Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.138/2014/
- szám A Pécsi Ítélőtábla a dr. Traj Zoltán ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes neve (II. rendű felperes címe) II. rendű felpereseknek - a dr. Sándor Attila ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Törvényszéken indított perében a
- szeptember
- napján kelt
- sorszámú ítélet ellen az alperes részéről
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében - részben megváltoztatja, és az alperes által a felpereseknek fizetendő marasztalás összegét személyenként 2.000.000 (kétmillió) forintra, és ennek az összegnek
- szeptember
- napjától járó, az elsőfokú ítélet szerinti késedelmi kamatára, az elsőfokú perköltség összegét személyenként 225.000 (kétszázhuszonötezer) forintra, míg az alperes által az államnak - a Törvényszék Gazdasági Hivatalának felhívására fizetendő előlegezett részköltség összegét 285.000 (kétszáznyolcvanötezer) forintra leszállítja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felpereseket, hogy tizenöt napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 12.500 (tizenkétezer-ötszáz) forint másodfokú eljárásban felmerült költséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A felperesek édesanyját, néhai H. L.-nét
- január
- napján vették fel az alperes sebészeti osztályára, ahol laparoszkópos eljárással köves epehólyagját eltávolították. A műtét során bekövetkezett bélsérülés miatt
- január
- napján teljes középső hasi feltárás mellett egy tíz centiméteres béldarab eltávolítására kényszerültek. A
- február
- napján ismételten megindult váladékozást követően alkalmazott újabb műtéti feltárás, antibiotikumos és gombaellenes kezelés ellenére a felperesek édesanyja
- április
- napján elhunyt. Az Ítélőtábla
- sorszámú közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítési felelősségét H. L.-né
- április
- napján bekövetkezett halála miatt a felpereseknek okozott károkért. A kártérítés összegére nézve folytatott eljárás során az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek a haláleset bekövetkezésekor már nagykorúak voltak, azonban édesanyjukkal együtt éltek, vele - édesapjuk korai elvesztése miatt is - szoros, bensőséges kapcsolatot ápoltak. A felpereseknél - azon túlmenően, hogy végigkísérték az édesanyjuk halálához vezető, rendkívül sok fájdalommal járó hosszadalmas folyamatot - édesanyjuk halála miatt pszichés állapotromlás lépett fel. Az I. rendű felperesnél a perbeli veszteséget megelőzően is alkalmanként jelentkező szorongásos eredetű testi tünetképződés felerősödött, emiatt időszakos jelleggel szorongásoldó gyógyszert szed. A II. rendű felperesnél pánik rosszullétek, testi állapota miatti aggodalmaskodás, feszültség, ingerlékenység lépett fel. Az édesanyjuk elvesztése következtében jelentkező negatív érzelmi változásokkal mindkét felperes esetében tartósan, a jövőben is számolni kell. Az elsőfokú bíróság - a felperesek személyenként 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamata megfizetésére irányuló keresetét részben teljesítve kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek személyenként 3.500.000 forintot, ennek
- április
- napjától járó késedelmi kamatát, és személyenként 325.000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és marasztalta az alperest 500.150 forint állam által előlegezett költségben. Határozatának indokolása szerint a perben beszerzett igazságügyi pszichológus és pszichiáter szakértői vélemények ugyan rögzítik, hogy egyik felperes esetében sem mutatható ki elhúzódó gyászfolyamat, azonban a szülő halála miatti negatív következményekkel mindkét felperes esetében számolni kell, a káresemény életvezetésükben, pszichés életükben is tartós hátrányt okozott. A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor értékelte, hogy édesanyjuk halálakor már nagykorúak voltak, így esetükben nyilvánvalóan nem ugyanazon megítélés alá esik a szülő elvesztése, mint egy kiskorú gyermeknél. Figyelemmel volt ugyanakkor arra is, hogy a felperesek szoros érzelmi kötődés mellett édesanyjukkal egy háztartásban éltek, halálával egyetlen támaszukat veszítették el. Az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása érdekében az alperes fellebbezett. Fellebbezésében kérte, hogy a másodfokú bíróság a terhére megállapított marasztalási összeget felperesenként 1.000.000 forintra szállítsa le, mellőzze a késedelmi kamatban, valamint elsőfokú perköltségben való marasztalását, az általa fizetendő állam által előlegezett költséget a pernyertesség-pervesztesség arányát szem előtt tartva szállítsa le, továbbá a felpereseket marasztalja másodfokú perköltségben. A fellebbezésben foglaltak szerint a nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál az elsőfokú bíróság kizárólag a felperesek személyes előadására és a szakértői véleményekre támaszkodott, az életvitel elnehezülését bizonyító tanúvallomások, illetve a felperesek egészségi állapotának változását, hanyatlását igazoló kórdokumentációk nem álltak rendelkezésre. Hangsúlyozta, hogy a szakértői vélemény mindkét felperes tekintetében megállapítja az elhúzódó gyászfolyamat hiányát, vagyis a felperesek édesanyjuk elvesztését feldolgozták. Mindez ugyan a kártérítési igény megalapozottságát nem zárja ki, de annak mértékét jelentősen csökkenti. A szakértői vélemény az I. rendű felperes esetében rögzíti a szorongásos eredetű testi tünetképződést, azonban az ezek mérséklésére szedett szorongásoldó gyógyszerek orvosi dokumentációval nem igazoltak. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság azt sem értékelte kellő súllyal, hogy a szorongásos jellegű tünetek az I. rendű felperesnél már a káreseményt megelőzően is jelentkeztek, míg a II. rendű felperesnek már gyermekkorában is önazonossági gondjai voltak. Indokoltnak találta a nem vagyoni kártérítés összegének a jelenlegi ár- és értékviszonyok alapján történő megállapítását, és erre figyelemmel késedelmi kamatfizetési kötelezettségének mellőzését. Eltúlzottnak találta a felperesek javára megítélt elsőfokú perköltség összegét is, álláspontja szerint valamennyi körülményt értékelve a felek saját költségviselésének megállapítása indokolt. A fellebbezés részben alapos. Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen állapította meg, az abból levont következtetésekkel és érdemi döntésével azonban csak részben értett egyet a másodfokú bíróság. A teljes családban éléshez és az egészséghez (
- évi Ptk. 76.§) fűződő személyiségi jog sérelme folytán az
- évi Ptk. 84.§-a
(1)bekezdésének e) pontja szerint alkalmazandó 1959. évi Ptk. 355.§-ának
(4)bekezdése alapján a felpereseknek járó nem vagyoni kártérítést megalapozó hátrányokat az elsőfokú bíróság teljes körűen számba vette. Mindkét felperes esetében figyelemmel volt a szakértői véleményben kimutatott pszichés állapotromlásra, amely az I. rendű felperesnél egy pszichés egyensúlyvesztést, a megemelkedett szorongásszint talaján jelentkező neurotikus tüneteket, míg a II. rendű felperes esetében pánik rosszulléteket, testi állapot miatti aggodalmaskodást, fokozott ingerlékenységet jelent. Szem előtt tartotta, hogy egyik felperes esetében sem állapítható meg elhúzódó gyászfolyamat, azonban a szülő halála miatti negatív következményekkel mindkettejük életvezetésében és pszichés életében tartósan számolni kell. Értékelte, hogy a felperesek az édesanyjuk halálakor már nagykorúak voltak, mindketten alkalmasak az önálló életvezetésre, az elhunythoz azonban rendkívül szorosan kötődtek, halálával egyetlen támaszukat veszítették el, és a halálhoz vezető hosszadalmas, fájdalmas folyamatot végig kellett kísérniük. Nem értett egyet a másodfokú bíróság az alperesnek azzal az álláspontjával, hogy a perben beszerzett bizonyítékok a felpereseket ért hátrányok megállapításához nem voltak elegendőek. Az igazságügyi pszichiáter és pszichológus szakértő vizsgálatai (Kétprofilos Szondi-teszt, Rorschach-teszt) a II. rendű felpereshez hasonlóan az I. rendű felperesnél is igazolták a szorongásos eredetű testi tünetképződés felerősödését, amely indokolta a szorongásoldó gyógyszerek alkalmazását. Ehhez képest nincsen meghatározó jelentősége annak a körülménynek, hogy az igazolt pszichés állapotromlás mellett az I. rendű felperes pontosan milyen gyógyszert, milyen mennyiségben alkalmazott. Azt pedig az elsőfokú bíróság ítélete is tartalmazza, hogy az I. rendű felperesnek már a perbeli veszteséget megelőzően is voltak időszakos jellegű szorongásos eredetű panaszai. A feltárt és részletesen ismertetett hátrányok hozzávetőleges kiegyenlítésére az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kártérítés összegét azonban a másodfokú bíróság eltúlzottnak találta. Az elsőfokú bíróság nagyobb hangsúllyal vette figyelemmel, hogy a felperesek a haláleset időpontjában harmincnégy, illetve harminckét évesek voltak, így a szoros érzelmi kötődés, és együttélés ellenére is édesanyjuk elvesztése esetükben kisebb hátránnyal járt, mit egy a szülő nevelésére, gondozására szoruló kiskorú gyermeknél. Egyetértett az alperesnek azzal az álláspontjával is, hogy a káresemény óta eltelt viszonylag hosszabb időre figyelemmel indokolt a nem vagyoni kártérítés összegének a jelenlegi ár- és értékviszonyok szerinti megállapítása. Mindezekre figyelemmel - szem előtt tartva a más hasonló ügyekben kialakult bírói gyakorlatot is - az alperes által fizetendő nem vagyoni kártérítés összegét személyenként 2.000.000 forintra leszállította, és ennyiben az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253.§-ának
(2)bekezdése alapján fellebbezett részében - részben megváltoztatta. A nem vagyoni kártérítés összegének a jelenlegi ár- és értékviszonyokra tekintettel történt megállapítása ellenére sem volt mellőzhető az alperesnek késedelmi kamatban való marasztalása, azzal azonban, hogy a késedelmi kamat nem a károkozás időpontjától, hanem az elsőfokú határozat meghozatalának időpontjától kezdődően jár. A felperesek keresete a másodfokú bíróság döntésére figyelemmel sem volt nyilvánvalóan eltúlzott, ezért a Pp. 81.§-ának
(2)bekezdése értelmében az alperest kellett marasztalni a felperesek elsőfokú eljárásban felmerült költségeiben. Miután azonban az alperes terhére megállapított marasztalási összeget a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósághoz képest alacsonyabb összegben állapította meg, az alperest terhelő elsőfokú perköltség, valamint az általa fizetendő állam által előlegezett költség összegét leszállította. A másodfokú eljárásban az alperes felperesenként 2.500.000 forint perértékű fellebbezése 1.500.000 forint összegig sikeres, míg 1.000.000 forint tekintetében sikertelen volt, ezért a Pp. 81.§-ának
(1)bekezdése alapján a felperesek kötelesek az alperesnek ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget fizetni. Ennek összegét a másodfokú bíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3.§-a
(2)bekezdésének a) pontja és
(5)bekezdése alapján állapította meg. A felperesek személyes költségmentességben részesültek, az alperes illetékmentes, ezért a fellebbezési eljárási illetéket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 4.§-ának
(1)bekezdése, valamint 74.§-ának
(3)bekezdésére figyelemmel alkalmazandó, a költségmentességről szóló 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§-ának
(1)bekezdése és 14.§-a alapján az állam viseli. Pécs,
- március
- Dr. Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet s.k. a tanács elnöke, Dr. Kutasi Tünde s.k. előadó bíró, Dr. Hrubi Adrienn s.k. bíró A kiadmány hiteléül: