A határozat elvi tartalma: A harmadik országbeli kérelmező által a tartózkodási engedély megszerzése érdekében előterjesztett adatok valóságtartalmának vizsgálatára a hatóság jogosult, illetőleg azok hitelességéért kérelmező objektív felelősséggel tartozik. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.100/2015/5.szám A Kúria az Izsó és Tóth Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: Dr. Izsó István ügyvéd) által képviselt Felperes (cím) felperesnek a Dr. ... főigazgató által képviselt Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (1117 Budapest, Budafoki út 60.) alperes ellen idegenrendészeti ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
- október
- napján kelt 14.K.31.003/2014/
- számú jogerős ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon tartott tárgyaláson meghozta az alábbi ítéletet: A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi 14.K.31.003/2014/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Bíróság Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati illetéket. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. Indokolás A felperes
- december 15-én érkezett Magyarország területére kereső tevékenység folytatása céljából kiállított tartózkodási vízummal. A vízum lejártát követően tartózkodási engedélyt kapott, melyet folyamatosan, legutóbb
- július 10-ig hosszabbított meg az idegenrendészeti hatóság. A felperes
- április 25-én tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet nyújtott be kereső tevékenység folytatása céljából. Kérelmét az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a
- szeptember
- napján kelt 106-119940/30/2013-T. számú határozatával a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló
- évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 13.§
(1)bekezdés
- d)
- f)és
- g)pontjai, a 18.§
(1)bekezdés
- a)és
- b)pontjai, valamint a Harmtv. végrehajtására kiadott 114/2007.(V.24.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Vhr.) 29.§
(2),
(5)és
(7)bekezdésére hivatkozással elutasította, mivel a felperes a tartózkodáshoz szükséges feltételek fennállását nem tudta igazolni. Így nem nyert igazolást magyarországi tartózkodási célja, nem rendelkezett a megélhetéshez szükséges jövedelemmel, valamint nem minősült az egészségügyi ellátás teljes körére biztosítottnak. Az elsőfokú hatóság megállapította továbbá, hogy a felperes a tartózkodási engedély meghosszabbítása érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt akkor, amikor olyan - az M. Kft.-vel kötött - munkaszerződést csatolt, amelyhez bizonyítottan nem társult tényleges munkavégzés. Az eljárás tartama alatt a felperes munkahelyet változtatott, de az új munkáltatóval, a T. Kft.-vel kötött újabb munkaszerződése is fiktív szerződésnek bizonyult. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság az alperes
- december
- napján kelt 106-T-27672/16/
- számú határozatával az elsőfokú hatóság döntését helyben hagyta. Az alperes eljárása során ismételten tisztázta a tényállást, tekintettel arra, hogy a felperes a T. Kft. vonatkozásában újabb munkavégzési helyszínt jelölt meg, ahol a hatóság eredményes ellenőrzést végzett. Az alperes határozatában megállapította - a megváltozott életkörülményekre tekintettel -, hogy a felperes magyarországi tartózkodását kereső tevékenység folytatása céljából igazoltnak lehet tekinteni. Ugyanakkor a felperes megélhetését nem fogadta el, mivel megtakarításait nem igazolta, a létminimum szintet alig meghaladó nettó jövedelme pedig nem nyújt számára biztos fedezetet. Az alperes elfogadta, hogy a felperes rendelkezik magyarországi szálláshellyel, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággal, a kiutazáshoz szükséges anyagi fedezettel. Az alperes elutasító döntését a Harmtv. 18.§
(1)bekezdés b) pontjára alapította, mivel a felperes a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt. Az alperes álláspontja az volt, hogy bár a felperes munkavégzése a T. Kft.-nél igazolást nyert, de ez nem érinti azt a tényt, hogy M. Kft. vonatkozásában olyan munkaszerződéseket csatolt, amely esetében a tényleges munkavégzés lehetetlennek bizonyult, és amely tényt alátámasztott a helyszíni ellenőrzés során a hatóság képviselői által tapasztaltak. A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alperes maradéktalanul feltárta a tényállást, döntése az alkalmazott jogszabályi előírásoknak megfelel. Az elsőfokú bíróság - egyezően az alperessel - a hamis adatközlés megvalósulását megállapította. Álláspontja szerint miután a felperes az elsőfokú eljárásban az M. Kft.-vel kötött munkaszerződés alapján kívánta tartózkodását legalizálni, jogszerűen járt el az elsőfokú hatóság, amikor ezzel kapcsolatban a tényleges munkavégzést vizsgálta, melynek során alátámasztást nyert a hamis adatközlés. Az elsőfokú bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy miután a felperes a másodfokú eljárásban új munkaszerződést csatolt, a hatóság már az új szerződés tekintetében vizsgálódott, amelyre nézve helytállóan állapította meg, hogy a felperes megélhetését a jövedelme nem biztosítja, az általa becsatolt keresetigazolások nem elégítik ki a Harmtv. 13.§
(1)bekezdés f) pontját, illetve a Vhr. 29.§
(1)bekezdésében írt követelményeket. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a bíróság megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a megélhetése azért nem bizonyított, mert keresménye nem bankszámlára érkezik, hanem kézhez kapja. Hangsúlyozta, hogy a bíróság olyan megállapításokat is tett ítéletében, amelyet a hatóság határozata nem is tartalmaz. A hamis adatközlés vonatkozásában kifejtette, hogy az M. Kft.-vel
- június 18-án kötötte meg munkaszerződését, így a
- június 8-án tartott helyszíni ellenőrzés során nem is lehetett jelen a munkahelyen. Kifogásolta, hogy a hatóság közvetett módon a Kft. telephelyén tapasztaltak, a telephely jellemzői alapján vont le rá nézve hátrányos következtetéseket, megsértve ezzel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
- évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 1.§
(1)bekezdését és 6.§
(2)bekezdését. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes téved, a hatóság ugyanis jövedelmét jogszerű jövedelemnek fogadta el, mindössze annak mértékét találta kevésnek a megélhetéshez. Így az alperes hatósági jogkörében eljárva mérlegelést követően a polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339/A.§-ában foglaltak szerint is jogszerűnek minősíthető döntést hozott. A hamis adatközlés vonatkozásában előadta, hogy a felperes a
- június 18-án kelt munkaszerződés csatolásával akkor is megvalósította a hamis adatközlést, ha a helyszíni ellenőrzés időpontjában (
- június 8-án) papírforma szerint még nem állt munkában, hiszen maga a foglalkoztatás helye alkalmatlan volt a munkavégzésre. Az alperes kifejtette, hogy a Harmtv. 20.§
(1)bekezdés a) pontjában foglaltak a tényleges munkavégzést kívánják meg, annak teljesülését az idegenrendészeti hatóság vizsgálni jogosult és egyben köteles. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 272.§
(2)bekezdése és a Pp. 275.§
(2)bekezdése alapján. A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott az alperesi határozat jogszerűségével kapcsolatban, döntésével és indokaival a felülvizsgálati bíróság egyetért. A Kúria rámutat arra, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a megtakarítások tekintetében az alperes megkísérelte kellő alapossággal tisztázni a tényállást, de a felperes a kérelemre indult eljárásban nem tett eleget a hiánypótlási felhívásnak, valójában nem működött együtt a hatósággal. A megtakarítás vonatkozásában a bizonyítási teher a felperesen volt, a bizonyítás elmaradásának következményeit így a felperesnek kell viselni. Ugyanakkor az alperes a másodfokú eljárás során vizsgálta a felperes megélhetését, mérlegelte, hogy a létminimum szintet alig meghaladó nettó jövedelme nem nyújt számára biztos fedezetet. A felperes tehát tévesen állította, hogy az alperes formai okok miatt nem fogadta el a jövedelmét, ezzel szemben csak annak összegét találta kevésnek a hatóság, mivel a csatolt kereseti igazolások nem elégítették ki a Harmtv 13.§
(1)bekezdés f) pontjában foglaltakat. A fentiekre tekintettel a hatóság döntése megfelelt a Pp. 339/B.§ában foglalt követelményeknek. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg - egyetértve az alperessel -, hogy a felperes valamennyi iratot a tartózkodási engedélye meghosszabbítása érdekében nyújtotta be, azok tartalmától a hatóságnak nem volt módja eltekinteni, ezért a hamis adatközlés ténye nem vált érdektelenné attól, hogy idő közben a felperes munkahelye megváltozott és arra vonatkozóan nyújtott be újabb iratokat. A Harmtv. 18.§
(1)bekezdés b) pontja alapján tartózkodási engedély nem adható annak, aki a hatósággal hamis adatot közöl. A felperes a tartózkodási engedély meghosszabbításának kezdeményezésekor egy olyan munkahelyet jelölt meg a munkavégzés helyéül, amelyről a helyszíni ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy - a bejelentett foglalkoztatottak létszámát tekintve - munkavégzésre alkalmatlan. E tényt a felperes akár a közigazgatási, akár a bírósági eljárásban cáfolhatta volna, erre azonban nem került sor, sőt a munkahely-változtatás ténye közvetve alátámasztja a hatóság értékelésének valóság tartalmát. Az a körülmény pedig, hogy az ellenőrzés időpontjában a felperesnek még nem kellett munkába állnia, a fentiek tükrében azért nem releváns, mert a hamis adatközlés a munkahely alkalmatlanságára tekintettel megvalósult és igazolódott, melyért a felelősség a felperest terheli. Összegezve az elsőfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy az alperesi határozat nem jogsértő, ítéletét a Kúria jogszerűnek értékelte. Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275.§
(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Az alperest a felülvizsgálati eljárásban nem jogi képviselő képviselte, így részére - pernyertessége ellenére - a Pp. 75.§
(1)és
(3)bekezdései alapján perköltség nem állapítható meg, ezért erről rendelkezni nem kellett. A pervesztes felperes Pp. 78.§
(1)bekezdése és a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§
(2)bekezdése alapján köteles a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére, melynek összegét a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor hatályos, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50.§
(1)bekezdése alapján állapította meg a Kúria. Budapest,
- április
- Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke, Dr. Rothermel Erika s.k. előadó bíró, Krajcsovics Józsefné Dr. Illés Ibolya s.k. bíró