Bfv.500/2015/7 – Kúria

(1)bekezdés a) pont] és lopás vétségében [korábbi Btk. 316. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés I. fordulat]. Ezért őt halmazati büntetésül 2 évi börtönbüntetésre és 180 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette, és a próbaidő tartamára elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét; a pénzbüntetés egy napi tételének összegét 2.500 forintban állapította meg. Az így kiszabott 450.000 forint pénzbüntetés megfizetésére 20 havi részletfizetést engedélyezett, és rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetésének esetére annak szabadságvesztésre való átváltoztatásáról. A terhelt terhére bejelentett ügyészi fellebbezés alapján eljárva az Egri Törvényszék a 2014. február 19-én kihirdetett 4.Bf.196/2013/4. számú ítéletével a terhelt cselekményeit lőfegyverrel visszaélés bűntettének [2012. évi C. törvény - a továbbiakban: Btk. - 325. §

(1)bekezdés a) pont], lőszerrel visszaélés bűntettének [Btk. 325. §

(2)bekezdés a) pont] és lopás vétségének [Btk. 370. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés a) pont] nevezte meg. A terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 4 évre súlyosította, és a terheltet 4 évi közügyektől eltiltásra is ítélte. Ugyanakkor a börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztését és a pártfogó felügyelet elrendelését mellőzte, továbbá úgy rendelkezett, hogy a terhelt a börtönbüntetés fele részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő: A terhelt

1. július 11-éről 12-ére virradó éjszaka saját gépkocsijával a M.-be ment vadászni. A g.-i kereszteződéstől 2 kilométerre található P. tóhoz vezető erdészeti út közelében a nála lévő, engedély nélkül tartott vadászpuskával elejtett egy kb. 20 kg súlyú vadmalacot, amit a gépkocsijába tett azért, hogy azt eltulajdonítsa. Hazafelé menet a terheltet a 24-es számú főúton hajnalban a rendőrség igazoltatta. Gépkocsijának átvizsgálása során abból előkerült a lelőtt vadmalac, valamint 1 db 5,6 mm-es L. R. kaliberű T. típusú céllövő puska, 20 db 222-R. kaliberjelű töltény, 11 db 22 M. kaliberjelű töltény és 2 db 12/70 kaliberjelű töltény. A céllövő puska lőfegyvernek, a töltények lőszernek minősülnek, melyek megszerzése és tartása engedélyhez kötött, a terhelt azonban sem ilyennel, sem vadászjeggyel nem rendelkezett. A fegyvereket és a lőszereket évekkel korában vásárolta, és azokat engedély nélkül tartotta a birtokában. A terhelt gépkocsijából a fentieken kívül egy töltényhüvely, lakásából pedig 2 db forgópisztoly került még elő, melyek nem minősülnek lőszernek, illetve lőfegyvernek. Ugyanakkor a terhelt az igazoltatását megelőző két éven belül 2 darab, emberi élet kioltására is alkalmas lőfegyvert, ahhoz tartozó lőszereket és az éjszakai vadászatot segítő eszközöket (éjjellátó távcsöveket) is beszerzett. Az eltulajdonított vadmalac értéke 100.000 forint, azt a rendőrség az E. Zrt. sértett részére kiadta. A terhelt a sértett javára
2. február 14-én 100.000 forintot ügyvédi letétbe helyezett. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, annak alapjaként a Be.
3. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontját megjelölve. Indokai szerint a másodfokú bíróság elfogultan járt el vele szemben; a nyilvános ülésen a tanács elnökének gesztusai „egyfajta utálatot" tükröztek irányában. Tévesnek tartotta a másodfokú ítéletben az elbíráláskor hatályos Btk. alkalmazását, amit az indítvány szerint az is igazol, hogy a másodfokú bíróság határozatában a büntetés kiszabása során alapul vett középmérték tartamát 7 évben jelölte meg, noha az a régi Btk. szerint csak 6 év lett volna. Emellett az új törvény alapján a Btk. 245. §-ában foglalt orvvadászat bűntettét is meg kellett volna állapítani a terhére. A terhelt álláspontja szerint a másodfokú bíróság elfogultságát tükrözi az is, hogy a terhére rótta a törvényekkel való tudatos szembehelyezkedését, amire 3-4 vad korábbi, a terhelt által az utóbbi két évben történt eltulajdonításából vont következtetést; noha azokra csak a terhelt vallomása tartalmazott adatot. Ugyanakkor beismerő vallomásának a javára nézve már kifejezetten kevesebb jelentőséget tulajdonított. A terhelt sérelmezte a másodfokú ítélet 4. oldalának közepe táján található azon megállapítást, miszerint a lakásán tartott házkutatás során további lőfegyverek kerültek volna elő. Kifogásolta a lelőtt vad értékének 100.000 forintban való megállapítását, az - álláspontja szerint - legfeljebb 15-20 ezer forint lehetett. Nem értékelte az eljárt bíróság az általa csatolt orvosi igazolásokat, az autó sérülése folytán elszenvedett, 100.000 forint körüli kárát, és kitért arra is, hogy a tőle lefoglalt, de az ítéletben visszaadni rendelt dolgait a mai napig nem kapta meg. Végül a terhelt az általa sérelmezett törvénysértéseket összefoglalóan - a bűnösség törvénysértő megállapításában, a Btk. 2. §-ának téves alkalmazásában, a büntetőjog más szabályainak megsértése folytán téves büntetés kiszabásában, továbbá a másodfokú bíróság elfogultságában jelölte meg. Mindezekre figyelemmel a terhelt a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen - akár a minősítés megváltoztatása mellett - enyhébb büntetés kiszabását, másodlagosan az elsőfokú bírság új eljárás folytatására való utasítását indítványozta. A Legfőbb Ügyészség a BF.625/2015/1. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta. Az ügyészi álláspont szerint az indítvány ténylegesen a Be. 416. §

(1)bekezdés

1. b)és
2. c)pontján alapul. Előbbi ok kapcsán a Legfőbb Ügyészség osztotta az indítványban foglalt álláspontot: a másodfokú bíróság tévedett, amikor a terhelt cselekményét az elbíráláskor hatályos Btk. alapján bírálta el. Bár a büntetési tétel a két törvény alapján egyforma, azonban míg a korábbi Btk. alapján kettő rendbeli, az új Btk. alapján már négy rendbeli bűncselekményben kellene a terhelt bűnösségét megállapítani. Így a korábbi Btk. alapján még egyrendbeli bűncselekményt alkotó lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette az új törvény alapján már két önálló bűncselekmény; a lőfegyver és a lőszerek engedély nélküli megszerzése és tartása is külön-külön, egyenként kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt valósít meg. Egyebekben pedig a terhelt cselekménye a lopás vétsége mellett - az elbíráláskor hatályos büntető jogszabály alapján - a Btk. 245. §
3. a)pontja szerinti orvvadászat bűntettét is kimeríti; így az e bűncselekményben való bűnösségét is meg kellene állapítani. A Btk. időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést tehát megsértette a másodfokú bíróság, azonban az - az ügyészi álláspont szerint - nem eredményezte törvénysértő büntetés kiszabását, így a hivatkozott felülvizsgálati ok nem valósult meg. Utalt még a Legfőbb Ügyészség arra: az ugyan, hogy a másodfokú bíróság tévesen ítélte a terhelt cselekményét sorozat-jellegűnek, és értékelte súlyosító körülményként, a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálható, mert ezen eljárás keretében a büntetéskiszabási körülmények újraértékelése kizárt. Az eljárt bíró elfogultsága a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti okot meríthetné ki. Az ügyészi álláspont szerint azonban ez sem valósult meg, mert a terhelt nem jelölt meg olyan ésszerű és konkrét okot, ami valószínűsítené, hogy bármelyik eljárt bírótól az ügy elfogulatlan megítélése nem volt várható; a terhelt számára kedvezőtlen döntés meghozatala önmagában nem tekinthető ilyennek. Mindezekre figyelemmel a indítvánnyal megtámadott indítványozta. A Legfőbb Ügyészség terjesztett elő. Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati határozatok hatályában fenntartását átiratára a terhelt írásbeli észrevételt Ebben pontosította: indítványát elsődlegesen a Be. 416. §

(1)bekezdés b) pontja, másodlagosan - a Be. 373. §

(1)bekezdés III. pont a) alpontjára figyelemmel - a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja alapján tartotta fenn. Kifejtette: álláspontja szerint a másodfokú bíróság által elkövetett anyagi jogszabály-sértés - melynek tényét a Legfőbb Ügyészség is osztotta - törvénysértő büntetés kiszabását is eredményezte. Ezt támasztja alá, miszerint a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejezetten rögzítette, hogy a büntetés kiszabása során irányadó középmértékként 7 évet vett alapul, noha az a korábbi Btk. rendelkezései alapján csak 5 év 6 hónap lett volna. Ez pedig - a terhelt szerint - nem tette volna lehetővé az első fokon kiszabott büntetésnek a másodfokú ítéletben foglalt mérvű súlyosítását. Ugyanakkor a törvényszék e súlyosítás indokaként alapvetően a középmérték 7 éves tartamát jelölte meg. Fenntartotta a terhelt a másodfokú bíróság tagjainak elfogultságára vonatkozó állítását is, amit - indítványa szerint - éppen az említett törvénysértő - és hátrányára eső - jogalkalmazás is alátámaszt. A terhelt indítványának elbírálására nyilvános ülés kitűzését kérte, érdemi indítványát pedig akként módosította, hogy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás folytatására való utasítását kérte. A Kúria a terhelt felülvizsgálati indítványát a Be. 424. §

(1)bekezdés első fordulata értelmében tanácsülésen bírálta el. Az indítvány ugyanis az iratok tartalma alapján megnyugtatóan elbírálható, abban az ügy eldöntéséhez szükséges valamennyi adat rendelkezésre áll, így a hivatkozott törvényhely

(2)bekezdése szerinti nyilvános ülés kitűzését semmi nem indokolja. A felülvizsgálati indítvány nem alapos. A Kúria előrebocsátja: a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, ami kizárólag a Be. 416. §-ának

(1)bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe; a felülvizsgálati okok törvényi köre pedig nem bővíthető. A felülvizsgálati okok között azonban a megállapított tényállás megalapozatlansága nem szerepel. Ezzel összhangban a Be. 423. §

(1)bekezdése akként rendelkezik, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, az felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ekként tehát a felülvizsgálati eljárásban az eltulajdonított vadmalac értékére vonatkozó jogerős ítéleti ténymegállapítás nem vitatható, e vonatkozásban a felülvizsgálat kizárt. Ugyanakkor - bár a másodfokú bíróság a büntetés kiszabásának indokolása körében valóban azt az iratellenes megállapítást tette, miszerint a terhelt lakásán további lőfegyverek kerültek lefoglalásra - a fent írtak miatt e körben is az az elsőfokú ítélet tényállási részében szereplő, és a másodfokú bíróság által a tényállás kiegészítése körében nem érintett ténymegállapítás volt az irányadó, miszerint a terhelt lakásán lefoglalt forgópisztolyok nem minősülnek lőfegyvernek. Az indítványban foglaltakat alábbiakat állapította meg. érdemben vizsgálva a Kúria az A Be. 416. §

(1)bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság jogerős ügydöntő határozatában a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. §

(1)bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel. A fenti törvényhely utolsó fordulata szerinti felülvizsgálati ok jelen esetben fel sem merülhet, mivel a jogerős ítéletben a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére nem került sor. A vizsgált törvényhely első és második fordulata szerinti felülvizsgálati ok megvalósulásának pedig az alábbi konjunktív feltételei vannak: - a jogerős ítéleti minősítés téves volta, vagy annak a büntető anyagi jog más szabályának megsértésével történt meghozatala, - törvénysértő büntetés kiszabása, és - a kettő között oksági összefüggés fennállása. Az első feltételt illetően a Kúria is osztotta, hogy a jogerős határozatot hozó másodfokú bíróság megsértette a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést, ami egyúttal a terhelt terhére rótt bűncselekmények téves minősítését is eredményezte. A másodfokú ítélet meghozatalakor hatályos Btk. 2. §

(1)bekezdése értelmében a bűncselekményt - a

(2)-

(3)bekezdésben foglalt kivételekkel - az elkövetése idején hatályban lévő büntetőtörvény szerint kell elbírálni. A

(2)bekezdés szerint, ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntetőtörvényt kell alkalmazni. A

(3)bekezdés szerint az új büntetőtörvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény elbírálásakor, ha az az elkövetés idején a magyar büntetőtörvény szerint nem volt büntetendő. E rendelkezés azonban jelen ügyben nyilvánvalóan nem releváns. A másodfokú bíróságnak tehát az

1. évi IV. törvény
2. július 12-én, és a
3. évi C. törvény
4. február 19-én hatályos rendelkezéseinek összevetése alapján kellett volna meghatároznia, a konkrét esetben a terheltre nézve melyik törvény alkalmazása eredményez enyhébb elbírálást. E körben pedig elsődleges jelentősége a büntetési tételnek van. Ezt követően azonban - a büntetési tételek egymáshoz viszonyított arányától függetlenül - vizsgálni kell, van-e olyan egyéb Btk. Általános Részi rendelkezés, ami a konkrét ügyben az elbírálásnak a terheltre nézve kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb voltát eredményezheti. Ha a büntetési tételek a két törvény alapján egyezőek, akkor az Általános Rész szerinti kedvezőbb jogszabályt kell alkalmazni. Ha azonban a büntetési tételek nem egyformák, akkor azt is vizsgálni kell, hogy az Általános Részbeli rendelkezések a konkrét ügyben kiegyenlítik-e vagy megfordítják a magasabb büntetési tételből fakadó hátrányt (BH 2014.129.). Csak ez utóbbi kérdés igenlő megválaszolása esetén lehet az alacsonyabb büntetési tételt tartalmazó törvény ellenében a magasabb büntetési tételű, de más okból összességében mégis kedvezőbb elbírálást eredményező egyéb rendelkezéseket alapul venni az alkalmazandó jogszabály kiválasztása során. Ezen belül is ki kell emelni azonban a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezéseket. Kétségtelen, a feltételes szabadság lehetőségének korábbi megnyílása a törvény időbeli hatálya kapcsán vizsgálandó „elbírálás" fogalomkörébe tartozik (4/
5. BK vélemény). A feltételes szabadságra bocsátás kérdésében azonban, még ha arra törvényi lehetőség van is, meghatározott feltételek teljesülése esetén a büntetés-végrehajtási bíró dönt. Nem állhat elő olyan helyzet, hogy pusztán a feltételes szabadság lehetőségére tekintettel a bíróság olyan jogszabályt alkalmazzon, mely egyebekben kedvezőtlenebb elbírálást eredményez; ugyanakkor az annak „ellentételeként" figyelembe vett kedvezőbb feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés pedig a terhelt esetében nem realizálódik. Jelen esetben a másodfokú bíróság - az ítéletének
6. oldala utolsó bekezdésében foglaltak szerint a terhelt terhére rótt bűncselekményeknek a Btk. Különös Részében írt minősülését és büntetési tételét, továbbá a büntetés kiszabására, a halmazati büntetésre és a feltételes szabadságra bocsáthatóságra vonatkozó rendelkezéseket vetette össze az alkalmazandó jogszabály meghatározása során. Nem rögzítette azonban, hogy a fenti szempontok közül az első négy összevetése a két törvény alapján milyen eredményt hozott. Pusztán arra tért ki: az elbíráláskor hatályos Btk.
7. §

(3)bekezdése alapján öt évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén rendelkezhet a bíróság úgy, hogy a terhelt a büntetés fele részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható, míg a korábbi Btk. 47. §

(3)bekezdése csak három évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén tette lehetővé azt. Így pedig - álláspontja szerint - az előbbi az enyhébb elbírálást eredményező törvény. Az egyéb szempontok összevetése következőket állapította meg. alapján viszont a Kúria a Az elsőfokú bíróság - az általa még kizárólagosan alkalmazható 1978. évi IV. törvény alapján - a terhelt cselekményeit helyesen minősítette lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének [korábbi Btk. 263/A. §

(1)bekezdés a) pont], valamint lopás vétségének [korábbi Btk. 316. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés I. fordulat]. Eszerint tehát a terhelt összességében kétrendbeli bűncselekményt valósított meg. A másodfokú bíróság által alkalmazott

1. évi C. törvény szerinti minősítés alapján viszont a terhelt cselekménye lőfegyverrel visszaélés bűntettének [Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pont], lőszerrel visszaélés bűntettének [Btk. 325. §

(2)bekezdés a) pont] és lopás vétségének [Btk. 370. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés

1. a)pont], tehát összességében háromrendbeli bűncselekménynek minősül. Helytálló, hogy a másodfokú bíróság a 2012. évi C. törvény alkalmazása körében nem minősítette a terhelt cselekményét a Btk. 245. §-ának
2. a)pontjában foglalt orvvadászat bűntettének is. Az az ügyészi álláspont, miszerint a 2012. évi C. törvény alkalmazása az orvvadászat halmazatban való megállapítását is szükségessé tette volna, téves. A Btk. 1. §

(1)bekezdése értelmében az elkövető büntetőjogi felelősségét csak olyan cselekmény miatt lehet megállapítani, amelyet - a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmények kivételével - törvény az elkövetés idején büntetni rendelt. E rendelkezés a Btk.

1. §-ában foglaltakat megelőzi. Így tehát - mivel a Btk.
2. § a) pontjában foglaltaknak megfelelő cselekményt az elkövetésekor hatályos
3. évi IV. törvény nem szabályozta bűncselekményként - az új Btk. hatályba lépése (
4. július 1.) előtt elkövetett orvvadászat miatt a terhelt büntetőjogi felelőssége akkor sem állapítható meg, ha egyébként - a Btk.
5. §-a alapján - az új törvény alkalmazásának lenne helye. Jelen esetben: A korábbi Btk.
6. §

(1)és

(3)bekezdése, valamint a jelenleg hatályos Btk. 81. §

(1)és

(3)bekezdése - a lényeget illetően teljesen egyezően - úgy rendelkezett, hogy bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni, továbbá, ha a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettő határozott ideig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel felső határa a legmagasabb büntetési tétel felével emelkedik, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát. Mindezekre tekintettel a korábbi Btk. alapján a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, valamint a 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett lopás vétsége miatt a halmazati büntetési tétel két évtől tíz évet el nem érő szabadságvesztésig lehetett. Hiába lenne ugyanis a felével emelhető a súlyosabb cselekmény büntetési tétele akár 12 évre is, azonban ennek gátat szab, hogy a két bűncselekményre külön-külön kiszabható büntetések felső határának összege 10 év. Az új Btk. alapján viszont már kettő, külön-külön is 2-8 évig terjedő, és egy, a 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt kellene a terhelt terhére róni, ezért a halmazati büntetési tétel kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés. A bűncselekmények büntetési tételei felső határának összege ugyanis így már 18 év lenne, ez nem gátolja meg, hogy a halmazati büntetési tételkeret felső határként a 8 év felével emelt mértéke - a 12 év érvényesüljön. A büntetés kiszabására vonatkozó törvényi szabályok (korábbi Btk.

1. § és új Btk.
2. §) a lényeget illetően ugyancsak egyformák a két törvényben. A büntetési tételek fent elemzett eltéréséből adódóan azonban a büntetés kiszabása során irányadó középmérték a korábbi Btk. alapján 6 év, az új Btk. szerint 7 év. A másodfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy a terhelt terhére rótt bűncselekmények számának növekedésével, és ahhoz kapcsolódóan a büntetési tétel és az irányadó középmérték emelkedésével szemben, a büntetés kiszabására vonatkozó, valamint - nem visszaeső terhelt esetében - a halmazati szabályok változatlan volta mellett, miért eredményez kedvezőbb elbírálást az ún. „feles" feltételes szabadság lehetőségének engedélyezhetősége. Mellesleg annak sem adta semmilyen indokát, hogy a konkrét esetben mi az a különös méltánylást érdemlő körülmény, amely lehetővé tette a büntetés fele részének kitöltésével a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a kimondását. A másodfokú bíróság ezen álláspontja egyfelől azért téves, mert a korábban írtak szerint a magasabb büntetési tételt a kedvezőbb feltételes szabadságra bocsátás puszta lehetősége nem ellensúlyozza. Másfelől, bár a korábbi Btk. valóban nem tette volna lehetővé a „feles" feltételes szabadság engedélyezését három évet meghaladó szabadságvesztés esetén, azonban tartalmilag ugyanazt a joghátrányt eredményező büntetést szabhatott volna ki a bíróság az elkövetéskor hatályos Btk. alkalmazásával, a szabadságvesztés végrehajtásának a korábbi Btk.
3. §-a szerinti részbeni felfüggesztésével is. Sőt, utóbbi még kedvezőbb is lett volna a terheltre annyiban, hogy a felfüggesztett büntetésrész végrehajtásának utólagos elrendelése esetén abból lett volna feltételes szabadságra bocsátható a terhelt, míg a feltételes szabadság megszüntetése esetén a teljes büntetést le kell töltenie. Ennélfogva törvényt sértett a másodfokú bíróság, amikor a Btk.
4. §-ának

(2)bekezdésére figyelemmel a terhelt cselekményeit az elbíráláskor hatályos Btk. szerint bírálta el. Helyesen az elkövetéskor hatályos büntetőtörvényt kellett volna - a hivatkozott törvényhely

(1)bekezdése alapján - alkalmaznia. A korábban írtaknak megfelelően azonban a Btk.

1. §-ának téves alkalmazása is csak akkor felülvizsgálati ok, ha az kihatott a bűnösség megállapítására vagy törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte (BH 2014.293.). Ezért a Kúria a fentieket követően azt vizsgálta: az elkövetéskor hatályos Btk. alapulvételével a jogerős ítéletben kiszabott büntetés törvénysértő-e, azaz nemében vagy mértékében eltúlzottan súlyos-e. A terhelt - bár egy-egy ízben mind lőfegyverrel visszaélés bűntette, mind lopás vétsége miatt volt már büntetve - azonban mindkét, egyaránt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre történt elítélésére 9-9 évvel a jelen ügyben elbírált bűncselekmény elkövetése előtt került sor. A terhére értékelt enyhítő és súlyosító körülmények számára és nyomatékára, valamint a terhére rótt cselekmények tárgyi súlyára tekintettel a 4 évi (tartamánál fogva kötelezően: végrehajtandó) börtönbüntetés valóban némileg eltúlzott. Ez pedig közvetlen összefüggésben van azzal, hogy a másodfokú bíróság a büntető jogszabály időbeli hatályára vonatkozó rendelkezések megsértése miatt tévesen határozta meg az irányadó büntetési tételt és annak középmértékét is. A Kúria ennek ellenére nem látott lehetőséget a jogerős ítélet megváltoztatására. A Be.
2. §

(1)bekezdés II. pont b) alpontja szerint a terhelt kizárólag a saját javára jogosult felülvizsgálati indítvány benyújtására. A Be. 423. §

(4)bekezdése szerint a Kúria a megtámadott határozatot - egy ide nem vágó kivétellel - csak a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében, és csak a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálja felül, a terhelt terhére benyújtott felülvizsgálati indítvány esetén azonban a megtámadott határozatot a terhelt javára is megváltoztathatja. A fentiekből következően a Kúria a terhelt javára benyújtott indítvány alapján nem változtathatja meg a határozatot a terhelt terhére. Ez pedig a Be. 354. §

(1)és

(4)bekezdésében foglalt súlyosítási tilalomnál tágabb kötelezettséget jelent. A terhelt büntetőjogi helyzete a javára előterjesztett, az anyagi jogszabálysértés tekintetében alaposnak bizonyult felülvizsgálati indítvány eredményeképpen semmilyen szempontból nem súlyosbodhat. Így a terhelt javára előterjesztett indítvány - alapossága esetén kizárólag a terheltre kedvezőbb határozat meghozatalát eredményezheti. Jelen esetben a támadott jogerős ítélet abba a helyzetbe hozta az elítéltet, hogy legkorábban a büntetés fele részének (azaz 2 év) kitöltése után szabadlábra kerülhet. Amennyiben a Kúria a jogerős ítéletet megváltoztatná, úgy orvosolnia kellene annak azt a fogyatékosságát is, miszerint a másodfokú bíróság a Btk. 37. §

(3)bekezdés

1. a)pont
2. ac)alpontjában foglaltak ellenére, a Btk. 35. §

(2)bekezdésének alkalmazása nélkül tévesen állapította meg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönben. A végrehajtási fokozat egyébként ugyanígy alakulna az elkövetéskor hatályos törvény alkalmazásával is; a korábbi Btk. 42. §

(2)bekezdés b) pont

1. alpontja szerint ugyanis szintén fegyházban kell végrehajtani a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt kiszabott, három évet elérő vagy annál hosszabb tartamú szabadságvesztést. Ez pedig azt eredményezné, hogy a korábbi Btk.
2. §

(3)bekezdése alkalmazhatóságának törvényileg kizárt volta következtében a terhelt - a hivatkozott törvényhely

(2)bekezdésének első fordulata szerint - a büntetés négyötöd részének kitöltését követően lenne csak feltételes szabadságra bocsátható. Ahhoz tehát, hogy a terhelt a jelenleginél kedvezőbb büntetőjogi helyzetbe kerüljön, azaz két évnél korábban nyíljon meg számára a szabadlábra kerülés lehetősége, 2 év 6 hónapnál rövidebbre kellene a szabadságvesztésének tartamát mérsékelni. Ilyen mérvű enyhítésre azonban a helyes jogszabály alkalmazásával irányadó büntetési tétel felső határának két éves, valamint a középmértéknek mindössze egy éves eltérése nem ad alapot. Nincs az ügyben feltárt olyan enyhítő körülmény, amely ezt indokolná. Súlyosbodna továbbá a terhelt büntetőjogi helyzete a szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozat alkalmazása folytán is. Így bár felülvizsgálati okként megjelölt anyagi jogszabálysértés megvalósult, a jogerős ítéletet a terhelt javára mégsem lehetett megváltoztatni. A Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontjában írt felülvizsgálati okot megalapozó eljárási szabálysértésként az indítvány kiegészítése a Be. 373. §

(1)bekezdés III. pont

1. a)alpontját - és ennek megfelelően szövegében az indokolási kötelezettség megsértését jelölte meg. Ennek ténybeli alapjaként azonban a terhelt mind indítványában, mind írásbeli észrevételében a másodfokon eljárt bírósági tanács tagjainak elfogultságára hivatkozott, ami az utóbb említett törvényhely II. pont
2. b)alpontja szerinti eljárási szabálysértésnek felel meg. Mivel azonban mindkét eljárási szabálysértés kimeríti a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati okot, továbbá a Kúria felülvizsgálati kötelezettsége azokra a Be. 423. §

(5)bekezdése alapján az indítvány tartalmától függetlenül kiterjed, ezért a Kúria mindkettőt megvizsgálta. Az indítványban tartalmilag nem is indokolt eljárási szabálysértés, az indokolási kötelezettség megszegése kapcsán a Kúria utal rá, hogy az a lefoglalt tárgyi bizonyítékokkal alátámasztott teljes beismerésben lévő terhelt esetében a tényállás vonatkozásában elegendő, az alkalmazott jogszabály megválasztása, a cselekmények minősítése. A büntetés kiszabása kapcsán pedig valóban hiányos az ítélet, de nem annyira, hogy a Kúria ne tudta volna megállapítani, a másodfokú bíróság e rendelkezéseit mire alapította. Ellenkező esetben felülbírálni sem tudta volna azt. Az indokolási kötelezettség megsértése tehát nem érte el azt a szintet, ami a támadott határozatok felülbírálatát megakadályozta volna, így a Be. 373. §

(1)bekezdés III. pont a) alpontja szerinti eljárási szabálysértés nem valósult meg. A terheltnek a 25/

1. (X. 4.) AB határozat alapján alkotmányos joga, hogy a Be.
2. §

(1)bekezdés e) pontjában írt kizárási okot akár az eljárás jogerős befejezését követően is érvényesíthesse. Így erre alapítva, a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontjában írt okból ugyancsak felülvizsgálati indítványt terjeszthet elő. Ugyanakkor a Be. 23. §

(3)bekezdése akként rendelkezik, miszerint a terhelt a fenti kizárási okot a tárgyalás megkezdése után csak akkor érvényesítheti, ha valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről a tárgyalás megkezdése után szerzett tudomást, és ha azt nyomban bejelenti. A terhelt a másodfokú bíróság tagjainak elfogultságára - az indítvány szerint - a tanács elnökének gesztusaiból, továbbá a jelentős súlyosítás tényéből és az alkalmazandó jogszabály kapcsán elfoglalt téves, számára pedig hátrányos álláspontjukból vont következtetést. Ebből következően a terhelt a kizárási ok alapjául megjelölt tényekről (a másodfokon eljárt bíró „egyfajta utálatot kifejező gesztusairól") a másodfokú bíróság

1. február 19-én tartott nyilvános ülésén szerzett tudomást. Ehhez képest indítványát az elsőfokú bírósághoz csak
2. március 17-én terjesztette elő. A közel egy éves késedelem a nyombani bejelentés követelményének nyilvánvalóan nem felel meg. Mindemellett érdemben is megjegyzi a Kúria, hogy a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyv elfogultságot tükröző bírói megnyilvánulást, vagy a terhelt ilyenre való hivatkozását nem rögzíti. Önmagában pedig az érdemi határozatnak a terheltre kedvezőtlen voltából, de még akár a terhelt hátrányára eső jogi tévedésből sem vonható le olyan következtetés, hogy a bírótól ekként valójában ismeretlen okból - már a döntés meghozatala előtt sem volt elvárható az ügy elfogulatlan elbírálása. A Be.
3. §

(1)bekezdés c) pontjában írt felülvizsgálati ok tehát ugyancsak nem áll fenn, sem a Be. 373. §

(1)bekezdés II. pont

1. b)alpontjára, sem a III. pont
2. a)alpontjára alapítva. Így a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárás folytatására való utasítására sem volt törvényes ok. Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és miután egyéb, a Be. 423. §

(5)bekezdése alapján hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértést nem észlelt, a megtámadott határozatokat a Be.

1. §-a alapján hatályában fenntartotta. A Kúria határozata elleni fellebbezést a Be.
2. §-ának

(4)bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a 416. §

(4)bekezdésének b) pontja zárja ki. A Be. 418. §-ának

(3)bekezdése szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása a 416. §

(1)bekezdésének

1. e)vagy
2. g)pontján alapul. A Be. 421. §-ának

(3)bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon jogosult által, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Kúria mellőzheti. Budapest,

1. október
2. Dr. Belegi József s.k. a tanács elnöke, Dr. Somogyi Gábor s.k. előadó bíró, Dr. Márki Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő MV