Bf.703/2014/4 – Szegedi Ítélőtábla

(1)és

(4)bekezdés] és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [

1. évi IV. törvény
2. §] állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra és 15.450.000,- forint vagyonelkobzásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés háromnegyed részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Kötelezte 1.318.575,- forint bűnügyi költség megfizetésére. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a kiszabott büntetés enyhítése végett. A védő írásban részletes indokolt fellebbezésében a büntetés lényeges enyhítését, annak végrehajtásában próbaidőre történő felfüggesztését kérte. Fenntartotta az elsőfokú eljárásban is előadott azon álláspontját, hogy a vádlott a vádbeli időszakban is jogosult volt az úgynevezett árrés utáni adózást alkalmazni, ezáltal a költségvetésben okozott adóhiány mintegy harmada az első fokú ítéletben megállapított összegnek. Másodsorban arra hivatkozott, hogy a vádlott alappal lehetett abban a téves feltevésben, hogy az által vezetett gazdasági társaság jogosult a különbözet szerinti adózásra, ezáltal a többletkár bekövetkezte tekintetében a vádlottat legfeljebb a gondatlanság terheli. A védő további enyhítő körülményként kérte figyelembe venni azt, hogy a vádlott kiskorú beteg gyermek eltartásáról gondoskodik, aki felett a szülői felügyeleti jogot is a vádlott gyakorolja, azt, hogy élettársával
3. szeptember
4. napjára várják közös gyermeküket, illetve azt is, hogy a vádlott rosszindulatú megbetegedésben szenved, ami miatt műtétekre és további kezelésekre szorul. Mindezek alátámasztására okiratokat is csatolt a fellebbezés indokolásához. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség Bf.556/2014/1-II. számú átiratában az első fokú ítélet megváltoztatását, a vádlott cselekményeinek az elbíráláskori Btk. szerinti minősítését és a vádlottal szemben további 3.196.769,- forint vagyonelkobzás elrendelését indítványozta. Álláspontja szerint a súlyosítási tilalomra tekintettel a feltételes szabadságra vonatkozó elbíráláskor hatályos enyhébb törvényi rendelkezések miatt a vádlottra kedvezőbb az új Btk. alkalmazása. A további vagyonelkobzás elrendelését azzal indokolta, hogy az adóhatóság csak a
5. évre vonatkozóan állapított meg a vádlott terhére kötelezést, ezért a
6. év IV. negyedévében és
7. január február hónapban be nem fizetett áfa tekintetében további vagyonelkobzás indokolt. A vádlott védője a fellebbezési nyilvános ülésen fellebbezését az írásban indokolttal egyezően fenntartotta. Az ügyész az átiratában írtaktól eltérően a költségvetési csalás bűntettének elbíráláskori magasabb büntetési tételére tekintettel nem indítványozta az új Btk. alkalmazását, a bűncselekmények elsőfokú bíróság általi minősítését helyesnek tartotta. Bár egyetértett a védő által megjelölt további enyhítő körülményekkel, kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama még ezek figyelembevétele mellett is inkább enyhe, sem mint eltúlzott. Egyéb tekintetben fenntartotta az átiratában foglaltakat. A vádlott mindenben csatlakozott védőjéhez. Az ítélőtábla a büntetés enyhítésére irányuló védelmi fellebbezéseket alaposnak találta, és a további vagyonelkobzást illetően egyetértett az ügyészi indítvánnyal. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok maradéktalan betartásával folytatta le, a bizonyítékok körültekintő, mindenre kiterjedő, részletes értékelésével megalapozott tényállást állapított meg, amit a másodfokú bíróság a vádlott fellebbezési nyilvános ülésen tett nyilatkozata, illetve az iratok alapján a Be.
8. §

(1)bekezdés a) pontja szerint eljárva a következőkkel egészített ki: A vádlott jelenleg a (munkahely megnevezése)-ban dolgozik. Saját háztartásában gondozza 2010ben született tartósan beteg gyermekét. Élettársával közös gyermeke születésének várható ideje

1. szeptember
2. napja, így a vádlott saját háztartásában hamarosan kettő kiskorú gyermek eltartásáról fog gondoskodni. A vádlottnál a törzs rosszindulatú melanomáját diagnosztizálták, emiatt
3. április
4. napján a jelzett helyen bőrkimetszés történt. A diagnózis miatt a vádlott további kontroll vizsgálatra szorul. Az első fokú ítélet indokolásának
5. oldal
6. és
7. bekezdéséből a tényállásba utalja a következőket: „a vádlott vállalkozása abban állt, hogy megengedte azt - mintegy lehetőséget biztosított arra -, hogy magánszemélyek a tőle kapott külön meghatalmazás alapján, a cég neve alatt használt személygépkocsit hozzanak be. Ezért a magánszemélyek - akik saját célra, illetve eladásra (úgynevezett nepperként) hozták be a gépkocsikat - neki alkalmanként 25.000,- forintot (kivételesen ennél többet, de maximum 50.000,- forintot), úgynevezett cégpénzt fizettek. Ennek a konstrukciónak az értelme az volt, hogy a magánszemélyek külföldről áfa teher nélkül, anonimnak maradva tudtak behozni használt személygépkocsit." Az ítélőtábla kiegészítette az első fokú ítélet tényállását azzal is, hogy az (gazdasági társaság megnevezése) a cégnyilvántartásból
8. október
9. napjával törlésre került. Egyebekben az első fokú ítélet tényállása hiánytalan, azt az előbb írt kiegészítésekkel az ítélőtábla határozatának alapjául elfogadta. Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a bűncselekmények minősítése is törvényes. Az elsőfokú bíróság ítéletének 29-
10. oldalán igen részletesen kifejtette azt, hogy a vádlott által vezetett kft. tevékenysége több szempontból sem felelt meg az árrés szerinti adózásnak. Az elsőfokú bíróság e körben kifejtett álláspontjával maradéktalanul egyetértve, és azt nem megismételve, a másodfokú bíróság azt tartja szükségesnek kiemelni, hogy a különbözet szerinti adózás iránti igény bejelentésének elmulasztása önmagában még nem feltétlenül alapozta volna meg e bűncselekmény megállapítását. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azonban kétségkívül az volt megállapítható, hogy a vádlott olyan többletmagatartást is kifejtett, ami egyértelműen az áfa megfizetésének elkerülésére irányult, ezáltal az adóhatóságot szándékosan tévedésbe ejtette, még akkor is, ha abban a részletkérdésben esetleg valóban tévedett, hogy az árrés utáni adózás iránti kérelmet évente kell benyújtania. A vádlott többletmagatartásait az elsőfokú bíróság részletesen feltárta, azokat az ítélet indokolásában a már jelzett helyen részletesen, a beszerzett bizonyítékokkal alátámasztva elemezte. A vádlott az árrés utáni adózási szabályokra vonatkozó szigorú adminisztrációs szabályokat áthágva, kifejezetten az áfa megfizetésének elkerülése végett kettős adminisztrációt vezetett, gépi és kézzel írott számlákat állított ki, mely utóbbiakat egyáltalán nem tüntette fel a könyvelésben. A géppel készített számlák között is volt olyan, amit egyáltalán nem bocsátott a könyvelő rendelkezésére, vagy a már sztornózott számla helyett nem állított ki másikat. E tényekből, de a vádlotti vallomásból is megalapozottan következtetett arra az elsőfokú bíróság, hogy a vádlotti tevékenység adóelkerülésre irányult. Ezért a bűncselekmény elkövetési értékét is támadó fellebbezéseket az ítélőtábla alaptalannak ítélte. Az elsőfokú bíróság kellő alapossággal vetette egybe az elbíráláskori, illetve az elkövetéskori Btk. rendelkezéseit, és ennek alapján helyesen állapította meg azt, hogy az elbíráláskori magasabb büntetési tételkeret miatt a vádlottra kedvezőbb az elkövetéskori, azaz az
11. évi IV. törvény alkalmazása. Mellőzi azonban az ítélet a
12. oldal
13. bekezdésének első két mondatát és az
14. bekezdésből a középmértékre utalást, mert - mint ahogy az elsőfokú bíróság ezt is helyesen állapította meg - az elkövetéskor a középmértékre vonatkozó rendelkezés nem volt hatályban. Itt jegyzi meg az ítélőtábla, hogy bár az elsőfokú bíróság az ítélet
15. oldal
16. bekezdésében az
17. évi IV. törvényre vonatkozóan „a továbbiakban: Btk." megnevezést jelölte meg, indokolt lett volna arra régi Btk.-ként hivatkozni, vagy annak törvényszámát megadni a későbbiekben, hiszen Btk.-nak a jogalkalmazás mindig a hatályos Büntető Törvénykönyvet hívja. A bűnösségi körülményeket vizsgálva az ítélőtábla további enyhítő körülményként értékelte az első fokú ítélet meghozatala óta eltelt időmúlást, a vádlott igazolt betegségét, azt, hogy hamarosan két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. A tényállás kiegészítésével vált megalapozottá annak enyhítő körülménykénti értékelése, hogy a vádlott beteg gyermeke eltartásáról gondoskodik. Az ügyészi indítványtól eltérően az ítélőtábla nem mellőzte a büntetlen előélet enyhítő körülménykénti értékelését, hiszen az elkövetéskor hatályban volt A gazdasági társaságokról szóló
18. évi IV. törvény
19. §-ára figyelemmel az ügyvezetői tisztség betöltésénél ez nem volt feltétel. Az így kiegészített enyhítő körülményekre is figyelemmel az ítélőtábla álláspontja az, hogy az adóbevétel csökkenésének összege bár a 300.000.000,- forintot is meghaladta, azonban az utolsó részcselekmény (
20. március
21. napja) óta több mint hét év eltelt, ezért a 2-9 évig terjedő büntetési tételkeretre is tekintettel, indokolt a szabadságvesztés tartamának enyhítése. Ezért a másodfokú bíróság a börtönbüntetés tartamát 3 év 6 hónapra enyhítette. További enyhítésre azonban a bűncselekmény elhúzódó jellegére, magas elkövetési értékére tekintettel nem látott lehetőséget, hiszen további lényeges enyhítés, esetlegesen a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése már a büntetési célok megvalósulását veszélyeztetné. Az elsőfokú bíróság a törvényi rendelkezéseknek megfelelően és megalapozott indokokkal tiltotta el a vádlottat a közügyek gyakorlásától, és a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól is. Ez utóbbi esetben indokolása annyiban helyesbítésre szorul, hogy az eltiltás időtartamát nem a kiszabott börtönbüntetés tartamával arányosan kell megállapítani, hanem az a bűncselekmény jellegéhez, az elkövetés összes körülményéhez igazodik. Az elsőfokú bíróság abban helyesen foglalt állást, hogy az az összeg, amit a vádlott az úgynevezett nepperektől a gépjárművek „átfuttatásáért" kapott, vagyonelkobzás alá esik, ezért arra vagyonelkobzást kell elrendelni (itt jegyzi meg az ítélőtábla, hogy mivel a szankciók rendszerében a vagyonelkobzás intézkedés, ezért arra a bíróság a vádlottat nem ítéli, hanem azt a vádlottal szemben elrendeli). A vagyonelkobzás összegét e tekintetben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a vádlotti vallomásra figyelemmel (egy gépjárműért legkevesebb 25.000,- forintot kapott, az irányadó tényállás pedig 618 darab ily módon behozott gépjárművet állapított meg a vádlott terhére). Az ügyész átiratában arra helyesen hivatkozott, hogy az 1/
22. Büntető Jogegységi határozat szerint a bűncselekménnyel összefüggő teljes vagyonra kell elrendelni a vagyonelkobzást, az nem korlátozható az elért nyereségre. A vádlott által az elkövetésért kapott összeg az elsőfokú bíróság által vagyonelkobzással érintett összeg, akkor is ha abból költségei is voltak. A Btk. 77/B. §

(2)bekezdése szerint a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során, vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni. Az irányadó tényállás szerint a vádlott által működtetett konstrukció célja az volt, hogy magánszemélyek külföldről áfateher nélkül, anonimnak maradva tudjanak használt személygépkocsit behozni. A vádlott gépkocsinként 25.000,- forintért ennek háttereként az általa vezetett kft.-t biztosította. E konstrukció révén tehát nem a vádlott által vezetett gazdasági társaság, hanem magánszemélyek jutottak nyereséghez, hiszen az áfát a gépkocsik után nem kellett befizetniük. Az előbb hivatkozott rendelkezés alapján azonban ezt a nyereséget is, ami valójában a meg nem fizetett áfa összege, azaz az adóhiány, a vádlottnak kell megfizetnie. Tekintettel arra, hogy az adóvizsgálat kizárólag a

1. évre vonatkozott, az adóhatóság
2. év IV. negyedévére és
3. január-február hónapjára a terheltet, illetőleg a kft.-t nem kötelezte a kiesett adó megfizetésére, az ítélőtábla a hivatkozott jogszabályhely és a 95/
4. BK vélemény III. pontjára is tekintettel a vádlottal szemben ezen időszakra megállapított adóhiánnyal egyező összegű vagyonelkobzást rendelt el (
5. IV. negyedév 327.267,- forint,
6. január-február hónap 2.869.502,- forint, azaz összesen 3.196.769,- forint). A teljesség érdekében jegyzi meg a másodfokú bíróság, hogy az (gazdasági társaság megnevezése)-vel szembeni vagyonelkobzásnak, tekintettel a kft. törlésére, még a kft. gazdagodása esetén sem lett volna helye. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját is, a másodfokú bíróság a jogszabályi hivatkozást annyiban helyesbítette, hogy az az
7. évi IV. törvény
8. §

(2)bekezdés

1. fordulatán - és nem tételén - alapul. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezést alaposnak találta, és az első fokú ítéletet hivatalból is felülbírálva, azt a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, egyebekben a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélet ellen a Be. 386. §

(1)bekezdésére figyelemmel fellebbezésnek nincs helye. Szeged,

1. szeptember hó
2. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk.. Cserháti Ágota sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Sefta Márta dr. sk. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bf.I.703/2014/
3. számú ítélete és a Kecskeméti Törvényszék 2.B.151/2013/
4. számú ítéletének jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. szeptember hó
6. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke