Bhar.246/2014/8 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés) miatt emelt vád alól felmentette. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Főügyészség a Bfel.1641/2012/3. számú átiratában a bejelentett fellebbezést fenntartotta. Az elbíráláskori Btk. alkalmazását, a 2012. évi C. törvény 339. §

(1)bekezdése szerinti garázdaság vétségében a vádlott bűnösségének megállapítását és vele szemben büntetés kiszabását indítványozta. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a

1. június
2. napján kelt 27.Bf.13.837/2013/
3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében (
4. évi IV. törvény
5. §

(1)bekezdés) és a vádlottat megrovásban részesítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.624/2014/

1. számú átiratában a bejelentett fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat döntő részében betartotta, a másodfokú bíróság a hiányosságokat kellően részletezte és orvosolta. Az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, azt a másodfokú bíróság az iratok tartalma alapján csak kis mértékben pontosította. A megállapított tényállásból azonban nem vont okszerű következtetést a vádlott bűnösségére az elsőfokú bíróság és tévedett, amikor a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A másodfokú bíróság helyes jogi érveléssel és eseti döntésekre hivatkozással törvényesen minősítette a vádlott cselekményét garázdaság vétségének és alkalmazott vele szemben a bűnösség kimondása mellett megrovást. Ezért a másodfokú bíróság ítéletének tanácsülésen történő helybenhagyását indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla tájékoztatására a vádlott és védője nyilvános ülés tartását kérték. A vádlott védője a
2. január
3. napján érkezett beadványában a fellebbezését részletesen megindokolta. A másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a vádlott felmentését kérte. Kifejtett álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítélete a Be.
4. §

(2)bekezdés

1. c)és
2. d)pontjában írt okból megalapozatlan, mely a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhető. Megalapozatlannak ítélte annak rögzítését, hogy a sértett által előadottak részleteiben mutatkozó bizonytalanság az idő múlásával magyarázható, illetve azzal, hogy a tanú a vádlott támadó magatartására koncentrált. Megalapozatlanságként értékelte, hogy a bíróság a tényállást a sértett vallomására alapította, mivel a szavahihetősége vonatkozásában nem merült fel kétség. Megalapozatlannak tartotta azt is, miszerint kétségtelen bizonyossággal az állapítható meg, hogy a vádlott egy alkalommal a gépkocsi karosszériájára ütött, második alkalommal a gépkocsivezető felé ütött a gépkocsi lehúzott ablakon keresztül, továbbá azt, hogy a számla által tanúsított horpadás keletkezhetett oly módon, ahogy azt a sértett elmondta. A megalapozatlanság körébe tartozóan kifogásolta annak megállapítását is, hogy a vádlott azon magatartása, hogy egy alkalommal a sértett felé ütött, míg egy alkalommal az autóba ütött, megfelel az erőszakos magatartás fogalmi ismérveinek; a vádlott a tettét a közösségi érdek semmibevételével hajtotta végre; továbbá azt, hogy a sértett által a vádlottnak tulajdonított kifejezésekből a vádlott közösségellenes szándékára vonható következtetés. Ennek alátámasztására részletesen elemezte a sértettnek a feljelentés megtételekor tett nyilatkozatát, nyomozati és tárgyalási vallomásait, nemcsak az utcán történtek, de a rendőrségre telefonálás kapcsán is. Összegzésként megállapította, hogy a sértett által előadottakat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, ezzel szemben a vádlotti védekezés következetes és aggálymentes. Kifogásolta a sértett által becsatolt számla elfogadását és annak akkénti értékelését, hogy az alátámasztja a tanú által előadottakat. A sértett kétséges szavahihetősége miatt azt sem látta bizonyítottnak, hogy sor került volna a vádlott állítólagos ütésére, ennek hiányában pedig nem vizsgálható, hogy a vádlott magatartása közösségellenes volt-e. Megkérdőjelezte azt is, hogy a tanú által állított kifejezések egyáltalán megtörténtek-e. Egyúttal kifogásolta, hogy az eljáró bíróságok nem adtak számot arról, hogy a vádlotti előadást, miszerint a tanú nevetve, kárörvendezve odaszólt neki, miért hagyták figyelmen kívül. A vádlott előadását a tanúval szemben következetesnek ítélte, mivel már legelső vallomásában is hivatkozott arra, hogy elindult a tanú felé, de nem érte utol. Ezen előadása mellett pedig mindvégig kitartott. Jogi álláspontját is részletesen kifejtette akként, hogy a vádlott magatartása sem erőszakos, sem kihívóan közösségellenes magatartásnak nem tekinthető, mivel a vádlott csak olyan kijelentést tett, hogy fel fogja jelenteni a tanút és társait, az ügyben legfeljebb egy személyes jellegű, kölcsönös vitatkozásról lehet szó, az erőszakos magatartás megtörténte megkérdőjelezhető, így valamennyi törvényi tényállási elem hiányában kizárt a garázdaság megállapítása. Végül hangsúlyozta, hogy az eljárt bíróságok megsértették a Be. 4. §

(2)bekezdését, mert egyetlen tanú önmagában is sorozatosan ellentmondásos vallomásait elfogadták. A másodfokú bíróság pedig azzal sértett törvényt, hogy valamennyi törvényi tényállási elem megvalósulása nélkül állapította meg a vádlott bűnösségét. A nyilvános ülésen a vádlott védője azt írásban indokolt fellebbezésben írtakat mindenben fenntartotta. Külön hangsúlyozta, hogy következetlen a másodfokú ítélet a

1. oldal és a
2. oldal
3. bekezdése tekintetében. Annak megállapítása pedig életszerűtlen, hogy a reggeli forgalomban a vádlott oda tud menni a sértetti autóhoz. A másodfok által pontosított tényállás alapján nem lehet szó közösségellenességről, ezt alátámasztja az általa idézett BH. is. Nem nyert bizonyítást, hogy a vádlottnak akkor eshetőleges szándéka lett volna. a közösségi érdekkel való szembefordulás. A vádlott által tett kijelentések is azt igazolják, hogy ő nem akart a jogtalanság talaján állni. Ezért bűncselekmény hiányában a vádlott felmentését kérte. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője fenntartotta az átiratban írtakat és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A vádlott az utolsó szó jogán tett felszólalásában állította, hogy a sértett nem mondott igazat, ezért akarta a feljelentését visszavonni és a mai napig bántják. A bejelentett fellebbezések nem alaposak. Az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a vádlott és védője fellebbezése folytán a másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárása során túlnyomórészt betartotta a perrendi szabályokat. Eljárási szabályt sértett azonban azzal, hogy a sértett, valamint tanú1 és a tanú2 tanúk kihallgatását megelőzően a figyelmeztetés szövegét nem a Be. 85. §

(3)bekezdése alapján közölte. Ezen eljárási szabálysértést a másodfokú bíróság észlelte és helyesen állapította meg, hogy relatív eljárási szabálysértésről van szó, amely nem volt kihatással az ügy érdemére. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a lehetséges és szükséges körben lefolytatta, a vád tárgyává tett cselekmény elbírálása szempontjából releváns bizonyítékokat feltárta. A bizonyítékokat egyenként és egymással összevetette, értékelte, mérlegelte. Tényből tényre is helyesen következtetett. A lefolytatott bizonyítás eredményeként az elsőfokú bíróság lényegében megalapozott, a Be. 351. §

(2)bekezdésében írt hibáktól, hiányosságoktól mentes tényállást állapított meg. A tényállást a másodfokú bíróság a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján az iratok tartalmára, a sértett vallomására figyelemmel helyesen pontosította. A pontosított tényállást a másodfokú bíróság irányadónak tekintette. Az ítélőtábla a határozatát a másodfokú bíróság által pontosított, megalapozott és irányadónak tekintett tényállásra alapította, mivel nem állapítható meg, hogy a tényállás a Be. 351. §

(2)bekezdés értelmében bármilyen okból megalapozatlan lenne. Az elsőfokú bíróság eleget tett indokolási kötelezettségének. Túlnyomó részt iratszerűen ismertette a vádlott védekezést és a sértett vallomását, valamint a meghallgatott két rendőrtanú vallomását. A másodfokú bíróság helyesen észlelte, hogy az elsőfokú bíróság a sértettnek a feljelentés megtételekor tett nyilatkozatát nem pontosan ismertette és kiegészítette a tanú vallomását azzal is, hogy a feljelentés és a nyomozati vallomás elé tárását követően mit mondott. Az elsőfokú bíróság a vádlotti védekezést és a sértett vallomásait részletesen elemezve döntött úgy, hogy a tanú vallomásaiban levő ellentmondás, bizonytalanság ellenére a tényállást a sértett vallomására alapítja, mert a tanú szavahihetőségéhez nem fér kétség. Ezt a megállapítását pedig kellő indokokkal alá is támasztotta. Okfejtésével a másodfokú bíróság is egyetértett. Nem kifogásolható a sértett vallomásának alapul vétele a tényállásnál nemcsak azért, mert a tanú mindvégig következetesen állította, hogy a vádlott a lehúzott ablakon át próbálta megütni és az autóba is beleütött, hanem azért is, mert a tanú megértve és sajnálva a vádlottal történteket, a vádlott kérésére - lehetőség esetén - visszavonta volna a feljelentését és nyilatkozata szerint (

1. számú tárgyalási jegyzőkönyv
2. oldal vége)nem kívánta a vádlott megbüntetését. Nem osztotta az ítélőtábla a vádlott védőjének a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos kifogásait, mivel a védő a bizonyítékok értékelését, mérlegelését támadja és a sértett szavahihetőségét vonja kétsége, szemben az általa következetesnek ítélt vádlotti védekezéssel. Abban az esetben, ha két különböző állítás áll szemben egymással, az eljáró bíróságok a közvetlenség elve alapján minden bizonyítási eszközt megvizsgálva döntenek arról, hogy mely bizonyítékokat fogadnak el. Amennyiben pedig ennek megfelelő indokát is adják, nem kerülhet sor a bizonyítékok máskénti értékelésére. Az irányadó tényállásból azonban az elsőfokú bíróság téves jogi következtetést vont le, amikor a vádlottat a közösségellenesség hiányára hivatkozással az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A garázdaság vétsége megvalósulásának három együttes feltételét mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság részletesen megvizsgálta. Szemben az elsőfokú bíróság érvelésével a másodfokú bíróság érvelése volt helyes, melyet eseti döntésekre hivatkozással kellően alá is támasztott. Az ítélőtábla a másodfokú bíróság jogi okfejtésével mindenben egyetértett. Ebből következően pedig nem osztotta a védő által kifejtett jogi érveket, melyet arra alapozott, hogy egy személyes jellegű kölcsönös vitatkozásról lehet szó. A másodfokú bíróság jogi okfejtését illetően sem következetlenség, sem életszerűtlenség nem volt megállapítható. A másodfokú bíróság tehát okszerűen vont következetést a vádlott bűnösségére és cselekményét is törvényesen minősítette. Helyesen alkalmazta az elkövetéskori Btk.-t. A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a másodfokú bíróság lényegében helyesen sorolta fel és azokat megfelelően értékelte. Ezeket az ítélőtábla csak annyiban egészítette ki, hogy további enyhítő körülményként értékelte a sértett azon nyilatkozatát, melyben a vádlott megbüntetését nem kérte. A másodfokú bíróság a cselekmény tárgyi súlyára, a bűnösségi körülményekre tekintettel helyesen döntött akként, hogy a vádlottal szemben szükségtelen büntetés kiszabása és vele szemben intézkedést, annak legenyhébb formáját, megrovást alkalmazott. A másodfokú bíróság e körben kifejtett érvelésével az ítélőtábla is maradéktalanul egyetértett. Az ítélőtábla észlelte, hogy a másodfokú bíróság szükségtelenül hozott helybenhagyó rendelkezést, ugyanis az elsőfokú bíróságnak nem volt olyan rendelkezése, amely helybenhagyható lett volna, mivel a személyi adatok megállapítása vagy pontosítása nem tartozik ebbe a körbe. Ezért az ítélőtábla - a helybenhagyó rendelkezést mellőzve a személyi adatok pontosításával - a másodfokú bíróság ítéletét a Be.
3. §-a alapján helybenhagyta. Budapest,
4. év február hó
5. napján dr. Magócsi István sk a tanács elnöke Zólyominé dr. Törő Erzsébet sk. . előadó bíró . Szalai Géza sk. bíró A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 27.Bf.13.837/2013/
6. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 5.Bhar.246/2014/
7. számú végzése folytán
8. év február hó
9. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
10. év február hó
11. napján dr. Magócsi István sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Czibere Éva tisztviselő