Bhar.262/2014/12 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)-

(2)bekezdés,

(3)bekezdés második fordulat]. Egyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 6.B.II.728/2011/3. számú ítéletének lopás vétsége [Btk. 316.§

(1)bekezdés,

(2)bekezdés első fordulat] miatti próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezve a próbára bocsátást megszüntette. Ezért a vádlottat - halmazati büntetésül - 1 év 4 hónap - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. Kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője a fellebbezés a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Főügyészség a Bfel.11.195/

1. számú átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a vádlott bűnösségének személyi szabadság megsértése bűntettében is történő megállapítását indítványozta. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a
2. május
3. napján kelt - nyilvános ülésen kihirdetett - 26.Bf.V.11.195/2013/
4. számú ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott testi épség elleni bűncselekményét a Btk. 164.§

(1)bekezdés,

(3)bekezdés és

(6)bekezdés a) pontja szerinti testi sértés bűntette kísérletének minősítette, a próbára bocsátás alapjául szolgáló lopási cselekmény esetén megállapította, hogy az az 1978. évi IV. törvény szerint minősül. Emellett a vádlottat bűnösnek mondta ki további, a Btk. 194.§

(1)bekezdésébe ütköző személyi szabadság megsértésének bűntettében, ezért a vádlott halmazati büntetését e bűncselekmény miatt is kiszabottnak tekintette. Megállapította, hogy a vádlott - a szabadságvesztés büntetés végrehajtása elrendelése esetén - legkorábban a kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítélete ellen a védő téves minősítés és enyhítés érdekében jelentett be a törvényes három napos határidőn belül fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.619/2014/1. számú átiratában az ügy elbírálására nyilvános ülés kitűzését és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Kifejtett álláspontja szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság tényállását a Be. 352.§

(1)bekezdés a) pontjára figyelemmel az iratok tartalma alapján kiegészítette, pontosította, s az irányadó volt a másodfokú eljárásban is. Az így rögzített tényállásból megalapozottan volt le következtetést a vádlott bűnösségére a személyi szabadság megsértése bűntettében is. A kiszabott büntetés törvényes, annak enyhítése nem indokolt. A harmadfokú nyilvános ülésen a védő bejelentett fellebbezését fenntartva a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője a védelmi perorvoslat alaptalanságára hivatkozással az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. Álláspontja szerint mind az első-, mind a másodfokú bíróság megtartotta a perrendi szabályokat. Bár az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, a másodfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a vádon túlterjeszkedett, és megfelelően módosította a tényállást. A vádlott bűnösségére levont következtetés okszerű, a minősítés törvényes. A vádlott előélete alapján sorozatosan követett el garázda jellegű, és testi épséget sértő cselekményeket, melyek miatt a bíróság kezdetben megrovást alkalmazott, majd ennek ellenére, erőszakos személyiségéből adódóan továbbra is megvalósított hasonló cselekményeket. Ezért, legfőképpen az egyéni visszatartási célok eléréséhez büntetés alkalmazása indokolt, amelyre tekintettel az első- és másodfokú bíróság által meghatározott büntetés enyhítésére lehetőséget nem látott. A nyilvános ülésen jelen volt a sértett nem kívánt élni a felszólalás jogával. A bejelentett fellebbezés nem alapos. Az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a védő fellebbezése folytán a másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást a Be. 387. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az első- és másfokon eljáró bíróságok az eljárást a perrendi szabályok betartásával folytatták le. Az elsőfokú bíróság a vád tárgyává tett bűncselekmények elbírálása szempontjából releváns bizonyítékokat feltárta, egyenként és összességében értékelte, mérlegelte. A vádlott előéletét illetően a másodfokú bíróság helyesen egészítette ki a tényállást az elsőfokú ítéletet követő elítélés adataival. Miután azonban a vádlottal szemben korábban hasonló jellegű cselekmények miatt folyt büntetőeljárásokra a másodfokú ítélet (5. oldal 4. bekezdés) is hivatkozik a büntetéskiszabási tényezők körében, az előéleti adatok mindenképpen további pontosításra szorulnak. Ezért a harmadfokú bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján a Be. 385.§-a alapján alkalmazandó Be. 352.§

(1)bekezdés a) pontja alapján a másodfokú ítélet

1. oldal
2. bekezdését, valamint az elsőfokú ítélet
3. oldal
4. bekezdését a következőkkel egészíti ki: - az elsőfokú ítélet
5. pontjában írt B.10.231/2011/
6. számú ügyészi határozattal elbírált bűncselekményt a vádlott
7. július
8. napján valósította meg; - a
9. pontban szereplő B.2619/2012/
10. számú ügyészi határozattal elbírált bűncselekmény elkövetési ideje:
11. március
12. - a Budapesti XIV. és XV. Kerületi Ügyészség B.XIV.7926/2012/3-I. számú,
13. január
14. napján előterjesztett vádirata alapján eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság a 11.B.XIV.21.033/2013/
15. számú,
16. február
17. napján kelt és
18. március
19. napján jogerőre emelkedett ítéletével a vádlottat az ellene az
20. évi IV. törvény 271.§

(1)bekezdése szerint minősülő garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A tényállás szerinti elkövetési idő:

1. július
2. Helytállóan emelte át a tényállásból a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet
3. oldalának harmadik bekezdésében a sértett cselekvőségét érintő megállapításokat a bizonyítékok értékelésével foglalkozó részbe, és annak indokait is teljes egészében osztotta a harmadfokú bíróság. Az elsőfokú bíróság ugyancsak tévesen rögzítette a tényállásban azt, hogy az I. pontban írtakat mely bizonyítékok alapján és az eljárási törvény mely rendelkezésére alapítottan állapította meg. Ez - az előbbivel azonos indokok alapján, azaz azért, mert nem a tényállás része, hanem már a bizonyítékok értékelésére tartozó kérdés - a harmadfokú bíróság átemeli az elsőfokú ítélet
4. oldal utolsó előtti bekezdéseként. Egyetértett Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú bíróság azon jogi indokaival is, amelyeket a tanú1 bántalmazásával kapcsolatos elsőfokú tényállás-rész kirekesztésével összefüggésben fejtett ki (másodfokú ítélet
5. oldal utolsó bekezdés). Az a vádlottnak tulajdonított további magatartás, hogy a tanú1-t - még a járműről történő eltávolítását megelőzően - meg is rúgta, nem képezte a vád tárgyát. Márpedig e cselekmény időben és térben elkülönül a tanú1 sérelmére megvalósított egyéb cselekvőségtől, ezért - tényállásban szerepeltetése esetén - büntetőjogi értékelés alá esne. Erre azonban csak törvényes vád esetén van lehetőség, azaz az elsőfokú bíróság a vádon túlterjeszkedve állapította meg e tényeket a vádlott terhére. A másodfokú bíróság által helyesbített és kiegészített, valamint a fentiek szerint a harmadfokú eljárás során korrigált tényállás megalapozott, mentes a Be.
6. §-ának

(2)bekezdésében írt hibáktól, hiányosságoktól, így a Be. 388.§

(1)bekezdése alapján az irányadó volt a harmadfokú eljárásban is. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. Részletes indokát adta annak, hogy a vádlott tagadásával, illetőleg - jogos védelmi helyzetre alapított - védekezésével szemben miért támaszkodott a tényállás megállapítása során alapvetően a sértett, továbbá a tanú1, valamint a tanú2 és a tanú3 tanúk vallomására, és az aggálymentes igazságügyi orvosszakértői véleményre. Ezzel az okfejtéssel a másodfokú bíróság is - helyesen - egyetértett. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére. A másodfokú bíróság megvizsgálta, hogy az elkövetéskori vagy az - időközben hatályba lépett

1. évi C. törvény - elbíráláskori Btk. kedvezőbb-e a vádlott számára. Vizsgálata eredményeként indokoltan döntött az elbíráláskori Btk. alkalmazása mellett, figyelemmel a Kúria 4/
2. BK véleményére is. Az elsőfokú bíróság által rögzített tényállás, valamint jogi indokolása is pontosan tartalmazta azt, hogy a vádlott azért bántalmazta a sértettet, mert a tanú1 melletti esetleges tanúskodását helyezte kilátásba, következésképpen cselekménye aljas indokból elkövetettnek minősül. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság a rendelkező részben éppúgy, mint a jogi indokolás jogszabályhelyet felhívó részében (ítélet
3. oldal
4. bekezdés) nyilvánvaló elírási hibát ejtett (a 170.§

(3)bekezdés második fordulatára, azaz a „védekezésre képtelen személy sérelmére" történő elkövetésre utalással). Ezt a másodfokú bíróság az irányadó tényállás alapján megfelelően pontosította, és érvei alapján törvényesen is minősítette a vádlott testi épség elleni bűncselekményét. A másodfokú bíróság helyesen járt el, amikor - észlelve a tényállásban szereplő, de jogi értékelés alá nem vont vádlotti magatartást - a vádlottat bűnösnek mondta ki személyi szabadság megsértésének bűntettében is. E körben kifejtett indokolása helytálló, a másodfokú bíróság álláspontjával az ítélőtábla is egyetértett. A tanú1 villamosról eltávolítása során a vádlott meg nem engedett módszerhez folyamodott, arra ugyanis, hogy a sértettet átkarolva, a járműről letaszítsa, semmilyen jogi norma nem hatalmazhatta fel, a foglalkozására irányadó szabályok sem, mint ahogyan azt a másodfokú bíróság is igen körültekintően kifejtette. Az ítélkezési gyakorlat szerint a sértett átölelése, átölelve tartása, és akarata ellenére ily módon történő helyváltoztatásra kényszerítése a sértett mozgásszabadságát, mint a cselekvési szabadságának fontos részjogosítványait sértette. A bűncselekmény akár egy mozdulatból álló pillanatnyi magatartással is megvalósítható, így a személyi szabadság korlátozottságának tartama valóban közömbös a bűncselekmény megvalósulása szempontjából, ennek legfeljebb a büntetés kiszabása körében lehet jelentősége. Ugyancsak törvényesen utalt a másodfokú bíróság a próbára bocsátás alapjául szolgáló lopási cselekmény minősítése körében alkalmazott jogszabályra. Ennek azért volt jelentősége, mert a másodfokú bíróság a jelen ügyben- az elsőfokú bíróságtól eltérően - a 2013. július 1-jén hatályba lépett új büntető törvény alapján bírálta el a cselekményeket, míg a lopás vétségének elbírálására a korábbi büntető törvény alapján került sor. A másodfokú bíróság gondosan tárta fel és egészítette ki a büntetés kiszabása során értékelendő tényezőket. A vádlott terhére értékelhető körülmények csupán annyiban pontosítandók a harmadfokú eljárásban rögzített adatok alapján, hogy a vádlottat korábban lopás miatt ítélte el a bíróság, illetve további egy eljárás volt vele szemben folyamatban garázdaság és testi sértés vétsége, amely ügyészi szakban megrovással zárult. Ezzel együtt is, az első- és a másodfokú bíróság által rögzített indokok alapján megválasztott büntetési nem, a szabadságvesztés, és annak mértéke egyaránt megfelel a vádlott terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyának, a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességnek, a bűnösségi körülményeknek és büntetés céljának is. Egyetértett az ügyészi okfejtéssel abban, hogy a vádlott erőszakos, már több bűncselekményben közreható személyiségszerkezete miatt csak a szabadságvesztés lehet kellő visszatartó hatású. Ezért az ítélőtábla nem látott törvényes alapot a büntetés lényeges enyhítésére. A végrehajtási fokozatra, a feltételes szabadságra, a feltételes szabadság megszüntetésére vonatkozó elsőbírói rendelkezések, valamint az első- és másodfokú bíróságnak a járulékos kérdések tekintetében hozott rendelkezései törvényesek. Észlelte a harmadfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részében elírás folytán helytelenül került rögzítésre a próbára bocsátással érintett ügy száma, amelyet helyesbített. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla a Be. 397.§-a alapján a másodfokú bíróság határozatát a rendelkező rész és indokolása kisebb pontosításaival helybenhagyta. A harmadfokú bíróság az eljárása során felmerült bűnügyi költséget a Be. 385.§ alapján alkalmazandó Be. 381.§ alapján állapította meg, és miután a védelmi perorvoslat nem vezetett eredményre, annak viselésére a Be. 338.§

(1)bekezdése alapján kötelezte a vádlottat. Budapest,

1. év július hó
2. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke dr. Borbás Virág Bernadett sk. Zólyominé dr. Törő Erzsébet sk. előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 26.Bf.V.11.195/2013/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 5.Bhar.262/2014/
4. számú végzése folytán
5. év július hó
6. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
7. év július hó
8. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Moncz Tímea tisztviselő