jelenti (az ezt képviselő bírói gyakorlatot tükrözi a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.344/2011/
- számú ítéletének indokolása). A fellebbezésében alperes maga is úgy nyilatkozott, hogy az adós társaságnál a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezése időpontjaként az elsőfokú bíróság által megállapított
- december 20-án a bevallott játékadót átmeneti likviditási problémái miatt nem tudta kiegyenlíteni. Ez azt jelenti, hogy az adó megfizetésének esedékességekor az adós társaság - ha átmenetileg is - nem rendelkezett az ehhez szükséges likvid pénzeszközzel. Ezért a törvényben meghatározott fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezése kétségtelenül megállapítható. Azt pedig, hogy az adós társaság egyedüli tulajdonosaként és vezetőjeként ezt a felperes előre látta, vagy ésszerűen előre láthatta, a Cstv. 33/A. §
(3)bekezdés első fordulatában írt feltétel megvalósulása miatt vélelmezni kellett, amely törvényi vélelmet az alperes megdönteni nem tudta. A fellebbezéssel ellentétben ezért helytállóan vizsgálta az elsőfokú bíróság a továbbiakban, hogy az adós társaság ügyvezetőjeként alperes ettől az időponttól kezdve elsődlegesen az adós hitelezőinek érdekei szerint járt el, vagy sem. Téves alperesnek az a fellebbezési álláspontja is, amely szerint helytelenül járt el az elsőfokú bíróság, amikor a Cstv. 33/A. §
(3)bekezdése szerinti törvényi vélelem alkalmazására tekintettel a felróhatóságot nem vizsgálta. Az ítélőtábla által is követett bírói gyakorlat jogértelmezése szerint a Cstv. 33/A. §
(3)bekezdésében írt törvényi vélelem a felperes bizonyítását akként segíti, hogy amennyiben a vélelmet megalapozó tények valamelyike fennáll, a vezetői kártérítési felelősség megállapításához szükséges feltételek közül a felperesnek a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezésének időpontját, és ezt követően az adós társaság vagyonában bekövetkezett vagyoncsökkenés összegét (vagy a hitelezők teljes követelése kielégítésének végleges meghiúsulását) kell bizonyítania. A törvényi vélelem folytán azonban azt bizonyítás nélkül is meg lehet állapítani, hogy ebben az időpontban az alperes vezetőként nem a hitelezői érdekek elsődleges szem előtt tartásával járt el, és hogy a vagyoncsökkenést ez okozta. A Cstv. 33/A. §
(3)bekezdése szerinti törvényi vélelem ugyanakkor megdönthető. Ehhez azonban az alperesnek - a jelen esetben - nem azt kellett bizonyítania, hogy az adós társaság iratanyagát rajta kívül álló, neki nem felróható okból nem tudta átadni a felszámolónak, hanem azt kellett (volna) bizonyítania, hogy minden elvárhatót megtett a hitelezők károsodásának elkerülése, vagy a fenyegető fizetésképtelenség beállta előtt már bekövetkezett káruk enyhítése érdekében. Az a fellebbezési állítása pedig, hogy a kérdéses pénzeszközöket a cég céljaira fordította, ennek megállapítására még valósága esetén sem alkalmas. Amint arra már utalás történt, a jelen jogvita elbírálásánál még a Cstv. 2014. március 15-e előtt hatályban volt 33/A. §-át kell alkalmazni. E rendelkezés mögöttes szabálya - a 2014. március 15-ével hatályon kívül helyezett - „A gazdasági társaságokról" szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 30. §
(3)bekezdése. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontjától kezdődően a vezető tisztségviselőnek nem a gazdasági társaság érdekének elsődlegessége alapján, hanem a hitelezők érdekeinek figyelembevétele szerint kell eljárnia. A cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében ezért minden olyan eljárása, amely a társaság hitelezőjének megkárosítását eredményezi (továbbá a környezeti terhek rendezésének elmulasztása), még ha az a pénzeszközeinek „a cég céljaira történt" felhasználás is volt, jogszerűtlen gazdálkodásnak minősül. Ezért az elsőfokú bíróság nem követett el sem eljárási, sem anyagi jogi szabálysértést azzal, hogy a Cstv. 33/A. §
(3)bekezdése első fordulata szerinti törvényi vélelem alkalmazandóságára tekintettel mellőzte a felróhatóság további vizsgálatát. Arra ugyanis szükség és lehetőség csak abban az esetben lett volna, ha az alperes a vélelem megdöntése érdekében a felróhatósága hiányának megállapításához perrendszerűen releváns bizonyítási indítványt tett volna. Az alperes képviselője azonban - azt követően, hogy az őt terhelő bizonyításról az elsőfokú bíróság a 2-I. számú végzésben a mulasztás következményére való figyelmeztetést is tartalmazó megfelelő tájékoztatást adott - előbb a
- április 7-én megtartott tárgyaláson a bizonyítékai előterjesztésére határidő biztosítását kérte, majd a
- május
- napjára elhalasztott tárgyaláson - annak berekesztése előtt - további határidőt kért azzal az indokkal, hogy alperesnek még nem sikerült eljuttatnia a jogi képviselőjéhez a bizonyítékokat. Mindezekre tekintettel az alperes további bizonyításának, bizonyítási indítványainak bevárása nélkül a tárgyalás berekesztésének és az érdemi döntés meghozatalának a Pp.
- §
(6)bekezdése alapján helye volt. Az ahhoz szükséges fenti körülmények bizonyításának hiányában alperes a törvényi vélelmet eredményesen megdönteni nem tudta. A törvényi vélelem eredményes megdöntésének hiányában pedig további bizonyítás nélkül is megalapozottan került megállapításra, hogy alperes az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján járt el, és ezzel - a fellebbezésben nem is vitatottan - az adós vagyona a 12 524 182 Ft tőke összegben csökkent. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkezéseit a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. fellebbezett Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért az ügyvédi munkadíjból származó saját, másodfokú perköltségét magának kell viselnie, a felperes jogtanácsosi munkadíjból eredő másodfokú perköltségének megfizetésére pedig őt az ítélőtábla a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte. A perköltségként megítélt jogtanácsosi munkadíj összegét az ítélőtábla a Pp. 75. §
(2)bekezdésére figyelemmel a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően - a meg nem határozható pertárgyértékű ügyben - a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(3)-
(5)bekezdése szerint a fellebbezési ellenkérelem elkészítéséhez szükséges jogászi tevékenység mérlegeléssel meghatározott időszükséglete alapján 5000 Ft-ban határozta meg, amelynek megfizetésére az alperest a Pp. 217. §
(1)bekezdése szerinti határidőben kötelezte. Az alperes teljes személyes költségmentességben részesült, ezért az általa meg nem fizetett, és „Az illetékekről" szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. §
(3)bekezdés c.) pontja, és a 46. §
(1)bekezdése szerinti 48 000 Ft összegű fellebbezési eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése értelmében a
- § szerint az állam viseli. Debrecen,
- december hó
- napján Dr. Madarász Anna sk a tanács elnöke, Dr. Riczu András sk előadó bíró, Cogoiné Dr. Boros Ágnes sk bíró A kiadmány hiteléül: Kiadó