Mfv.10038/2007/4 – Kúria

MfvK.IV.10.038/2007/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a felperesnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár alperes ellen fizetési meghagyás felülvizsgálata iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt 7.M.484/

1. szám alatt megindult, és a Fővárosi Bíróság
2. szeptember
3. napján kelt 55.Mf.634.023/2005/
4. számú jogerős ítéletével befejezett perében, a fenti számú jogerős ítélet ellen, a felperes által
5. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 55.Mf.634.023/2005/
6. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a Legfelsőbb Bíróság a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 10.000 /tízezer/ forint felülvizsgálati eljárási költséget. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s Az alperes
7. december
8. napján 49-1266/6/
9. szám alatt fizetési meghagyást bocsátott ki a felperessel szemben a biztosított üzemi balesetével összefüggésben felmerült 1.047.849 Ft egészségbiztosítási ellátási költség és kamatai megfizetése iránt. A fizetési meghagyás indokolása szerint a felperes alkalmazásában álló rendőr-százados
10. május 26-án balesetet szenvedett. Napi szolgálati feladatai ellátása során iratokat helyezett el az irodai kétajtós, fémlemez-szekrénybe. Az iratanyag elhelyezése közben a jobb oldali szekrényajtó a kézfejére csapódott, aminek következtében kézközépcsont-törést szenvedett. A baleset üzemi jellegét a foglalkoztató határozatban állapította meg. A balesetet a baleseti jegyzőkönyv szerint a szekrény hibája okozta. Az alperes a fizetési meghagyást a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló
11. évi LXXXIII. törvény /a továbbiakban: Ebtv./
12. § /1/ bekezdésére alapozta. A felperes keresetében a fizetési meghagyás felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte. Sérelmezte, hogy a fizetési meghagyás nem tartalmazza, milyen bizonyítékokra alapozta az alperes a munkáltató megtérítési kötelezettségét. Elismerte, hogy a baleseti jegyzőkönyv 03 kód alatt a baleset okaként az eszköz hibáját jelölte meg, de álláspontja szerint - ez a jegyzőkönyv csak egy formanyomtatványnak minősül. Vitatta, hogy a fémszekrény hibája okozta az üzemi balesetet. Az elsőfokú munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes álláspontjával ellentétben a munkahelyi balesetről felvett jegyzőkönyvet nem csak egy formanyomtatványnak kell tekinteni, hanem olyan okirati bizonyítéknak, amely hiteles leírását adja a balesetnek, és pontosan megjelöli a baleset jellegét, és annak okát is. A baleset okozója berendezési tárgy, nevezetesen a páncélszekrény volt, míg a baleset okaként a berendezési tárgy hibája került megjelölésre. A baleseti jegyzőkönyvet aláírta a felperes képviselője, az érdekképviselet képviselője, a munkavédelmi megbízott és a sértett is. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az üzemi balesetről készített jegyzőkönyv egymagában is elegendő bizonyítékul szolgált a fizetési meghagyás kibocsátásához, és az abban foglalt kötelezést jogszerűen alátámasztotta. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a felperesnek a sérült és a munkavédelmi megbízott tanúkénti kihallgatására irányuló bizonyítási indítványát elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy annak, miszerint a baleset okaként megjelölt hibának a munkavédelmi megbízott a tanúvallomása során más jelentőséget tulajdonított volna, nincs a per eldöntése szempontjából jelentősége, az okirat tartalmán nem változtat; ugyanezen okból szükségtelennek találta a bíróság a sérült tanú meghallgatását is. Megjegyezte, hogy a bizonyítás elrendelése esetén a tanúknak a baleseti jegyzőkönyvben foglaltaktól eltérő vallomása sem vezethetne annak megállapítására, hogy az alperes jogszabálysértő határozatot hozott. Az elsőfokú munkaügyi bíróság
13. sorszámú végzésével ítéletét a jogorvoslati záradék tekintetében kijavította. A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság - mint másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta; megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével a tényállást helytállóan tárta fel, és arra alapítottan helyénvaló érveléssel és jogi okfejtéssel hozta meg az érdemben megalapozott döntését. A felperes fellebbezése kapcsán rámutatott arra, hogy a fellebbezés olyan érveket már nem tartalmazott, amelyeket az elsőfokú bíróság a döntés meghozatalakor ne vett volna figyelembe. Az elsőfokú bíróság ítéletében részletes és kimerítő indokát adta annak is, hogy a felperes által indítványozott tanúk meghallgatásától miért tekintett el. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az elbíráláskor hatályos Pp.
14. §-át,
15. § /1/ bekezdését,
16. § /1/ bekezdését és az Ebtv.
17. § /1/ bekezdését, továbbá a munkavédelemről szóló
18. évi XCIII. törvény /a továbbiakban: Mvt./
19. § /7/ bekezdés c/ pontjában írtakat. Előadta: tény, hogy az üzemi balesetről készített jegyzőkönyv egymagában elegendő bizonyítékul szolgálhat egy fizetési meghagyás kibocsátásához; de nem olyan esetben, amikor - figyelemmel a jegyzőkönyv további pontjaira és tartalmára, valamint egy szekrény meghibásodásának életszerűtlenségére - az ügy további tisztázást igényelt volna. Fenntartotta azon álláspontját, hogy az ügyfél jogosult az irataiban foglalt nyilatkozatai módosítására, javítására. A munkáltatói, illetve dolgozói tévedés, vagy elírás, munkavédelmi jogsértés bizonyított bekövetkezése nélkül, nem eredményezhet jogilag és ténybelileg megalapozott fizetési kötelezettséget. A felperes tanúbizonyítási indítványa kifejezetten annak igazolását célozta, hogy a szekrény nem volt rossz, vagy hibás állapotban, a sérülés nem a munkáltató terhére róható munkavédelmi szabályszegés következményeként állt elő. Az elsőfokú eljárás során tett érdemi nyilatkozatában megjelölte, hogy mit kíván a tanú meghallgatásával bizonyítani, nevezetesen, hogy a baleset nem munkáltatói előírás megszegésével összefüggésben következett be. Mindvégig vitatta a munkáltató felelősségét és hangsúlyozta, hogy a berendezési tárgy a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban volt. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
20. § /1/ A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú munkaügyi bíróság megfelelő alapossággal feltárta az ügyben irányadó tényállást, és abból - az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával - helytálló jogi következtetést vont le. Az általánosan kialakult és következetes bírói gyakorlat szerint, ha a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélettel megállapított tényállást, vagyis azt sérelmezi, hogy a bíróság a tényállást a Pp.
21. §-ának megsértésével állapította meg, a jogerős ítélet érintésének csakis akkor van helye, ha a tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat - azok egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte, és ennél fogva a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen, vagyis lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. Nem állapítható meg azonban a jogszabálysértés akkor, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. A Pp.
22. §-a szerinti szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás - ha az nem iratellenes vagy logikátlan felülvizsgálata nem lehet eredményes; a felülvizsgálati eljárásban ugyanis felülmérlegelésnek nincs helye. Nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére; a felülvizsgálat csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen következtetés. A Legfelsőbb Bíróság a perbeli iratanyag vizsgálata alapján megállapította, hogy a munkaügyi bíróság a Pp. bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályainak betartásával, a rendelkezésére állt bizonyítékok teljes körű értékelésével és mérlegelésével hozta meg ítéletét, annak indokolásában logikusan és okszerűen megokolta jogkövetkeztetését, a Pp.
23. § /1/ bekezdésének megfelelően. Indokát adta annak is, hogy a felperesi bizonyítási indítványt miért mellőzte; az első- és másodfokú bíróság e körben kialakított álláspontjával a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának
24. számú állásfoglalása értelmében a társadalombiztosítási szerv a munkáltatóval szemben nem léphet fel megtérítési igénnyel, ha a balesetelhárító vagy egészségvédő óvórendszabályt, vagy óvóintézkedést kizárólag maga a balesetet szenvedett munkavállaló mulasztotta el. Az állásfoglalás rámutat arra, hogy az óvórendszabály elmulasztása objektív jellegű; megvalósul, ha a munkáltató, vagy megbízottja a balesetelhárító, vagy egészségvédő óvórendszabályt nem tartotta meg, vagy az óvóintézkedést elmulasztotta. Ha ennek folytán - ezzel okozati összefüggésben - baleset történt, nincs jelentősége a munkáltató megtérítési kötelezettsége szempontjából annak, hogy esetlegesen maga a sérült is közrehatott a baleset bekövetkezésében. A perben rendelkezésre állt iratanyagban foglaltak alapján hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes a
25. július
26. napján kelt 4-563/
27. számú határozatával a sérült
28. május 26-án elszenvedett balesetét szolgálati kötelmekkel összefüggőnek, a társadalombiztosítási ellátások szempontjából üzemi balesetnek minősítette. Ezen határozatának indokolásában rögzítette azt, hogy döntése meghozatalánál figyelembe vette a baleseti jegyzőkönyvben, és a balesetről készült jelentésben foglaltakat. Erre tekintettel megalapozatlannak minősíthető azon perbeli álláspontja, hogy ezek a dokumentumok - határozat, baleseti jegyzőkönyv, baleseti jelentés - nem fogadhatók el az alperesi eljárás során, azok az alperesi döntés meghozatalát nem támasztják alá. Helytállóan utalt arra is a munkaügyi bíróság, hogy a balesetről
29. május
30. napján készült baleseti jegyzőkönyv a baleset okaként „egyéb eszköz, szerkezet, berendezés hibáját” jelölte meg, a jegyzőkönyvet valamennyi érintett aláírta. A felperes által a felülvizsgálati kérelemben megsértett jogszabályként hivatkozott Mvt.
31. § /7/ bekezdés c/ pontja szerint az egészséget nem veszélyeztető, és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles a munkavégzés körülményeihez igazodó, illetve az azzal összefüggő veszélyek figyelembevételével megfelelő munkaeszközöket biztosítani a munkavállaló részére. A perbeli dokumentumok megfelelően alátámasztották azt, hogy a felperes - mint munkáltató - jelen esetben ezen kötelezettségének nem tett eleget, munkavédelmi szabályszegése pedig a baleset bekövetkeztével kétségtelenül ok-okozati összefüggésben állt. Sem a közigazgatási eljárás során, sem a perben nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a baleset kizárólagosan a sérült magatartása miatt következett volna be. Megjegyzi azt is a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perbeli iratok tanúsága szerint az alperes helyszíni szemlét kezdeményezett a felperesnél annak érdekében, hogy kiderüljön, miért változott meg álláspontjuk a baleset okát illetően a munkabaleseti jegyzőkönyvben rögzítettekhez képest. Az ügy előadója azonban telefonon közölte, hogy nem hajlandók a helyszíni szemlébe beleegyezni. Ehhez képest a felperes perbeli bizonyítási indítványai nem vezethettek olyan jogkövetkeztetés levonásához - és ezt a perben a felperes sem állította -, hogy a baleset a sérült munkavállaló hibájából, mulasztásából következett volna be. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp.
32. § /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati eljárásban felmerült alperesi perköltség megfizetésére a Legfelsőbb Bíróság a felperest a Pp.
33. § /1/ bekezdése folytán alkalmazandó Pp.
34. § /1/ bekezdése szerint kötelezte. Az eljárás az Ebtv. 75/A. §-a szerint illetékmentes. Budapest,
35. október
36. Dr. Buzinkay Zoltán sk. tanácselnök, Dr. Fekete Ildikó sk. előadó bíró, Dr. Darák Péter sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő