Pf.22182/2013/12 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, 81. §

(1)bekezdését, 84. §

(1)bekezdésének a)-e) pontjait, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló

1. évi CIV. törvény (Smtv.)
2. §-át. A rendelkezésre álló adatok alapján azt állapította meg, hogy az alperes kiadásában megjelent ... című napilapban az alperes ...-ai cikkében közölte a felperesnek, mint a bűncselekmény elkövetőjének teljes nevét, melyhez a felperes nem járult hozzá. Álláspontja szerint a bűncselekmény súlya és jellege miatt nyomatékosabb érdek fűződik a sajtónyilvánosság megvalósulásához, mint a felperes magánérdekhez fűződő joga érvényesüléséhez. Megítélése szerint nem volt elfogadható a felperesnek az a hivatkozása, mely szerint a családja az alperesi sajtóból értesült az általa elkövetett bűncselekményről, hiszen felperes évek óta a szabadságvesztés büntetését tölti. Kitért arra is, hogy a személyiségi jogok csak személyesen érvényesíthetők, ezért a felperes a hozzátartozóinak jogsérelme miatt nem léphetett fel igénnyel az alperessel szemben. Nem osztotta továbbá a felperesnek az Újságíró Etikai Kódex alapján kifejtett álláspontját sem, mivel a felperes nem egy bűncselekmény áldozata, hanem annak elkövetője volt. Az elsőfokú bíróság a perköltségről a Polgári perrendtartásról szóló
3. évi III. törvény (Pp.)
4. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperesnek 1.000.000 forint és ez után

1. április
2. napjától a kifizetésig járó törvényes kamatainak megfizetésére kötelezését. Másodlagosan indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a perbeli alperesi cikk alapvetően egy polgári eljárással kapcsolatosan nyújtott híradást, ezért a közvélemény tájékoztatásának fontossága nem lehet mértéke a felperest teljes nevének feltüntetésével ért hátrány megítélésének. Önmagában ez nem szolgál olyan hírértékekkel, melynek közzététele közérdekből szükséges lenne. A felperes családja tudomással bírt a szabadságvesztés töltéséről, azonban az azt megalapozó bűncselekményt nem ismerték, egészen a cikk megjelenéséig. A felperes ezt szándékosan nem hozta a családja tudomására, mert nem akart rontani a családtagjaihoz fűződő kapcsolatán. Az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe azt sem, hogy a felperesnek két kiskorú gyermeke van, akik ki vannak téve a közvélemény negatív megítélésének, és attól is tartani lehet, hogy a felperestől, mint apjuktól elfordulnak. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes kiszolgáltatott helyzetben levő személynek minősül, akinek a médiatartalomban való öncélú és sérelmes bemutatása tilalmazott, annál is inkább, mivel a védekezés lehetőségeiben jelentős mértékben korlátozva van. Az alperes nem volt tekintettel a felperes személyiségi jogaira, amikor a teljes nevét feltüntette, és ezzel hátrányosan befolyásolta a felperes magánéletét, illetőleg a családjához fűződő kapcsolatát. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében helybenhagyását indítványozta. az elsőfokú bíróság ítéletének A fellebbezés nem alapos. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak a keresetet elutasító döntésével, a pártfogó ügyvédi munkadíj meghatározásának módjával azonban nem, ezért határozatát a Pp.
3. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta. A Fővárosi Ítélőtábla nem tapasztalt olyan eljárási hiányosságot, amelyre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §

(2), vagy

(3)bekezdései alapján hatályon kívül kellett volna helyeznie. A felperes a módosított, illetőleg pontosított keresetében alapvetően magánérdekének, és a magántitkának sérelmére hivatkozott. A magánérdek sérelme, mint személyiségi jog nem határozható meg, és ilyen elnevezéssel a gyakorlatban sem ismert. A magánérdek alapvetően a közérdek általános fogalmával állítható szembe, és a polgári jog általános értelemben védi az egyes személy magánérdekeit. A személyiségi jogok, mint védelmi jogok ezért egységesen óvják a jogalanyok személyiségének kibontakoztatásához szükséges, egyéni értékeket. A magánérdek egyéni értékként nem fogható fel, személyiségi jogi jellege nincsen. A magántitokhoz fűződő jog azonban a Ptk. 81. §

(1)bekezdésében foglaltak szerint védett személyiségi jog. A magántitok védelmével kapcsolatosan alapvetően azt kellett vizsgálni, hogy volt-e a felperessel kapcsolatosan olyan védendő érték, ismeret, amelynek nyilvánosságtól való elzárásában a felperes érdekelt volt. A magántitok meghatározásával és megsértésével kapcsolatosan előfeltételként mindig azt kell vizsgálni, hogy a felperes által magántitok körébe sorolt körülmény korábban ismertté vált-e, vagyis mások előtt rejtett ismeretkénti meghatározása lehetséges-e. Amennyiben a felperes által védeni kívánt érdek és körülmény már korábban megismerhető volt, úgy az magántitokként a továbbiakban nem óvható, mert a kívülállók az ismeretet már korábban megszerezhették. A felperesi előadás szerint a saját szempontjából a védendő érdek az, hogy a nyilvánosság, illetőleg közeli hozzátartozói előtt ne váljon ismertté az a körülmény, hogy milyen bűncselekmény elkövetéséért tölti szabadságvesztés büntetését. Ez titokként azért nem volt meghatározható, mert a cselekmény büntetőbíróság általi elbírálásakor felperes elkövetői mivolta, és az elkövetett bűncselekmény minősítése a felperes nevének feltüntetésével már sajtónyilvánosságot kapott. Ezen az alapon tehát a magántitokhoz fűződő személyiségi jog felperes esetében nem szenvedett sérelmet, mivel nem volt olyan felperes által állított, korábban a nyilvánossá által nem ismert tény, illetőleg körülmény, amely a felperes által kívánt védelmet élvezhetne. További vizsgálandó körülmény volt, miszerint a felperes bűnelkövetői minősége azáltal kapott újra nyilvánosságot, hogy a sérelmezett írás a bűncselekmény áldozata korábbi ingatlanának tulajdonjogával foglalkozott. A cikk azt közölte, hogy a felperes nevén van az a ház, ami miatt megölte az áldozatot. Ez olyan körülmény, mely magántitokra hivatkozással, a felperes személyiségi jogának megsértése miatt nem érdemes a védelemre, hiszen a közvélemény által elítélt, jelentős súlyú bűncselekmény egyik következményét érinti. Ez pedig olyan ismeret, melyre tekintettel a felperes alappal nem tarthat igényt személyiségének védelemre. Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperes kizárólag a saját jogainak megóvását kérheti a perben, hozzátartozó érdekében nem léphet fel, figyelemmel a Ptk. 85. §

(1)bekezdésében foglalt azon szabályra, hogy a személyiségi jogok csak személyesen érvényesíthetők. A felperes a kifejtettek alapján két okból sem óvhatja a hozzátartozóinak magánérdekét. Egyrészt a felperes más személyiségi jogának védelme miatt nem terjeszthet elő keresetet, másrészt az általa védeni kívánt magánérdek személyiségi jogként nem határozható meg. A felperes fellebbezésében hivatkozott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. CIV. törvény (Smtv.) 14. §

(1)és

(2)bekezdései a felperesi jogok védelme érdekében nem alkalmazhatók, mivel ezek a szabályok a médiatartalom-szolgáltatókat kötelezik alapvetően közjogi jelleggel. A személyiség polgári jogi védelme ezzel szemben az adott jogalany számára biztosít egyéni védelmet. Az emberi méltóság élvezi a polgári jog védelmét is, ennek sérelmére azonban a felperes a keresetében nem hivatkozott. A keresetváltoztatás a Pp. 146. §

(1)bekezdése alapján, csak az első fokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig lehetséges. A fentiekre tekintettel az első fokú bíróság érdemben helyesen határozott a felperes keresetének elutasításáról. Tévesen döntött az elsőfokú bíróság a felperesi pártfogó ügyvéd díjáról, mivel a Pp. 87. §

(2)bekezdése alapján, a bíróságnak csak arról kell határoznia, hogy a díj viselésre ki köteles, azonban a díj összegének meghatározása nem tartozik a bíróság hatáskörébe. Mivel a felperes pervesztes lett ezért az elsőfokú eljárásban felmerült pártfogó ügyvédi munkadíjat az állam viseli. Ebben a tekintetben a másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot részben megváltoztatta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 239. §-nak utaló szabálya, és a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján a felperes köteles viselni az alperes másodfokú perköltségét. A másodfokú perköltség az alperesi jogi képviselőt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdésének a) pontja,

(5)bekezdése és 4/A. § alapján megillető ügyvédi munkadíjból áll. Köteles továbbá viselni a felperes a le nem rótt fellebbezési 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése szerint. illetéket a A pártfogó ügyvéd munkadíjának viseléséről a másodfokú bíróság, a felperes pervesztességére tekintettel, a Pp. 87. §

(2)bekezdése alapján határozott. Budapest,

1. február
2. . Kisbán Tamás s.k. a tanács elnöke - előadó bíró . Hercsik Zita s.k.. Vuleta Csaba s.k. bíró bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő