Pfv.I.20.614/2010/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Úr Attila Bendegúz ügyvéd által képviselt I. rendű, [jogutódai: III. rendű, IV. rendű], II. rendű felpereseknek dr. Ürmös Ferenc ügyvéd által képviselt I. rendű, II. rendű alperesek ellen tulajdonjog megállapítása iránt A Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon 10.P.20.465/
- számon megindított, majd a Debreceni Ítélőtábla
- január 14-én meghozott Pf.II.20.696/2009/
- számú jogerős ítéletével befejezett perében, az említett számú másodfokú határozat ellen az I. rendű alperes által
- sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a
- november 16-án megtartott tárgyaláson meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.696/2009/
- számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s : A felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irányadó tényállás a következő: Az I-II. rendű alperesek jogelődei - S.Gy. és házastársa, S.Gy-né valamint az I-II. rendű felperesek - F. Gy. és házastársa, F. Gyné, akik közül S. Gy. időközben elhunyt, perbeli jogutódai a IIIIV. rendű felperesek - között
- április 14-én csereszerződés jött létre, amellyel az S. házaspár a h-i ingatlanon - egymás között egyenlő arányban - fennálló tulajdonjogukat elcserélték az I-II. rendű felpereseknek az sz-i tanácsi bérlakáson fennálló bérleti jogára, értékegyenlőség mellett. Az okiraton S. Gy. és házastársa névaláírása
- évi, míg a néhai I. rendű felperesé és a II. rendű felperesé
- szeptember 25-i keltezésű. A II. rendű felperest a Szegedi Városi Bíróság az
- április 26-án jogerőre emelkedett ítéletével cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, amit az
- július 22-én jogerőre emelkedett ítéletével cselekvőképességet korlátozó gondnokságra változtatott. A szerződéskötést követően - még 1980-ban - a perbeli ingatlant az III. rendű felperesek a III-IV. rendű felperesekkel - gyermekeik - együtt birtokba vették. Arra vonatkozóan nem merült fel adat, hogy a néhai S. házaspár az sz-i bérlakást birtokba vette-e, tény hogy 1981-től bérlőként oda O. J. volt bejelentve. Az S. házaspár tagjai halálukat megelőzően idősek otthonában éltek. Az I. rendű felperes 2007-ben elhunyt, jogutódai a III-IV. rendű felperesek. S. Gy-né 1994-ben hunyt el, jogutódja az I. rendű alperes. Az 1997-ben elhunyt S. Gy. jogutódja szükségbeni örökösként a II. rendű alperes. A hagyatéki eljárások egyikének sem volt tárgya a h-i ingatlan, annak ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosai jelenleg is az alperesek jogelődei. A felperesek keresetükben az I-II. rendű alperesek tűrésre kötelezése mellett annak megállapítását kérték, hogy a h-i
- hrsz-ú ingatlan tulajdonjogát - a II. rendű felperes 1/2, a III-IV. rendű felperesek 1/4-1/4 tulajdoni arányban, a II. rendű felperes haszonélvezeti jogával terhelten - elsődlegesen elbirtoklás, másodlagosan csere, valamint öröklés jogcímén megszerezték. Előadásuk szerint 1980-tól kezdődően az ingatlant sajátjukként, szakadatlanul birtokolják. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. rendű alperes hivatkozása szerint a csereszerződés érvényesen nem jött létre, mert a szerződéskötéskor a II. rendű felperesnek hiányzott az ügyei viteléhez szükséges cselekvőképessége, továbbá a felperesek az alperesek jogelődeinek engedélyével szívességi lakáshasználóként laktak az ingatlanban, annak karbantartása és költségeinek viselése ellenében. Azt állították, hogy az S. házaspár a birtoklásával soha nem hagyott fel, az ingatlant
- évet követően is használták, ahhoz kulccsal rendelkeztek. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetnek helytadott. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai - tanúvallomások, csatolt iratok - alapján úgy foglalt állást, hogy a felperesek
- évtől kezdődően az ingatlant sajátjukként szakadatlanul birtokolták: azt közművesítették - bevezetették a vizet és a gázt - melléképületet emeltek, viselték annak közterheit és valamennyi kiadását. Az alperesek jogelődei rendelkezési jogukkal nem éltek, részükről írásbeli felszólítás a birtokbaadásra nem történt. Annak ellenére, hogy a II. rendű felperes cselekvőképtelen állapotának időszakában a sajátjakénti birtoklás a részéről nem valósulhatott meg, a Ptk.
