SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.178/2015/
- szám A Szegedi Ítélőtábla a
- sz. Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Karácsony József ügyvéd) által képviselt I. r. és II. r. felpereseknek - a (...................) meghatalmazott és a Szegedi
- sz. Ügyvédi Iroda (ügyintéző: (pártfogó ügyvéd neve) pártfogó ügyvéd) által képviselt I. r. és az II. r. alperes ellen ajándék visszakövetelése iránt indított perében a Szolnoki Törvényszék
- augusztus
- napján kelt 16.P.20.748/2013/
- sz. ítélete ellen az I. r. alperes részéről 53.,
- és
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő ÍTÉLETET: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az I. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesek, mint egyetemleges jogosultak részére 100 000 (százezer) Ft fellebbezési eljárási költséget. Megállapítja, hogy az I. r. alperest képviselő (pártfogó ügyvéd neve) pártfogó ügyvéd díját, valamint a feljegyzett 480 000 (négyszáznyolcvanezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. INDOKOLÁS Az I. r. alperes néhai (néhai neve) házastársa volt,
- szeptember
- napján kötöttek házasságot. Az I. r. felperes a néhai nevelőapja, míg a II. r. felperes az édesanyja. A néhai különvagyonát képezte a szülei által részére vásárolt (település neve), (ingatlan
- címe) szám alatti lakás, valamint a (település neve) (ingatlan
- hrsz.-a) hrsz.-ú, (ingatlan
- címe) szám alatti beépítetlen terület megnevezésű telekingatlan, amit a felperesek későbbi építkezés céljából vettek fiuk részére. A házasságkötést követően a fiatalok a néhai (ingatlan
- címe) lakótelepi lakásában éltek, majd úgy döntöttek, megvásárolják a (település neve), (ingatlan
- címe) szám alatti házas ingatlant. A vételár biztosítása érdekében a néhai
- január
- napján 4 500 000 Ft vételár ellenében értékesítette a (település neve), (ingatlan
- címe). szám alatti telekingatlant. A vételárat a szerződés szerint a vevők hét munkanapon belül, de legkésőbb
- február
- napjáig tartoztak megfizetni. A telek értékesítésével egyidejűleg a néhai és az I. r. alperes, mint vevők előszerződést kötöttek a (ingatlan
- címe) ingatlanra, a vételárat 12 000 000 Ft-ban határozták meg azzal, hogy abból
- február 7-én 2 000 000 Ft-ot megfizetnek, míg a fennmaradó 10 000 000 Ft-ot
- április
- napjáig teljesítik. A 2 000 000 Ft vételárelőleg kiegyenlítése a telek eladási árából történt. A felperesek házassága ekkorra megromlott,
- második felétől különváltan éltek, azonban fiukat és az I. r., alperest továbbra is közösen támogatták. A (ingatlan
- címe) ingatlan vételárához 8 000 000 Ft-ot ők biztosítottak akként, hogy az I. r. felperes
- február 22-én a (B.) Banktól 4 000 000 Ft összegű kölcsönt vett fel,
- március 3-án a bankszámlájáról 3 000 000 Ft készpénzt vett ki, további 1 000 000 Ft-ot pedig egyéb megtakarításukból adtak a házastársak részére. A 4 000 000 Ft bankkölcsönt az I. r. felperes
- február 27-én átutalta a néhai (O.).-nél vezetett bankszámlájára, amit a néhai aznap könyves betétben helyezett el. E könyves betétbe fizette be
- március 3-án a néhai az I. r. alperes által az ugyanezen a napon a bankszámlájáról felvett és a neki átadott 3 000 000 Ft-ot is. A néhai és az I. r. alperes
- március
- napján megkötötték a perbeli ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést, az eladók részére készpénzben átadták a 10 000 000 Ft vételárrészletet, amelyet a néhai
- március
- napján a könyves betétjéből vett ki. A néhai kérésének megfelelően az ingatlan az I. r. alperessel egyenlő arányú közös tulajdonukként került az ingatlannyilvántartásba bejegyzésre. A családi házas ingatlan felújításához a II. r. alperes jogelődje a
- május
- napján kötött megállapodással 2 000 000 Ft kamatmentes munkáltatói kölcsönt folyósított a néhai részére, amelyet a házastársak az ingatlan korszerűsítésére fordítottak. A kölcsön biztosítékául a II. r. alperes jogelődje javára a perbeli ingatlanra jelzálogjog került bejegyzésre. A perbeli ingatlanba az I. r. alperes és házastársa
- júniusában beköltözött, majd a néhai
- június
- napján értékesítette a (település neve), (ingatlan
- címe) lakótelep (.....) szám alatti ingatlanát 6 800 000 Ft eladási árért. Az I. r. alperes és a néhai kapcsolata
- év közepétől folyamatosan megromlott, majd a néhai
- február
- napján az I. r. alperes által sérelmére elkövetett bűncselekmény következtében elhunyt. A Gyulai Törvényszék a
- november
- napján kelt 14.B.316/2011/
- számú ítéletével megállapította az I. r. alperes bűnösségét emberölés bűntettében, és összbüntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja 35 év. A Gyulai Törvényszék ítéletét a Szegedi Ítélőtábla a fő- és mellékbüntetés tekintetében a
- április
- napján kelt Vf.III.59/2013/
- számú ítéletével helybenhagyta. Az I. r. alperes jelenleg is jogerős szabadságvesztés büntetését tölti a Kalocsai Fegyházban. A Szolnoki Járásbíróság a
- január
- napján kelt 4.P.21.094/20213/
- számú ítéletével megállapította, hogy a néhai (néhai neve) utáni öröklésből házastársa, az I. r. alperes érdemtelenségére tekintettel kiesett. A hagyatékot az örökhagyó szüleinek, a II. r. felperesnek és a jelen perben nem álló édesapjának adta át fejenként egyenlő arányban. A felperesek keresetükben kérték a (település neve), (ingatlan
- címe) szám alatti ingatlan ½ tulajdoni hányadának tulajdonukba adását ajándék visszakövetelése jogcímén. A II. r. alperest ennek tűrésére kérték kötelezni. Állították, hogy az ingatlan vételárából 8 000 000 Ft-ot ők biztosítottak, ebből a fiuk utóbb, a (ingatlan
- címe) lakótelepi lakásának eladási árából 2 000 000 Ft-ot visszafizetett részükre, a fennmaradó 6 000 000 Ft viszont az I. r. alperesnek ajándék címén juttatott összeg volt. Hivatkozásuk szerint miután jogerős ítélet megállapította az I. r. alperes bűnösségét a fiuk sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, az I. r. alperes az ajándékra érdemtelenné vált. Az I. r. alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy a néhai szüleitől a ház vásárlása során pénzt kaptak, így állítása szerint ajándékban nem részesült. Az ingatlan vételárának fedezeteként a (ingatlan
- címe) telek és a (ingatlan
- címe) lakótelepi lakás eladási árát jelölte meg. Védekezése szerint a felperesek és a néhai bankszámlája közötti pénzmozgás oka az volt, hogy házastársa szüleinek házassága felbontásra került, így a vagyonmegosztással összefüggő vagyoni kompenzáció miatt került sor nagyobb pénzösszegek átutalására. Előadta, a néhai
- júniusában két telket ajándékozott az I. r. felperesnek, ami ugyancsak a vagyoni elszámolás körébe tartozott. Tagadta, hogy a néhai sérelmére bűncselekményt követett el. A II. r. alperes ellenkérelmében előadta, a munkáltatói kölcsön a néhai halála óta nem került visszafizetésre. Az elsőfokú bíróság ítéletével a (település neve), (ingatlan
- címe) szám alatti ingatlan ½ tulajdoni hányadát egymás között egyenlő arányban, az I. és II. r. felperesek tulajdonába adta ajándék visszakövetelése jogcímén. A II. r. alperest e rendelkezés tűrésére kötelezte. Megkereste az illetékes földhivatalt a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartáson történő átvezetése végett. Kötelezte az I. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesek, mint egyetemleges jogosultak részére 741 000 Ft, míg a II. r. alperes részére 50 000 Ft perköltséget. Rendelkezett a perindítás tényének ingatlan-nyilvántartásból való törlése iránt. Határozatának indokolásából kitűnően eljárása során a felperesek hivatkozása alapján vizsgálta a Ptk.
- §
(2)bekezdésében foglalt feltételek fennállását, továbbá azt, hogy a felperesek részéről az I. r. alperes javára történt-e ajándékozás. A (ingatlan
- címe) ingatlan vételárának eredetét illetően lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, a felperesek okiratokkal igazolták, hogy a vételt megelőzően 4 000 000 Ft pénzintézeti kölcsönt vettek fel, amely annak kiutalását követően a néhai bankszámlájára került átutalásra, majd az I. r. felperes
- március 3-án további 3 000 000 Ft-ot vett le a számlájáról és adta át a néhainak. Mindezek alapján az ingatlan vételára kifizetése napján
- március 5-én a néhai kamatozó betétkönyvében a vételárhátralék teljes összege, azaz 10 000 000 Ft rendelkezésre állt. Nem fogadta el az I. r. alperes védekezését, nevezetesen, hogy a (ingatlan
- címe) lakótelepi ingatlan eladási ára nyújtott részben fedezetet a vételárra, miután ezt az ingatlant csak a teljes vételár kifizetését követően,
- júniusában értékesítette a néhai. Utalt arra, az I. r. alperes állította, bizonyítékokkal azonban nem támasztotta alá, hogy saját családja anyagilag hozzájárult volna a vételár teljesítéséhez, azt pedig maga ismerte el, hogy a néhaival közös bankszámláján megtakarítás nem volt. Megállapította, hogy a néhai különvagyonát képező két ingatlan eladásából
- március 5-én nem állt rendelkezésre a megvásárolandó ingatlan teljes, 12 000 000 Ft-ot kitevő vételára. Hangsúlyozta, az a körülmény, hogy a felperesek a büntetőeljárás során az ajándékozás tényéről nem nyilatkoztak, jelen perben tett tényelőadásukat nem teszi hiteltelenné, ahogy közömbös volt az is, hogy a néhai édesapja a felperesek által adott ajándékról nem tudott. Az okirati és egyéb bizonyítékok peradatokkal történő egybevetése alapján megállapította, hogy az ingatlan ½ tulajdoni hányadának értékét a felperesek ajándék címén juttatták az I. r. alperesnek, amelyet a Ptk.
- §
(2)bekezdése alapján megalapozottan követelhettek vissza az I. r. alperestől. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. alperes terjesztett elő fellebbezést, annak megváltoztatása, a kereset elutasítása iránt. Az elsőfokú eljárásban előadott védekezését fenntartva kiemelte, a (ingatlan
- címe) utcai ingatlant néhai házastársával közös pénzükből vásárolták, annak fedezete a szántóterületek és a (ingatlan
- címe) utcai telek eladásából származó vételár volt. Változatlanul vitatta, hogy a felperesektől ajándék jogcímén juttatásban részesült volna. Hangsúlyozta, az ingatlan vásárlásakor a felperesek már külön éltek, közöttük a vagyonjogi elszámolás folyamatban volt, életszerűtlen, hogy az I. r. felperes ilyen körülmények között a néhainak nagy összegű ajándékot juttatott volna. A felperesek és a II. r. alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondástól mentes, a Pp.
- §
(1)bekezdésében foglalt elveknek megfelelő értékelése alapján megalapozott tényállást állapított meg, abból a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló következtetéseket vont le, ítéletét teljes körűen és helytállóan indokolta, ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltak alapján az alábbiakra kíván rámutatni. Az I. r. alperes képviseletét a másodfokú eljárásban pártfogó ügyvéd látta el, aki az elsőfokú ítélet elleni fellebbezést az I. r. alperes helyett és nevében előterjesztette. Emellett az I. r. alperes személyesen, valamint az elsőfokú eljárásban őt képviselő meghatalmazott hozzátartozója útján is benyújtott jogorvoslati kérelmet. Ez utóbbiakat illetően a pártfogó ügyvéd kérte, hogy az ítélőtábla az azokban foglaltakat is vegye figyelembe az elsőfokú bíróság ítéletének felülbírálata során. Jelen fellebbezési eljárásban a Pp. 73/A. § a) pontja alapján kötelező a jogi képviselet, így a jogi képviselő nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata - a jogszabályban megjelölt kivételektől eltekintve - hatálytalan. Ebből következően az I. r. alperes és hozzátartozója által előterjesztett fellebbezés érdemi vizsgálatára csak abban az esetben kerülhetne sor, ha az a jogi képviselőtől származó jogorvoslati kérelemnek lenne tekinthető. Megállapítható azonban, hogy az I. r. alperes és meghatalmazottja fellebbezését a jogi képviselő nem ellenjegyezte, azok tartalma nem is utal arra, hogy azt ügyvéd közreműködésével készítették, így nem tekinthetők joghatályosan előterjesztett fellebbezéseknek. Az ítélőtábla hangsúlyozza, nem elegendő, hogy a jogi képviselő az általa megfogalmazott és előterjesztett fellebbezésben csupán visszautaljon a fél által személyesen előterjesztett fellebbezés tartalmára azzal, hogy azt „a magáénak tekinti", ettől ugyanis még a fél személyesen elkészített fellebbezése nem minősíthető jogi képviselő által benyújtott jogorvoslati kérelemnek. Erre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét csak a pártfogó ügyvéd által előterjesztett fellebbezésben foglaltak tükrében, az ott kifejtett jogi érvek mentén bírálhatta felül. A joghatályos fellebbezésben az I. r. alperes vitatta az ajándékozás tényét, nevezetesen azt, hogy a felperesek által juttatott pénzeszközök szolgáltak a perbeli ingatlan vételárának fedezetéül, illetve hogy abból 6 000 000 Ft-ot ajándékba kapott. Ezzel szemben állította, hogy a (ingatlan
- címe) ingatlant egyrészről a (ingatlan
- címe) telek, másrészről a szántóterületek eladási árából vásárolták. így az a néhai házastársával közös vagyonukat képezte. A peradatok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a (ingatlan
- címe) utcai telekingatlan a néhai különvagyona volt, azt szülei a házasságkötést megelőzően vásárolták részére, ez az ingatlan tulajdoni lapján feltüntetett adatok alapján is nyilvánvaló, így az annak értékesítéséből befolyt és a perbeli ingatlan vétele során felhasznált vételár megőrizte különvagyoni jellegét. Tény, hogy a telek eladási ára a (ingatlan
- címe) ingatlan vétele során felhasználásra került, ez az elsőfokú eljárásban sem képezte vita tárgyát, a kifejtettekre tekintettel azonban a (ingatlan
- címe) ingatlanból 4 500 000 Ft a néhai különvagyonaként volt figyelembe vehető. Mindebből pedig az is következik, hogy a vételár teljesítésére - annak fenti részében - az I. r. alperes hivatkozásával ellentétben nem a házastársi közös vagyonból került sor. Tévesen hivatkozik az I. r. alperes fellebbezésében arra is, hogy a szántóingatlanok értékesítéséből befolyó eladási ár közös vagyont képezett, és annak a (ingatlan
- címe) ingatlanba történő beforgatása folytán az ingatlan közös vagyonuknak minősül. Állította, hogy a néhai a szántókat az I. r. felperes részére értékesítette, az ebből befolyó vételárat pedig a perbeli ingatlan vétele során felhasználták. Ezzel szemben azonban a felperesek a perben igazolták, hogy a néhai a szántók tulajdonjogát ingyenesen, azaz vételár teljesítése nélkül ruházta át nevelőapjára. Ennek azonban a per érdemi elbírálása szempontjából azért nincs jelentősége, mert a tulajdonjog átruházására a (ingatlan
- címe) ingatlan vételára teljes kiegyenlítését követően került sor, így ha igazolható is lenne, hogy az átruházás visszterhes volt, az azért kapott pénzösszeg a perbeli ingatlan vételárának kiegyenlítéséhez ez okból nem lett volna felhasználható, a vételár fedezetéül nem szolgálhatott. Az I. r. alperes a fentieken túlmenően az elsőfokú eljárás során azzal érvelt, hogy a néhai (ingatlan
- címe) lakótelepi ingatlanának vételára is a perbeli ingatlan vétele során került felhasználásra, azaz a vételhez egyáltalán nem volt szükségük a felperesek anyagi juttatására. Helytállóan utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy a (ingatlan
- címe) lakótelepi ingatlan értékesítésére a becsatolt adásvételi szerződésből is kitűnően jóval a házas ingatlan vételét követően került sor, a vétel időpontjában a volt házasfelek - az I. r. alperes által sem vitatottan - még e lakótelepi lakásban éltek életvitelszerűen, a perbeli ingatlan teljes vételára pedig már a szerződésben foglaltak szerint
- március
- napján kiegyenlítésre került, így a néhai különvagyonát képező ingatlan értékesítéséből befolyó összeg semmiképpen nem szolgálhatott fedezetül a perbeli ingatlan megvásárlására. Nem fogadható el az I. r. alperes védekezése a tekintetben sem, hogy a felperesek házasságának megromlására figyelemmel az I. r. felperes, mint a néhai nevelőapja, nem részesíthette ajándékban őt illetve nevelt fiát. A nem vitatott peradatok szerint az I. r. felperes kisgyermekkora óta nevelte a néhait, őt édes gyermekeként szerette, különös tekintettel arra, hogy saját gyermeke nem született. Házastársával közösen vették meg számára a (ingatlan
- címe) lakótelepi lakásingatlant, az I. r. felperes házassága fennállása alatt oly módon részesítette a néhait vagyoni juttatásban, mintha saját gyermeke lenne, a közöttük kialakult kötődésen és érzelmi viszonyon nem változtatott önmagában az a tény, hogy a néhai édesanyjával fennálló házassági kapcsolata utóbb megromlott. Nincs peradat arra, és erre az I. r. alperes sem hivatkozott az elsőfokú eljárás során, hogy a néhai és nevelőapja kapcsolata a szülők házasságának felbomlása miatt megromlott, így nincs ok feltételezni azt, hogy az I. r. felperes nevelt fia iránti apai érzései oly mértékben megváltoztak, ami akadályát képezte volna a vagyoni juttatás biztosításának. Mindezek alapján nem tekinthető életszerűtlennek, hogy az I. r. felperes a házastársától való különélése ellenére anyagilag támogatni kívánta a néhait illetve annak házastársát. Mindezeken túlmenően az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helytálló mérlegelése eredményeként állapította meg, hogy mely időpontokban, milyen részletekben adták át a felperesek az ingatlan vételárrészleteit a néhainak, a vételhez felhasznált pénzeszközök honnan származtak (bankkölcsön, saját megtakarítás). Ehhez képest kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a felperesek pénzbeli juttatásai a (ingatlan
- címe) ingatlan megvásárlásához felhasználásra kerültek, különös tekintettel arra is, hogy az I. r. alperesnek és házastársának - az I. r. alperes által sem vitatottan - nem volt a vételre fordítható közös megtakarítása. A fent részletezettek szerint a perbeli ingatlan vételárának nagyobb részét a felperesek biztosították, így nyilvánvalóan arról is tudtak, hogy a néhai és az I. r. alperes egymás közti egyenlő arányban kívánják megvásárolni az ingatlant. Ezt tudomásul vették, ellene kifogást nem emeltek, amire magyarázatul szolgál az az I. r. alperes által sem vitatott tény, hogy a felperesek elfogadták gyermekük párválasztását, az I. r. alperest befogadták családjukba. Mindezek alapján helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperesek az ingatlan vételárából 6 000 000 Ft-ot az I. r. alperesnek ajándék jogcímén juttattak, az 1959-es Ptk.
- §
(2)bekezdése szerint pedig az ajándékot megalapozottan követelhették vissza. Nincs jelentősége ebből a szempontból annak, hogy az ajándék közvetlen tárgya nem maga az ingatlan, hanem az annak megszerzéséhez szükséges pénzösszeg volt. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis ha az ajándékozó a pénzt ingatlan vásárlása céljából adja, az ezen vásárolt ingatlant követelheti vissza, ha az ajándék visszakövetelésének törvényes feltételei fennállnak (BH
- 302.). Az ajándék visszakövetelésének tényét az I. r. alperes a fellebbezésében már nem tette vitássá, ezért azt az ítélőtáblának érdemben vizsgálnia nem kellett, azonban e helyütt megjegyzi, hogy mindenben osztja az elsőfokú bíróság ezt érintő álláspontját, ítéletének indokaival maradéktalanul egyetért. Az I. r. alperes fellebbezése eredménytelennek bizonyult, ezért a Pp.
- §
(1)bekezdése alapján köteles a felperesek - ügyvédi munkadíjból álló - fellebbezési eljárási költségeinek viselésére, amelynek összegét az ítélőtábla a 32/2003. (VIII. 22.) IM. rendelet 3. §
(6)bekezdése alapján - a fellebbezési perérték alapján számíthatóhoz képest - mérsékelt összegben állapította meg. Az I. r. alperes részére engedélyezett teljes személyes költségmentességre tekintettel a feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket a Pp. 78. §
(1)bekezdése és a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam viseli. A fellebbezési eljárás során az I. r. alperes jogi képviseletét pártfogó ügyvéd látta el, ezért az I. r. alperes pervesztességére tekintettel a pártfogó ügyvéd díját a Pp.
- §
(1)bekezdés b) pontja, valamint a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. tv. (Jstv.) 11/A. §
(2)bekezdése alapján az állam viseli. Az ítélőtábla a Pp. 87. §
(2)bekezdésében foglaltak szerint csupán a pártfogó ügyvédi díj viseléséről rendelkezett, annak összegét a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat állapítja meg (Jstv. 62. §
(1)bekezdés a) pont). Szeged,
- június
- Dr. Szeghő Katalin sk. a tanács elnöke Bereczkyné dr. Lengyel Nóra sk. előadó bíró Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. táblabíró