Pfv.21047/2011/10 – Kúria

Pfv.III.21.047/2011/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Domé Judit ügyvéd által képviselt felperesnek a dr.Székely László ügyvéd által képviselt I.r., a Kismarton Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr.Kismarton Judit ügyvéd) által képviselt II.r., a személyesen eljárt III.r. és a Kismarton Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr.Kismarton Judit ügyvéd) által képviselt IV.r. alperesek ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Bíróság előtt 11.P/P3.21.619/

1. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.271/2010/
2. számú közbenső ítéletével elbírált perében, amely perbe az I.r. alperes pernyertessége érdekében a felülvizsgálati eljárásban a dr.Bebesi István ügyvéd által képviselt beavatkozott, a jogerős közbenső ítélet ellen a II. és a IV.r. alperesek által P.21.264/2011/
3. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő k ö z b e n s ő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja. Kötelezi a II. és IV.r. alpereseket, hogy 15 nap alatt együttesen fizessenek meg a felperesnek 10.000 (Tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Kötelezi a II.r. alperest, hogy térítsen meg az államnak külön felhívásra 36.000 (Harminchatezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. I n d o k o l á s A felperes férje, R.F. 1998-ban műszívbillentyű műtéten esett át,
4. év elején szívbillentyű trombózisa, majd ugyanebben az évben agyi verőér elzáródása és súlyos tüdőbetegsége volt. R.F.
5. szeptember 22-én láz és orrfolyás miatt felkereste háziorvosát, aki antibiotikumot és köptetőt írt fel a beteg részére.
6. szeptember 24-én hajnalban R.F. rosszabbul lett, nehézlégzés miatt kihívta az ügyeletet. A II.r. alperes ügyeletes orvosa a beteget az I.r. alperes egészségügyi intézménybe utalta fokozódó nyugalmi nehézlégzés tünetével és tüdőgyulladás gyanújával. Az ügyeletes orvos eset- vagy rohamkocsit nem hívott, a beteget a lánya személygépkocsival szállította az I.r. alperes belgyógyászati osztályára, ahová 5 óra 24 perckor érkeztek. Az I.r. alperes ügyeletes orvosa a beteget részletesen megvizsgálta; mellkas átvilágítás, EKG vizsgálat és a vérgáz analízis után a beteg gyógyszeres terápiában részesült és oxigént kapott, majd újabb vérgáz vizsgálatot végeztek. A leletek alapján az ügyeletes orvos 7 óra 20 perckor intézkedett a sebészeti intenzív osztályra történő áthelyezésről, a beteg átszállításához azonban a gépjármű vezetőt értesíteni nem tudták. Eközben a beteg állapota 7 óra 30 perckor hirtelen rosszabbodott, ezért újabb gyógyszeres infúziós terápiában részesült, majd 7 óra 55 perckor a reanimációs kísérlet sikertelen maradt és a beteg
7. szeptember 24-én 8 órakor elhunyt. A boncolási jegyzőkönyv szerint halálának közvetlen oka a rendkívül súlyos és előrehaladott, a bonctani és a kórszövettani vizsgálatokkal igazolt természetes kóroki elváltozások talaján kialakult heveny keringés összeomlás volt. R.F. halálának időpontjában a II.r. alperes beltagja a III.r. alperes volt, a jelenlegi beltag pedig a IV.r. alperes. A felperes a keresetében a hozzátartozója halálával összefüggő vagyoni és nem vagyoni kárai egyetemleges megtérítésére kérte az I. és a II.r. alperesek kötelezését a III. és a IV.r. alpereseknek a II.r. alpereshez képest mögöttes felelősségének megállapítása mellett. A felperes szerint az I.r. alperes terhére kell értékelni a betegszállító késedelmét és azt, hogy nem rendelte el az azonnali intenzív osztályos kezelést, ezen kívül nem a megfelelő helyről vett vért a betegtől és ezért a második vérgáz vizsgálat eredménye hosszú idő elteltével született meg. A megfelelő oxigenizáció, illetőleg a gépi lélegeztetés hiányát is szakmai szabályszegésnek tartotta. A II.r. alperes szakmai szabályszegést azáltal követett el, hogy a beteget nem mentővel és nem sürgősséggel szállította az I.r. alperes egészségügyi intézménybe, az eljárt ügyeletes orvos nem észlelte megfelelően a beteg állapotát és egyébként sem láthatta volna el a háziorvosi ügyeletben a helyettesi feladatokat. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I.r. alperes azzal védekezett, hogy a gépi lélegeztetés elmaradása, valamint a gépkocsivezető helyszínre érkezésével kapcsolatos késedelem nincs okozati összefüggésben a beteg halálával. A végstádiumban lévő szív miatt nem volt jelentősége annak, hogy a szállítás mentővel történt-e és annak sem, hogy nem azonnal az intenzív osztályra szállították a beteget. A vérgáz mintavétellel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a beteg vérzékenységhez közeli állapota miatt az artériából nem lehetett vért venni. A II., III. és IV.r. alperesek arra hivatkoztak, hogy a beteg beutalása az állapotának megfelelően történt az ügyeleti tevékenység ellátására jogosult orvos részéről. Az I.r. alperes pernyertessége érdekében beavatkozott felelősségbiztosító a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság boncjegyzőkönyv, a az ítéletében a keresetet elutasította. A perben kirendelt dr.Sz.M. igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján azt állapította meg, hogy a betegszállító késedelme nem jelentett olyan mulasztást, amely az életben maradás esélyét rontotta volna, ezzel ellentétben éppen az átszállítás lett volna hátrányos a beteg túlélési esélye szempontjából. Önmagában a később rendelkezésre álló vérgáz leletből az elsőfokú bíróság szerint indokolatlan arra következtetni, hogy a beteg intenzív osztályos elhelyezésére már a kórházba való érkezést követően szükség lett volna. A boncolást végző dr.S.P. megállapításai szerint a szívizomzat állapota nem volt alkalmas az oxigén továbbítására, ezért a betegen az sem segíthetett volna, ha 5 óra 24 perckor intenzív osztályra kerül és nehézlégzését azonnal oxigénnel kezelik. A perben kirendelt igazságügyi szakértő szakkonzulensének, dr.I.Zsnak a véleménye alapján az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy a második vérgáz vizsgálat eredménye szakmailag indokolható okból született meg 7 óra 10 perckor és nem lehetett volna korábban intézkedni az intenzív osztályra történő áthelyezésről. Dr.Sz.M. igazságügyi szakértő és dr.S.P. véleménye eltért a tekintetben, hogy a beteg szívproblémái az élettel összeegyeztethetetlenek voltak-e. Az elsőfokú bíróság szerint azonban a boncoló orvos tapasztalhatta az elhunyt szervezetében található kóros elváltozásokat, ezért dr.S.P. megállapításait fogadta el az ítélkezés alapjául a tekintetben, hogy a beteg szívizma olyan állapotban volt, hogy már nem lehetett működésre serkenteni, ezért a beteg esélyét nem rontotta az a körülmény, hogy személygépkocsival szállították a kórházba. Ugyanebből az okból a mintavétel helyével kapcsolatos mulasztás sem tekinthető olyan releváns mulasztásnak, amely a beteg életben maradási esélyét csökkenthette. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az ügyeletes orvos helyettese a beteget megvizsgálta és az általános állapotát is figyelembe véve járult hozzá a gépkocsival történő szállításhoz. Miután a hirtelen szívhalál a betegnél bármikor bekövetkezhetett volna, a beteg életének meghosszabbodására nem volt esély, ezért az alperesek kártérítési felelőssége nem volt megállapítható. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a közbenső ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította az I-II.r. alperesek egyetemleges kártérítő felelősségét R.F. halálával kapcsolatban a felperest ért károkért azzal, hogy a II.r. alperes kötelezettségéért a III-IV.r. alperesek - egymás között egyetemlegesen - mögöttesen felelnek; az iratokat pedig az eljárás folytatása céljából megküldte az elsőfokú bíróságnak és rendelkezett a perköltség viseléséről. A másodfokú bíróság dr.I.Zs. aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvost részletesen meghallgatta és erre tekintettel az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás adatait értékelve az elsőfokú bíróság következtetéseivel nem értett egyet. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a II.r. alperes R.F. gyógykezelése során nem azzal a gondossággal járt el, amely az egészségügyről szóló
8. évi CLIV. törvény (Eütv.) alapján az orvostól elvárható. A beteg súlyos és életveszélyes állapotban volt az ügyeletes orvos kiérkezésekor, ezért orvosilag felügyelt módon legalább esetkocsival kellett volna kórházba szállítani. Mulasztott azzal is, hogy a beutalón nem tüntette fel, hogy az I.r. alperes melyik osztályára utalja a beteget, ennek azonban döntő jelentősége nem volt, mert a perben kirendelt szakértő sem tudta egyértelműen meghatározni, hogy a belgyógyászati vagy az intenzív osztály megjelölése lett volna helyes. Az I.r. alperes azzal mulasztott, hogy amikor 7 óra 30 perckor R.F. agyi vér- és/vagy oxigénellátási zavarát jelző szomnolens állapotát észlelte, nem alkalmazott azonnal ballonos lélegeztetést, holott erre a belgyógyászati osztályon is lehetőség volt, a beteg vérellátási zavarát nem diagnosztizálta vérnyomásméréssel, az oxigénellátás paramétereit nem vizsgálta legalább pulzoximéterrel és a keringés összeomlását követően elmaradt az intravénás keringést támogató gyógyszerek adagolása, valamint a beteg folyamatos hemodinamikai monitorozása is. Dr.I.Zs. nem vitatta a kórbonctani véleménynek azt a megállapítását, hogy a beteg halála bármikor bekövetkezhetett volna, de a betegnek volt - nem vitásan nagyon csekély - esélye az életben maradásra, annak megítélése azonban, hogy a szervezet milyen kompenzációs válaszokra képes, nem tartozik a patológus kompetenciájába, így azt nem értékelheti. A másodfokú bíróság erre tekintettel azt állapította meg: nem zárható ki annak az esélye, hogy az I-II.r. alperesek mulasztásának hiányában a beteg halála elkerülhető lett volna. A beteg halálához vezető folyamatban nem lehet eltekinteni attól, hogy az I-II.r. alperesek nem úgy jártak el, ahogyan az az adott helyzetben egy egészségügyi intézménytől elvárható, mert nem mentővel szállították a beteget a kórházba és ott az ébreszthetővé válását követően nem a megfelelő kezelést kapta, amely által vélelmezhetően csökkent az életben maradásának esélye, ezért az I-II.r. alperesek egyetemleges kártérítési felelőssége a Ptk.
9. §-ának