Bf.17/2015/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek eredményeként megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok betartása mellett folytatta le a bizonyítási eljárást, a fellelhető bizonyítékokat beszerezte és értékelte, indokolási kötelezettségének is eleget tett. A bizonyítási eljárás eredményeként megállapított tényállás alapvetően hiánytalan és teljes, azonban annak kismértékű kiegészítése, illetve helyesbítése szükséges a másodfokú eljárásban. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára – az iratok tartalma alapján az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette. A sértett az elsőfokú ítélet

1. oldalának
2. bekezdésében írt sérüléseken túlmenően az arcüreg csontos falának törését is elszenvedte (igazságügyi orvosszakértői vélemény tartalma – elsőfokú bírósági iratok
3. sorszáma alatt). A vádlott a sértettnek összesen helyesen 53.890 forint kárt okozott, amelyből 26.990 forint megtérült, a meg nem térült kár összege 26.900 forint volt, az elsőfokú bíróság ítéletének
4. oldal utolsó bekezdésében írtakkal szemben. A tényállás a másodfokú bíróság által eszközölt kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel megalapozottá vált, az a Be.352.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. ------------------------A vádlottmind a nyomozás során, mind a tárgyaláson elismerte, hogy a terhére rótt bűncselekményeket pénzszerzés végett követte el, a sértett ököllel történő megütését azonban mindvégig tagadta. Az eljárás során hat igazságügyi szakértő meghallgatására került sor a vádlott védekezésének tisztázása céljából, nevezetesen annak eldöntésére, hogy a vádlott nagy erővel megütötte-e a sértettet. Helytállóan járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott e körben tett vallomásával szemben azt állapította meg, hogy a vádlott egy alkalommal, nagy erővel, ököllel szemgödör tájékon megütötte a sértettet. Az ökölütés tényét ugyanis szakértő1 és szakértő2 igazságügyi szakértők szakvéleménye egyértelműen bizonyította, amikor kizárták a sértett szemgödrét ért sérülés tekintetében az ütődéstől és eséstől történő keletkezés lehetőségét. A szakértői véleményekkel összefüggésben kiemeli a másodfokú bíróság azt is, hogy nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szakértő1 és a szakértő2 igazságügyi szakértők szakvéleményével ellentétesnek látszó szakvéleményben szakértő3 és szakértő4 igazságügyi szakértők sem zárták ki az ökölütés megtörténtét, pusztán azt valószínűsítették, hogy a sérülés ütődéstől és eséstől is keletkezhetett. Tekintettel tehát arra, hogy a vádlotta sértett bántalmazását kivéve büntetőjogi felelősségének elismerésére is kiterjedő beismerő vallomást tett, mely vallomását az egyéb bizonyítékok is alátámasztották, míg a bántalmazás kapcsán az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helytálló értékelésével az ökölütés tényét bizonyítottnak látta, ekként a bűnösség megállapítása és a cselekmények minősítése is törvényes. A testi épség elleni bűncselekménnyel összefüggésben nem értett egyet a fellebbviteli bíróság azon ügyészi állásponttal, hogy az elsőfokú ítélet megállapításaival szemben a vádlott terhére a tudatos gondatlanság fennállása megállapítható, mert a tudatában felmerült a halálos eredmény bekövetkezésének lehetősége, azonban könnyelműen bízott annak elmaradásában. Nem vitatható, hogy a vádlottszándéka semmilyen formában nem terjedt ki a halálos eredmény bekövetkezésére, hiszen ebben az esetben a cselekmény emberölés bűntetteként minősülne. Az irányadó tényállás szerint a vádlottegy alkalommal nagy erővel, ököllel ütötte meg szemgödör tájékon a 83. életévében járó idős sértettet, olyan helyen, ahol a sértett betonkövezetre eshet. Az elkövetés helyszínén a betonkövezet kétségtelen megléte mellett sem látta megállapíthatónak a másodfokú bíróság a vádlott tudatos gondatlanságát, ugyanis az elkövetés körülményei alapján kétséget kizáró módon az volt megállapítható, hogy a vádlott célja pusztán a sértett értékeinek megszerzésére irányult. Oly mértékben kívánt tehát a sértettnek sérülést okozni, amely a táska elvételét, az értékek megszerzését lehetővé tette a számára. Mindezek alapján – szemben az ügyészi állásponttal – a vádlott vonatkozásában a gondatlanság enyhébb foka volt megállapítható. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a büntető törvény időbeli hatályának kérdésében is. Tekintettel arra, hogy az elbíráláskor hatályban lévő büntető törvény értelmében a rablás bűntette – lévén, hogy annak sértettje elhárításra idős koránál fogva korlátozottan képes személy volt – súlyosabban minősül, az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvény a vádlott szempontjából kedvezőbb elbírálást eredményezett. A vádlottal szemben a büntetési tétel középmértéke az 1978. évi IV. törvény 83.§

(2)és

(3)bekezdése szerint 7 év szabadságvesztés. A büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel. E körben maradéktalanul figyelemmel volt a vádlott javára értékelhető enyhítő körülményekre, így különösen annak tényére, hogy a vádlottbüntetlen előéletű. A súlyosító körülmények körében nagy nyomatékkal bírt, hogy a vádlott a terhére rótt bűncselekményeket idős, védekezésre korlátozottan képes sértett sérelmére, útonálló módon követte el. Mindezeket mérlegelve a másodfokú bíróság úgy látta, hogy a büntetés kiszabásának elveit az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta, ezért az általa kiszabott szabadságvesztés és az ahhoz igazodó közügyektől eltiltás együttesen alkalmas az 1978. évi IV. törvény 37.§-ában írt célok elérésére, azok megváltoztatására nincs indok. Ezért a jogorvoslati kérelmek sem a súlyosbítást, sem az enyhítést célzó részükben nem voltak megalapozottak. Az irányadó tényállás szerint a vádlotta bűncselekmények elkövetése során 26.900 forintra tett szert, mely összeg tekintetében az 1978. évi IV. törvény 77/B.§

(1)bekezdés a) pontja alapján vagyonelkobzást kellett elrendelni. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság tévesen jelölte meg a bűnjelek tárolási helyét és azok nyilvántartási számát, ezért azt helyesbítve rögzítette, hogy a bűnjelek tárolási helye a Pécsi Törvényszék Gazdasági Hivatala, míg nyilvántartási számuk helyesen Bj.II.26/2013. Ennyiben tehát a másodfokú bíróság – a Be.372.§

(1)bekezdésében írtak szerint – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, ezért azokat a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A kiszabott szabadságvesztés tartamába az 1978. évi IV. törvény 99.§

(1)bekezdése értelmében a

1. évi december hó
2. napjától a mai napig előzetes fogvatartásban eltöltött időt is be kell számítani. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi rendelkezés a Be.381.§

(1)bekezdésén alapul. P é c s,

1. június
2. költség viselésére vonatkozó Dr.Makai Lajos s.k. a tanács elnöke, Dr.Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr.Hudvágner András s.k. bíró A Pécsi Törvényszék 7.B.418/2013/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.17/2015/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
5. évi június hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Makai Lajos s.k. a tanács elnöke