Pf.20029/2014/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése szerinti kölcsönös, egybehangzó akarat hiányában nem jött létre a felperes által állított szóbeli kölcsönszerződés. Kiemelte, hogy a kölcsönszerződés létrejöttéhez nem elégséges a pénzösszeg megfizetése, a szerződés valamennyi lényeges feltétele vonatkozásában egybehangzó akaratnyilvánításra van szükség. A perbeli esetben a felek szerződéskötési akarata lényeges elemében, az alperes részére átutalt 20.000.000 forint jogcíme tekintetében eltért egymástól. Az írásba foglalt kölcsönszerződés-tervezet kifejezetten a felperes egyoldalú nyilatkozata alapján készült, melyet az alperes nem kívánt aláírni, az érdektelen tanúk pedig a felperes által állított szóbeli kölcsönszerződésről tudomással nem bírtak. Az elsőfokú bíróság a felperes házastársának és lányának vallomását a közeli családi kapcsolatra, illetve azt az egyéb bizonyítékokkal összevetve nem találta elegendőnek a felperes által állított tények megállapításához. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, mivel olyan átutalás történt, aminek pontos jogcíme nem volt megállapítható, az alperes jogalap nélküli vagyongyarapodáshoz jutott. Az ítélet szerint ezen összeg rendeltetését a felek az általuk képviselt cégek közötti bányászati jogra vonatkozó 2008. évi megállapodásukkal rendezték, azt egyező akarattal, ráutaló magatartással a vételárba beszámították. Ennek hiányában a felperesi követelés pedig elévült volna. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt fellebbezéssel, melyben elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereseti kérelmével egyező döntés meghozatalát, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését kérte a Pp. 252. §

(2)bekezdése alapján. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen és iratellenesen állapította meg a tényállást a bányászati tevékenységre vonatkozó megállapodások tekintetében. Téves az az álláspontja is, hogy a vételárba a perbeli 20.000.000 forint a felek szándékának megfelelően hallgatólagosan beszámításra került. Kiemelte, hogy a Ptk.

1. §-a alapján a követelés beszámítására hallgatólagosan nincs lehetőség, a nyilatkozatnak kifejezettnek és közöltnek kell lenni. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül, egyoldalúan mérlegelte, felperes és lánya tanúvallomását figyelmen kívül hagyta a családi kapcsolatra, valamint más tanúvallomásokkal, bizonyítékokkal ellentétes voltára hivatkozással, mely nem egyeztethető össze a Pp.
2. §

(1)bekezdésében írtakkal. A tanúk nyilatkoztak arról, hogy az alperes a tartozását szóban több alkalommal elismerte, mely az elévülést megszakította. Az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe .... és ....tanúvallomását, akik a kölcsönszerződésről, illetve a pénz visszaköveteléséről nyilatkoztak. Hangsúlyozta, hogy ....ügyvéd tanúvallomása számos ellentmondást tartalmaz, és több pontban - a teljes bizonyítóerejű magánokiratokkal szemben - nem felelt meg a valóságnak. Figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság az alperes ellentétes nyilatkozatait is, melyet az eljáró bíróságnak a szavahihetősége körében kellett volna vizsgálnia. Szerinte az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének sem tett eleget, nem adta indokát annak, hogy miért nem rendelte el .....ismételt meghallgatását, továbbá miért mellőzte okmányszakértő bevonását. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, annak helyes indokaira figyelemmel. Szerinte az ügyben tényállás megállapításra nem volt lehetőség, mivel a követelés elévülését követően a felperes mintegy másfél évvel, 2011 márciusában írta az első felszólító levelet. Az elévülés megszakítását a felperes nem bizonyította. Helyesen járt el a bíróság, amikor a felperes hozzátartozóinak vallomását figyelmen kívül hagyta, mivel az ügyben érdekeltek, továbbá a per egyéb adataival teljességgel ellentétben állt a nyilatkozatuk. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetért és annak indokait is túlnyomó részben osztja. Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes milyen jogcímen adta át a 20.000.000 forintot az alperesnek, ugyanis az elévülés kezdő időpontja a keresetben megjelölt két jogcím vonatkozásában nem azonos. Az elévülés kezdő napja kölcsönszerződés esetében a kölcsön lejáratának időpontja, ennek hiányában pedig a kölcsön visszafizetésére történő felszólításban tűzött határidő utolsó napja. Jogalap nélküli gazdagodás esetében az elévülés kezdő napja a pénz átutalásának napjával egyezik meg. Mivel a peres felek között írásbeli kölcsönszerződés nem jött létre, így a Pp. 164. §

(1)bekezdése értelmében a felperesnek kellett bizonyítania az általa állított szóbeli kölcsönszerződés létrejöttét és annak tartalmát. E kérdésben a felek, illetve az általuk megjelölt tanúk vallomása ellentétes volt. A felperes és tanúi kölcsönszerződés létrejöttére vonatkozó állításával szemben az alperes, illetve az általa meghallgatni kért tanúk a 20.000.000 forint átadását az üzleti vállalkozással kapcsolatos ügylet részének tekintették. Figyelemmel az ellentétes tényelőadásokra, minden kétséget kizáró módon nem állapítható meg a felek kölcsönszerződés megkötésére irányuló egyező akarata a 20.000.000 forint átadásával kapcsolatban. Nem volt bizonyítható olyan konszenzus sem, ami a felek között egyéb jogviszony fennállását támasztotta volna alá. Az átutalás jogcímét nem bizonyítja az átutalási értesítőben feltüntetett adásvétel megjelölés sem, ugyanis ezen összeget a felperessel jogviszonyban álló lízing cég a felperes kérésére harmadik személy, az alperes részére teljesített. Ez a jogcím nem a peres felek közötti jogügyletre vonatkozik. Mindebből helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a 20.000.000 forint átutalásának nem volt jogcíme, így az alperes azzal - figyelemmel a Ptk. 361. §

(1)bekezdésére - jogalap nélkül gazdagodott. A már kifejtettek szerint az elévülés kezdő időpontja a Ptk. 326. §

(1)bekezdése értelmében a pénz átutalásának napja, azaz

1. december 4-edike. A másodfokú bíróság vizsgálta, hogy a Ptk.
2. §

(1)bekezdése értelmében az elévülés megszakadt-e. A felperes arra hivatkozott, hogy az alperes a tartozását több alkalommal elismerte, melyet tanúvallomásokkal kívánt igazolni. ...... tanú előadta, hogy 2007 nyarán a peres felek közötti parázs vitának hangfoszlányait hallotta, egy fal és egy résnyire nyitott ablak, továbbá egy terasz választotta el őt a felektől. Utólag a felperes elmondásából szerzett tudomást arról, hogy az általa az alperesnek átadott 20.000.000 forint összegű kölcsön visszafizetéséről tárgyaltak. A tanú annyit hallott, hogy a perbelivel megegyező összegről beszéltek a felek és az alperes mondta, hogy el lesz rendezve (

1. sorszámú jegyzőkönyv
2. oldal). A tanúnak a peres felek között folytatott beszélgetéséről közvetlen tudomása nem volt, lényegében a felperes által előadottakról tudott beszámolni. ..... tanúvallomásában az elévülést megszakító konkrét eseményről, illetve annak időpontjáról nyilatkozatot nem tett. A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a felperes hozzátartozóinak tanúvallomása mellőzése kérdésében. ...... az alperes elismerő nyilatkozatáról említést nem tett, ezért vallomásának e körben nem volt jelentősége. felperes állítása szerint az alperes azt ígérte, hogy a kölcsönt 2005-ig visszafizeti, ami tartalmilag
3. december
4. napjáig történő megfizetési kötelezettség vállalását jelentette. Mindebből az következik, hogy ezen elismerésre legkésőbb
5. december
6. napján kerülhetett sor, ugyanis ebben az esetben lett volna lehetőség arra, hogy az alperes még
7. évi teljesítést vállalhasson. Tehát a felperesre legkedvezőbb esetben is a követelése a Ptk.
8. §

(1)bekezdése értelmében

1. december
2. napján elévült. A felperes az alperest az elévülést követően, 2011-ben szólította fel a teljesítésre, majd keresetet terjesztett elő a bíróságon, mely cselekményei az elévülést megszakítani már nem tudták. A követelés a Ptk.
3. §

(1)bekezdése szerint bírósági úton nem érvényesíthető, ezért helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a keresetet elutasította. Ennél fogva a másodfokú bíróság már nem vizsgálta, hogy az alperes által átvett 20.000.000 forint a felek, vagy az általuk képviselt gazdasági társaságok ügyleteibe beszámításra került-e, vagy sem. A másodfokú bíróság csupán megjegyzi, hogy az elévülés nem pergátló kifogás, ugyanis megalapozottsága esetében nem a per megszüntetésének van helye. Helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor az élévülési kifogás tárgyában nem a per megszüntetéséről határozott, hanem ítéletet hozott és érdemben bírálta el a kifogást. A kifejtettekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján a fenti indokolásbeli módosítással helybenhagyta. A felperes fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért a Pp. 78. §

(1)bekezdése értelmében köteles az alperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére, melyet a Fővárosi Ítélőtábla a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja, valamint

(5)bekezdése alkalmazásával határozott meg. Az így megállapított munkadíjat a

(6)bekezdés értelmében mérsékelte az alperesi képviselő által kifejtett tényleges tevékenységre tekintettel. A felperes személyes költségmentesség kedvezményében részesült, ezért a le nem rótt fellebbezési eljárási illeték a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §-a szerint az állam terhén marad. Budapest,
3. március
4. . Németh László s.k. a tanács elnöke . Molnár Ágnes s.k.. Merőtey Anikó s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: ódi Zsuzsanna tisztviselő bíró