Pf.20099/2014/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésében, a 61. §

(1)-

(2)bekezdésében, a Római Egyezmény

1. cikk 1-
2. pontjában, a Ptk.
3. §

(1)bekezdésében, a

1. §ában, a
2. §

(1)-

(2)bekezdésében, a 84. §

(1)bekezdésében foglalt szabályozást, a PK 12, 13, 14,

1. számú állásfoglalásban írtakat. Utalt a Társasházakról szóló
2. évi CXXXII. törvény rendelkezéseire, idézte a törvény
3. §

(1)bekezdésének a számvizsgáló bizottság jogkörét szabályozó rendelkezéseit. Tényként rögzítette, hogy a perbeli időszakban a felperes a ... szám alatti társasház közös képviseletét látta el, míg az alperes a számvizsgáló bizottság elnöke volt. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján azt állapította meg, hogy a peres felek között a társasház gazdálkodásával kapcsolatosan szakmai vita alakult ki. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy valamennyi, a felperes keresetében sérelmezett alperesi közlés ezen szakmai vita során megfogalmazott véleménynyilvánításnak minősül, kivéve a felperes képzettségével kapcsolatos állítást, mellyel kapcsolatosan a felperes maga sem vitatta azt, hogy nem rendelkezik társasházkezelői képesítéssel. Ezen közléssel tehát az alperes nem állított valótlanságot. A továbbiakban kifogásolt összes kijelentést a tényekből levont alperesi következtetésként értékelte. Kiemelte, hogy a társasház gazdálkodásával kapcsolatos vita nem képezheti személyiségi jogi per alapját. A jóhírnév megsértése iránti per - az egységes bírói gyakorlat értelmében - nem arra szolgál, hogy a bíróság állást foglaljon és értékelje az egyik vagy másik fél álláspontjának az érték- és igazságtartalmát. Ezért nem vizsgálhatta azt, hogy az alperes, mint a számvizsgáló bizottság elnöke az általa megfogalmazottak tekintetében szakmailag helyesen járt-e el. Nem képezhette az sem a per tárgyát, hogy a felperes, mint közös képviselő megfelelően járt-e el a társasház ügyeinek intézése során. Mindezek rögzítése mellett megállapításokat tett az egyes kifogásolt közlemények vonatkozásában is. Az

1. pontban megjelölt „350.000 forint került jogtalanul kifizetésre, ... úr megszegte a megállapodást, mert az SZB hozzájárulása nélkül fizette ki a 350.000 forintot, amivel nem tud elszámolni" közlés vonatkozásában kifejtette, hogy az alperes a számla kifizetésével kapcsolatos aggályait fogalmazta meg. Következtetését abból a tényből vonta le, hogy a felperestől igényelte az SZB a kifizetés részletezését, ennek a kérésnek azonban a felperes nem tett eleget. Ennek tényéből került sor a
2. pontban megfogalmazott következtetés levonására, mely szerint a felperes „önállósította magát az SZB tagoktól, mindent egyedül és önállóan végzett el, amit ő gondolt, senkit nem kérdezett meg". Ezen kitételt az első fokon eljárt bíróság szintén a tényekből levont következtetésként értékelt. A
3. pontban megjelölt „nincs meg a társasházkezelői vizsgája" közlés vonatkozásában arra utalt, hogy a tényállítást nem vitatta a felperes. A
4. és
5. pontokban kifogásolt „nem tett semmit a kintlévőségek behajtására", „nagy összegű kintlévőségeket halmozott fel" kijelentések tekintetében arra mutatott rá, hogy a tartozások behajtását az SZB és annak elnöke jogosult ellenőrizni, ezen ellenőrzési jogkörből eredően került sor a következtetés megfogalmazására, ami nem áll ellentétben a tényekkel, nem indokolatlanul sértő, bántó vagy megalázó. A
6. pontban jelölt „telefonos ügyfélszolgálatot lát el, egész nyáron Siófokon van" kijelentés vonatkozásában nem talált olyan elemet, ami a felperes személyét sérthetné, ugyanakkor a tanúk alátámasztották azt, hogy valóban volt olyan nyár, amikor a felperest nem lehetett elérni. A
7. pontban megjelölt „nincs hathatós intézkedés" közlést olyan véleménynek találta, ami nem indokolatlanul sértő, bántó. A következtetés levonására az SZB elnök által tapasztaltak alapján került sor. A
8. kitétel, mely szerint „adminisztratíve igazából semmit nem intézkedik" olyan kritika, amellyel az alperes a felperes tevékenységét illethette. A
9. pontban kifogásolt „tulajdonképpen egy teljes anarchia és káosz lesz itt a házban, ez nem megengedett" nyilatkozat a tényekből levont olyan álláspont, ami megengedett véleménynek, kritikának tekinthető. A
10. kitétel, a „vigye a háznak a pénzét és akkor ellenőrizhetetlen lesz" kifogásolt közlés nem sugallja azt, hogy a felperes bűncselekményt követett volna el, az alperes véleménynyilvánításáról van szó. A
11. pontban kifogásolt „nem jár utána ... úr a kamatoknak" a gazdálkodás ellenőrzése során kifejtett álláspont. Az utolsóként, a
12. pontban megjelölt „hazugság minden amit állít" közlés olyan vélemény, ami nem tekinthető indokolatlanul bántó, sértő véleménynyilvánításnak. A továbbiakban az elsőfokú bíróság arra mutatott rá, hogy a felperes a társasházi közösségen belül kvázi helyi érdekeltségű közszereplőnek minősül. Ezen speciális szerepe okán fokozottabb tűrési kötelezettség terheli, mint általában a tulajdonostársakat, a gazdálkodást érintően pedig a társasház vezetőségét, tagjait megilleti a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jog. A társasházban a gazdálkodásra vonatkozó kérdések közügyeknek számítanak. A társasház vezetője fokozottan köteles tűrni a tevékenységével összefüggésben őt ért kritikát, bírálatot, különösen abban az esetben, ha az a számvizsgáló bizottság vagy annak elnöke részéről fogalmazódik meg. Mindezen indokok alapján az elsőfokú bíróság összességében tehát úgy ítélte meg, hogy az alperes által megfogalmazott következtetések, vélemények - szakmaiságukat nem vizsgálva - nem tekinthetők indokolatlanul sértőnek, bántónak, megalázónak, a logika szabályaival nem állnak ellentétben, ezért a teljes keresetet elutasította. A perköltségviselés kérdésében a Pp.
13. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az első fokú határozat megváltoztatását, a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. Fellebbezési álláspontja szerint az

1. pontban megjelölt közlés nem véleménynyilvánítás, hanem egyértelmű tényállítás. A
2. és
3. pontban megjelölt kijelentések olyan tényállítások, melyek valótlanok. Hivatkozott arra, hogy a perben bemutatta mindazon intézkedéseket, melyeket a behajtás érdekében tett. Ha a kijelentés véleménynyilvánításként lenne értékelhető, az abban az esetben is túlzónak, aránytalannak és jogsértőnek minősül. Ennek megítélése során figyelemmel kell lenni az alperes által betöltött pozícióra is. Ugyanezen álláspontot fejtette ki a
4. pontban kifogásolt közlés tekintetében is. Megítélése szerint a
5. pontban rögzítettek szintén tényállításnak minősülnek. Abban az esetben, ha véleményként lenne értékelhető, az szintén indokolatlanul bántó, sértő vélemény. Vélekedése szerint tévesen vonta az első fokon eljárt bíróság a közös képviselőt a magánszemélyeket megillető védelemhez képest szűkebb körű megítélés alá. A
6. pontban foglalt közlés vonatkozásában arra hivatkozott, hogy nem merült fel olyan feladat, melyet a rendes ügymenettől eltérően kellett volna végeznie. A
7. pontban megjelölteket valótlan tényállításként értékelte, hivatkozva arra, hogy a meghallgatott tanúk alátámasztották, hogy nem fordult elő olyan eset, miszerint intézkedésre kérték volna fel és azt a siófoki tartózkodása miatt ne végezte volna el. A
8. pontban foglaltakat olyan véleménynyilvánításként értékelte, ami sértő és bántó, miután kvázi egyenlőségjelet tesz a közös képviselői tisztségében maradása és a zűrzavar között. A
9. pontban közölt alperesi kijelentést indokolatlanul bántó, sértő véleménynek tartotta. Nem fogadta el azt az álláspontot, hogy közszereplőként tágabb tűréshatárral kellene elviselnie a tevékenységét ért negatív véleményeket, bírálatokat. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az első fokú határozat helybenhagyása mellett érvelt. Utalt arra, hogy a jogsértéstől való eltiltásra, valamint annak abbahagyására vonatkozó kötelezésre irányuló kereseti kérelem okafogyottá vált. Egyetértett az elsőfokú bíróság jogi okfejtésével a véleménynyilvánítási szabadság korlátját érintően. Előadta, hogy miután az elsőfokú bíróság megállapította azt, hogy a sérelmezett kijelentései a véleménynyilvánítás körébe esnek, szükségtelen volt a hivatkozások tételes vizsgálata. Hangsúlyozta, hogy nem csak joga, hanem kötelessége is a gazdálkodás ügyeinek vizsgálata, melynek eleget is tett. A perköltség meghatározása körében kérte annak értékelését, hogy a felperes társasházi per indítása helyett a személyét támadta hosszadalmas eljárás keretében, keresete előterjesztése a joggal való visszaélésnek minősül. A felperes fellebbezése nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az első fokon eljárt bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárásának eredményeként rendelkezésre álló adatok alapján helytállóan állapította meg tényállását, az abból levont következtetéseivel és az ekként meghozott érdemi döntésével egyetértett, ezért az első fokú határozatot a Pp.
10. §

(2)bekezdése szerint helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a perbeli jogvita jellegét és okszerűen állapította meg azt is, hogy személyiségi jogi per keretében nem dönthető el egy, a társasház vezető tisztségviselői között zajló, a gazdálkodással, valamint a közös képviselői tevékenység ellátásával kapcsolatos vita. Ezen megállapítása mellett az első fokon eljárt bíróság megfelelően tette vizsgálat tárgyává a felperes kereseti kérelmében 12 pontba foglaltan megjelölt, jogsértőnek tartott közléseket és fejtette ki ezekkel kapcsolatosan megállapításait, álláspontját. Ezen kitételek tételes vizsgálata - az alperesi állásponttal ellentétben - nem volt szükségtelen, tekintettel arra, hogy a kereseti kérelem alapossága vagy alaptalansága tárgyában csak úgy hozható megalapozott döntés, ha a bíróság a kifogásolt közlések vonatkozásában is állást foglal. Mindez nem jelenti azt, hogy ezen állásfoglalás a társasházat érintő, a gazdálkodással kapcsolatos vitára is kiterjedne, azt azonban szükséges volt górcső alá venni, hogy a vita során elhangzott-e olyan, jogsértő kijelentés - figyelemmel az azok elhangzásához vezető körülményekre és a szövegkörnyezetre is - ami megalapozhatná a személyiségvédelmet. Minderre figyelemmel az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlatnak megfelelően járt el, amikor nem csupán általánosságban fejtette ki álláspontját a perbeli jogvitát érintően, hanem ezt megtette minden egyes sérelmezett közlés vonatkozásában. A Fővárosi Ítélőtábla kiemeli, hogy - az elsőfokú bíróság megítélésétől eltérően - a felperes nem tekinthető közszereplőnek. Ugyanakkor a perbeli társasház közös képviselőjeként ennek a kisebb közösségnek olyan sajátos szereplője, aki a társasház előtti szerep- és feladatvállalásából adódóan, a munkájával összefüggésben el kell, hogy viselje az őt érintő kritikai megnyilvánulásokat. Kiemelten vonatkozik ez arra az esetre, ha a bírálat olyan személy részéről éri munkáját, tevékenységét, aki a közös képviselő munkájának ellenőrzésére hivatott szerv elnöke. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXII. törvény 51. §

