Fkf.164/2007/6 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján eljárva az ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyezésre okot adó eljárási szabálysértéstől mentesen folytatta le a tárgyalást. Eljárási szabályt sértett azonban, amikor (név)-et a vádlott törvényes képviselőjének tekintette, és biztosította számára az ezen eljárási pozícióhoz kapcsolódó jogosítványokat. A tárgyalás idejére ugyanis a vádlott már betöltötte a tizennyolcadik életévét, s ezért megszűnt a törvényes képviselői pozíció. Ezen túlmenően (név) egyébként sem járhatott volna el törvényes képviselőként, minthogy a jelen ügyhöz egyesített próbára bocsátás alapját képező bűncselekmény sértettje volt, s ezért az érdekei ellentétesek a vádlottéval, amelyből következően a törvényes képviselő helyett eseti gondnokot [Be. 452. §

(1)bekezdés a) pontja] kellett volna a vádlott számára biztosítani érdekeinek képviseletére. Ez az eljárási szabálysértés azonban sem az eljárásra, sem az ítéletre nem volt lényeges kihatással. A megyei bíróság a tényállást az ügy elbírálásához szükséges körben és mélységben lefolytatta. A beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelte és mérlegelte, indokolási kötelezettségének eleget téve számot adott arról, hogy mely bizonyítékot mennyiben és miért fogadott vagy utasított el. Érvelése logikus, a beszerzett bizonyítékokkal összhangban álló, s az annak eredményeként megállapított tényállás túlnyomórészt megfelel az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok tartalmának. Fkf.II.164/2007/

1. Mellőzte ugyanakkor a másodfokú bíróság a tényállásból (ítélet
2. oldal utolsó bekezdés) azt a megállapítást, hogy a vádlott a sértettet nagy erővel, hátulról, ököllel fejen ütötte (s ehhez kötődően az ítélet
3. oldal utolsó előtti bekezdésében foglaltakat is), s ehelyett azt állapította meg, hogy a vádlott nagy erővel ellökte a sértettet. A mellőzött tényállási részt ugyanis semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, míg a sértett ellökését maga az elsőfokú bíróság is több helyen megállapította az ítélet indokolásában, s ezért a másodfokú bíróság csak ezen megállapítást tette a tényállás részévé [kiegészítve ezzel a tényállást a Be.
4. §

(1)bekezdés a) pontja alapján]. Kiegészítette illetve helyesbítette továbbá a tényállás ugyanezen bekezdését a vádlott nyomozás során tett - és az elsőfokú bíróság által e körben elfogadott - vallomásának (nyomozati iratok

1. oldal) azon részével, hogy a vádlott a sértettet azért rúgta meg, hogy a sértett amíg a rúgás következtében visszaesik a földre, addig legyen annyi ideje, hogy anélkül tudja elhagyni a helyszínt, hogy a sértett felismerné. Ezen túlmenően helyesbítette az ítélet
2. oldal utolsó bekezdését - nyilvánvaló elírás miatt - azzal, hogy a sértettet tarkón rúgta a vádlott, valamint a Be.
3. §

(2)bekezdésében foglalt alapvető rendelkezésnek megfelelően („A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.") a legalább 4-5, arcot és fejet ért behatás helyett a legalább négyet állapította meg. A fenti helyesbítésekkel és kiegészítésekkel a tényállás teljes egészében megalapozott lett, s irányadó volt a másodfokú bíróság számára a felülbírálat során. A megyei bíróság a tényállásból helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségének a fennállására, tévedett azonban a vádlott tudattartalmának, s ehhez kapcsolódóan a bűncselekmény jogi minősítésének a megállapításakor. A megyei bíróság a bántalmazás módjából, céljából és hogy a sértettet a vádlott félig behúzta a bokrok közé arra következtetett, hogy a vádlott a sértett életének kioltását kifejezetten kívánta, vagyis egyenes szándékú emberölést követett el. A halált okozó testi sértés bűntettét az emberölés bűntettétől az határolja el, hogy az elkövetőt a testi sértés okozásának, vagy a sértett megölésének - akár egyenes, akár eshetőleges - szándéka vezette-e. Az ölésre irányuló szándék megállapításánál az összes körülmény vizsgálata szükséges. Jelen esetben a vádlott nem használt az élet kioltására tipikusan alkalmas eszközt, nem hangzott el olyan kijelentés, amelyből az ölési szándékra lehetne következtetni, a bántalmazás módjából (ellökés, sípcsonttal tarkón rúgás, majd négy, a közepes erőt meg nem haladó erejű arcon ütés, illetve rúgásból) ugyancsak nem lehet következtetni a halálos eredmény kívánására, vagy az abba történő belenyugvásba. A bántalmazás eredeti célját nem lehetett megállapítani, a sértett ellökését követő rúgások és ütések indoka pedig az volt, hogy azok biztosíthassák, hogy a vádlott a helyszínről még az előtt elmenekülhessen, hogy a sértett felismerné, s ezáltal a későbbiekben (amire csakis sértetti túléléskor kerülhet sor) ne azonosíthassa. A vádlott által felismerten is még élő sértett testének félig (!) való elrejtése pedig a cselekmény lelepleződésének elhúzását célozta, nem pedig a halálos eredmény helyszíni kiváltását, melynek elérésében a vádlottat semmi nem akadályozta volna egyébként meg. Mindezekből a bántalmazási szándékot kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, a halálos eredménynek a kívánására, illetve az abba való belenyugvásba azonban nem lehet következtetni (BH 2003.1. számú jogeset). Figyelemmel ugyanakkor a sértett életkorára, védekezésképtelenségére, a vádlottnak kellő körültekintés mellett feltétlenül számolnia kellett volna azzal, hogy a bántalmazása a sértett életének kioltását is eredményezheti, a tőle elvárható figyelem, körültekintés hiányában azonban ezen következmény lehetőségét nem látta előre [Btk. 14. § II. fordulat]. Így a bekövetkezett eredmény tekintetében gondatlansága állapítható meg (hanyagság). Cselekménye mindezek alapján a Btk. 170. §

(1)bekezdésébe ütköző, de az

(5)bekezdés II. fordulata szerint minősülő halált okozó testi sértés bűntettének minősül. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított minősítő körülmények (aljas indokból és a különös kegyetlenséggel való elkövetés) egyébként sem lettek volna megállapíthatók. A sértett ellökését követő bántalmazás azon motívuma ugyanis, hogy biztosítsa azt, hogy a vádlott úgy tudja elhagyni a helyszínt, hogy a sértett ne azonosíthassa a későbbiekben, nem minősíthető aljas indoknak, míg a Fkf.II.164/2007/

1. sértett testét ért (kétséget kizáróan megállapítható) összesen hat erőbehatás száma, jellege, ereje ugyancsak nem alkalmas a másik minősítő körülmény, a különös kegyetlenség megállapításához - a sértett életkora és fizikai állapota ellenére sem minthogy nem éri el az embertelenség azon szintjét, amely az emberöléshez egyébként is szükséges kegyetlenséget jóval meghaladná, s ezáltal megalapozná ezt a súlyosabb minősítést. A büntetés kiszabása során figyelembe vett bűnösségi körülmények közül a másodfokú bíróság a minősítés-változtatásra tekintettel mellőzte a többszörösen súlyos minősülésre utalást, míg további enyhítő körülményként értékelte a gondatlanság hanyag voltát. Figyelemmel elsősorban a minősítés-változtatással együtt járó büntetési tételkeret változására (amely a Btk.
2. §

(1)bekezdése és a 110. §

(4)bekezdésében foglaltakra tekintettel egy hónaptól hét évet el nem érő szabadságvesztés) a másodfokú bíróság a fő- és mellékbüntetést a rendelkező részben megállapítottak szerinti mértékre enyhítette, amely büntetést szükségesnek, s egyben elegendőnek is látott a fiatalkorú elkövetővel szembeni büntetési célok [Btk.

1. §-a] eléréséhez. A minősítés-változtatást és az enyhítést célzó fellebbezések így alaposnak bizonyultak. Az ítélőtábla a fenti megváltoztató rendelkezéseit a Be.
2. §-a alapján eljárva hozta meg, míg az ítéletet egyebekben a Be.
3. §

(1)bekezdése alapján - annak helyessége folytán - helybenhagyta. A Btk. 99. §

(1)és

(2)bekezdése alapján a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította. Figyelemmel a vádlotti és a védői fellebbezés eredményességére, az ítélőtábla a Be. 381. §

(1)és

(2)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetése alól mentesítette a vádlottat. A fellebbezési jog kizárása a Be.

1. §-án alapszik. S z e g e d ,
2. évi június hó
3. napján Gyurisné dr.Komlóssy Éva sk. Dr.Mezőlaki Erik sk. Dr.Cserháti Ágota sk. a tanács elnöke a tanács tagja,előadó a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Fkf.II.164/2007/
4. számú ítélete és a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 11.Fk.1477/2006/
5. számú ítéletének a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. S z e g e d ,
6. évi június hó
7. napján Gyurisné dr.Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke