Pf.20125/2014/5 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján egyetemlegesen kötelezte. A nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál figyelemmel volt arra, hogy az alperesek mulasztásaikkal feleslegesen tették ki a felperest az operációval szükségszerűen együtt járó fájdalmaknak, és kockázatoknak, valamint a kellemetlen lábadozási időszaknak. Értékelte ugyanakkor azt is, hogy maradandó sérülés, mozgáskorlátozottság a tévesen elvégzett műtét következtében nem maradt fenn, így a felperes által igényelt 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítéssel szemben 1.000.000 forintot látott alkalmasnak - a káridőponti ár- és értékviszonyok alapulvételével - az őt ért sérelmek hozzávetőleges kiegyenlítésére. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a II. rendű alperes, valamint a II. rendű beavatkozó élt fellebbezéssel. A II. rendű alperes kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben változtassa meg, a nem vagyoni kártérítésben való marasztalását 500.000 forintra szállítsa le, és mellőzze a feljegyzett kereseti eljárási illetékben való marasztalását. A fellebbezésben foglaltak szerint a szakértői vélemény alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes mindkét lábánál a térdkalács sorsszerű elváltozása állt fenn, amelynek oka a térdben jelentkező 4-5 fokos tengelyeltérés. A jobb térden első- másodfokú porckopás, míg a bal térden kisebb kiterjedésű, elsőfokú porckopás volt megállapítható. A baloldali térdizület műtéti indikációja a beavatkozás elvégzésekor ugyan nem állt fenn, de a térdizületben már akkor is elfajulásos elváltozások voltak, így a műtét a progresszió ütemét időben eltolta. A bal lábon is tapasztalható rendellenességek a későbbiekben ugyanúgy műtéti korrekciót igényeltek volna, mint a jobb láb elváltozásai, így a bal lábon elvégzett műtét kárként nem értékelhető. A műtét sikeres volt, a felperes szövődménymentesen gyógyult, egészségkárosodása, munkaképességcsökkenése nem maradt vissza, és önmagában a tévesen elvégzett műtét a felperes pályaválasztását, későbbi munkahelyválasztását nem befolyásolja. Minderre figyelemmel úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított 1.000.000 forint összegű kártérítés az elszenvedett sérelmekkel nincsen arányban. Kérte a feljegyzett kereseti eljárási illetékben való marasztalásának mellőzését is, miután költségvetési szerv, és így teljes személyes illetékmentességben részesül. A II. rendű beavatkozó az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a nem vagyoni kártérítés összegének 300.000 forintra történő leszállítását, késedelmi kamatban való marasztalásának mellőzését, illetőleg a perköltség leszállítását kérte. Fellebbezésében hangsúlyozta, hogy a felperes jobb térdizületének sorsszerű megbetegedése, és annak kímélése miatt rendellenességek mutatkoztak a bal térdizületben is, amelyek a későbbiekben nem kizárható módon ugyanúgy műtéti korrekciót igényeltek volna, mint a jobb térd elváltozásai. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a bal láb állapotának romlása a későbbiekben az addigi életmód megváltoztatására kényszeritette volna a felperest, mely negatív változások viszont már nem következnek be. A szakértői vélemény ugyanis rögzíti, hogy a bal oldali térdizület tekintetében funkcionális hátrányt okozó maradványállapot visszamaradása nem bizonyítható, és az izület mozgásterjedelme is az élettani határoknak megfelelő. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta, hogy bal térdével korábban panasza nem volt, vizsgálatára, kezelésére nem került sor. Az annak állapotára vonatkozó információk a műtétet követően készült dokumentációból származnak, amelyek megítélése szerint hitelesnek nem tekinthetők. Fellebbezési ellenkérelmében is hivatkozott rá, hogy a korábban panaszmentes bal térde a műtét óta terhelésre és időjárás változásra dagadással, fájdalommal járó tünetekkel reagál, az egészségügyben és az orvosokban hite megrendült, továbbá a műtét pályaválasztását is befolyásolta. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a fellebbezésekkel érintett körben a tényállást helyesen állapította meg, azt a másodfokú bíróság - az indokolás negyedik oldalának utolsó bekezdését érintően - csupán annyiban javítja ki, hogy az ott szereplő térdizületi státusz, műtéti indikáció, illetve a térdizületi elfajulás progressziója tekintetében tett megállapítások nem a jobb oldali, hanem a bal oldali térdizületre vonatkoznak. A tényállás fenti kijavítása ellenére is egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által levont következtetésekkel, és a fellebbezéssel érintett körben érdemi döntését is megalapozottnak találta. A másodfokú eljárásban a II. rendű alperes, illetve a II. rendű beavatkozó a kártérítési felelősség fennállását már nem vitatták, mindössze a nem vagyoni kártérítés összegének leszállítását kérték, arra hivatkozással, hogy a felperes bal térdizületében a beavatkozás időpontjában tévesen elvégzett műtét az észlelt sorsszerű elváltozásokra figyelemmel egy későbbi időpontban szükséges lett volna, illetve az elvégzett beavatkozás folytán a későbbi negatív változások már nem következnek be. A periratok alapján rögzíthető, hogy a felperes a jobb térdizület elfajulásos elváltozása miatt hosszabb ideje konzervatív kezelés alatt állt, bal térdével kapcsolatosan azonban panaszai nem voltak, erre egyetlen orvosi dokumentáció sem utalt. Ettől függetlenül a szakértői vélemény szerint a bal térdizületben is fennállt egy kisebb fokú, a műtéti dokumentációban is rögzített izületi elfajulás, amely kórállapot tényleges fennállta a felperes jobb térdének állapotából kiindulva nem vonható kétségbe. A szakértő határozott szakmai álláspontja szerint azonban a beavatkozás időpontjában a bal térd tekintetében sem a terápiás, sem pedig a diagnosztikus célú arthroszkópos műtét indikációja nem állt fenn, és reális esély mutatkozott arra, hogy konzervatív kezeléssel (szak-, illetve fizioterápiás kezelésekkel) a bal oldali térdizületben a későbbi műtéti beavatkozást elkerüljék. Téves tehát a II. rendű alperesnek az a fellebbezési hivatkozása, hogy a műtéti beavatkozás egy későbbi időpontban a bal térd esetében is elkerülhetetlen lett volna. Egyébként személyes meghallgatása során (42. számú jegyzőkönyv) az I. rendű alperes maga is hasonló tartalmú előadást tett a konzervatív kezelés várható eredményével kapcsolatosan. A szakértői vélemény szerint az izületi elfajulások progresszív kórfolyamatúak, tehát a beteg állapota bizonyosan rosszabbodik. Ezzel kapcsolatosan utalt a szakértő arra, hogy a műtét a szükségszerűen bekövetkező progressziót kitolta. A konzervatív kezelésekkel, azok várható kimenetelével kapcsolatosan az I. rendű alperes, illetőleg a szakértő által előadottakra figyelemmel ugyanakkor nem zárható ki, hogy egy konzervatív kezelés is hasonló eredményre vezetett volna. Nem igazolható a II. rendű beavatkozónak az az állítása sem, hogy az elvégzett műtét folytán a betegség okozta életmódváltozásra a felperesnek már nem kell számítania, azok a későbbiekben már nem következnek be. A szakértő ugyanis azt a megállapítást tette, hogy a műtéttől függetlenül a betegség kiújulhat, illetve progresszív jellege folytán ki is újul. Hasonlóan nyilatkozott az I. rendű alperes is, hangsúlyozva, hogy a felperes esetében még a műtéteket követően sem beszélhetünk teljes gyógyulásról, a porckopás ugyanis maradéktalanul nem gyógyítható. Bár a pályaválasztás tekintetében jelentkező korlátozottságot, és a fennálló panaszoknak a műtéttel való közvetlen okozati összefüggését a másodfokú bíróság sem találta igazoltnak, az megállapítható volt, hogy a bal oldali térdet érintő beavatkozásra a felperes önrendelkezési jogának súlyos sérelmével [az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 15.§-ának

(1)bekezdése], nem menthető hiba folytán került sor, a műtét indokolatlan volt, feleslegesen tette ki a felperest a műtéti beavatkozással szükségszerűen együtt járó átmeneti egészségromlásnak, a téves beavatkozást követően elfogadhatóan jelentkező érzelmi sokknak és pszichés megterhelésnek, amelyek összességében - különösen a jogsértés súlyára és a felperes igen fiatal életkorára tekintettel - megalapozzák az elsőfokú bíróság által megállapított összegű nem vagyoni kártérítést. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegének leszállítására lehetőséget nem látott, és az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgyára vonatkozó fellebbezett részében a Pp. 253.§-ának

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A költségek viselésére vonatkozó részben ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.253.§-ának

(2)és

(3)bekezdésére figyelemmel részben megváltoztatta, és mellőzte a felperesnek, valamint a II. rendű alperesnek le nem rótt kereseti eljárási illetékben való marasztalását. A II. rendű alperes költségvetési szerv {az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5.§

(1)bekezdés c) pont}, az Itv.5.§-ának

(2)és

(3)bekezdése szerinti nyilatkozatot csatolta, így az Itv. 4.§-ának

(1)bekezdése értelmében az illeték megfizetésére nem kötelezhető. A felperes keresete tárgyában az összegszerűség megállapítása a bíróság mérlegelésétől függött, a kereset nyilvánvalóan eltúlzott nem volt, - a perköltséget az elsőfokú bíróság is a Pp. 81.§-a

(2)bekezdésének alapulvételével határozta meg -, ezért a másodfokú bíróság az Itv. 62.§-ának

(2)bekezdése alapján a felperes illetékfizetésre való kötelezését mellőzte. A sikertelenül fellebbező II. rendű alperes és a II. rendű beavatkozó a Pp. 78.§-ának

(1)bekezdése alapján köteles a felperesnek ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget fizetni. Ennek összegét a másodfokú bíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet (R.) 2.§ának

(1)bekezdése alapján, a csatolt megállapodásban foglaltaknak megfelelően állapította meg, az R. 4/A.§

(1)bekezdése szerinti általános forgalmi adót is figyelembe véve. A II. rendű beavatkozó az Itv. 74.§-ának

(3)bekezdése folytán alkalmazandó, a költségmentességről szóló 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§-ának

(2)bekezdése alapján köteles az ügy tárgyi illeték-feljegyzési jogára figyelemmel le nem rótt fellebbezési eljárási illeték megfizetésére. Pécs,

1. március
2. Dr. Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet s.k. a tanács elnöke, Dr. Kutasi Tünde s.k. előadó bíró, Dr. Hrubi Adrienn s.k. bíró A kiadmány hiteléül: