Kfv.37921/2014/7 – Kúria

(1)bekezdés f) pontja és a 18.§

(1)bekezdés b) pontja, valamint a Harmtv. végrehajtására kiadott 114/2007.(V.24.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Vhr.) 29.§

(5)bekezdésére hivatkozással a tartózkodási engedélyt visszavonta, mivel a felperes a tartózkodáshoz szükséges feltételek fennállását nem tudta igazolni. Így nem rendelkezett a megélhetését, lakhatását, kiutazását biztosító anyagi fedezettel. Az elsőfokú hatóság megállapította továbbá, hogy a felperes az eljárás során a hatósággal hamis adatokat, valótlan tényt közölt, mivel az idegenrendészeti hatóságnál előterjesztett kereseti igazolása szerint havi munkabére a T. Kft.-vel (a továbbiakban: Kft.) kötött munkaszerződése szerint havi bruttó 200.000 forint, míg az adóbevallásában ennél jóval alacsonyabb összeget jelölt meg jövedelemként. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság az alperes

1. december
2. napján kelt 106-T-27419/10/
3. számú határozatával az elsőfokú hatóság döntését helyben hagyta. Az alperes eljárása során ismételten tisztázta a tényállást, határozatában megállapította, hogy a felperes tartózkodási célja igazolt, magyarországi megélhetése, szálláshelye biztosított, a visszautazáshoz szükséges feltételekkel rendelkezik, illetőleg az egészségügyi ellátások teljes körére való biztosítási jogviszony megléte igazolt. Az alperes egyetértett azzal, hogy a felperes a hatósággal hamis adatot közölt, ezért a kérelem elutasítása jogszerű. A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. Ítéletének indokolása szerint a hamis adatközlés a jövedelem bejelentésével megvalósult, a Harm.tv. 18.§

(1)bekezdés b) pontja pedig olyan kógens törvényi rendelkezésnek minősül, amely nem enged mérlegelést, megvalósulása esetén a tartózkodási engedélyt vissza kell vonni. Az elsőfokú bíróság egyetértett azzal, hogy az alperes a NAV felé bejelentett jövedelmet fogadta el valósnak és mivel azzal nem egyezett az idegenrendészeti eljárásban bejelentett jövedelem, helyesen alkalmazta a Harmtv. 18.§

(1)bekezdés b) pontját. Az elsőfokú bíróság azt is rögzítette, hogy az eljárás tartama alatt a Kft. a korábbi bevallását

1. szeptember
2. napján helyesbítette. A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, a hatósági határozatok hatályon kívül helyezését, az idegenrendészeti hatóság új eljárásra, új határozat hozatalára kötelezését kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogsértő, mert az elsőfokú bíróság - a hatósággal egyezően - nem vizsgálta, hogy a felperes átlátta-e, hogy a tartózkodási engedély megszerzése céljából benyújtott munkaszerződése hamis adatot tartalmaz. A felperes szerint téves jogértelmezés a Vhr. 29.§

(6)bekezdése alapján azt állítani, hogy jogszerű kereső tevékenységből származó jövedelemnek csak az adózott jövedelem számít, mivel a ténylegesen kifizetett munkabért a felperes az alperes által érvényesnek értékelt munkavállalási engedély, munkaszerződés alapján szerezte. A hatóságoknak és a bíróságnak bizonyítást kellett volna lefolytatni arra nézve, hogy a két adat közül melyik az igaz és melyik a hamis. A felperes az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 13.§

(1)bekezdésére, 49.§

(1)és

(3)bekezdéseire hivatkozva hangsúlyozta, hogy az önellenőrzés folytán, melyet a NAV befogadott, a munkáltatói bevallást úgy kell tekintetni, mintha eredetileg is a tényleges munkabér került volna bevallásra, tehát a hamis adatszolgáltatás meg sem valósulhatott. A felperes sérelmezte, hogy az alperes az önellenőrzés folytán korrigált adatból csak a jövőre nézve vont le pozitív következtetést, holott az inkább a múltra vonatkozott. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint mind a hatósági határozat, mind a jogerős ítélet jogszerű. Az alperes hangsúlyozta és számos példával alátámasztotta, hogy az elsőfokú bíróságok tanácsai hasonló tényállás mellett, azonos jogértelmezési alapon azonos döntést hoztak, megerősítve az idegenrendészeti hatóságok azon álláspontjának helyességét, hogy a valótlan adatközlés kizárólag az okirat valótlanságához köthető. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 272.§

(2)bekezdése és a Pp. 275.§

(2)bekezdése alapján. A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott az alperesi határozat jogszerűségével kapcsolatban, döntésével és indokaival a felülvizsgálati bíróság egyetért. A Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel az alábbiakra mutat rá. A Harmtv. 13.§

(1)bekezdés d) pontja alapján három hónapot meghaladó időtartamig az a harmadik országbeli állampolgár tartózkodhat Magyarország területén, aki igazolja tartózkodása célját. Ilyen tartózkodási cél lehet a kereső tevékenység folytatása, amely például úgy valósul meg, hogy a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát végez [Harmtv. 20.§

(1)bekezdés a) pontja]. A fenti esetben a munkavégzés válik a megélhetés alapjává, mely többek között - a kérelmező által Magyarország területén folytatni kívánt, vagy folytatott jogszerű keresőtevékenységből származó jövedelemmel igazolható [Vhr. 29.§

(6)bekezdés g) pontja]. A Vhr. 29.§

(5)bekezdése ugyanakkor kimondja, hogy a harmadik országbeli állampolgár a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha a kiadásait jogszerűen megszerzett jövedelemből biztosítani tudja. A fenti jogszabályhelyek együttes értelmezése egyfelől azt jelenti, hogy a harmadik országbeli állampolgár a magyar jogi előírások betartásával létesít munkaviszonyt, érvényes munkavállalási engedéllyel és munkaszerződéssel rendelkezik, mely alapján tényleges munkát végez. Ugyanakkor jelenti azt is, hogy a jogszerű munkavégzés számára jövedelem szerzését eredményezi, amelynek jogszerűsége ugyancsak feltétel. Az idézett jogszabályi rendelkezés a jogszerű munkavégzés mellett tehát egyszersmind a jogszerű jövedelem megszerzését is előírja, a kettő együttesen igazolja a megélhetés biztosítottságát. A Kúria álláspontja szerint jogértelmezési tévedés, hogy a jogalkotó - miközben megköveteli a jogszerű kereső tevékenységet lemondana a jövedelem jogszerűségéről. A jogszerű jövedelem pedig, miként erre az elsőfokú bíróság helyesen utalt, az a jövedelem, amely után a közterheket megfizették, amelynek mértékéről nem más, mint az adóhatóság rendelkezik megbízható információval. Ezért az idegenrendészeti hatóság okkal tájékozódott a NAV-nál és fogadta el a NAV által visszaigazolt jövedelmet jogszerű jövedelemként, e közlést valós adatként. A felperes a tartózkodási engedély megszerzése érdekében csatolta munkaszerződését, amely meghatározott összegű fizetésre jogosította. A hatóság ennek beteljesedését kívánta a felperes által csatolt munkaszerződés és az adóhatósági bejelentések összevetésével a Harmtv. 67.§-a biztosított joga folytán ellenőrizni, így nincs relevanciája annak, hogy a munkaszerződést egy korábbi eljárásban csatolta a felperes, hiszen nem a tartózkodási engedély hosszabbítása történt. Az alperes - mintegy visszamenőleg - megállapította, hogy a felperes által csatolt munkaszerződés ellentétes a munkáltatója által a NAV-hoz - 2013. február és 2013. augusztus hónapok között - több alkalommal benyújtott bevallásokkal, az általa a tartózkodási engedély megszerzése érdekében közölt adat tehát hamis adat volt [Harmtv. 18.§

(1)bekezdés b) pontja]. A Kúria - korábbi ítéleteivel egyezően - rámutat arra, hogy a felperes valamennyi iratot, így különösen a tartózkodás alapfeltételéül szolgáló, a megélhetést igazoló iratot a tartózkodási engedélye megszerzése érdekében nyújtotta be, ezért azok tartalmától a hatóságnak nem volt módja eltekinteni. A hamis adatközlés ténye mely az iratok benyújtásával megvalósult nem függvénye a felperes tudatállapotának, a hatóság nem azt, hanem az okirat valóságtartalmát ellenőrzi, így nem vizsgálja, hogy a felperes tudatában volt-e annak, hogy a Kft. nem a munkaszerződésben feltüntetett jövedelem ellenében foglalkoztatja. A felperes felelőssége objektív és nem szubjektív. A fentiek alapján irreleváns az a körülmény, hogy a munkáltató közölte-e a felperessel, hogy milyen jövedelembevallást készít a NAV számára, vagy sem. Megjegyzi a Kúria, hogy általánosságban nem zárható ki a valóban téves adatközlés lehetősége, ha az eset összes körülménye arra utal, hogy elírás történt, de az sem, hogy a tévedés a hatóság döntésére nincs befolyással. A perbeli eset azonban nem ilyen. A Kúria rámutat arra, hogy az a körülmény, hogy a Kft. utólag korrigálta a felperes munkaviszonyból származó bérjövedelmének összegét, nem változtat azon a tényen, hogy a felperes a tartózkodási engedély megszerzése érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt, tekintettel arra, hogy a tényközlés a munkaszerződés csatolásával egyszer és mindenkorra rögzült. Ami az önrevíziót illeti, arra egy adóhatósági eljárásban került sor, amely esetben a jogalkotó a bevallást készítő számára lehetővé tette a következményektől való mentesülés melletti javítást (Art. 49.§). Ez azonban csak az adóhatósági jogviszonyban játszik szerepet, az idegenrendészeti eljárás vonatkozásában mindössze a történeti tényállás részét képezi, illetőleg a megélhetés értékelése során lehet jelentősége, de a hamis adatközlés ténye szempontjából nem releváns. Összegezve az elsőfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy az alperesi határozat nem jogsértő, ítéletét a Kúria jogszerűnek értékelte. Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275.§

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Az alperes perköltséget nem rendelkezést a Kúria mellőzte. igényelt, ezért az erről való A pervesztes felperes a Pp. 78.§

(1)bekezdése és a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§

(2)bekezdése alapján köteles a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére, melynek összegét a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor hatályos, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50.§

(1)bekezdése alapján állapította meg a Kúria. Budapest,

1. március
2. Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke, Dr. Rothermel Erika s.k. előadó bíró, Krajcsovics Józsefné Dr. Illés Ibolya s.k. bíró