Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.140/2014/
- szám A Pécsi Ítélőtábla a dr. Füredi Péter pártfogó ügyvéd (fél címe) által képviselt I.rendű felperes neve (címe, TH: ... Országos Büntetés-végrehajtási Intézet) felperesnek - a dr. Porpáczy Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Berkéné dr. Porpáczi Szilvia ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Pécsi Törvényszék
- szeptember
- napján kelt, 25.P.20.176/2014/
- számú ítélete ellen a felperes
- és az alperes
- és
- sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 150.000 (egyszázötvenezer) forint másodfokú eljárásban felmerült perköltséget. A felperes pártfogó ügyvédjének a másodfokú eljárásban felmerül díját a felperes 9.550.000 (kilencmillió-ötszázötvenezer) forint pertárgyértékű fellebbezésével összefüggésben a felperes, míg az alperes 450.000 (négyszázötvenezer) forint pertárgyértékű fellebbezése vonatkozásában az alperes viseli. A feljegyzett fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy a felperes
- július
- napjától
- január
- napjáig tartózkodott az alperes büntetés-végrehajtási intézetben előzetes letartóztatottként. Először a
- számú, egyszemélyes zárkában helyezték el, amelynek nagysága 8 m², térfogata 27 légköbméter volt. Ezt a zárkát az alperes fegyelmezőzárkaként használta, ezért másnap áthelyezték a felperest a
- számú zárkába. A
- számú zárka 21 fő fogvatartott befogadására volt alkalmas, 37 m² területen, illetve 126 légköbméter űrmértékkel. Itt 3 hónap 20 napig tartózkodott, ahol átlagosan 16-17 fő került elhelyezésre. Ebben a zárkában a mellékhelyiség 3 oldala volt felfalazva, és bejárata függönnyel volt elválasztva a zárka légterétől. A felperes számára megalázó volt, hogy csupán egy függönnyel elválasztott mellékhelyiségben, a nagy létszámú zárkalakók előtt kellett anyagcsere-folyamatait működtetnie, az azzal együtt járó hang- és szaghatással együtt. A szűkös mozgástér pedig azt eredményezte, hogy a napi egy órai szabad levegőn biztosított sétán túl többnyire az ágyán tartózkodott. A felperes befogadásakor úgy nyilatkozott, hogy nem dohányzik,
- augusztus 18-án azonban írásban vállalta, hogy dohányzó zárkában helyezzék el.
- augusztus 1-től
- november 21-ig tartózkodott a
- számú, dohányzó zárkában. Ekkor nevelői meghallgatáson kérte a dohányfüstmentes zárkában történő elhelyezését, ezért ezen a napon az
- számú nemdohányzó zárkába került át. Az
- számú zárkában
- december 15-ig lakott, majd onnan a
- számú, szintén nemdohányzó zárkában helyezték el. Az
- számú zárka
- évben 6 fő befogadására volt alkalmas, 8 m², illetőleg 27 légköbméter területen. A
- számú zárka ugyanebben az évben 6 férőhelyes volt 6 m², illetőleg 23 légköbméter területen. A felperes több ízben járt orvosi vizsgálaton, amíg az alperes büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodott. A diagnózisa minden esetben légúti megbetegedés volt. A büntetés-végrehajtás központi kórházában, Tn
- március 2-án,
- december 15-én és
- június
- napján röntgenezték a tüdejét. A felperes mellkasi szervei épek, korának és alkatának megfelelő radiológiai jellemzővel bírnak, kóros elváltozást, eltérést a leletek nem mutattak. Az alperes büntetés-végrehajtási intézetében 4 alkalommal részesült a felperes parancsnoki és 12 alkalommal nevelői meghallgatáson. Ilyenkor az intézeten belüli mozgását, a látogatók fogadását, ügyvédje felkeresését kérelmezte, valamint sérelmezte az egyszemélyes zárkában történt elhelyezését. A felperes
- augusztus 15-én 15.000.000 forint kártérítés igényelt 5 hónap és 18 nap fogvatartási időre számítva azért, mert nemdohányzóként dohányzó zárkában való elhelyezése alatt egészsége károsodott. A felperes
- november
- napján kiegészítette kártérítés iránti igényét azzal, hogy annak oka nemcsak a dohányfüst, hanem az is, hogy a
- számú zárkában a WC nem volt fallal elválasztva a légtértől, valamint az alperes nem biztosította a zárkákban a fogvatartottak részére előírt szabad mozgásteret. Az alperes BV intézet parancsnoka a
- augusztus 26-án kelt 51-4-9/643/
- számú, valamint a
- november
- napján kelt 51-4-77/24/
- számú határozataival a felperes kártérítési igényét elutasította. A felperes az elutasító határozatok kézbesítésétől számított 30 napon belül keresettel fordult a bírósághoz, és az alperest módosított keresetében 10.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és ezen összeg után
- január
- napjától a kifizetés napjáig terjedő időre járó törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni a számára a dohányfüsttel, a WC használattal, valamint a szabad mozgástér hiányával összefüggésben okozott hátrányok miatt. Az alperes a kereset elutasítását kérte, azt mind jogalapjában, mind összegében vitatta. A WC használat és a nem a megfelelő nagyságú mozgástér kapcsán arra hivatkozott, hogy költségvetése nem biztosítja számára, hogy betartsa a jogszabályi előírásokat. A dohányfüst miatti kártérítési igényt a felperes hozzájáruló nyilatkozatára tekintettel kérte elutasítani. Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 450.000 forintot és ennek
- január
- napjától a kifizetésig számított törvényes mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 330.000 forint perköltséget, valamint megállapította, hogy a felperes pártfogó ügyvédjének a díját 97 %-ban a felperes, míg 3 %-ban az alperes köteles viselni. Ítéletének jogi indokolásában kifejtette, hogy a felperes alperesnél történt fogvatartásának idején hatályos Alkotmány 70/D.§-ának
(1)bekezdése, a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló
- évi
- tvr. (továbbiakban Bv.tvr.) 36.§-ának
(1)bekezdés a) pontja, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának szabályairól a büntetésvégrehajtási szervezetnél 17/
- (XI.18.) IM rendelet 2.§-a, a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/
- (VII.12.) IM rendelet 39.§-ának
(1),
(2)és
(4)bekezdése értelmében a dohányzó és nemdohányzó fogvatartottakat el kell különíteni dohányzó és dohányfüstmentes zárkák kijelölésével, annak érdekében, hogy a fogvatartottak testi és lelki egészségét megőrizzék. A 2007/78 számú PK intézkedés az előírásokat úgy pontosította, hogy lehetőség szerint kell biztosítani az elkülönülést. A 6/1996. IM rendelet 135.§-ának
(1)és
(2)bekezdése alapján a zárkákban elkülönített, lehetőség szerint önálló szellőzésű WC-t kell létesíteni. Ugyanezen IM rendelet 137.§-ának
(1)és
(2)bekezdése alapján a zárkák létszámát úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre legalább 6 m³ légtér, és férfi elítéltek esetén 3 m² mozgástér jusson, a berendezési és felszerelési tárgyak által elfoglalt terület figyelmen kívül hagyásával. A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339.§-ának
(1)bekezdése, valamint 349.§-ának
(1)bekezdése alkalmazásával az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott a dohányfüst ártalmaival összefüggésben, hogy az alperes jogellenes, felróható magatartást nem tanúsított. A felperes
- augusztus
- napján írásban vállalta a dohányzó zárkában történő elhelyezést.
- november
- napján dohányfüstmentes zárkába kérte magát áthelyezni a nevelői meghallgatáson, amely kérelmét teljesítette az alperes BV intézet. Megjegyezte a törvényszék, hogy a dohányfüst okozta kárt sem bizonyította a felperes a Pp.164.§ának
(1)bekezdésében írt bizonyítási teher ellenére, hiszen a büntetés-végrehajtás központi kórházában készült tüdőröntgen-leletek szerint a felperes mellkasi szervei épek, kóros elváltozást, eltérést nem mutatnak. Az alperes orvosa pedig csupán megfázásos tüneteket diagnosztizált a felperesnél. Igazságügyi orvosszakértői bizonyítás elrendelését mellőzte, azt szükségtelennek tartotta, mivel a felperes által állított tüdő- és légzőszervi megbetegedéseket az orvosi dokumentáció nem támasztotta alá. A Ptk.339.§-ának és 349.§-ának
(1)bekezdését alkalmazva, figyelemmel a 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 137.§-ának
(1)bekezdésére is, megállapította viszont a törvényszék, hogy a
- számú zárkában elhelyezhető létszám (21 fő) figyelembevételével a személyenkénti 3 m² mozgástér, illetőleg 6 m³ légtér nem volt biztosítva. Ugyanakkor ha az alperes a jogszabályi előírásoknak megfelelően helyezte volna el a felperest, az sem nyújtott volna a felperes számára tényleges mozgásra lehetőséget, mert 3 m² esetén sem lehet szó szabad mozgástérről. A szabad mozgástér hiánya miatt ezért nem érte kár a felperest. A fentiekkel szemben alaposnak ítélte az elsőfokú bíróság a felperes igényét a WC használat körülményei miatt. A 6/
- IM rendelet 135.§-ának
(2)bekezdésére tekintettel azt állapította meg, hogy a 3 oldalról felfalazott, de csak függönnyel leválasztott WC nem tekinthető elkülönített helyiségnek. A WC-nek külön légtérben kell a zárka légterétől lennie, azaz az elkülönítés kötelezettség, az önálló szellőzés biztosítása azonban csak lehetőség. Ennek hiányát jogellenes és felróható magatartásnak minősítette a törvényszék. A kimentés körében nem fogadta el az alperes érvelését, miszerint mint költségvetési szerv az állam által biztosított költségvetési keretből gazdálkodik, ezért objektíve nincs lehetősége a WC teljes leválasztását eredményező beruházásra. Úgy ítélte meg, hogy a felperes WC használattal kapcsolatos jogainak védelme nem múlhat költségvetési fedezet biztosításán, mert ezzel elveszne az a garanciális szabályrendszer, amely azért került kialakítására, hogy a fogvatartottak emberi méltóságát megőrizze. Az állam feladata, hogy olyan helyzetbe hozza az alperest, mint saját szervét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően működhessen - ellenkező esetben köteles a jogellenes magatartással összefüggésben keletkezett károkat megtéríteni. Köztudomású tényként értékelte azt a körülményt, hogy a hiányzó intimitás miatt megalázó volt a felperes számára, hogy a zárka légterétől teljes mértékben el nem különített helyiségben kellett a WC-t használnia, miközben a 21 fő befogadására alkalmas zárkában zárkatársai mindennapi életüket élték, esetleg éppen étkeztek. A fogvatartásban eltöltött időt is figyelembe véve 450.000 forint nem vagyoni kártérítést tartott alkalmasnak a felperes által elszenvedett hátrányok kompenzálására, figyelemmel a Ptk.355.§-ának
(1)és
(4)bekezdésére is. Az elsőfokú bíróság határozatával szemben mindkét fél fellebbezést nyújtott be. A felperes fellebbezésében az ítélet kereseti kérelme szerinti megváltoztatását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozva, hogy az elsőfokú bíróság helytelen következtetésre jutott, mérlegelése feltűnően alaptalan, és a tényállást sem tárta fel teljes körűen. Előadta, hogy a 17/
- (XI.18.) IM rendelet a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának szabályairól a büntetés- végrehajtási szervezetnél 4.§-a szerint a BV intézetben dohányzó, illetve dohányfüstmentes zárkákat (lakóhelyiséget) kell kijelölni. Ebből az következik, hogy az elkülönítés kötelező volt. A WC-vel kapcsolatban azt is kérte értékelni, hogy nem csak a teljes elkülönülés, hanem az önálló szellőzés hiánya miatt is kártérítés illeti meg a felperest. E körben hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményének
- cikkére, amelyet az
- évi XXXI. törvény hirdetett ki, továbbá az Alaptörvény III. cikkére, az Alkotmány
- és 54.§-ára, valamint a BDT2013.
- számon közzétett eseti döntésre. Állította, hogy a BV intézetben dolgozó orvosok függő helyzetben vannak a BV intézettől, ezért nagyvonalúan jártak el a felperes kezelése során, a részletek felett átsiklottak. A túlzsúfoltság vonatkozásában kiemelte, hogy az IM rendelet is túl enyhe követelményeket szab az alperes számára, az is ellentétes az európai joggyakorlattal, de az alperes még ezt sem biztosította. A ... kontra M ügy (30042/08 számú kérelem) kapcsán az Emberi Jogok Európai Bírósága
- június 7-én kelt ítéletében megállapította, hogy az állam köteles gondoskodni arról, hogy a személy fogvatartásának körülményei megfeleljenek az emberi méltóság tiszteletben tartásának, az intézkedés végrehajtásának módja és formája ne tegye ki a személyt a fogvatartással elkerülhetetlenül együtt járó szenvedés szintjén túlmenő szorongásnak vagy megpróbáltatásnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió még a ketrecben elhelyezett állatok részére biztosítandó területet is kötelezően előírja, így az emberek számára biztosított területnagyságot még inkább be kell tartani. Ezért a túlzsúfoltság miatt a felperest ért hátrány miatt kártérítés jár a felperesnek.
- augusztus 1-től
- november 21-ig a
- számú zárkában 17-18 fő tartózkodott átlagosan, levonva a 37 m²-es alapterületből az ágyak, asztalok, mosdók alapterületét, még 1 m² sem jutott a felperesre, ezt a helyzetet embertelennek érezte. A felperes a másodfokú tárgyaláson a fellebbezését kiegészítette azzal, hogy a fellebbezésében írt okok nem csak a
- számú zárkában történő elhelyezésre, hanem az 5., 25.,
- és a
- számú zárkákra is vonatkoztak. Az alperes fellebbezésében szintén az ítélet megváltoztatását, de a kereset teljes elutasítását kérte. Előadta, hogy a 6/
- IM rendelet 135.§-ának
(2)bekezdése az elkülönítés módját nem határozta meg. Véleménye szerint az általa biztosított 3 oldal falazat és 1 oldal függöny az elkülönítés ismérveinek megfelelt. Utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság által említett paravánfal sem biztosított volna nagyobb intimitást, mint a függöny. Csatolta egy korábbi perben az alperes intézetről készült szakvéleményt, amely szerint abban a zárkában, ahol a felperes fogvatartása történt, a WC tényleges kialakításának módja nem ütközött a hatályos jogszabályokba. Önálló szellőzésű WC létesítése a változó jogi környezetben és a pénzügyi, műszaki lehetőségek hiányában csak hosszabb távon valósítható meg. A WC helyiség felperes által igényelt kialakítását az alperes megvalósítani nem tudja, de nem a saját személyében rejlő ok miatt, hanem költségvetési fedezet hiánya miatt. Megemlítette, hogy az alperes a felperes befogadásakor egyszemélyes zárkában helyezte el, ahol a kellő intimitás és a jogszabályi előírás szerinti m² biztosított volt, ezt az elhelyezést azonban a felperes sérelmezte, ezért tette át az alperes a felperest másik zárkába. Kiemelte, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint a BV intézet a börtönviszonyok objektív körülményeiért nem tehető felelőssé. Sem a felperes, sem az alperes fellebbezése nem alapos. Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásának alapjául szolgáló tényeket helyesen állapította meg, és helyes jogszabályok alkalmazásával, okszerű mérlegeléssel, érdemben helyes következtetésre jutott. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát a Pp.253.§-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélőtábla a törvényszék határozatában írtakat azzal pontosítja, hogy a felperes módosított keresetében a 10.000.000 forint kártérítésből 2.000.000 forintot a dohányfüst, 4.000.000 forintot a WC használat és további 4.000.000 forintot a túlzsúfoltság okozta hátrányok miatt igényelt. A másodfokú bíróság a dohányfüsttel kapcsolatos kártérítési igény elutasításának indokaival minden tekintetben egyetértett. A felperes
- augusztus 18-án írásban hozzájárult ahhoz, hogy dohányzó zárkában helyezzék el (Pécsi Törvényszék 11.P.20.417/2012/4/A/
- számú melléklet). Amikor
- november 21-én meghallgatásán az áthelyezését kérte, kérését teljesítette a BV intézet. Hozzájárulása pedig kizárja a jogsértést. A Ptk.75.§-ának
(3)bekezdése értelmében ugyanis a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárul. E nyilatkozattal szemben a felperes egyrészt azzal védekezett, hogy azt nem ő írta alá, továbbá arra is hivatkozott, hogy a hozzájáruló nyilatkozat aláírására kényszerítették (Pécsi Törvényszék 11.P.20.417/2012/
- számú jegyzőkönyv
- oldal). Állítása alátámasztására kérte figyelembe venni a Pécsi Törvényszék 11.P.20.417/2012/5/F/
- számú mellékletét. Az 5/F/
- számú melléklet a ... Megyei BV Intézetben kelt
- október 22-én, és azt igazolja, hogy a fogvatartott a dohányzási szokásainak másolatát kérte kiadni. Eszerint
- augusztus 4-től
- augusztus 18-ig dohányzóként tartották a felperest nyilván, azóta megváltoztatta nyilatkozatát. Ez a ... Megyei BV Intézetben kelt okirat semmilyen formában nem támasztja alá azt, hogy
- augusztus 18-án az alperes büntetés-végrehajtási intézetben a felperest kényszerítették a hozzájáruló nyilatkozat aláírására. A felperes indítványára a ... Járásbíróságon kihallgatott I. L tanú azt vallotta, hogy „a felperes is dohányzott és nem kérte e zárkából való áthelyezését. Járt ugyan orvoshoz, mivel a hasával korábban műtötték, emiatt járt ellenőrzésre, ha jól emlékszem, még a 11.P.20.417/2012/32.) varratok is meg voltak." (Pécsi Törvényszék Végül maga a felperes is elismerte, hogy lehetetlen azt bizonyítani, hogy fenyegetettség alatt volt, amikor aláírta a hozzájáruló nyilatkozatot (Pécsi Törvényszék 11.P.20.417/2012/
- számú jegyzőkönyv
- oldal). A felperes tehát a kényszerre vonatkozó állítását nem bizonyította. A túlzsúfoltsággal kapcsolatos kereseti kérelemmel összefüggésben a másodfokú bíróság az alábbiakat rögzíti: A Ptk.339.§-ának
(1)bekezdése értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A fogvatartottak által minimálisan használható négyzetméter és légköbméter nagyságát a 6/1996. IM rendelet 137.§-ának
(1)és
(2)bekezdése rögzíti. Az nem volt vitás a perben, hogy az alperes az előírt mozgásteret nem biztosította a felperes részére. Védekezését arra alapította, hogy költségvetési szervként erre nem volt fedezete. Nem értett egyet az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak a túlzsúfoltságból fakadó hátránnyal kapcsolatos érvelésével. Az erre vonatkozó jogi indokolást mellőzi ezért. A felperes fogvatartására szabályos büntető eljárás eredményeként, bűncselekmény elkövetése miatt került sor kétségtelenül. A felperes szabadságától való megfosztása törvényes volt az Alkotmány 55.§-ának
(1)és
(3)bekezdése értelmében, figyelemmel a 66/
- (XII.21.) AB határozatra is. A felperes nem a fogvatartás tényét, hanem annak módját sérelmezte. A szabadság jogellenes korlátozása abban nyilvánult meg, hogy a felperes maradék szabadságjogát korlátozták. A szabadság törvényes elvonása esetén a büntetés-végrehajtási viszonyok között gyakorolható maradék szabadság a fogvatartottak számára felértékelődik, annak további korlátozását, elvonását súlyos hátrányként élhetik meg (Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.748/2011/
- számú döntése). Ugyanakkor a BDT2011.
- számon közzétett eseti döntésben is összefoglalt állandó bírói gyakorlat szerint a büntetés-végrehajtási intézetnek nincs mérlegelési joga az intézetbe beszállított elítéltek befogadása tárgyában, ezért a büntetésvégrehajtási intézet túltelítettsége miatt ellene kártérítési igény felróhatóság hiányában nem érvényesíthető. Az alperest befogadási kötelezettség terheli, ráadásul az egyes fogvatartottakat a jogszabályban előírt elkülönítési szabályok figyelembevételével kell elhelyeznie. Ezért ha a zárkában az 1 főre eső négyzetméter-, illetőleg légköbméter-előírásokat biztosítani nem tudja, az olyan, az alperesen kívül álló, objektív okból következik be, amelyért az alperes felelőssé nem tehető. A fogvatartás nem megfelelő élet- és egészségügyi körülményeinek orvoslása állami feladat. Az állam ennek jogalkotással és a fogvatartás körülményeinek jogszerűvé tételéhez szükséges költségvetési forrás biztosításával tud eleget tenni. Az állam e feladatainak elmulasztása miatt - az egyéb feltételek fennállása esetén - felelősséggel tartozik. Ugyanakkor nem felróható a BV intézet eljárása, ha a jogszabályban előírt alapfeladatainak csak úgy képes eleget tenni, hogy a fogvatartottak elhelyezésével kapcsolatos egyes szabályokat megszegi (BDT2013.2969.). Ahogy arra a felperes is hivatkozott, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló Rómában,
- november 4-én kelt egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló
- évi XXXI. törvény
- cikke kimondja, hogy senkit nem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Nem vitatva azt a lehetőséget, hogy a túlzsúfoltság megvalósíthatja a kínzás fogalmát, a jelen esetben, a rendelkezésre álló adatok alapján a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a
- számú zárkában a túlzsúfoltság nem ért el a kínzásnak tekinthető mértéket. Ezért az alperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy kártérítési felelőssége nem áll fenn, mert nem felróható neki, hogy a büntetés-végrehajtási intézet túltelített volt, és ezért nem tudta biztosítani a felperes számára az előírt mozgásteret. A túlzsúfoltság miatt a BV intézet nem, csupán az ő költségvetését biztosító állam tehető felelőssé. A WC használattal összefüggésben a másodfokú bíróság az alábbiakat emeli ki: A 6/
- IM rendelet 135.§-ának
(2)bekezdése alapján a zárkában elkülönített WC-t kell létesíteni, lehetőség szerint önálló szellőzéssel. Ez az előírás az ítélőtábla értelmezése szerint azt jelenti, hogy az önálló szellőzés biztosítása nem kötelezettség, a WC elkülönítése viszont igen. Az elkülönítés megítélése az adott helyzetben nem szakkérdés, az az általános élettapasztalat alapján eldönthető. Az elkülönítést a másodfokú bíróság határozott álláspontja szerint a függönnyel történő leválasztás nem valósítja meg, sőt, az elsőfokú bíróság által említett paravánajtó nem biztosítaná. A tényleges elkülönítést az ajtóval ellátott falazat biztosítja kizárólag. Ebből következően az alperes a WC használattal összefüggésben sem tett eleget jogszabályi kötelezettségének. A felróhatóság alóli kimentés körében - a túlzsúfoltsággal kapcsolatos indokaival egyezően - a költségvetési fedezet hiányára hivatkozott. Ebben a kérdésben azonban a másodfokú bíróság ezt a védekezést nem fogadta el. Az ítélőtábla meggyőződése szerint a 3 oldalról felfalazott WC helyiség fennmaradó nyitott oldalán 1 ajtó elhelyezése és annak körbefalazása nem jelenthet akkora költséget, amelyet a költségvetési szervként működő alperes ne tudna kigazdálkodni. Emiatt a WC-vel kapcsolatban az alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható (Ptk.339.§-ának
(1)bekezdése). Ezért az ezzel összefüggésben a felperest ért kárt köteles megtéríteni a Ptk.355.§-ának
(1)és
(4)bekezdése szerint. A felperes a személyhez fűződő jogai megsértése miatt nem vagyoni kártérítést érvényesített az alperessel szemben. A Ptk.76.§-a értelmében a személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az emberi méltóság megsértése. Az emberi méltóság fogalmát sem az Alkotmány 54.§-a, sem a Ptk.76.§-a nem határozza meg. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekintette (8/
- (IV.23.) AB határozat). Az általános személyiségi jog az ember értékminőségének a kifejeződése (34/
- (VI.1.) AB határozat). A polgári jog által biztosított személyiségvédelem körében az ember személyiségét alkotó lényegi tulajdonságok és ismérvek összessége jelenti az emberi méltóságot. Külön nevesített személyiségi jogok hiányában a személyiséget ebben a vonatkozásban ért sérelem ad alapot az emberi méltóság sérelme miatti személyiségi jogvédelemre (EBH2007.1598.). Az emberi méltóság az egyéni tulajdonságoktól függetlenül minden embert megillet. Tilos e törvényhely alapján minden olyan magatartás, amely ennek sérelmével jár. Az alperesnek a felperes emberi méltóságát sértő jogellenes és felróható magatartása abban nyilvánult meg, hogy nem biztosított a felperes számára fogvatartása során a zárka légterétől elkülönült WC helyiséget. Ez a jogsértő magatartás a Ptk.84.§-ának
(1)bekezdés e) pontja alapján nem vagyoni kártérítési igényt alapozott meg. A nem vagyoni kártérítés megítélt összegével a másodfokú bíróság egyetértett, figyelembe véve a jogsértés időtartamát - 13. számú zárkában 3 hónap 20 napig tartózkodott a felperes -, a hátrány fent részletezett mibenlétét és a felróhatóság kisebb fokát. A felperest ért hátrányok kompenzálására a másodfokú bíróság is 450.000 forintot talált alkalmasnak és szükségesnek, az ezt meghaladó igényt helyesen utasította el a törvényszék. A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta. A felperes másodfokú tárgyaláson becsatolt beadványát az ítélőtábla figyelembe venni nem tudta. A Pp.247.§-a szerint ugyanis a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni nem lehet, továbbá a Pp.235.§-ának
(1)bekezdése értelmében a fellebbezésben új tény állítására csak akkor van lehetőség, ha az az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fél tudomására. A jelen esetben pedig erről nyilvánvalóan nem lehet szó: a felperes mindvégig tudta, hogy az alperes milyen körülmények között tartotta őt fogva. Mindkét fél fellebbezése sikertelen volt, ezért az azzal összefüggő költségeket mindkét fél maga köteles viselni. A felperes teljes személyes költségmentességben részesült, az alperes pedig személyes illetékmentes, ezért a feljegyzett 1.500.000 forint fellebbezési illetéket az Itv.74.§-ának
(3)bekezdése folytán alkalmazandó Kmr.13.§-ának
(1)bekezdése és 14.§-a szerint az állam viseli. A felperes sikertelen fellebbezése kapcsán az alperes jogi képviselőjének munkadíját a felperes köteles viselni a Pp.78.§-ának
(1)bekezdése és a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§-ának
(2)bekezdés a) pontja, valamint
(5)és
(6)bekezdése alapján, mérsékelt összegben, mivel a másodfokú eljárásban jelentős képviselői tevékenységet kifejteni nem kellett. A felperest képviselő pártfogó ügyvéd munkadíjának viselését a másodfokú bíróság a Pp.87.§-ának
(2)bekezdése alapján megállapította, annak konkrét összegét a kirendelő hatóság határozza meg. P é c s ,
- március
- dr. Döme Attila s.k. a tanács elnöke, dr. Vogyicska Petra s.k. előadó bíró, Gáspárné dr. Baranyabán Judit s.k. bíró