- § 1980-ban hatályos
(1)bekezdésében foglalt tíz éven át való szakadatlan birtoklás megállapítható. Az elsőfokú bíróság az I. rendű alpereshez közelállók, hozzátartozói - T. T. az I. rendű alperes gyermekének kollégája, T.J. élettárs, V. J. és V.I. az I. rendű alperes gyermekei tanúvallomásait nem találta alkalmasnak az alperesek állításainak bizonyítására. Álláspontja szerint életszerűtlen, hogy 23 év távlatából részletesen visszaemlékezzenek konkrét eseményre. Figyelemmel volt arra, hogy a tanúvallomások egymással és önmagukkal is jelentős ellentmondásban álltak. Ugyanakkor megállapította, hogy F.A., Cs.A., Cs.A-né és S.J. érdektelen tanúk vallomásai a keresetben érvényesített igény alaposságát támasztották alá. Ezek a bizonyítékok összhangban állnak az I. rendű alperesnek a felperesek jogi képviselőjéhez írt levél tartalmával. Ebben a levélben az I. rendű alperes előadja, hogy édesanyja és mostohaapja hanyagságát szégyenli, kívánja, hogy legalább a felperesek kapják meg az örökségüket; az ügyről tudomása nincs és nem tudja, hogy édesanyja és mostohaapja hova költözött Hról. Az elsőfokú bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy e levél teljes egészében ellentétes az I. rendű alperes jogi képviselője későbbi -
- sorszámú - beadványában foglalt érdemi ellenkérelem tartalmával. Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy a II. rendű felperes tulajdonszerzésének jogcíme elbirtoklás. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta és az arra alapított érdemi döntésével is mindenben egyetértett. A fellebbezés kapcsán kifejtettek szerint a bírói gyakorlat egységes atekintetben, hogy a sajátjakénti birtoklás megítélésében a birtoklás objektív és szubjektív körülményei együttes fennállásának van döntő jelentősége. Sajátjaként birtokol az is, aki tudja ugyan, hogy a dolog a másé, de véglegesnek tekinti a maga birtoklását, azt feltételezi, hogy „a dolog olyan, mint a sajátja.". A birtokosnak abban a tudatban kell birtokolni, hogy azt kívülálló személy, így a tulajdonos sem szakíthatja meg. A felperesek a sajátjakénti birtoklás objektív körülményeit kétségbevonhatatlanul bizonyították (adóívek, közüzemi szerződések). Ezzel szemben az alperesek részéről nem történt meg annak bizonyítása, hogy a felperesek a birtokláshoz jogcímmel rendelkeztek, továbbá, hogy azt nem tekintették véglegesnek, mert bármikor számolniuk kellett azzal: a tulajdonosok birtoklásukat megszakíthatják. Kitért arra is, hogy az alperesek jogelődei okiraton szereplő névaláírásának valódiságát a peres felek az elsőfokú eljárás során nem tették vitássá, arra az I. rendű alperes először a fellebbezésében hivatkozott. Az ennek alátámasztására általa csatolt írásszakértői magánszakvéleményt a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében nem vette figyelembe, ugyanis a fellebbezésben olyan új tény állítása, vagy új bizonyíték előadása nem lehetséges, amelynek előterjesztésére a félnek már az elsőfokú eljárásban is lehetősége lett volna. Az I. rendű alperes állította, de semmilyen módon nem bizonyította, hogy H-ról azonnal az sz-i M. utcába költöztek, csupán az bizonyított, hogy S.Gy-né az idősek otthonába költözését megelőzően a M. utcában lakott. Egyértelmű tény viszont, hogy az alperesek jogelődei soha nem akartak a h-i ingatlanba visszaköltözni, bár S. Gy. bizonyítottan többször is változtatott lakcímet. A másodfokú bíróság értékelte, hogy az alperesek jogelődei a halálukat megelőző időszakban más-más idősek otthonában laktak, az otthonba kerülésükkor azonban a vagyoni helyzetükről való nyilatkozáskor h-i ingatlanról nem adtak számot. Ebből arra következtetett, hogy azt nem tekintették tulajdonuknak. Végezetül életszerűtlennek találta azt, hogy az I-II. rendű felperesek az szi lakásbérleti jogukat úgy adták volna fel, hogy a csereként kapott ingatlan tulajdonjogával, annak birtoklásával véglegesen ne számolhattak volna. Az alperesek az eljárás során sem az elbirtoklás nyugvását, sem annak megszakadását eredményező körülményt, tényt nem tudtak bizonyítani, így a Ptk. 123. §-ában, valamint a 124. §
(1)bekezdésében foglaltak alkalmazására az elsőfokú bírósággal egyezően nem látott lehetőséget. Nem fogadta el az I. rendű alperesnek a Ptk. 121. §
(2)bekezdésére való hivatkozását sem, az alattomosságnak ugyanis a dolog birtokának megszerzésekor kellett volna a felperesek részéről fennállnia, de az I. rendű alperes ennek állításán túl erre vonatkozóan tényállást sem terjesztett elő. A jogerős ítélet ellen az I. rendű alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben elsődlegesen annak - tartalma szerint hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan más tanács kijelölésével az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Előadása szerint az eljáró bíróságok a tényállást a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével, iratellenesen állapították meg, azt nem tárták fel a jogvita elbírálásához szükséges mértékben és az irányadó jogszabályokból téves jogi következtetést vontak le. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 167., 173., 190., 206., 221. §-aiban foglaltakat. Sérelmezte, hogy az általa bejelentett tanúkat az eljáró bíróságok elfogultnak tekintették, ezzel szemben elfogadták, hogy az I. rendű alperes a tanúvallomásokkal igazolta az F. házaspár szívességi engedélyen, azaz jogcímen alapuló használatát. Érvelése szerint az eljáró bíróságok tévesen alkalmazták a Ptk. 121. §-ának 1980-ban hatályos
(1)bekezdésében foglalt tíz éves elbirtoklási időt annak ellenére, hogy az eljárás megindítására 2008-ban került sor. Kifogásolta azt az ítéleti megállapítást, hogy a csereszerződés valódiságát az elsőfokú eljárás során ne vitatta volna, ennek igazolására okiratokat is csatolt. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Pp. 270. §
(2)bekezdése és a 275. §
(3)bekezdése együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja az anyagi jogi jogszabálysértés vagy az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással bíró eljárási jogszabálysértés megvalósulása. A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem elbírálása során abban a kérdésben kellett állástfoglalnia, hogy a másodfokú bíróság jogerős ítéletével az irányadó jogszabályokat alkalmazva helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a felperesek a perbeli ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás jogcímén megszerezték. A felülvizsgálati kérelem lényegében a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. A Pp. 206. §
(1)bekezdése szerinti szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálata nem lehet eredményes, mert a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Jogszabálysértő a megalapozatlan ítélet is, a döntés megalapozatlansága azonban csak akkor állapítható meg, ha az ítéletet meghozó bíróság a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tényeket nem tárta fel, a Pp. 163. §
(1)bekezdésében foglaltak megszegésével a szükséges bizonyítást nem rendelte el, illetőleg nem foganatosította. Alappal támadható a jogerős ítélet arra hivatkozással is, ha a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tények megállapítása, a bizonyítékok okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó mérlegelésén alapszik. Ugyanakkor nem állapítható meg az eljárási szabálysértés akkor, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. Az I. rendű alperes valójában a felülvizsgálati kérelme alapjaként az elbirtoklással való jogszerzés feltételeként előírt sajátjakénti birtoklás tényét vitatta, mert hivatkozása szerint a felpereseket szívességi használat illette meg, amelynek jogcíme az elbirtoklást önmagában is kizárja. Az eljárt bíróságok az adott esetben a rendelkezésre álló bizonyítékoknak a Pp. 206. §
(1)bekezdése elveinek megfelelő értékelésével állapították meg a döntés alapját képező tényállást. A másodfokú bíróság a jogvita elbírálása szempontjából lényeges tényeket és körülményeket értékelve döntését kellően megindokolta, a bizonyítékokat okszerűen értékelte [Pp. 206. §
(1)bekezdés, Pp. 221. §
(1)bekezdés]. Helyesen tulajdonított döntő jelentőséget az általa kiemelt ellentmondásoknak, köztük az I. rendű alperes sajátkezűleg írt levelében foglaltak és a nyilatkozatai között fennálló eltéréseknek: Az I. rendű alperes először úgy nyilatkozott, hogy semmilyen kapcsolatban nem állt az anyjával és nevelőapjával, azt sem tudja hová költöztek, majd a későbbiek során a közöttük fennálló jó családi kapcsolatra utalással tett vallomása szerint rendszeresen jártak együtt a h-i házba a 80-as években. Ehhez képest helytállóan értékelte azt is, hogy a tanúk csupán egy h-i látogatásról tettek említést, melynek körülményeit egymásnak is ellentmondóan, másként adták elő. A bizonyítékok mérlegelése során helyesen jártak el az eljáró bíróságok, amikor nem az I. rendű alperes és az általa megjelölt tanúk vallomására alapították döntésüket. Ebben a körben a másodfokú elsőfokú ítélet indokolásának hibáit. bíróság orvosolta az A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben írtak kapcsán a jogerős ítélet helyes indokain túlmenően az alábbiaknak tulajdonít jelentőséget: A felülvizsgálati eljárásban - annak tartalmi korlátai között elöljáróban abban a kérdésben kellett állástfoglalni, hogy az eljáró bíróságok az elbirtoklási időt a Ptk. irányadó rendelkezése alapján helyesen állapították-e meg. Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az elbirtoklás feltétele a szakadatlan, sajátjakénti („a dolog olyan, mint a sajátja") birtoklás mellett az elbirtoklási idő letelte, mivel a birtoklás tényleges állapota az idő múlásával „jogállapottá változik". Az elbirtoklást tehát egyebek mellett - az a tény alapozza meg, hogy letelik az elbirtoklási idő, ami értelemszerűen az elbirtoklási idő leteltekor hatályos jogszabályok alkalmazását vonja magával. A Ptk. 121. §
(1)bekezdésében ingatlan esetén tizenöt évre felemelt sajátjakénti, szakadatlan elbirtoklási időre vonatkozó rendelkezést a
- évi XIX. törvény
- §-a
- május 30-ai hatállyal állapította meg. Eddig az időpontig tíz éves elbirtoklási időre volt szükség. Amennyiben tíz éven át megvalósult a szakadatlan, sajátjakénti birtoklás, a fél eredeti szerzésmóddal - ex lege - a törvény erejénél fogva a tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte. Az adott esetben az elbirtoklás 1980-ban kezdődött. Ehhez képest az elbirtoklási idő leteltekor hatályos törvényi rendelkezés szerint az elbirtokláshoz szükséges idő tíz év volt. Ezen túlmenően, minden alapot nélkülöz a felülvizsgálati kérelemnek az a hivatkozása, mely szerint az okiraton lévő névaláírásokat az elsőfokú eljárás során is vitássá tette, és a hamis aláírás bizonyítja azt, hogy a felperesek alattomos úton - érvénytelen szerződéssel - jutottak a dolog birtokához, ami az elbirtoklást kizárja. Az elsőfokú bíróság a
- sorszámú jegyzőkönyvében a Pp.
- §
(3)bekezdésének megfelelően tájékoztatta a peres feleket a bizonyítási kötelezettségükről, a bizonyítási teher szabályairól. A Pp. 141. §
(6)bekezdésében foglaltak alkalmazásával a másodfokú bíróság helytállóan járt el, amikor a Pp. 235. §
(1)bekezdése szerint figyelmen kívül hagyta az I. rendű alperes fellebbezésében előadott új tényállítását, illetve az ennek igazolására csatolt, általa beszerzett írásszakértői véleményt. E vonatkozásban a másodfokú bíróság által kifejtettek mindenben helytállóak. A csereszerződést tartalmazó okirat valódiságának vizsgálata nem képezte az elsőfokú - ennélfogva a másodfokú - eljárás tárgyát, ezért a Ptk. 121. §
(2)bekezdésével kapcsolatos felülvizsgálati érvelés nem vezethetett eredményre. Az I. rendű alperes alaptalanul sérelmezi, hogy az eljárás során az eljáró bíróságok nem foglalkoztak azzal, hogy a csereszerződés - amennyiben érvényesen létrejött - alapján az F. házaspár miért nem jegyeztette be az ingatlan-nyilvántartásba a tulajdonjogát. A bírói gyakorlatban az ügyek többségében az elbirtoklás megállapítására rendszerint akkor kerül sor, ha a tulajdonszerzési jogcím érvénytelen, illetőleg fogyatékos. Így például, ha az ingatlanra korábban adásvételi szerződést kötöttek, s a vevő birtokba is lépett, az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzést vagy a szerződés írásbafoglalását azonban elmulasztották. Az adott esetben valóban elmaradt a csereszerződés alapján az I-II. rendű felperesek tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése, éppen ezért hivatkoztak a sajátkénti szakadatlan birtoklás megvalósulására. Ezzel szemben az I. rendű alperes részéről nem nyert bizonyítást az eljárás során, hogy a felperesek mint szívességi használók jogcímmel rendelkeztek az ingatlan birtoklására. Az eljáró bíróságok megalapozottan állapították meg, hogy a sajátjaként való birtoklás objektív és szubjektív megnyilvánulásai egyaránt fennállnak: a hatóság előtti önálló fellépés, a közterhek viselése, a víz és a gáz bevezetése, az ezekhez kapcsolódó közüzemi szerződések és az építkezések ténye összességében alkalmas annak megállapítására, hogy az elbirtoklás a Ptk. 121. §
(1)bekezdésében foglalt együttes feltételek fennállása folytán bekövetkezett, annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését a Ptk. 116. §
(1)bekezdése alapján az arra jogosultak alappal igénylik. Miután a II. rendű és az I. rendű felperes - a III-IV. rendű felperesek jogelődje - birtoklása idején az elbirtoklási idő eltelt, a III-IV. rendű felperesek tulajdonszerzésének jogcíme öröklés, míg a II. rendű felperesé elbirtoklás, mint ahogyan azt a másodfokú bíróság helytállóan megállapította. A Legfelsőbb Bíróság - az előzőekben kifejtettekre alapítottan - a másodfokú bíróság jogerős ítéletét -, amely nem sérti a felülvizsgálati kérelem alapjaként hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket - a Pp. 275. §
(3)bekezdésében foglaltak alapján hatályában fenntartotta. A felpereseknek felszámítható felülvizsgálati eljárási költségük nem merült fel, ezért e tárgyban a Legfelsőbb Bíróságnak határoznia nem kellett, a felülvizsgálati eljárásban érdekelt peres felek személyes költségmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam viseli. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el. ,
- november
- . Orosz Árpád s.k. a tanács elnöke, Dr. Csentericsné Dr. Ágh Bíró Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Szabó Julia s.k. bíró