Bf.54/2014/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés szerint minősülő hivatali vesztegetés bűntettében állapította meg, ezért őt 1 év 4 hónap szabadságvesztésre és 50 napi tétel - napi tételenként 5.000 (ötezer) Ft - pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát börtönben állapította meg, a szabadságvesztés végrehajtását 2 (kettő) év próbaidőre felfüggesztette, rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetére, annak fogházbüntetésre történő átváltoztatásáról, 10.000 (tízezer) Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el, a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Döntött az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére való vádlotti kötelezésről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője a bűnösség megállapítása miatt felmentésért, míg az ügyész az előzetes mentesítés mellőzése érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Bf.83/2014/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a vádlott és védőjének perorvoslatát nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok maradéktalan megtartásával folytatta le az eljárást. A tényállást a bizonyítékok egyenkénti és egymással összefüggő gondos értékelése alapján megalapozottan állapította meg. Okfejtése során minden lényeges körülményről elszámolt, érveit mindenben helytállónak és logikusnak tekintette. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség érvelése szerint az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor az elbíráláskori anyagi jogszabályok szerint minősítette a vádlott terhére rótt bűncselekményt, és a jogkövetkezményeket is ez alapján állapította meg. Tévedett ugyanakkor, amikor a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, erre a vádlott büntetlen előélete önmagában nem adhat magyarázatot. A vádlott terhén megállapított korrupciós bűncselekmény jellegére, elkövetési módjára, a vádlottnak az ítélethirdetéskor tanúsított magatartására is figyelemmel az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezések az ügyészség érvei szerint nem alkalmazhatóak. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét változtassa meg, tüntesse fel a szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése esetére a feltételes szabadságra bocsátás időpontját, az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést mellőzze, egyebekben az elsőfokú ítéletet hagyja helyben. A vádlott védője a Fővárosi Ítélőtáblához
2. év február hó
3. napján érkezett beadványában a perorvoslati nyilatkozatát írásban - 22 oldal terjedelemben - megindokolta. Ennek lényege szerint az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása iratellenes, egyes megállapított tényekből helytelenül következtetett más tényekre, továbbá az indokolás további részében a vallomások ismertetése során is rendszeresen iratellenes, pontatlanul és megtévesztő módon idézett a rendelkezésre álló iratokból. A védői álláspont szerint a tényállás megalapozatlansága az iratok alapján kiküszöbölhető, ennek eredményeképpen a vádlott felmentése indokolt. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság megalapozatlan, tényszerűen iratellenes megállapításainak orvoslása eredményeképpen bűncselekmény hiánya, vagy legalább a kétséget kizáró módon történő bizonyítottság hiánya okán kell, hogy felmentse a védencét. Másodlagos indítványában az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte, míg harmadsorban indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlottal szemben alkalmazott szabadságvesztés helyett enyhébb súlyú büntetést, vagy intézkedést alkalmazzon. A védő a nyilvános ülésen az írásbeli fellebbezésében foglaltakat fenntartotta. A vádlott a másodfokú bíróság nyilvános ülésén szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, ez azonban a nyilvános ülés megtartásának és a fellebbezés elbírálásának törvényi akadályát nem képezte (Be. 362.§

(3)bekezdés). Az előzetes mentesítés mellőzésére irányuló ügyészi, továbbá a büntetés enyhítését célzó védelmi fellebbezés az alábbiak szerint alapos. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi és a védelmi perorvoslatok folytán bírálta felül a Be. 348.§

(1)bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék ítéletét, és az azt megelőző elsőfokú bírósági eljárást. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le a bizonyítási eljárást. Törvényesen járt el akkor is, amikor a vádlott valamennyi gyanúsítottként tett vallomását bizonyítékként értékelte. Ennek azért van jelentősége - bár erre az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában nem utalt -, mert a vádlott első gyanúsítottkénti kihallgatására nem az eljárási szabályok megtartásával került sor. Az iratokból ugyanis megállapítható, hogy a

1. január hó
2. napján foganatosított gyanúsítotti kihallgatás során a vádlottal közölték az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény megalapozott gyanúját, azonban a Be. 46.§ a./ pontjának kötelező rendelkezése ellenére védőt nem rendeltek ki a meghatalmazott védővel ekkor még nem rendelkező vádlott gyanúsított számára (nyomozat irat
3. oldal). A terhelt ekkor érdemi, tagadó vallomást tett, a védő kirendelésére illetőleg a meghatalmazás becsatolására három nappal később,
4. január hó
5. napján került sor (nyomozati irat
6. és
7. oldal). A vádlott a fenti gyanúsítotti kihallgatásakor előadott tagadó vallomását, azonban később meghatalmazott védője jelenlétében tanú1-gyel történő szembesítése során változatlan formában fenntartotta (nyomozati irat
8. oldal), ezért a korábban védő hiányában tett gyanúsítotti nyilatkozatait a perrendi szabályok megtartása mellett értékelte bizonyítékként az elsőfokú bíróság. A Fővárosi Törvényszék ügyfelderítési kötelezettségének teljességgel eleget tett. A lehetséges bizonyítékokat teljes körűen beszerezte, azokat logikusan értékelte, mérlegelte. Törvényesen járt el, amikor a vádlott következetlen tagadó vallomásával szemben az ítéleti tényállást tanú1 - lényegét tekintve - konzekvens nyilatkozataira, mint közvetlen bizonyítékra és az ezt alátámasztó tanú2, tanú3, tanú4 tanúk nyomozati és tárgyalási vallomásaira, valamint tanú5 nyomozati tanúvallomására alapította. A védő fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla rögzíti, hogy a vádlottnak a 10.000 (tízezer) forint jogtalan előny ígéretére vonatkozó kijelentését - közvetlenül kizárólag csak tanú1 hallotta. Az elsőfokú bíróság a logika szabályainak megfelelően alapította az ítéleti tényállást a fenti közvetlen bizonyítékot szolgáltató tanú1 tanúvallomásait megerősítő közvetett bizonyítékokra. Szintén a védő fellebbezésének indokolásában foglaltakra figyelemmel megjegyzendő, hogy tanú5 tárgyaláson tett vallomását az elsőfokú bíróság helyes indokokkal vetette el (elsőfokú ítélet
9. oldal második bekezdés). Az életszerűség és a logika szabályainak megfelelően indokolta, hogy tanú5 tanú1 korábbi nyilatkozatával teljes mértékben egybecsengő - nyomozati tanúvallomása képezheti, a megváltoztatott vallomással szemben az ítéleti tényállás alapját. Ezért nem volt elfogadható tanú5nak a tárgyaláson tett az a nyilatkozata, miszerint maga is hallotta volna a vádlott vesztegetésre irányuló nyilatkozatát (
10. tárgyalási jegyzőkönyv
11. oldal). A vádlottal baráti viszonyban álló tanú6 is elismerte a vádlotti nyilatkozatokkal szemben, hogy a futásból visszaérkezve a gépkocsijaiktól távolabb eső részen, azok távkapcsolóival az ajtók zárját kibe kapcsolták, a gépkocsik vészvillogóit villogtatták. Erre a tevékenységükre tanú6 nem tudott ésszerű magyarázatot, indokot szolgáltatni (
12. tárgyalási jegyzőkönyv
13. oldal). A vádlott pedig a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy az érintett gépkocsik távkapcsolói véletlenül nyomódtak be egymás után többször is (
14. tárgyalási jegyzőkönyv 6-
15. oldal). Helyesen mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat a Törvényszék, amikor tanú4 vallomására is alapítva, figyelembe véve tanú6 által elmondottakat is úgy foglalt állást, a gépkocsik távkapcsolóinak nyomogatása szintén azt igazolta, hogy a vádlott és tanú6 észlelték a gépkocsik környékén a hivatalos személyek jelenlétét, és őket kívánták ezzel ingerelni. Nem volt tehát elfogadható, hogy a gombok véletlenül kerültek benyomásra, a vádlottnak ezen nyilatkozatait a rendelkezésre álló bizonyítékok, nem utolsósorban a más tekintetben őt mentő tanúvallomást tevő tanú6 nyilatkozatai is megcáfolták (
16. tárgyalási jegyzőkönyv 6-
17. oldalig). A Fővárosi Ítélőtábla a védői érvelésre figyelemmel utal arra is, hogy a vádlott állításával szemben tanú2 rendőr tanú a tárgyaláson fenntartott nyomozati vallomása szerint nem intézkedett a vádlottal szemben, őt figyelmeztetésben nem részesítette, csupán a személyazonosítását és a körözési nyilvántartásban való ellenőrzését végezte el (
18. tárgyalási jegyzőkönyv 33-
19. oldalig). Ennek - a vádlotti védekezéssel és a védői érveléssel szemben - azért van döntő jelentősége, mert a vádlott védekezése mindvégig arra épült, hogy nem is kerülhetett abba a helyzetbe, hogy tanú1t megvesztegesse, mivel ő úgy tekintette, hogy a vele szemben intézkedő tanú2 rendőr már őt a szabálysértés elkövetése miatt figyelmeztetésben részesítette, ezért vele szemben szabálysértési eljárás nem is indulhat. Ezzel szemben kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a vádlott nyilatkozatával ellentétben tanú2 rendőr a helyszínen nem részesítette figyelmeztetésben a vádlottat, ezért nem is lehetett abban a feltevésben, hogy vele szemben az általa megvalósított szabálysértés miatt már intézkedés történt. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék által helyes mérlegelés útján megállapított tényállás megalapozott, a Be. 351.§

(1)bekezdése alapján irányadó volt a másodfokú bírósági eljárásban. A Be. 352.§

(3)bekezdésére figyelemmel az elsőfokú ítéletnek a helyes bírói mérlegelés útján megállapított tényállításai - a másodfokú eljárásban, a felülmérlegelés tilalma folytán - nem váltak támadhatóvá. A Fővárosi Törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére a terhére rótt cselekmény tekintetében. Helyesen járt el, amikor a Btk. 2.§

(2)bekezdése alapján a 2010. augusztus 12-én elkövetett bűncselekmény esetében az elbíráláskor hatályban lévő új büntető törvény szerint bírálta el a bűncselekményt, mert ez alapján az enyhébben bírálandó el. Az elsőfokú bíróság indokolása e körben csak azzal egészítendő ki, hogy nem csupán a pénzbüntetésre vonatkozó szabályok enyhébbek az elbíráláskori törvény szerint, hanem a Btk. 38.§

(2)bekezdés a./ pontjára figyelemmel - tekintetbe véve a Kúria 4/2013. (X.14.) BK véleményében foglaltakat - a feltételes szabadságra bocsátás törvényi szabályozása is kedvezőbb a vádlottra nézve az elbíráláskori törvény szerint. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Törvényszék törvényesen minősítette a vádlott terhére rótt cselekményt a Btk. 293.§

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdése szerint minősülő hivatali vesztegetés bűntettének. Az elsőfokú ítélet jogi indokolása csupán azzal egészítendő ki, hogy tanú1 közterület-felügyelő a Btk. 459.§

(1)bekezdés

1. k. pontja alapján minősül hivatalos személynek, mivel a Fővárosi közterület-felügyelet közterület-felügyelője önkormányzati igazgatási szervnél gyakorol közhatalmat, ennek egyik legfontosabb jogosítványa jelen esetben a bírságolási jogkör. A védő fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás alapján kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés fogalmilag nem is lenne megállapítható, mivel a közterület-felügyelőnek diszkrecionális joga van arra nézve, hogy szabálysértés észlelése esetén feljelentést tegyen-e vagy sem. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a védői érvelés téves az alábbiak szerint. A hivatalos személy diszkrecionális, azaz mérlegelési joga minden esetben azt a jogosítványt jelenti a hivatalos személy számára, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén meghatározott intézkedést tehessen. Jelen ügyben a közterület-felügyelő, mint hivatalos személy, amikor a vádlott jogellenes magatartását észlelve döntési (intézkedési) helyzetbe került, lehetősége nyílott arra, hogy a kötelezettségét megszegje. Erre tekintettel az irányadó tényállás szerint a kötelezettségszegésre irányuló hivatali vesztegetés maradéktalanul megvalósulhatott a védői érvelésben foglaltakkal szemben. A Fővárosi Törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó súlyosító és enyhítő körülményeket alapvetően helyesen sorolta fel. A korrupciós jellegű bűncselekmények elszaporodottságának súlyosító tényezőként való értékelését a másodfokú bíróság azonban mellőzi - az e körben helyes védői hivatkozásra is figyelemmel - tekintettel arra, hogy az elszaporodottságra vonatkozóan semmiféle statisztikai adat nem áll rendelkezésre. A vádlott esetében a büntetlen előélet igen kis súllyal figyelembe veendő enyhítő körülmény, tekintettel arra, hogy korábban már büntetőjogi felelősségének megállapítását eredményezően állt bíróság előtt, őt próbára bocsátották. Ugyanakkor jelentős nyomatékkal figyelembe veendő enyhítő körülmény a
2. augusztus
3. napján történő elkövetés óta eltelt időmúlás. Mindezekre figyelemmel a Btk. 79.§-ában meghatározott büntetési célok alapján, a Btk. 80.§

(1)bekezdésében írt büntetés kiszabási elvekre is figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a vádlottal szemben kiszabott 1 év 4 hónap börtönbüntetés eltúlzottan súlyos, annak törvényi minimumban történő meghatározása indokolt, a végrehajtás próbaidőre történő felfüggesztésének érintetlenül hagyása mellett. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint ugyanakkor a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés mellett a vádlottal szemben indokolatlan, szükségtelen más büntetési nem, így az elsőfokú bíróság által kiszabott pénzbüntetés alkalmazása. Erre tekintettel a másodfokú bíróság a pénzbüntetés kiszabását és az átváltoztatására vonatkozó rendelkezést mellőzte. A Btk. 38.§

(2)bekezdés a./ pontjára figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a szabadságvesztés büntetés esetleges végrehajtása esetére rendelkezett arról, hogy a vádlott legkorábban a büntetés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra, mivel e kötelező rendelkezés ítéletben való feltüntetését a törvényszék elmulasztotta. Törvényesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az ígért előny tekintetében a vádlottal, mint aktív vesztegetővel szemben a Btk. 74.§

(1)bekezdés f./ pontja alapján vagyonelkobzást rendelt el, az ítélet indokolása csupán azzal egészítendő ki, hogy a fenti anyagi jogszabályhelyen túl az elsőfokú bíróság ezen rendelkezése a BKv. 78.II. pontján is alapul. A Fővárosi Törvényszék törvénysértően járt el, amikor a vádlottat - érdemi indokolás nélkül - a Btk. 102.§

(1)bekezdése alapján előzetes mentesítésben részesítette. A fenti törvényhely szerint a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén a bíróság előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha arra érdemes. Az elsőfokú bíróság ítéletének 21. oldalán az előzetes mentesítést azzal indokolta, hogy a büntetett előélethez fűződő hátrányok a büntetés célján túlmenő hátrányt jelentenének a vádlott számára, ezért előzetes mentesítésben részesítése indokolt. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság fenti indokolása az anyagi jogi rendelkezések téves értelmezéséből fakad. Az előzetes mentesítés alkalmazása a fenti Btk. szabály szerint ugyanis nem akkor jöhet szóba, ha a büntetett előélethez fűződő hátrányok a büntetés célján túlmenő hátrányt jelentenének a vádlott számára, hanem annak alkalmazásához a törvényhozó egy pozitív feltétel teljesülését kívánja meg. E pozitív kritérium pedig az, hogy az előzetes mentesítésre az elítéltnek érdemesnek kell lennie. Az elsőfokú bíróság a vádlott érdemességének vizsgálatát nem végezte el, a másodfokú eljárás során sem került elő olyan adat, amely alapján arra lehetne következtetni, hogy a vádlott az előzetes mentesítésre érdemes. Nyilvánvaló, hogy önmagában a próbára bocsátással terhelt büntetlen előélet az előzetes mentesítés megállapítását nem vonhatja maga után, a mentesítés alkalmazása az eljáró bíróság részéről nem jelenthet automatizmust. Az elsőfokú bíróság bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezésre törvényes. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be. 372.§

(1)bekezdése alapján részben megváltoztatta, míg egyebekben a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. ,

1. február hó
2. napján. Dr. Lassó Gábor sk. . Ujvári Ákos sk. a tanács elnöke előadó bíró . Révész Tamásné sk. bíró A Fővárosi Törvényszék 16.B.568/2011/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.54/2014/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal
5. február hó
6. napján jogerőre emelkedett, és fel nem függesztett részében végrehajtható. Budapest,
7. február hó
8. napján. Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő