Bf.10/2014/12 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés) és magánlaksértés bűntettének kísérletében (Btk. 221.§

(1)és

(2)bekezdés a.) és c.) pont,

(4)bekezdés), ezért halmazati büntetésül 6 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendelte, rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítését jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF. 1224/2013/1. számú átiratával az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi perorvoslatot nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, a szükséges bizonyítékokat beszerezte, és értékelési körébe vonta. Azok okszerű mérlegelésével megalapozott tényállást állapított meg, indokolási kötelezettségének is eleget tett. A cselekmény elbírálása során törvényesen alkalmazta az új Btk. rendelkezéseit, ennek indokait helyesen fejtette ki. Okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmények minősítése is törvényes. A bűnösségi körülményeket alapvetően helyesen jelölte meg, azok kiegészítendők azzal, hogy a vádlottat korábban személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, amely további súlyosító körülmény. Ugyanakkor nem súlyosító körülmény az ügyészi fellebbezésben írt azon tény, hogy a vádlott a létfenntartáshoz szükséges jövedelemmel nem rendelkezik és hajléktalan életmódot él. Az elsőfokú bíróság bár indoklásában a Btk. 80.§

(2)bekezdésében írt középmértékes büntetés kiszabási előírást helyesen észlelte, mégsem annak megfelelően szabta ki a joghátrányt. A bíróság által alkalmazott mérték nem elégséges a büntetés céljainak eléréséhez, ezért a büntetés súlyosítását tartotta indokoltnak. Értelemszerűen az enyhítésért bejelentett fellebbezést nem tartotta megalapozottnak. Indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, a vádlottal szemben lényegesen hosszabb tartamú fő- és ehhez igazodó tartamú mellékbüntetést szabjon ki, egyebekben pedig az ítéletet hagyja helyben. Bejelentette, hogy a nyilvános ülésen nem kíván részt venni. A vádlott védője perbeszédében enyhítését bejelentett fellebbezését fenntartotta. Álláspontja szerint a vádlott módosult tudatállapotban volt, ez motiválta cselekményét. Esetében a büntetés célja rövidebb tartamú szabadságvesztéssel is elérhető, a büntetés tartamának csökkentését indítványozta. A vádlott az utolsó szó jogán bűnösnek vallotta magát, a cselekményeket megbánta, bár azok egy részére nem emlékszik. A Fővárosi Ítélőtábla a Be.348.§

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat maradéktalanul megtartotta. Valamennyi olyan bizonyítékot értékelési körébe vont, amelyek a tényállás megállapítása szempontjából relevánsak voltak. Az elsőfokú bíróság által megállapított történeti tényállás mentes a Be. 351.§

(2)bekezdés a.)-d.) pontjaiban írt hibáktól és hiányosságoktól, ezért azt a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A tényállás személyi részében az erkölcsi bizonyítványa adatai alapján ugyanakkor rögzíteni szükséges, hogy vádlott az elsőfokú bíróság által korábbi elítélésként feltüntetett Ózdi Városi Bíróság B.733/1995/

1. számú ítéletével kiszabott szabadságvesztés büntetésből feltételes kedvezménnyel szabadult
2. július hó
3. napján, a büntetést
4. november hó
5. napjával kell kitöltöttnek tekinteni. A Budai Központi Kerületi Bíróság a
6. október hó
7. napján jogerőre emelkedett 6.B.XI. 2027/2006/
8. számú ítéletével csalás vétsége miatt 34.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A vádlottal szemben további eljárás nincs folyamatban. Az ítélőtábla észlelte, hogy nyilvánvaló leírási hiba folytán az ítélet
9. oldal
10. bekezdésében a vád leírásánál a
11. évi C. tv. helyett
12. évi C. tv. szerepel, melyet javítani szükséges. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat helyesen értékelte, melynek indokát is adta. Iratszerűen rögzítette a vádlott és a tanúk vallomásait, az igazságügyi szakértők véleményét. vádlott a tárgyalási szakban lényegében felelősségét már elismerte, a tanúk által állítottakat nem vitatta, csupán emlékezetének hiányosságaira utalt, mellyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helyes álláspontot foglalt el. Helyesen alkalmazta a törvényszék az elbíráláskor hatályos új büntetőtörvényt, mert annak rendelkezései összhatásában a vádlottra lényegesen kedvezőbbek. Az indokolás e körben csak azzal egészítendő ki, hogy a magánlaksértés bűntette kísérletének megállapított minősített esetét az elbíráláskor hatályos törvény 1-5 évig, míg az elkövetéskor hatályos
13. évi IV. tv. 271.§

(3)bekezdése 0-5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni, melynek nincs relevanciája, figyelemmel a súlyosabb bűncselekmény 5 éves minimum tételére. A cselekmény minősítését illetően az ítélőtábla a törvényszék álláspontjával maradéktalanul egyetértett. Az ítélet

1. oldal
2. bekezdésétől
3. oldal
4. bekezdésig kifejtettek helytállóak. A büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság többnyire feltárta. További súlyosító körülmény a fellebbviteli főügyészség átiratának megfelelően, hogy a vádlott korábban is többször volt erőszakos cselekmények miatt felelősségre vonva. A vádlott által elkövetett súlyosabb cselekmény büntetési tétele 5-15 évig terjedő szabadságvesztés, míg az enyhébb megítélésű cselekményt a törvényhozó 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A szabadságvesztés az elsőfokú bíróság által hivatkozott jogszabályhelyekre figyelemmel 5 és 20 év között szabható ki. A középmérték a Btk. 80.§

(2)bekezdése alapján 12 és fél év. Az elsőfokú bíróság az enyhítő körülmények nyomatékával indokolta a középmértéktől történő lényeges eltérést. Az ítélőtábla megállapította, hogy az emberölés bűntettének kísérleti szakban maradása nem képez nagy nyomatékú enyhítő körülményt, mert az - ahogyan azt a törvényszék helyesen rögzítette - a vádlotton kívülálló okból a szerencsének volt köszönhető. A sértett megbocsátása és a vádlott megbánása valóban enyhítő körülmény, ugyanakkor súlya nem olyan, amely a középmértéktől 6 és fél éves eltérést tenne lehetővé a vádlott javára. Mindezért az ítélőtábla a vádlott főbüntetését lényegesen, 7 év 6 hónapra súlyosította. Értelemszerűen az enyhítésért bejelentett fellebbezések nem vezethettek eredményre. A vádlott előéletét is figyelembe véve enyhébb büntetéssel a büntetési célok nem érhetők el a védői hivatkozással ellentétben. A vádlott védő által hangoztatott tudatállapota a vádlott javára büntetés kiszabást befolyásoló tényezőként nem vehető figyelembe. Helyesen állapította meg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a törvényszék börtönben, és törvényes annak megállapítása is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámítása is megfelel a Btk. rendelkezéseinek. Az elsőfokú bíróság bűnjelekkel kapcsolatos rendelkezése alapvetően helyes, felhívandó ugyanakkor a Btk. 72.§

(1)bekezdés a.) pontja és

(3)bekezdése. E törvényhelyek kimondják, hogy el kell kobozni azt a dolgot, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, ugyanakkor ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen nem tudott, az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, kivéve ha az elkobzás mellőzését nemzetközi kötelezettség kizárja. Jelen esetben a bűnjeljegyzéken

1. és
2. alatt jelzett kések tanú1 tulajdonát képezik, aki a cselekmény elkövetéséről előzetesen nem tudott, ugyanakkor a bíróság megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy e tárgyakra az eljárás befejezését követően sem tart igényt. Mindezért lefoglalásuk megszüntetése és a megsemmisítésükről történő rendelkezés törvényes. A bűnügyi költséggel kapcsolatos rendelkezés ugyancsak helytálló. Észlelte az ítélőtábla, hogy az ítélet bevezető részében feltüntetett
3. szeptember hó 17 napján a bíróság érdemi tárgyalást nem tartott, ezért e napra történő utalást mellőzni kellett, ugyanakkor érdemi tárgyalás volt
4. szeptember hó
5. napján, melyet az ítélőtábla pótlólag megjelölt. A fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság a Be.361.§ szerinti nyilvános ülés keretében eljárva a Be. 372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben annak helyes indokainál fogva a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig eltelt időt az ítélőtábla a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe a Btk. 92.§

(1)és

(2)bekezdése alapján rendelte beszámítani. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget az ítélőtábla a Be. 381.§

(1)bekezdése alapján megállapította, annak viselésére a Be. 338.§

(1)bekezdése alapján a bűnösnek kimondott vádlottat kötelezte. Budapest,

1. február hó
2. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke Dr. Fatalin Judit sk. előadó bíró Dr. Révész Tamásné sk. bíró A Budapest Környéki Törvényszék
3. október hó
4. napján kelt 16.B.126/2012/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf 10/2014/
6. sz. ítéletével eszközölt változtatással
7. február hó
8. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
9. február hó
10. napján . Lassó Gábor sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő