Pf.21010/2014/3 – Fővárosi Ítélőtábla

F.-i Ítélőtábla 17.Pf.21.010/2014/3-II. A F.-i Ítélőtábla dr. Tassó Adrienn ügyvéd (fél címe 2) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, dr. Lendvai Anita pártfogó ügyvéd (fél címe 1) által képviselt alperes neve (felperes címe) alperes ellen élettársi vagyonközösség megosztása iránt indított perében a Sz. Törvényszék

1. december
2. napján meghozott 27.P.20.057/2013/
3. számú ítélete ellen a felperes részéről
4. sorszám alatt, az alperes részéről
5. és
6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A F.-i Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 200.000 (Kettőszázezer) forint másodfokú perköltséget. A 90 %-os mértékben pervesztes alperest képviselő pártfogó ügyvéd díját, valamint a le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság a felek fellebbezésével érintett körben irányadó tényállást az alábbiak szerint állapította meg: A felek
7. évben ismerkedtek meg és létesítettek kapcsolatot. A felperes 1992 júliusában két gyermekével az alperes tulajdonát képező Sz. , belterületi fekvésű,
8. hrsz.-ú, természetben a Sz. , B. út .... szám alatti ingatlanba (továbbiakban: perbeli ingatlan) költözött és ettől kezdve élettársakként éltek együtt. Kapcsolatukból közös gyermek is született. A felek együttélésük során a perbeli ingatlanban közös beruházásokat végeztek. Az alsó szinten, a felső szinttől elválasztva egy éttermet és kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki, a ház mellé nyitott teraszt létesítettek, amelyet utóbb zárttá tettek. A beruházás költségeit a felperes saját vagyonából, közös vagyonból, valamint közösen felvett hitelből fedezték. Az éttermet a felperes egyéni vállalkozóként üzemeltette, az alperes az alkalmazottja volt. A felperes
9. szeptember
10. napján terjesztette elő az élettársi közös vagyon megosztására irányuló keresetét, amelyben annak megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlan 1/5 tulajdoni hányadát élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte. Kérelmére a bíróság a
11. szeptember
12. napján kelt végzéssel elrendelte a perindítás tényének ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését. Az ingatlan iránt többen érdeklődtek és jelentkezett egy vevő, aki 75.000.000 forint vételárért meg kívánta vásárolni. Az adásvételi szerződés aláírására
13. szeptember
14. napján került volna sor. Ezt megelőző napon,
15. szeptember 25-én a felek a felperes jogi képviseletét ellátó ügyvéd ellenjegyzésével három megállapodást kötöttek. Az első, - „Vagyonközösség megszüntető szerződés, valamint megállapodás egyéb járulékos kérdésekben" - megnevezésű szerződésben rögzítették, hogy
16. évtől kezdődően élettársi vagyonközösségben éltek és az alperes ezt megelőzően építette fel a perbeli ingatlant. Megállapították, hogy az ingatlanban az életközösség fennállása alatt részben a közös vagyon terhére, részben a felperes örökségének felhasználásával beruházásokat végeztek, amely alapján a felperesnek ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdoni igénye keletkezett. Tartalmazza a megállapodás azt is, hogy a felperes az élettársi közös vagyon megosztása és tulajdonjogának megállapítása iránt pert indított, amely perben a bíróság elrendelte a perindítás tényének ingatlan-nyilvántartási feljegyzését. A szerződés 2) pontjában a felek megállapodtak az élettársi vagyonközösségük peren kívüli megszüntetésében úgy, hogy a perbeli ingatlan értékesítéséből befolyó vételárból az alperes a felperes részére 17.800.000 forintot fizet ki, aki kötelezettséget vállal arra, hogy az élettársi közös vagyon megosztása iránti indított keresettől eláll és intézkedik a perfeljegyzés törlése érdekében. A megállapodásban rögzítették azt is, hogy az élettársi közös vagyonba tartozó ingóságaikat természetben megosztották és értékkülönbözetet az ingóságok megosztása körében nem igényelnek egymástól. Megállapodtak abban is, hogy a közös gyermek után az alperes
17. november
18. napjától kezdődően jövedelmének 20%-ának megfelelő, de legalább 20.000 forint alapösszegű gyermektartásdíjat fizet. Az ugyanezen a napon kelt „Megállapodás" megnevezésű okiratban a felperes tulajdonába kerülő Renault Scenic típusú személygépkocsi megváltási árának elszámolását rendezték. A harmadik; „Megállapodás" megnevezésű szerződést arra az esetre kötötték a felek, ha
19. november
20. napjáig nem értékesítik az ingatlant. A szerződés 3) pontja azt tartalmazza, hogy ebben az esetben az alperes hozzájárul ahhoz, hogy a felperes a közösen végzett beruházásokra tekintettel megszerzett ¼ tulajdoni hányadának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését kérje. A
21. szeptember
22. napjára tervezett adásvételi szerződés megkötése meghiúsult. A felek ezt követően is a perbeli ingatlanban laktak. A felperes 2009 januárjában költözött el, az ingatlan további használója az alperes és közös gyermekük maradt. Az ingatlan jelenlegi forgalmi értéke üres, beköltözhető állapotban 53.000.000 forint. Az élettársi együttélés alatt a felek 3.088.250 forint értékű ingóságot szereztek, amelynek egy része az étterem berendezése. A felek között több munkaügyi per is folyamatban volt. A F. Bíróság, mint másodfokú bíróság a
23. február
24. napján hozott 3.Mf.22.478/2010/
25. számú részítéletével - az elsőfokú részítélet részben megváltoztatásával - arra kötelezte jelen per felperesét, hogy fizessen meg az alperesnek törvényes levonásokkal terhelten 2.988.425 forintot és ennek
26. február
27. napjától járó késedelmi kamatát, levonásoktól mentesen 210.000 forint sérelmi díjat, valamint 30.000 forint perköltséget. A felperes módosított keresetében - egyebek mellett - annak megállapítását kérte, hogy a
28. szeptember
29. napján kelt megállapodás alapján megszerezte a perbeli ingatlan ¼ tulajdoni hányadát. Kérte az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését tulajdoni hányadának megváltási ár ellenében az alperes tulajdonába adásával. Az alperes esetleges teljesítőképtelensége esetén a közös tulajdon árverési értékesítés útján történő megszüntetését kérte. Az élettársi közös vagyonba tartozó ingóságok megosztását úgy kérte, hogy az ingatlanban található vendéglátóipari berendezési tárgyakat a bíróság adja az alperes tulajdonába. Kérte továbbá azt, hogy a bíróság
30. február
31. napjától kezdődően kötelezze az alperest havi 30.000 forint összegű többlethasználati díj fizetésére. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Viszontkeresetében annak megállapítását kérte, hogy a
32. szeptember
33. napján kötött megállapodások - így az is, amelyben az alperes elismeri a felperes ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett ¼ tulajdoni hányadát - érvénytelenek. Az érvénytelenség körében arra hivatkozott, hogy a megállapodások aláírásakor abban a tévedésben volt, hogy a közös gyermekük a felperes gondozásába kerül. A gyermek megfelelő lakhatását kívánta biztosítani úgy, hogy a felperes a neki jutó vételárrészből a gyermek részére, a felperes haszonélvezeti jogával terhelten lakást vásárol. Hivatkozott arra is, hogy kényszerhelyzetben volt a szerződések aláírásakor, mert az ingatlan tulajdoni lapján a perindítás ténye már feljegyzésre került, ezért a tervezett adásvételi szerződés megkötéséhez szükséges volt a felperes hozzájárulása, valamint az, hogy a perindítás tényét a tulajdoni lapról töröljék. Az ingatlanban végzett közös beruházások tényét elismerte, de annak értékét vitatta. Nem ellenezte az élettársi közös vagyonba tartozó ingóságok megosztását, de a vendéglátóipari berendezési tárgyakra nem tartott igényt, mert azokat nem tudja hasznosítani és az ingatlan értékesítése esetén tárolásukat sem tudja megoldani. Kérte, hogy a felperes részére fizetendő összegbe számítsa be a bíróság a munkaügyi bíróság által az alperes javára megítélt összeget. A többlethasználati díj megfizetésére irányuló kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a felperesnek az ingatlan terheit is viselnie kellene, ha többlethasználati díj iránti igényt érvényesít. Hivatkozott arra is, hogy az ingatlan nem hasznosítható bérbeadás útján és nem is értékesíthető. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a perbeli ingatlan ¼ tulajdoni hányada élettársi közös vagyon jogcímén a felperes tulajdonában áll és elrendelte a felperes tulajdonjogának ingatlannyilvántartási bejegyzését. Az élettársi közös vagyonba tartozó ingóságokat megosztotta és a felperest kötelezte arra, hogy az ingóságok megosztása során keletkezett 84.625 forint értékkiegyenlítést 15 napon belül fizesse meg az alperesnek. Egyéb elszámolt - fellebbezéssel nem érintett - tartozásokkal együtt a felperes fizetési kötelezettségét az alperes felé 652.125 forintban határozta meg. Az ingatlanon fennálló közös tulajdon árverési értékesítés útján történő megszüntetését rendelte el 53.000.000 forintos legkisebb árverési vételáron és azzal, hogy ebből a felperest 13.250.000 forint illeti meg. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 forint perköltséget. Az ezt meghaladó keresetet és viszontkeresetet - egyebek mellett a felperes többlethasználati díj fizetésére irányuló keresetét, az alperesnek a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló viszontkeresetét, valamint a munkaügyi perben hozott ítélet alapján keletkezett felperesi tartozás beszámítására irányuló kérelmét - elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felek között érvényes megállapodás jött létre, amelyben a felperes ingatlanban megszerzett tulajdoni hányadának mértékét rögzítették. Tényként állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy jelen per megindításának az ingatlannyilvántartásba történt feljegyzéséről a felek tudomással rendelkeztek, mert azt a megállapodás 2) pontja tartalmazza. Hivatkozott arra az elsőfokú bíróság, hogy az ingatlan sikeres adásvételének esetére kötött vagyonközösséget megszüntető szerződés szerint a felperes a vételárból 17.800.000 forinthoz jutott volna hozzá úgy, hogy a vételi ajánlat 75.000.000 forint vételárat tartalmazott, amelyből az ingatlanközvetítőnek jutalékot kellett volna még fizetni. A felperesnek jutó összeg megközelítően a vételár ¼ része, tehát az alperesnek ezen megállapodás szerint is a vételár ¼ részének az átengedése állt szándékában. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes tisztában volt azzal, hogy a felperest az ingatlanban közösen végzett beruházásból bizonyos összeg megilleti és ezt az összeget a vételár megközelítően ¼ részében határozták meg. Nem hivatkozhat tehát kényszerhelyzetre azért, mert a felperes tulajdonjogát elismerte. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság az alperesnek azt az állítását sem, hogy úgy állapodtak meg a felperessel, hogy a felperes a közös gyermekük részére vásárol lakást a neki jutó összegből, az alperes ugyanis ezt az állítását nem bizonyította. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság az alperesnek mind a tévedésre, mind a kényszerhelyzetre alapított érvénytelenség megállapítására irányuló viszontkeresetét elutasította és azt állapította meg, hogy a felek közötti szerződés érvényesen létrejött, amelynek alapján a felperes az ingatlan ¼ tulajdoni hányadát élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte. Az élettársi közös vagyonba tartozó ingóságok megosztása során arra volt figyelemmel az elsőfokú bíróság, hogy jelentős értékkiegyenlítést egyik félnek se kelljen fizetnie. Miután mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy a vendéglátóipari tevékenységhez szükséges berendezési tárgyakra nem tartanak igényt, ezeket a vagyontárgyakat az elsőfokú bíróság a megosztás során az alperes tulajdonába adta, mert a vagyontárgyak értékesítésére is sor kerülhet és tárolásuk elsősorban a perbeli ingatlanban oldható meg. Elutasította az elsőfokú bíróság az alperesnek azt a kérelmét, amely arra irányult, hogy a bíróság a munkaügyi bíróság ítéletében megállapított munkabért és sérelemdíjat is számítsa be a felperesi követelésbe. Ezt a döntését azzal indokolta, hogy ez a követelés nem az élettársi közös vagyon megosztásából keletkező, nettó összegében pontosan meg nem határozható, tehát nem határozott összegű követelés, amely az élettársi kapcsolatból származó igénnyel szemben beszámításra nem alkalmas. A felperes többlethasználati díj megfizetésére irányuló keresetét azért utasította el, mert a felperes nem bizonyította azt az állítását, hogy az alperes bántalmazása miatt kényszerült elköltözni az ingatlanból. Az ingatlan nagysága lehetővé tenné a felperes lakhatását, figyelemmel arra is, hogy az életközösség megszakadásakor még kiskorú, időközben nagykorúvá vált közös gyermek is ott lakik. Arra utaló adat sem merült fel a per során, hogy a felperes megkísérelte volna használati jogát érvényesíteni. Az elsőfokú ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes fellebbezett. A felperes fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a többlethasználati díj megfizetésére irányuló keresetet elutasító rendelkezését változtassa meg és kötelezze az alperest, hogy ezen a címen fizessen meg a felperesnek 1.740.000 forintot, amely a
34. február
35. napjától
36. november
37. napjáig esedékes, havi 30.000 forint összegű többlethasználati díj. Fellebbezését azzal indokolta, hogy az alperes bántalmazása miatt kényszerült
38. január
39. napján az ingatlanból történő elköltözésre. Az alperes ekkor a felperes mellkasát többször ütlegelte és megrúgta. Ennek bizonyítására fellebbezéséhez csatolta a F. Sz. Gy. Kórház Sürgősségi Trauma Osztályának
40. január
41. napján kiállított járóbeteg szakellátási lapját. Fellebbezésében hivatkozott arra is, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során többször állította, hogy menekülésre kényszerült a közös lakásból és az alperes ezen felperesi állításokat nem cáfolta. Előadta, hogy a bántalmazást követően a felek viszonya elmérgesedett, együttélésük a kibékíthetetlen ellentétek és az alperes bántalmazása miatt lehetetlen volt. Ha a felperesnek nem sikerült volna élettársi kapcsolatot létesítenie, nem lett volna hová mennie. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem hívta fel a felperest arra, hogy igényének megalapozottságát bizonyítani tartozik. Az alperes elsődleges fellebbezési kérelmében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Továbbra is fenntartotta az elsőfokú eljárásban is kifejtett azon álláspontját, hogy a
42. szeptember
43. napján megkötött megállapodásaik érvénytelenek, mert a szerződések mögött az a szóbeli megállapodás állt, hogy amennyiben értékesítik az ingatlant, akkor a felek vásárolnak egy lakást a gyermekük részére, melyen a felperes haszonélvezeti jogot szerez és így rendezik az élettársi kapcsolatból eredő anyagi jellegű viszonyaikat. Az adásvétel azonban, amely a megállapodás indoka volt, meghiúsult. Fenntartotta azt az állítását is, hogy kényszerhelyzetben volt a szerződés aláírásakor, mert a felperes az adásvétel feltételeként szabta a megállapodás megkötését és perindítás feljegyzése miatt a felperes beleegyezése nélkül nem tudta volna megkötni az ingatlan adásvételi szerződését. A szerződések érvénytelenségének megállapítása esetére a felperes élettársi közös vagyon jogcímén szerzett tulajdoni hányadát 1/20 tulajdoni hányadban ismerte el. Kérte az élettársi közös vagyonba tartozó ingóságok megosztásának megváltoztatását is úgy, hogy a vendéglátóipari berendezések a felperes tulajdonába kerüljenek. Az ingatlan értékesítése esetén ugyanis sem tárolni, sem értékesíteni nem tudja ezeket az ingóságokat. A felperes alápincézett házban él, ezért könnyebben meg tudná oldani az ingóságok tárolását is. A fellebbezésben kifejtett álláspontja szerint a munkaügyi bíróság ítéletében megállapított, a felperest terhelő fizetési kötelezettség beszámításának nincs akadálya, mert az ítélet alapján a nettó követelésének összege 2.197.418 forint és kamatai, valamint 210.000 forint sérelmi díj és 30.000 forint perköltség. Túlzottnak tartotta a felperes javára fizetendő perköltség 500.000 forint összegét is, tekintettel arra, hogy személyes költségmentességben részesült és nem képes ilyen magas összegű perköltség fizetésére. A fellebbezések alaptalanok. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a felek másodfokú tárgyaláson tett előadása, a F. Sz. Gy. Kórház által
44. január
45. napján kiállított járóbeteg szakellátási lap adatai, a Sz.-i Városi Bíróság 12.B.107/2009/
46. számú végzése, valamint H. Sz. tanú vallomása (7.számú jegyzőkönyv
47. oldal) alapján az alábbiak szerint egészíti ki: A felperes 2008 júniusában egy nyaralás során közös gyermekükkel megbeszélte, hogy az alperes alkoholfogyasztása és az otthoni feszültség miatt megszakítja élettársi kapcsolatát és a gyermekkel együtt elköltöznek az ingatlanból. A nyaralás után erről a döntéséről tájékoztatta az alperest, aki ezt tudomásul vette és árulni kezdték az ingatlant. Élettársi kapcsolatukat 2008 júniusában szakították meg. Ezt követően még a közös lakásban laktak, de annak használatát megosztották: az alperes a felperes részére egy szoba kizárólagos használatát biztosította. A felperes
48. január
49. napján ismerőseihez költözött. Gyermekük az alperessel együtt a közös lakásban maradt. A felperes
50. január
51. napján könnyű testi sértés vétsége miatt feljelentést tett az alperessel szemben, de a
52. április
53. napján tartott tárgyaláson a feljelentést visszavonta, ezért a bíróság a büntetőeljárást megszüntette. A felperes egy hónap elteltével jelenlegi élettársához költözött. Első alkalommal rendőri segítséget igényelve - melynek indokoltságát az alperes vitatta - ment az ingatlanba annak érdekében, hogy ingóságait magához vegye. Később, egy hónap leforgása alatt még további három alkalommal ment vissza a közös lakásba ingóságaiért. Elköltözését követően az alperes nem próbált az ingatlanba visszaköltözni. Élettársi kapcsolatot létesített, és jelenleg is az élettársa tulajdonában álló ingatlanban él szívességi lakáshasználóként. Az ingatlan fenntartásával felmerülő költségeket kizárólag az alperes viseli. Az elsőfokú bíróság a tényállást - a fenti kiegészítés mellett - helyesen állapította meg, az ítélőtábla az érdemi döntéssel, annak jogi indokaival is túlnyomórészt egyetért. Helyesen utasította el az elsőfokú bíróság a felperes többlethasználati díj megfizetésére irányuló keresetét. Indokait az ítélőtábla az alábbiak szerint egészíti ki: A Ptk.
54. §