Pf.21195/2014/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1),

(2)bekezdéseit, a Polgári perrendtartásról szóló

1. évi III. törvény (Pp.)
2. §

(1),

(2)bekezdéseit, a 343. §

(1),

(3)bekezdéseit. Rögzítette, hogy a Liszt Ferenc Repülőtéren az egyik utas megbilincselése és karjának eltörése vonatkozásában két rendőri jelentés állt rendelkezésre, melyben foglaltakra a felek kölcsönösen hivatkoztak. Egyetértett az alperes azon védekezésével, hogy a felperesnek az írás vonatkozásában nincs kereshetőségi joga. A jelentésből egyértelműen megállapítható, hogy az intézkedő rendőrök mely szervezet állományába tartoztak. A cikk ezen körülményt egyáltalában nem érintette, és ennek nem is volt jelentősége az írás szempontjából. Az, hogy az információért az újságíró a felperest kereste meg, nem alapozza meg a kereshetőségi jogot. A sérelmezett közlés a konkrét intézkedésről szólt, ezért az abban érintett személyek jogosultak a per megindítására. Elfogadta azt az alperesi érvelést is, hogy a tudósítás egy folyamatban lévő eljárásról történt úgy, hogy az ügy állásának megfelelően tájékoztatott az alperes. A cikk egészéből kiderül, hogy az érintett személy által elmondottakat közli, a jelentés pedig igazolta azt, hogy ez a valóságnak megfelelően történt. A cikkből egyértelműen kiderült az, hogy a közlés a sérülést elszenvedett fél állítása, nem pedig az egyébkénti valóság, ezért hamis látszatkeltés sem valósulhatott meg az alperes részéről. A rendőrök száma lényegtelen adat a cikk teljes egészében értelmezett közlései szempontjából, mivel nagyságrendi különbséget az 5, illetőleg a 3 fő nem jelent. A nyelvtudásra vonatkozó közlés, figyelemmel a „...” alcímre is, nem tekinthető lényegtelen tévedésnek, és az is igaz, hogy a cikk nem állította, hogy a rendőrök nem tudnak idegen nyelven. Az, hogy nem lehetett velük kommunikálni, nem csak a nyelvtudás hiányára utalhat, hanem arra is, hogy egyáltalában nem kívántak szóba állni az intézkedés alá vont személlyel. Miután ezen feltételezések egyike sem állja meg a helyét, e körben a helyreigazítási igény alapos lett volna, amennyiben a felperes kereshetőségi joggal rendelkezik. A gumibot használat vonatkozásában úgy foglalt állást, hogy ez a német személy állítása volt, amely igazolható a rendőri jelentésben foglaltakkal, a felperes ezzel szemben eredményes bizonyítást nem tudott vezetni, holott a bizonyítás a továbbiakban őt terhelte. Mivel a tényleges történések felderítésével kapcsolatosan eljárás folyik, ezért további bizonyításnak nem volt helye. A földre ültetés, álláspontja szerint pontatlanság. illetőleg leteperés tekintetében ez az érintett megítélését nem az elsőfokú bíróság érintő, jelentéktelen Az elsőfokú bíróság összefoglalóan arra hivatkozott, hogy a felperes keresetét a személyes érintettség hiánya miatt meglapozatlannak ítélte, és azt elutasította. A perköltség viseléséről a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú határozat megváltoztatását és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát. Álláspontja szerint téves az, hogy az elsőfokú bíróság az érintettségének hiányában minősítette teljes egészében megalapozatlannak a keresetet. Az ORFK az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, felelősséggel tartozik az ország összes rendőrének és valamennyi rendőri szervének működéséért. A téves tartalommal közölt cikkek érintik a megítélését, függetlenül a rendőrök szervezeti hovatartozásától. Az alperesi cikkben foglaltak közvetlenül is érintik a rendőrség működésének törvényességét kétségbe vonó állítások és híresztelések. Előadta, hogy az átlagolvasó bizonyosan nincs tisztában azzal, hogy a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság önálló jogi személyiséggel rendelkezik, ugyanakkor a felperes létezése és működése jóval szélesebb körben ismert tény. A cikk fő témája és az események hírértéke a rendőri intézkedések leírása volt, és a kifogásolt állítások is a rendőrök cselekményeivel kapcsolatosak. Az elsőfokú bírósági ítéletben említett eljárásnak nem képezik tárgyát a rendőri tevékenységek, abban az eljárásban kizárólag az utas büntetőjogi, vagy szabálysértési felelősségének megállapítása történik. Mivel a folyamatban levő eljárás tárgya nem azonos, nem lehetséges, hogy az eljárásra hivatkozással az alperes mentesüljön a helyreigazítási felelősség alól. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga. A munkáltató kereshetőségi jogát kifejezetten a munkavállalókra tett közlések nem alapozhatják meg. Ezen túlmenően pedig az alperes közlései megfeleltek a kérdéses ügy kivizsgálásakori állapotoknak. A perben megismert rendőri jelentés szerint az utas ellen büntetőeljárás indult, és ezzel összefüggésben a nyomozó hatóság pedig vizsgálja a rendőrök utassal szembeni cselekményét is. Ennek megfelelően a cikk állításaival kapcsolatos a vizsgálat is. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntésével, ezért határozatát a Pp. 253. §

(2)bekezdése szerint helybenhagyta. A jogvita elbírálása szempontjából irányadó Smtv. 12. §

(1)bekezdése alapján, ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények. A PK

1. számú állásfoglalás I. pontja szerint, sajtó-helyreigazítást az kérhet, akinek a személyére a sajtóközlemény – nevének megjelölésével vagy egyéb módon – utal, vagy akinek a személye a sajtóközlemény tartalmából felismerhető. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a perrel érintett cikkben foglaltakkal összefüggésben a felperesnek azért nem volt nem volt perindítási jogosultsága, mert a szöveg tartalmát figyelembe véve nem volt érintettnek minősíthető. A felperes az igényérvényesítési jogosultságát lényegében arra alapította, hogy az alperes cikkében taglalt események a rendőri állományhoz tartozó személyekkel voltak kapcsolatosak. A felperes valóban az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott központi szerv, önmagában azonban ez a kiemelt szervezeti státusz nem teremt alapot – csak a szolgálati jogviszony fennállása alapján – a személyiségi jogvédelmet szolgáló sajtó-helyreigazítás igénylésére. A megalapozott helyreigazítás igényléséhez olyan közvetlen érintettség igazolása szükséges, amely indokolja a felperes személyével kapcsolatosan a helyreigazítás elrendelését. Az írás kifejezetten az adott helyen és időben tevékenykedő beosztott rendőrök cselekményeit taglalta. A felperes által sérelmezett cikkben nincs olyan közlés, amely közvetlenül a felperest, mint országos rendőri szervet érintené. Az alperes áttételesen sem fogalmazott meg olyan állításokat, melyek közvetlenül a felperes tevékenységét érintették. A szolgálati jogviszonyon alapuló összefüggés olyan távoli kapcsolat, melyre tekintettel a felperes kifejezetten a saját jogainak megóvása érdekében alappal nem léphetett fel. Az alperes írása nem nevezte meg a felperest és utalást sem tartalmazott rá nézve. Valamennyi, logikai láncolat eredményeként feltárható utalást nem lehet a közvetlen érintettség körébe sorolni. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért köteles viselni az alperes perköltségét a Pp.
2. §-ának utaló szabálya és a Pp.
3. §

(1)bekezdése szerint. A másodfokú perköltség az alperesi jogi képviselőt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdésének a) pontja,

(5)bekezdése és 4/A. §

(1)bekezdése alapján megillető ügyvédi munkadíjból áll. A le nem rótt fellebbezési illetéket a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §-a alapján az állam viseli, a felperes személyes illetékmentességére figyelemmel. Budapest,
3. február
4. . Kisbán Tamás s.k. a tanács elnöke – előadó bíró . Hercsik Zita s.k.. Kincses Attila s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő bíró