(1)bekezdés a) pontja jogosítja fel a számvizsgáló bizottságot arra, hogy bármikor ellenőrizheti a közös képviselő, illetőleg az intéző bizottság ügyintézését. Mindebből következően tehát a felperes közéleti szerepvállalása eredményezi azt, hogy fokozottan köteles tűrni a személyével szemben megfogalmazott azon véleménynyilvánításokat, melyek a közös képviselői tevékenységével összefüggésbe hozhatók, még abban az esetben is, ha azok negatív értékítéletet fogalmaznak meg. A felperes fellebbezésének tükrében a másodfokú bíróság az Alkotmánybíróság 36/

1. (VI. 24.) AB számú határozatában írtakat hangsúlyozza, miszerint a vélemény annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védett, azaz mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, függetlenül a közlés módjától, érték- és valóságtartalmától. Ezért a bíróságnak nem képezi feladatát az adott vélemény érték- és igazságtartalmának vizsgálata. A véleménynyilvánítás ugyanis csak akkor válik jogellenessé, ha a bíráló túllépi a szabad véleménynyilvánítás határait, ha a kritika önkényes, nem felel meg az emberi gondolkodás, ítéletalkotás elemi szabályainak, társadalmi rendeltetésének. A kritikát, véleménynyilvánítást, a véleményt adó személy személyes értékítéletét alkotmányos védelem illeti meg akkor is, ha esetleg hamis, nem a valóságnak megfelelő vagy annak hangvétele kifogásolható. A rendelkezésre álló peradatok alapján az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az I. rendű alperesi véleménynyilvánítás nem nélkülöz minden alapot, ezt a tanúvallomások kellőképpen alátámasztották. Az alperes által megtett közlések nem tekinthetők kirívóan bántó, lealázó, lealacsonyító véleménynyilvánításnak, azok kifejezésmódjában sem. Az alperes fellebbezési ellenkérelme alapján a másodfokú bíróság utal arra, hogy a személyiségi jogvédelem érdekében előterjesztett kereset nem jelenthet joggal való visszaélést, még abban az esetben sem, ha utóbb az igény nem bizonyul alaposnak. Ekként a perköltség meghatározása körében a felperes magatartását, eljárását értékelni nem lehet. A másodfokú bíróság a perköltségviselés tárgyában a Pp.
2. §

(1)bekezdése szerint határozott. Az eredménytelenül fellebbező felperest kötelezte az alperes javára másodfokú perköltség megfizetésére, melynek mértékét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(1)bekezdése és

(6)bekezdése alapján mérlegeléssel állapította meg. A jogvita egyszerű megítélésére, az alperesi képviselő által kifejtett munkatevékenységre, valamint annak tényére figyelemmel, hogy bár a jogvita

1. évben indult, de az alperes képviselője csak a másodfokú eljárás során járt el, eltúlzottnak találta a megbízási szerződésben meghatározott munkadíj iránti igényt. A munkadíj összegét a rendelkező részben foglaltak szerint, mérlegelési tevékenység eredményeként határozta meg 30.000 forint összegben. A pervesztes felperes köteles a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán előlegezett fellebbezési eljárási illeték megfizetésére a 6/
2. (VI. 26.) IM rendelet
3. §

(2)bekezdésében foglaltakra is figyelemmel. Budapest,

1. január
2. . Hercsik Zita s.k. a tanács elnöke - előadó bíró Dr. Pusztai Anita s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő . Kisbán Tamás s.k. bíró