Bf.4/2015/6 – Pécsi Ítélőtábla

(2)bekezdése alapján nyilvános ülést tűzött ki. A vádlott és védője a másodfokú nyilvános ülésen a jogorvoslati kérelmeikkel azonos tartalommal szólaltak fel. A másodfokú bíróság a bejelentett fellebbezéseket nem találta alaposnak. Az ítélőtábla a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be.348.§

(1)bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok betartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, feltárta és megvizsgálta a tényállás megállapításához szükséges bizonyítékokat, azok részletes, a logika szabályainak is megfelelő értékelésével adott számot ténymegállapításairól, valamint indokolási kötelezettségének is mindenben eleget tett. A megállapított tényállás mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az – figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára – a másodfokú eljárásban az iratok tartalma alapján mindössze kisebb mértékű kiegészítésre szorult azzal, hogy az elsőfokú ítélet

1. oldalának utolsó bekezdése és a
2. oldalának
3. bekezdése a tényállás részét képezik. A fenti pontosítással az elsőfokú bíróság által megállapított helyes, hiánytalan, teljes körűen felderített tényállás a Be.352.§

(2)bekezdése alapján irányadó volt a fellebbezési eljárásban is. A bizonyítékokkal összhangban álló tényállást egyébiránt a vád és a védelem jogorvoslati kérelemben nem támadta. ------------------------A törvényszék a bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján helyesen járt el, amikor megállapította, hogy a vádlott miután a láncfűrészt az udvaron beindította, elhagyta a lakásának udvarát, követte az utcára a sértettet, majd a cselekmény elkövetéséül szolgáló eszközzel két esetben, ismételt jelleggel – azt a feje fölé tartva fentrőllefelé, a sértett fejére irányzottan – először a kezét, majd a fejét megvágva okozott sérülést a sértettnek. A vádlott védekezésével szemben ezt a körülményt támasztják alá mind a tanúvallomások, mind az egyéb bizonyítékok. A bizonyítékok mérlegeléséből ki kell emelni, hogy az elsőfokú bíróságnak az ittas állapotban szórakozó tanúk vallomásait kellett értékelnie. Az egymásnak számos ponton ellentmondó vallomásokból helyesen alapította tényállását tanú1 „Csirke” tanú előadására, akinek a vallomását az orvosszakértői vélemény is alátámasztotta. E tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont jogkövetkeztetést a vádlott büntetőjogi felelősségére és a cselekmény minősítése is megfelel az anyagi büntető jogszabályoknak. Az eljárás során nem volt vitatott, hogy a sértett által elszenvedett sérüléseket a vádlott okozta, így eldöntendő kérdés tárgyát az képezte, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett-e. Helyesen állapította meg a törvényszék, hogy I.rendű vádlottnem volt jogos védelmi helyzetben, amikor a sértettnek csaknem halálos sérülést okozott. Jogos védelem esetén a jogtalan támadással szemben jogos védekezés áll. A védekezés jogossága feltételezi, hogy azt jogtalan támadás előzi meg. A támadó magatartás és az elhárító cselekmény viszonylatában egyediesítve kell vizsgálni azt is, hogy a megtámadott személy cselekménye a támadás elhárításához szükséges volt-e, hiszen a megtámadott személy csak ezzel a feltétellel jár el jogosan és csak annyiban, amennyiben a konkrét támadás elhárításához szükséges. A támadás jogtalansága és a védekezés szükségessége mellett vizsgálandó, hogy a támadás közvetlen volt-e, amely abban az esetben állapítható meg, ha a támadás már megkezdődött, vagy ha a támadás megkezdésének közvetlen veszélye áll fenn. Közvetlenül akkor fenyeget a támadás, ha a támadó és a megtámadni szándékolt térbeli helyzetére, közelségére tekintettel viszonylag rövid időn belül a támadás megindításával lehet számolni. Tehát, ha a támadás nem kezdődött meg, vagy annak nagyon rövid időn belüli veszélye sem áll fenn, nem lehet szó jogos védelemről. Fentieken túlmenően a támadásnak befejezetlennek is kell lennie akkor, amikor az elhárító cselekményre sor kerül. Ez a követelmény azért áll fenn, mert a törvényhozó csak a támadás vagy veszélyének elhárítását engedélyezte és befejezett támadás esetén már nem jogos védelemről, hanem megtorlásról lenne szó. A jogos védelmi helyzet addig tart, ameddig a támadás. Azaz megszűnik, ha a támadást végleges jelleggel visszaverték, vagy ha kétséget kizáróan kitűnik, hogy a támadó a további támadással felhagy. Akkor nem szűnik csak meg, ha a támadás megismétlődése közvetlenül fenyeget. Tény, hogy a sértett és a vádlott között a lakásban vita, veszekedés alakult ki, amely kettejük közt lökdösődésig, dulakodásig, tettlegességig fajult és a sértett a vádlottat kis erővel ököllel arcul is ütötte. Ekkor azonban – a vádlott felszólításának hatására – a sértett a többi vendéggel a vádlott lakását elhagyta és az udvaron keresztül az utcára távozott. Következésképpen a sértett részéről a támadó magatartás végleges jelleggel abbamaradt – időbeli és térbeli helyzetükre, a köztük lévő távolságra is figyelemmel – befejezetté vált, közvetlen veszélye már nem fenyegetett, így a vádlott részéről védekező, elhárító magatartás szükségessége – a sértettnek a lakásból való távozásával – már nem merült fel. Mindezek ellenére a vádlott a motoros láncfűrésszel a sértettet követte, utána ment és az utcán a sértett fejére fentről-lefelé irányzottan, ismételt jelleggel lesújtott. A vádlott nem választott enyhébb elhárítási/védekezési módot, azt tudatosan tette félre akkor, amikor a súlyosabb kimenetelűt választotta, mert ezáltal a fűrészt a megtorlás eszközeként alkalmazta, amelyre ez a jogintézmény nem ad felhatalmazást. Ennek megfelelően a vádlott magatartása aránytalan volt, az elhárítás szükséges mértékét is túllépte. Itt jegyzi meg a másodfokú bíróság, hogy azon vádlotti védekezés sem fogadható el, amely szerint védekezésképpen emelte fel a motoros fűrészt, mert a sértett a kezeivel hadonászott, őt bántalmazni kívánta. Az irányadó és megalapozott tényállás alapján ugyanis a sértett éppen azért emelte fel a kezét, hogy a vádlott részéről a fejére irányzott támadás ellen védekezni próbáljon, azt elhárítsa. Ezt a tényt támasztja alá a sértett kezén keletkezett sérülés is. Hiányzott tehát ezen vádlotti védekezés ténybeli alapja. Ekként egyértelművé vált, hogy a vádlott részéről jogos védelmi helyzet nem merülhetett fel, hiszen annak alapvető feltételei – a támadás közvetlen veszélye a megtámadni szándékolt térbeli helyzetére, időbeli közelségére tekintettel, annak befejezetlensége és az elhárító magatartás szükségessége is – hiányoztak. Ennek okán a vádlott javára jogos védelmi helyzet fennálltának megállapítására nem volt törvényes lehetőség. Fentiek tükrében a fellebbviteli bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság indokolását a körben, hogy a vádlott a jogtalanság talaján állva valósította meg cselekményét. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetésével a cselekmény elkövetése időpontjában fennálló konkrét vádlotti tudattartalom, szándék megítélése vonatkozásában is. Az ítélőtábla álláspontja szerint a terhelt a cselekményt nem erős felindulásban valósította meg. Az elsőfokú bíróság által kifejtetteknek megfelelően a vádlott a terhére rótt cselekményt szokványos indulatvezérelt és ittas állapotban követte el. Az eljárás során kihallgatott tanúk közül a következetes sértetti, valamint tanú1 és tanú2 tanúvallomása alapján egyértelműen tisztázhatóvá vált, hogy a vádlottat a cselekmény elkövetésére ölési szándék indította. A következetesen érvényesülő ítélkezési gyakorlat szerint a szóban forgó privilegizált eset megvalósulásához a méltányolható okból származó, az elkövetőn kívül álló ok által kiváltott, erkölcsileg menthető felindulást kívánja meg. A vádlott és a sértett közötti összezördülés, dulakodás ilyen mértékű indulatkitörést nem indokolt. Ezen túlmenően nem elegendő az egyszerű felindulás, hanem annak meghatározott fokát is megkívánja a jogszabály. A fiziológiás alapon kialakult indulatnak olyan mértékűnek kell lennie, amely a megfontolás szokásos mértékének megtartását lehetetlenné teszi, tehát tudatszűkítő, vagy tudatborulást eredményező hatású egyben. Ugyanakkor a vádlotti indulat foka nem érte el ezt a mértéket, ugyanis az ölési szándékának hangoztatása mellett – különösen veszélyes eszközt alkalmazva – láncfűrésszel támadta meg a sértettet. E körben hangsúlyozandó, hogy maga a vádlotti vallomás is alátámasztja, hogy az elkövetés eszközéül szolgáló motoros fűrésszel a sértett fejére irányzottan csapott le (nyomozati iratok 44. oldal). Ezen túlmenően az a körülmény, hogy a vádlott a motoros fűrészt – miután az elérte a sértett fejét – visszafogta, szintén arra utal, hogy indulata a szokványos mértéket nem haladta meg. A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetért az elsőfokú bírósággal a tekintetben, hogy a vádlott kijelentéseiből, a kiemelhetően veszélyes eszköz használatából, annak irányítottságából, az ismételt támadásból, a sérülés helyéből és jellegéből, a vádlottnak a cselekmény elkövetését követően tanúsított közömbösségéből is csak arra lehet megalapozottan következtetni, hogy a tudata átfogta a sértett halálának lehetőségét és ebbe belenyugodva, ún. eshetőleges ölési szándékkal cselekedett. Az eshetőleges szándékot támasztja alá az a fent már említett körülmény, hogy amikor a vádlott a motoros fűrésszel a sértett feje irányába csapott, azt az utolsó pillanatban visszafogta. Amennyiben ezt nem teszi, a halálos eredmény minden bizonnyal bekövetkezik. Következésképpen az elsőfokú bíróság helyesen minősítette az élet elleni bűncselekményt a Btk.160.§

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntette Btk.10.§-a szerinti kísérletének. ------------------------Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket túlnyomórészt helyesen tárta fel. További enyhítő körülményként indokolt értékelni azt, hogy a vádlott a cselekményt eshetőleges szándékkal követte el, illetőleg nyomatékosan szükséges értékelni a jelentős sértetti közrehatást. A védői állásponttal szemben azonban nem lehet a vádlott javára figyelembe venni a kísérlet távoli voltát, hiszen – a fentebb kifejtettek szerint – a cselekmény közeli kísérlet volt. A helyesbített bűnösségi körülményekre, a súlyosító körülmények számára és jelentőségére figyelemmel az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés eltúlzottnak nem tekinthető, az megfelelően igazodik a cselekmény tárgyi súlyához. A vádlottat korábban személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt két alkalommal is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ezek a büntetések a kellő célt nem érték el. Mindez a vádlott személyében felismerhető fokozott társadalomra veszélyességre utal. Emiatt a büntetési tétel törvényi minimumát alig meghaladó, és a 10 éves középmértéket meg sem közelítő 6 évi szabadságvesztés-büntetés enyhítése összeegyeztethetetlen a Btk.79.§-ában írt büntetési célokkal, így azt a másodfokú bíróság nem látta indokoltnak. A Btk.92.§

(1)és

(2)bekezdése alapján beszámítani rendelte az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt is. Mindezekre figyelemmel – mivel az egyéb rendelkezések is törvényesek voltak – a másodfokú bíróság a Be.371.§

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. P é c s,

1. május
2. Dr.Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr.Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr.Hudvágner András s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék 13.B.544/2014/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.4/2015/
4. számú végzése folytán a
5. évi május hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke