Mfv.10041/2015/4 – Kúria

(1)bekezdését. Mfv.II.10.041/2015/4.szám A Kúria a Hegyesi Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Hegyesi Miklós ügyvéd) által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt alperes ellen munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása jogkövetkezményei alkalmazása iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 22.M.201/

1. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 55.Mf.640.232/2013/
2. számú közbenső ítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán tárgyaláson kívül meghozta a következő k ö z b e n s ő í t é l e t e t : A Kúria a Fővárosi Törvényszék 55.Mf.640.232/2013/
3. közbenső ítéletét hatályában fenntartja. számú A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. I n d o k o l á s Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel protokoll ügyintéző munkakörben.
4. augusztus 25-én a felek közös megegyezéssel határozott idejűvé módosították a munkaviszonyt azzal, hogy a foglalkoztatás M. É. S. gyermekgondozás céljából fizetés nélküli szabadságot igénybe vevő köztisztviselő munkába állásának napjáig,
5. szeptember 22-éig szól. A határozott időt megállapító rendelkezést többször módosították, legutóbb olyan tartalommal, hogy a foglalkoztatásra legfeljebb
6. május 30-áig kerül sor. A helyettesített köztisztviselő
7. január 8-án jelezte, hogy
8. február 1-jével aktív állományba kíván kerülni, és ezzel egyidejűleg kérte kiadni 20 nap eddig igénybe nem vett szabadságát, így azzal, hogy első munkanapja
9. március 1-je lett volna. Erre tekintettel a munkáltató módosította M. É. S. kinevezési okiratát, ami szerint
10. február 1-jei hatállyal aktív állományba került, és 20 nap szabadság kiadását engedélyezte számára
11. február 1-jétől. A munkáltató közölte a felperessel, hogy M. É. S. aktív állományba helyezésével munkaviszonya - a határozott idő lejártával -
12. január 31-ei hatállyal megszűnik. M. É. S. pontosan meg nem határozott időpontban ismételten kérte a fizetés nélküli szabadság biztosítását, melyet a munkáltató
13. március 1-jétől
14. május 30-áig, majd a házastársa külföldi munkavállalására tekintettel
15. május 31-étől
16. szeptember 1-jéig engedélyezett a számára. A felperes többször módosított keresetében kérte annak megállapítását, hogy a munkaviszonyát a munkáltató jogellenesen szüntette meg, így 12 havi átlagkeresetének megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy M. É. S. egyáltalán nem kívánta megszakítani fizetés nélküli szabadságát, s mivel ténylegesen nem állt munkába, az ő jogviszonyát sem kellett volna megszüntetni. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy miután az újra munkába álló köztisztviselőt aktív állományba helyezte, nem volt lehetősége tovább foglalkoztatni a felperest, hiszen egy státuszon csak egy munkavállaló, illetve egy köztisztviselő foglalkoztatása lehetséges. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.M.201/2012/
17. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a perbeli esetben a munkáltató köteles volt a gyermek gondozása céljából biztosított fizetés nélküli szabadságát megszakító köztisztviselőjét az eredeti munkakörében tovább foglalkoztatni. Egy státuszon egy személy volt foglalkoztatható, így a köztisztviselő aktív állományba helyezésével a munkáltató jogszerűen szüntette meg a felperes munkaviszonyát
18. január 31-i hatállyal a határozott idő lejártával. Nem állapította meg a bíróság azt sem, hogy a munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolta jogát, mivel azt a felperes nem tudta bizonyítani. A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 55.Mf.640.232/2013/
19. számú közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes
20. január 27-én meghozott intézkedésével jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, s akként rendelkezett, hogy a követelés összegére nézve a tárgyalást folytatni kell, ezért az iratokat az elsőfokú bíróságnak küldte meg. A másodfokú bíróság kiegészítette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a tekintetben, hogy a felek között mikor, milyen tartalmú szerződésmódosítás született, és azt a munkáltató nevében eljárva ki írta alá. Rögzítette M. É. S. munkáltatóhoz címzett munkába állásával kapcsolatos kérelme tartalmát, illetve az arra adott munkáltatói választ, továbbá a felperes munkaviszonya megszűnéséről szóló munkáltatói intézkedést. Megállapította, hogy a perben a munkaszerződés módosítást megkötő felek szerződéses akaratát kellett feltárni, azt kellett vizsgálni, hogy munkaszerződés módosításban foglalt feltételt milyen tartalommal kívánták értelmezni. E tekintetben a Ptk.
21. §

(1)bekezdését alkalmazva a felek nyilatkozatait, illetve vallomását is figyelembe véve arra a következtetésre jutott, hogy a mindvégig azonos szóhasználattal megkötött munkaszerződés módosítást a felek egyezően értelmezték, a „munkába állás" kifejezésen M. É. S. tényleges munkavégzését értették. Ennek alapján a törvényszék megállapította, hogy e feltétel nem valósult meg, így az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát. A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet (helyesen: közbenső ítélet) hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet „hatályában való fenntartását" kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen jutott arra az álláspontra, hogy a munkaszerződés módosításban szereplő feltétel értelmezésére az Mt. alapján nincs lehetőség, ezért a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Előadta, hogy bár az Mt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint egy státuszon, illetve egy munkakörben csak egy személy foglalkoztatható, közvetve a törvényből mindez egyértelműen következik, így az Mt. és nem a Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni. Érvelése szerint a felperes tévesen hivatkozott az eljárás során az Mt. 83/A. §

(7)bekezdésére, az adott esetben a felperes nem a saját munkaköri feladatai ellátása mellett végezte a másik munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a tanúnyilatkozatokat, illetve a tényállás megállapításánál nem vett figyelembe valamennyi releváns nyilatkozatot, illetve bizonyítékot, e körben azonban jogszabálysértést nem jelölt meg. Kifejtette, hogy az adott jogviszonyra az Mt. és nem a Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni, és nem ragadhatott volna ki a másodfokú bíróság a tanúnyilatkozatokból egyes elemeket, azok egészét kellett volna figyelembe venni, a másodfokú bíróság álláspontjának elfogadása ugyanis többszörös munkaviszonyból fakadó terheket róna az alperesre. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos. A peres eljárás során nem volt vitatott az, hogy a felperes munkaviszonyban, és nem közszolgálati viszonyban állt az alperes alkalmazásában, és a felek egybehangzóan állították azt, hogy jogviszonyára a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) rendelkezéseit kellett alkalmazni, így e kérdést a Kúria nem vizsgálhatta [Pp. 275. §

(2)bekezdés]. A peres felek között korábban fennállt határozatlan idejű jogviszony időtartamát a felek közös megegyezéssel határozott idejűvé alakították át. Az Mt. 79. §

(2)bekezdése szerint a határozott idejű munkaviszony időtartamát naptárilag vagy más alkalmas módon kell meghatározni. Ha a felek a munkaviszony időtartamát nem naptárilag határozták meg, a munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkaviszony várható időtartamáról. A perbeli esetben a felek abban állapodtak meg, hogy a felperes foglalkoztatására M. É. S. munkába állásáig kerül sor, és a várható időpontját többször módosították. Az Mt.

1. § c) pontja szerint a munkaviszony megszűnik a határozott idő lejártával. Ennek megfelelően a perbeli esetben abban kellett állást foglalnia az eljárt bíróságoknak, hogy a munkaszerződésben rögzített feltétel bekövetkezett-e, és ez alapján a felperes munkaviszonya M. É. S. aktív állományba helyezésével megszűnt-e, vagy a felek akarata arra irányult, hogy az érintett köztisztviselő tényleges munkába állásával kerüljön sor a felperes jogviszonya felszámolására. Az Mt. a felek akaratának értelmezése vonatkozásában önálló rendelkezést nem tartalmaz, így helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az adott esetben a felek szerződéses akaratának értelmezésére a Ptk.
2. §

(1)bekezdését kellett alkalmazni (EBH 2000.258.). A felülvizsgálati kérelem önálló jogorvoslati kérelem, abban a törvény értelmében pontosan meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni a jogszabálysértést és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja (Pp. 272. §

(2)bekezdés). Ebből következően nem felel meg a törvénynek, ha a felülvizsgálati érvelés konkrét jogszabálysértést nem jelöl meg. A Kúria tehát a felülvizsgálati kérelemnek csak azon részét bírálhatta el, amely a jogszabálynak megfelelt, és nem vonhatta vizsgálódási körébe a felülvizsgálati kérelemben a megsértett jogszabályhely megjelölésével alá nem támasztott előadást (BH 1995.99/II.). Ennek megfelelően a Kúria nem vizsgálhatta azt, hogy a másodfokú bíróság az általa megállapított tényállást mely bizonyítékokra alapította, az egyes bizonyítékokat miként értékelte, mivel e körben a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértést nem jelölt meg. Erre figyelemmel a Kúria másodfokú határozatban megállapított tényállást tekintette irányadónak, és azt alapul véve állapította meg azt, hogy a jogerős közbenső ítélet nem jogsértő. Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Az alperes az 1990. évi XCIII. törvény 5. §

(1)bekezdése c) pontja alapján teljes személyes illetékmentesség illeti meg, így a felülvizsgálati eljárási illetéket az 6/1986.(VI.26.) IM rendelet

1. §-a alapján az állam viseli. Budapest,
2. március
3. Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Tánczos Rita s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő