Pf.21287/2014/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1),

(2)bekezdéseit, a Polgári perrendtartásról szóló

1. évi III. törvény (Pp.)
2. §

(2)bekezdését, 164. §

(1)bekezdését, 206. §

(1)bekezdését, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 74/B. §

(1)bekezdését, a Legfelsőbb Bíróság PK

1. és
2. számú állásfoglalásait. Elsősorban a rendelkezésre álló felvételből és a csatolt tárgyalási jegyzőkönyvből azt állapította meg, hogy a felperes nem járult hozzá ahhoz, hogy a büntetőeljárás során róla kép- és hangfelvétel készüljön, és zárt tárgyalás elrendelését is kérte. Az eljáró bíróság ezt a felperesi kérelmet elutasította, ugyanakkor a médiatevékenységet korlátozta a vádlottak nyilatkozataira figyelemmel. A bemutatott alperesi felvételről azt állapította meg, hogy azon a felperes válltól lefelé, a térdéig volt látható, saját hangja hallható amikor a zárt tárgyalás elrendelésére vonatkozó kérelmet előadta. A jogsértés megállapításának szempontjából azt minősítette kiemelt jelentőségűnek, hogy az adott személy a közleményből, illetőleg a felvételről felismerhető-e. Azt is megállapította, hogy a felperes hangját a közzétett felvételen nem torzították el, ugyanakkor az arca nem látható. Megítélése szerint - figyelemmel a tanúvallomásokban is előadottakra - a felperesnek közeli ismerősei általi felismerése nem jelenti egyben a kép- és hangmás visszaélésszerű nyilvánosságra hozatalának igazolását. Az alperes a felperes személyének beazonosíthatóságát azzal akadályozta meg, hogy teste váll feletti részét nem mutatta be. Ebből következően pedig ...on nem válhatott az emberek számára széles körben nyilvánvalóvá, hogy a felperes látható a felvételen. Kiemelte továbbá, hogy az alperes egy kiemelt jelentőségű büntető ügy tárgyalásáról tudósított, melynek illusztrálásához használta fel a sérelmezett képsorokat. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a nyilvánosság tájékoztatását szolgáló közzététel, a felperes felismerhetetlenségét garantáló megjelenítési forma alkalmazásával nem minősült visszaélésszerűnek, ezért személyiségi jogsértés megállapítása és egyéb jogkövetkezmények alkalmazása nem volt lehetséges. A perköltségről a Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereseti szerinti döntés meghozatalát. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozatlan döntést hozott. Előadta, hogy az alperes csak azzal védekezett, hogy a felvétel még azt megelőzően készült, hogy a tárgyaláson annak elkészítését a felperes megtilthatta volna. A felismerhetősége nem értelmezhető elvont kérdésként, különös tekintettel arra, hogy a per során meghallgatott négy tanú egyezően nyilatkozott arról, hogy valamennyien felismerték a felvétel alapján. Ebben az esetben pedig egyértelműen megállapítható, hogy az alperesi közlés alapján azonosíthatóvá vált. Megítélése szerint a képmás nem korlátozható csak az arcképre, a képmás védelméhez fűződő személyiségi jog magában foglalja az arcképen túlmenően az alakról, ruházatról készült felvételeket is. A képmását az alperes valóban nem mutatta teljes egészében, részben azonban igen, és erről a meghallgatott tanúk felismerték. A kérdéses ügyben nincs szó nyomós közérdekről, illetőleg a hatóság engedélyéről, ami a képmás és a hangfelvétel felhasználását illeti, mivel sem kiemelt jelentőségű büntető ügyről nem volt szó, és a bíróság sem adott a felvételkészítésre engedélyt. Az elsőfokú bíróság ítéletében a hangfelvételével lényegében nem foglalkozott, holott a jogszabály ennek visszaélésszerű felhasználását is szankcionálja. Amennyiben elfogadható lenne, hogy a képmása alapján nem volt felismerhető, ez a hangfelvételre egyáltalában nem vonatkoztatható. Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását indítványozta. Arra hivatkozott, hogy a felperes által sérelmezett felvétel akkor készült, amikor a bíróság a média tevékenységét nem korlátozta a tárgyaláson. A felperesi hivatkozással szemben az érintett büntetőügy kiemelt közérdeklődésre tartott számot, mivel az első, az állami szociálpolitikai kedvezményekkel kapcsolatos visszaélést érintő magatartások büntetőjogi megítélésével foglalkozott. Amennyiben a másodfokú bíróság úgy foglal állást, hogy a jogsértés megállapítható, nem vagyoni kártérítés akkor sem illetheti a felperest, mivel igazolt hátrányt a sérelmezett magatartás miatt nem szenvedett el. A felperes fellebbezése részben alapos. A Fővárosi Ítélőtábla nem értett egyet az elsőfokú bíróság döntésével, ezért határozatát a Pp. 253. §

(2)bekezdése szerint részben megváltoztatta. A jogvita elbíráslása szempontjából irányadó Ptk. 80. §

(1)bekezdése szerint, a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A

(2)bekezdés úgy rendelkezik, hogy a képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulás szükséges. Előre bocsátja a másodfokú bíróság, hogy a felperes felismerhetőségének a perben elsődlegesen abból a szempontból volt jelentősége, hogy a keresetindítási jogosultsága mennyiben volt igazolt. Ebben a tekintetben a felek között nem volt vita abban, hogy a felperes az a személy aki látható és hallható az általa sérelmezett híradófelvételen. A felperes személyének azonosíthatósága másrészről olyan összefüggésben nyerhetett értékelést, hogy a bemutatott felvételen látható és hallható elemek mennyiben egyediesítették a közönség előtt a felperes személyét. A Ptk. 80. §-a által védelmezett személyiségi aspektusok azért különös jelentőségűek, mivel az adott személy kifejezetten egyedi jellegét alapvetően testi jegyei és hangja sugározzák a külvilág felé. Ezekben ragadható meg leginkább a jog által védett személyiség, melynek részeként oltalmazott képmáshoz fűződő személyiségi jog nem csak és kizárólag az arcképmásnak a védelmét jelenti. A felperes felsőtestének és hangjának együttes bemutatása közvetlen kapcsolatot teremtett a felperes személye és a felperes érintettsége mellett zajló büntetőeljárás között. A felperes a büntetőeljárás során egyértelmű és alperes által sem vitatott nyilatkozatot tett, melyben tilalmazta a a büntetőeljárás keretében a személyéről készítendő felvételeket. Ennek a nyilatkozatnak általános hatálya van, nem pedig annak megtételét követő időszakra korlátozódik, ezért a felperes nyilatkozatának ismeretében elkészített, majd bemutatott felvétel egyértelműen a felperesi rendelkezés sérelmével történt. A nyilatkozat megtételét megelőzően felvett anyag, a nyilatkozat birtokában ugyanúgy nem tehető közzé, mint a nyilatkozatot esetlegesen követő képi és hangi rögzítés, ugyanis a felperes szándéka egységes volt. Ilyen értelemben a jogszabály sem tesz különbséget a nyilatkozat megtételének idejében, a tilalom a személyiség megnyilvánulásai formái rögzítésének általános jellegű korlátozását jelentette. A Be. 74/B. §

(1)bekezdése lehetőséget ad a terhelt számára, hogy ilyen tartalmú nyilatkozatot tehessen, és ezzel összefüggésben pedig az eljáró bíróság is korlátozhatja a sajtónyilvánosságot. A felperes, mint terhelt részéről elhangzott a nyilatkozat, míg az eljáró bíróság erre is tekintettel korlátozta a sajtó tevékenységét a tárgyaláson. Kizárólag a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmények korábbi időszakban közismert jellege sem szolgáltat érvet a tiltó nyilatkozatot tett személy akár részbeni bemutatása tekintetében, mivel a bírósági tárgyalások nyilvánossága elsősorban a tisztességes eljáráshoz fűződő jogosultság biztosítása érdekében érvényesül, nem pedig az adott eljárásokban részvevők személyiségének megfelelő azonosítása szempontjából. Mindezek alapján az volt megállapítható, hogy a felperesi határozott tiltó nyilatkozat ellenére az alperes egyrészről felvételt készített a felperesről, másrészt azt nyilvánosságra hozta, ez pedig a Ptk. 80. §

(1)bekezdés szerinti visszaélésszerű magatartásnak minősül. Mivel a felperes felismerését a képmás és hang együttes sugárzása teremtette meg, ezért a másodfokú bíróság a képmás és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogok együttes sérelmét állapította meg a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének a) pontja szerint. Az objektív jogkövetkezmények közül alkalmazható volt a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének

1. b)és
2. c)pontjai szerinti, a felperes által kért eltiltás és elégtételadás szankciója is. Utóbbi esetében a magánlevélben való elismerés és bocsánatkérést rendelte el a másodfokú bíróság. A sajtó működése szempontjából nem jelentéktelen, hogy határozott nyilatkozat ellenére használ fel képi és hangi anyagokat, mellyel kapcsolatosan nyilvánvalóan tudatosul, hogy ennek az érintettre következményei lehetnek. A büntetőeljárásban szereplő vádlottak jelentős száma, illetve a vidéki városban zajló eljárás ténye miatt a másodfokú bíróság úgy értékelte, hogy a felperes eljárásban érintettsége nem volt elszigetelt információ, erről közeli hozzátartozói, ismerősei nyilvánvaló ismeretekkel rendelkeztek. A felperes személyére nyilvánvalóan jelentős behatást gyakorolt egyrészről a büntetőeljárás folyamata, másrészt a vele szemben indult és befejezett fegyelmi eljárás is. Ezek együttes figyelembevétele alapján a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperes számára ezek a körülmények jelentettek elsősorban jelentősebb lelki terhet, nem pedig az alperesi jogsértő magatartás. A felperes is nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy a büntetőeljárás az ügy jellege miatt a helyi nyilvánosságot is jelentős mértékben foglalkoztatja, és vélhetően a sajtó érdeklődését is kiváltja. Az is értékelendő körülmény, hogy a büntetőeljárásban az ügy megjelölésekor a felperes mint I. rendű vádlott szerepelt, ezért neve személye sokkal inkább kiemelt, mint másoké, ez azonban kizárólag az ügyészségi vádiratszerkesztés következménye. Az alperes általi bemutatás módja - függetlenül az országos sugárzástól - nem volt olyan jellegű, amely alapján a külvilág tömeges és széles körű ismereteket szerezhetett a felperes eljárásban való részvételéről. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a felperes által igényelt nem vagyoni kártérítés összegét jelentős mértékben eltúlzottnak ítélte, azt mérlegeléssel 200.000 forintban állapította meg a hasonló jellegű ügyekben kialakult joggyakorlatra is figyelemmel. A felperes által, az alperesi társáság nevének kijavítása iránti kérelme az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál terjeszthető elő, az a fellebbezési eljárásban nem volt figyelembe vehető. A jogsértés megállapítása, az objektív jogkövetkezmények, illetőleg a nem vagyoni kártérítés összege alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, figyelemmel az ilyen esetekben figyelembe vehető pertárgyértékre (600.000 forint), hogy a felek pernyertessége és pervesztessége között jelentős különbség nem mutatkozik. Ennek alapján úgy határozott, hogy a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján a felek költségeiket maguk kötelesek viselni. A pernyertesség-pervesztesség azonos arányára figyelemmel a felek azonos mértékben kötelesek viselni a le nem rótt kereseti- és fellebbezési illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(1)bekezdése szerint. Budapest,

1. június
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke . Kisbán Tamás s.k.. Hercsik Zita s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő